[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Tovább ]

A világháború korszaka.

Az 1910. évi általános országgyűlési képviselőválasztások előtt dr. gróf Almásy Imre leköszönt s helyébe az uralkodó március 4-én kelt legfelsőbb elhatározásával dr. Horthy Szabolcs földbirtokost nevezte ki főispánná. Az installáció március 16-án ment végbe. A törvényhatóság a legnagyobb bizalommal és legteljesebb várakozással tekintett az ifjú és tetterős főispán működése elé.

Az országgyűlési választásokat igen élénk pártharcok kísérték. A koalíció nagy népszerűsége és presztízse ekkor már megcsökkent. A főleg régi szabadelvű párti tagokból alakított munkapárt vármegyénkben is előretört, de a mandátumok többségét nem tudta elhódítani. Az egyes választókerületekben a következő képviselők győztek: Szolnok: dr. Nagy Emil függetlenségi, Törökszentmiklós: Beöthy Pál munkapárti, Kunszentmárton: dr: Kiss Ernő munkapárti, Mezőtúr: dr. Tóth János függetlenségi, Karcag: Ábrahám Dezső függétlénségi, Jászberény: gróf Apponyi Albert, Jászjákóhalma: Okolicsányi László függetlenségi párti.

A világháború kitörését megelőző évek magas feszültségű politikai eseményei és a balkáni háború mélyebb változásokat nem okoztak a törvényhatóság életében, mely teendőinek ellátására összpontosította minden erejét. 1912-ben dr. Benkó Albert több mint negyedszázados vármegyei szolgálat után megvált az alispánságtól, helyébe a június 20-i közgyűlés dr. Cseh Józsefet választotta meg egyhangúan. 1913 decemberében elmaradt a restauráció. A törvényhozás akaratából egy évre elodázódott a tisztújítás s bár a vármegye az államosítás eszméjének volt a híve, mégis szomorúan tekintett a jövő, a dicsőséges multú régi vármegye tervezett átszervezése elé.

Horthy Szabolcs főispánsága alatt a vármegye nagy lendületű fejlődésnek indult. Különösen a gazdasági és kulturális élet terén fejtett ki a főispán példás tevékenységet. Az ő alkotásai közé tartoznak a szolnoki cukorgyár létesítése, az I. Férene Józséf tiszai közúti híd építése is.

A sokat ígérő fejlődés korszakát a vilagháború kitörése megakasztotta. A vármegye fiai hazafias lelkesedéssel és férfias önfeláldozással ragadtak fegyvert s a törvényhatóságnak és a megye közönségének, a vármegye politikai, gazdasági és társadalmi életének egyetlen uralkodó tényezője a háború lett. A legelsők közt, akik hadbavonultak, ott volt Horthy Szabolcs, a vármegye főispánja, aki felsőbb hatóságának ellenzése dacára is bevonult csapattestéhez és harctéri szolgálatra jelentkezett. Az egész vármegyét nemsokára szomorú hír borította gyászba: dr. Horthy Szabolcs huszárfőhadnagy november végén a galiciai harcmezőn, Novoradomszk közelében hősi halált halt. A törvényhatóság 1915 január 20-án tartott rendkívüli gyászközgyűlésén áldozott főispánja emlékezetének, aki a hősiesség, tántoríthatatlan kötelességtudás és vaskövetkezetesség megtestesítése volt.

A világégés zordon eszendőin át tömérdek megpróbáltatás, szenvedés zúdult a vármegyére és közönségére. A renkívüli viszonyok közt a közigazgatás teendői, a szociális, népélelmezési és gazdasági feladatok egyre halmozódtak. A vármegye fiai a legendás hírű cs. és kir. 68-as és 29-es honvédgyalogezredben, a cs. és kir. 13-as jászkun- és az 1-es honvédhuszárezredben harcoltak s kimagasló fegyvertényekkel és vitézségükkel szereztek hervadhatatlan babért a magyar névnek. Az itthonmaradottak minden anyagi és erkölcsi erejükkel segítették a sorsdöntő időkben a nemzet létharcát. A hadikölcsönjegyzések tanubizonysága szerint a közületek, intézmények és magánosok tőkéiket a haza oltárára helyezték.

Egyre komorabb lett az ég. A vármegye közönsége féltő gonddal, hazafias reménységgel és a győzelembe vetett hittel figyelte az eseményeket s rótta le önfeláldozással vér-, pénz- és terményadóját. A rekvirálások, élelmi- és közszükségleti cikkek adagolása, a hadbavonultak hátrahagyottainak, majd a hadiözvegyek és hadiárvák ügyeinek intézése mind a közigazgatási apparátus ügykörébe tartoztak, mely felfokozódott munkakörét példás igyekezettel látta el.

A vármegye beléletének mozzanatai szorosan összefüggenek az országos politika változásaival. A vármegye élén hosszabb időn át dr. Küry Albert alispán állt, míg végre az uralkodó 1915. szeptember 9-én kelt leiratában gróf Szapáry György főrendiházi tagot Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává kinevezte. A törvényhatóság gróf Szapáry Györgyöt tüntető rokonszenvének kifejezésével október 2-án tartott közgyűlésén iktatta méltóságába. 1916 végén, I. Ferenc József halálakor a vármegye néma fájdalommal osztozott a nemzet gyászában. A nagy uralkodó emlékének Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági bizottsága december 6-án tartott rendkívüli gyászközgyűlésén hódolt. IV. Károly még ez évben trónra lépett, a koronázási ünnepségen vármegyénk méltóan képviseltette magát s fejezte ki hódolatát az uralkodónak.

1917 elején dr. Cseh József főjegyző nyugalomba vonult, helyére a közgyűlés Gosztonyi Sándort választotta meg. A mélyreható politikai változások (gróf Tisza István távozása stb.) a vármegye életére is kihatottak. Gróf Szapáry György, aki műküdésével a vármegye osztatlan egészének szeretetét és bizalmát érdemelte ki, főispáni székéről leköszönt. Helyébe az uralkodó 1917 július 8-án dr. Kuszka István vármegyei árvaszéki elnököt nevezte ki főispánná. A törvényhatóság az új főispánt székébe július 23-án tartott rendkívüli közgyűlésén a vármegye volt kiváló tisztviselője iránt érzett szeretetének meleg kifejezésével iktatta be. Dr. Kuszka István a legválságosabb időkben vette át a megye kormányzását s a vármegyét, annak közönségét s a közigazgatást gyökeresen ismerve, nagy energiával és tapintattal irányította az ügyeket. A politika eseményei fokozatosan előtérbe nyomultak, a háború fordulatai egyre élénkebben izgatták a kedélyeket. Az Oroszországgal kötött különbéke híre mindenkit reménnyel töltött meg, a közvélemény bizonyosra vette, hogy küszöbön van a háború kedvező befejezése. Az élelmezési nehézségek a következő évben egyre fokozódtak, vármegyénkben élelmezési kormánybiztosul ifj. Ivády Bélát nevezték ki. A vármegye tisztikara szinte emberi erőn túl is mindent megtett kötelességének teljesítésére. De a világháború utolsó időszakában vármegyénk területén is kártevően kezdtek hatni azok a belülről kiinduló tényezők, melyek a nemzet sorsdöntő órájában a front összeomlásához és az alkotmányosság, a rend felbomlásához vezettek.

Megállapíthatjuk, hogy vármegyénk színmagyar népe és hazafias közönsége a tengernyi megpróbáltatás közepette is szinte mindvégig megőrizte öntudatát, józan mérsékletét s a magyar fegyverek erejébe vetett bizalmát. A felforgató törekvések részére hálás talaj itt nem kínálkozott. Az orosz fogságból időközben hazatért foglyok kis része volt csak megfertőzve a bolsevizmus miazmáitól. De 1918 októberében nyilvánvalóvá lett, hogy a háborút elvesztettük; összeomlott az olaszországi arcvonal, a felbomlott csapattestek rendetlenül özönlöttek haza.

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Tovább ] [ Fel ]