Az állami és felekezeti fiú-középiskolákon kívül a vármegye területén két leányliceum is működik, melyek újabb időben keletkeztek.

Az egyik nőnevelő intézet, a mezőtúri leányliceum, valóságos iskolapéldája a legkülönbözőbb iskolatipusokkal való lázas kísérletezéseknek. 1897-ben nyilt meg, mint áll. felsőbb leányiskola 67 tanulóval, 2 osztállyal és 4 tanerővel. 1899-ben átköltözött saját otthonába és ugyanakkor megnyitották a modernül berendezett internátus épületét is. 1901/2. évre teljes felsőbb leányiskolává alakult, de 1917-ben a leányközépiskolák újszervezetével létesített iskolatipusok közül az egységes alsó négy osztály fölé kereskedelmi leányiskolai tagozatot kapott. Ez a tagozat még úgyszólván ki sem fejlődött, már az V. osztályt 1920-ban megszüntették és egyidejűleg az iskola leánygimnáziummá szerveztetvén át, megnyilt az V-ik osztálya és ezt az új irányt fokozatosan fejlesztették ki. A felsőkereskedelmi iskolatipus, az 1922/23. iskolai év végén tartott érettségi vizsgálattal megszünt s az első leánygimnáziumi érettségit az 1923/24. isk. évben tartották, de 1927-ben az intézet leányliceumi tantervet kapott és jelenleg is így működik. Igazgatói voltak: Quirsfeld Irén; Arató Frigyes, Otrok Mihály és Kellner Imre; a középiskolává történt kifejlődés óta: Fehér Géza (1923-27) és dr. Kovács Géza (1927-).

Végül a szolnoki leányliceumról kellene megemlékeznünk, de annak a multjáról még beszélni sem lehet. Csak 1930-ban nyilt meg Wollek Géza, szolnoki áll. reálgimnáziumi igazgató vezetése alatt a polg. leányiskola földszinti termében és az órákat egy helyettes tanárnőn kívül a reálgimnázium tanárai látták el mint óraadók. 1932-ben a régi postaépületet átalakíttatta a város az iskola céljaira és ugyanekkor az óraadó tanárok helyett rendes leányliceumi tanerőket nevezett ki az állam. Az intézet a most bezárt tanévig négyosztályú iskolává fejlődött és a jövőben is fokozatosan fejleszthető az 540-11/1930. sz. alatt kibocsátott min. rendelet értelmében.

A növendékek száma 1930/31-ben 38; 1931/32-ben 69; 1932/33-ban 113 volt.

Úgy ez újabb időben keletkezett, valamint a régebbi multra visszatekintő és főgimnáziumokká fejlődött intézetek az 1883 : XXX. t. c. szellemében egységes tanulmányi és ügyrend szerint szervezkedtek. Évtizedeken keresztül egységes, céltudatos munkát fejtettek ki. Mindegyik iskola életében ez a korszak, a világháborúig terjedő idő volt az erőgyüjtés, egyszersmind az anyagi megerősödés ideje, melyet nyomon követett a rendes munkaprogramm állandósulása. A mai férfikorát élő nemzedék ennek a rendszernek a produktuma. Ez az iskolatipus nevelte fel a jelenkor középosztályát, valamint a világháború tartalékos tisztiállományát. Az a két kataklizma, amelyben meg kell és meg kellett állnia helyét a magyar középosztálynak, beszédes bizonyítéka annak, hogy feladatát, a beléje helyezett várakozást a háború előtti középiskola kielégítette.

A megpróbáltatások ideje még csak a háború után következett. A proletárdiktatúra, illetve a bolsevista szellemi áramlat két ellenséges táborra szakította a tanári karokat, az eddigi békés tanári tanácskozótermek valóságos hadszínterekké alakultak át, ahol a szellemi közelharcok előcsatározásait nem egyszer a durva tettlegesség váltotta fel. Az ifjúság lelkét ellenőrizhetetlen hírekkel rémítgették és amennyire csak lehetett, a legszélsőségesebb eszmékkel telítették meg. A Kunfi-féle márc. 21-én kelt rendelet megszüntette a vallási gyakorlatokat, az egyes helyi direktoriumok pedig a vallástanítást is eltiltották. A latin és görög órák számát vagy redukálták, vagy el is törölték és azok helyett társadalomtudományi ismereteket tanítottak, de az ifjúság legtöbb idejét gyűlésezések kötötték le. Év végén, ahol a direktorium uralma a június hónapot még megérte, a tanulók "megfelelt" vagy "meg nem felelt" jelzéssel kaptak bizonyítványt, de augusztus hó végén minden intézetben tantárgyak szerint osztályozták meg a növendékeket.

Ahol a proletáruralom korábban szünt meg, arra a vidékre még borzalmasabb napok következtek. Az oláh megszállás miatt tanításról szó sem lehetett, az épületeket ellenséges csapatok szállták meg, a hadszíntérré alakult területen az ágyútűz a kisújszállási iskolát megrongálta. A szolnokit annyira összelőtték, hogy ott a tanítást nem lehetett megkezdeni, úgyhogy 1919/20. évben a polg. leányiskola épületében tanítottak.

A világháború és forradalmak után a békésebb fejlődés időszakának kellett volna következni a meggyötört intézményekre. Nagy általánosságban a rend pár év alatt helyreállt, a fejlődő munka megindult, a tatarozásokkal mindenütt elkészültek, a nemkívánatos elemeket eltávolították, rövid pár év alatt a tanári karok szinte mindenütt felfrissültek és kiegészültek, ha voltak is itt-ott nehézségek személyi kérdésekben, azok főkép helyi jelentőségűek voltak (Kisujszállás). Mindennél nehezebb helyzetet teremtett a gazdasági válság és a különböző újabb, meg újabb rendeletek kibocsátása. A gazdasági helyzet minden téren éreztette bomlasztó hatását. A tanári fizetések máról-holnapra semmivé váltak, az újabb inflációk a még megmaradt pénzkészleteket semmisítették meg. A természetbeni ellátás, a jóléti intézmények, nemcsak nem segítettek a tanárság helyzetén, hanem még jobban aláásták a már eddig is kétes értékű tekintélyt. Újabb beszerzésekről, a felszerelések fejlesztéséről szó sem lehetett, az évi költségvetések illuzorikus papirosokká váltak, évvégi értesítőket vagy ki sem adtak, vagy csak néhány oldalas füzetekké zsugorodtak azok össze.

Ezen a helyzeten nem segített, sőt a legtöbb esetben csak rontott a kapkodó reformálóláz. Már 1920-ban megjelent a középiskolák első átszervezését célzó kormányrendelet és attól kezdve nem volt olyan év, hogy valami új tantárgyat be ne vezettek volna valamelyik osztályba, csak azért, hogy azt a következő esztendőben újjal pótolják. A jogi, társadalmi, közgazdasági ismeretek e kor próbálkozásainak beszédes tanubizonyságai. Erre az időre esik a cserkészmozgalom megszervezése, valamint a sportkörök kötelező beállítása és a harmadik tornaóra bevezetése, az ifjúsági vöröskeresztmozgalom mellett újra életre keltették a régi idők önképzőköri intézményét és a különféle felekezeti jellegű egyleteket. Mindezek nagy mértékben hozzájárultak a túlterhelés fokozásához, amin egyelőre úgy próbáltak segíteni, hogy a 60 perces órák helyett 45 perceseket vezettek be, de az ifjúság délutáni időtrabló elfoglaltságait ezzel nem enyhítették.

Ilyen körülmények között érte a középiskolákat az 1924 : XI. t. c. kibocsátása, amely a középiskola három tipusát állapította meg, egyszersmind szabályozta az új kormányrendelet, az elértéktelenedett államsegély helyett, a felekezeti középiskolai tanárok fizetéskiegészítését is. Az állami iskolákat ez a pénzügyi változás nem érintette, de a felekezeti iskoláknak tapasztalni kellett, hogy az államsegély kérdésében nemcsak, hogy semmiféle rendszert nem csináltak, hanem kizárólag, kibirtöbbet kicsikarni jelszóval alku tárgyává tették és így az egyik igazgató több, a másik kevesebb hozzájárulást tudott személyi járandóságok fejében kiverekedni. A mezőtúri 82%-os fizetés-hozzájárulást, a kisujszállási 85%-ot kapott, a karcagit viszont polgári iskolává, vagy gazdasági szakiskolává akarták átszervezni, végre is az 1925-ik évben kötött egyesség szerint meghagyták reálgimnáziumnak, de a személyi járandóságoknak csak a 60%-át nyerte. Az ekkor megállapított állami támogatást előbb 10, majd újabb 6%-kal csökkentették, 1932-ben pedig, mikor a hajdúnánási iskolától véglegesen megvonta a kultuszkormány az állami hozzájárulást, a három ref. középiskola - a többi tiszántúli ref. intézetekkel együtt - felajánlotta államsegélyének további 4%-át a hajdúnánási testvérintézet részére. Ennek megfelelően a legújabb időben a mezőtúri 62, a kisujszállási 65, a karcagi 40%-os személyi fizetéskiegészítést élvez, az ezen felüli személyi és az összes dologi kiadásokat maguk viselik.

Mint már fentebb említettük, az 1924 : XI. t. c. nagy rendszerváltozást hozott az összes középiskolákra. Háromféle iskolatípust állapított meg: ú. m. gimnáziumi, reálgimnáziumi és reáliskolai szervezetűt, de mindhármat egységes nyolcosztályú intézménnyé tervezte. Bennünket csak a két előbbi érdekel, mert vármegyénkben reáliskola soha sem volt, s a két fajta gimnáziumi tipus között a legfőbb eltérés abban állott, hogy a reálgimnáziumban egyes reáltárgyakat intenzívebben tanítottak és míg a gimnáziumokban a klasszikus, addig a reálgimnáziumokban a modern nyelvek jutottak túlsúlyba. Nevezetesen a gimnáziumokban a latin mellett meghagyták a főgimnáziumi tipus két idegen nyelvét: a németet és a görögöt, míg a reálgimnáziumban a görög helyett francia, angol és olasz nyelvek közül tetszés szerint választhatott az intézet és az így bevezetett második modern nyelvet a felsőbb osztályokban tanították. A németet már az I. osztályban kezdték, a latint pedig a III. osztálytól kezdve adták elő. Vármegyénk területén gimnáziumi tipusú intézet maradt a mezőtúri, a többiek mind reálgimnáziumok lettek és az új törvénynek megfelelően a jászberényi, szolnoki és kisujszállási intézetekben francia, a karcagiban angol, a jászapáti intézetben pedig olasz nyelvet tanítanak.

Szólnunk kell még a középiskolák könyvtárairól és szerállományairól:

Könyvtárak állománya darabszám szerint:

Szertárak állománya szintén darabszám szerint:

Ami az ifjúság rendkívüli elfoglaltságát és az egyes intézetek tevékenységét illeti, ennek bizonyságául két kimutatást adunk. Az első azt mutatja, hogy a megyebeli iskolákban milyen rendkívüli tárgyakat tanítanak, a második viszont, hogy milyen ifjúsági egyesületek működnek. Mind a két tevékenység az ifjúság idejének fokozott igénybevételét kívánja, tehát az annyit hangoztatott túlterhelés igazolásául is szolgál.

A fentismertetett egyesületek között különös érdeklődésre tarthat számot a jászberényi Aero-kör, mely nemcsak megyénkben, hanem országos viszonylatban és nemzeti szempontból is figyelemre méltó munkát fejt ki és mint egyleti alakulat a háború utáni korszellem jellemzője.

Végül kimutatást adunk azokról az intézetekről, amelyek mellett internátus áll fenn a vidéki tanulók részére:

Összegzésképpen közöljük végül az egyes iskolák végzett növendékeinek és érettségi vizsgálatra jelentkezett tanulóinak összesített kimutatását. Ez adatoknak reális értéke természetesen csak akkor van, ha a teljesen kiépített, nyolcosztályú intézetekről közöljük a létszámot, éppen ezért az egyes iskolák növendékeinek a számát attól az időtől kezdve adjuk, amióta azokban érettségi vizsgát tartottak. Különben is ez a körülmény magyarázza meg, hogy a fenti kimutatásoknál miért követtük az intézetek felsorolásakor következetesen alkalmazott sorrendet.

E számadatok után nem lesz érdektelen a vallási megoszlás ismertetése sem. E tekintetben némi egyszerűsítésre törekedtem, t. i. a g. kath. és g. kel. vallású növendékeket róm. katholikus, az ág. hitv. ev. és uni. hitüeket pedig a reformátusokkal együtt protestáns gyűjtőnév alatt mutattam ki. Tehettem ezt annyival inkább, mert görög keletiek és nem református protestánsok az összes iskolákban mindig csekély számmal voltak képviselve.

Ezek szerint a vármegyei iskolákban a bizonyítványt kapott tanulók közül - a már fentebb ismertetett évfolyamokban - rk. hitű volt 43%, protestáns 36% és izraelita 21%.

Végére értünk vármegyénk középiskolái vázlatszerű ismertetésének. Ha főbb vonásokban is nyomon kísérhettük intézeteink sokszor százados multra visszatekintő, történelmi fejlődését, tanúi lehettünk a közelmultban rájuk nehezedő borzalmas évtized alatt kifejtett vergődéseiknek és hősies küzdelmeiknek, de tanúi lehettünk életrekapásuknak és fokozatos megerősödésüknek is.