[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Tovább ]

A kunok társadalmi és gazdasági helyzete.

A XIII. sz.-ban hazánkba költözött kunok pásztorgazdálkodó, halászó-, vadászó- és zsákmányoló életmódot folytattak. Quia iumentorum habebant armenta infinita - írja róluk Siralmas énekében Rogerius mester - in pascuis, segetibus, hortis, virgultis, vineis et aliis Hungaros graviter offendebant. Életük igen egyszerű volt. Nemez-sátoros szekereikkel hol itt, hol ott ütöttek tanyát. Ruházatuk kenderből szőtt vászon, nemez és bőr volt. Jellegzetes hegyes süvegüket még a XVIII sz.-ban is viselték A háziiparral az asszonyok foglalkoztak. Szolgáik földet is műveltek, de csak a legszükségesebbeket termelték. Főélelmük a marha- és birkahús, hal, vad, kenyér, köles, sajt, tej; italuk a kumisz volt.

A kun társadalomban az együttélés, csoportosulás, gazdálkodás és kultuszcselekedetek szervei a nemzetségek voltak. A zárt nemzetségi közösségekből épült fel a törzs, de ebben már a nemzetségi társadalmon kívülálló népelemek: rabszolgák, hadifoglyok is helyet foglaltak. A nomád törzsszervezetben a szolga vagyontárgy.

A nemzetség vérségi alakulat; vérségi kapcsolat fűzte törzszsé a némileg rokon nemzetségeket is. A törzs élén a törzsfő, a nemzetség élén pedig a nemzetségfő állt. Bizonyos nemzetségközi jogszokások is kialakultak, főként a vérbosszú kiküszöbölése miatt. A személy elleni bűnök a magánjogba tartoztak.

A szállásföld a törzsek, illetőleg az egyes nemzetségek tulajdona. A földbirtok fogalma még igen sokáig ismeretlen kunjaink előtt. Csak amikor sáiraikat domibus solo fixis cserélték fel, a kereszténység térhódításával párhuzamosan öltött letelepedésük állandóbb jelleget. Az oklevelek kezdetben a kunok lakóhelyét körülírással fejezik ki (pl.: Comani in circuitu villarum Abád et Tomajmonostoru). Kunszállásokról vagy ülésekről a XIV. sz. közepétől kezdve olvashatunk. A nomadizáló kunoknál - éppen úgy, mint az Altaj-vidékén élő török törzseknél - kezdetben csak ideiglenes szállás-telepek, aulok keletkeztek. Mikor a nomadizálás egyre szűkebb és szűkebb térre szorult, a téli aulokból állandó szállások lettek. A szilárd és kötött megtelepedést, a more Cristianum élet megindulását a XIV. sz. harmincas éveire tehetjük.

A kunok keresztényhitre térése nagyon lassan ment végbe. Tudjuk, hogy a keresztségi kiváltságlevél parancsa sokáig jámbor óhaj maradt, még Károly Róbert alatt is nagy nehézségekkel küzdöttek a kunok és jászok megtérítésén fáradozó derék minorita szerzetesek. 1357-ben Berényszállás és Jákóhalma lakói már keresztény nevet viseltek. A XIV. század végén felmerülő; új kun- és jász-szállások nevei már a kereszténység diadalmas előnyomulását hirdetik. 1385-ből Csonkaszentmiklós és Kunegyháza, 1389-ből Zakegyháza és Szentfábiánsebestyén, 1399-ből pedig Szentgyörgy nevű szállásokról értesülünk. A XIV. sz. legvégén a kiséri és apátii jászok, a kolbázszállási és kakati kunok mind keresztény nevűek. A kereszténység csak a XV. sz.-ban lett a kunok és jászok között általánossá.

A betelepedett kunok nemzetségi szervezetű társadalmában nagyobb különbségek nem voltak az egyes törzsi tagok között, de utóbb a gazdag és tekintélyes nemzetségtagok elkülönűltek a szegényebbektől. A hatalmas nemzetségfő a neki szolgáló szegényebb nemzetségtagok előljárója lett. A XIV: század második felében a kun nemzetségfők mint kapitányok (capitaneus) jelennek meg, a nemzetségfői fennhatóság alatt élő népet okmányaink ekkor ad se pertinentes nevezik. A kun nemzetségi szervezet ekkor már bomlásnak indult. Nemsokára a nemzetségi kapitányok helyett szálláskapitányokkal találkozunk, a szállások népe: az ú. n. rurális kunok. A XlV. században a nomadizálás már egészen szűk térre szorult, s a letelepedett szegényebb kunok egyrésze földmíveléssel kezdett foglalkozni. A nemzetségi kapitány hatalma e rurális kunok felett hova tovább földesúri jelleget öltött.

A kunkapitányok hatalma ebben a korban már a dominiumban, a földbirtokban gyökerezett. A szálláskapitányok egyrésze már nem a nemzetségi kapitányok leszármazottja. A földadományozásban részesült kun: földesúr lett, földesúri minőségénél fogva pedig capitaneus. Egy 1405. évből reánk maradt ítéletlevél szerint 1352-ben Bői Miklós rokonai tiltakozása ellenére Kéregyházát, Kenderest kunoknak - Sebes fiainak - adta el, akiket Nagy Lajos a következő évben nemesített. A Bői-család egy félszázad mulva visszakapta birtokát és annak felosztásakor a rajta élő kunok adóján is megegyeztek. Ezeket a collectát fizető szegény kunokat Sebes telepíthette Kenderesre. Kútfőinkből megállapítható, hogy egyes kunok gyakran jobbágyi helyzetbe kerültek, s jobbágyaik is voltak a kun és jász szálláskapitányoknak. A rurális kunok, jászok és a magyar jobbágyok helyzete megegyező természetű lehetett. A rurális kun és kunkapitány viszonya olyan, mint a nemnemes és a nemes viszonya. A kunkapitányok később igazságszolgáltatási jogkörre is szert tettek

A XIV. század végén királyaink a jászok és a kunok megadóztatására törekedtek. Felmerül a királyi (regalis) :és a .királynői (reginalis) kun megkülönböztetés. Kring. Miklós ez utóbbiak viszonyát vizsgálva, olyan kapcsolatokat mutat ki, melyek a királynői kunok alacsonyabbrendű függésére vallanak. A kunok megadóztátására irányuló törekvések kezdete és a királyi-királynői kun megkülönböztetés ideje egybeesnek.

Forrásaink tanusága szerint a kunok személyükre nézve adómentesek voltak, de személyes hadkötelezettség terhelte őket. Amíg nagy tömegben vettek részt a hadjáraton (mintegy a XIV. sz. közepéig), mind adómentesek voltak, de amikor már csak a szálláskapitány vonult hadba: a rurális kunok és jászok elvesztették adómentességüket. A XVI. század elején már a kapitány is nem egy esetben inkább adót fizet, csakhogy mentesüljön a katonáskodás terhe alól.

A középkor végén a szálláskapitányok iurisdictiója közvetlenül a possessióra terjed ki. Nagyobb ügyekben főbírájuk, a nádor ítélkezett, akit comes Cumanorumnak, vagy iudex Cumanorumnak is hívtak. Később a nádor, nagy elfoglaltsága miatt, személyesen csak ritka esetben ítélkezett s Külső-Szolnokmegye comesei, a szolnoki vár castellánusai, a tárnokmester, majd a budai várnagy által kirendelt bírák ítélkeztek ügyeikben. E kiküldött bírák megbizatása kezdettől fogva csak egy bizonyos meghatározott területre szólt és az ítélkező helyet sedesnek, széknek nevezték.

A kunok és a jászok idővel arra törekedtek, hogy a kirendelt bírák szerepét magukhoz ragadhassák. A XV. század elején már választott kunkapitányokkal találkozunk, akik a székben az esküdtekkel együtt ítélkeztek. Ezek már tisztviselők: székkapitányok.

A XV. században a kun és jász társadalom két rétege mutatható ki: a kapitányok (hivatalnokok és földesúri joghatóságot gyakorló birtokosok) és a rurális kunok rétege.

A kun sedesek mind a XV. sz.-ban alakultak ki. Élükön székkapitányok, választott bírói tisztviselők álltak. A szék megjelölés kezdetben csak arra a helységre vonatkozhatott, ahol a székkapitány ítélőszéket tartott. Később az elnevezést kiterjesztették arra az egész területre, melyet a székkapitány joghatósága felölelt. Kolbázszék, adataink szerint, a XV. század közepén alakulhatott meg. 1408-ig csak a Kolbázszállás név ismeretes, egy félszázad mulva már Kolbázszék is előfordul. A székek kialakulásakor a kunok és a jászok életmódja már jelentősen átalakult. A XV. század közepén számos állandó telep vagy helység keletkezett a kunok szálláshelyén, s okleveleink bizonysága szerint, immár nemcsak állattenyésztéssel foglalkoztak, hanem földmíveléssel is. 1433-ban házaikról, 1423-ban szántóföldjeikről. 1453-ban terményeikről, 1456-ban gabona- és bortizedükről, 1468-ban pedig vízimalmaikról stb. történik említés.

A középkor végén, amikor a kunok állattenyésztése szűkebb térre szorult, területi terjeszkedésük nyomait mutathatjuk ki. Számos határvillongásról, erőszakos birtokfoglalásról stb. olvasunk, amiknek az lett a következménye, hogy birtokaik határát határjárásokkal pontosan megvonták. Sokan vásároltak földbirtokot. Az állandó letelepedés szorosan összefüggött a kereszténység megerősödésével. Ezt a folyamatot úgy a hely-, mint a személyneveknél a kereszténynevek előnyomulása jelzi. Területükön számos egyház épült, 1412-ben pedig Jászberényben a minorita-szerzetesek telepedtek le. Kolostoruk a mohácsi vész után elpusztult, de néhány év mulva helyreállították; véglegesen a török uralom alatt semmisült meg.

Amíg a kunok és jászok tömegesen vettek részt a hadjáratokban, addig semmiféle adó nem terhelte őket, de a XV. század elején már censust, pecunia pharetralist és tizedet fizettek. Zsigmond király 1405. évben kiadott oklevele tesz először emlitést a kunok által fizetendő collectáról, egy 1425. évből való oklevél pedig a jászok taxájáról ad hírt. Mátyás 1479-ben az összes philiszteusok kapitányait s azok utódjait minden adózás alól örökre mentesítette. Egy 1456-ban kiadott oklevélből tudjuk meg, hogy a censust, gabona- és borkilencedet, királyi terhek fizetését és a tisztviselőiknek járó jövedelmeket minden egyes földmíves kun viselni tartozott. Az adókivetést és beszedést választott kapitányuk alatt maguk az érdekeltek végezték. A királyi és koronajövedelmek 1453. évi kimutatásában a kunok és a philisteusok évi adója 10.000 forintban van feltüntetve, ezekenkívül a király udvartartáshoz nagy dologi szolgáltatmányokkal járultak. A nagy adóterhek miatt a kunok és a jászok földjén a lakosságmegfogyatkozott, úgyhogy a kunkapitányok királyi kiváltság alapján telepítettek jobbágy-lakosságot.

Az 1467 : II. t. c. kimondja, hogy mindazok, akiknek országos nemességi kiváltságlevelük nincsen, így a kunok és a jászok is, kincstári adót tartoznak fizetni. Az 1485 : II. t. c. évi 3000 aranyban állapította meg főbírájuk, a nádor részére fizetendő évi tiszteletdíj összegét. 1506-ban a jászok és kunok a székelyekkel ököradót szolgáltattak be a királyi udvarnak.

Ámbár ezekből az adatokból lassú és fokozatos leromlás képe bontakozik ki, mégis kétségkívül megállapítható hogy még az adóterhekel sújtott rurális kun vagy jász sem minősíthető jobbágynak. Bizonyos határozott és jellegzetes társadalmi különállás, birtokaikba gyökeredző kiváltságos helyzet illette meg a kunokat és jászokat ebben a korban is, noha gazdasági állapotuk a földesúri birtokon élő jobbágyokéval megegyező volt. Csak a rendiség szelleme láthatta a jász-kun népet jobbágyi jellegűnek. Ez a felfogás legjellegzetesebben a Werbőczy szerkesztette 1498 : XLVII. t. c.-ben jelentkezik, amely a kunokat és jászokat servilis conditionis homines-nek mondja.

A kunok és a jászok elszegényedését a XVI. sz. elején társadalmi helyzetük leromlása tetőzte be végképen. Valószínű, hogy a Dózsa-lázadásban a jászok és a kunok közül számosan részt vettek s így az 1514 : XXIII. t. c. reájuk nézve is megtorló jellegű. Ez a törvény a következőket mondja: A philisteusok, kunok s a király többi jobbágyai, bárhol lakjanak is - a királyi városok kivételével - mind adó, bér, és tized fizetésére, mind szolgálatokra nézve az ország más jobbágyai és parasztjai módjára köteleztessenek. A kunok régi előkelő jogi állása tehát teljesen aláhanyatlott.

Az ország egén ekkor már vészes felhők tornyosultak. A megpróbáltatásokkal teli idők küszöbén a jászok és a kunok helyzete egyre komorabb lett. Sokat panaszkodnak az inséges évek, a nagy adók és kapitányaik zsarolása miatt A lakosság is gyérülni kezd; sokan elhagyták földjeiket, elköltöztek. Borsóhalma község jász lakossága 1535-ben nem tudta tovább tűrni az állandó zaklatást s szállásait otthagyva, máshova költözött. A Szapolyai és Ferdinánd közt dúló háború évtizedében a nagykunok megpróbáltatásai még fokozódtak: mint a Korona jobbágyait Martinuzzi György a váradi püspökséghez csatolta és sanyargatta őket. A jászokat és kunokat szabadságjogaik és kiváltságaik teljes elvesztésétől nem is mentette meg ekkor más, mint az, hogy jelentősen hozzájárultak a királyi udvartartás költségeihez és ezért a király és a nádor védelme alatt kiváltságaik roncsait megőrízhették.

A kolbázszéki kunok és a berényszéki jászok a XIV. sz. közepén már arra törekedtek, hogy ősi szállásbirtokaikra királyi adománylevelet szerezzenek s így az országos nemesség soraiba emelkedjenek. Scybes kun fiait Lajos király az országos nemesek soraiba vette fel. Tamás János és Péter kiralyi jászok 1419-ben Újszászt és Szarvast nyerik Zsigmondtól, 1422-ben pedig a király Móca Miklóst és fiait népi állapotukból az országos nemességbe emelte és kiséri szállásbirtokukat új adomány címén adományozta nekik. Új adomány címén kapta 1450-ben Hunyadi János kormányzótól a Barthalyos-család ősi birtokait: Borsóhalmát, Mihálytelkét, Fügedegyházát és Lanthót. De a bekövetkezett szörnyű idők a fejlődés természetes irányát megakasztották. A kunok és jászok gazdasági és számbeli hanyatlása a következő századokban már végzetes arányokat öltött.

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Folytatás ] [ Fel ]