Az országos politika kérdéseiben a külső-szolnoki részek választóinak többsége a szabadelvű párt mellett foglalt állást, a nagykunok túlnyomó része pedig erősen függetlenségi és negyvennyolcas érzelmű volt. A vármegyében 7 országgyűlési választókerület volt: a szolnoki, jákóhalmai, mezőtúri, karcagi, törökszentmiklósi, kunszentmártoni és jászberényi. Az egyes kerületeket 1876-ban a következő honatyák képviselték: Szolnokot Kövér Károly, Jászberényt Babics János, Karcagot báró Baldácsy Antal (szabadelvű), Mezőtúrt Komjáthy Béla (negyvennyolcas), Törökszentmiklóst gróf Szapáry Gyula (szabadelvű), Jákóbalmát Király Alajos, majd lemondása folytán Lenk Sándor. Az 1878-as általános választás a vármegyében a következő eredménnyel zárult: a szolnoki kerület Kövér Károlyt, a jászberényi báró Lipthay Bélát (szabadelvű), a karcagi Varró Sándort (negyvennyolcas), a mezőtúri Csávolszky Lajost, a kunszentmártoni Komjáthy Bélát, a törökszentmiklósi gróySzapáry Gyulát, a jákóhalmai pedig Szilágyi Dezsőt (negyvennyolcas) választotta képviselőjének. 1879-ben Szilágyi Dezső a jákóhalmai kerület képviselőségéről lemondott, a nagy nemzeti politikus utóda Guttner Gyula lett. - 1881-ben Mezőtúr, Kunszentmárton és Törökszentmiklós kivételével a kerületek mandátumai mind gazdát cseréltek: Szolnok Polónyi Gézát, Jászberény gróf Apponyi Albertet (nemzeti párti), Karcag Csanády Sándor lemondása után Sárközy Aurélt, Jákóhalma pedig: Éles Henriket küldte a parlamentbe.

A vármegye olykor külpolitikai kérdésekben is hallatta szavát. Így az 1877. december 17-én tartott ülésen a következő indítványt fogadta el egyhangúan a közgyűlés:

"Tekintve, hogy az állandó hadsereget csak az okból tartja fenn a legnagyobb áldozathozatal és erőfeszítés mellett az adózó nép, hogy hazánk és vele együtt az összbirodalom létérdekei legyenek megóva veszély idején; tekintve, hogy a török veszteségek miatt folyton terjeszkedő orosz invázió és ennek zsoldjában lévő szomszéd Szerbia legújabb beavatkozása immár nemcsak veszélyeztették, hanem végmegsemmisüléssel fenyegetik állami létünket és fenntartásunkat - kéressék fel a képviselőház: érvényesítve alkotmányos jogkörét, hogy a török birodalom épségben fenntartása - ha békés úton nem lehet, a monarchia fegyveres erejének támogatásával is kellő erővel eszközöltessék."

Az 1879. évi tiszai árvíz, mely Szeged városát rombadöntötte, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területén is óriási pusztítást okozott. A Tisza gátjai közül többet átszakított és hatalmas területeket elöntött. Még ilyen viszonyok közt is, anyagi teljesítőképességét szinte a végsőkig megfeszítve sietett a vármegye az elpusztult Szeged megsegítésére. Az árvíz okozta elemi csapás súlyát fokozták a kedvezőtlen időjárási viszonyok, az aszály, a rossz termés, úgyhogy ínségnek és nélkülözésnek volt kitéve a lakosság.