A zavaros és bizonytalan közigazgatási viszonyok között élő hódoltsági népet nemcsak a török sanyargatta, sokat szenvedtek a végek portyázó csapataitól, a török martalócok, a moldvai és krimi tatárok rajtaütésein kívül a rablóktól és a szabadhajduktól is. A török végvárak őrségeinek kalandozásai sohasem maradtak megtorlatlanul: Az egri, majd később a szendrői, ónodi stb. vár katonái mindig visszaadták a kölcsönt. Később a magyar végvárak rosszul fizetett zsoldosai jóformán a török iga alatt tengődő alföldi nép fosztogatásából tartották fenn magukat. A garázdálkodó zsoldosok ellen a török nem vehette védelmébe a népet, mert az Alföldön lévő néhány vár őrsége nem tudta állandóan szemmel tartani a vidéket. A szolnoki szandzsák XVII. sz. elejéről való kárdefere a következőképen jellemzi a németek pusztításait. "A szolnoki szandzsák Kunság nevű nahiéjében 14 helység pusztult el, de a békekötés után ezek ismét népesedésnek indultak. Ekkor a németek a lakosság jószágait elhajtották s mindent elpusztítottak, úgy hogy 40-50 házzal bíró helységekben alig maradt 15 ép ház." llyen viszonyok közt az élet- és vagyonbiztonság elemi feltételei is megszűntek. Az Alföld népe oltalmat senkitől sem remélhetett, teljesen magára maradt és önvédelemre kényszerült. A felbomlott közbiztonság helyreállításának szüksége a XVII. sz.-ban a jobbágyfalvak sajátos szerkezetének kialakulásához, az ú. n. parasztvármegyéhez vezetett.

A nemzeti f elkelések korában a szabadcsapatok és rablók hatalmaskodása egyenesen tűrhetetlenné vált, úgyhogy az 1625 : XIII. t. c. a szabadhajdúk és kóborló nemesek megfékezésére még a parasztkezet is felhatalmazta. Ekkor már a szükség kényszere gyakorlatban kialakította a községek önvédelmi rendőri szervezetét. Az egri pasa már 1617-ben a következőképen hatalmazta fel a községeket az önvédelemre: "Erős parancsolatom nektek Biráknak és polgároknak, az mely városban és faluban tolvajok bemennek, mezőkön és erdőkön, halljátok, egyik a másiknak hirt tevén, városok és falvak azok ellen feltámadván, a rablókat megölhetitek, senkitől ne féjjetek, hanem bizvást öljétek."

A török és a magyar felhatalmazás alapján a szomszédos községek őrszemélyzetet állítoltak fel, azok élére hadnagyot választottak. Az egyes községek közt megszervezték a hírszolgálatot és a terület jobbágynépének fegyveres felkelését.

A nép védelmi szervezete bevált, hasznos intézménnyé fejlődött s azt a vármegye később keretei közé illesztette. 1649 után a paraszthadnagyok és tizedesek hites személyekké lettek. jogkörük is szabályozást nyert. A hadnagyok szükség esetén községi felkelést hirdethettek, fenntartották a rendet és az elfogott bűnösöket kiszolgáltatták a vármegyének. Működésüket a vármegye 1679-ben hozott statutumaival még közelebbről szabályozta, kimondotta adómentességüket is.

Külső-Szolnokmegyében, még a parasztvármegye sem oltalmazhatta meg a lakosságot a végvárbeliektől. 1662-ben Tenyő, Püspöki, Tiszaföldvár és Fegyvernek lakói a felvidéki végvárak katonáinak "minden kereszténységet felülmúló garázdálkodásairól" panaszkodnak. Ilyen esetek után a parasztvármegyék a legerélyesebb fellépésre kényszerültek.

A falu előljárósága élén akkor is a bíró állt, akit a földesurak hozzájárulásával évről-évre választott a nép. Mikor ez a tisztség nagyon terhes lett, az a rendszer alakult ki, - amint az 1679. évi statutumok tanusítják, - hogy a falusi bíróság telekről-telekre sorba megy, a sorra kerülő jobbágy vagy zsellér pedig a bírói tisztet viselni tartozik. A parasztvármegye szervezete később községi rendőrséggé alakult át.