[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ A fejezet tartalma ] [ Tovább ]

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kialakulása.

A kiegyezés után a magyar kormány azoknak az országos kormányzati és közigazgatási kérdéseknek a megoldása felé fordult, melyeket a gyakorgati élet vetett felszínre s amiknek a megoldását égető szükség tette időszerűvé. llyennek mutatkozott elsősorban is a törvényhatóságok rendezése. A törvényhatóságok közül többen költségvetési hiánnyal vezették háztartásukat, többnek pedig olyannyira kedvezőtlen széttagolt földrajzi fekvése volt, hogy a közigazgatást csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett lebonyolítani. Ez volt a helyzet Heves-Külső-Szolnok vármegyében és a Jászkun-kerületekben is: az idegen hatóságok testébe beékelt vagy pedig a szerfölött távoleső részek törvénykezése és közigazgatása sok visszásság és anomália forrása volt.

Heves és Külső-Szolnok vármegye tiszamelléki része a XIX. sz. nyolcvanas éveiben élénken küzdött a külső-szolnoki községek szükségleteinek megfelelő területi beosztás érdekében. Nyilvánvaló volt, hogy a tiszai járások (különösképen a tiszazúgi járás) rendkívül messze esnek a kettős megye székhelyétől, Egertől. Az évről-évre fokozódó pénzügyi nehézségek még inkább kimélyítették a válságos helyzetet s az 1873. évi pénzügyi válság után elodázhatatlanná lett az államháztartás rendezése s ezzel együtt a törvényhatóságok területének szabályozása. A kiküldött parlamenti bizottság 1874 március 27-én terjesztette javaslatát a képviselőház elé, melyben a széttagolt fekvésű törvényhatóságok átszervezését javasolta.

Erre azután megindult az érdekelt területek feliratáradata a képviselőházhoz és a belügyi kormányzathoz. A Jászkun-kerületek már előzőleg, 1873-ban, majd 1874 májusában tett felterjesztéseire gróf Szapáry Gyula belügyminiszter 1874 augusztus 7.-i leiratában nyilatkozatra hívta fel a Jászkun-kerületeket: "Méltányolva a kerület kérelmét, hogy a kerület a jászsági és nagykunsági részeiből különálló törvényhatóságok alakíttassanak, hajlandó vagyok a Képviselőház elé egészben olyan javaslatot terjeszteni, mely szerint a kerület részei a szomszéd Pest- és Heves vármegyék némely községeinek átkebeleztetése által szabályoztassanak. A kerület jászsági részéhez lennének csatolandók: a) Pest, Pilis és Solt t. e. vármegyékből: Jánoshida, Szentlőrinckáta, Ujszász és Rékas községek pusztáikkal együtt; b) Heves és Külső-Szolnok t. e. vármegyékből: Monostor, Alattyán, Süly, Kőtelek, Besenyszög, Nagykörü és Szolnok, pusztáikkal együtt." Heves és Külső-Szolnok vármegyéhez ugyanekkor a következőket írta le a miniszter: "... tekintettel arra, hogy Monostor és Alattyán, továbbá Süly, Kőtelek, Bessenyszög, Nagykörü és Szolnok községek az újonnan alakítandó Jászmegyébe, Dévaványa község és Cséfán puszta Békésmegyébe, továbbá a tiszai járásnak a Tisza balpartján fekvő része többi községei az újonnan alakítandó Kunmegyébe s végre Várkony és Vezseny községeknek a szomszéd Pestmegyébe leendő átkebeleztetésök válik esedékessé; ezen áthelyeztetésekre nézve saját érdekei szempontjából nyilatkozzék."

Vármegyénk területének rendezése így napirendre került, ámde mivel ez a kérdés igen sok helyi érdeket érintett, a tárgyalások, tanácskozások, feliratok és leiratok áradatában egyre inkább távolesőnek tűnt fel a megvalósulás. Mindenki elismerte, hogy a meglévő területi beosztásból eredő bajokat orvosolni kell, ámde az érdekeltek önmagukra nézve mind kivételt szerettek volna tenni.

1875-ben változás köszöntött be az országos politikai életben s az ú. n. fúzió után a balközéppárt vezére, Tisza Kálmán jutott kormányra. A törvényhatóságok területi rendezésének kérdését Tisza Kálmán ismét felelevenítette.

Ekkor már a Jászkun-kerületek hangulata feltűnően megváltozott s míg néhány év előtt a Jászság, Nagy- és Kiskunság népe az együttmaradást akarta, most a kiskunok a Pestmegyéhez való csatlakozást tartották kívánatosnak. Balogh Imre alkapitány a szétszakadási törekvésekről 1875-ben így emlékezett meg országgyűlési képviselővé történt választásakor: "Hosszas munkálkodás után a Jászkun községeknek a statutumokon nyugvó régibb belviszonyait az új községi törvénnyel összhangzásba hoznia, a régibb jogokat és kötelezettségeket az újabb keretbe beilleszteni alig hogy sikerült: megrendült a talaj, melyre épített azon kezdetben hirlelt később komollyá lett törekvés, hogy a törvényhatóságok kikerekíttetvén, a jászkun kerületek szerves egysége felbomlani fog. Ilyen viszonyok közt nem csoda, hogy a községek nagy részében a különállási törekvés mindinkább erősbödött.

A Jászkun-kerületek 1875 szeptember 23-án tartott közgyűlésén több indítvány hangzott el, melyek a közös vagyon felosztását és azt javasolták, hogy: "a kerületek akként szabályoztassanak, hogy mindegyik kerület választassék külön s kerekíttessék ki önálló törvényhatósággá.

1876 március 20-án Tisza Kálmán az érdekelt törvényhatóságok bevonásával közös értekezletet hívott egybe a belügyminisztériumba. Az értekezleten elnöklő Tisza Kálmán kifejtette a törvényhatóságok rendezéseinek alapvető elveit s kívánatosnak tartotta azt is, hogy a közigazgatási székhely egyben törvénykezési központ is legyen. Az eszmecsere során Heves-Jász- és Nagykun-Szolnok-megyék terve merült fel (az előbbi Gyöngyös, utóbbi pedig Szolnok székhellyel), a Kiskunságot pedig Pestmegyével óhajtották egyesíteni. Kívánatosnak tartotta az értekezlet a tervezett új törvényhatóságok történeti megnevezéseinek fenntartását is.

Szolnok város örömmel fogadta Nagykun-Szolnokmegye tervét, mely szerint az új közjogi alakulat székhelyéül jelölik ki. Március. végén tartott közgyűlésén határozatot hozott s a legnagyobb áldozatkészséggel igyekezett az új törvényhatóság megszervezésével kapcsolatos néhézségek elhárítását megkönnyíteni. A megyei székház részére felajánlotta a város tulajdonában lévő Zöldfa-vendéglő 1000 négyszögöles telkét örök tulajdonjoggal s egyben felajánlott 30.000 forint készpénzt is. A szolnoki megoldás heves ellenhatást váltott ki úgy a Nagykunságban, mint a Jászságban. Ezzel megkezdődött az a harc, mely vármegyénk megalakulása után közel egy évtizeden át a vármegye egyes részeit gyakran elkeseredett ellenfelekként állította egymással szembe.

A képviselőház közigazgatási bizottsága elé május 22-én egy 19 pontból álló törvényjavaslat került a vármegyék térületi rendezéséről. A javaslat 17. pontja így szól: "Jászkun-megye: A Jászság, Nagykunság, Heves és Külső-Szolnok-megyéknek a Tisza folyó bal partján fekvő egész területe; a jobb parton Pély község határától délre fekvő rész. Székhelye: Szolnok.

E törvényjavaslatot először a képviselőház közigazgatási bizottsága tárgyalta le. Itt Balogh Imre azt javasolta, hogy az új megye neve ne Jászkun, hanem Jász-Nagykun legyen, amit a bizottság elfogadott. A szabadelvű párt klubjában május 28-án vitatták meg a javaslatot s különböző területi beosztások lehetőségét vetették fel. A tárgyalások során a megyeszékhely ügye nyilt kérdés maradt. Az így megvitatott törvényjavaslatot a képviselőház június 8-án, 9-én, 13-án és 14-én tartott ülésein tárgyalta le. Heves vita fejlődött ki a székhely kérdésében, a jászok Jászberényt, a nagykunok Karcagot ajánlották Szolnokkal szemben. A ház elfogadta Kovács László indítványát, hogy az új törvényhatóság neve Jász-Nagykun-Szolnok legyen. A javaslatban előírt területi beosztás is változott, amennyiben a tiszai felsőjárásból 6 község Hevesmegye kötelékébén maradt, viszont Dévaványát nem csatolták Békésmegyéhez.

A módosított és kiegészített törvényjavaslatot a Ház június 14-én harmadik olvasásban is elfogadta s azt I. Ferenc József június 19-én szentesítette. A törvényhatóságok területének szabályozásáról szóló 1876 : XXXIII. t. c. bennünket érdeklő része a következő:

"Az alább megnevezett megyék, kerületek székek és vidékek területe szabályoztatván, az eddig ott fennállott törvényhatóságok helyett a következő megyék alakíttatnak:

17. Jász-Nagykun-Szolnok megy. Ezt képezik: a) a Jászság; b) a Nagykunság; c) Heves és Külső-Szolnok megyéknek a Tisza folyó balpartján fekvő területe, kivévén az egri törvényszékhez tartozó Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörvény, Tiszaszőlős, Tiszaörs és Nagyiván községeket, melyek Heves megyében meghagyatnak, továbbá a Tisza jobbpartján Pély község határától délre fekvő részeket. Székhelye: Szolnok."

A 19. pont szerint Jánoshida község Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez csatoltoltatik. A 3. . a következőképen szól:

"Azon községek és puszták, melyek saját törvényhatóságuk területéről elszakítva, idegen törvényhatóságok területében feküsznek és melyekről fennebbiek nem rendelkeznek, azon törvényhatóságokba kebeleztetnek, melyeknek területén feküsznek, névszerint c) Monostor és Alattyán, hevesmegyei községek, valamint Kerekudvar-puszta Jász-Nagykun-Szolnok megyébe kebeleztetnek. d) Dévaványa község hovacsatoltatása iránt az érdekelt törvényhatóságok meghallgatásával az 5. . értelmében a belügyminiszter fog határozni."

A belügyminiszteri döntés Dévaványa községet szintén vármegyénkhez csatolta.

A jászkun kerületek szervezete megszünt, részei az új közjogi alakulatokba olvadtak be. A kerületek 1876 július 19-én tartották utolsó közgyűlésüket, melyen meghatottan mondottak búcsut sok százados történeti összetartozásuknak. A Jászság, Nagykunság és Kiskunság kapcsolatának és sorsközösségének szálai ezzel szétszakadtak. Az 1875 szeptember 7-én Jászberényben tartott népgyűlés felirata fejezi ki legszebben a szétszakadás okozta fájdalmakat s a történeti fejlődés során kialakult jászkun intézményekhez való ragaszkodást:

"Nem szeparatisztikus irány az, mely bennünket sajátlagos intézményeink kíméletére ösztönöz, hanem oly velünk született és el nem idegeníthető vágy, mely feloszlatásunk esetére megsemmisülésünk s utódaink elcsenevészesedésének kínos előérzetével rémit ... nem az egyenlőség elleni reakció kísért lelkületünkben, mert hiszen az egyenlőség elve szolgált alapul kezdet óta összes intézményeinknek, nyilvános és magán életünknek, hanem az egyformásítástól való írtózás, mely bennünket nem felolvadással, hanem elenyészéssel fenyeget."

A régi szervezet hagyományaitól való elszakadás és az új keretekhez való hasonulás a jászoknál és a nagykunoknál nem minden zökkenő nélkül ment végbe. Kezdetben nagyon idegenkedtek az új vármegyétől, melyet keserű humorral s némi kötődéssel Muszáj-vármegyének neveztek el.

Heves és Külső-Szolnok vármegye utolsó közgyűlését 1876 július 17-én tartotta meg.

Az új vármegyére a teendők és megoldandó feladatok egész sora várt s körültekintő munkásságra volt szükség, hogy az új törvényhatósági szervezetre való áttérés nagyobb megrázkódtatások nélkül történhessék meg. A kormány rövidesen megtette a XXXIII. t. c. végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket. A belügyminiszter rendeletében meghatározta Jász-Nagykun-Szolnok vármegye még vitás területrészeinek határát (Cséfán-puszta Békés megyéhez, Jászkarajenő község és Kocsér-puszta pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez került) s kimondotta, hogy "Jász-Nagykun-Szolnok megye törvényhatósági bizottságát ideiglenesen az egyesített törvényhatóságok és csatolt részek bizottsági tagjai képezendik"; s intézkedett a Jászkun kerületi és a külsőszolnoki részekre eső tisztviselők átvétele ügyében. Egyben felhívta ez a rendelet a vármegye közönségét a törvényhatóság megalakulásának kinyilatkoztatására.

Tisza Kálmán augusztus 17-én kelt rendeletében vármegyénk első főispánjául Kiss Miklóst nevezte ki és erről értesítette Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közönségét.

A belügyminiszter leirata szerint tehát már meg volt az új vármegye tisztikara, kezelő-, stb. személyzete. Vármegyénk első alispánja Sipos Orbán, volt Jászkun-kerületi alkapitány lett. A központi tisztikar vezető tisztviselői: főjegyző: Kerek József, aljegyzők: Nagy Ferenc, Hajdu Sándor és Hegedűs Ferenc; tiszti ügyész: Lenk Sándor; főszámvevő: Pethes János; levéltárnok: Palotásy János; árvaszéki elnök: Kiss László; főorvosok: dr. Orbai Antal és dr. Kátay Gábor stb.

A vármegyei hivatalok ideiglenes elhelyezéséről a város gondoskodott. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1876. szeptember 4-ére összehívott rendkívüli közgyűlése - alkalmasabb hely hiányában -a Scheftsik-kerti nyári színkör épületében ült össze. Az alakuló közgyűlésen: Kiss Miklós főispán a nagy számmal egybegyűlt bizottsági tagok színe előtt letette a hivatali esküt, majd a belügyminiszteri rendelet ismertetésére került sor, melyben a megye határa, törvényhatósági bizottsága és tisztikara állapíttatott meg. A leiratot a közgyűlés általánosságban tudomásul véve, a törvényhatóság és annak közgyűlése megalakult. A szeptember 25-én tartott első rendes közgyűlés megállapította a megye címerét is; ezt 1884-ben a királyi könyvekbe is bevezették.

A vármegye színeiül a fehéret és a búzavirágkéket választotta, címerét pedig a Jászság, Nagykunság és Külső-Szolnokmegye címereiből állította össze. Megtartották a volt Jászkun-kerület címerpajzsát keretdíszítményeivel és koronájával. Alsó részében megmaradt a Jászok címere: kék mezőben fehér lovon ülő,jobb kezében kürtöt, bal kezében pedig pajzsot tartó, hadiköpenyeges vitéz. E fölött a vármegye három folyóját, a Tiszát, Zagyvát és Kőröst jelképező ezüst sávok nyertek elhelyezést. A címer felső része két függőleges irányban szimetrikus mezőből áll. A jobboldali fehér mezőben álló gólya a szolnoki területeket, a baloldali arany mezőben két hátsó lábán ágaskodó oroszlán - feje fölött félholddal és hatszögletű csillaggal - a Nagykunságot jelképezi.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatásilag 5 járásra és 9 rendezett tanácsú városra oszlott. Járási beosztása igen sok tekintetben eltért a maitól.

I. Felső jászsági járás (ter. 79.886 k. hold, 25.560 lakossal): Felsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Monostor, Jázsdózsa, Jákóhalma, Mihálytelke, Jánoshida, Alsószentgyörgy, Alattyán községek; Kerekudvar és Mizse puszták.

II. Alsó jászsági járás (ter. 132.903 k. hold, 30.394 lakossal): Jászladány, Jászkisér, Jászapáti, Besenyszög, Kőtelek, Nagykörü, Tiszasüly községek, Fokoru, Kürt, Szögszentiván és Szászberek puszták.

III. Felső tiszai járás (ter. 129.234 k. hold, 30.503 lakóssal): Szentimre, Derzs, Tisza-Abád, Tisza-Szalók, Madaras, Dévaványa, Kenderes községek; Bánhalma, Ecseg, Gabonás, Kérsziget, Kakat, Gyolcs, Tomaj, Gacsa puszták.

IV. Alsó tiszai járás (ter. 89.729 k. hold, 23.001 lakóssal): Csépa, Cibakháza, Földvár, Inoka, Tiszakürt, Nagyrév, Szelevény, Sass, Tiszaugh, Várkony, Vezseny községek; Csámpa, Gyalu, Gyügér, Homok, Istvánháza, Martfű, Sárszög, Sáp, Zsiger, Varsány puszták.

V. Közép tiszai járás (ter. 15.534 k. hold, 27.193 lakóssal): Bura , Tisza-Beő, Fegyvernek, Roff, Törökszentmiklós, Tisza-Püspöki, Szajol községek; Akolhát, Balla, Gyenda, Kengyel, Szakállas, Taskony, Szenttamás, Tenyő, Derzsigát puszták.

A vármegye 9 rendezett tanácsú városa: 1. Szolnok, megyeszékhely (ter. 27.198 k. hold, 15.847 lakóssal), pusztái: Alcsi, Szando; Felső-Varsány; 2. Jászberény (ter. 51.906 k. hold, 20.155 lakóssal); 3. Árok-szállás (ter. 27.628 k. hold, 9.625 lakóssal), pusztája: Szentandrás; 4. Karcag (ter. 65.568 k. hold, 14.486 lakóssal); 5. Kunhegyes (ter. 25.170 k. hold, 7.272 lakóssal); 6. Kisujszállás (ter. 34.087 k. hold, 10.376 lakóssal), pusztája: Csorba egy része; 7. Túrkeve (ter. 26.415 k. hold, 10.969 lakóssal), pusztája: Csorba egy része; 8. Kunszentmárton (ter. 29.485 k. hold, 10.036 lakóssal), pusztái: Csorba és Monostorszállás; 9. Mezőtúr (ter. 55.000 k. hold. 20.447 lakóssal), pusztái: Poó és Túrpásztó.

[ A fejezet tartalma ] [ Tovább ] [ Fel ]