[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Tovább ]

A Jászkunság eladása.

A felszabadító háború nemcsak hazánk anyagi erejét merítette ki, hanem az örökös tartományokat is jelentősen igénybe vette. A XVII. sz. végén az államadósságok összege már meghaladta a 40 millió rhénes forintot. A megcsappant államjövedelmeket a török hadjáratok, majd a spanyol örökösödési háború költségei teljesen felemésztették. A hiány pótlására új jövedelmi források után kellett nézni. Ilyenekül kínálkoztak első sorban is a kincstár kezébe került, hűtlenségi perekben elkobzott birtokok. A kamara az új kincstári jószágok javarészét áruba bocsátotta, majd a török uralom alól felszabadult, hódított tartományoknak tekintett roppant területek értékesítésére gondolt. Gróf Kolonics érsekprímás 1698-ban megszervezte a neoacquistica commissiót, amely a régi birtokosokat tulajdonjoguk hiteles igazolása, a felszabadítási illeték lerovása és hűségeskü letétele után helyezte csak vissza jószágaikba. Az újszerzeményi bizottság előtt nem tisztázott tulajdonjog elenyészett s az ilyen birtokokat fegyverjogon a korona szabad rendelkezése alá vonták. Közhírré tették, hogy ezeket a jószágokat a legtöbbet igérőnek eladják. Az értékesítés a kilencvenes évek végén kezdődött meg. Az átkos emlékű bizottság működése alaposan átgyúrta az Alföld birtokviszonyait. A régi birtokosok a legtöbb esetben nem tudták hitelesen igazolni a jogcíműket, vagy nem bírták leróni a kivetett felszabadítási illetékeket, így hát kicsúszott kezükből az ősi föld. A gazdátlan jószágokat a kamarához közelállók, katonatisztek, hivatalnokok szerezték meg elmaradt járandóságaik fejében, akiket birtokszerzésük után a magyar országgyűlés honosított.

1690-ben Heves-Külső-Szolnok vármegye földjére is kiterjesztették a fegyverjogot. 1693-ban felhívták a földesurakat, hogy 6 hónap alatt igazolják jogcíműket és fizessék le a váltság-összeget, különben birtokuk a kincstár kezébe kerül. A vármegye feliratok és küldöttségek útján tiltakozott az ellen, hogy földjét fegyverjog alapján szerzett területnek tekintsék. Semmit sem használt a tiltakozás, mert az 1703. év elején kiadott királyi rendelet 12.000 rhénes forint váltság-összeget vetett ki a kettős vármegye birtokos nemeseire. A birtokosság kölcsönpénzzel rótta le a váltságösszeget. (Egy sessióra 5 forint 70 dénár esett.) Az 1693. évi birtok- és jövedelem-összeírásból megállapítható, hogy kik voltak a hódoltság utáni korszakban vármegyénk birtokosai: Rákóczi Ferenc fejedelem (Kisköre, Roff, Varsány); gróf Erdődy György (Roff, Bala); gróf Forgách Simon (Földvár és Kengyel); báró Haller Samu (Fegyvernek, Gyenda); gróf Aspremont Ferd. Gobert (Roff); Glöksberg ezredes (Tiszaszőlős. Kőtelek); Pocska Leó (Farmos); az Entzinger-család (Fegyvernek, Körü); Pentz János (Alattyán, Jenő); a Földvári-család (Sárszög, Jenő, Cibakháza, Szentimre, Kéthalom); a Repeczky-család (Fegyvernek. Gyanda Körü); Balogh István (Tószeg): Komjáthy Ábrahám (Tiszaszőlős); Tassy Ferencz (Szentimre, Szolnok); Pap Samu (Abád, Tomaj); Gácsó János (Kürt); Török Ferencz (Kisköre, Bura); Igo András (Bő); Szücs János (Taksony); Desan István (Roff és Bura); Kállay Miklós (Varsány, Túr); Szunyogh Gábor (Bala); a Speckhardt-család (Farmos); Crondt kapitány (Alattyán). Szolnok, Tiszasas, Kürt. Tiszaszeg és Szentmiklós a fiskus kezén voltak; egyes községekben az egyházaknak is volt birtokuk.

1699-ben a kamara elhatározta a fegyverjogon szerzett javak közé számított Jászkun-kerületek értékesítését. Előbb azonban tudni kellett a kerület pontos kiterjedését, gazdasági és népességi adatait, hogy becsértéke megállapítható legyen. Ezért az udvari kamara utasítására a budai kamarai adminisztrátor elrendelte e koronabirtokok felbecslését. Az összeírás végrehajtása Pentz János egri kamarai praefectus feladata lett.

A régi urbariumok, feljegyzések és összeírások a török hódoltság alatt mind elpusztultak, így minden támpont nélkül kellett a munkát elvégezni. Sőtér Ferencz, a Jászkunság nádori alkapitánya és Pestmegye alispánja hosszas huzavona után végezte el a hatáskörébe tartozó összeírást, ami újkori településtörténetünk egyik legbecsesebb forrása lett. Az összeírásban a hódoltság utáni állapotok vigasztalan képe tárul elénk. A Jászságban és a két Kunságban lakott helyek legnagyobb része elpusztult és az egész terület lakosságának lélekszáma az összeírás foganatosításakor alig haladhatta meg a hétezret. A Pentz-féle összeírás névszerint felsorolja az egyes helységek lakosait, megjelöli származásukat és részletesen megvilágítja a helységek gazdasági életét. Közli az állatállomány számát, a búza, árpa, zab termésterületét és a takarmánytermés adatait is.

Gazdaságtörténeti szempontból rendkívül becsesek az összeírás alapján készült becslési kimutatások is. Az egyes helységek és puszták értékét Pentzék úgy határozták meg, hogy azok meglévő vagy várható jövedelmét a tőkeérték kamatjaként vették. A jövedelem főbb tételei: a földadó, a robot, termények kilencede, a zsellérek censusa, a halászat, vadászat, a csapszékek, mészárszékek és malmok haszonbérei. Hat százalékkal számítva, a Jászság értékét 409.970, a Nagykunságét 86,507, a Kiskunságét pedig 183.185 rhénes forintban határozták meg. A Jászkunsághoz soroltak egy csomó idegen birtokot is 28.550 forint értékben, melyek miatt a kamara később perekbe bonyolódott.

Az összeíró bizottság működésének befejezése után a jászkunok tisztában voltak azzal, hogy kiváltságaikat elvesztik s jobbágyi szolgáltatmányokra kényszerítik őket. Eszterházy Pál nádor helyett, aki az egész ügyre alig helyezett valami súlyt, Sőtér Ferencz alkapitány vette kezébe a jászkun kiváltságok védelmét. Az illetékes főhatóságokhoz terjesztett memorandumában felsorolta azokat a diplomákat, melyek a Jászkun kiváltságokat megerősítik s megállapította, hogy a Jászkunságot, mint a Szentkorona tartozékát nem lehet elidegeníteni. 1700 tavaszán a Jászkunok küldöttségét Sőtér Bécsbe vezette, de minden eredmény nélkül. Sőt megrovásban részesült a buzgó alkapitány, amiért hatáskörébe nem tartozó dolgokba avatkozott és fiscalis actióval fenyegették meg.

Az újszerzeményi bizottság véleményezés végett a jogügyigazgatósághoz tette át a Jászkunok tiltakozó emlékiratát. Meskó Ádám jogügyigazgatóhelyettes hosszas munka és oklevéltári. kutatás után 1702. év elején terjesztette be jelentését. Szerinte a jászkunok diplomái érvénytelenek, mivel azokat nem hirdették ki. Egyébként kiváltságleveleikből megállapítható, hogy a Jászkunok a király adófizetői (tributariusai, censualistái) voltak. Az 1638 : LXVII. t.-c. a jászkunok jobbágyi állapotát határozta meg, földjük peculium regium s azzal a király szabadon rendelkezhet. Ámde még Meskó nagy jogi csűrés-csavarással készített véleménye előtt eldöntötték a Jászkunság sorsát. Kiváltságaikat eltörölték s ezt a tényt 1701 július 4.-i rendeletével hozta a budai kamarai hivatal Sőtér alkapitány tudomására.

Ugyanez év áprilisában I. Lipót egy kilenc pontból álló pátenst adott ki, melyet nemcsak törvényhatóságainkban hirdettek ki, hanem külföldön is széles körben terjesztettek. Ez a pátens kimondja, hogy a török uralom alól felszabadult területeken a klérus összes volt javait visszaszerezheti, feltéve ha jogát oklevelekkel igazolni tudja.

Sok régi, már szinte elfeledett birtokigényt elevenített fel ez a rendelet s nemsokkal a johannita-rend után a német lovagrend is megmozdult régi magyar birtokainak visszaszerzése érdekében. Ferenc Lajos herceg, a német-lovagrend nagymestere egyenesen I. Lipóthoz fordult és jogot formált mindazokhoz a területekhez, különösképen a Barcasághoz, melyeket a rend egykor, a török hatalom terjeszkedése előtt Magyarországon birtokolt.

Csak halvány tudata volt a lovagrendnek arról, hogy valamikor Magyarországon szerepet játszott. II. Endre 1211. évi adománylevelében Erdély délkeleti szögletét, a mintegy negyven négyszögmérföld területű Barcaságot adta a lovagrendnek. A német lovagok betelepítették a lakatlan területet és gyorsan felvirágoztatták és eredményesen védelmezték a besenyő és kun támadások ellen. Ámde a lovagrend mégsem állandósulhatott hazánkban; nem tudott beilleszkedni a magyar államrendbe s arra tört, hogy minden egyházi és világi hatóságtól függetlenítse magát. Ez a törekvés okozta vesztüket, mert IV. Béla elvette tőlük a Barcaságot és kiűzte őket az országból. A XVI. és XVII. században ismételten megkísérelték a lovagrendnek Magyarországon való meghonosítását, de eredmény nélkül. I. Lipót 1673-ban alkotmányellenesen guberniumot rendelt Magyarország kormányzására, s annak élére Ampringen Gáspár, a német lovagrend akkori nagymestere került. A helytartó sokat foglalkozott a német lovagok megtelepítésének kérdésével, de a tervből semmi sem lett.

Látjuk tehát, hogy a német lovagrendnek semmiféle jogos igénye sem lehetett. A pátens a török hódoltság alól felszabadult területekre vonatkozott már pedig a volt hódoltsági országrészeken a lovagrendnek még a középkorban sem voltak birtokai.

A lovagrend vélt jogos igénye igazolására törekedett, oklevelek után kutatott, de minden fáradozása kárba veszett. Ekkor hatalmas segitő társra talált gróf Kollonics Lipót bíboros érsek személyében. A bíboros Eisenheimi Heuslein Marsilius lovagnak, a rend nagymestere megbízottjának azt javasolta, hogy addig is, amíg az újszerzeményi bizottság birtokigényük jogát igazolja, vásárolja meg a lovagrend a Jászkunságot, ezt a termékeny és értékes eladóvá tett kincstári birtokot. A hétszázezer forintra becsült hatalmas koronajószágot a rend félmillió forintért megkapná. Ő szívesen társul a lovagrenddel, hogy annak meghonosítását és ezzel a német nemzetiség terjedését és a katholikus vallás erősbödését Magyarországon elősegítse.

Kollonics ajánlatát a lovagrend kormányzósága előnyösnek találta s helyesnek tartotta a birtokszerzést. A tárgyalások gyorsan haladtak előre és a titkos tanács 1702 január 11.-i ülésén a Pentz-féle összeírás alapján a Jászkunság vételárát 500.000 rhénes forintban állapította meg, majd január 25-én a szerződést részletesen kidolgozta. A nagymester azonban nem volt megelégedve a szerződés feltételeivel, szigorú kikötéseket tett, amiket Kollonicsék készséggel teljesítettek, csakhogy létre jöjjön az adás-vételi ügylet. Március 22-én a király jóváhagyta és aláírta a donációs levelet, amely a következő pontokból áll:

Bevezetésében azokra a szolgálatokra hivatkozik, amiket a lovagrend a magyar királyság és az egész kereszténység javára kifejtett, majd felsorolja a Jászkun-kerületek összeírás szerint felsorolt javait, mezővárosait, helységeit, elhagyatott falvait és pusztáit. A következő helyeket említi fel a Jászságból és a Nagykunságból: Jász-Berény, Jász-Árokszállás, Jász Fényszarú, Jász-Felsőszentgyörgy, Jász-Dósa, Jász-Jákóhalma, Jász-Mihálytelke, Jász-Alsószentgyörgy, Jász-Ladány, Jász-Apát, Jász-Kisér, Karcagújszállás, Kápolnás puszta, Fábianka puszta, Kolbáz puszta, Magyarka puszta, Márialaka puszta, Koba és Kevi puszta, Póhamara puszta, Kisszállása puszta. Kis és Tóth turgony puszta, Csorba puszta, Mesterszállás puszta, Kisszentmárton puszta, Kunhegyes puszta, Móric puszta, Madaras puszta. Ezeket a javakat, a hozzájuk tartozó lakosokkal és zsellérekkel minden joggal (így kegyúri és pallosjoggal is), vámszedéssel, de a legfőbb királyi felségjogok fenntartásával, 500.000 rhénes forintért törvényes eladás és vétel címén örök joggal és visszavonhatatlan tulajdonul adományozza és átadja a király. A lovagrend a Jászkun-kerületet telepítés útján tetszése szerint benépesítheti. A terület határait birtokbahelyezés alkalmával kamarai és káptalani kiküldöttek kötelesek kijelölni. A király kezességet vállal az eladás feltételeinek megváltozhatatlansága mellett. Magyarország nádora s a jászkunok főbírájának joghatósága a kerület fölött megszűnik. A rendet mindazok a területek megilletik, amelyek valaha a Jászkunsághoz tartoztak, de a fentebbi felsorolásban nem szerepelnek. Jószágain nemesi székházakat és udvarházakat építhet s mindazokat a kiváltságokat élvezheti, amelyek Magyarország főurait, zászlósurait és nemeseit megilletik. A lovagrend országgyűlésünkön megfelelő képviselethez jut, úgyszintén mentesül a vámok, harmincadok és illetékek fizetésének kötelezettsége alól. Az adománylevél kilencedik pontja megengedi a rendnek a szabad birtokszerzést, egyben kilátásba helyezi igazolt, régi birtokaikba s kiváltságaikba való visszahelyezésüket is. A tizedik pont szerint birtokbahelyezés után kötelesek a vételár második felét a királyi kincstárba lefizetni. A következő bekezdésben a király szavatosságot vállal az iránt, hogy a lovagrendet bármilyen törvényesen perlekedőkkel szemben is a Jászkunság birtokában megtartani, megőrizni és oltalmazni fogja. Végül a rend érdemeinek kiemelésével, egy határszéli vár átengedését helyezi kilátásba. Az örök jogon történt jószágadományozás legközelebbi országgyűlésen való törvénybe iktatásának ígéretével s a szokásos záró formulával végződik.

A vételár felét a rend pontosan befizette; 150.000 forintot készpénzben fizetett, 100.000 forintot pedig abba a 100.000 pengőbe tudtak be, amit a sziléziai kamara jövedelmére kölcsönzött 1689-ben a lovagrend. Kollonics a vételár reá eső felébe Széchenyi György érsekprímás kegyes hagyatékának alapítványi tőkéit fektette be.

Kollonics és a német rend társasviszonya titkos volt s azt a következő megállapodás szabályozta: A Jászkun-kerületek jövedelmét közösen élvezik, a birtok kormányzását és kezelését a lovagrend intézi, Kollonics legalább három évig fenntartja a társasviszonyt.

A Jászkunság eladása tehát befejezett ténnyé lett. Hiábavaló volt a jászkunok bírájának, herceg Eszterházy Pál nádornak a tiltakozása is; a királyhoz intézett felterjesztéseit tekintetbe sem vették.

A Jászkunság alkotmányellenes eladása országszerte nagy megdöbbenést keltett. Most már csak a statutio, a birtokbaiktatás volt hátra. Az udvari kamara rövidesen megtette a szükséges intézkedéseket. Értesítette a szepesi kamarát s a beiktatás végrehajtását az esztergomi káptalanra bízta, sőt katonai intézkedéseket is foganatosított arra az esetre, ha a kunok és a jászok ellenszegülnének. A beiktatást a kiküldött bizottsággal együtt a káptalani megbízott, báró Pongrácz Imre, pharai püspök a Jászságban kezdte meg. Jászberényben 1702 május 20-án, Karcagon május 27-én, Kunhalason pedig június 1-én iktatták be a Jászság, Nagykunság és Kiskunság birtokába az összes érdekeltek jelenlétében a lovagrendet.

A birtokbeiktatás ellen igen sok óvás és ellentmondás hangzott el. Herceg Eszterházy Pál nádor, a jászkunok főkapitánya és főbírája a Jászkun-kerület eladása ellen tiltakozott. Ellentmondtak a Jászkun kerületben élő nemesek, Heves, Külső-Szolnok vármegyék és mindazok az érdekeltek (városok és birtokosok), akiket a Jászkun-kerületek eladásával kapcsolatban sérelem ért.

A Jászkunkerület eladása mindamellett ténnyé vált. A német lovagrend nagymestere az előtte tisztelgő jászkun küldöttséget kegyesen fogadta és megígérte helyzetük könnyítését. A kerület közigazgatási teendőinek intézését is átvette a rend és azok ellátását Török Andrásra, a volt főkapitányra bízta. A Jászkunság évi szolgáltatmányait Heuslein lovag, a rend magyarországi teljhatalmú megbízottja, állapította meg. A lovagrend azonban nemsokáig örvendezhetett potom pénzen szerzett hatalmas birtokának, mert Rákóczi Ferenc szabadságharca miatt közel egy évtizedig illuzórikussá vált részére a Jászkun-kerület birtoklása.

[ A fejezet tartalma ] [ Vissza ] [ Folytatás ] [ Fel ]