Tiszasas nagyközség a Tiszához közel, a vármegye déli szögletében fekszik. Egész területe lapály, melyet az árvizgátak építése előtt évente elöntött a Tisza és a Körös. A Tiszaköröszugi Ármentesítő és Árvízlecsapoló Társaság csaknem az egész vidéket mentesítette az árvíztől. Ma egyedül a Szentpál-sziget nevű 7O holdas területet önti el gyakran a folyóvíz. Ez a sziget a folyó egy kanyarulata zúgában fekszik. Tiszasas a kunszentmártoni járásbíróság és kir. adóhivatal alá tartozik, a körorvos székhelye Csépa, a körállatorvosé pedig Tiszakürt. Hivatalnoki kara 2 jegyző és 1 díjnok, képviselőtestülete 10 virilista és 10 választott tag. A község ingatlan vagyona 3 ház, 29 kat. hold szántó és rét, 67 kat. hold legelő és 3 kat. hold erdő. A legelőt házilag kezelik, a szántóföldeket bérbe szokta adni. Jövedelmező közüzeme a községi szeszfőzde. 1877 lakója 3 német anyanyelvütől eltekintve magyar. A lakosság legnagyobb része a belterületen lakik. Új- és Öregszőlő nevű tanyáin mindössze 98 lélek él. 564 lakóházából 12 kő- és téglaépület. Felekezeti megoszlás: 358 rk., 1476 ref., 23 ev. és 16 izr. vallású. A reformátusoknak önálló anyaegyházuk van, a katolikus leányegyház a csépai anyaegyházhoz tartozik, az izr. anyakönyvi kerület székhelye Kunszentmárton. A ref. egyház 1 elemi népiskolát és 1 ált. továbbképzőtanfolyamot tart fenn. 4840 kat. hold területén találunk 2036 kat. hold szántót, 399 kat. hold rétet, 312 kat. hold szőlőt, 1345 kat. hold legelőt, 191 kat. hold erdőt, 47 kat. hold kertet és 510 kat. hold be nem ültetett területet. Három közös legelője 354 kat. hold terjedelmű. A község területén nagybirtok nincs, a középbirtok közül az egyik 880 kat. hold, a másik pedig 576 kat. hold kiterjedésű. A mezőgazdasággal foglalkozó lakosság zöme pár holdas törpebirtokos és mezőgazd. bérmunkás. 8 vegyeskereskedése van, közte a Hangya szövetkezet. Az iparosok között 3 asztalos, 1 ács, 3 bognár, 2 kádár, 2 kőműves, 4 kovács, 1 gépész, 3 szabó, 3 hentes, 1 borbély, 6 cipész, 2 korcsmáros, 1 szélmolnár, 1 szikvízgyártó, és 1 pék található. Minden hét szombatján hetipiac van, de a helybeli lakosság a kecskeméti piacokat is látogatja. Nyersanyag- és gyümölcskivitelében Szolnok is jelentékeny szerepet játszik. Fő közlekedési útvonala a Kunszentmártonból Szolnokra vezető kövezett törvényhatósági út. A Tiszán át a forgalmat komp bonyolítja le, mely a községből kiinduló közdülőút vonalába esik. Vasút- és hajóállomása nincs, de van jó autóbuszközlekedése Kunszentmárton és Tiszaug felé. Posta és távbeszélőállomás helyben van.

A község legelőször abban az adománylevélben van említve, melyben a király a Ráthót-nembeli Nagy Leustachnak adományozta. Nevezett birtokosa 1347 előtt halhatott meg, mert ez évben özvegyének Erzsébet királyné egy oklevélben megigérte, hogy a birtok élvezetében minden körülmények között meg fogja védelmezni, halála esetére pedig ura testvére gyermekeinek biztosította az öröklést. Úgylátszik utóbb a király sajátmagának foglalta le, mert 1348-ban Kürttel együtt királyi birtoknak van jelölve. 1450-ben a Vezsenyi-család kezében találjuk. 1530-ban a királyi adományozás a szomszédos birtokos hadvezér főúrnak, Kinizsi Pálnak juttatta. 1552-ben a család magvaszakadtával csömöry Zay Ferenc, az akkora szolnoki főispán kapta. A török hódoltság alatt a község a jászberényi várhoz tartozott és az ott állomásozó palánkbeli katonák között volt felosztva. 1658-ban a lakosságot rác portyázó seregek lepték meg, akik elől Borsódmegyébe menekültek s csak 1661-ben református papjuk buzditására tértek vissza elhagyott telepeikre. A Rákóczi-felkelés alatt, 1709-ben újabb támadásnak volt kitéve és másodszor is elnéptelenedett. A szatmári béke után gyors fejlődésnek indul és a kormányhatalom nyomása ellenére virágzó protestáns községgé fejlődött. 1733-ban már saját lelkésze van. Nem sokkal később a rombadőlt templom is újraépült. 1735-ben Steösszel Kristóf volt birtokosa. 1848-ban több lakosa mint nemzetőr vett részt a szenttamási csatában. A XIX. sz. végén és a XX. sz. elején beálló nyugodt fejlődést a világháború, majd a vörösök rémtettei zavarták meg, kik 1919-ben átvágva a Tisza folyó gátját és vízzel árasztották el a vidéket. Kártevéseiket a szorgalmas község csak több év alatt heverte ki.