[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Tovább ]

Reformáció, műveltségi viszonyok.

A mohácsi nagy nemzeti katasztrófa után az országnak két, majd három részre való szakadása, az egyházi és állami hatalom megbénulása, mind a magyarországi hitújítás ösvényét egyengették. A kettős királyválasztás után úgy Ferdinánd, mint János király pártérdekből elnézték, hogy egyes főurak a protestantizmussal rokonszenveznek. Az elárvult egyházi javak nagyrészét eladományozták. Mohács után sokáig nem töltötték be a főpapi székeket s így vezetők híján az alsó papság nagyrészét magával sodorta az új eszmeáramlat.

A török a kereszténységet lenézte, de nem üldözte: a protestantizmus iránt általában a jóindulatú közömbösség álláspontjára helyezkedett. Ehhez járult a hatalmas és szuggesztiv erejű reformátori propaganda, s így alig negyedszázad alatt a hitújítás általános lett vármegyénk területén.

Luther tanainak első hirdetőit az egyházi javakat bitorló főurak, különösen Perényi Péter, Mágocsi Gáspár főispán és Forgács Simon egri főkapitány támogatták. Mágocsi pártfogása mellett Jászberényben és környékén Skaricza Máté terjesztette a reformációt. Itt tört ki először vármegyénk területén a templomok hovatartozandósága miatt a vallási viszálykodás. Jászberény lakói elkülönültek egymástól, a protestánsok magyar városnak nevezték városrészüket. A Kunságban is hálás talajra találtak a hitújítás igéi. Az első reformátorok a wittenbergi egyetemen tanult Túri Szabó Lukács és Túri Sánta Jakab, majd Ozorai Imre és Sztárai Mihály voltak, utánuk szinte egy évtizeden át működött Kálmáncsehi Sánta Márton Túr városában. A reformáció végleges meggyökereztetése az ő alapvető munkássága mellett sokat köszönhet a tudós Szegedi Kis Istvánnak, aki 1551-ben Temesvárról Túrra költözött. Megfordult a vidéken a magyar református egyház nagy szervezője, Méliusz Juhász Péter is. A század második felében a Luther-melanchtoni irányzattal szemben a kálvini irány kerekedett felül, mely a magyarság körében uralkodó is maradt.

A reformált egyházak 1554 után szuperintendatúrát is alakítottak. Ekkor már Túron, Túrkeviben, Kunhegyesen, Kunmadarason stb. templomuk is volt a protestánsoknak. A karcagujszállási egyházközségről szóló első adatunk 1606-ból való. Népes gyülekezetek alakultak Asszonyszálláson, Bócsán, Ködszálláson, Kolbázon és Kenderesen (1560). A tiszántúli részen alakult református egyházak a túri egyházmegyéhez tartoztak. A reformáció úttörőinek munkásságát nagy buzgalommal folytatták Ceglédi Nyiró János, a kevi egyház első ismert prédikátora, Félegyházi Tamás (az ismert nevű bibliafordító) a XVII. sz. második felében Túron működött, Tasnádi István (Asszonyszállás lelkésze 1630-ban), Totai István és Szatmári András (Kunmadarason); Rivolinus György (Kolbáz prédikátora); Oroszi Mihály és Szalacsi János (az első bócsai lelkészek); Ábráni András ködszállási prédikátor stb.

A XVII. sz. elején a katholikusok is megmozdultak. Az egri egyházmegye területén az ellenreformációs mozgalmat Szuhay püspök indította meg. Ő már az egyházi tizedet a katholikus egyház részére szedette a protestáns lakosságtól is, ami érthetően nagy felzúdulást okozott. Hamarosan felborult a községek felekezeti békéje. A protestánsok és katholikusok viszálykodása áldatlan helyzetet teremtett és a torzsalkodás igen sok esetben üldözéssé fajult.

Heves-Külső-Szolnok vármegye alkotmányos életében a XVII. sz. elejétől fontos szerepe volt a vallási kérdéseknek. I. Lipót idejében sor került a protestantizmus üldözésére is, de ez vármegyénk területének népét nagyobb mértékben nem sujthatta, mert az erőszakos rekatholizálást a török megakadályozta.

A magyar protestánsok egységekbe való tömörülése és szervezkedése a XVI. század közepén indult meg. A szervezkedés keretei a katholikus egyház régi szervezeteit követték. Igy vármegyénk területének legnagyobb részét a debreceni református szuperintendencia (a nagyváradi püspökség területén) ölelte fel. A török csak a külsőségekbe avatkozván be, új templomok építését nem engedélyezte, legfeljebb csak a régi egyházak megújításáról lehetett szó. Arra is ügyeltek, hogy a keresztények templomai díszesek ne legyenek. Ilyen viszonyok közt, minden külső támogatás nélkül vert gyökeret vármegyénk tiszántúli részén a kálvinizmus s a későbbi kor üldözései közepette is mint a kunok nemzeti vallása tartotta fenn magát.

A török korszak egyetlen bíztató fényű jelensége a közművelődés fellendülése, az iskolaügy fejlődése. A magyarság nagy életerejét bizonyítja a kultúrértékek megbecsülése és szolgálata abban a korban, amikor ezernyi csapás és megpróbáltatás közt létének elemi feltételei is megsemmisültek.

Az oktatásügyet a protestantizmus indította meg és virágoztatta fel. Ebben a korban a hit kérdései uralkodtak a lelkeken. A harcos szellemű hitújítás a lelkek megmozgatásának minden nemes eszközét az ige terjesztésének szolgálatába állította s hatalmas indítékot adott a nemzeti irodalom fejlődésének is. A kor felfogása szerint a nevelés keresztény eszményét csak az egyházi iskola valósíthatja meg. A protestánsok kezdettől fogva felismerték a nevelés nagy fontosságát s egészen a felső tagozatokig kiépítették iskolaszervezetüket. Minden egyházközség állított fel iskolát s ez iskolák a művelődés terjesztésének fontos eszközei lettek. A katholikusoknál ekkor a hódoltsági területen nem volt iskolázás, ezért "iskolák nélkül tudatlanságban nőttek fel". A protestáns egyház és iskola hatását e kor magyarságának életére Salamon Ferenc a következőképen jellemzi: "Török-Magyarországon nagyon kifejlett a községi élet s a községek kebelében az erkölcsök tisztasága és vallásosság oly nagy volt, hogy a polgári törvényszék is némileg erkölcsbírósággá és egyházi presbyteriummá vált (végzéseit sokszor a bibliából okolta meg) s a családi élet is megmaradhatott patriarchális egyszerűségében és tisztaságában." A magyarság szellemi fölényét és a nyugati keresztény műveltséget a hódoltság korában a reformátusok iskolái tartották fenn.

A katholikusok térvesztésével együtt vármegyénk területén megszűntek a virágzó kolostori iskolák is. Az elpusztultak helyén számos kis református iskola alakult. Ezek mellett a középiskolák (az ú. n. partikulák) egész sorát szervezték meg a hódoltság századaiban. Túr lakossága 1530-ban szegődött a hitújítás mellé, a protestánsok kezébe jutott ekkor a régi templom és plébániai iskola is. Az első reformátorok itt azonnal megszervezték iskolájukat és ellátták a tanítás teendőit. A nagyhírű ősi túri gimnázium alapításának érdeme Túri Szabó Lukács és Túri Sánta Jakab nevéhez fűződik. Ebben az iskolákban kezdetben csak elemi ismeretekre oktathatták az ifjúságot. Szegedi Kis István idejében fellendült és a hetvenes években gimnáziális jellege teljesen kibontakozik. A túri iskolában vallástanon és éneken kívül tanították a szabad művészeteket, a latin, görög, később pedig a héber nyelvet is. A XVII. sz.-ban középiskolává fejlődött karcagi intézet eredetét homály fedi. Annyi bizonyos, hogy 1676-ban már működött. A korabeli iskolaviszonyok arra engednek következtetni, hogy a túri református egyházmegye területén több olyan iskola lehetett, melyekben az elemi ismeretek mellett grammatikára is oktatták a növendékeket.

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Folytatás ] [ Fel ]