Második rész

1.

A ház udvara. Középen hat-hét oszlop áll, amikről félig fölhúzott ponyva lóg. Fila Gábor és Juha Imre épp egy új oszlopot állítanak föl.

JUHA (Filának):

Tartsad, majd hozok egy karót kitámasztani. (A kerítéshez megy érte.) Erősen kell ennek állni! Nem szeretném, éjszaka ránk dűlne az egész. A lagzilesők körülnevessenek bennünket.

FILA:

A cigányok mikorra jönnek?

JUHA:

Itt lesznek azok idejében. Bandi még reggel eltolta taligával a cimbalmot. (A karóval kitámasztja az oszlopot.) Üsd össze egy ácskapoccsal, s jó lesz. Tegyük rá a ponyvát. (Meglátja a feleségét, aki egy fazékkal jön hátulról.) Ilka, gyere már te is, segíts! Ne befelé igyekezz!

JUHÁNÉ (a nyári konyha ajtajából, türelmetlenül):

Hagyjál engem! Csináljátok! Van nekem most épp elég szaladoznivalóm!

JUHA (a sátorra):

Ezt kellene megnézni, jó lesz-e? Egy tyúk kotkodácsolt valamit az előbb, de nem értettem, mit.

JUHÁNÉ:

Kérdezd meg tőle! Ott vagytok ti, nézzétek! A szalagok a szalmahordó kosárban vannak, a darás ládán! (Eltűnik.)

JUHA (a felesége után):

Még az is kell?

FILA (a ponyvát köti le az oszlophoz):

Mi az hogy! Még zöld gallyak is, hallod-e! Meg kell adni a módját!

JUHA:

Meg lesz itt a mód, ne félj te attól! Az éjszaka se aludtam többet három óránál. A borjú mellé levágtunk még egy disznót is az este. Még holnapután is húst esznek a kutyák. Hízhatnak!

FILA:

Csak a hasukat el ne csapják, mint Zsíros Matyiéknál, úgy belaktak, lépten-nyomon guggolniuk kellett lefelé!

JUHA (a feleségére):

Hiába beszéltem neki, ne csináljon ekkora felhajtást. Kétszer annyian lesznek, mint a Feri lagzijában. Nem tudom majd, hova ültetjük a vendégeket. A krumpliföldre? (Egy üveg sört emel ki a vödörből.) Gyere, igyál, Gábor!

(Az utcakapu felől Vera néni és Elek bácsi jön.)

VERA NÉNI (Juhának):

Készen lesztek-e már azzal a sátorral, Imre?

JUHA:

Leszünk-e? Már készen is vagyunk! Éppen magukat vártuk már, mit szólnak hozzá, jó lesz-e?

ELEK BÁCSI:

Hogyne lenne! Nagyon is. Arra a célra.

VERA NÉNI:

Nektek is jó lesz, Imre! Hálát adhattok az istennek. Nem kerültök oda, ahova mi. Ha megöregedtek, lesz itthon valaki veletek.

VERA NÉNI (a karján levő kosárra):

Ezt hova tegyem, mondjad már. Hol van Ilka?

JUHA:

Itt jön épp. Mi az, amit hozott?

VERA NÉNI:

A magkakas. Rúg, mint a ló. Alig tudtuk ketten összekötni a lábát.

JUHÁNÉ (belenéz a kosárba):

Jaj nekem, nem kellett volna, Vera néném! Minek hozták? Fölösleges volt. Hoztak ide már eleget, a nagy sózóteknő tele van tyúkkal.

ELEK BÁCSI:

Mondtam én neki, hogy ne hozzuk. Magunknak is megfőzhette volna.

VERA NÉNI:

Ne sajnálja már annyira! Minél öregebb, annál fösvényebb lesz? Mi hányszor ettünk itt? Maradt még nekünk csirke. Nem is tudjuk megenni mind, mire menni kell. (Juhánénak.) Épp ma jött meg a papír.

JUHA (széket hoz Elek bácsinak):

Üljön le, szomszéd! (Vera néninek.) Mi jött meg?

VERA NÉNI (sír):

Nem láttok többet bennünket! Mind a kettőnket elvisznek. Elintézték a gyerekek. Ezt kellett megérnünk. Istenem!

JUHÁNÉ:

Jól van már, Vera néném, ne sírjon! Nem kell rögtön elkeskenyedni. Mit tegyünk, ha ezt hozta a sors? Bele kell nyugodni. Legalább ott közelben lesz orvos, takarítani se kell, odaviszik helyükbe az ételt, maguknak csak enni kell.

ELEK BÁCSI:

De milyen ételt! Nem lesz abban köszönet. Nem sokáig élnek ott, akik odakerülnek. Mennek a temetőbe.

JUHÁNÉ:

Mi is oda jutunk, Elek bácsi. Azt nem kerüli el senki.

ELEK BÁCSI:

Csakhogy ott még iparkodnak is, hogy minél előbb odakerüljünk, ne sokáig éljünk. Kell másoknak a hely.

JUHA:

Nem volt már ez állapot itthon se, azt is be kell látni.

VERA NÉNI:

Ezzel vigasztalom magam én is. Magam se tudom rendesen ellátni, nem még őt is. Több baj van vele, mint egy gyerekkel.

ELEK BÁCSI:

Szeretnél már megszabadulni tőlem, az a bajod. Jobb lenne, ha nem lennék.

VERA NÉNI:

Jobb bizony, akárcsak nekem! Csak a bajnak vagyunk. A gyerekek nem tudnak mit csinálni velünk, megmondták, csak elvitetni az otthonba. Ők nem jöhetnek haza mindig, mert dolgoznak. Mi se mehetünk hozzájuk, mert így is alig férnek. Így fizetnek ki bennünket, hogy fölneveltük őket!

ELEK BÁCSI:

Ne őket hibáztasd, hanem ezeket a piszkokat! Akik hatvanban kiraboltak minket. Ha meghagyják, amink volt, a fiunk itthon marad. De hogyisne! Meg kellett fojtani a parasztot, kisemmizni. A fiatalok meg kellettek Pestre, ki tudja, hova. Elhordta őket ez a rendszer, mi meg magunkra maradtunk. Mi lesz öregségünkre velünk, arra nem gondolt!

JUHA:

Még ha csak a földet vették volna el! De elvették még a lehetőséget is, hogy dolgozni tudjunk. Aki belépett, jószágokat nem tarthatott, aki meg el akart menni az iparba, munkakönyvet nem adtak neki. Mikor már adtak, akkor meg az volt a baj, hogy kétlaki lett. Nemcsak a vagyonkájából, az életkedvéből is kivetkőztették az embert!

JUHÁNÉ:

Ki, akit ki lehetett. De nem engem! Engem akkor se lehetett megállítani, s csak vittük valamire.

JUHA:

Vittük. De milyen áron?

JUHÁNÉ:

Az nem érdekes. Nem számoljuk!

VERA NÉNI (Juhánénak):

Elviszem hátra ezt a kakast. Ti meg menjetek, Ilka, végezzétek a dolgotok! Azzal törődjetek!

JUHÁNÉ:

Gyerünk bizony! Vigye csak, Vera néném, ott vannak hátul, akik kopasztanak. Adja oda nekik, ha már hozta.

JUHA (a feleségének):

Jöhetnének már ezek a Ferkóék! A déli vonatot írták, ugye, hogy azzal érkeznek? Legalább Feri segítene valamit.

JUHÁNÉ:

Arra te ne nagyon számíts! Sört inni, azt majd segít!

(Vera néni elmegy hátra, Elek bácsi leül a székre, Juha Imre egy üveg sört nyom a kezébe, hogy „na, húzza meg!”, majd Juha Imre és Fila Gábor a sártorba asztalokat, lócákat visznek, s zöld gallyakkal, színes szalagokkal díszítik a sátort. Az utcakapu felől Csicsóné jön.)

CSICSÓNÉ (Juháné után):

Várjál már, Ilka! Ne menj be! Mondani akarok valamit. Még reggel át akartam jönni. Olyan kínban vagyok.

JUHÁNÉ:

Mondjad na, gyorsan, mert sietek! Mit akarsz?

CSICSÓNÉ:

Berakattad a hajad? Namég! Nem is áll rosszul.

JUHÁNÉ:

Ugye! De csak nem ezért jöttél?

CSICSÓNÉ:

Nem is tudom, mondjam-e, mit csináljak?

JUHÁNÉ:

Mondjad, ha már átjöttél, ne várakoztass! Tudhatod, mennyi dolgom van.

CSICSÓNÉ:

De félre ne érts! Én csak jót akarok. Mostanában mindenkitől csak ezt hallani. Neked nem merik mondani.

JUHÁNÉ:

Micsodát?

CSICSÓNÉ:

Hát jól van, megmondom. De nehogy megharagudj! Azt beszéli mindenki, hogy aki elveszi a lányod, az nem is orvos. Humbug az egész.

JUHÁNÉ:

Na ne mondd! S ez annyira érdekes neked? Hát te terjeszted, te! Azért beszélik. Azt hiszed, nem tudom?

CSICSÓNÉ:

Én? Ne tudjak innen elmenni! Rám ne fogd már!

JUHÁNÉ:

Ne tagadd! Nem te mondogattad, mikor egyszer jajgatva ideszaladtál – mert mindig azt lesed, kinél mi történik –, hogy nem lehet az igaz, hogy Erzsit orvos vegye el. Így volt-e? A fiaddal szeretted volna összeboronálni. Jó lett volna szerezned nagy házat neki, csak úgy beleültetni. Azt meghiszem!

CSICSÓNÉ:

Én azt csak mondtam akkor. Nem gondoltam ilyesmire. Nagy az életem! Nem kell annak a másé!

JUHÁNÉ:

Ismerlek én téged! Meg az egész famíliádat! Képes volt az urad is idejönni ötvenben, a tehenet lefoglalni. Nem sült ki a szeme!

CSICSÓNÉ:

Ha küldték! Muszáj volt neki idejönni.

JUHÁNÉ:

Engem mért nem küldtek, mi? Mert én nem voltam potyaleső, mint ti, meg még jó páran, az ilyen szemtelenek.

CSICSÓNÉ:

Na várjál csak, Ilka! Ez a hála, hogy szóltam, nehogy pórul járj. Majd lekonyul neked a szarvad, ha igaz, amit beszélnek. Nem hordod ilyen magasan az orrod.

JUHÁNÉ:

Hadd beszéljen mindenki, amit akar! Hadd irigykedjenek! Ne törődj te azzal. Tudom én, honnan fúj a szél. Az ilyeneket, mint te, esz a fene, mert van valamink. Másoknak meg az fáj, akik régen nem vettek emberszámba se – mert az én apám holt szegény volt a nagy családja miatt, nekem tizenkét éves koromban már cselédnek kellett állnom –, hogy többre jutottam, mint ők. S a tetejébe most még a lányom orvoshoz megy férjhez! Nehéz ám ezt lenyelni!

CSICSÓNÉ:

Ugyan-ugyan. Nem irigyli azt senki, nehogy azt hidd. Nem olyan nagy valaki ma már egy orvos!

JUHÁNÉ:

De valakibb, mint a te fiad! Úgyhogy menjél innen szépen hazafelé! Nyitva van tán a kapu? Majd amikor kell, itt lehetsz, kikíváncsiskodhatod magad. Hordozhatod a faluban, milyen lagziban voltál. Hívatlanul is jöhet, aki annyira akar, mulathat Juha Imrééknél! Jut neki étel. Ihat, amennyi a belébe fér! Megmutatom, itt még a lesők is részegen fetrengenek az árokban! (Bemegy a nyári konyhába, Csicsóné a kapu felé tűnik el.)

(Erzsi jön, az apját keresi.)

ERZSI (Elek bácsinak):

Apa hol van? Nem látta, Elek bácsi?

ELEK BÁCSI:

Itt ment az előbb. Én meg Verát várom. Lehet, hogy eltévedt már az ól körül, nem talál vissza.

JUHA (a sátornak támasztott létráról jön le, a lányának):

Engem keresel? Itt vagyok, Nem tudom, valahogy megint vacakol itt. (A szívére mutat.) Alig tudok lélegzetet venni.

ERZSI:

Hallotta, mit mondott anyunak?

JUHA:

Kicsoda? Csicsóné?

ERZSI:

Mi lesz, ha kitudódik minden? Jaj nekem, apa!

JUHA:

Csak az esküvő meg legyen, mással ne törődj! Nem gondoltam volna sose, hogy így kelljen férjhez menned: hazudni kelljen. Leülök ide a sámlira, annyira szédülök, vagy mi bajom van...

ERZSI:

Rosszul van? Csak nem?

JUHA:

Vizet hozzál már!

ERZSI:

Anyu, vizet hamar! (Szalad a nyári konyhába.) Hol a kanna?

JUHÁNÉ (kijön, az urának):

Mi bajod van már megint, az anyád úristenit!? Állj fel rögtön!

JUHA:

Hadd igyak már előbb. Addig tudsz tán várni?

ERZSI (kannafedőben vizet ad az apjának):

Tessék gyorsan!

FILA (a sátorból jön ki):

Mi az, Imre? Rosszul vagy?

ELEK BÁCSI:

Vera, te! Hol vagy? (Siet hátra.) Gyere hamar!

JUHÁNÉ (Elek bácsi után):

Maga hova szalad, mikor menni is alig bír? Mit kell mindjárt kurját csapni? Kell azt rögtön mindenkinek tudni, nálunk mi van?

VERA NÉNI (kés a kezében):

Itt vagyok. A kakast vágtam le. Nem akart az istennek se megdögleni. Mi az, mi történt?

JUHÁNÉ:

Semmi. Csak Imre vizet kért. (Az urának.) Tessék fölkelni, ne szimulálj! Nem kellett volna annyi sört bevedelni. Na, mi lesz? Nem érek itt rá téged lesni!

FILA:

Nem ivott ő sokat. Valamilyen gyógyszer nincs itthon, ami jó lenne neki?

JUHÁNÉ:

Fejfájás ellen van. Fogd meg inkább, s rázd meg! Attól jobban lett a múltkor. Nincs most itt a kocsi, hogy körülszalajtanál vele a falun?

ERZSI:

Ne mondjon már ilyet, anyu! Hol a bicikli? Elszaladok orvosért.

JUHÁNÉ:

Sehova se mégy! Gyere vissza! Azt akarod, hogy elterjedjen a faluban, hogy az örömapa olyan beteg, ki kellett hozzá az orvost hívni? Mondogassa mindenki, milyen lagzi lesz ott? Elmenjen a vendégek kedve is?

JUHA (ahogy segítenek neki fölállni):

Majd jobban leszek én. Nem kell menni sehova.

FILA:

Te tudod, hogy érzed magad. De elszaladhatok én is orvosért.

JUHÁNÉ:

De nagyon szaladhatnékotok van! Inkább segítsetek, vigyük be innen a házba, nehogy meglássa valaki. Lefektetjük a kamrában, majd ott észhez tér a hűvösön. Gyerünk befelé vele, takarítsuk el innen gyorsan!

2.

Úgy fordul, alakul át a színpad, hogy látni lehet, amint a nyári konyhán át, keresztül a verandán és a hátsó szobán, beviszik Juha Imrét a kamrába.

JUHÁNÉ (a hátsó szobában, amint megáll a kamraajtóban, Filának és Erzsinek):

Terítsétek alá a rossz kabátot, ott lóg a szögön! A létra mellett!

VERA NÉNI (Juhánénak fojtott hangon):

Jött valaki, hallottad? Most csukódott a kapu.

JUHÁNÉ (izgatottan):

Jön? Kicsoda? Csukjuk be gyorsan a kamraajtót!

VERA NÉNI (mikor kis idő múlva a verandán megjelenik a férje):

Maga az? Mit járkál ilyenkor? Ránk hozza a szívbajt!

(Ekkor a veranda utca felé nyíló ajtaján váratlanul Irén és Ferkó lép be.)

IRÉN:

Csókolom, anyuka!

FERI (nagy hangon):

Jó napot, Elek bácsi! Hogy van? Csókolom, anyu, Vera néni!

JUHÁNÉ:

Fiam! Irénkém! Na végre, csakhogy megjöttetek! (Megcsókolja őket.)

VERA NÉNI:

Csak jól hallottam én, hogy csukódott a kapu.

JUHÁNÉ (Irénnek, Ferinek):

A gyerekek? Hoztátok tán őket?

IRÉN:

Nem lehetett volna azokat otthon hagyni, anyuka! Tegnap már alig bírtam velük, olyan nagy volt az izgalom. Azóta már hátul lehetnek a kutyánál.

JUHÁNÉ:

Mért az előbbre való, mint nekem köszönni? Többre becsülik a kutyát, mint engem?

IRÉN:

Ugyan már, anyuka, hogy mondhat ilyet! Tudhatja, milyenek a gyerekek.

FERI (az anyjának, szellemeskedve, hogy másra terelje a szót):

Itt lesz a lagzi, ugye? Jó helyen járunk?

JUHÁNÉ:

Itt bizony, fiam! Ezt is megértük! (Elérzékenyül.) Férjhez megy az én Erzsikém. Istenem!

FERI:

Csak nem sajnálja? Hadd menjen, ha kedve van. Amott nem lesz semmi – a nászuknál?

JUHÁNÉ:

Azt üzenték Erzsitől, hogy nálunk legyen minden, ők majd hozzájárulnak a költségekhez. De úgysem fogadok el tőlük pénzt. Nálunk jóval idősebbek lehetnek.

FERI:

Miért, maguk még nem találkoztak?

JUHÁNÉ:

Nem bizony! Nem volt itt idő az ismerkedésre. Ide tegyétek valahová a csomagokat. Csinálok egy kis helyet. (Pakol.) Olyan rumli van most itt. Azt se tudom már, mi hol van. (A menyének.) Szép pulóvered van, Irénkém! Mennyiért vetted?

IRÉN:

Ne is kérdezze! Ferinek még meg sem mertem mondani. Ráadásul most az úton jól összekoszoltam. A guta meg akar ütni. (Mutatja a pulóver ujját.) Na és a menyasszony? Hol van? Vagy apuka? Hadd lássuk már!

JUHÁNÉ:

Hagyd el! Képzeld, csinálták Filával a sátort, s közben, ugye... Az előbb fektettük le a kamrában. Tisztára a fejének szállt...

FERI:

Akkor hadd aludjon kicsit. Amúgy mi újság van? Vera néném, hogy van?

VERA NÉNI:

Megyünk a szociális otthonba, Ferikém. De nem is bánom! (Az urára.) Nem bírok már ezzel a jóemberrel! Megöregedtünk, Ferikém!

ELEK BÁCSI:

Tavaly még egészen messzire, a sarkon túlra is el tudtam menni. Most meg már! Megette a fene!

FERI:

Ne tessék már ilyeneket mondani! Hát még egészen jól bírják magukat, látom!

IRÉN:

Én kimegyek, megnézem ezeket a kölyköket. Agyonütöm őket, ha összekoszolják a ruhájukat. Mikor lesz az esküvő, hány órakor? Legalább addig nézzenek ki valahogy.

JUHÁNÉ:

Van még idő. Addig ennetek kellene valamit, megéhezhettetek az úton. A hurka kisült-e már, nem tudja, Vera néném? Az éjszaka hajnali háromig azt töltöttük. (Irén kimegy, indulna utána Juháné is.)

FERI (megfogja az anyja kezét):

Majd eszünk még! Ráérünk vele. Én inkább szomjas vagyok. De nem vízre!

JUHÁNÉ:

Gondolom! Megéred a pénzed! Majd adnék én neked a feleséged helyében!

FERI:

Jól van már, no, ne legyen olyan szigorú! Milyen a vőlegény, arról beszéljen, meg van vele elégedve?

JUHÁNÉ:

Nem láttam én még, hallod!

FERI:

Ne-em? Hogy lehet az? Nem tudja, kihez megy férjhez Erzsi?

JUHÁNÉ:

Tudom én! Úgy volt, hogy el is jön majd. Apád épp aznap lett rosszul a répaföldön, amiről írtam is a levélben. S képzeld, idejött akkor valaki, egy nem is tudom, kicsoda, agyba-főbe itattuk, csókolgattuk, azt hittük, hogy ő az. Elzavartam aztán, mint a kutyát. Kotródott kifelé a kapun.

VERA NÉNI:

Csicsónénak meg majd kiesett a szeme, úgy lesett a sarkon. Ott állt, mikor ment el az a valaki. Odaláttam az ablakból.

FERI (fel-alá jár, az anyjának):

Nem ismeri a vőlegény szüleit, de még a vőlegényt se? Akkor hogy lesz itt esküvő?

JUHÁNÉ:

Attól még lehet. Miért?

FERI:

Ha én ezt elmondanám valakinek, hétszentség, hogy nem hinné el! Ilyen nincs! Nem szélhámos lehet az? Vagy olyan fertelmes csúnya, hogy nem meri megmutatni magát?

JUHÁNÉ:

Az a fő, hogy orvos! Mindegy, akárhogy néz is ki. Hunyja be a szemét, akinek nem tetszik. De olyan csúnya úgyse lehet.

VERA NÉNI:

Nem hát. Persze hogy nem. De azért csak bemutatkozhatott volna.

JUHÁNÉ:

Mit csináljak, ha nem jött el. Fél napig vártuk! Miatta nem lett kiegyelve a répa!

ELEK BÁCSI:

A mai fiatalok nem sokat adnak az illemre, nem úgy, mint még a mi időnkben!

JUHÁNÉ:

Nem volt rá ideje eljönni, biztos, mást mit gondoljak? (Kabátokat, nadrágokat szed le a fogasról, beviszi a szélső szobába.)

FERI:

Annyi idejének csak kellett volna lenni, még ha orvos is, hogy ideszagol. Ne Erzsivel üzengessen! Annyi tiszteletet igazán megérdemelnének. De maguk: ripsz-ropsz, gyerünk a lagzival! Lehetet volna még azzal várni.

JUHÁNÉ (visszajön):

Mire? Hogy meggondolja magát? Kereket oldjon? Nem akármilyen fogásról van szó! Nyélbe kell ezt ütni minél hamarébb. Mert van ez mögött más is, amiről te nem tudsz. Nem is kis dolog.

(Erzsi és Fila kijönnek a kamrából.)

ERZSI (meglátva a bátyját):

Né, itt vannak Ferkóék! (Megöleli a testvérét.) Most jöttetek? A feleséged?

FERI (kedélyeskedve):

Kiment ráparancsolni a kazalra, nehogy fölengedje mászni a gyerekeket! Hadd nézzelek már! Még mindig így vagy? Gyerünk öltözködni, szépítkezni! Hol a menyasszonyi ruha? Nem leszel készen időre, igaz-e, Gábor bácsi? Jó napot kívánok!

(Kezet fognak.)

FILA:

Megvárná a pap! A pénzért? Még elébünk is jönne!

JUHÁNÉ:

Biztosan! Ez nem akármilyen esküvő lesz! Szebb lesz tán, mint a tiétek volt! Szőnyegek is lesznek leterítve, minden gyertya ég majd, szól az orgona! Azt hiszem! (Filának.) Elaludt Imre? Jól van akkor, hadd pihenjen! Gyere, adok enni, nehogy éhen menj haza átöltözni. (Vera néninek, Elek bácsinak.) Maguk nem jönnek? Kóstolják meg a hurkát!

ELEK BÁCSI (kapva az alkalmon):

Kóstoljuk, no, milyen az íze?!

VERA NÉNI:

Épp az érdekli magát a legjobban! Állandóan éhes, ilyen embert életemben nem láttam! (Kimennek.)

(Pillanatnyi csönd.)

FERI (Erzsinek):

Hogy tehettél ilyet, hogy nem mutattad még be a vőlegényed?

ERZSI:

Én bemutattam volna, Ferikém, ha az úgy ment volna. Te sok mindenről nem tudsz. Ti ha hazajöttök, itt vagytok fél napig, egy napig, s mentek vissza. Vendégek vagytok, nem úgy, mint én. Nem tudjátok, mi van itthon.

FERI:

Ami azelőtt, mi más lenne! Anya megy a feje után. Meg güri van. Leülni sincs idejük. Biciklin esznek!

ERZSI:

Én meg főzök, takarítok, hogy anyu mehessen, azzal is több ideje legyen, azért hívott haza.

FERI:

Dolgozni se volt jobb Pesten azért a fizetésért. Mi hasznod volt belőle?

ERZSI:

És abból mi van, hogy itthon vagyok? Ha most férjhez megyek, el is megyünk innen. Lesz lakásunk is.

FERI:

Micsoda lesz? Neked van lakásod. Mit lakásod – házad! Hova akarnátok menni? Az én részem is a tiéd! Hogy juthatott ilyesmi az eszedbe?

ERZSI:

Úgy, hogy elegem van már ebből az egészből! Felőlem azt csinálsz a részeddel, amit akarsz!

FERI:

Én viszont nem azért egyeztem bele az átírásba, hogy itt hagyd őket! Öt-tíz év múlva mi lesz itt velük? Nekem kétszáz kilométerre van ide a munkahelyem, lakásom. Odaköt minden. Mi nem lehetünk velük!

ERZSI:

Akkor legyek én, ugye? Mit számít neked! S mindenben anyától függjek, ne is mehessek férjhez, főleg ahhoz ne, akihez én akarok!

FERI:

Hát ahhoz mégy, akihez akarsz, nem?

ERZSI:

De igen. Csak hogyan, te azt nem tudod!

(Juháné és Irén jön be.)

JUHÁNÉ (tálban hurkát, kolbászt hoz be, leteszi az asztalra):

Gyertek, egyetek! Most sült ki. Te is Erzsi! Irénkém, ide üljél, ni!

IRÉN (Erzsinek):

Szervusz! (Megcsókolják egymás arcát.) Sovány vagy most. Az izgalomtól nyúltál meg így? Én is így voltam, ne törődj vele. Majd összeszeded magad. (Ferinek.) Az ajándékot odaadtad már?

FERI (fejéhez kap):

Tényleg! Eszembe se volt. (Veszi a csomagot.)

JUHÁNÉ:

Ugyan mi lehet benne?

FERI:

Hajaj! Ebben van csak a valami!

IRÉN:

Alig tudtam kitalálni, mit vegyek. Aztán erre fogtam rá. Ha nem lesz jó, majd becserélitek másra.

JUHÁNÉ (kibontja a csomagot, felkiált):

Tányérok. Nahát! (Fölemel egyet.) Gyönyörű! (A lányának.) Ehettek most már!

IRÉN (Erzsinek):

Na, meg vagy vele elégedve? Mit szólsz hozzá?

ERZSI (nem nagy lelkesedéssel):

Köszönöm szépen! Szép.

IRÉN (megkönnyebbülten):

Jól van akkor. Úgy izgultam. Használjátok egészséggel! (Megpuszilja Erzsit.) Legyetek boldogok! Az a fontos, hogy megértsétek egymást. Ne veszekedjetek!

JUHÁNÉ:

Csak már itt lenne a vőlegény! A cigányok megérkeztek, úgyhogy, Erzsikém, ha ettél, lehet készülni. Itt vannak már Biri Tóniék is, beültettem őket a sátorba.

IRÉN (a kinti zajra):

Jött megint valaki!

ERZSI (kinéz az ajtón):

Csicsóék! Hoztak ők is pár tányért, biztos!

JUHÁNÉ:

Ide már ne hozzanak! Tányérboltot nyitunk, azt hiszik?

(Bejön Csicsóné, tálca sütemény nála, meg csomag.)

JUHÁNÉ (Csicsónénak):

Az urad? Hol hagytad? Nem jön be?

CSICSÓNÉ:

Megy hátra, azt mondta. Tóniékkal akar beszélni. (A süteményre és a csomagra.) Vedd már el tőlem, tisztára elhúzta a karom! (Ferinek és Irénnek.) Látom, megjöttetek ti is!

JUHÁNÉ:

Meg. Már csak te hiányoztál! (A süteményt, csomagot beviszi a szélső szobába.)

CSICSÓNÉ:

Meg a vőlegény! De jön már az is, ahogy láttam.

ERZSI (fölszabadultan):

Jön? Hol? Tetszett látni?

CSICSÓNÉ:

Láttam hát! Ahogy kiszállt az autóból, a kapuban rögtön körülfogták, ott beszélgettek.

(Erzsi menne érte, az ajtóban találkoznak, Pistánál nagy csokor virág.)

ERZSI:

Csakhogy itt vagy! (Összeölelkeznek.)

PISTA (Irén és Csicsóné felé):

Kezüket csókolom! (Ferinek.) Jó napot kívánok! Olyan sokan vannak odakint, alig tudtam bejönni.

ERZSI:

Már úgy vártunk! (A menyasszonyi csokorra.) Jaj, de szép csokor! Igazán szép! (Elveszi tőle.) Gyere, bemutatlak. A vőlegényem. (Ferire.) Ő a bátyám. (Irénre.) A sógornőm. (Csicsónéra, aki gyanakodva méregeti Pistát.) Az egyik szomszédasszony.

CSICSÓNÉ (Pistának):

Maga a vőlegény? Hogy még!

JUHÁNÉ (szaladva a szobából, a többieket kerülgetve):

Megjött a vőlegény? Jaj, istenem! Hol van? Hadd látom!

PISTA:

Kezét csókolom!

JUHÁNÉ:

Csakhogy megérkezett! Jaj, de nagy kő esett le a szívemről. Úristen, mondogattam magamban, mi lesz, ha nem jön most sem, ha becsap bennünket. Már gyülekeznek a vendégek. Hála istennek, hogy itt van! (Megöleli Pistát.) Úgy izgultam, az idegességtől ilyen a gyomrom. (Az öklét mutatja.)

PISTA:

Az egyik barátom hozott el autóval. Elvisz bennünket az esküvőre is. Tessék megnyugodni, most már itt vagyok.

JUHÁNÉ (Pistára pillantva, csak most eszmél. Szédülten, széket keresve magának):

De hiszen... Hisz én magát...

CSICSÓNÉ:

Mi az, Ilka? Valami baj van? Én megmondtam előre.

JUHÁNÉ (fölugrik):

Te nem mondtál semmit, megértetted! Ki ne merd nyitni a szád! (Más hangon.) Most jön ki rajtam a rengeteg fáradtság. Mi bajom lenne... (Elfordul.) Nagy isten, mit csináljak?

PISTA:

Tessék nyugodt lenni. Pihenjen most kicsit. Apámék is jönnek nemsoká. Engem elküldtek előre.

JUHÁNÉ (a foga közt sziszegve, tehetetlen dühvel):

Csak nézzek a szemükbe! Jó helyre jönnek!

FERI (másra gondol):

Úgy is van! Meg kell nekik mondani. Csak ideállítanak a készre. Nem segítettek semmit! Micsoda dolog ez?

IRÉN:

Csak össze ne vesszenek, ezen a szép napon!

JUHÁNÉ:

Ez aztán szép! Gyönyörű! (Pista felé vág tekintetével.) Hozok bort, a megváltó istenit! (Ferinek.) Ti meg egyetek! (Csicsónénak.) Te eszel-e?

CSICSÓNÉ:

Hát ha megkínáltok.

JUHÁNÉ:

Hogyne ennél, ugye? (Sámlit tesz elébe, de inkább dobja a sarokba.) Ide ülj, majd hozok akkor. (Mindenkire.) Zabáljatok!

CSICSÓNÉ:

A macska helyére üljek?

JUHÁNÉ:

Miért? Most nincs itthon. Odaát egerészik a szomszédban. Üljél csak nyugodtan!

(A nyári konyha felőli ajtón Vera néni jön be.)

VERA NÉNI (Juhánénak):

Te itt vagy? Odakintre is menjél már, mert megint jöttek vendégek. Fogadni kellene őket. Nincs bor se az asztalokon.

JUHÁNÉ:

Akkor nincs! Majd lesz! Várjanak! (A kamra felé indul.)

VERA NÉNI (Pistára):

Megjött a vőlegény? Nahát! Ez a szép fiatalember az?

JUHÁNÉ:

Az. Jól nézze meg!...

VERA NÉNI (Juháné után):

A cigányoknak is vigyél bort, mert innának. Ki van száradva a torkuk, azt mondják.

JUHÁNÉ:

Na, majd öntök nekik akkor, istent a torkukba! Ne panaszkodjanak! Csak előbb felköltöm az uram. Jöjjön most már, segítsen. Egymagam én ezt ép ésszel nem bírom ki.

VERA NÉNI:

Meg öltözzön is, veled együtt! Meg a menyasszony is! Egyszer csak azon veszitek észre magatok, hogy menni kell. Ne akkor kapkodjatok!

JUHÁNÉ (falfehéren jön ki a kamrából, becsukja az ajtót, nekitámaszkodik):

Ezt nem élem túl... Én megzavarodok... Jaj nekem!

VERA NÉNI:

Mi van, rosszul vagy?

JUHÁNÉ:

Istenem! (Tenyerébe temeti az arcát.)

FERI:

Mi történt?

ERZSI:

Valami baj van?

JUHÁNÉ:

Semmi nincs. Hagyjatok engem! Hagyjatok!

FERI:

Mondjon már valamit! Vagy mit csináljunk, szóljon!

JUHÁNÉ:

Nem mondok semmit. Menjetek innen! Könyörgök, menjetek!

FERI:

Kifolyt a bor? Vagy mi van?

ERZSI:

Apa alszik még?

JUHÁNÉ (bezárja kulccsal az ajtót):

Senki ne próbáljon bemenni! (A fiának.) Gyere, Feri, a gádorba! Majd öntünk bort a nagydemizsonból. (Kifelé indul.) Isten az égben, hogy mit tettél! (Kimegy, utána Feri is.)

VERA NÉNI:

Csak nem megecetesedett a bor? Megromlott volna a hordóban?

PISTA:

Hozunk a boltból, még nyitva van. Vagy a kocsmából. Itt az autó.

ERZSI (nyitná a kamraajtót):

Apától kellene megtudni, mi történt odabent.

JUHÁNÉ (bejön egy tányér hurkával, Csicsónénak):

Na, itt a hurka! Nesze, egyél!

CSICSÓNÉ:

Szebben nem tudod mondani?! Nem vagyok én kutya! Még ha annak nézel is.

JUHÁNÉ:

Most mi nem tetszik? (A hurkára.) Kevesled? Vagy mi bajod van? Tessék oda leülni, s egyél, ha már behozattad velem, nem tudtad megvárni, amíg vacsora lesz! Annyira éhes vagy!

FERI (két kancsó borral jön be, a feleségének, aki poharakat hoz):

Irénkém, adjál a vőlegénynek poharat, hadd töltsek neki! A menyasszonynak is! Vera néninek, anyának!

JUHÁNÉ:

Csak igyatok ti! Egészségére mindenkinek!

CSICSÓNÉ:

Egészségetekre! (Juháné felé.) Olyan ez a vőlegény csakugyan, mintha orvos lenne. Úgy néz ki így felöltözve. Aki nem látta még, senki nem mondaná, hogy nem az.

JUHÁNÉ:

Kezded megint? Nem bírod abbahagyni? Mit mondtam neked az előbb? (Remeg az idegességtől.) Mert a szádat betömöm!

CSICSÓNÉ:

Meg tudnám tenni, hogy nem szólok. De azt hitted már, te vagy az isten! Lenézel, mert én szegény asszony vagyok! Csakhogy én nem vagyok olyan harácsoló, mint te, a világot be szeretnéd kapni!

JUHÁNÉ:

Harácsoló? Miért, tőled vettem el, amink van? Úgy csak te meg a hozzád hasonló nyomorultak szerettek volna meggazdagodni. Csak neked harácsoló, aki dolgozik, de másnak senkinek, aki nem a máséra áhítozik!

IRÉN:

Most maguk min vitatkoznak! Hagyják abba! Majd megbeszélik máskor.

CSICSÓNÉ:

Én nem veszekszem, csak megmondom, amit akarok. Mert már azt se tudta jó dolgában, mit csináljon, hogy vágjon fel! Már nem is lett volna neki jó, ha Erzsit más veszi el. Neki csak orvos, mérnök felelt volna meg. Jó, hogy már nem miniszter!

JUHÁNÉ:

Mert nem a te fiadhoz megy hozzá? Az fáj annyira?

CSICSÓNÉ:

De nem is orvoshoz megy, Juháné asszonyság, de nem ám! Remélem, nem tagadod le?

JUHÁNÉ:

Na ne mondd! És ha nem orvoshoz, akkor kihez, szerinted?

CSICSÓNÉ:

Azt én se tudom.

JUHÁNÉ:

Na látod! S képes vagy őt megrágalmazni.

CSICSÓNÉ:

Ez nem rágalom. Nem semmiért gyanakodtak mások is.

ERZSI:

Pista, menjünk innen! (Húzná az ajtó felé.) Meneküljünk!

JUHÁNÉ:

Sehova se mentek! (A fiának.) Feri, állj oda az ajtó elé! Innen se ki, se be, a megváltó úristenit! (Csicsónénak.) De a bőröd lenyúzom most, arra elkészülhetsz, ha nem bizonyítod be, amit mondtál, megértetted-e? Na, hadd hallom, mivel bizonyítod?

CSICSÓNÉ:

Azzal, hogy a múltkor ezt a fiatalembert zavartad el! Hát megismerem! Ott ment el az orrom előtt. Hallottam azt is, mit kiabáltál utána! S máskor is láttam, nem is egyszer, amikor a lányod itt nyomkodta a sarkon.

JUHÁNÉ:

Hogy én kiabáltam? Őutána? (Pistának.) Most szóljon hozzá! (Csicsónénak.) Nem sül ki a szemed? Egy egyetemet végzett orvost rágalmazol te meg? (Pistának.) Mondja már a szemébe, ki maga! Hadd hallgasson el!

FERI:

Na, halljuk, ki vele! Mire vár?

IRÉN:

Ne türelmetlenkedj már, Ferikém! Majd mondja.

FERI:

Nekem is gyanús ő, nem is kicsit.

IRÉN:

Hogy mondhatsz ilyet! Nem is ismered.

FERI:

Épp ez az, hogy nem ismerem! Ki tudja, Erzsi honnan szedte föl. Most állít ide először! Eddig hol volt? Szélhámos lehet ez, nem orvos!

ERZSI:

Neked semmi közöd hozzá, hogy ő kicsoda! Mit szólsz bele! Tönkre akarsz tenni? Én nem élhetek úgy, ahogy én akarok? Meg akarsz szégyeníteni, itt most mindenki előtt? Botrányt akarsz?

JUHÁNÉ:

Itt nem lesz semmiféle botrány! Mindenki rajtunk röhögjön? Föl is akasztanám magam! Húznám a hurkot a nyakamra!

FERI (Pistának):

Adja ide a papírjait! Hadd nézzem! Meg lehet azt rögtön tudni, kicsoda ő. Miféle jómadár?

ERZSI:

Oda ne add, Pista! Istenem, oda ne add!

PISTA:

Tudtam előre, hogy ez lesz a vége.

ERZSI:

Egy szót se szólj többet! Hallgass, mert végünk van!

FERI:

Hogyhogy ne szóljon? Szóljon csak! (Pistának.) Ki vele, ki maga? Hadd halljuk! Ide a papírjaival!

PISTA (magába roskadva):

Igen, az vagyok, aki a múltkor is itt voltam. Amikor be is mutatkoztam. (Erzsi zokogva öleli magához a fiút.)

CSICSÓNÉ:

Na ugye, mit mondtam. Tessék!

FERI (tehetetlen dühében):

Én a pofáját szétverem mindjárt! Agyoncsapom, mint a legyet!

ERZSI (szembefordulva a bátyjával):

Hozzá ne nyúlj! Meg ne próbáld ütni!

JUHÁNÉ:

Te meg még védeni mered? Ezt az utolsó büdös csirkefogót? Ezt a köpedelmet? Orvosnak adja ki magát. S ilyenkor állít ide, mikor már nem tudok semmit se csinálni. Kész helyzet elé állít. Belevisz engem is a hazugságba. Hallgatok, hogy ne lepleződjön le: s ő nem bírja tartani a száját?!

PISTA:

Én nem adtam ki magam orvosnak. Én azt egy szóval se mondtam.

JUHÁNÉ:

Akkor ki mondta? Ki volt az? Mert rögtön megháborodok. Azt az úristent az égbe!

ERZSI:

Én mondtam Pistát annak, hogy hozzámehessek. Maga az oka mindennek!

JUHÁNÉ:

Még hogy én? Nem szégyelled magad? Még rám fogod, anyádra, te gyalázatos!

ERZSI:

Csak nehogy tagadni merje, csak azt ne!

JUHÁNÉ (toporzékol):

Mert jót akartam neked, te?! Mert olyanhoz akartalak férjhez adni, akire fölnézhetsz? Aki rendes, intelligens ember? Aki mellett nem kell dolgoznod se, nem úgy, mint nekem, hogy nem ér egy hajítófát se az életem?!

ERZSI:

Ha másra telt, meg tudta szerezni, szeretett volna egy orvos vőt is megkaparintani. Én is kéznél legyek mindig.

JUHÁNÉ:

Ki se bírtad volna! Te inkább félrevezetted, becsaptad anyádat! Idejön most a rengeteg ember, mit mondjak nekik, mi? Hogy menjenek haza, mert nem lesz esküvő? Utolsó, piszkos, piaci légy lányom van? Mit mondjak?

FERI:

Csak azt. Ne engedje hozzá egy ilyen mocsok alakhoz, akiről azt se tudják, kicsoda! Lehet ez anyagyilkos is!

PISTA:

Ahogy orvos nem vagyok, ugyanúgy nem vagyok emez se, nyugodtak lehetnek. Erzsike nevében szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, amiért engem orvosnak mondott, s ilyen helyzetbe hoztuk a családot. De mi szeretnénk összeházasodni, s Erzsike félt, ha megmondja az igazat, nem esküdhettünk volna meg.

JUHÁNÉ:

És most nem fél? Most már jól van minden? Jobb, hogy itt mindenki előtt derülnek ki az aljas dolgai? Mástól félt ő! Attól, hogy nem tudja elhappolni tőlem a pénzt! Rájövök én már, mit akart ő, szakadtam volna meg, még mikor a világra szartam!

FERI:

Miféle pénzt? Miről beszél maga?

JUHÁNÉ:

Százezer forintot ígértem neki nászajándéknak, az kellett volna ennek a gyalázatosnak. Az apjával már erőszakkal el akarták tőlem venni a múltkor.

FERI:

Százezer forintot?! Se kutyája, se macskája! Inkább nekünk kellene az a pénz, jobban rá lennénk szorulva! De nagyon jól van magának!

IRÉN (szemrehányóan az anyósának):

Mikor mi esküdtünk, nem kaptunk anyukától egy fillért se.

FERI:

Mióta szeretnénk nagyobbra cserélni a lakást, ne abban a kicsiben szoronganánk! S maga még neki ígérget? Mindene megvan. Mit akar még?

ERZSI:

Lakásra befizetni, ha annyira akarod tudni! Azt képzeled, nekünk másra kellett volna a pénz?

FERI:

Költöztél volna albérletbe a kedves barátoddal, ha annyira odavagy érte! Inkább azt csináltad volna, mint hogy ránk hozd ezt a szégyent!

ERZSI:

És gyerekkel éljünk majd albérletben, ugye? Neked mit számít!

FERI:

Nem kell az rögtön! Várjatok vele!

JUHÁNÉ:

Csak ő nem vár ám, mit gondolsz te? Már föl is csináltatta magát, a szégyentelen! Hogy nem sül le a pofájáról a bőr!

VERA NÉNI:

Te jóisten! Lesz szóbeszéd, csak tudják meg ezt is a faluban!

CSICSÓNÉ:

Tudják már ezt! Fila felesége elbeszélte a piacon.

JUHÁNÉ:

Rohadjon meg az is! Az ember így bízzon meg valakiben!

IRÉN (Erzsinek):

Mért nem vetetted el? Nem vagy férjnél, megcsinálták volna szó nélkül.

ERZSI:

Mert nem akartam, s nem is fogom elvetetni. Ez az én dolgom. Ebbe ne szóljon bele senki!

IRÉN:

Kérlek szépen. Dehogy szólok! Ki is mehetek, ha kívánod. (A férjének.) Megnézem inkább a gyerekeket, mit csinálnak. (Kimegy.)

FERI (Pistára):

Emiatt a piszok senkiházi miatt van az egész! A pofáját kéne szétverni!

PISTA:

El akarom venni Erzsikét feleségül, s nemcsak a gyerek miatt. Akkor meg mi kifogásuk van? Hogy nem vagyok orvos?

JUHÁNÉ:

Igenis az! És ne akarja őt elvenni. Szó se lehet róla! Nem engedem a Máriának se, megértette?! Innen nem viszi el! Nem akarok, mint a kutya, egyedül megdögleni. Nem azért neveltem két családot, hogy egyedül maradjak. S ha Erzsinek gyereke lesz, még ha magától is, azt is kutyafuttában lássam, mint a Feriékét! (A többiek felé.) Én nem gyönyörködhetek az unokáimban, amikor én akarok, mint más, akinek az megadatik? Azt csak mások érdemlik meg, én nem?

ERZSI:

Azért még nem maradunk itt, hogy maga gyönyörködhessen. S nem, hogy ne maradjon egyedül!

JUHÁNÉ:

Csak akkor ezen az ajtón nem is jössz be többet, megértetted-e? Mehetsz a semmivel! Mert innen nem viszed el a ruháidat, se a bútorod, semmit!

ERZSI:

Majd dolgozunk, s megélünk. Nem fogunk koldulni. S nem fogok olyan elvakultan se élni, mint maga, hogy viszi az esze, szalad, kapar, belegörbül, de akkor se enged, csak azért is csinálja! Keresztülgázol mindenen, mindenkin. Hogy tud így élni, mondja?!

JUHÁNÉ:

Tudok, mert nem magamért, én mindent értetek tettem. De most már nézhetsz! Egy megveszekedett fillért se kapsz. Ha az utcán koldulsz se látlak meg többet.

ERZSI:

Legyen boldog a pénzével! Szégyellem, hogy eddig is számítottam rá! Mentségem, hogy a gyerekemnek akartam otthont teremteni. De ha nem sikerül most befizetni a lakásra, majd befizetünk máskor.

JUHÁNÉ:

Szakadjon rád akkor az ég! Az szakadjon rád! A helyedben én elsüllyednék a szégyentől, hogy a szüleidnek így hálálod meg, amit érted tettünk. Te nem tudod, hogy mi mennyit dolgoztunk, hogy majd belepusztultunk sokszor, mert téged megkíméltünk a munkától. S ez a köszönet érte, hogy amit kívántál, mindent megkaptál! Húztuk az igát: szenvedtünk, mint az állatok! S itt az eredménye, ni! (Fölrántja a kamraajtót.) Itt fekszik apád halottan! Itt van! Hogy dögölne meg az Isten is az égben! S most már azt teszel, amit akarsz! (Az ajtónak támaszkodva zokog. Odakintről cigányzene szűrődik be.) Ha az ember annyi áldozatot se kérhet a saját gyerekétől, amennyit én kértem, s világ csúfját csinál az anyjából, amerre a szeme lát, mehet éntőlem!

(Az első döbbenet után mindenki a kamraajtóhoz siet.)

ERZSI (kétségbeesetten):

Apa! Nem!

VERA NÉNI:

Jóságos isten!

CSICSÓNÉ:

Meghalt Imre? Ez nem lehet igaz!

FERI:

Vigyázzanak az útból, hadd megyek be!

JUHÁNÉ:

Oda te már mehetsz, őrajta már nem segítesz.

ERZSI:

De az orvos segíthetett volna, ha szólunk neki. Én el akartam menni érte! Istenem! Éreztem én ezt.

FERI (kijön a kamrából, az anyjának):

Maga már az előbb is tudta, hogy meghalt. Mért nem szólt?

ERZSI (keserű gúnnyal):

Mert el akarta titkolni, biztos, azért! Nehogy elmenjen a vendégek kedve.

VERA NÉNI:

Hogy is gondolhattál ilyet, Ilka? Jaj nekem!

JUHÁNÉ:

Őneki már mindegy. S ha már megvan a nagy cécó, összejön a rengeteg ember, halasszuk el a lagzit? (Erzsire és Pistára.) Akkor már tudtam, hogy ezek becsaptak.

ERZSI:

Én meg akartam mondani az igazat, s meg is mondtam, amikor eljött Pista a múltkor, emlékezzen rá, de maga nem hitte el! Anya kényszerített rá, hogy hazudjak! Orvos vő kellett volna nagyon, mindenáron! Fölvágni a falu előtt! Ha nem köti ki, kihez menjek férjhez, nem tettem volna ezt.

CSICSÓNÉ:

Mért nem is hallgattam én! De bánom már, hogy szóltam!

ERZSI:

Jól tette, hogy szólt. Mi történik, ha csak holnap derül ki, hogy apa meghalt? Lagzi volt a háznál, apa meg a kamrában feküdt halottan. Ha anyának nem is tesz semmit, nekem igen! El se tudtam volna viselni ezt a szégyent! Apa tudta, hogy én kihez akarok férjhez menni. Ő mindent tudott.

JUHÁNÉ (döbbenten):

Tudta? Akkor ezért akarta ő tőlem elvenni a pénzt? Akkor ezért akarta! S mikor nyakig vagyok a bajban, erre fel meghal! Fuj!

VERA NÉNI:

Ejnye, Ilka! Megver az isten!

JUHÁNÉ:

Megvert már engem eléggé. Ennél jobban már nem verhet. Kár volt a sok küszködésért! A verejtékért, amit hullattam! (Könyörögve az ég felé.) Istenem, add, hogy dögöljek meg én is! Pusztuljak el, kaparjanak el, ne éljek többet!

VERA NÉNI:

Nyugodj meg, Ilka! (Csicsónénak.) Mi meg menjünk. Ne legyünk láb alatt. Itt már...

CSICSÓNÉ:

Mennék. Csak akkor...

JUHÁNÉ:

Vigyed az ajándékodat! Vigyed innen! Ne maradjon itt senkinek semmije. (Fekete kendőt köt a fejére.) Hagyjatok magamra. Menjen innen mindenki haza! Egyedül akarok lenni. Egyedül. Úgyis az a sorsom: ezután csak a senkivel legyek itthon. Forduljak arccal a temető felé, s várjam, mikor kerülök én is oda. Mikor teszik már rám a kőlapot, ami alól, ha akarnék se tudjak kijönni! Maradjak én csak ott. Jobb helyem lesz alatta, mint idefönt volt. Nem vagyok kíváncsi erre a világra, amelyik engem ilyen sorsban részeltetett, csontomig megszomorított. Megszégyenített, és megkeserítette bennem földig az életet. Engem büntet, aki mindig tele voltam igyekezettel, s már hús sincs rajtam, csont-bőr vagyok. Pusztuljak el mielőbb, én már mást nem kívánok. Elegem van. (Letérdel a kamraajtó elé, közben lassú sötét.) Mindenből elegem. (A kinti zeneszó elhalkul.)

Vége.

1985.

{fel}