[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Tovább ]

A kunok betelepedése.

A tatárok kivonulása után IV. Béla az ország újjászervezéséhez fogott s a bolgár földre menekült kunokat Geregye Pál által már 1424-ben visszahivta. A visszatelepűlt kunok az 1246. évi osztrák hadjáratban már vitézül kivették részüket, erős támaszai lettek a királynak, aki a kun fegyverekre támaszkodva, tekintélyét és hatalmát rövid idő alatt helyreállította.

A kunok 1244-ben véglegesen megtelepedtek Magyarország földjén. Szállásföldjük az ország szívében terült el és azokat a vidékeket ölelte fel, melyek a X. sz.-ban belső gyepük voltak s a tatárjárás előtt is csak gyéren lehettek benépesítve. Nagyobb tömegeik a Duna-Tisza közét, az elpusztult délkemeji és berettyó-melléki földeket, a Körös torkolati szakaszát, a Maros és a Temes folyók vidékét szállották meg. A kunokkal sodródott alán népelemek, akiket később jászoknak neveztek, a Zagyva-Tarna mellékén ütöttek tanyát.

A kunok szinte minden átmenet nélkül ékelődtek a magyar államba, annak az övékétől olyannyira különböző társadalmába. Keresztény hitre való áttérésük igen lassan ment végbe. A XIV. sz.-ban még régi életformáik szerint éltek, sőt még a XV. sz. végen is voltak pogány szigeteik. 1278-ban III. Miklós pápa széles hatáskörrel szentszéki követül Magyarországba küldte Fülöp fermói püspököt, a zavaros egyházi viszonyok rendezése és a kunok keresztény hitre való térítése ügyében. A pápai követ működésével függ össze az 1279 június 24-én kelt okmány kiadása, amely fontos végzéseket hozott a kunok életviszonyainak rendezésére. E privilégium-levél harmadik cikkében Usacus és Tolon, a kunok főemberei, ünnepélyesen ígéretet tesznek a jogrend tiszteletbentartására és az egyházi érdekek megbecsülésére, a király pedig kijelenti, hogy a határozatok betartását szorgalmazni fogja. E diploma első része a következő intézkedéseket tartalmazza:

  • I. A még pogány kunok felveszik a keresztség szentségét, híven követni fogják az egyház tanítását, lemondanak a bálványok tiszteletéről, pogány szertartásaikkal felhagynak.
  • II. Nemez-sátraikat elhagyják és keresztényekhez illő földhöz rögzített házakban fognak lakni és mindenben a keresztény szokásokat követik.
  • III. Gyilkosság elkövetésétől tartózkodnak, szolgáik féktelenkedését sem tűrik meg.
  • IV. Kérésükre gondoskodás történik a köztük való igazságszolgáltatásról.
  • V. A jogtalanul és illetéktelenül elfoglalt egyházi és világi javakról lemondanak, azokat visszaadják.

A diploma második részében a király ünnepélyesen előre megígéri a legközelebbi convocation hozandó és sub bulla aurea kiadandó törvények megtartását. Amennyiben pedig a kunok e rendelkezéseket nem tartanák be, az oklevél megtorló rendelkezései alkalmazandók. IV. László privilegiális kitétele egy 1279 augusztus 10-én kiadott oklevélre vonatkozik. Ezt az oklevelet igen hosszú időn át nem ismerték, még a XVIII. sz. második felében a kunok és a jászok kiváltságainak megerősítésekor sem hivatkoztak reá A bécsi császári titkos levéltárban fedezték fel és 1774-ben Pray György adta ki.

Kun László - két 1279-ben kiadott oklevél tanusága szerint - a privilégiumlevélben beígért gyűlést megtartotta és a kunokkal, egyháziakkal, főurakkal folytatott tanácskozások eredményét tartalmazza a kunok privilegium babtismatisa, azaz keresztségi kiváltságlevele. A diploma első bekezdésében a június 24-én kiadott kiváltságlevél egyházi rendelkezéseit ismétli meg; a kunok életmódjával és szokásaival kapcsolatban megengedi szakálluk beretválását, hajuk nyírását, öltözködési módjukat is szabadon követhetik. A bíráskodásról szóló cikk után a letelepítésükről szóló nagyfontosságú rendelkezés következik:

Mivel a kunok sokasága nagykiterjedésű földön szállt meg, meghagyják nekik, hogy azok, akik a Duna és Tisza közt, vagy a Körös mellett, vagy a Maros és Körös közt, vagy a Körös-mellékén, a Temes és Maros folyó között vagy mellékén telepedtek le nemzetségeikkel: most is ott szálljanak meg, ahová az egyes nemzetségeket sátraikkal Béla király letelepítette s mint az ország nemesei lakjanak (tamquam nobiles regni nostri). Szállásaik területe összes tartozékaival nekik adományoztatik: az erdők, kaszálók és halászatok is a monostorok és egyházak birtokainak kivételével. A következő cikkben a király nekik adományozza szállástelepeik környékén lévő, a tatárjárás óta üresen álló nemesi és várjobbágyi földeket is, amennyiben azokon jövedelmező erdők vagy halászatok nincsenek. Szállásföldjeiket az egyes nemzetségek szabadon birtokolják és egymás között felosztják.

A kiváltságlevél VII. cikke többek közt a következőket mondja: a nemesek és várjobbágyok lakott, vagy üresen álló hasznot hajtó földjeiket a kunok között szabadon bírják: ebbe a kun urak és nemesek beleegyeztek, hogy közöttük és a nemesek között rokoni kapcsolat keletkezzék és nagyobb szeretet és barátság terjedjen el, sőt a nemesek és a kunok egyenlő szabadság kiváltságának örvendjenek (nobiles et Comani equali prerogativa libertatis gratulentur).

A nyolcadik artikulus a kunok személyes hadkötelezettségét rendeli el; a következő pedig a hét kun nemzetség megtérítésének módját írja elő. A tizedik cikk a mindenkori nádort rendeli a kun főurak, nemesek és nép bírájául, az ország lakósaival való pereikben. A tizenegyedik artikulus az erőszakos beszállás alól mentesíti a kunokat, mivel a kun főurak és nemesek az ország nemeseivel egy és ugyanazon szabadságot élvezik (domini de Comanis et nobiles Comanorum una et eadem cum regni nobilibus perfruantur libertate). A nagyfontosságú keresztségi kiváltságlevél a kunok egész életkörét: egyházi, telepedési, birtok-, katonai és bíráskodási viszonyait rendezi és kiváltságos közjogi helyzetüket megalapozza.

Valószínű, hogy az 1279. évi kuntörvények nem mentek át a valóságba. A kunok még igen hosszú időn át nomád életet folytattak, a kereszténység is két évszázad mulva lett közöttük általános. A földet sem osztották fel mindjárt, csak a XV. sz. elején indul meg közöttük az állandóbb jellegű megtelepedés folyamata. Közjogi helyzetük alakulása a XV. és XVI. sz.-ban már a visszaesés és hanyatlás tüneteit mutatja. Keresztségi oklevélben biztosított közjogi állapotuknak egyenesen ellentmond az a servilis conditio, ami pl. a XV. `sz.-ban a kunokat terheli.

Mikor a kunok hét törzse a részükre kijelölt területeken letelepedett, az egyes nemzetségek földjét szállásnak vagy ülésnek (descensus) nevezték. Az ülést vagy szállást később rendszerint a megszálló nemzetség fejéről nevezték el. Egy törzs összes nemzetségei által bírt szállásföldek összességéből később a kun-széknek nevezett egységes terület alakul ki. A kunok törzsi szervezetüknek megfelelően állandó megtelepedésük után a következő kunszékekre voltak osztva:

  1. Kolbázszék (a mai Nagykunságban).
  2. Halasszék.
  3. Mizseszék.
  4. Kecskemétszék.
  5. Berénszék.
  6. Szenteltszék (Maros-Temes folyók között).
  7. Hontosszék (Fejér megyében).

Kolbázszék és Berénszék vármegyénk földjén terültek el.

Szállásaik közt a legtekintélyesebb és legsűrűbben lakott a mai Nagykunság földjén fekvő Kolbázszék volt. Területe a Hortobágy-Berettyó vidéktől nyugatra eső földeket ölelte fel, de sehol se érte el a Tisza vonalát. A Nagykunság földjének legnagyobb része a középkorban roppant árterület volt: vízerektől át-meg átjárt ingoványok, mocsarak és füves pusztaságok. A gazdaságilag értékesebb részeket a tatárjátás előtt várnép lakta, s állandó jellegű megtelepülésükkor a kunok csak azokat a földeket nyerték szállásbirtokul, amelyek üresen maradtak. Soós Adorján, a Nagykunság körüli birtokviszonyok vizsgálatai alapján megállapította a Nagykunság középkori határait. Vizsgálataiból kitűnik, hogy az egykori Kolbázszék területe a Tisza és a Hortobágy-Berettyó-Körös folyók között feküdt, ámde sehol sem érte el a folyók vonalát. A szék szállásterülete jóval kisebb volt a mai Nagykunság földjénél. Valószínű, hogy a kunok letelepedésekor a környező területek birtokviszonyai már kialakultak. A folyók mentén övként elterülő világi és egyházi birtoktestek és a kun szállásföldek határvonala a középkorban bizonytalan volt és gyakran változott.

Kolbázszék földjét északon Szentiván, Szentgyörgy, Szentjakab községek határai, nyugaton Tomaj, Bene, Gyenda, Bánhalma, Kenderes, Szentmiklós, Balaszenttamás, délen Pó, Póhamara, Turkevi, Turpásztó és Náta, kelet felől a Berettyó-Hortobágy jobboldali ártere határolták Ágota és Nádudvarhely földjéig. A kunok által birtokba vett terület tehát koránsem volt olyan nagy, mint amilyen kiterjedésűnek régebben (különösen anyakönyvi levelük meghatározatlan kitételéből kiindulva) gondolták. Igen fontos tény ez, mert jelentősen alátámasztja majd azt a megállapításunkat, hogy a kunok gazdasági és társadalmi helyzete általában alacsonyabb volt, mint ezt kiváltságaik alapján gondolhatnánk.

Kolbázszék nevét a Kolbáz-nemzetség szálláshelyéről, Kolbázszállásról nyerte. Mátyás király egy 1459. évi oklevelében annak a Boda János nevű kunnak a birtokperéről van szó, aki a Kolbázszállásra való Kolbáz ükunokája volt. Ez az Abostestvére Kolbáz volt a környék első szállásbirtokosa, s róla nevezték el, mint előkelő nemzetségfőről a szállást, majd később a széket is. Kolbázszék területén a következő kun telepűléseket mutathatjuk ki: Abád és Szőllős helységek vonalától délre feküdt Fábiánsebestyén, Madaras. Hatháztól délre feküdt Alonnípe, tőle nyugatra terültek el: Kolbázszállás és Hegyesegyház, Kunhegyes, Kolbázszállás alatt Kakat és Waykunnípe, ez utóbbitól keletre Törökbor, Bócsa, Hatház és Karcagtelke feküdtek. Karcagtelke fölött a Nagykunság északnyugati szögletében Töröknest, Tatárülés, Orgonda és Asszonyszállás, déli irányban pedig Péntektelke, Hegyesbor, Magyarka és Marjalak terültek el. Kisújszálástól északra esett Zakegyháza, nyugatra pedig Absalonülése, Turgony és Péterszállás. Ujszállástól délnyugati irányban Kolbázszék területe sáv alakban nyúlt a Körös felé: Besemikálszállás, Csorbajánosszállás, Abcsikszállás, Pó, Homokszállás és Szentmartonszállás.

Berénszék vármegyénk északnyugati részén terült el, egyes részei vármegyénk területén is túlnyúltak. Úgy Berénszék, mint a berénszéki szállások neve jóval később merül fel, mint Kolbázszék és szállásai. Bizonyos, hogy a jászok úgy számukra nézve, mint gazdaságilag jelentéktelenebbek voltak a kunoknál és csak lassú fejlődés során tudtak megerősödni. Az első jászokra vonatkozó okleveles adat 1323-ból való, amikor Károly Róbert több, névszerint megnevezett jászt az őket elnyomó Keverge jász főúr fiainak hatalma és joghatósága alól kivett. A jászok széke ebben a korban fejletlennek és kialakulatlannak mutatkozik, ezt az a tény is alátámasztja, hogy sedesüknek még külön neve sem volt. Gyengeségükre vall az is, hogy az adószedők zsarolásai elől Külső-Szolnokmegye comeseinek védelme alá húzódtak. A jászok területén Berény volt a legjelentősebb szállás, mindig első helyen említik. A következő jász-szállások ismeretesek a középkorból: Berényszállás, tőle északra Árokszállás, Ágó, Fényszarú, keletre: Apátiszállás, Rassangszállás (Kisér), Jákóhalma, Kerekegyház. Berénytől délre: Ladány, Szentgyörgy, Ujszász és Szarvas.

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Folytatás ] [ Fel ]