[ Fel ]

Császár Elemér dr. egyet. tanár: Verseghy Ferenc élete és műve c. monografiájában írja, hogy Verseghy volt az első. aki észrevette a magyar népnyelvben vidékszerte észlelhető éles különbséget és Proludium in institutiones linguae Hungaricae 1793. c. munkájában elsősorban tesz kísérletet a magyar nyelvjárások osztályozására. Ő azonban még csak három fő dialektust különböztet meg: tiszait, erdélyit és dunamellékit. Természetes, hogy a nyelvtudomány azóta óriásít fejlődött, a három dialektus kibővült nyolcra, de az úttörés érdeme elvitathatatlan tőle.

Vármegyénk tiszántúli déli része a Duna-tiszai nyelvjárás-területre esik, a jászsági nyelvjárás és a jásztelepítések az Északnyugati nyelvjárás-területen feküsznek, míg az ú. n. Nagykunság: Kisújszállás, Karcag és Mezőtúr is az Északkeleti nyelvjárás-területen a Felső-tiszai nyelvjárás tartozéka.

A Duna-tiszai nyelvjárás nem egységes, aminthogy egyik sem az, Inkább ë-ző (fël, këll, kërëszt), bár egyes vidéken (Mezőtúr) nagyon általános az í-zés is: vín, szíp. Kedveli a hosszú í, ú, ű hangokat (kenyír, lú, kű), ly helyett j-t mondanak: hej, sejëm. A -hoz, -hez, -höz helyett -ho, -hë, -hö hallható (kúthó. gyerëkhë, fődhő).

A többes 3. szem. birtokos rag -uk, -ük, mint az irodalmi nyelvben.

A nyelv kevertsége onnan van, mert a XVIII. sz.-ban idegen nyelvű lakókat (tótokat, németeket) telepítettek a néptelenné vált Alföldre s magyarok is vándoroltak ide a felvidékről, palócságból és Dunántúlról.

Az Északnyugati nyelvjárás ë-ző, az ly-t tisztán őrzi, szereti a diphthongust, néha í-ző is s különösen kedveli a tótos a-t, meg az éneklő hangsúlyt.

Az Északkeleti nyelvjárás í-ző és e-ző (Túrkeve): szípsíg. kelevíny; ë helyett mindig e-t mond: szemem, ember, csepp.

Az l, r, j előtt levő rövid hangot hosszasabban ejti: âlma, kert, râjta. Ritkán dipthongus is hangzik: keéz, szeép, jao. Ez hasonlít legjobban az irodalmi nyelvhez, s azért jogosan vette mintául Pázmány az irodalmi nyelvre a tiszai nyelvjárást.

A nagykunsági népnyelv főbb ellemvonásai: 1. két magánhangzót nem tűr meg egymás mellett, hanem hiatustöltő mássalhangzót használ: Farahó, pijac v. piharc, tanyasi; 2. a svarabhakti v. anaptüxis régen általános lehetett a következő kifejezések alapján: Csongorád, dërága, Kalára, durusza, ëstëráng; gërádics, gëréta, palajbász, kolompír, kovártij, palánta; kalasis stb.; 3. szinonimákban gazdag; 4. a jövő időt fog ige helyett majd-dal képezi; 5.. gyakori a nasalisatio; 6. nem szereti a mássalhangzó halmozást különösen a szó közepén, ezért gyakori a consonans-vesztés: kërëszfa, gyöntyúk, fírhëmegy, Hasburg, Isvány; 7. a hosszú szavakat megcsonkítják: Pusztabánréve: Bári. Pusztatúrpásztó: Pásztó, Túrkevi: Kevi; Mezőtúr: Túr, Kisujszállás: Kisuj; 8. a liquidatio, az l, r, j, hangok nyújtó hatása: âra, emere, âlva, űkemi; 9. szereti az ilyen metathéziseket: somojog, tasak, kalpag, lékri, pökök, sapak, kolera rajtoja, kalarábé, petlórjom; 10. asszimiláció: koszoró, revorver, ákác, kúdus, hektikás, oskola, onoka, pilula, vákácijó; 11. disszimiláció: danol, gyalánt, sipka, szónak, sëjáta, bërëtva; 12: kontamináció: iszontató (iszonyú v. borzasztó); 13. népetimológia: filokcéria, kandoktor stb.

Érdekes jelentéstani sajátságok is megfigyelhetők a Nagykunságban. Ilyenek a névszó gyanánt álló igealakok: nincs mersze, úrhatnám kódús, Bánomkert, siratomház, Mitugrász János, úgy gondolom szerint végezte el, találomra képencserdítette, szent heverdel napja, ojan së hé, së hideg embër, tedd ide, tedd oda járású. Névszó helyett álló mondat: beleütött a hajrá, beleállt a happáré, a muszáj megdöglött.

Külön tanulmányt lehetne írni a rétek, dülők, kertek, halmok, erek nevéről s azok eredetéről: Nyomás, Túlahék. Mihër eleje, Rókajukas, Karasëmjék, Ecseg, Csugar, Póhamara, Csejt, Përës, Lóger, Vonogató, Kényér, Dúc halom, Korhán, Leski, Csërhát, Csergettyű, Hangács, Maráz, Akasztó, Dög, Szakálrázó, Tetű, Vaklaponyag, Hasító, Boreresztő, Lámos ujju, .Őrvető, Szettyines, Papőrmíny, Csellengér, Nagyhék, Kishék, Moldvát hát, Pemét hát, Töröktemetés, Marci girince, Lencsegát, Olaszgát, Csikes, Nagy danca, Édenkert, Lütyőkert, Bocskoros, Papucsos, Drágakert, Vénkert.

Mértékeik mindmáig: icce, meszej, mérő, véka, rőf, láb, öl, sukk, coll, lánc, nyócadrisz, iletmíny.

Ragadványnevek általánosak: Bűkezű Nagy (fösvény), Szita Szabó, Bolondos Tóth, Sarki Tóth, Nyúlgerincű Mészáros, Hebri Lukács, Istenes és Kacska Szabó, Parti Szücs, Gama Szőllősi, Veres Bordács, Sejpes Ugrai, Topa Nagy, Tapló Balog, Galandos Szűcs, Gugás Kovács, Szuszka Szathmáry, Karajcár Pista, Köcsögfejű Rádás Miska, Pisze Nagy László, Kis Nagy Lajos.

Régebben a zsidót sose említették névszerint, csak: csirkeszedő zsidó, pipás zsidó, Liliputi Manó, szappanos zsidó, Tuskó Matyi, száraz Jakab, puka zsidó, tarkanyakú zsidó, Vak Sári, kajszanyakú zsidó, buzás zsidó, magyar zsidó.

Néphumor nyilvánul meg az ilyen kifejezésekben: Miglakhacc - Maradhacc (két uccanév a gyakori árvizek miatt), gyikleső, csiszlik, (csizmadia), tíntanyaló v. fűzfadëják, füstfaragó, tűzgyújtó, koszkaparó (borbély).

Szókincsére egyetlen példa: az eső, vagy lanyha v. zuháré, esik, hull, csapkod, szitál, szemetel, porzik, ködöl, ködölődzik, szemel, zuhog, dől, szakad, csepeg, csepereg, permetez, csurog, kesereg, bugyborékol. A verekedés fogalmára 120 kifejezést számláltam össze Mezőtúron (nem hiába "túri bicskások").

[ Fel ]

IV. Béla a Duna-Tisza és Körös-Maros közt letelepített kun népet szállásokban, vagy ülésekben helyezte el: Árokszállás, Berénszállás, Karcagujszállás, Szabadszállás, Kisujszállás stb. és Kunülés, Péterkeülése, Bogdásílíse (1431), Athasülése (1472), ami ősi szervezete a kunságnak. A szállásbirtok össztulajdon volt s már 1272-ben IV. László az első telepítésű szállásföldeket nem megnevezett kun nemeseknek, hanem a nemzeteket alkotó 7 kun nemzetségnek adományozta, hogy "magok közt el fogják osztani". - Hogy ez a szállás név közületet jelent, mutatja ez a kifejezés 1521-ből: "villa, seu descensus Karcagújszállás..."

A kunok hosszú szakállt és bajuszt viseltek, csúcsos, magas süvegük a legújabb időkig megmaradt. Ősi vallásuk a XV. sz.-ig sok követőre talált. Makacs faj, melyet nehezen és hosszú idő alatt tudtak megtéríteni. A régi nomád élet nyomai is csak a XVI. sz.-ban kezdenek letűnni, de mindezideig kedvelt foglalkozásuk maradt a marhakereskedés. Sajátos csomójuk a kunkötés, praktikus és könnyen kezelhető.

Helyzetük sok évszázadig status in statu volt, fejük a nádor s a király zászlaja alatt harcoltak régi szokásuk szerint még 1459-ben is. Vezérük a jászkunkapitány, székkapitány és szálláskapitány.

A XVI. sz. első feléből Túr városa vidékén lakó kunok "nagytúri kunok" név alatt voltak bejegyezve. 1600 körül az egész Jászság tiszttartója Thúry Márton.

Aco, dacia, taxa adó és census voltak terheik, melyeket a királynak és kincstárnak, ispánjaiknak és kapitányaiknak tartoztak fizetni, földeik királyi birtokok voltak...

A megye magyar lakossága különösen, de a jászok és a kunok lókedvelő faj voltak mindig. Eötvös Károly szerint minden nép jellemét az a háziállat határozza meg, amellyel főleg bánik. Így van júhnép (oláh) ökör-nép (a svájci), és ló-nép, mint a magyar és a vele rokon népek.

[ Fel ]

Bakfazékdobás. Húshagyó kedden este lányos házak udvarára üres fazekat dobtak a legények. Csalódott szerelmesek bosszúja.

Tarló-égetés (1730 Túrkeve). "Országos törvény szerint Gergely nap után szokásban ment, hogy mindenütt a mezőt gyújtogatni szabad, melyet bíró uram is meghírdetett. Tóth János uram mezőbeli kazla meggyulladván, megégett..."

Legényjáró napok. A tanyák közt vannak szokásban, mikor az udvarló eljárhat a lányhoz a pitarba beszélgetni. Rendszerint kétszer hetenkint.

Kántálás. Névnapok, vagy lakzik alkalmával volt divat. Ma már csak a betlehemesek kántálása dívik.

Halottsiratás pénzért. Régen általános volt. Külön sirató asszonyokat fogadtak e célra.

Rögdobás a nyitott sírba, hogy könnyű legyen a halott pihenése.

Halottak álla-kötőjéhez fűződő hiedelmek (1730 Túrkeve). A halottak álla-kötője a rabot kiszabadítja, ha pedig pénzért bort vesz tulajdonosa, megmarad a pénze stb.

Lakodalmi lövöldözés (1732). "Mivelhogy Túron lakó Miskoltzi István Túrkeviben lakó Hagymási Márton és Vad András lakodalmas lovaslegényeket a túri piacon sok ízben kényszerítette, hogy a maga lova alá lőjjenek, emezek pedig magokat mentegették, hogy nem lőnek, mert kevés puskaporuk vagyon, de hogy újabban is kényszerítette őket, alája akarván lőni, a lovat megtalálta edjik lőni, hogy azon lövésben a lú megdöglött, fele kárát a ló árának a káros fél, felét pedig a kártevő viseljék...

Ördöngösség (1733). Vannak egyének, az ú. n. ördöngősök, akiken késsel, baltával nem lehet sebet ejteni, se puska, se kard nem árt nekik.

A Bábák törvényéből (1750 Mezőtúr): "A bábák féljék az Istent, legyenek jó bizonyságú asszonyok, nem valami megjegyeztetett személyek t. i. boszorkányok, varázslók, kerétők, részegesek stb. 6. A megkeresztelendő gyermek eránt idején hírt adjanak a Prédikátornak. 11. Ha a kántor-gyermekek (a kántus tagjai ?) a keresztségnek alkalmatosságával Istenes énekléssel a Gazdát és vendégeket meg akarják tisztelni a Bábák magok előtt bébocsássák, minek előtte a' magok salláriumát (fizetési követelését) kikérnék, mert elsőbb az Isteni szolgálat az embereknél..."

A bába esküből: "minden babonaságot és ördögi Practikát tudva eltávoztatok..."

Jászkun malomtörvény (Győrffy István után): A Kunságban régen szárazmalmokkal, később szélmalmokkal őröltek, a túrkevei és túri Berettyón, a Jászságon a Zagyva vizen pedig vízi malmokkal. Mivel lassan ment az őrlés, várni kellett, malombírót alkalmaztak, akinek a molnárok is engedelmeskedtek. 1764-ben Túrkeve tanácsa a köv. rendtartást hirdette ki:

1. Istenkáromlásért 50-100 furatos ütés jár (furatos = kerekfejű, nyeles lapát).
2. Hamis esküért 12-25 furatos irrogáltatik.
3. A malombíró és malommesternek nem engedelmeskedőknek 20 furatos.
4. Vámeltagadásért, vagy igazságos ki nem mérésért 20 furatos.
5. Aki őrlős ember jószágát ellopja, üstökénél fogva felakasztassék, kisebbért 12 furatos ütést szenvedjen (hajánál kikötik, a haját elvágják s a fürtöket ott hagyják elrettentésül).
6. Tüzelés és dohányzás a malmon kívül 14 lépésnyire, mind belül a malomban a tüzelés helyén kívül keményen tilalmaztatik, ellenkezőleg 30 furatos...
7. Ha a molnár hibája miatt az őrlős életje elromlik, vagy rendin kívül fogy, a kárt megtéríteni tartozik.

[ Fel ]

Dr. Fekete Lajos kisujszállási jászkun főorvos iratai közt találták a következő följegyzéseket:

Táltosainknak és jósnőinknek voltak bizonyos formuláik, amellyel gyógyítottak: pl. a kuruzsló a hideglelésben szenvedő beteget elküldi a bodzafához: "jó napot bodzafa! vendéget hoztam neked, harmadnapos hideglelést, itt egyen meg a fene vele együtt, te reád hagyom, többé vissza se nézek" - és elmarad a hideglelés.

Vagy akinek a torka fáj, térdeljen le a földre háromszor egymás után és mondja: édes anyám, föld! teneked mondom! torkom fáj! - s csókolja meg a földet háromszor, mondjon el egy miatyánkot és meg fog gyógyulni.

"Vagy akinek támadása vagyon, vessen keresztet erre azt mondván: Én téged keresztellek a Jézus Mária nevében semminek! Atyának Fiúnak, Szentléleknek nevében. Föld édes anyám - a hüvelyk és névtelen ujjával egy-egy csipet földet vesz fel 3-szor, keresztet vet: szem megnézte, szív megszerette, Szentháromság egy Isten fordítsd meg rajta!!!"

Ilyen gyógyítómód még a ráolvasás mellett a kiolvasás.

A nyavalyatörős betegnél megszólítják a betegséget és elátkozzák: Szemétdombon dögölj meg, a mi kutyánk egyen meg s egy visszásan elmondott miatyánkkal zárja a szertartást.

Iratás, kenés, megkötés, tétemény feloldás, köpés, öntés, fürdőzés - mind egy-egy faja a gyógyításnak. Ha a szemen árpa van: egy árpaszemmel kezében mondja a vajákos: árpa, árpa! lekaszállak. A kút fenekébe doblak! - s a kezében lévő árpát bedobja, háromszor utána köp. Náthánál pedig azt mondják: fakó csikó, kenderhám, neked adom a náthám! - s aki hamarabb köp háromszor, az megmenekül a náthájától.

A boszorkányokban való hit általános volt. Luca-szék készítése, meg a szilveszteri ólomöntés is kedvelt szórakozása volt a szerelmeseknek.

[ Fel ]

Néhai Tömörkény István szedte össze egyik írásában az egyszerű emberek orvosságait, mert fűben-fában található az ősi igazság a tanyai magyaroknál. A kenőasszony, vagy vénasszony masziroz kámforos olajjal, szesszel, repülő zsírral. A kuruzslók kenőccsel dolgoznak, melynek hangzatos címeket adnak: szúnyogzsír, majomzsír, medvezsír, ződ zsír és nyúlháj, de mindegyiket az ártatlan disznó szolgáltatja. Vérzés elállítására használják a pókhálót, taplót, falról kapart meszet és a sós hagymát. A darázscsípést pálinkával kenik, daganatra, szemfájásra jó a vereshagyma, ami gyomorrontásnál és gyomorfájásnál is nélkülözhetetlen. Hideglelés ellen paprikás pálinka a legjobb s itták, még mielőtt Szentgyörgyi professzor úr felfedezte volna a paprika vitamin tartalmát. De megitták a reszelt tormán ázott vörös bort is. Fogfájás ellen tömjént dugtak a lyukas fogba, vagy szegfű olajat öntöttek bele, s ha az se használt, jött a harapófogó. Fülfájás ellen ott van a fülfű leve, amelyet minden nádtető bőven szolgáltatott. Köhögés ellen jó a bodzavirág, vagy főtt kukorica leve, a mézes torma, keserű pemetfű, útifű, cickafarkkóró, székfű virágból, vagy napraforgó magból való tea. Ez utóbbi a szamárköhögést is mulasztja. Mellfájásnál petroleum a gyógyszer, vagy avasszalonna. Hasfájásnál meleg borogatás, forralt bor, herbaté, szentjános kenyér, sömör ellen pipaszutyok, ótvarra tejfel, kelés elmulasztására lenmagliszt, csúz ellen szénamurva, sebet mosni papsajtlé stb. Megyénkben is általános máig.

[ Fel ]

Nemcsak a malmokat ellenőrizte választott népi közeg (malom- és vámbíró), mindenféle alkalmatosságra jutott egy-egy ellenőr, vagy felügyelő.

A vágóhidak felügyeletét régen nem állatorvos, hanem a pacalbíró, székbíró, vagy mészárosbíró látta el. A húst vizsgáló mesterek neve: húslátó és széklátó, a vásárfelügyelőé, agoronomusé vásárbíró. Volt aztán borbíró, bormester és bortisztes is.

A XVI. sz.-ban a pálinkafőzés ellenőre az égettborbíró és törkölylátó, annak segédje a csepegtető és kádszúró. Fontos tisztség volt a hordómérő és akolómester is.

Igen érdekes népi intézmény volt a török világban a parasztvármegye, melyet az 1659. évi XV-XVI. t.-c. értelmében állítottak föl a személy- és vagyonbiztonság érdekében a tolvajok, kóbor zsiványok és fosztogató hajdúk ellen. A paraszttisztek és a parasztkapitány az alispán kezébe tették le az esküt. Utóbbi helyét foglalta el a csendbiztosi intézmény.

A jobbágyság idejéből való: a pajtabíró. szűrűbíró, csűrbíró, szénabíró, fűbíró (a kaszálók felügyelője), határbíró (pásztorfelügyelő), csősz és mezőbíró, a pusztabíró, vigyázó, korombíró, pipabíró, szemétbíró, kárlátó, koldusbíró, legénybíró (a tánc rendezője) és más tisztség.

Utoljára említjük, de nem utolsó tiszt volt a halottkém (halottgém) is.

[ Fel ]

A halottkémről jut eszünkbe az alföldi magyar síremléke: a fejfa Anyaga ott nő a ház végénél, maga ülteti, maga választja is ki fejfának. Ha bekövetkezik a vég kezdete, a barkácsoló v. barkácsos ember megnagyolja a kiválasztott fát (legtöbbször akác), a tűzben megedzi, hogy keményebb legyen és hogy hamarabb be lehessen festeni. Azután kibarkácsolja a fejfát, vagy kopjafát, befesti bécsi korommal és ha megszárad, vésővel fog az íráshoz. (Túrkevében Rokkás Nagy László igen ügyes barkácsoló.)

E fűtűl való fán kívül faragnak egyes helyeken (Kisujszállás) pár lábtúl való fát is, amelyen a koporsót viszik. Néha a fejfa tetejét bebádogozzák eső ellen. A vastagsága pedig az elhúnyt földi jólétét jelzi.

A fejfák alakja állandó, egy-egy városra jellemző. A homlokát ki szokták virágozni, az írás az eresze alá jön.

A kisujszállási és túrkevei fejfákon hosszú versben búcsúzik el a megholt, azért kis hely marad a virágzásra, de ezt alaposan ki is használják. Kunmadarason hosszú homlokú fejfa a divat, de azért vers is van elég. Karcag a legszűkebb életrajzi adatokra szorítkozik, fő a dísz. Itt még az oldalát is kivirágozzák s gyönyörű esztergamunkák is díszlenek a temetőben.

Az alakokban való gazdagság szembetűnő Karcagon. Kunmadarasnak és Kunhegyesnek nincs külön formája.

A fejfák dísze: tulipán, szomorúfűz, körbeírt csillag, leveles ág, őszi rózsa, liliom, gyöngyvirág, geometriai vonalak. Régen csupa kivirágzás volt, a kopjafa ma mindig ritkább lesz. Régen bogozott vonalakból álló, szűrszabó sujtáshoz hasonló díszek pompáztak, ma már csak koszorú virág nélkül és szomorúfűzfaág.

A mezőtúri temetők fejfái aránylag a legegyszerűbbek. Néhány érdekesebb sírírást sikerült lejegyezni róluk:

(Gárdonyi sírfelirata is ide vezethető tehát vissza a népszokáshoz.)