[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ Vissza ]
 

Lakodalmi szokások a Nagykunságban.


(Dr. Szentesi Tóth Kálmán után.)

Az újbor megforrása volt a lakodalmi készülés ideje. A lakodalmi csigacsinálás vígan ment, mert "letaposták a végit" cigánymuzsika mellett. Előtte való nap aprójószágokat vágtak, birkákat nyúztak. A vőlegény lóháton ment esküvőre és lovaslegények kísérték.

A menyasszony kikérése nem volt egyszerű. A vőfi, aki egy forintot, tyúkot és kalácsot kapott, a menyasszonytól pedig kendőt, bokrétát, szalagot, ékes rigmusokkal búcsúztatja el a menyasszonyt szüleitől, kint pedig a lovaslegények borral, szilvóriummal kínálgatják az ismerősöket. A menyasszony bokrétáival feldíszítik a lovaslegények kalapját s a szekérbe fogott lovakat felkendőzik és csengősen, muzsikával, nóta mellett indulnak a templomba. Az esküvői szertartás után körülviszik a menyasszonyt a városban s vígan-pajzánul kurjongatnak.

A vőlegényes házig sok akadállyal kell megbirkózniok. Szalmakötelet feszítenek ki az úton, a legények átugrálnak rajta, a lovakkal pedig nekihajtanak s úgy tépetik szét. Sokszor kemény munkát ad, mert drótot is fonnak bele, de ráérnek a mókára. Más tréfák is megesnek. Kiszedik a kerékszeget s a menyasszony és a násznép lepotyog. Az uccagyerekek sokáig kísérik, mert perecet, mogyorót és pénzt dobálnak közéjük. Puskával is lövöldöznek, hamuval telt fazekakat dobnak a kerekek alá, ami olyat szól, mint egy mozsárágyú. A lányok visítoznak hozzá, a zene szól, a bor fogy, a nóta és a móka nő.

A vőlegényes háznál a pitarban fogadják az érkezőket az örömszülők s a vőfi rigmus kíséretében átadja az új asszonyt s a cigány tust húz. Letelepedés után jön a "vőfi-tánc". Elkapja a menyasszonyt egy-két fordulóra s átadja a vőlegénynek és másik leányt kér fel, azt is átadja, míg minden leánynak táncost nem szerez.

1890-ig ebéd nem igen volt, de vacsora aztán annál bőségesebb. Tyúkhúslevessel kezdődött, melybe csigát vetettek, s birgetesttel folytatódott. Volt benne "juhász hurka" is (paprikás kenyérrel töltött zsíros júhbél a bográcslébe főve), amelyből a menyasszonynak is kellett ennie nagy derültség kíséretében.

Vacsora után következett a felkontyolás. A nyoszolyó asszony és néhány rokon nő behívják a menyasszonyt egy kamrába és haját kontyba teszik, főkötőt tesznek rá. Ezalatt a vőlegény magára veszi a jegyruhát, inget, a menyasszony keze munkáját, s úgy megy a vendégek közé. A tükör alá ül az új pár s egy tálból esznek.

Sok helyen divat a menyasszonytánc is. A vőfi kezdi a táncot az új asszonnyal s átadja a vőlegénynek, násznagyoknak és mindenkinek, aki meg akarja forgatni, de minden táncosa pénzt helyez egy kitett tányérba, tetszés szerint, ami a menyasszony móringja.

Menyasszonyi ajándékokat is osztogatnak. A nászasszony selyemkendőt, nászuram selyem nyakravalót, a rokonok apróságot s néha még a cigányok is kapnak kendőt.

A násznagy fontos személy. Ő kéri meg a lányt. Ha kedvező a válasz, viszi a jegyajándékot a lányos házhoz: arany-, ezüst-. vagy papirpénzt, amit a menyasszony jegykendővel, vagy inggel viszonoz és kalaphoz való bokrétát küld, a vőlegény fiútestvérei részére pedig pántlikát. A jegyek kicserélése után két hétre kézfogási vacsora a lányos háznál. Pár nap mulva a jegyespár elmegy a paphoz és bejelenti házassági szándékát, de előbb a násznagy inti kötelességükre a fiatalokat. Esküvőre indulás előtt a násznagy kikéri a lányt, hogy elvihessék. A vőlegény megköszöni a szülőknek, hogy felnevelték a menyasszonyt s ígéretet tesz, hogy hű oltalmazója lesz neki. A templomba leeresztett hajjal megy a menyasszony, ahová az örömszülők nem szoktak elmenni. A vacsora mindig a vőlegényes háznál van.

A vőfi a lakodalom főrendezője. Tréfás, nótás, borszerető ember, előtáncos, mulatságrendező, a terítés és tálalás gondja is az övé. Előzetesen a táncoló helyiség földjét felásatja, megöntözteti, pelyvával beszóratja s ledöngölteti, hogy por ne legyen benne. Ő hivogatja a vendégeket, kocsikat rendel, cigányt fogad, megállapítja a kocsik sorrendjét, ő köszönt be esküvő után a násznép élén s felkontyolás után is ő mond köszöntőt. Mellmagasságú bottal jár, melyre kendő és szalagok vannak kötve, a mellén bokréta. Ő megy a menyasszony ágyáért, bútoraiért, de közben, amit lehet ellop s a vacsora alatt szedi elő meglepetésül, mintha ajándékba adná azokat. Különösen a fehérneműekre kell nagyon vigyázni, mert erős tréfákra ad alkalmat elcsórásuk. Vacsora előtt is mókázik, a fogások felsorolásában találékony, mindenféle vadállatot, cserebogarat felkínáltat s leborítva eleven tyúkot is bevisz, ékes rigmusok kíséretében.

Ilyen szórakoztató mókák pl. a nőtlen ember töprengései, temetés a lakodalom éjszakáján, toborzás, patkolás, mókusok a lakodalomban, obsitos huszár, drótos tót, csík, lovazás, asszonyok privilégiuma, csizmadia- és katonamiatyánk stb.

 

Kenyérsütés.

[ Fel ]

Nemhiába imádkozunk, hogy add meg a mindennapi kenyerünket, valóban az egyszerű ember legfontosabb, néha egyedüli tápláléka a kenyér, ezért nem közömbös, hogyan készül az. Alföldünk s a Nagykunság mindig híres volt jó kenyeréről. Igaz, hogy a világ legjobb búzájából készül, de aki nem tudja a módját, nem képes olyan szép magas, fehér és foszlósbélű kívánatos kenyeret sütni, amit a külföldiek is méltán csodálnak meg nálunk.

Mikor a fiatal eladólány már mindent tud, előveszik: édesanyja, rokonai és megtanítják a kenyérsütés mesterségére.

Legelőször is estére párt (komlóskorpát) kell áztatni a sütéshez, egy köcsögben, s ha fėljött a pár (megrepedezett a felszíne s mikor a beáztatott massza kidagad az edényből), előszedik a sütőteknők, amelybe kellő mennyiségű lisztet tettek, az egyik felébe, annyi szakajtókosárral, ahány kenyeret akarnak sütni és jön a kovászolás, vagyis a párt leszűrik a párszűrő szitán keresztül egy kevés lisztre és kovászt csinálnak neki. Mikor a kovász mėgesėtt (a felpuffadt massza összeesett), be kell dagasztani. A liszttel összegyúrják a kovászt és jól meggyömöszölik s állni hagyják egész éjszaka. Kora hajnalra mėgkel a tészta élesztő nélkül is (ezt csak manapság szoktak kovász mellé tenni) és kiszakítják a tisztát, osztán szakajtó kosárba tėszik, amibe lisztes szakajtóruha van. Amíg a tészta kelt, befűtenek a kemencébe szalmával, sütőlapátra tėszik, fėlvágják nagy késsel a tésztát, hogy szíp cipóssá lėgyėn, oszt bevetik. Akkor hasad fėl szépen a kenyér.

Ha nincs jól befűtve, előzni kell, vagyis a kemence szájánál lángot kell vetni szalmával. Ha nagyon magoss és savanykás, a kenyér keletlen, ha alacsony, akkor elkelhetėtt. Mikor a kenyérben nagy lyukak vannak: merett jukú. Bevetés előtt a pemetvízbe mártott pemetével (hosszú rúd, a végén csutkahaj) kipemetezik a kemence fenekét, hogy tiszta legyen. Mikor a kenyeret kiszėtték, megmossák s leteszik hülni.

Fűtés közben használt tárgyak: a szivanó lapát és piszkafa, amik, ha tüzetkapnak és lángolnak, a pemetvízbe mártogatják őket. Kell még hozzá szusztura, egy kis karó végén zsíros rongy, amivel bevilágítanak a kemencébe, hogy jobban lássanak bevetni. (Mezőtúr).

 

Szólásmódok, közmondások a Kunságról.

[ Fel ]

Felborult, mint Bodával a csacsi. - Lökött rajta, mint Bakoson az agár. - Megverte a Gonda lanyhája. - Erős, mint az oláh ecet, 16 icce belőle egy főzet. - Idegen kutyának lába közt a farka. - Könnyű a szó, nehéz a só. - Ki minek mestere, annak a huncutja. - Kint hált az idő (hideg van). - Feszit, mint két cső kukorica egy zsákban. - Nagyot hall, mint ősszel a molnár. - Kutya lesz abból, mint az abonyi halottból. - Ha él urának, ha vesz kutyának. - Teng, mint Toldi Miklós lova a szemétdombon. - Vájék egészségedre, mind Bede lovának a rakonca. - Áldja meg az Isten, mint a suhai malmot. - Ismerem a tormát, milyen jó édes gyökér. - Kisámfázta, mint csizmadia a tejes köcsögöt. - Azt kapta, mit Bugi a tapasztásért (semmit). - Kapkod, mint Bernát a ménkűhöz. - Elszökött, mint az abonyi ember a halottól. - Hőbölyög, mint a bolond toklyó. - Szétnéz, mint vak Pali Komlóson. - Isten veled Czirják, már engem visznek - sóhajtotta a részeg kántor, mikor a sötétben elszaladt vele a disznó. - Okos, mint a túri kos, keresztül ússza a Berettyót és hazamegy inni. - Lelket ért benne, mint csizmadiában a bontó fésű. - Megrontotta, mint Pap Lászlót a veres agár. - Uti cifra, házi rossz. - Nem teszi a kútba, csak a kávájára, de onnan belepiszkálja. - Bazsalyog, mint a fazekas tót, mikor felborult. - Eltalálta szarva közt a tőgyét. - Illett neki, mint a tehénnek a gatya. - Nemakarásnak nyögés a vége. - Jár, mint Orbán lelke a pokolba. - Hírét hallja, mint Faraó az ájernak. - Eleiből választotta a nyelvét. - Ez is kétszer ment, mikor a lábat osztották. - Meghalt a gyerek, oda a komaság. - Világgá ment, mint az endridi malac. - Szaladgál, mint a ványai tanács az égzengésben. - Meghúzódik, mint kamara végén a ménkű. - Közzé vág, mint zsidó az egy lónak.

 

Néhány eredeti túri nóta, vers és nyelvjárási szöveg.

[ Fel ]

I.

Túri vásár sátor nélkül,
Mit ér a jány legíny nélkül,
Sej haj, kicsi a babám,
Szeret is az éngėm igazán

Azír attam 120 pengőt,
Vėgyél rajta sejėm kendőt.
Sej haj, kicsi a babám,
Szeret is az engėm igazán.

Sejėm kendőt, cúgos cipőt
Ugy tugyák, hogy van szeretőd,
Sej haj, huncut a babám,
De szeret az éngėm igazán.
II.

Marcsa Esztėr híres jánya, a' bíz a!
Fėlőtözött gróf ruhába, fėl bíz a!
Ezer forint kéne néki, stafirungot venni,
Nem sikerült néki, nem bíz a!

III.

Ősz az idő, ködös nagyon,
Szántani kéne mán nagyon,
De szėrszámom szíjjel vagyon,
Hogy szėggyük össze galambom.

A tézslájim Tőjözsbe van,
A tajigám Csákován van,
Gėrėndéje Gödöllön van,
Csikótóm a kovácsnál van.

Ekim vasa Szarvason van,
A patingom Patajon van,
Tiszaszėgėn a nyakszėgem,
Szėgedėn a járomszėgem.

Örkínyėn vannak ökrejim,
Gyarmaton mėg a jármajim.
A bélfájim Bíkisėn van,
Az alfájim Algyőrön van.

Ekém vasa van Vasváron,
A csoroszjám Csongorádon,
Címėrszėgem van Szėgváron,
Címervasam Tömösváron.

Csak az ėsztėkém van itthon,
Az is rozsdás a palláson.
Ėsztėkenyél Erdőháton,
Kórmándėszkám Világoson.

Ostornyelem van ződágon,
Ostorcsákóm meg Majláton,
Ostorom meg Monostoron,
Ki lėsz az én ostorosom?
I V.   M e n é n i u s   A g r i p p a   m e s é j e   a   n é p   a j k á n :

Ėccėr kedveskėdni akartak a testríszėknek, osztánhát attak a fejnek szíp csárdás kalapot, a kéznek kesztyűt, a lábnak sarkantyús, rámás csizmát, rogyós szárút, zámmedlis inget, forhamedlit mėg rangos gúnyát a testre, csak annak a tėrhán hasnak nem attak sėmmit , mer hát az lusta kutya, nem dógozik, csak mindig furt ėszik. De nemsoká tartott a jó sor, mer keszte a gyomor követelni ja magájét, osztán odájig ment a dolog, hogy el kėlletėtt adni a csárdás kalapot, sarkantyús csizmát, zámmedlis ingėt, mėg mindenfélít csak azír, hogy lėgyėn a hasnak mit ėnni, - mer hát a gyomoron kėrėsztűl dógozik az embėr.

[ Vissza ] [ Fel ]