A keresztény királyság első századaiban a király patrimoniális hatalmának alapja a hűbéri jellegű, fejlődése során közjogi színezetet nyert váruradalmi szerkezet: a megye volt. A nemzetségi szervezet bomlása után új birtokososztály alakult ki, mely jogilag már tisztára feudális természetű. A társadalmi átalakulás nagy megrázkódtatások kíséretében ment végbe. A birtokariszokrácia immunitással akarta birtokterületeit ellátni, majd a feltörő közép- és kisbirtokos nemesség befolyása döntő módon érvényesülni kezdett. A nemesség tömörülése először a nemesi vármegyét hozta létre, majd fokozatosan kialakult a rendi alkotmány is. A hűbériség kifejlődése folytán a gazdasági élet alapja a földesúri-jobbágyi viszony lett.

A rendiség kialakulása előtt: az alacsony helyzetűek könnyen felemelkedtek, a szabadok közül pedig sokan szolganép közé vegyültek. Számos társadalmi réteg volt, sőt az egyes csoportok is többféleképen tagozódhattak. A független birtokosok osztályához tartozó nobilsek és liberek rétegeit a származás, a tisztség és a vagyon határozta meg: a nobiles, divites, principes, maiores mellett egyazon osztály tagjai között voltak a vulgares, minores, pauperes és a plebeii is. Ezzel szemben a rendiség korában a társadalmi kategóriák megmerevedtek és zártak lettek. A magyar középkor második felében bekövetkezett nagy társadalmi átalakulásnak a sajátos magyar viszonyokban gyökerező familiarisi jellege kimutatható.

A rendi társadalom legalacsonyabb osztálya, a jobbágyság, a XIV. sz.-ban alakult ki a személyes szolgaság megszűnésekor. Ez az egységes társadalmi osztály az eladományozott várbirtok népéből, az udvornikokból, telepesekből és a felszabadult rabszolgákból olvadhatott össze évszázados fejlődés során. A rendiség birtokjogi felfogása szerint a nemesi birtokkal földesúri joghatóság jár, ennélfogva a birtokon élő nép földesúri hatalom alatt áll. A jobbágy lényegében haszonélvezte a földesúr tulajdonában lévő földet s az eladott vagy eladományozott birtokkal együtt ő is gazdát cserélt. A törvény szabad költözködési jogot biztosított a jobbágyoknak.

Nagy Lajos egy 1351-ben kiadott törvénye következőképen határozza meg a jobbágyi szolgáltatmányokat: az egyházi tized mellett a jobbágy földesurának kilencedet tartozik fizetni. A jobbágyság helyzete később gazdaságilag és társadalmilag is fokozatosan rosszabbodott, az 1514 : XIV. t.-c. büntetésből megszüntette a szabad költözködést. Eddig a robotmunkát urbarialis szerződésekkel állapították meg , 1514-től kezdve a jobbágyok hetenként két napot tartoznak földesuraiknak szolgálni és száz dénár állandó évi adót fizetnek.

A jobbágy által használt telek (sessio) a faluban lévő kertes telekből és házból (belsőtelek) és a határban lévő szántóföldből (külső-telek) állt. A zselléreknek külső telkük nem volt, ennélfogva kilencedet sem fizettek.