Az egyház-tartományok létesítése után Szent István kiépítette a várispánságok rendszerét. Uralkodása végén a megyék száma 39 lehetett. Ez ősi alapítású vármegyék közt volt Szolnok megye is.

Az egyes vármegyék eredetéről, keletkezéséről nincs semmiféle határozott adatunk. Ennek az okát az a tény magyarázza, hogy a várak körül elterülő uradalmak megszervezését oklevélben nem fektették le, sőt a legtöbb püspökség részére sem állítottak ki oklevelet.

A keresztény királyság első századait általában oklevélhiány jellemzi, mert csak elvétve s akkor is csak egyháziak részére állítottak ki okleveleket. A korai Árpádkor okleveleinek legnagyobb része az egyházmegyei intézmények, hiteles helyek, püspökségi levéltárak pusztulásával a tatárjárás alatt, majd a török hódoltság századaiban veszett el. A királyság első századából csak néhány oklevél maradt fenn, ezek mind egyházak részére tett adományokról szólnak. Az első ismert oklevél, mely világi birtokos részére állíttatott ki, a XII. század közepéről való. Így a megyék keletkezésének korát az oklevélhiány következtében sűrű homály fedi. Kilenc század távlatából csak egy-két helytörténeti adat áll rendelkezésünkre. A krónikák és legendák gyér forrásaiból merített ismereteinket általában XIII. századi adatok alapján tudjuk csak kiegészíteni.

A szolnoki várispánság keletkezésének időpontja csak hozzávetőlegesen állapítható meg. Abból a tényből, hogy a vármegye első ispánja, - a Szolnok-nemzetség őse - Szent István halála után még élt, arra következtetünk, hogy a Tisza-Zagyva-Körös-melléki váruradalmat 1010-1025 közt szervezték meg.

Szolnokmegye keletkezését politikai és katonai okok mellett fontos gazdasági tényezők is előmozdították. Szolnok vármegye a Tisza legfontosabb, középső szakasza mentén fekszik s így a tiszántúli és erdélyi területek kulcsa, mely központi fekvése által a tiszai víziút és az Erdély felé vezető szárazföldi út metszőpontjában uralkodik az Alföldön.

Nevét első ispánjáról, Szolnokról nyerte. A megye és a központját alkotó vár s a helység neve igen sokféleképen fordul elő forrásainkban: Zaunuk, Zounuk, Zounuc, Zawnuch, Zonuc stb. A Szolnok-név eredetét több elmélet magyarázta. A szláv eredetelmélet szerint Szolnok város eredete a szamosvidéki és máramarosi sóbányákkal függ össze. Feltételezték, hogy a deési bányákat a honfoglalás korában is művelték, a kitermelt kősót a Zagyva torkolatáig tutajozták s így a hely mint sókikötő indult fejlődésnek. A gazdaságtörténeti kutatás ezt a tanítást megcáfolta. A magyar hangfejlődés is ellenmond annak, hogy a Szolnok név az ószláv "sol"-ból és "-nik" képzőből fejlődött volna ki. Vármegyénket a XIII. sz.-tól Zonuk-nak, Közép- és Belső-Szolnokot pedig Zounuknak írják gyakrabban forrásaink. Tény az, hogy a XII. sz.-tól kezdve Szolnok életében fontos szerepe volt a sókereskedésnek.

Ebben a korban a lakosság legfontosabb szükségleti cikke kétségkívül a só volt. Az értékes sóbányákat már első királyaink birtokukba vették és már a XI. században megszervezték a sóegyedáruságot.( ) Szolnok kezdettől fogva sókamarai helyként szerepel: a cellérek (sóhajósok) idáig szállították a deésvidéki, majd később a máramarosi királyi sót. A sókamara szervezete nagy területeket ölelt fel: a deési sóbányák sókikötője Szolnok, a marosi bányáké pedig Szeged volt.

A szolnoki ispánság várnépeitől benépesített terület körvonalait csak nagy általánosságban lehet megvonni. Ebben a korban ugyanis a megyének még nem volt területi jelentése, lényegéhen csak egy laza, határozatlan birtokegység. A lakatlan részek felé a határ bizonytalan és elmosódott. Az előnyomuló telepesek az ispáni főhatóság alá tartozó területek határát is kitolták. Mivel a megyéhez való tartozandóság személyre és birtokra is egyaránt kiterjedt, ezért a várispánság területe a várnép új településeivel egyre gyarapodott. A várnép által művelés alá vett terület abban az irányban terjeszkedett, amerre a terjeszkedés lehetséges volt. Gyakran több megye földjén túl folytatódott. A terjeszkedés addig tartott, míg mindenfelől várbirtokok vagy nemzetségi birtokok határába nem ütközött. Tehát a megyehatár végérvényesen csak akkor alakult ki, amikor a szomszédos várispánságok telepei összeértek. Ezután kialakult a meghatározott területre vonatkozó és érvényes területfogalom: a megye földrajzi egységgé lett.

A várispánságok területi fejlődése legjellegzetesebben Szolnokmegyénél mutatható ki.

Kezdetben a nemzetségi szállásbirtokok félszigetszerű nyúlványaitól övezett Szolnokmegye területe a Tisza, Fegyvernek és Várkony között lévő szakaszát és a Kőrösig terjedő földeket ölelte fel. Körülötte terültek el a hevesi, kemeji, békési, csongrádi és pilisi ispánságok. A népesség gyarapodásával a királyi várnép hamarosan telepes rajokat bocsátott ki. Ezek a rajok kelet felé nyomultak elő a tiszavidéki nemzetségek egyes ágaival együtt s hatalmas kiterjedésű, lakatlan és gazdátlan földeket szálltak meg. A szolnoki várnép telepei hamarosan benépesítették az Érmellék termékeny dombjait, majd a Krasznavidékét, rövid idő mulva a Meszes-kapun át a Szamos völgyét is elérték. A szamosi sóbányák művelése ekkor a szolnoki várnép kezébe került. Az Erdély szívéig távolodott szolnoki telepek Szolnokvárral való kapcsolatukat és összefüggésüket ezután is megtartották. Három körzetből állt a vármegye: a tiszamelléki, az érmelléki és krasznai, továbbá a deés-vidéki területekből. A laza összefüggésű, széttagolt területű vármegye központja igen sokáig Szolnokvár maradt. A megye közigazgatási és várbirtokegységét szinte a XIV. század elejéig megtartotta. A Váradi Regestrum tüzesvas-lajstromai még a három rész területi összetartozását és törvényhatósági egységét mutatják, tehát a XIII. század elején még számos biharmegyei, szabolcsi és szatmármegyei helység Szolnokvár tartozéka volt (így Nagyrábe, Alba, Szalács, Margita, Lüki, Dizsér, Csernyéte, Kéc, Aka, Márkus, Csokmó Bihar vármegyében; Kaba, Macs, Iriny, Peneszlek, Elep Szabolcs vármegyében; Kegye, Királydaróc, Esztró, Gencs, Szaszár, Érszentmihály, Érkávás, Érhatvan, Csög Szatmár megyében). Az ősi Szolnokmegye törvényhatósági, gazdasági és honvédelmi egységét tükrözi az a tény is, hogy a szolnoki ispán ítélkezik a Kraszna vidéken és Deés környékén lakó várnép fölött, azok gazdasági szolgáltatmányait Szolnokon vették számba s Szolnokvár védte közvetve a megye keleti területét.

Ősi Szolnok vármegye Magyarország legnagyobb és legjövedelmezőbb vármegyéje volt, ezért a szolnoki ispánságot kezdettől fogva a királyi udvar legtekintélyesebb férfiai vezették. A hatalmas vármegye ispáni méltóságát igen gyakran a nádor, az országbíró, tárnokmester és az erdélyi vajda töltötték be.

A vármegye földrajzilag össze nem függő részei idővel külön fejlődésnek indultak, egymástól elkülönültek s így az óriási terület igazgatása egyre nehezebb lett. Hovatovább Szolnokvár nem biztosíthatta a keleti részek védelmét sem.

A szamosvidéki sókamaragrófság felállításakor II. Endre 1214-ben Deés városánál várat építtetett, de Szolnokmegye egysége ekkor még semmi változást sem szenvedett, mert Deésvár és vidéke továbbra is Szolnok tartozéka maradt. A tatárjárás után a tiszavidéki és krasznavidéki terület között megszakadt a területi kapcsolat, de a közigazgatási egység ekkor még változatlan. Erre vall, hogy Szolnokmegye főispáni tiszte 1263-tól állandó és intézményes kapcsolatot nyert az erdélyi vajdasággal. Ettől fogva igen hosszú ideig Szolnok vármegye fölött az erdélyi vajda gyakorolta a főhatóságot. A XIII. század végén Szolnokmegye közigazgatási egysége már csak névleg állt fenn. Elkülönült és az önálló fejlődés útjára lépett részei (Külső-, Közép- és Belső-Szolnok megyék) immár a vajda által kinevezett vicecomesek gondjaira voltak bízva. Szolnokmegye ősi és hagyományos egységét már csak a vajda joghatósága képviselte. A szamosmelléki részt, mint az Erdélyhez legközelebb esőt, Belső-Szolnoknak, a krasznavidékit Közép-Szolnoknak (1279), a Tisza mellett fekvő területet pedig, - amelyet a külön törvényhatóságokra történt szakadás után is sokáig csak Szolnokmegyének hívtak, - a XV. században Külső-Szolnoknak nevezték el. A megyék elnevezésénél igen hosszú ideig nagy zűrzavar uralkodott, amíg végre a három Szolnokmegye új neve állandósult s átment a köztudatba.