Jász-Nagykun-Szolnok vm. közoktatásügyének kezdeteit a XVI. század közepéig, illetve az ebben az időben virágkorát élő reformációig kísérhetjük vissza. Hiszen ma már köztudomású, hogy a hitújítással karöltve járó kultúrpolitikai tevékenységek legfigyelemreméltóbb alkotása az iskolaügy volt. Ha a mohácsi vész előtt volt is valamelyes közoktatás a mai vármegye területén, az kizárólag az elemi ismeretek közlésére szorítkozhatott, ellenben a reformáció térhódításával egyidejűleg minden népesebb helységben megalakultak a magasabb kultúrigényeket is kielégítő latiniskolák. Ezek a zivataros idők mostoha viszonyai között időnként visszafejlődtek, majd újra életre keltek, de hosszú századokon keresztül a hívők áldozatkészségéből állandóan működtek és egyrészük mint elemi, másrészük mint felekezeti jellegű középfokú iskola ma is fennáll.

A reformáció korából fennmaradt és ma is virágzó református intézetek mellett, a XVIII. és XIX. sz. folyamán kezdtek feltünedezni a katholikus jász lakosok körében, a jobbára szerzetes tanárok vezetése alatt álló kisgimnáziumok. Az ellenreformáció vezérférfiai már jó korán felismerték az iskolák nemzetnevelő és kulturális jelentőségét és hogy a protestánsokkal való küzdelemre felkészülhessenek, szükségük volt ugyanolyan intézményeket életre hívni, amilyeneknek a protestánsok előretörésüket köszönhették. Ennek a nemes küzdelemnek az lett a következménye, hogy míg a keleti rész, az ú. n. "Nagykunság" református hitéhez ragaszkodó polgársága, ápolgatta, szűkös anyagi erejéhez mérten fejlesztgette évszázados intézményeit, addig a vármegye nyugati részén a katholikus jász és a katholizált tiszamenti lakosok körében új intézetek alakultak, melyek a XIX. sz. végén rövid ideig túl is szárnyalták idősebb testvéreiket. E küzdelmének azt az egyetlen jelentőségét letagadni nem lehet, hogy e nemes versenyből a vármegye területén nyolc kultúrgócpont keletkezett, melyek az illető városnak vagy szűkebb környéküknek igazi szellemi tárházai, hajlékaik pedig a többnyire falusias külsejű alföldi városok legszámottevőbb, kiemelkedő középületei lettek.

A vármegye területén 1934-ben 1 államilag segélyezett ref. gimn., 3 állami reálgimn., 2 államilag segélyezett ref. reálgimn., 1 teljes és 1 fejlődőben lévő leányliceum, összesen tehát 6 fiú- és 2 leányközépiskola működik. A fiúközépiskolák közül kettő a hajdani Külső-Szolnok megye területén (Szolnok, Mezőtúr), kettő a Nagykunságban (Karcag, kisújszállás) és kettő a Jászságban van (Jászberény, Jászapáti), a leányközépiskolák pedig Mezőtúron és Szolnokon fejtik ki kulturális munkájukat.

A mai fejlettségi fokot legelőször a jászberényi gimnázium érte el; ez volt az egyetlen intézet a vármegyében, amely az 1883 : XXX. t.-cikk követelményeinek már a törvény életbeléptetésekor meg tudott felelni. De úgy ez, mint a szolnoki ferences intézet, elért fejlettségi fokát csak úgy tudta biztosítani, hogy autonómiáját feladva, állami főgimnáziummá alakult.

A jászberényi intézet alapját Dósa Pál jászkerületi kapitány vetette meg 1764-ben Jászapátiban 2000 frt-os alapítvánnyal, amennyiben az iskolát ott állította fel. Az intézet igazgatóját az egri püspök nevezte ki, de a tanárok fizetéséről Dósa gondoskodott. A község épített ugyan iskolaépületet, de az mindössze kétosztályú latin iskolává fejlődött, sőt 1779-ben az iskolát maga Dósa Pál Jászberénybe, mint a Jászkerület fejlettebb városába és politikai központjába helyezte át. Eleinte itt is mint háromosztályos kir. kath. kisgimnázium működött 1788-ig, majd öt-, később pedig hatosztályú kir. kath. nagygimnáziummá fejlődött (1788-1806; 1806-1822). Megfelelő épületről Jászberény város gondoskodott, de a költségek tetemes részét az országos tanulmányi alap fedezte. 1822-ben azonban, I. Ferenc kormányzása alatt az állami támogatás megszűnt s így az iskolafenntartás terhe a Jászkerületre, elsősorban Jászberény városára hárult. Ettől kezdve 1851-ig a jászok áldozatkészségére utalt, kerületi kath. nagygimnázium tanerői túlnyomórészt ferences szerzetesek voltak. E renddel a Jászkerület és Jászberény az iskola kölcsönös ellátására való tekintettel, szerződéses viszonyban állott. Az iskola az 1850-ben kibocsátott Organisations Entwurf követelményeinek nem tudott teljes mértékben megfelelni: s ezért négyosztályú algimnáziummá zsugorodott össze. Csak az alkotmányos korszak tette lehetővé a felső négyosztály fokozatos megnyitását (1865-68). Az így kifejlesztett jászkerületi ferencrendi kath. iskola, községi kath. főgimnáziummá alakult és 1869 nyarán megtartották benne az első érettségi vizsgálatot.

Rövid tízéves fennállás után a város vezetősége úgy látta, hogy ilyen hatalmas teherrel megbirkózni nem tud és már az 1880-as évek közepén megkezdődtek az intézet államosítására irányuló tárgyalások. 1889-re felépítették államsegélyből a jelenlegi egyetemes épületet s abba az 1889/90. iskolai évre be is költöztek. Az állammal való tárgyalások végre is azt eredményezték, hogy 1896 szept. 1. hatállyal a kultuszkormány kezébe vette az intézetet, noha a tényleges átadás csak az 1897. év folyamán történt meg.

Igazgatói voltak az intézetnek az újjászervezés óta: Lippay Lajos (1869-83); Baranyi Balázs (1883-4); Polgár György (1884-6); Himpfner Béla (1886-91); Barna Mihály (1891-1907); Dr. Szombathy István (1907-19); Wiesinger Károly (1919-20); Kalkbrenner Antal (1920-26); Józsy Ferenc (1926-).

Hasonlóképpen ferencesek vezetése alatt állott, tehát felekezeti jellegű kath. intézet volt a jelenlegi szolnoki áll. Verseghy-reálgimnázium is. Az első latin iskola Szolnokon 1831-ben nyílt meg, mint magángimnázium az I. grammatikai osztály felállításával. Fokozatosan hatosztályú nagygimnáziummá fejlődött és 1844-ben nyilvánossági jogot kapott. Pár év mulva azonban, mivel az Entwurfban előírt alapítványi tőkét előteremteni nem tudta: bezárta kapuit. Csak 1861-ben nyílt meg újra az I. osztály s fokozatosan négyosztályos intézetté alakult. 1867-ben újra megkapta a nyilvánossági jogot, mint szolnoki kath. kisgimnázium; 1877/78-ban az V., majd a következő évben a VI. osztályt is megnyitották. Mivel azonban a ferencesrend nem rendelkezett kellő számú képesített tanárral, ez az intézet is rövidesen elveszítette felekezeti jellegét és a jelenlegi épület felépítése után 1887-ben már az állami főgimnáziumban nyílt meg az intézet VII., a következő évben a VIII. osztály és 1888/89-ben megtartották az első érettségit. Az intézet régi épülete 1835-ben készült, ma is fennáll e masszív, erős, egyemeletes iskola. Jelenleg a leány-elemi iskola működik benne. A mostani épületet Szolnok város építtette 1887-ben.

Az államosítás előtt összesen 59 ferences tanára volt az iskolának, az állami tanárok száma pedig 1932-33-ig 92 volt.

Igazgatók voltak az államosítás előtt: Dubecz Tamás, Dudás Xav. Ferenc, Tanács Neitus, Vágó Ferenc, Markó Dániel, Bártfay Kálmán, Vágó Ferenc, Varga Emil ferences áld. papok. Az állami igazgatók: Rozsnyai Kálmán (1887-99); Fesztóry Lajos (1899-1908); Csics Gyula (1908-10); Ferencsik Lajos (1911-24); Wollek Géza (1924-).

Az eddig tárgyalt ferences iskolák mellett a vármegye keleti részében, a református lakosságú népes, nagyhatárú városokban református latin iskolák keletkeztek. Ez iskolák eredete visszanyúlik a XVII., sőt XVI. sz. világába s a város lakosságának református hitre való térésével egyidősek. Mult és tradíció szempontjából tehát messze túlszárnyalták a nyugati vidék iskoláit. Ez intézeteket mindig az egyházközség, vagy ami a XVII., sőt XVIII. sz.-ban is egyet jelentett: a város közönsége tartotta fenn. Az iskola élén az évenként választott rektor állott, akit valamely nagyobb intézet végzett theológus diákjai közül hívtak meg. A rektoroknak a XVIII. sz.-tól kezdve preceptorok és diákok, szintén idősebb, de még nem végzett növendékek segítettek a tanításban. A tanulmányi ügyrend e vidék iskoláiban a debreceni anyaintézetéhez igazodott; odamentek a tehetségesebb és tehetősebb gyermekek a magasabb tudományos ismeretek (theológia) elsajátítása végett. A kisebb növendékeket a diákok és preceptorok oktatták, a rektor viszont a preceptorokat és diákokat tanította. Eszerint a felső fokon mindig olyan osztályok állottak fenn, amilyet az adott helyzet, a preceptorok végzettségi foka megkívánt. A preceptorok járandóságaikat természetben kapták, még az élelmezésük is úgy történt, hogy sorjában főztek nekik az egyes családok.

Ez intézetek között a legfejlettebb volt a több mint 400 éves multra visszatekintő mezőtúri ref. gimnázium. Az iskolát Túri Szabó István, alias Circator és Túri Sánta Jakab reformátorok alapították 1530 körül. Eleinte a rektor egyedül végezte az oktatást. Az első névszerint ismert rektor Szegedi Kiss István (1551-53) volt. 1555-ben Túri Pál, 1567-ben Félegyházi Tamás, a későbbi bibliafordító és debreceni predikátor, 1579-ben Csehi Pál voltak az intézet rektorai. A XVIII. sz.-ból 9 rektor neve ismeretes, és úgy ezek, mint az előzők vezetése alatt is az intézet rendezett viszonyok között élő, magasabb fokú virágzó iskola lehetett. Az 1734. évből való latin nyelvű törvényeit 1820-ig minden tanuló aláírta, ami a rendezettséget igazolja. A tantárgyak között pedig a latin, görög és héber nyelv mellett a história, filozófia és theológia is szerepel.

A rektori tisztség mellé 1743 óta preceptorokat alkalmaztak és 1831-től kezdve állandó korrektort is választottak. 1843-ban a rektori állást megszüntették, a munkakört az állandó professzor látta el, aki a gimnáziumot igazgatta. Az első professzor Takács Lajos volt 1843-1844-ben, utána Takács Áron 1844/45-ben, majd Bárándi Kiss Sándor következett 1846-tól 1864-ig. Közben ez az iskola is szünetelt négy évig (1854-58), mert az Entwurf követelményeinek ez sem tudott megfelelni, de 1858-ban újra feltámadt és az 1863. évre hatosztályú intézetté fejlődött.

A következő évben Kiss Sándor igazgató lemondott, utána évenként változott az igazgatóság a rendes tanárok között 1872-ig. Ekkor Bede Lajost állandó igazgatónak választották, aki 1879-ig, haláláig működött. Utána Bodolay László (1879-95) igazgatósága idején 1889-ben, az eddigi iskola helyére emeletes épületet emeltek, mely alkalmas lett nyolcosztályú gimnázium és a vele kapcsolatos internátus befogadására, sőt egyideig még az elemi iskolát is magába foglalta.

Az új épületben a gimnázium kifejlesztésére is lehetett gondolni és különösen S. Tóth Sándor és Ádám Sándor buzgólkodása következtében 1893-ban megnyílt a VII., majd a VIII. osztály is és 1894/95-ben megtartották az első érettségi vizsgálatot. A nyilvánossági jogot 1900-ban kapta meg véglegesen az intézet, 1910/11-ben tornatermet, rajztermet, könyvtárhelyiséget és igazgatói lakást építettek, 1914-ben pedig a gimnáziummal szemben 200.000 kor. államsegéllyel kétemeletes modern internátust emeltek 120 növendék részére.

A mezőtúri gimnázium rektorai közül 84-nek a neve ismeretes 1843-ig, a fentebb már említett Bodolay László után a következők viselték az igazgatói tisztet: Faragó Bálint 1895-ben; dr. Biatsy József (1895/6); Fejér La,jos (1896-1900); Faragó Bálint (1900-1906); Borsos Károly (1906-1931); Mezey Sándor (1931-). 1858-tól 1933-ig 100 tanára volt az intézetnek.

Körülbelül egyforma fejlődésen ment át a Nagykunság két jelenleg fennálló középfokú intézete, a karcagi és kisujszállási ref. reálgimnázium. Mind a kettő csaknem két évszázadon keresztül partikulája volt a debreceni anyaintézetnek, ahonnan rektorait, majd preceptorait is kapta. Mind a kettő az elemi iskolával közös épületben elhelyezve kizárólag az illető város lakosságának szellemi szükségleteit elégítette ki. Ennek megfelelően csupán a legalsóbb, a declinisták és conjugisták osztályai voltak népes létszámúak, a többi klasszisokat rendesen csak a szükséghez mérten állították fel. Igy előfordult, hogy grammatisták, syntaxisták és rhetorok osztályán kívül a poeták és logikusok osztályáról is történik említés, de a legfelsőbb fokozatokon már csak a preceptorok, esetleg a deákok nyertek kiképzést.

A karcagi iskola keletkezését 1676-ra tehetjük, mert ebben az évben a karcagi egyház rektort kért a debreceni anyaiskolától, tehát valószínűleg az eleminél magasabb fokú iskolát tartott fenn. 1700-tól 1722-ig négy rektor nevét ismerjük: Szoboszlai István (1700), Musnai Mózes (1715), Debreczeni D. György és Járdánházi György. 1722-től fogva a rektorok nevei mind fel vannak jegyezve a Liber scholae reformatae Karcagujszallasiensis c. kézzel írott könyvben.

A XIX. sz. elejétől kezdve az eddigi deákos irányzat helyett a nemzeti nyelven való oktatás kezdett mindinkább érvényre jutni úgyannyira, hogy az 1840-es évek végén az intézet szinte teljesen elveszítette latin iskola jellegét. Az abszolutizmus korában megfosztották nyilvánossági jogától. Az 1854/55. tanévben szünetelt. 1855-1856-ban azonban újra középiskolává alakult, ekkor nyílt meg az alreáliskola I. osztálya, ahol a növendékek egyrésze a gimnáziumi tanulmányokra is előkészülhetett, a magyarul tanulók pedig az újonnan szervezett polgári-iskolába kerültek. Eszerint 1856/57-ben bifurkált rendszerrel szervezték meg az intézetet és az 1859/60. tanévre kifejlesztették úgy a gimnázium, mint a fiú-polgári iskola négy alsó osztályát és három tanszéket rendszeresítettek. Ezzel a kezdeményezéssel lépett a gimnázium a továbbfejlődés útjára.

1866-ban a négyosztályú latin középiskolai tagozatot a négy osztályú elemi iskola fölé helyezték és negyedik tanszéket rendszeresítettek. Ugyanekkor a polgári iskolát fokozatosan megszüntették, illetve az elemi iskolába olvasztották be, úgyhogy 1875/76-ban felállították az elemi iskola V., majd VI. osztályát a latinúl nem tanuló növendékek számára. Ezek szerint 1876/77-től kezdve latinúl nem tanuló növendék nem járt a karcagi felsőbb tagozatú iskolába.

1894-ben megnyílt a gimnázium V., majd a VI. osztálya, 1906-ban a VII., végül 1907-ben a VIII. osztály.

Az intézet 1893-ig, a XIX. sz. elején épült, jelenleg is fennálló elemi iskola épületében volt, az elemi iskolával közös fedél alatt. A mostani épületet 1893/94-ben készítették, 1908-ban pedig új épületrésszel bővítették ki, hogy a főgimn. befogadására alkalmas legyen.

A négyosztályú korszak első igazgatója Bede Lajos volt, ugyanaz, aki Mezőtúron is első igazgatóként szerepelt, az utolsó Faragó János, aki hatosztályúvá fejlesztette az iskolát. Az intézet teljes főgimnáziummá Horváth Ferenc igazgatósága alatt fejlődött. Államsegélyt élvez 1898/99 óta, a nyilvánossági és érettségi tartási jogot 1909-ben nyerte el.

Az iskolában 1850-ig 65 rektor működött, 1854-től kezdve a következő igazgatók vezették az intézetet: Bede Lajos (1854-60); Kovács Imre (1859-93); Fogarassy Gábor (1882-85); Szalmássy Gergely (1884-91); Faragó János (1891-95); Simon Géza (1895-96); Horváth Ferenc (1896-1928); dr. Gaál László (1928-).

1745 és 1850 között 260 preceptor és diák nevét jegyezték fel, 1850-től pedig 82 tanár működött az 1932/33. évig.

A kisujszállási iskola kezdetben szintén partikula jellegű volt és itt is ép úgy, mint Karcagon, eleinte csak a rektor végezte a tanítást, majd preceptort is alkalmaztak mellé. 1797-ben a rektorság intézményét rövid időre megszüntették és Komáromi Gábor személyében állandó professzort választottak, de már 1807-ben újra visszaszervezték évenként váltakozó rektor vezetése alatt álló partikulává. Az Entwurf kibocsátása a kisujszállási iskolát is készületlenül találta. Minthogy a követelményeknek ez sem tudott megfelelni, magánjellegű algimnáziummá alakult át 3 osztállyal és 3 tanárral, de már 1854-ben felállították a negyedik tanszéket és megnyitották a IV. osztályt. A következő években ötödik és hatodik tanszéket rendszeresítettek és 1862-re hatosztályú gimnáziummá fejlesztették az intézetet.

Az 1883 : XXX. t. c. kibocsátásakor tehát hatosztályú algimnázium volt az iskola és tíz éven keresztül változatlan szervezetben működött, amikor is váratlan szerencse érte. A kultuszkormány elhatározta, hogy Szolnok és Debrecen között új, teljes középiskolát épít ki, főleg a debreceni főgimnázium tehermentesítése érdekében. A választás Karcagra esett, mint népesebb városra, de mivel az ottani egyház vezetősége féltette iskolája függetlenségét, visszautasította az állami támogatást. Kisujszállás azonban felismerte a kérdés kultúrális jelentőségét, kapott az ajánlaton és államköltségen felépíttette modern kétemeletes iskolaépületét. Állami támogatással teljes tanári kart alkalmazott és a pedagógia követelményeinek megfelelően felszerelt iskoláját 1895 júniusában főgimnáziummá fejlesztette, melyben még ez évben megtartották az érettségi vizsgálatot is. Az iskola továbbra is felekezeti jellegű maradt, de a ref. egyház, mint fenntartó mellett, a város magára vállalt egy tanszéket. A gimnázium fenntartási költségének tetemes részét azonban az állam folyósította államsegély formájában. Körülbelül 15 esztendővel később Karcag is ilyen megoldással tudta iskoláját teljes nyolcosztályúvá fejleszteni, azzal a különbséggel, hogy a város három tanszék fenntartásához járult hozzá.

A kisujszállási iskolának volt 1851-ig 50 rektora, 1852-től 1894-ig 38, 1894-től pedig 86 tanára. Az abszolutizmus óta igazgatók a következők voltak: Nagy László (1852-58): Jermy Gusztáv (1858-60); Keszi Hajdú Lajos, Koncz Lajos, Vári Gábor, Szabó Imre, Silling Elek, Győri Lajos évenként váltakozva (1864-88); Székely Bendegúz (1888-89); Benő János (1889-93); Pruzsinszky Pál dr. (1893-96); Pallagi Gyula dr. (1896-1903); Szeremley Barna (1903-17); Karácson Béla (1917-18); Csatáry Endre (1918-19); Soós József (1919-29); Vadai Ferenc (1929-).

E három, legutóbb tárgyalt ref. intézet főleg a XIX. sz. folyamán fejlettség tekintetében alig különbözött egymástól, földrajzi fekvésük következtében pedig szinte teljesen a saját városuk tanulnivágyó szülöttjeire voltak utalva, a vidék látogatottságára, egymáshoz való közelségük miatt nem számíthattak. Hasonlóképpen az illető városokra nehezedtek a fenntartási költségek, személyi és dologi kiadások terhei, valamint a megfelelő iskolaépület építése és karbantartása is. Az bizonyos, hogy a községek tőlük telhetőleg igyekeztek e kötelezettségeknek megfelelni, a kor kívánalmainak megfelelő épületet emeltek mindhárom helyen a XIX. sz. elején, de az előrelátható volt, hogy e három iskola fenntartása, a továbbfejlesztés szempontjából, nem rentabilis. Ez az elgondolás vezethette a túri egyházmegye (a heves-nagykunsági egyházmegye előde) vezetőit, amikor 1845-ben Madarason tartott gyűlésükön felvetették azt az eszmét, hogy az egyházmegyében lévő partikulákból egy vagy két nagyobb központi tanodát alakítsanak úgy, hogy annak fenntartásához az egyházmegye összes egyházai hozzájárulnának. Ezt az indítványt véleményezés végett áttették az egyes partikulák fenntartó testületeihez. Az ügyre vonatkozólag az összes intézetek véleményes javaslataikban úgy nyilatkoztak, hogy az egyházmegyei központi iskola felállításába beleegyeznek, de mindegyik azt kívánta, hogy a felállítandó tanoda az ő városában legyen. Ez a központosítási terv jóval később, a XX. század elején, újra felvetődött, de a fentiekhez hasonló határozat miatt, akkor sem valósulhatott meg. Mindegyik város ragaszkodott intézetéhez és bármilyen megerőltetésbe került is, egyik sem tudott lemondani iskolájáról. Így történt, hogy aránylag közel egymáshoz, Mezőtúron, Kisujszálláson és Karcagon teljes 8 osztályú főgimnázium fejlődött ki és áll fenn ma is.

Még egy újabb keletű és mindössze két évtizedes multra visszatekintő fiú-középiskoláról kell néhány szóval megemlékeznünk, amely a Jászság egyik népes községében: Jászapátiban 1912/13-ban keletkezett. Ez intézet eredetét természetesen semmiképpen sem lehet az 1767. évben alapított jászapáti két osztályú latin iskolával összehozni, mert ezt az intézetet kb. egy évtized mulva maga az alapító helyezte át Jászberénybe és ezzel megvetette alapját a ma is virágzó jász reálgimnáziumnak (l. ott); legfeljebb annyi bizonyos, hogy ezelőtt mintegy 230 esztendővel Jászapátiban is volt egy rövid életű kis iskola, ahol latinul is tanítottak.

A mai reálgimn. létesítésének érdekében e század elején kezdtek a jászapátiak mozgolódni és 1910-ben kérelemmel fordultak a miniszteriumhoz, aminek rövid idő mulva teljes sikere lett. Már 1912-ben megnyitották a kir. kath. főgimn. I. osztályát és a város által adományozott 3 holdas telken megkezdték az építkezéseket is. A község kötelezte magát, hogy 2 éven belül 150.000 koronát befizet a magyar tanulmányi alap pénztárába és míg az új épület el nem készűl, a gimn. részére megfelelő tanteremről gondoskodik. Így kezdte meg az iskola működését két tanárral a Jászkiséri-úti elemi iskola legnagyobb termében, tehát az elemi iskolával közös épületben, 59 tanulóval. Az építkezés közvetlen a világháború előtt fejeződött be és az 1914/15. évben költöztek a kétemeletes, igazgatói lakással is ellátott épület földszinti részébe, majd fokozatosan kiépítették az összes osztályokat és 1923/24-ben megtartották az első érettségit. Az elmult két évtized alatt volt az intézetnek 3 igazgatója: Haugh Béla (1912-16); Gyurkó János (1916-17); Simon Ignác (1917-) és 30 tanára.