[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

 

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE FÖLDRAJZI LEÍRÁSA.

(Varga Sándor Frigyes)

I.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Magyarország közepén, a Tisza két partján terül el. Legészakibb pontja Jászárokszállás határában az északi szélesség 47 40' 45", legdélibb kiszögellése pedig Csépa és Szelevény alatt 46 45' 30" fekvésű. Szélső nyugati pontja Jászfényszarú közelében, a keleti hosszúság 19 35' 75", legdélibb kiugrása a dévaványai határban fekvő Árkossziget 21 6' 25" Greenwichtől keletre. Trapézszerű alakjának nyugat-délkeleti irányú átlója 114 km hosszú. Területe 5259 km² (525.939 hektár, 913.938 kat. hold), melyet északon Heves-, keleten Hajdú- és Békés-, délen Békés- és Csongrád-, nyugaton pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék határolnak.

Néhány kisebb domborzati kitüremlésétől eltekintve, sík felszínű vármegyénk területe határozott földrajzi egység. Területének egyharmada a megye tengelyében kígyózó Tisza jobbpartján terül el, földjének kétharmada a folyó balpartján fekszik. Sajátos négyszögszerű alakulati jellegét tekintve, a súlypontját meghatározó átlók metszési pontja Szapárfalu közelébe esik. Határvonala a következő: Tiszasas és Jászfényszarú közt enyhe görbületű ívként hajlik vármegyénk az őt nyugatról határoló Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyére. Tiszasastól a Vezsenyhez tartozó Bökönye-majorig a Tisza vonja meg a határt s csak Tiszainoka és Tiszakürt közt nyúlik át a folyó jobbpartjára a csámpai zsákszerű betüremlés; majd a sárszegi átvágástól északra egészen Jászkarajenőig és Tószegig nyúlik a határ. Nagyszandától Jászfelsőszentgyörgyig határunk szelíd törésű vonalát Újszász és Zagyvarékas határai horpasztják be. Jászfelsőszentgyörgynél szögletes töréssel megszakad a határvonal; Jászfényszarút harapófogószerűen veszik körül Szentlőrinckáta, Tóalmás, Zsámbok, Boldog és Csány. Hevesi határunk a tiszaburai Tiszaágig két mélyebb bevágással délkeleti irányban vonul, majd Lódpusztáig a Tiszát követi s a Tiszaigar-Tiszaörs-Nagyiván-menti északi vonal Hajdumegye határánál derékszögben megtörik. A keleti határ Békésmegyéig egyenest alkot. A Hortobágy-csatorna és Berettyó egyesülésénél, továbbá Dévaványánál két kisebb öbölalakú betüremlés mutatkozik. A dévaványai határ félszigetként nyúlik Békés vármegyébe. Túrkevétől Kunszentmártonig a határ általában a Berettyó és a Kőrös völgyét követi. Ezt a természetes határvonalat csak Öcsöd felett bontja meg egy hegyes betüremlés. Kunszentmártontól délkeletre a Veker-ér érinti egy ponton a határt, amely innentől kezdve Csongrád megye földjét választja el vármegyénktől. Szelevény alatt átlépi a Kőröst s egy kis szakaszon a Tiszát követi.

Vármegyénk területének felszíni alkatát vizsgálva látjuk, hogy a Alföld tájszerkezetétől meghatározott földrajzi egysége van s alakulati szempontból egyike a legegységesebb szerkezetű alföldi vármegyéknek. Tengelyében a Tiszavölgy fekszik. A szolnoki könyökhajlásnál a Zagyva vármegyénk északnyugati területét, a Szelevény alatt Tiszába torkoló Kőrös pedig déli és keleti természetesen kapcsolódó területrészeit öntözik. A Vármegye balparti, nagyobbik része egyrészt a Tisza, másrészt a Hortobágy-Berettyó-Kőrös-vonal összehajló ívei közé van zárva. Természetes részei: a Zagyvamellék, a tiszai-öv és a délkeleti, Berettyó-Kőrös-vonalra támaszkodó területek. Ezek a részek szervesen egymásba illeszkednek s a vármegye tömbszerű alkatát határozzák meg. Ezt csak imitt-amott bontja meg néhány nagyobb öblös betüremlés.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye átlagos magassága 90 m. a tenger színe fölött. Lapszerűen sík felülete alig mutat valami számbavehető függőleges tagoltságot. Síma asztallaphoz hasonlít. Az északnyugati sarkán hullámosan benyomuló két enyhe dombvonulat észrevétlenül elenyészik, belesímul a Tiszavölgy mélyedéseibe. Tiszaderzs és Bánhalma közt találunk még néhány dombszerűen tagolódó hátságot, ezek leszámításával a rónán csak elvétve akad egy-egy jelentéktelen kiemelkedés. Az északnyugati sarok legmagasabb pontjait (Hegyeshalom 136 m., Gyöngyöshalom 128 m., Kis- és Nagybikahalom 125 m., Homokcsárdahalma 122 m., Kettőshalom 120 m.) összekötve a mélyedésekkel (Karcag 87 m., a Berettyó-Kőrös vonal átlagos magassága 82 m.), azt látjuk, hogy a szintek legnagyobb eltérése alig haladja meg az 50 métert. A felszín esési vonala legnagyobb eltérést még a jászsági dombsoroknál mutat. A Zagyva-Tarna szögletvonalát elhagyva a tájszínt már a 100 m. alá süllyed; innen kiindulva a megye déli és délkeleti horpadásvonaláig a színtkülönbség alig éri el a 13 métert. Az északnyugat-délkeleti irányú 114 km. hosszú átló mentén kilóméterenként 30 centimétert esik a felszín. Az északnyugati sarok leszámításával a kilóméterenkénti esés arányszáma alig több 10 cm.-nél. Megyénk területe tehát mindenütt jellegzetes és tökéletes alföldi táj, melynek síklapja szinte észrevehetetlenül finom hajlással dél felé lejt. [1]

A vármegye északnyugati szögletében két enyhe dombsor vonulata követhető. Irányukat és alakulati jellegüket megfigyelve, kétségtelenül megállapítható, hogy a nyugati vonulat a Cserhát utolsó terepgyűrődést mutató kihullámzása, az északkeleti halmok sora pedig a Mátrával függ össze. A homokos talajú első vonulat Jászfényszarú határában mintegy 12 km. szélességben nyomul elő és Jászfényszarún, Pusztamonostoron, Jászfelsőszentgyörgyön s Jászberény határának nyugati részén egyre keskenyedő sávban Pórtemplomig és Annahalmáig terjed. E dombsor nyugati részén sok a lefolyástalan terület. A buckák aljában mocsarak és lápok képződtek. Ilyenek a Lipócsi-lápos, Sómocsár, Csurián-nyílás, Hugyogó, Keres-ér, Görbe-ér, Almási-ér, Bodrog-ér, Sóstó, stb. Jászárokszállás felé, az Ágó-patak felől még egy gyenge terephullámzat húzódik. Ebben a határban találjuk Gyöngyös-patak irányát követve, a Mátra végső terepredőzetét, egy dombsort, mely mintegy 15 km. hosszú keskeny sávként a Tarnáig és Székfolyásig terjed. Jászszentandrás határában, Heves felől, egy zsúfolt gerincekből álló vonulat domborodik, ez Jászapátit is eléri.

A Tisza balpartján több önálló hátságszerűen húzódó terepgyűrődés mutatható ki. A legélesebb tagolódású hátság Tiszaderzstől indul, Abádszalók alatt egyik nyalábja folyton keskenyedő nyúlványaival a gyendai-pusztáig terjed, keleti kévéje Tiszaszentimre felől Kenderes irányában ér véget. A nyugati ágnál 16 hátság különböztethető meg, a keleti vonulat már jóval szabálytalanabb és kevésbé tagolt. Irányuk a Tisza jellegzetes kanyarulat-irányainak a mása, eredetük a folyó mély öblöket vágó, éles törésirányú kanyarodásaival és mederváltoztatásaival függ össze. A Tisza medre nyugati irányba terelődött s ezek a redőzött hátvonulatok mind a régi medrek és partok emlékei. [2] Szögszentivány felöl Alcsi irányában egészen Rákóczifalváig követhetjük néhány gerincsor gyűrt hullámvonalát. Ilyen terepalakulatokat találunk még Törökszentmiklós határában, Fegyvernek körül, Kuncsorbánál és a Berettyó mellékén is. Mindezeket a finom barázdákat, kis hátságokat és szeszélyesen kanyargó gerinceket a folyók alakító munkája hozta létre. A Kőrös is gyakran vándorolt. E bolyongások maradványai a Szelevény-Tiszasas közötti tavak és az egymásba gyűrődő hátságok, amiket öt község: Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa és Szelevény választott szőlőhegynek.

Az alföldi táj képéhez tartoznak azok az elszigetelten álló, mindegy 4-6-8 m. magas, szabályos kerek halmok és dombocskák is, amiket a nép kunhalmoknak, tatárhalmoknak, törökhalmoknak, vagy őrhalmoknak nevez. Ezek a környezet síkjából púpszerűen kiemelkedő dombok nemcsak vármegyénkben fordulnak elő: számosat találunk a Duna-Tisza közt, Kecskemét és Abony táján, a Tiszántúlon pedig a Marosig. Hazánkon kívül a Havasalföldön, Moldvában és Beszarábiában is sok kunhalom (kurgán) található, amiket Jerney János kutatott át. Eredetüket többféleképpen magyarázzák. Mind régi temetkező helyek; felmerült azonban olyan vélemény is, amely szerint e tumulusok nem emberi alkotások, hanem természetes úton létrejött, zátonyszerű képződmények. Mindenesetre különbséget kell tenni az alluviális eredetű, legömbölyödött lerakodások és a tumulusok között, ez viszont csak e halmok térszíni viszonylatainak megvizsgálásával és talajrétegeik feltárásával lehetséges. A kunhalmok térbeli helyzete s a bennük található kultúrmaradványok sok esetben kétségtelenné teszik, hogy szállásnak, ülésnek, temetkező helynek készültek. Térbeli összefüggésük gyakran rendszeres. [3]

A jászsági és tiszavölgyi tumulusok javarésze honfoglalás előtti időkbe mutat. Az ásatások eredményeként felszínre került gazdag leletek szerint nagyrészük a kelta, továbbá a hallstadti korból ered. A jászsági tumulusok abba a postarchaikus-korból származó lelőhely-sorozatba tartoznak, amely Abauj-Torna-, Borsod-, Heves- és Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegyék területét ívszerűen ölelik át. Ilyenek a jászfényszarúi határban a Csuriánderék halma, a vasúti átjáró mentén emelkedő két halom, a Csonthalom, Világoshalom; a jászárokszállási határban: az Ágóihalom, Kopaszhalom; a jászdózsai határban: Kápolnahalom, Nagyhalom; a jászfelsőszentgyörgyi határban: Ördögégetőhalom, Kerekudvarihalom; a jászberényi határban: Cserőhalom, Szentpálhalom, Paphalom, Boldogházihalom, Bornyúhalom; a jákóhalmi határban: Hegyeshalom; a jászapáti határban: Borbélyhát; a jászszentandrási határban: Pincepart, Kósahalom; az alattyáni határban: Sáskahalom, Feketehalom, Bodorhalom; a jászkiséri határban: Kőhalom, Hajnaldomb. Kettőshalom, Laposhalom; a jászalsószentgyörgyi határban: Borsahalom, Rác János-halma; a tiszaszentimrei határban: Porcsagoshalom; a tiszaderzsi határban: Dülődomb és Halászhalom; a tiszaburaiban: Nyakashalom; a nagykörűiben: Hegyesdomb; a tiszabői határban: Képhalom; a fegyverneki határban: Kettőshalom; a törökszentmiklósi határban: Ürgehát és Tinóhalom; a szolnoki határban: a mélyéri-lapos dombja; a besenyszögi határban: a Fokorú- és Szentiván-puszták dombjai; a tiszaföldvári határban: Kalaposhalom, Tassihalom; a tiszanagyrévai határban: Áldozóhalom, Zsidóhalom; a tiszainokai határban: Feketehalom; a mezőtúri határban: Bordáshalom, Marászhalom, Hangácshalom, Menyecskehalom; a tiszakürti határban: Bábahalom, Csörgehalom; végül a tiszaugi határban: Kerektető.

A Tisza balpartján lévő mesterséges halmok nagy részét a besenyők és kunok emelték, olyanok is ezek a halmok, mint a moldvai és beszarábiai kurgánok. Az abádszalóki határban találjuk a Királyhalmot; Tiszabő határában van a Jajhalom; a Tiszaroffiban a Garahalom. Kúnmadaras körül 5 kunhalmot találunk: Kettőshalom, Köveshalom, Vagyúróhalom, Nagyfüveshalom és Zöldhalom. A fegyverneki határban a Fekete- és Büdöshalmok; a kenderesiben pedig Bánhalma emelkednek. Kunhegyes határában kilenc kunhalom csoportosul háromszög alakban: Akasztóhalom, Kőhalom, Kis- és Nagypurgányhalom, Ráchalom, Jajhalom, Porosállás, Nagyállás és Fehérhalom. Karcag óriási határában három hasonló kunhalom-csoportozatot figyelhetünk meg. A nyugati határszélen, a szentágotai csárda közelében, 12 halom csoportosul ívalakban; a halmok 100-150 m. távolságra esnek egymástól. A második csoport tíz dombja félkör alakban helyezkedik el: Nagycigányhalom, Lőterhalom, Zádorhalom, Hármashalom, Aranyoshalom, Kettőshalom, Egyeshalom, Kisgörgetőhalom, Kunvágtahalom. Ehhez a csoporthoz távolabb még négy domb csatlakozik: Bengecseg-, Nagypattog-, Kisorgonda- és a Nagyorgondahalom. A félkör végpontjain a Nagycigányhalom és a Kunvágtahalom állnak. Északnyugat felé egy másik csoport sorakozik: Disznóhalom, Tetveshalom, Ecsehalom. Ezen a ponton egy másik félkör kezdődik, amely Kunmadarasnál dél felé fordul. Az ismertetett határrészen harmincöt kunhalom csoportosul s elrendezésükből arra következtethetünk, hogy egy terjedelmes tábor őrhalmai lehettek. A karcagi határ délnyugati részén ékalakban hét kunhalom kapcsolódik. Az ék csúcsát a Karajándóhalom alkotja, ettől szétágazva a Péntekhalom, Hegyesborhalom, Magyarkaihalom, Borsihalom, Bócsaihalom és Tibuchalom vonalait találjuk. Karcag közelében még nyolc rendszertelenül szétszórt kunhalomra bukkanhatunk, ezek közt legnagyobbak a Konta- és a Sárgahalom. Kisujszállás határában emelkedik a Nagyhalom, a turkeveiek közül a kabai- és a vénkerti-halmokat említjük meg. A ballai pusztán domborodik a Tenyércsúcs, a Szakállas-pusztán pedig a Túrihalom. Dévaványa határában van a Hajóhalom, Alsókunhalom és még két névtelen kunhalom. A mezőtúri Korhánylaposon emelkednek a Túrihalom, Csengetyű-Kettőshalom, Nagybencehalom, Korhányhalom, Duchalom és Csehhalom. Körülöttük találjuk a Nagyhalmot, Középhalmot, Törökhalmot, Akasztóhalmot és Nagygyilkoshalmot. Ez utóbbiak kelet-nyugati irányba húzódnak. Ezekhez a kunhalmokhoz csatlakoznak még a mesterszállási Feketehalom, a kőrösmenti 4 névtelen kunhalom és Laczkóhalom. Tiszaföldvár határában hat kunhalom emelkedik. A tiszasasi és csépai kunhalmok megemlítésével felsorolásunkat a legnevezetesebbel zárjuk le: a kunszentmártoni határban emelkedő Kötényhalommal (101 m.), amely Kötény kán nevét őrizte meg. Figyelemre méltó, hogy a korhán, horhán szó határrész, zsombékos terület és halom neveként igen sűrűn előfordul. Ez a magyar nyelvben ma semmi jelentéssel nem bízó szó lágyabb alakja a kurgánnak, ami a Codex Cumanicus szójegyzéke szerint halmot, dombot, magaslatot, sírdombot jelent. (Maga a szó az oguztörök gör, kür [halom, sír] és a chai [ház] szavak összetétele.) Mezőtúr határában találjuk a Korhánylapost, Korhányhalmot, Csépánál Korhányszőlőt. Fülöpszállás és Majsa határában Kunjakabkorhán emelkedik (ezt a területet valószínűleg Buthemer fia Jakab sírdombjáról nevezték el.) Egy 1409. évben kiadott oklevélben említés történik Korhánhegyről (a mai Pacsér közelében lehet). [4] Kunszentmiklós, Szabadszállás és Fülöpszállás határában Korhándülő és Korhánszék nevű szíkes határrész található. Ezekből az adatokból arra következtethetünk, hogy a kúnhalmoknak, tatár- és törökhalmoknak, átallesőhalmoknak, őrhalmoknak nevezett, sokszor tervszerű térbeli elhelyezettségű halmaink besenyő és kun eredetű sírdombok, vagy ahogy régen nevezték, korhányok, azaz kurgánok.

Egyes kisebb kiemelkedések elpusztult régi helyiségek nyomait őrzik. Az Ágóihát helyén a XVI. században az ágói jászszállás állott. Négyszállás és a Boldogházi-part Jászberény határában mind a török világban elpusztult községek maradványai. A mizsei pusztán terült el Keér; Hevesiván 1460-ban még virágzó község volt. Jászkisér határában állott Rassangszállás (Rassanghát). A tomaji puszta Paphalmán 1333-ban egy falu és apátság állott. Tenyő emlékét Törökszentmiklós határában egy halom őrzi. A kerekegyházi kettőshalom is régi romokat fed. Kuncsorba határában egy halom Csorbajánosszállását rejti. Turkeve területén az egykori Túrpásztó és Póhamara nyomait két emelkedés sejteti.

Itt kell megemlékeznünk arról a mesterséges árok-, illetve sáncvonulatról is, amit a Jászságban Csörszárkának, vármegyénk déli részén pedig Ördögárkának nevez a nép. A Jászságban két árokvonulatot találunk. A Kisárok Aquincum felől a Turán és Zagyván átvonulva, Jászfényszarúnál lép a megye területére s Jászberény, Jászdózsa, Jászapáti határán vezetve, a hevesiváni és akolháti pusztákon keresztül, Kisköréig nyúlik. A tulajdonképeni Csörszárok Csány felől lép Jászárokszállás határába és azt átszelve, Zsadány, Kál, Erdőtelek és Füzesabony irányába terjed. Az Ördögárok egyes maradványait vármegyénk déli részében találjuk. Egyik vonulata a Kőrös mellékén halad és Gyoma, Vésztő, Szeghalom felé tart; mellékágait Csudabalán, Ecsegen, továbbá a csorbapusztai részeken tudjuk még kimutatni.

Ezek a 3-5 m. mély árkok, melyeknek a belső Duna felé eső oldalán gátszerű kiképzést mutató töltés vonul végig, ma már folyamatosan csak egyes határrészeken át követhetők. Egy-egy szakaszuk viszonylagosan ép állapotban van. Szabadon követik a terep hullámzását; helyenként eltünnek, beléolvadnak a táj színtjébe. Szántás után enyhe hullámfodorként nyomuk mindig előbukkan. Hiányzó s ma már nehezen kimutatható szakaszrészeiket többnyire a víz munkája simította el. Később a mezőgazdasági művelés a barázdaszerűen megmaradt szintkülönbségeket is eltüntette. Amennyire rekonstruálható, az árkok átlagos szélessége 4-5 m. között váltakozhatott. A belső oldalon húzódó töltés nagyságát a kiásott föld tömege határozta meg. A sánc magasságát 3 m.-re tehetjük. Méretei természetesen szigorúan állandónak nem tekinthetők. Mégis valószínű, hogy tetején közlekedni lehetett.

[ Folytatás ] [ Fel ]