A magyar középkor elején két társadalmilag és birtokjogilag is különböző állású osztály kezében volt a föld. Az adománybirtok apáról fiúra öröklődött és a főág kihaltával visszaszállt a királyra; viszont az ősi nemzetségi birtok a főág kihaltával tovább öröklődött az oldalági rokonságban. Az adománybirtokosok arra törekedtek, hogy tágabb örökösödési jogot biztosítsanak maguknak. A királyság közjogi jellegének fejlődése során fokozatosan megszűnt a birtokjogi különbség és kialakult a magán-földesúri hatóság.

A várszerkezet bomlásával az alacsonyabb keretek közül kiemelkedő népelemek korábbi servitiumaik alól szabadulni akartak, társadalmi és gazdasági előtörésük során új jogokat vívtak ki és új kötelezettségeket vállaltak magukra. A serviensek fokozatosan emelkedtek ki a király magánjogi hatalma alól és e hosszantartó folyamat eredménye az egységes, nemesi társadalom kialakulása lett. A föld magánhűbéresek kezébe került és a nemesi kiváltságok kialakulásával a földbirtok nagyságán alapuló banderialis rendszer lépett a személyes hadkötelezettség helyébe. A XIV. században a nemzetségi nemesek, az adománybirtokosok és a serviensek egységes nemesi osztállyá forrtak össze. Az egységes nemesi rend új, serviensi eredetű rétege ekkor mindenben hasonló akart lenni a törzsökös nemzetségek tagjaihoz s használni kezdte - rendszerint birtokának nevéhez kapcsoltan - a de genere kifejezést. Az egységes új birtokjog kialakulását az ősiségi törvény zárta le. Ettől kezdve az új nemesi osztály egységes joggal rendelkezett, ami öt évszázadon át szervesen meghatározta a nemesség gazdasági életét és társadalmi helyzetét.

A tatárjárás után a birtokviszonyok lényegesen megváltoztak. Rogerius nagy jellemző erővel írja le a Kőrös-vidék pusztulását. A leírásából feltáruló kép alapján fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen lehetett a helyzet a tatárok kivonulása után. A föld jelentős része gazdátlan maradt. Az amúgy is gyér lakósságú keleti területek teljesen elpusztultak, ide telepítették le később a kunokat, a homokos északnyugati vidéken pedig jászok nyertek szállást.

Vármegyénk területén már a királyság első századában dús javadalmakkal rendelkezett az egri püspökség. IV. László 1261-ből való oklevele szerint Póhamarát, Túrkeddit, Keveegyházát és Nagytelkét (prope Thurvize existentes) még Szent László adományozta az egri püspökségnek. Ezeknek a területeknek nagy része később a kunok kezébe került, mert 1323-ban Túrkeddi és Túrkevi már nincsenek a püspökségi javak között feltüntetve. Póhamara és Túrpásztó a XIV. század elején a nagyváradi püspökség birtokába kerültek. Terjedelmes birtokokkal rendelkeztek az apátságok is, így Tenyő, Monostor határának jókora része az ott letelepült szerzetesrendek birtoka volt.

A tatárjárás utáni időkből a vármegyénk területén való birtokadományozások első emléke IV. Béla 1257. évi oklevelében maradt reánk, amiből arról értesülünk, hogy a király a népes Dem- (később Beő) nemzetséget a Tisza mellett fekvő bői földek birtokában, amiket a tatárjárás óta birtak, megerősítette. A Cserőköz alatt elterülő részeken ősi idők óta birtokos Tomaj-nemzetség 1270-ben a Szalók-nemzetséggel Bere és Abád birtokokról kötött megállapodást. 1284-ben már felosztották az addig közösen bírt földeket és a részeket határjárással elkülönítették. Az ősi eredetű Aba-nemzetség szállásbirtokai a Tisza két partján, Abád környékén terültek el. Innen terjedt ki később ez az olyan nagy szerepet játszott nemzetség és oszlott több ágra. A XIV. század `elején Gyenda határát az Amade-. Csobánka-, Gagyi-, Burát pedig a Verpelléti-, Roffot az Aba-nemzetség Kompolti-ága bírta. Az Aba-nemzetségnek még Domoszló, Tarhaörs, Zsadány és Árokszállás határában is terjedelmes birtokai voltak. A Csobánka-ág leszármazottjai 1301-ben az egri káptalan előtt felosztották ősi birtokukat.

A Csobánka-, Omodé- (Amadé-) és a Borh-Bodon-ágak az interregnum alatt Károly Róbert ellen foglaltak állást. A Csobánkák hatalmát már III. Endre is le akarta törni, és a hatalmaskodó Csobánkát 1300-ban fej- és jószágvesztésre ítélte, de az ítéletet a zavaros időkben nem lehetett végrehajtani. Így a Csobánka-ág sorsát - éppúgy, mint a legtöbb Aba-ágét - az 1312. évi rozgonyi-csata pecsételte meg. A jogrend helyreállítása után Károly Róbert a Csobánka-család birtokait elkobozta. A gyöngyösi birtokokat Lampert országbíró és Dózsa nádor, Visontát a Kompoltiak kapták. Többi birtokokaikat 1327-ben Széchenyi Tamásnak adományozta a király. A gyendai határban birtokos nagyhatalmú Amade-ág is gyorsan összeomlott. Amade többször viselte a nádori méltóságot, később Károly Róbert párthíve lett, aki nagy adományozásokkal tüntette ki. Az ország északkeleti részén óriási birtokokat halmozott össze és magához ragadta a hatalmat. A király ekkor visszavonta adományait, a Csák Mátéval szövetkező Amadékat Rozgonynál leverte és a lázadó Amadé összes birtokait elkobozta. Hevesi birtokaikat ekkor a Kompolti-család kapta.

A Kompolti-ág hűségesen kitartott Károly Róbert mellett s kíváló szolgálataival az uralkodó kegyét méltán kiérdemelte. A család régi birtokállományainak gyarapítását még III. Endre idejében megkezdette. Kompolti Péter 1296-ban Szentivánt kapta adományul. 1318-ban Taksont és Kürümonostort, 1320-ban Fegyverneket és Szakállast, 1323-ban Kürtöt, Visontát, Adácsot stb., 1337-ben pedig Absolonülése és Péterkeülése birtokokat adományozta Károly Róbert a Kompoltiaknak. A birtokszerző Kompolti Péter halála után fiai: Kompolt, Gergely és István az egri káptalan előtt megosztoztak birtokaikon. Birtokaikból Körüt és Szakállast Kompolt; Nánát és Gyendát Gergely; Roffot, Egyházasnánát és Taksonyt pedig István kapta. 1348-ban Imre fiai osztozkodtak az újabb javakkal gyarapított vagyonon s így kialakult a Kompolti-család Nánai- és Visontai-ága. A hatalmas Kompolti-javak hosszú időn át egészen a XVI. sz. elejéig megmaradtak. Később övék volt még Szalók, Kenderes és Ecseg is. Kenderes kivételével birtokaik a XIV. sz.-ban elaprózódtak. A XIV. sz. elején a birtoktestek oroszlánrészét Kovári Pál szerezte meg. Kenderes egyrésze ezután a pálos szerzetesrendé, másrésze pedig Kenderesi Balázsé lett. A század végén a Bői-javak teljesen szétforgácsolódtak.

Bura az Aba-nemzetség Verpeléti-ágához tartozó Nagy Leustaché és Bodonfia Demeteré volt. E birtok később elkoboztatván, István királyi nótárius kerekudvari és boconádi adománybirtokait gyarapította. Később (1370 körül) Bura és Boconád csere útján az Aba-nembeli Domoszlai Mihály, az ő halála után pedig leányági örököse kezébe került.

Kenderes és Fegyvernek határában részbirtokos nemes családokról is történik említés az Anjou-korban: a Berceliekről, Bessenyeiekről, Dudásiakról stb. Csonkaszentmiklós határában az Ugrai-család volt a XIV. sz.-ban a földesúr.

Szolnok határát igen hosszú időn át királyi jobbágyok bírták, a Vezsenyi-család tétmonostori birtokaitól Nagy Lajos királyunk rendeletére a budai káptalan határjárással különítette el a szolnoki jobbágyok földjét. Alcsit és a Zagyva mellett fekvő Kerekudvart 1524-ig a Csák-nemzetség bírta, ebben az évben Károly Róbert elkobozta birtokaikat. A szolnoki határtól nyugatra és délre: az abonyi, tószegi, paladicsi, sasi, kürti területeken a Vezsenyi-családnak voltak terjedelmes birtokai. Fokorót ebben az időben Szécsényi Frank vajda bírta. Varsány a XIV. sz. elején a Tomaj-nemből származott Varsányi-család birtoka. A század derekán sok nemesi részbirtok volt itt. Tiszavárkony földesura kezdetben a titeli prépost volt, 1301-ben Venczel király ezt a birtokot a Ráthold-nemzetségbeli Kakas mesternek adományozta, azonban 1344-ben már újból a titeli préposté. A Ráthold-nemzetségbeli Nagy Leustach és utódai birtoka volt Sas, továbbá Ug, amelyek 1348-ban Kürttel együtt királyi birtokként szerepelnek. Zsigmond király 1409-ben Kürtöt Kompolti Lászlónak adományozta. 1374-ben Sáp is gazdát cserélt, amelyet a Kacsics-nem az egri káptalan előtt Werebi Péternek és Lache Benedeknek adományozott. Pusztaszakállas birtokában 1343-ban Széchenyi Tamás szolnokmegyei főispánt találjuk.

Az északnyugati részeken fekvő Árokmelléke (később Árokszállása) már a XIII. sz. közepén az Aba-nemzetség birtoka volt. Monostor 1315-ben Dénesfia Tamás és István birtoka, később Losonci Istvánnak is voltak Monostor határában possiói. Szentgyörgyöt és Pályitelket 1335-ben a Tomaj-nembeli Loránt kapta a családi birtok felosztásakor; 1337-ben Vezsenyi Skolasztikáé, később a váci káptalannak is voltak e határban kisebb birtokrészei.

Zsigmond és a Hunyadiak korában emelkedtek ki a Tomaj-nembeli Losonciak. Megszerezték a Szécsényi-család birtokainak legnagyobb részét: reájuk szállt Pata, Alcsi, Fokoró, Szentiván, továbbá Szászberek fele. Eredeti birtokuk viszont idegen kézbe került. 1480-ban Ivánt, Igart, Szentimrét, Szőllőst, Szentjakabot és Cserőközt (Bessenyei Jánosnak zálogosították el, más birtokrészeik: Abád, Bánhalma és Tomaj pedig Parlagi Györgyé lettek, majd leányági örökösödés által a Kállai-, Enyingi-, Török- és Pokosi-család tulajdonába kerültek. Nemsokára új gazdát kapott Alcsi, Fokoró, Szászberek és Szentiván is: a Nagylucsei-család birtokába jutottak. A XV. sz. közepén nagy jelentőségre tettek szert a Guthi Országok; előbb zálog címén, majd később házasság útján szerezték meg a Széchenyi-féle javakat, amikben 1482-ben Mátyás adomány útján is megerősítette őket. Ezek a javak idővel szintén a Nagylucsei-család birtokába jutottak. A Guthi Országok 1510-ben kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek a Kompolti-családdal. Egy év mulva zálog címén nyertek beiktatást Gyenda, Szakállas, Roff, Kőtelek, Köre és Fegyvernek egy részének birtokába, majd Fegyvernek többi részét is megszerezték. A Kompolti-család kihalása után azok összes birtokait megkapták, többek közt Ványát is. A Guthi Országok királyi adománybirtokot is szereztek megyénk területén: Szalókot és Tiszaszalókot: a Szalóki-család elkobzott birtokait.

A középkor végén a Rozgonyi-család emelkedése tarthat számot nagyobb érdeklődésre. Amikor a Domoszlai-család fiúága a XV. sz. elején kihalt, akkor a fiúsított leányági örökösök (köztük a Rozgonyiak) osztoztak meg a dús Domoszlai-örökségen. Rozgonyi János házassága által Burát, Boconádot és Kerekudvart szerezte meg, 1438-ban pedig királyi adományul kapta a Rozgonyi-család a hűtlenség miatt elkobzott javak közül Gyendát, Ivánpusztát és Szőkepusztát, Halász és Szászberek felét. 1453-ban a Szalóki-család texeházi pusztáját zálogolták. A Rozgonyi-család fiága a XV. sz. végén kihalt, óriási birtokaik ekkor a leányági örökös kezén részbirtokokra aprózódtak. A volt Rozgonyi-javak későbbi birtokosai: az Egervári-, Csáki-, Pálóczi-, Frangepán-, majd a Gyulaffy- és Báthory-család.

Az abádi határtól keletre a századfordulón a Bajomi-család birtokában volt Igar, 1517-ben Derzset is megszerezték. A Boroszlói- és Szőlősi-birtokok később Korvin János, majd a Nagylucsei-család kezébe kerültek.

Kunhegyes és Kenderes határában a Kenderesi- és Hegyesi-családoknak voltak terjedelmes birtokaik; utóbbi család a XVI. sz. elején egészen elszegényedett. Mátyás király egyik 1465. évben kiadott okleveléből arról értesülünk, hogy Hegyest a Kenderesiek kérésére Pest megyéhez csatolta át. A Bőiek birtoka lassan szétforgácsolódott, a birtokok legnagyobb részét - a Kovári-család javaival együtt - a Kenderesi-család szerezte meg. Az egykor hatalmas Bői-család a XVI. sz. elején már csak egy kis részbirtokot tartott a kezében. A XV. sz.-ban Tiszagyenda határa a Werebieké volt. Igen sokáig, több mint két századon át megtudták őrizni birtokaikat a Balaiak; birtokuk (Bala) 1512-ben Dobó György leszármazottjaié lett. Süly birtokosának egy 1483-ban kiállított oklevél Süly Györgyöt mondja.

Az újkor küszöbén a Vezsenyi-család jószágai is gazdát cseréltek: 1515-ben Werbőczy István Abonyt, Tószeget és Paladicsot szerezte meg. Később Kürt, Sas, Vezseny, Szászberek fele, Nagyrév és Hímesegyháza is a Werbőczy-család tulajdonába került. Cibakházát, a jenői és istvánházi birtokokat a Vass-család szerezte meg. Kihaltuk után birtokuk a sárszegi Zay-családhoz került. Varsány birtokosaként 1495-ben a Cibakokat említi. Kisvárdai Aladár és Brezai Horvát János Kerekegyháza határában nyertek Mátyás királytól adománybirtokot. Varsányt, Szolnokot és Túrt Brankovics György szerb despota kapta; ezeket a javakat Brankovics többi birtokaival együtt 1450-ben Hunyadi János lefoglalta és hadikiadásai fejében birtokába vette. Mátyás király 1464-ben Túr és Tiszavarsány felét a Kállaiak-nak és a Parlagi testvéreknek adományozta. Túr másik fele a Szilágyiaké, majd Korvin Jánosé volt; utóbb vétel útján Derencseni Györgyhöz került, aki a Parlagiak birtokaira is szert tett. 1420-ban Túrtő birtokosa Patai Péter volt.

Szentgyörgy falu (a mai Jászalsószentgyörgy) egy 1466. évi határjárási oklevél szerint az Abádi-családé volt, de 1480-ban a Bessenyeieknek elzálogosították. Papmonostora 1474-ben a magát Monostorinak nevező családé volt. Alattyánt 1444-ben a Semsey-család kapta adományul, de 1465-ben már a Bolyoki-családé, tőlük az apolyi Csirke-család tulajdonába került, akiket Mátyás király 1477-ben Alattyánt birtokában megerősített. Jákóhalma birtokosai a XVI. sz. elején: Vass Illés özvegye Zsófia és Henséli Máté; tőlük a possiót Kiss Kelemen szerezte meg. Szent Kristóf (Jánoshida) egynegyede, Kér és Mizsepuszták, Szászberek egyrésze 1470 körül a kolozsmonostori apátság tulajdonában voltak. A Mócsa-családból eredt Miklós és fiai 1425-ben Kisér községet kapták adománybirtokul Zsigmond királytól.

Az első nagybirtokok nemzetségi birtoktestek magvából fejlődtek ki. A Kompoltiak, Széchenyiek, Rozgonyiak, Losoncziak, Guthi Országok és Nagylucseiek hatalmas birtokaik javarészét királyi adományozások útján szerezték s birtoktestüket házasság, családi szerződések, vétel és zálogolás útján állandóan növelték. Az új családok felemelkedése a régi, gazdag családok elszegényedésével, birtokaik elaprózódásával párhuzamosan ment végbe. A középkorban feltűnően sok törzsökös birtokos nemzetségnek magva szakadt. Örvendetes jelenség, hogy vármegyénk területén az oligarchikus korban sem volt korlátlan terjeszkedési lehetősége a nagybirtokosságnak. A külsőszolnoki részeken voltak legkedvezőbbek a birtokviszonyok, ahol a középbirtok túlnyomó többségben volt. A középkor végén súlyban és jelentőségben egyaránt megnövekedett a középbirtokos- és kisbirtokos nemesség jelentősége. Ebben a korban vármegyénk földjén a középbirtokosok közül különösen az Abádi-, Bői-, Kovári-, Kenderesi-, Bessenyei-, Balai-, Vass-, Kállai- és Domoszlai-családok játszottak fontosabb szerepet.

Szinte csillapíthatatlan földéhség mozgatta ennek a kornak az emberét. Törekvéseinek legerősebb hajtórúgója a birtokszerzés vágya, a birtoknövelés és hatalmi kiegészülés. Minden eszközt megragadott célja érdekében: hűségének, vitézi szolgálatainak illő jutalma a birtok volt, ámde az sem volt elég, amit királyától kapott: házasság, vétel, pör, családi szerződés útján is szerzett földet vagy a gyengébbtől hatalmasul elragadta. A magyar középkor embere csupa lendület és aktivitás.

A középkori birtokviszonyok története a magyar föld tényleges birtokbavételét és a magyarság belső honfoglalását tárja fel. A föld és a birtokos családok történetének minden mozzanatából és jelenségéből az eleven élet hangja csendül elő. Olyan a birtokszerző családok középkori terjeszkedése, mint valami buja, életerős, minden más növényi tenyészetet megfojtó növényé, mely az egész tájat be akarja hálózni szívós száraival és indáival. A birtokszerzés azonban kimeríti erőit: nemsokára egy újabb család - más növény veszi birtokába a kincses magyar tájat.