Az 1879-ben elhúnyt Kiss Miklós főispán halála után a főispáni teendők ellátásával a belügyminiszter Sipos Orbán alispánt bízta meg. 1880 április 4-én gróf Batthyány Józsefet, Moson vármegye volt főispánját nevezték ki a vármegye főispánjává. Az új főispán május 31-én ünnepélyes keretek közt foglalta el székét.

Az uralkodó ebben az évben ünnepelte ötvenedik születésnapját. A vármegye üdvözlő felirattal köszöntötte I. Ferene Józsefet s elhatározta, hogy életnagyságú arcképét a közgyűlési terem számára megfesteti.

1880-ban lépett érvénybe az új magyar büntetőtörvény, ezzel kapcsolatban a megyei közigazgatás teendői jelentős mértékben megszaporodtak. A kihágások első és másodfokú elbírálása a közigazgatási tisztviselők feladata lett, tetemesen bővült a közigazgatási bizottság ügyköre is.

1881 március 17-én Kunszentmártonban zendülés ütötte fel a fejét. A Kőrös árvízétől fenyegetett város védgátjait sürgősen meg kellett erősíteni, de a közmunkától húzódó nép lázongani kezdett s fenyegetően lépett fel az előljárósággal szemben. A városi tisztikar a bőszült tömeg elől elmenekült. A forrongást Sipos Orbán alispán katonaság segítségével március 19-én szüntette meg.

Január első napjaiban népszámlálás ment végbe vármegyénk területén. A május 23-án tartott közgyűlés maradandóan örökítette meg a nevét a magyar irodalom és történelem aranykönyvében. Nagybányai Horthy István bizottsági tag indítványára a törvényhatóság egyhangú lelkesedéssel úgy határozott, hogy Gyárfás István, a kiváló jászkun-kutató "A jász-kunok története" című nagyszabású munkájának III. kötetét kiadja. (A mű I. és II. kötetét a volt Jászkun kerületek adták ki.) Ez a munka a magyar történeti kutatás dicsőségére vármegyénk kiadásában, Szolnokon 1883-ban megjelent.

1881 novemberében gróf Batthyány főispán leköszönt; helyébe a király december 15-én Beniczky Ferencet nevezte ki. Az új főispánt törvényhatóságunk 1882 február 20-i közgyűlésén iktatta méltóságába.

A vármegye területe ez évben az 1881 : LXIII. t.-c. alapján Puszta-Bánrévével gyarapodott.

A május 15-én tartott közgyűlésen merült fel a megyei kórház létesítésének az eszméje. A törvényhatóság kezdeményező lépést is tett s a betegápolási alap fölöslegéből megvetette a közkórházi alapot. A törvényhatóság életére is jelentős kihatással volt az a határozat, mely szerint az 1876. évi szabályrendelet illető pontjának módosításával ezután évenként nem két, hanem négy (évnegyedes) közgyűlés tartatik.

Eddig az ideig a jászkun és szolnoki ellentétek törvényhatóságunk kebelében mintegy hamu alatt parázslottak. Nemsokára azonban a partialis érdekeket képviselő jászkunok kiélezték a lappangó ellentéteket s felszítódott, sőt egyenesen az ellenségeskedésig fajult a viszály tüze.

Az előzmények a közigazgatás elhanyagolt állapotával és a régóta lappangó alispáni válsággal is összefüggtek. Kiss Miklós főispánsága alatt a jászkunok megbékítéséről szó sem lehetett. A főispán távol élt a vármegyétől, csak a közgyűlésekre járt be, működése az úgyszólván még forrongó vármegyére nem lehetett engesztelő hatású s nem egyengethette a békés együttműködés útját. A második főispán nem volt szolnokmegyei ember, alig melegedett fel s lett ismertté szeretetreméltó egyénisége: máris megvált méltóságától. Ily viszonyok közepette csak az alispán lehetett volna az az összetartó erő és tekiniély, mely a széthúzó elemeket egyesítheti. Sipos Orbán azonban sem hagyományainál, sem jászkun érzelmeinél fogva nem volt alkalmas e fontos szerep betöltésére. Megyei politikája a törvényhatóság többségét alkotó jászkunokra támaszkodott.

A kilencvenes évek elején felmerült a törvénvszékek redukciójának kérdése. Ez ügyben a jászkun érdekek főképviselője, az alispán szembe került a központosító irányzattal.

Ilyen viszonyok közt Beniczky főispán kötött marsrutával érkezett, székfoglalójában hangsúlyozta is küldetése célját: a gyors, pontos és becsületes közigazgatás megvalósítását. A válság gyorsan beköszöntött. Néhány tiszti állás betöltése miatt viszály tört ki a főispán és az alispán közt, együttműködésük lehetetlenné vált. Megindult az áldatlan harc a megye egyes részei között.

Sipos Orbán a december 19-i közgyűlésen alispáni tisztéről lemondott, ezt a lemondást azonban a törvényhatóság jászkun többsége nem vette tudomásul, hanem úgy határozott, hogy őt állásának további megtartására küldöttség útján felkéri. Bár Sipos Orbán az alispáni tisztségbe nem tért vissza, - a viharos lefolyású közgyűlésen hozott határozat az ellentéteket egészen a szenvedélyességig felfokozta. A helyzet az volt, hogy a jász és kun bizottsági tagok a megyei központ és a szolnoki részek képviselői ellen szövetkeztek. Nemsokára azonban a jászkunok közt is akadtak olyanok, akik belátták a megyében dúló testvérharc áldatlan voltát s nem helyeselték azt, hogy a jászkunok és a szolnoki részek állandó harcban álljanak egymással. A közigazgatási bizottság választott tagjainak fele része ekkor került új választás alá: a jászkunok ekkor Horthy István kivételével (akinek a kibuktatása nem sikerült) a mérsékletre hajló bizottsági tagokat mind kibuktatták.

A szolnoki részek mértékadó köreiben ekkor a jász és kun tömörülés ellenében való szervezkedés eszméje merült fel. A közvélemény egyöntetűen Horthy István kenderesi nagybirtokos, bizottsági tag felé fordult bizalommal. Horthy István a sok oldalról érkező sürgetésnek engedett s a mozgalom élére állt, mely "Unio" név alatt 1883 Január 27-én párttá alakult.

A megyei élet ekkor igen mozgalmas volt. Kétségessé vált a jászberényi és a karcagi törvényszékek sorsa, a szolnokiak pedig 1875-ben elvesztett törvényszékük visszanyerése érdekében harcoltak. Küszöbön állt a törvényhatósági bizottsági tagok választása és a tisztújítás. A megüresedett alispáni széket időközben Kerek Józseffel töltötte be a közgyűlés, aki azonban alig egy hónap mulva elhúnyt. Az úthálózat fejlesztésének kérdésével is foglalkozott a törvényhatóság, 518.000 forint költséggel műutak létesítését határozta el. Vármegyénk jelentős összegekkel (összesen 110.000 forinttal) támogatta a kunszentmártoni és jászapáti vasútvonalak építését. Ebben az évben nyert szabályozást az államépítészeti hivatalnak a vármegyéhez való viszonya is.

Az 1883 : XV. t.-c. rendelkezéseinek megfelelően a vármegyei szabályrendeletet átdolgozták. A tiszti fizetéseket a következőkben állapították meg: az alispán fizetése 2000 forint, mellékjáruléka lakás, útiátalánya 500 forint; a főjegyzőé 1500 forint fizetés és 300 forint mellékjárulék, az aljegyzők fizetése 1100, 1000 és 900, a tiszti főügyészé 1100, a főorvosé 800, az árvaszéki elnöké 1300, az ülnököké 1000, a levéltárnoké 900, a szolgabíráké 1000, a segédszolgabíráké 800, az írnokoké 500, a díjnokoké pedig 360 forint arányos mellékjárulékokkal.

Ebben az évben a vármegye községeinek a száma kettővel gyarapodott: szeptember 13-án a pusztavarsányi kincstári telep Rákóczifalva néven önálló községgé alakult, novemberben pedig Szelevény-puszta lett községgé.

A tisztújítást nagy agitáció előzte meg. A jelölésekben a jászkunok tömörülése és az Unio-párt nem tudtak megállapodásra jutni. A tisztújító közgyűlés december 20-án ült össze s alispánná egyhangúan Hajdu Sándort választotta meg. Főjegyző Bagossy Károly lett. Általában az Unio akaratát erőteljesen tudta érvényesíteni.

A vármegyei törvényszékek rendezésének az ügyében a kormány törvényjavaslatot terjesztett 1883-ban a Ház elé, mely a jászberényi és karcagi törvényszékek feloszlatását és a szolnoki megszervezését tartalmazta. Az ellenzék heves harcot indított s a javaslatot puccsszerűen harmadszori olvasásakor elvetette. (1884 február 28.) A kormány a megbukott javaslatot az új ülésszak elején újra a képviselőház elé terjesztette s a javaslat ez ülésszakban (1885 : III. t.-c.) törvénnyé is vált. Az igazságügyminiszter az új törvényszék szervezetét 1885 június 9-iki rendeletében állapította meg. A karcagi és jászberényi törvényszékek megszűntek. A szolnoki törvényszék első elnöke Popovics Zsigmond volt; vezetése alatt augusztus 1-én a törvényszék működését meg is kezdte.

1884 őszén Beniczky megvált a megye vezetésétől: belügyi államtitkárrá nevezték ki. Különösen az Unio-párt fájlalta távozását. Bár főispánsága alatt vármegyénk egyes részeinek egymáshoz való viszonya egyenesen elmérgesedett, mégis nagy érdemei voltak. A központi érdekek érvényesítésével a vármegye egészének javát szolgálta.

A képviselői mandátumokat 1884-ben Bárczay Gyula, gr. Apponyi Albert, Sárközy Aurél (majd Komjáthy Béla), Turgonyi Lajos (majd Csávolszky Lajos), dr. Tóth Ernő, gr. Szapáry Gyula és Tassy Géza nyerték el.

A főispáni szék nem maradt sokáig üresen. A kormány, a vármegye közönségének s törvényhatóságának nagy része Horthy Istvánt, a megyei élet legnagyobb tekintélyét, önzetlen és fáradhatatlan buzgalmú harcosát látta volna legszívesebben a vármegye élén, de ő nem fogadta el a főispánságot. Törvényhatóságunk élére ekkor Balogh Imre, volt Jászkun-kerületi alkapitány került, aki vármegyénk főispáni székét november 15-én elfoglalta. Mindenki nagy reményekkel tekintett Balogh működése elé, tőle várták az ellentétek kiküszöbölését és a béke megvalósítását.

1885-ben életbe lépett a vízjogi törvény (1885 : XXIII. t.-c.), ez rendeli el a törvényhatóságoknál vízügyi-könyvek vezetését. A megyei közalkalmazottak nyugdíjintézményének megalkotását Horthy István javasolta, úgyszintén vármegyénk közéletének e nagy alakja buzgólkodott egy közművelődési alap létesítése érdekében is. Ez év fordulóján helységeink közigazgatási minőségében is változás történt: Jászszentandrás puszta nagyközséggé fejlődött, Jászárokszállás rendezett tanácsú város pedig nagyközséggé alakult vissza.

Az 1886 : XXI. t.-c. a főispán jogkörét kiszélesítette. E törvény értelmében a vármegyei levéltárnok, orvosi, számvevő és segéd- és kezelő személyzet mind főispáni kinevezés alá esnek. Idézett törvény vezette be a járási tisztviselőknek főszolgabírákra és szolgabírákra való osztályozását. A törvényhatóságokról szóló törvény módosítása vármegyénkben kedvezőtlen fogadtatásra talált.

Az 1887 június 18-án megtartott képviselőválasztásokon Szolnok Bárczay Gyulát (korm. p.), Jászberény gróf Apponyi Albertet (mérs. ell.), Karcag Madarász Imrét (függ.), Mezőtúr Szentkirályi Albertet (függ.), Kunszentmárton dr.Tóth Ernőt (függ.), Törökszentmiklós gróf Szapáry Gyulát (korm. p.), Jákóhalma pedig Éles Henriket (korm. p.) választotta meg. Szapáry 1889-ben lemondott, ekkor a kerület mandátumát Hermann Ottó nyerte el. Ebben a ciklusban választották először 5 évre a képviselőket.

1889 májusában Balogh Imre megrendült egészségi állapota miatt főispáni tisztségéről lemondott; helyébe a király Ujfalussy Sándor cs. és kir. kamarást, Szathmármegye alispánját nevezte ki. December 16-án tisztújító közgyűlés ült össze, mely egy jegyző és főszolgabíró kivételével az egész tisztikart újból megválasztotta. Ekkor már homogén volt törvényhatóságunk közgyűlése, a régi ellentétek nagyrésze kiküszöbölődött és a részek békés egvbekapcsolódása nemcsak az alkotások részére teremtett kedvező légkört, hanem vármegyénk történetének első, megrázkódtatásokkal teli, viharos korszakát is lezárta.

A vármegye helységeinek gazdasági életében jelentős változást hoztak az 1888 : XXXV. és XXXVI. t.-cikkek. Eddig az italmérési jog kiváltságos jogon egyeseké vagy testületeké (községeké) volt, most a kizárólagos rendelkezési jog az állam kezébe került. A községek jelentős összegű kártalanításban részesültek.

15 évi kormányzás után Tisza Kálmán 1890-ben a miniszterelnökségről lemondott, helyét vármegyénk nagynevű fia, gazdasági törekvéseink kiváló képviselője: gróf Szapáry Gyula foglalta el. A törvényhatóság az új miniszterelnököt felirattal köszöntötte.

Jelentős átalakuláson esett át az 1890 : I. t.-c. folytán a vármegyei közmunkaügy. A megyei közkórház ügye is közelebb jutott egy lépéssel a megvalósuláshoz. A törvényhatóság a betegápolási pótadót felmelte, Szolnok városa pedig 10.000 forintot és 6 hold telket adományozott e célra a vármegyének.