A várszerkezetbe foglalt uradalmak népét erős magánjogi függés viszonya kapcsolta a királyhoz.

A patrimoniális királyság alapvető jelentőségű katonai, közigazgatási és gazdasági szervezetében, a megyében kialakuló társadalom jellege egyre erősebb közfogi színezetet nyert és hűbéri vonásokat öltött magára. A várispánságok felállítása megbontotta az addig egységes birtoktesteket s a szállásbirtokos nemesség terjeszkedése nemsokára már mindenütt a királyi uradalmakba ütközött. A szállásbirtokos nemesség tagjai közül egyre többen feladták magánjogi függetlenségüket és elszegényedve a király szolgálatába álltak. Ezek a királyi szolgálatba lépett nemzetségi tagok csak ősi birtokukra nézve élvezték régi szabadságukat, új birtokaik fejében hűbéri kötelezettségeket vállaltak magukra s így személyükre nézve magánjogi különállásukat és függetlenségüket elvesztették. A királyi adománybirtokot élvező nemzetségi tagok a várszerkezet keretein belül helyezkedtek el. Így a várbirtok-szervezetbe gyökerező királyi hatalom egyre szűkebb térre korlátozta a nemzetségi önkormányzatot. A XI. század végén már királyi iudexek gyakorolták mindenki felett az igazságszolgáltatást és a comesek vezették hadba a megyei dandárokban a szabad magyarokat is. Szűkebb értelemben véve bizonyos területi összetartozás is kifejlődött az ispánság területe és az abba ékelt nemzetségi birtokok közt. A megyei és nemzetségi elemek kapcsolatának kimélyülését a comes működése is előmozdította, aki mint a központi hatalom képviselője, idővel a régi pénz beszedésénél, az egyházi tized s a szabadparasztok ügyénél a nemzetségek életébe is belenyúlt. Így az ősi szokásjoguk szerint élő nemzetségek az új társadalmi rétegekhez kapcsolódtak, szinte észrevétlenül áthasonultak. Ekkor már egyre erősebben tört elő az adomány-birtokosság. A földközösség által megkötözött, feltartóztathatatlanul elszegényedő szállásbirtokos nemesség előtt a hatalmi és gazdasági emelkedés egyetlen útja volt lehetséges: a király magánhatalmán alakuló jogrend hatáskörébe való beilleszkedés. A szállásbirtokos és adománybirtokos nemesség összeolvadása idővel egységes birtokjogot hozott létre.

Szent István megyerendszere a keresztény királyság első századában nagy megpróbáltatásnak volt kitéve. A polgárháború zűrzavaros viszonyai közt a megyei szerkezet csaknem felbomlott, a váruradalmak birtokállománya megfogyatkozott, úgyhogy már Kálmán királynak revízió alá kellett venni a korábbi, világiaknak, sőt egyháziaknak tett adományozásokat is. Ekkor a királyi hatalom a megerősített királyi birtokrendszer alapján helyreállt, a XII. században már 72 várispánság volt Magyarország területén. A megyerendszer fejlődését ebben a korban az egyházi rend hatalmi kibontakozása, a foglaló birtokos-nemzetségek és az adománybirtokosok utódainak egységes osztállyá való alakulása batározták meg. Az új birtokarisztokrácia kialakulásának kezdete erre a korra esik. Az adománybirtokos osztály fokozott erővel arra tört, hogy magánjogi függését közjogivá tegye. A XIII. század elején a nagy eladományozások következtében a vármegyei szerkezet szinte megsemmisült s a királlyal való hosszas harcból az adománybirtokos osztály került ki győztesen.

A vármegye fejlődésére a XIII. század első felében nagy hatással volt a király milesekből és elszegényedett nemzetségi tagokból kialakult, királyi szolgáknak nevezett osztály is (servientes regis). Ez a réteg mind jogok, mint kötelezettségek tekintetében alacsonyabb fokon állt, mint az előkelő adománybirtokosok. Tudjuk, hogy a serviens kifejezés már a XII. században nemest jelentett. A serviensnek megvolt az a szabadsága, hogy a király udvarába bejárhatott. A király szolgákat személyüknél fogva (és nem a királytól élvezett föld ellenében) terhelte hadkötelezettség.

A serviensi osztály felemelkedése a régi királyi várszerkezet leomlásával párhuzamosan ment végbe Ezt a jelenséget bonyolult gazdasági, társadalmi és politikai okok és tényezők határozták meg A belülről korhadt várszerkezeti intézmény a változott viszonyok között már idejét multa. A bomlási folyamat II. Endre birtokadományozásaival kezdődött. IV. Béla helyre akarta állítani a várbirtokrendszert, de a tatárjárás után az elpusztult megyei földeket ő is tömegesen eladományozta s a várjobbágyokat tömegesen nemesítette. Az átalakulás és fejlődés útján ezzel egy új szerkezet bontakozott ki.

Ilyen feltételek közt a megfogyott területű várbirtokok jogrendje alapjában ingott meg. A szétszakadozó várbirtokok népe az oligarchák hatalmaskodásával szemben szervezkedni kezdett s magáévá tette a vármegye ügyét. Nemsokára kibontakozott az az elv, hogy a vármegye földjén élő nép részese az ország közszabadságának.

Eddigi vizsgálatunk során a legsajátságosabb közjogi alakulat keletkezését és első formájának változását vázoltuk. A királyi megye népének életét kell még megrajzolnunk. A patrimoniális királyság kora hosszantartó társadalmi átalakulás időszaka volt. A legkülönfélébb természetű, helyzetű és társadalmi minőségű osztályok és rétegek bukkantak fel előttünk, amelyek később a zárt gazdasági forma kifejlődése után, három élesen elkülönülő osztályban tömörültek.

A várgazdaság földjén a comes igazgatása alatt élő népek közt legmagasabb társadalmi állásúak a milesek, várjobbágyok (iobagiones castri), a király védelme alá húzódott, szabad magyarok leszármazottjai voltak. Katonai szolgálatot teljesítettek és udvarbírói, centurioi, decenturioi tisztet töltöttek be a vármegyében. Szolgálataikért a vár földjéből részükre kiosztott birtokokat élvezték. Sokan hereditárius birtokokkal is rendelkeztek. Mivel a várjobbágyok rétege egyre újabb elemekkel gyarapodott: a törzsökös várjobbágyok a kelt vagy szállásadó jobbágyoktól való megkülönböztetés miatt a Szent király jobbágyainak mondották magukat. Legfőbb törekvésük királyi adománybirtok szerzése, s ezzel a vármegye kötelékéből való kiemelkedés volt.

A váruradalom területén az összes gazdasági munkákat a rabszolgaeredetű várszolgák végezték, akiket Szent István korában civiliseknek, később castrensiseknek hívtak. Ez a réteg a királyi vármegye fejlődésével bizonyos korlátolt jogképességre is szert tett. (A castrensis kifejezésnek a magyar "várnép" felel meg.)

Szorosan a várhoz tartoztak, csak a király adományozhatta el őket. A várszolgák a legkülönbözőbb szolgáltatásokkal tartoztak. Egyik zárt csoportjuk földmíveléssel foglalkozott; voltak közöttük iparosok, pásztorok, poroszlók stb. is. Közvetlenül a királyi udvarhoz tartozott a várnép udvarnokoknak nevezett csoportja. A hospesek (telepesek) idegenek voltak, akik személyes szabadságukat megőrízték, de földbért fizettek. Rabszolgasorba a rabszolgaanyától születettek, hadifoglyok és az engedély nélküli bevándorlottak kerültek. A rabszolga tárgy (res) volt. Szent László törvénye a szökött rabszolgák és az ökrök közt nem tesz különbséget. A Váradi Regestrumban rabszolgákról, rabszolgák eladásáról gyakran esik szó.