Karcag város, ameddig csak történetébe vissza tudunk tekinteni, mindig a szabad Nagykun-kerület kötelékébe tartozott, tehát kiváltságos kun település volt. A város alapítása és történetének kezdete homályba vész. Fennállására vonatkozó hiteles adatok csupán a XV. sz. első évtizedéig nyúlnak vissza. 1407-ben történik említés bizonyos Karzagh János nevű kunról, aki mint királyi kiküldött szerepelt bizonyos határjárási ügyben. Karzagh János neve mögött a kun nemzet egyik ősi nemzetségneve rejtőzhetik, amit valószínűvé tesz az a körülmény, hogy a Karcag szó az őstörök nyelvekben is megtalálható.¹ Valószínű tehát, hogy a Karzagh-család e szálláshely névadó nemzetsége lehetett és ennek alapján feltételezhetjük, hogy Karcagtelke már a XIII. sz. utolsó évtizedeiben is fennállott. E szálláshely a mai várostól délre, a központtól mintegy 3 km.-nyire, az u. n. karcagtelki temető táján lehetett. Lakói, mint a kun népegyetem tagjai, a kunokat megillető kiváltságokat élvezték. Nagy határral nem rendelkezve vadvizekkel, mocsarakkal borított területen elég szegényes viszonyok között élhették eseménytelen életüket.

A város (szálláshely) lakossága faji tisztaságát egész a XVII. sz.-ig megőrízte és így társadalmi életük hosszú századokon keresztül törzsi szervezeten alapult.

A török hódoltsággal a mozgalmas századok ideje következett el Karcagtelke lakóira. Már a török hódoltság kezdetén, de méginkább a felszabadító háború korában Karcagtelke is többször osztozott a többi kun város sorában: török-tatár hadak felperzselték, lakóit elhajtották.

Először a 15 éves háború idején esett a város áldozatul az ellenség pusztításának és 1610-ben a pusztán maradt Karcag benépesítéséről kellett intézkedni; az 1620-as években újra elpusztult, mígnem az 1660-as években felépült várost az 1683 évi tatárjárás teljesen megsemmisítette. E hazánk keleti részén betört, s pusztítva egész a Közép-Tiszáig nyomuló krimi tatársereg Karcag lakosainak túlnyomó részét felkoncolta és a várost felégette. A lakosság élve maradt része a délkeletre fekvő vízállás közepére, Apavárába menekült s ott várta be a fenyegető vész elmúlását. Ugyanekkor pusztultak el teljesen a Karcagtelke szomszédságában fekvő kisebb-nagyobb kunszállások, mint Asszonyszállás, Orgondaszentmiklós, a két Bócsa, Magyarka, Ködszállás és Törökbor (Marjalaka, Zakegyház), sőt a Nagykunság eddigi központja: Kolbázszállás is.

A zivataros idők elmúlása után az elrejtőzködött lakosság Apavára helyett alkalmasabb városhely után nézett. Így telepedett meg azon a területen, amelyen Karcag ma is fekszik (Karcagújszállása)². Ide költöztek az elpusztult kun községek megmaradt lakosai és így a város népessége, megszaporodván, vezetőszerephez jutott és azt több mint 200 évig megőrízte. A Rákóczi-szabadságharc alatt ugyan újra a kuruc-labanc hadak és a rácok szorongatták a lakosokat, úgyannyira, hogy a fejedelem 1705 körül rakamazi birtokára telepítette át őket, ahonnan csak a szatmári béke után tértek vissza.

Ennyi megpróbáltatás után az egykori kun népesség ugyancsak megfogyott.

Alig értek véget a zavaros idők, amikor újabb csapás nehezedett az egész Nagykunsággal együtt Karcagújszállás népére is: a Jászkunság elzálogosítása. Erről és ezt követő "redemptió"-ról e Monográfia más helyén írunk. Itt csak annyit kell megemlítenünk, hogy Karcag saját területéért 17800 frt-ot, Asszonyszállásért 500 frt-ot, Magyarkáért 400 frt-ot, Bocsáért 7000, Ködszállásért 3500, Orgondaszentmiklósért 4000, összesen 41.300 frt-ot fizetett és 63 lovaskatona állítására kötelezte magát.

Így alakult át Karcag nagyhatárú, jellegzetes alföldi várossá. Mai kiterjedése 67.222 kat. hold 1251 -öl, Határai: északon Kunmadaras, keleten a Hajdúmegyébe tartozó Nádudvar, Püspökladány és a Békésmegyében fekvő Füzesgyarmat, délen Kisujszállás, nyugaton Kenderes és Kunhegyes. A város területe - nyugatról délkelet felé lejtősödő - síkságon fekszik, melyen csak itt-ott emelkednek kisebb-nagyobb dombok vagy kunhalmok (nevezetesebbek: Szőllős-, Kápolna-, Csattog-, Zádor-, Orgonda-, Ecse-, Bócsai-, Hegyesbori-, Törökbori-, Kontahalom)⁴. A város belterülete csekély lejtésű völgyben, tehát valamivel alacsonyabban fekszik, mint a környező városok. Területét egyetlen folyó érinti: a Hortobágy. Ez a hajdan sebesfolyású és bővizű határfolyó ma a keleti határcsatornán keresztül ömlik Borz alatt a Berettyóba. Karcag határában a folyókat jobbára esővízből táplálkozó u. n. szíkerek pótolták, és ezek az újabb időben végzett belvíz-szabályozás következtében teljesen kiszáradtak. (Nevezetesebb erek: Berecfenék, Őzes, Nádasér, Kígyósderék, Bánfiderék, Papere, Apaváraderék, Sebesér). Ugyanígy kiszárították a hajdani lápokat és mocsarakat is és mintegy 33000 kat. holdnyi területet tettek művelésre alkalmasá (Férgestó, Bodonostó, Disznórét, Vajas, Cinaderék).

A város éghajlata a lehető legszélsőségesebb kontinentális klima. A nyári hónapokban csaknem trópusi meleg, télen pedig dermesztő hideg uralkodik. A csapadék mennyisége átlagosan kielégítő, de a csapadék-eloszlás oly rendkivüli, hogy egyik évben a bő esőzés és viharok, másik évben pedig a túlságos szárazság akadályozzák a növényzet szabályos fejlődését. Az évi átlagos csapadékmennyiség is egyenlőtlenül oszlik el, mert kora tavasszal és késő ősszel hull a legtöbb eső, míg a nyári hónapokban alig kap a föld valami nedvességet.

Karcag flórája és faunája elég változatos. Növényei leginkább az egynyáriak osztályába tartoznak, mert az éghajlat csak az egynyári növényekre gyakorol kedvező behatást; ebből magyarázható, hogy Karcag környékén az erdei fák csak nehezen tudnak meghonosodni. Állatvilágába az emlősök mintegy 20 neme és 45 faja tartozik, míg a madárvilágnak mintegy 250 faja fordul elő. A növényországból kb. 800 faj található. Csupán az ásványország marad messze eme gazdagságtól, amennyiben Karcag határában ásványi kincset nem termelnek ki; az egyetlen mesterségesen furt gázos hőforrás⁵ kihasználatlanul hever, a várostól való nagy távolsága miatt.

A rendszeres népszámlálások néhány adata a következő:

Látható, hogy a népesség száma egyenletes emelkedést mutat és a lakosság 100%-ban mindíg magyarnyelvű volt. Sajátságos tünet, hogy bár a karcagi nép vagyoni viszonyai elég kedvezőek és a határ birtokmegoszlása is jó, a születések mégsem emelkednek a közepesnél feljebb, sőt újabban csökkenő irányzatot mutatnak: 1876 = 475; 1858 = 583; 1900 = 894; 1912 = 899; 1930 = 685; 1931 = 628; 1932 = 620; 1933 = 589. A törvénytelenül szülöttek nagy százalékot tesznek ki: 1876 = 34; 1888 = 48; 1900 = 67: 1912 = 79; 1930 = 85; 1931 = 61; 1932 = 88; 1933 = 70.

A halálozás arányszáma Karcagon mindig határozottan magas volt, e tekintetben csak a legújabb időben állott be némi javulás. Különösen ijesztő mérvet öltött és nagyon kedvezőtlen adatokat tüntetett fel a gyermekhalandóság. 1851-ben a lakósság 5%-a, 1930-ban 1.5%-a halt meg. Mindezekhez hozzávéve a ki- és beköltözéseket, e népmozgalmi adatokból arra az eredményre juthatunk, hogy Karcag lakossága átlag minden 15 évben átcserélődik. Ami pedig a népsűrűséget illeti, az messze mögötte marad az országos átlagnak (94).

1 km²-re 60 ember, a belterületen pedig 3000 ember esik. A járványos és fertőző pusztítások a város lakosságát számtalanszor megtizedelték és áldozatokat követelnek ma is. Különösen nagy arányú volt az 1739. évi pestis, melyben fél év alatt 1486 ember pusztult el. Az akkori népességnek csaknem a fele. Ehhez hasonló méretű volt az 1831. és 1873. évi kolerajárvány. A tüdővész és a rák pedig az újabb időben követel sok áldozatot.

Mindezeknek okát az éghajlati viszonyok kedvezőtlen volta mellett annak is tulajdoníthatjuk, hogy nincs kórház, vagy más egészségügyi intézmény, ahol a megfelelő óvintézkedéseket sikerrel foganatosíthatnák. Egyedül az újabban alakult Stefánia gyermekvédő egyesület igyekszik felvenni a harcot a gyermekhalandósággal szemben és a mentőautó, mely adott esetekben úgyszólván kórházat helyettesít, mert segítségével lehetővé válik, hogy a betegeket az ország egyik legmodernebb klinikájára, Debrecenbe, szállíthassák.

Vallási tekintetben a város elég tarka képet mutat; a lakosság legnagyobb része ref. vallású ugyan, de a rk. és izr. hitközség híveinek a száma is jelentékeny, sőt a g. keleti egyházhoz tartozók is önálló egyházat tartanak fenn.

A betelepedett pogányhitű kunok megkeresztelkedésük után még sokáig nem tudtak szakítani pogány vallásukkal és erkölcseikkel. Végleges megtérésük a XV. sz. folyamán következhetett be. Karcagtelke lakói is ebben az időben fogadhatták be a keresztény hitet⁶ és valószínű, hogy a karcagi plébánia is ez időtájban alapíttatott. A rk. egyház azonban a reformáció fellépésekor megszűnt és csak 1769-ben, Mária Terézia rendelete következtében, kelt új életre. 1769-ben a városban állítólag csak 2 rk. lélek volt,⁷ de 1773-ban számos kath. családot telepítettek be, melyek a város által kijelölt, u. n. kath. városrészben kaptak helyet.

Lélekszámuk 1870-ben 1705; 1890-ben 2450; 1933-ban 5714. Az első templomot 1775-ben építették; ennek telkét 1900-ban eladták a karcagi ipartestületnek és 1901-ben új, díszes templomot emeltek a plébánia udvarán. A karcagi rk. egyház sem vagyona, sem híveinek társadalmi helyzete miatt nem tudott e túlnyomórészt ref. városban jelentőségre emelkedni, egyedül egyházi vezetőségük képzettsége révén jutottak az őket megillető megbecsüléshez.⁸

Amint a kunok kath. hitre térésének pontos idejét, ép úgy a reformáció befogadásának időpontját sem tudjuk pontosan meghatározni. Annyi bizonyos, hogy 1552. körül az egész Tiszántúl területén megszűnt a katholicizmus uralma. Debrecen lelkipásztorainak közelsége és a prot. tiszántúli földesurak térítő munkája nem maradhatott hatás nélkül a Nagykunság területén sem és 1554-ben a nagykunsági egyházakból külön szuperintendenciájuk volt. Karcagtelke virágzó ref. ecclesiáját a tatárok elpusztították. A körül fekvő kunszállások egyházi adatai a XVII. sz. első felére vonatkoznak.⁹ Hitelesen megállapítható, hogy a XVII. sz. végén Karcag lakói tiszta ref. vallásúak voltak egészen 1773-ig, a kath.-ok tömegesebb betelepüléséig. A ref. lakosság régi multjával, anyagi erejével, kitűnő papságával a ref. egyházat magas kulturfokra és tekintélyre emelte. A legrégibb időtől 1771-ig "egyes",¹⁰ majd 1771-től napjainkig "kettős" papság van rendszeresítve. Az egyház vagyona földből, különjövedelme egyházi adóból áll és vagyonát szinte évről-évre gyarapítják egyesek jótékony ingatlan hagyományozásai. Az egyház vagyona 951 kat. hold. Az 1933-ban kivetett egyházi adó: 18.100 P, személyi adó 9.000 P, iskola adó 50.800. P.

A legrégibb templom téglából volt és erődül is szolgált, az újabb templom alapját 1743-ban tették le, de a boltívek gyengesége miatt 1793-95-ben újból építették és 1884-ben renoválták.

A közoktatásügy a város lakóinak számarányához viszonyítva hosszú időn keresztül alacsony színvonalon állott; csak a legújabb időben történtek jelentősebb lépések a közoktatásügy fejlesztésére.

Az első óvoda (gyermekkert) 1875 óta működik,¹¹ azóta 3 újabb óvoda keletkezett a város különböző pontjain.

A népoktatásügy Karcagon kizárólag felekezeti jellegű, és három felekezet tart fenn elemi iskolát. A ref. egyház iskolája valószínűleg a XVII. sz. közepén alakult. Eleinte csak 1 rektor tanított, 1745-57-ig már preceptor is segédkezett az oktatásban, 1757-től kezdve pedig 4-6 preceptor működött az iskolában. 1857-ben rendszeresítették a tanítói állásokat; eleinte 5 fiú és 3 leánytanító működött, de az V. és VI. o.-ok megnyitása után¹² a fiú- és leányiskolában a tanítók száma 15-re emelkedett. Az iskolák elhelyezése nem a legszerencsésebb. A központi fiúiskolán (épült 1815/19) kívül a lányok részére hosszú időn keresztül 3 különálló épület¹³ és 1 központi épület¹⁴ szolgált. A régi, több mint 100 éves, sötét fiúiskola ma is fennáll; a lánytanulók részére új, modern központi iskolát építettek 1895-ben, ezenkívül a város két pontján 2 vegyes iskolát¹⁵ és a külvárosokban (1929) szintén 2 vegyes iskolát létesítettek. A tanyák szétszórtsága miatt tanyai iskola nem keletkezett és a város északkeleti része még ezideig sem kapott iskolát. A felszerelés sem kielégítő, sőt a régi fiúiskola egészségügyi szempontból is kifogásolható.

Tanerők száma 1934-ben: férfi = 23; nő = 9. Tantermek: központi fiú = 11; központi leány = 10; keleti isk. = 4; déli isk. = 2; déli külvárosi isk. = 3 ; kiskulcsosi isk. = 2.

A karcagi ref. iskolákat hosszú időn keresztül a több mint 855 kat. hold kiterjedésű iskolaföld jövedelméből tartották fenn. Az 1868:38. és 1883:30. t.-c. azonban a tanintézetekre nézve oly magas követelményt állított fel, hogy megvalósításukhoz a meglévő alap elégtelennek bizonyult. Ezért 1889-ben az iskolaföldet, 180,000 frt. vételárért, eladták a karcagi közbirtokosságnak, ebből 150.000 frt.-ot a népiskola ingyen iskoláztatási alapjára fordítottak, 30.000 frt.-ot pedig a gimnázium céljaira kötöttek le. Miután ez a pénz hadikölcsönben elértéktelenedett, a népoktatás költségeit jelenleg teljesen az egyháztagok adójából fedezik.

A rk. népoktatás sokkal kedvezőbb körülmények között van. A régi 3 tantermes népiskola helyett 1926-ban hatalmas modern épületet kapott; 1930-ban épült fel az egyemeletes zárdaépület, szintén elemi oktatás céljaira. Jelenleg 3 épületben folyik a tanítás. A legrégibb épületben van 1 terem és tanítói lakás; az 1926-ban felépült épületben 5 terem és tanítói lakás, a zárdában 4 tanterem. A tanerők közül 6 világi és 4 szerzetes nő.

Az izr. hitközség 1870-ben az eddigi magániskolákat hitközségi iskolává szervezte át és 1886-ban építette fel a ma is meglévő épületet. Ma 3 tanteremben 3 tanerő működik. A növendékek száma folyton csökken; 1913-ban 136 volt a tanítványok száma, 1933-ban 61.

A ref. egyház magasabb fokú intézetet is tart fenn: a 8 osztályú Nagykun gimnáziumot. Ez intézet alapítását az 1676. évre tehetjük.¹⁶ 1876/7-ben alakult algimnáziummá. 1894-ig a központi fiúiskolában volt elhelyezve, amikor új egyemeletes épületbe költözött; ugyanakkor megnyílt a gimn. V., majd a VI. osztálya. 1907-ben új épületszárnnyal bővítették és teljes főgimnáziummá fejlesztették ki. A legújabb időben internátust is szerveztek.

Fenti iskolákon kívül van községi polg. leányiskola, községi iparostanonc iskola és állami gazdasági szakiskola, melynek 300 holdnyi fekvőségét a város ajándékozta az iskola céljaira.

Ami a város irodalmi és művészeti életét illeti, meg kell említenünk dr. Kátay Gábornak az orvos- és természettudományok körébe vágó munkásságát, és dr. Németh Gyula - kiváló török nyelvész - e tárgykörbe tartozó irodalmi alkotásait, dr. Győrffy István írásait, aki - különösen a Nagykunságra vonatkozó jeles műveiben - e vidék néprajzával foglalkozik és dr. Gaál László, a reálgimn. jelenlegi igazgatójának az indogermán nyelvészetben való munkálkodását. Jelenleg 2 politikai lap jelenik meg, a Karcagi Napló (hetenként kétszer), a Karcagi Hírlap (hetenként háromszor).¹⁷

A művészi ének és zene iránt csak a legfelsőbb társadalmi réteg mutat némi érdeklődést, sőt a nép nagy tömege még egyházi énekeiben vagy dalaiban sem tanúsít kellő műérzéket.

Az itt-ott csinosan rendezett város 950 hold területen fekszik. Közepén hatalmas piactér van, a mellette lévő parkban pedig a ref. templom és a városháza új épülete helyezkedik el. 1834-ben a város nagy része tűzvész áldozata lett; ezután a város utcáit újra rendezték; ezért oly nyílegyenesek fő- és mellékútjai, csak a le nem égett városrészek (Fenzug, Pernyészug) rendezetlenek.

Az újabb időben épült középületek (járásbíróság, városi takarék, gimn.), a régebbiek közül a nagytakarék, vendéglő impozáns kiképzésűek, de a legtöbb magánház egyszoba-konyhás, egy ablakos alacsony, egészségtelen épület; sok a nádfedeles ház és jellemző a nagy udvar, ami gazdasági jelleget és falusias külsőt ad a városnak. Nagy hátrány, - ami alföldi színezetét csak fokozza - hogy nemcsak az aprójószágot szeretik az utcán tartani, hanem korareggel és estefelé a csordára járó tehenek is az utcán legelnek.

Ezzel szemben határozottan városias jelleget ad Karcagnak a piactér csatornázása, a vízvezetékhálózat, amit évről-évre fejlesztenek, továbbá aszfaltjárdái és kövezett közútjai. Villanyvilágítását a legújabb időkig maga fejlesztette, 1933-ban azonban belekapcsolódott a Hungária vill. rt. körzetébe.

A vízszolgáltatás kifogástalan; a szükséges vizet egy 403 m. mély ártézi kút szolgáltatja, melynek vize 6474 m. hosszú vezetékhálózatba osztódik szét, ebbe van belekapcsolva 15 drb. kifolyókút; ezeken kívül vizet szolgáltat még 18 Northon-rendszerű fúrott kút.

A Kossuth-kertben két emlékmű van, mindkettő a templomhoz közel; az egyik az 1805-ben felállított nádor-oszlop, a másik Kossuth Lajos álló bronz szobra (Horvay alkotása); mindkettő eléggé eldugott helyen áll.

Külön kell megemlékeznünk a különböző közművelődési és közhasznú intézményekről, mert a társadalmi tevékenység nyilvánulása leghatározottabb alakban az egyleti élet körében észlelhető. Karcag e tekintetben rohamos haladást mutat a XIX. sz. utolsó évtizedeiben. Mig 1853-ban az egész Jászkunság területén csupán egy egylet (a kerületi rabdolgoztató intézet) és 25 kórházi alapítvány volt, addig 1879-ben csupán Karcagon 12 egylet és társulat, 1890-ben pedig 33 egylet és társulat működött, kb. 170.000 frt. vagyonnal. A világháború és forradalom a régi intézmények némelyikét megszüntette, másokat viszont életre hívott. Ma 42 egylet működik.

A város népessége legnagyobb részében őstermelő. Régebben főfoglalkozás az állattenyésztés volt. A mult század végéig a határ több mint 2/3 részét vadvizek borították, azt a területet csak legelőnek, kaszálónak használhatták, az egyetlen földmívelésre alkalmas, u. n. tilalmasi határrészen minden család akkora területet kapott évi használatra, amennyinek a megváltásához az őse a redemptiókor hozzájárult. A redemptusok között tehát birtokelkülönítés nem történt, hanem évről-évre kiosztották maguk között a művelhető földeket, a vizes területet pedig legeltetésre közösen használták. Az első tagosítás 1846-ban történt, amikor a tilalmas részt felosztották a redemptusok maguk között; 1864-ben a réti földeket, 1897-ben pedig a legelőt osztották ki meghatározott kulcs szerint. Az alábbi táblázat a művelési ágak változását tünteti fel a legrégibb időtől napjainkig kat. holdakban: