Fentiekből nyilvánvaló, hogy ilyenformán a gazdálkodás az állattenyésztésről szükségképpen átterelődött a kevésbé jövedelmező magtermelésre, mert a nép a nagyobb befektetést igénylő istállózási rendszerrel nem tudott megbarátkozni, pedig annak előnyeit az egész gazdatársadalom elismeri. Különösen a lóállomány a kizárólagos állattenyésztés idejében, határozottan silány állapotban volt. Újabban már az egész kisemberek kezén lévő faj is mindinkább nemesedik. Elősegítette ezt az állami méntelep létesítése (1890) és buzdító hatást gyakoroltak a különböző állami tenyésztési jutalomdíjak, sőt a hadsereg céljaira való kisajátítási rendszer is.

Lóállomány : 1853-ban 3355; 1873-ban 3926; 1885-ben 3136.

A szarvasmarha és sertéstenyésztés körülbelül egy színvonalon mozog. Úgyszólván nincs ház, ahol ez a két háziállat ne volna fellelhető. A szarvasmarhatenyésztésnél a pirostarka kezdi kiszorítani az izmos, csontos, fürgébb magyar fajtájú állományt, a sertésekből ma is a mangalica zsírsertést tenyésztik.

Szarvasmarha: 1853 = 1704; 1873 = 2080; 1889 = 4840.

Sertésállomány: 1873 = 3284; 1889 = 18.200.

A juhtenyésztés a XIX. sz. közepéig virágzó állapotban volt, ma e téren visszaesés mutatkozik.

Juhállomány: 1853 = 21.942; 1873 = 48.434; 1889 = 34.699.

A juhászat fő cikke: a gyapjú; minősége ellen sok kifogást emelnek kereskedő körökben. A rossz hozam a gyenge takarmányozással magyarázható.

Az állattenyésztés szempontjából nem közömbös az állategészségügy rendezése. Ma már járványos betegségek nem oly gyakoriak (1827, 1854, 1865, 1872-ben voltak nagy járványok), de határozott javulás ma sem tapasztalható, pedig a mezőgazdasággal foglalkozó nép tőkéjének legnagyobb része háziállatokban fekszik.

A mezőgazdasági művelésben a legnagyobb helyet foglalja el a szántóföld, mellette a rét, legelő, erdő, szőlő csak törpe kisebbségben szerepel. A termelés fősúlya a gabonafélékre, főleg a búzára van fektetve, egyéb gabonaneműek csupán a házi szükségletet elégítik ki. A búza értékes minőségű lévén, különösen keresett cikk a gabonapiacon. A kapásnövények közül egyedül a tengeri a számottevő. A takarmánytermesztés csak a lucerna és az újabban felkapott szudáni fűre szorítkozik. A szőlőgazdaság nem jövedelmező, mert a város északnyugati oldalát övező 9 szőlőskert kereskedelemre alkalmatlan bort ad.¹⁸ A gyümölcstermelés és kertészet sem szállít versenyképes árukat. Mindent összevéve, Karcag mezőgazdasági állapotát nem mondhatjuk kielégítőnek. Az itt működő gazdasági szakiskola útmutatásait nem méltányolják eléggé, a nép gazdasági műveltsége kevés a bőségesen termő föld teljes és okszerű kiaknázására, Az újabb időben ismétlődő gazdasági csapások és válságok (1863. aszály, 1888. árvíz, 1925. aszály, 1929, fagykár, 1934. aszály, 1926. óta tartó alacsony árak) végpusztulással fenyegetik a mezőgazdasági termelést, ez pedig annál végzetesebb, mert a város lakossága más jövedelemre nem számíthat.

A mezőgazdaságnál csak az ipari termelés áll alacsonyabb színvonalon. Mivel az őstermeléssel foglalkozó népesség anyagi ereje és műveltsége lassan emelkedik, ezért kevés fejlődést mutatnak szükségletei is. Élénkebb ipari élet a karcagi céhek megalakulásától számítható. Az első szervezkedések már 1802-ben kezdődtek, de véglegesen csak 1817-ben alakultak meg. Karcagon függetlenül, de hasonló törvénycikkek és privilégium alapján egyszerre négy céh működött. I. Lakatos, asztalos, kovács, kerékgyártó és kalapos; II. Ács, molnár, fazekas, bognár; III. Csizmadia és cserzővarga; IV. Szabó, szűrszabó, szűcs, takács, szijgyártó és kötélverő. A működő mesterek száma sohasem érte el a 200-at. A céhrendszer 1876-ban feloszlott, utána az ipartársulatok (1880-1888, illetve 1906) igyekeztek az iparosokat tömöríteni, de véglegesen csak az ipartestület tudta hivatását betölteni. Önerejükből szép székházat építettek 1903-ban, és ma ez az intézmény az összes karcagi iparosságot tömöríti. Jelenleg 33-féle iparág működik, melyek közül legjelentősebb a malomipar. Az iparosok száma megközelíti az ötszázat (a lakosok 2%-a). A hajdani híres szűrszabó ipar teljesen kipusztult, hasonlóképpen nyoma sincs a házi himzőiparnak, pedig a XVIII. sz. végérő! megmaradt párnavéghimzések beszédes bizonyságtevői ez iparág fejlett voltának. A megmentett díszes himzésű párnavéghímzések legszebb ékességei a Nagykun múzeumnak.

Karcag kereskedelme évről-évre élénkül. Különösen a gabonakereskedelem mutat fokozott arányokat, s a régebbi kizárólagos állatkereskedelem mellett ma már az összes gazdasági és ipari termékekre kiterjed. De így sem mondhatjuk, hogy a város kereskedelme csak közepes élénkségű is lenne, mert a kereskedő társadalom alig teszi ki a város lakosságának 1%-át. Még manapság is a kereskedelmi élet legfontosabb tényezői: a vásárok. Karcagon évente öt országos vásárt tartanak, ezek közül hármat (Mátyás napi, Margit napi, Mihály napi) még III. Károly engedélyezett 1734-ben, kettőt (András napi és pünkösdi) pedig I. Ferenc 1799, illetve 1807-ben. Heti vásárt eleinte csak pénteken tartottak, most hétfőn is van vásár a város piacterén.

A kereskedést és forgalmat szolgálják a különböző pénzintézetek. A legrégibb az 1870-ben alapított Nagykun-Karcagi Takarékpénztár 50.000 frt. alaptőkével alakult és részvényeinek árfolyamértéke rövidesen (1890) 150%-kal emelkedett. A legújabb időben a Magyar Általános Tkpt vásárolta meg, 1880-ban keletkezett a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetével szövetséges Nagykun-Karcagi Mezőgazdasági Előlegegylet, szövetkezet, - a mai Mezőgazdasági Tkpt 1887-ben nyílt meg a Karcagi Önsegélyző Egylet, de 1889-ben takarékpénztárrá alakulván át, Karcagi Népbank R. T. címet vett fel. 1900-ban alakult meg a Városi Tkpt 200.000 kor. alaptőkével, (megnyílt 1904-ben), mint a város önálló pénzintézeti szerve, melynek egyetlen részvényese maga Karcag városa és felette a felügyeleti jogot; is a képviselőtestület gyakorolja. Végül 1908-ban keletkezett a Karcagi Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja.

Ami a közlekedést illeti, Karcag a régi időben híres volt rossz útjairól, melyeken sokszor a helyi közlekedés is lehetetlen volt. Hajdan t. i. vert utak kötötték össze a szomszéd városokkal, négy jelentősebb útiránya a Jászberény-karcagi út Kunhegyesen át, a Szolnok-debreceni út, Karcag-tiszafüredi és Karcag-füzesgyarmati útszakasz, ezek helyett ma már kőúton bonyolítják le a forgalmat, de a dűlőutak még most is hasznavehetetlenek nagy esőzések alkalmával. Kiépült kőút vezet Debrecen és Szolnok felé, továbbá Füzesgyarmat és Kunmadaras irányába. A város belterületén a piactéren kívül 8 utca van kockakővel burkolva 8.5 km. hosszúságban. A gyalogjárdák összes hossza 66 km. Az első kikövezés 1886-ban történt, amikor 3280  m. területet burkoltak cyklops gránitkővel, 1904 és 1912-ben pedig 18 km.-t aszfaltoztak. A közvilágítást a hajdani 80 petróleumlámpa helyett villanyáram szolgáltatja 6 ív- és 500 kislámpával.

Karcag fővasút mellett fekszik, a Budapest-debreceni vonal egyik állomása. E vasutat a "Tiszavidéki Vaspályatársaság" építette; 1857-ben nyílt meg és 1882-ben került az állam tulajdonába. Az állomásépület még ma is a régi, éppen ezért kicsiny és nem megfelelő. Szárnyvasút köti össze Kunmadarassal, e vonal 1892-96 között épült és ez a karcagi állomás egyetlen kiágazása.

A város határában kőhíd is van. 1806-ban épült az eredetileg 9 pilléren nyugvó Zádor-híd. Négy hídláb az idők folyamán elpusztult, de a megmaradt hídrész még ma is mint monumentális alkotás ível át a Zádor-lapos területén. Főérdekessége, hogy ma már azon a sík területen víznek nyoma sincs, úgyhogy e száraz földön álló híd szinte unikumnak tekinthető a közlekedésügy történetében.

A postahivatal 1884-ben került az állam kezelésébe. Épülete nagyon alpári külsejű, a várost ugyan már évek óta hitegetik egy új postapalota építésével, de az épület még nem készült el ma sem. A távírda szintén 1884-ben került a város belterületére a vasúttól, eleinte magánvállalkozó kezelésében állt, majd a postahivatallal egyesítették. A távbeszélőállomás 1889-ben keletkezett, az első időben csak Karcagot és Madarast kötötte össze, de az előfizetők száma ma sem éri el a százat.

Ugyancsak az újabb idők közlekedési vívmánya: az autóbuszjárat, Kisujszállás és Püspökladány felé bonyolítja le a személyforgalmat.

A városnak állandó szinháza nincs, de 1926-ban építettek hatalmas szinház- és mozitermet a kulturpalotában; itt a mozgószinház állandóan működik, szintársulat pedig 8-10 hétig szokott vendégszerepelni. Ugyancsak a kulturpalotában nyert elhelyezést a Nagykun múzeum. Van ezenkívül gőz- és kádfürdő; a bereki határrészen a gázkút vizét strandfürdő részére hasznosítják.

Az igazságszolgáltatásról szólva előre kell bocsájtanom, hogy az 1745. évi Mária Terézia által kibocsátott privilégium alapján a jász-kunok azt a jogot nyerték, hogy saját ügyeikben a nádoron, ennek kapitányán és a nép kebeléből választott bírákon kívül felettük senki ne ítélkezhessen. Ennek megfelelően a községi előljáróságok, a hármas kerületi törvényszék és a nádori szék voltak a jászkunok I., II. és III. fokú bíróságai. E bírósági rendszer az abszolutizmus idején megszűnt, a kiegyezés után pedig az új igazságszolgáltatási törvény a jászkunok területi bíróságához való jogait figyelmen kívül hagyta, ellenben azt a kedvezményt nyujtotta, hogy a kerületi székvárosokban kir. törvényszékeket állított fel. Karcag tehát törvényszéket kapott, s területéhez tartoztak a karcagi, abádszalóki, kisujszállási, kunszentmártoni, mezőtúri és szolnoki járásbíróságok. E törvényszék azonban rövid életű volt, mert az igazságügyi kormány elhatározta a karcagi és jászberényi törvényszékek megszüntetését, illetve e kettőnek Szolnokon leendő egyesítését. Hiába volt minden erőfeszítés, mert az 1885:III. t.-c. szentesítése után a törvényszék 1885 júl. 31-én végleg elhagyta Karcagot. Azóta az igazságszolgáltatás két szerve működik Karcagon: a községi bíróság és a kir. járásbíróság.

Hasonlóképpen elvezényelték a városból a katonaságot is. A kiegyezés után honvédhuszárság és honvédgyalogság állomásozott Karcagon. A huszárságot 1874-ben elvitték Jászberénybe, a 47. gyalogzászlóaljat pedig 1887-ben Debrecenbe helyezték át, laktanyájukban jelenleg a városi szegényház van elhelyezve. Az újabban felépített kaszárnyába még nem vezényeltek katonaságot.

Közigazgatásilag a város egészen 1848-ig messzemenő önállóságot élvezett. A közigazgatás az igazságszolgáltatástól abban a korban még nem volt különválasztva, hanem mindkét funkciót a községi előljáróság gyakorolta széles törvényhatósági jogkörrel. Az abszolut uralom az egész jászkunságot az ország egyéb hatóságaival együtt közös rendszer alá helyezte és csak azt a kivételt tette, hogy a járási főtisztviselő a régi kerületi kapitány címet továbbra is megtarthatta. Karcag az önkényuralom korában kerületi székhely lett. 1867 után mint nagyközség szerepelt, 1873-ban azonban r. t. várossá alakult. A bíráskodási jogot már 1869:IV. t.-c. alapján elvesztette, e törvény ugyanis az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elválasztotta.

Mikor az 1876:XXXIII. t.-c. a Nagykunság önállóságát megszüntette, Jász-Nagykun-Szolnok megyében kebelezték Karcagot is; ettől kezdve a város közigazgatását az 1871: XVIII., 1876: V. és 1886: XXII. t.-c. szabályozza. A legfőbb városi szerv a képviselőtestület lett, tagja volt 72 virilis és 72 választott polgár, az 1929:XXX. t.-c. alapján pedig 30 választott, 30 virilis képviselő és 20 városi tisztviselő. A város feje és e testület elnöke a polgármester, akinek közvetlen tanácsadói a városi tanács tagjai voltak. A rendészeti ügyeket a városi rendőrkapitányi hívatal látta el, a közbiztonsági szolgálatot pedig a rendőrbiztos végezte. 1919-ben a rendőrséget államosították.

Az adóügyeket a városi adóhivatal, a gyám- és gondnoksági ügyeket az árvaszék, a közegészségügyet a tisztiorvosi hivatal intézte. A város anyagi ügyeinek közvetlen vezetése és rendezése, a költségvetés és zárszámadások elkészítése hosszú időn keresztül a városgazdai hivatalra tartozott, mignem előbb az ügyészre, azután a városi mérnökre bízták; 1897-ben külön számvevőséget szerveztek, a városgazdai tisztség szűkebb hatáskörrel ugyan, de továbbra is megmaradt.

Végül megemlékezhetünk a közbirtokosságról, mely saját belügyei intézése és anyagi ügyei kezelése szempontjából, egyleti szervezettel bíró tisztviselői kart tartott. Újabban (1906) vagyona átment a város kezelésébe. A közigazgatás legújabb rendezéséről az 1929:XXX. t.-c. intézkedik.

A város újabb általános történetét legjobban úgy érzékelhetjük, ha időrendben felsoroljuk a legszükségesebb kiemelkedő eseményeket, mintegy a polgármesterek szerint csoportosítva a város történetét r. t. várossá történt alakulása óta.

Papp Elek (1872-82) az első polgármester. H. polg. mester volt Kerekes István. Ekkor szervezték meg a tb. tanácsnoki intézményt, ami abból állott, hogy a képv. testület saját kebeléből 10-15 vagyonos polgárt választott, mintegy tanácsadó szervül a polgármester mellé. Az első tb. tanácsnok volt a polgármester helyettese.

Kerekes István (1882-1885) mint polgármester helyettes vezette a várost.

Medgyessy Zsigmond (1885-92). Helyettes polg. mesterek: Kerekes István, majd P. Szabó István. 1891-ben felépült a járásbíróság, 1893-ban megkezdődött a belvízszabályozás. Ma a belcsatorna hossza 204 km., mentesítettek 33.000 kat. holdat.

P. Szabó István (1892), mint polg. mester helyettes.

Ökrös László (1892-94), mint polg. mester helyettes.

Dr. Veress Sándor (1894-97). H. polg. mester: Ökrös László, majd Rimaszombati István, később dr. Debreczeni Lajos.

Tassy Becz Géza (1897-1902). H. polg. mester: Rimaszombati István. 1900-ban megalakult a Városi Tkpt 1901-ben elhatározták a polg. leányiskola megnyitását.

Dr. Szentesi Tóth Kálmán (1902-1918) H. polg. mester: Rimaszombati István, majd Sántha István. 1903-ban a piac csatornázása, 8.5 km. hosszú kocsiút kikövezése. 1904-ben a Városi Tkpt megnyílik. 1904 és 1912-ben 18 km. hosszú aszfalt járda készítése. 1906-ban a városháza körüli közkert rendezése, a közbirtokosság vagyona a város kezelésébe megy át, a Kossuth szobor leleplezése. 1908-ban villanytelep építése. 1909-12 városháza és Városi Tkpt építése. 1910-ben városi jéggyár létesítése, víztorony, városi vízvezeték készítése. 1910-ben Kisujszállás, 1913 Püspökladány bekapcsolódik a villanyvilágításba. 1913-ban nyilvános illemhely felállításának elhatározása (elkészült 1926-ban). 1914-ben a polg. leányisk. részére házat vesznek. A világháborúban 100.000 kor. hadisegélyt jegyzett a város, beszolgáltattak 3.5 kgr. aranyat, 7.5 kgr. ezüstöt, megszervezték a vasúti konyhát.

Sántha István (1918 nov.-dec.) mint polg. mester helyettes. Dr. Rimaszombati István megszervezi a nemzetőrséget. Megalakul a nemzeti tanács, elnöke lett: Csontos Imre. Megalakul a szociáldemokrata párt.

Dr. Szánthó József (1918-20). 1919 márciusában néptanács, 1919 ápr. 9-én munkás-, katona- és paraszttanács alakul (elnöke volt dr. Pásztor Géza). 1919 ápr. 29-én az oláhok megszállták a várost. A megszállás következtében 13-an estek áldozatul a katonák garázdálkodásának és mintegy másfél millió pengő értékű vagyont requiráltak el. A nemzeti hadsereg 1920 márc. 3-án vonult be Karcagra. A nemzeti felbuzdulás legszebb példáját adta a város 1920 márc. 15-i közgyűlésén, amikor a nemzeti hadsereg fővezérét díszpolgárrá választotta és 100 kat. hold földet felajánlott szabad rendelkezésre. A díszpolgári és donációs levelet díszközgyűlés alkalmával nyujtották át ápr. 13-án a városba érkezett államfőnek, aki kijelentette, hogy a nevéhez fűződő adományból Karcag hős fiait kívánja jutalmazni. Így született meg az első vitézi telek és ezzel együtt az országos vitézi intézmény eszméje. A vitézek beiktatása 1924-ben történt. Telkes vitézek lettek: Nagy László és fia (50 hold), K. Szabó Imre (13 hold), Kocsis Mihály (18 hold), Csontos László (18 hold). Telketlen vitézek: Mozsori Antal, Perge András, Kovács János, Varga Gyula, Szöllősi Mihály, Szentesi Sándor, Baráth Mihály és fia, Tóth Lajos és fia.

Dr. Hajnal István (1920-21), mint h. polg. mester.

Dr. Varga Mátyás (1921-25).

Steinbach Antal (1925-26).

Dr. Hajnal István (1926-). 1926-ban felépült a kulturpalota. 1930-ban befejeződött a gázkút fúrása.

Ezekkel az adatokkal lezárhatjuk a város eddigi történetét, mégcsak a nép általános jellemző tulajdonságaira kívánok néhány szóval rámutatni.

Karcag törzsökös lakossága a nagykun népcsoportba tartozik. E faj a magyarral közel rokon lévén, a százados együttélés alatt nemcsak teljesen összeolvadt vele, hanem e népben kell látnunk a magyarság egyik legfőbb képviselőjét. A haza iránti kötelességérzetnek és hazaszeretetnek mindenkor ragyogó példáját adta. Még az Árpád korban belőlük került ki a magyar haderő zöme, e korból a legemlékezetesebb fegyvertényük a morvamezei csata 1278-ban, amikor IV. László kizárólag kun csapatok segítségével győzött Ottokár cseh királlyal szemben és ezáltal megszerezte a Habsburgok részére Ausztriát. Résztvettek Nagy Lajos és Mátyás háborúiban. A török uralom idején szétszóródtak, de II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában önálló ezredet állítottak ki. Az uralkodóház iránt "hűségben telhetetlen"-nek csúfolt kunok 1848-49-ben a szenttamási sáncoknál vitézkedtek, a világháborúban pedig 555 hősi halottja volt a városnak.

Béke idején csendes és nyugodt e nép, de elveihez szilárdan ragaszkodó. Az elmult időkkel kegyelettel foglalkozik és még ma is imádatszerű ragaszkodást tanúsít történelmünk nagy alakjai, Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos iránt. Vallásilag türelmes. Gondolkozásmódja konzervativ, ennek lehet tulajdonítani, hogy a különböző eszmeáramlatok nem érintik a lelkét. A kommün túlzó eszméi a karcagi nép lelkében semminemű talajra nem találtak.

Nyelve az "í"-ző magyar beszéd változatát mutatja, de a kath. városrész lakói között már kevésbé van e nyelvjárás elterjedve. Külső megjelenésre szép, edzett nép; a férfiak magastermetűek, barna haj- és arcszínűek, komoly magatartásúak. A nők között sok a szép termetű, de arcvonásuk nem, elég nőies. Ruházatuk ma már az általános divathoz igazodik, főleg a nőknél. A férfiak csizmában járnak, a bőgatya viselése ma már csak szórványosan látható. Fejükre nyáron kalapot, télen báránybőrsapkát tesznek, ezenkívül bundát és ritkábban szűrt is viselnek. A női rövid kivarrott kisbunda alig-alig használatos ruhadarab már. Főtáplálékuk a kenyér, főzeléket keveset esznek. Elmaradhatatlan élelmezési cikk a szalonna, a juhhúst valóságos nemzeti eledelnek tekinthetjük. Nagy dolog idején a köles, lebbencs és a rántott leves szolgál táplálékul. Népművészete szegényes. A házakat vályogból építik, berendezése egyszerű, főhelyet foglal el benne a boglya (búbos, banya) kemence, amibe szalmával tüzelnek.

Nagy hibája a népnek a legegyszerűbb földmívesben is megnyilvánuló gőg, továbbá a szívósság-, kitartás- és a tervszerű munkabeosztás hiánya. Nyáron kora hajnaltól késő éjszakáig dolgozik, ezzel megkeresi a kenyérnek valót, azután az év legnagyobb részében alig csinál valamit.

A küzdelmes idők és a majdnem mindig ellenséges viszonyok ellenére mutatkoznak tehát mozzanatok, melyek a város jövőjét illetően reményt ébresztenek és vannak eredmények, amelyek a polgárságot bizalommal tölthetik el. A város vezetősége világosan látja a célt, amely felé haladnia kell, de bízik is Karcag élni- és művelődni-akarásában. Meg is van győződve minden polgár, hogy bármilyen akadályokon keresztül győzelmesen haladhat előre az újabb küzdelmek és újabb diadalok felé vezető úton.