Mindenáron

SZEMÉLYEK

Juha Imre
Juháné
Erzsi, a lányuk
Pista, Erzsi udvarlója
Juha Feri
Irén, a felesége
Csicsóné
Elek bácsi
Vera néni
Fila Gábor
Asztalos

Történik a hetvenes-nyolcvanas években.

Első rész

Szín: tágas nyári konyha, egybeépítve az új nagyházzal. Palackos gáztűzhely benne, sezlon, konyhaszekrény, elfüggönyözött stelázsi a fazekaknak, tányéroknak, valamint asztal és székek. Az egyik ajtó az udvarra, a másik a nagyház üveges verandájára nyílik.

1.

Juháné jön be, kosár, kanna nála, leteszi a stelázsi mellé.

JUHÁNÉ:

Erzsi, merre vagy? (Eltűnik a veranda felé nyíló ajtón.)

ERZSI HANGJA:

Most jött haza? Itt vagyok, takarítok a nagyszobában!

JUHÁNÉ (fejéről a kendőt leoldva visszajön):

Na, hol is a seprű? Hadd csinálom én is gyorsan! (A tűzhely mellett keresi.) Ide szoktam tenni. (Kilép az ajtó elé.) Ehol van, ni, fellökte a macska. Sicc innen, te! (Söpröget.) Itt meg mi van? (Az ágy alól négy-öt pár cipőt, bakancsot kotor elő a seprűvel.) Ez az ember ide gyűjti nekem a sáros, rusnya cipőit? Bedugdossa az ágy alá? Mit gondol ez? (Az ajtó felé söpri.) Azt hiszi, ezeknek itt a helye? (Váratlanul Vera néni és Elek bácsi jelenik meg az ajtóban, kopogtatnak.)

ELEK BÁCSI:

Mit csinálsz, lányom! Adjon isten!

JUHÁNÉ:

Ne is kérdezze, olyan ideges vagyok! Most látom, teli az ágy alja az uram sáros, piszkos cipőivel. (Kidobálja az ajtó elé.) Az nem jut eszébe, hogy megtakarítsa, eltegye a helyükre. Berugdossa az ágy alá! Majd összeszedi, ha nem akarja, hogy az udvaron csúnyálkodjanak, lássa az egész falu.

VERA NÉNI:

Majd megpucolom én. Van szegény Imrének elég baja. Odakint van most is, ugye? Ebben a szélben?

JUHÁNÉ:

Én is odakint voltam, most jöttem haza az egyelésből, öt perce sincs. Üljön le, Vera néném! (Széket tesz a fal mellé, aztán egy másikat is.) Elek bácsi meg ide melléje. Pihenjenek kicsit.

ELEK BÁCSI:

Pihenjünk bizony! (Leül.) Nekünk ez már nagyon hosszú út, amíg a szomszédból átérünk. Meg kellett állni kétszer is. S majd vissza is kell menni.

VERA NÉNI (behozza a cipőket az ajtó elől, Juhánénak):

Adjál már kefét, meg valami rossz kést, lekaparni a sarat!

JUHÁNÉ:

Nem tudom én most, hol van a bokszos doboz! Annyira sietnem kell, nem tudok gondolkozni se. (Bemegy a nagyházba.)

VERA NÉNI (az urának, szemrehányóan):

Látja-e? Mi meg idejövünk koldulni! Istenem!

ELEK BÁCSI:

Egy kis lebbencsleves is olyan jólesne.

VERA NÉNI:

Mindig az evéssel van elfoglalva! Másra se gondol. Főznék én, ha lenne tűzrevaló otthon. De én menjek, hogy hozassak valakivel? Ezzel a lábbal? Megint úgy kelljen valakinek hazacipelni az útról, mint a múltkor, mert összeestem, ott jártak rajtam keresztül a libák? – Legalább vízért el tudna menni a kútra! Ne kellene azt is mindig mással hozatni!

ELEK BÁCSI:

Tavaly még a boltba is eljutottam.

VERA NÉNI:

Az tavaly volt. Akkor még én is másképp voltam.

ELEK BÁCSI:

Bottal mentél te már azelőtt is. Mindig fájt valamid, valamikor is, hogy ne kelljen főzni!

VERA NÉNI:

Mindig volt főtt étel, a legnagyobb dologidőben is, ilyet ne mondjon! Ha nem délben, akkor este, ahogy ráértem. De mindig éhen akart halni. Ha tele volt a hasa, hogy az ajtón alig fért ki, akkor is.

ELEK BÁCSI:

Bögre tej sincs otthon. Száraz kenyeret rágjak? Mivel?

VERA NÉNI:

Mért húzatta ki a fogát? Azt hitte, már nem kell? Nem tudok mindennap friss kenyeret hozatni, mert Ilkát se látom mindig, mikor megy az utcán. S nem cselédünk nekünk senki, hogy hol ezt hozzon, hol amazt.

JUHÁNÉ (visszajön, Vera néninek):

Hazafelé jövet beszaladtam a boltba, kaptam lisztet, meg vajat is. Oda is adom. (Nyújtja a kosarat.) A pénzzel majd elszámolunk legközelebb.

ELEK BÁCSI:

Mást nem hoztál, lányom?

JUHÁNÉ:

De hoztam, Elek bácsi, hoztam. Ott van a kosárban. Csak kenyeret nem kaptam. Van, aki már déltől ott áll a bolt előtt, várja a kenyeres autót. De majd vesz cigány Lina. Egy húszast hagytam nála.

ELEK BÁCSI:

Csak nehogy elpipázza! Dohányt vegyen rajta.

VERA NÉNI:

Istenem, cigányokra szorul rá az ember. De majd elintéződik a mi sorsunk, azt hiszem. Nem kell neki sok idő!

JUHÁNÉ:

Itt a bokszos doboz, ni! (Az ágy végéről veszi elő.) Ide üljön, Vera néném, a sparhelt mellé szemetelni. (A tűzhelyről fölemel egy fazekat.) Most látom, maradt tegnapról egy kis húsleves. Megeszik-e?

VERA NÉNI:

Nem enni jöttünk mi.

JUHÁNÉ:

Persze, hogy nem. Tudom én azt. De megmelegítem, ha kell. Odaadom szívesen.

ELEK BÁCSI:

Majd megeszitek ti azt. Kell az nektek is.

JUHÁNÉ:

Itt fő a másik, Elek bácsi! Levágtam reggel egy csirkét, Erzsinek csak föl kellett tenni. Na, nem gondolják meg? Mert kiöntöm a malacok elé.

ELEK BÁCSI:

Sose öntsd! Azt a jó levest!

VERA NÉNI:

Ne legyen már annyira éhes! Nem szégyelli magát? Képes lenne megenni a malacok elől?

JUHÁNÉ (tüzet gyújt a fazék alá):

Meglangyul rögtön. Vera néném nem kér akkor?

VERA NÉNI:

Majd meglátod, jut-e?

JUHÁNÉ:

Hogyne jutna! Tessék a tányér! (Szed neki a levesből, aztán Elek bácsinak is.) Adom magának is. Tessék! Fogja meg szépen! Jó étvágyat! (Mind a ketten kezükben tartva a tányért, esznek.) Én meg elmosogatok közben. Utána megyek Erzsinek segíteni, eltörölgetni odabent. Ott is szanaszéjjel van még minden. Nemsokára vendég jön, muszáj kitakarítani.

VERA NÉNI:

Vendég? Kicsoda?

JUHÁNÉ:

Nem is tudom, megmondjam-e?

VERA NÉNI:

Ferkóék biztos. Pedig nemrég is itthon voltak. (Lemondóan.) Bezzeg hozzánk nemigen jön egyik családunk se.

ELEK BÁCSI:

Néha csak jönnek azért. Mit tolakodnának mindig az ajtóban!

VERA NÉNI:

Jönnek! Hogy néz ki a ház? Körül kellene meszelni. Ha nem is sokáig leszünk már benne, akkor is. Cserepek is hiányoznak a tetőről.

ELEK BÁCSI:

Ha lefújta a szél! Azért a két cserépért nem hívjuk haza se az egyik gyereket, se a másikat. Ferkóék se dolgozni jönnek haza.

JUHÁNÉ:

Más jön ide. Nem is gondolnák, kicsoda!

VERA NÉNI:

Jaj nekem, ki már, na?

JUHÁNÉ:

Erzsinek az udvarlója!

VERA NÉNI:

Csak nem?

JUHÁNÉ:

De bizony. Most jön bemutatkozni.

VERA NÉNI (az urának):

Akkor mi menjünk is innen! (Leteszi a tányért.) Köszönjük a levest. Vegye a kalapját! Hova tette?

ELEK BÁCSI:

Veszem, veszem. Ott van az ágyon. Nem is hagyom itt. Csak előbb megeszem a levest. Nincs még kitakarítva, addig úgyse jön.

VERA NÉNI:

Nem vár az arra! Két vénség: mi meg itt csúfítjuk a portát. Nem is idevalósi lehet, ha be kell neki mutatkozni.

JUHÁNÉ:

Nem ám! Húsz kilométerről jön!

VERA NÉNI:

Olyan messziről?

JUHÁNÉ:

Nem gyalog jön, Vera néném! Orvos! Diplomája is van!

VERA NÉNI:

Még az is?

(Odakintről kiáltás hallatszik.)

FILA:

Juha Ilka, gyere már! Nyissad a kaput!

JUHÁNÉ:

Ez meg ki lehet? Hát nem zártam én be. Nem tud bejönni? Fenének kiabál annyira?

VERA NÉNI (az urának):

Iparkodjon már, ne lábatlankodjunk itt! (Juháné után, aki kiment.) Még egyszer: köszönjük a levest! (Kezében a kosárral kicsoszog, utána az ura.) Isten fizesse meg!

FILA (még odakintről hallani):

Először azt hittem, hogy alszik. Ott feküdt a bicikli mellett.

(Fila Gábor hóna alatt karolva segíti be az ajtón Juha Imrét.)

JUHA (Filának):

Nem kell segíteni, mondom! Már jobban érzem magam.

FILA:

Hála istennek! De akkor is, ülj le!

JUHÁNÉ:

Ide az ágyra! (Ruhákat pakol el róla.)

FILA (miután leülteti Juhát, Juhánénak):

Mikor mentem kifelé a kocsival, láttam Imrét. Köszöntünk is egymásnak. (Juha felé.) Így volt-e? Mikor meg jöttem visszafelé, már feküdt a földön.

JUHÁNÉ:

Épp most kellett neked rosszul lenni! Mi az úristent csináltál, azt mondd meg?

JUHA:

Mit ugyan? Mikor te eljöttél, már szédültem. Gondoltam, majd elmúlik. Aztán kezdtem izzadni, s mikorra leértem az útra, hogy majd vizet iszok, le kellett feküdni.

FILA:

Én meg fölraktam a kocsira, mert úgy láttam, ez több a kettőnél. S közéjük csaptam a lovaknak.

JUHA:

A fejem meg majd’ szétverte a deszka!

JUHÁNÉ:

Mondtam, hogy gyere haza, itthon kellene segítened, ne én etessek. Mondtam-e? Tudod nagyon jól, ki jön hozzánk!

JUHA:

Én igen!

JUHÁNÉ:

De te nem! Te nem hagyod ott azt a két sort. Olyan nincs. Mintha nem várt volna meg.

JUHA:

Csakhogy nekem holnap már dolgozni kell menni, remélem tudod. Hagytam volna ott? Kiszabadságoltam magam, mondhatom! Többet ne is vállalj az én részemre semmit! Nem vagyok már harmincéves, se negyven. Elég nekem ingázni is, eleget tenni a munkahelyen.

JUHÁNÉ:

Na és? Csak ülni akarsz itthon? Semmit se csinálni?

JUHA:

Az nem dolog neked: itthon ellátni a milliom jószágot? Jó, hogy már a verebeket is nem fogod be tömni! S erre fel még kapáljak is neked! Inkább vizet adjál, mint velem vitatkozol. (Filának.) Te meg ülj le valahova, ne fáraszd magad!

FILA:

Dehogy ülök! Megyek én. Az öreg orvosnak ne szóljak be?

JUHÁNÉ:

Minek? Kutya baja sincs, látod! (Vizet ad a férjének.)

JUHA (Filának):

Kár volt engem hazahoznod, úgy veszem észre.

JUHÁNÉ:

Csak nem akarod elhagyni magad?

FILA:

Arra megyek a rendelő felé, nem sokból tartana beszólni.

JUHÁNÉ:

Nincs nekünk kidobni való pénzünk! Kell Ferkónak meg az esküvőre. Van annak helye.

FILA:

Esküvőre? Hol lesz lagzi?

JUHA:

Ilka szerint itt a ház előtt! S azt se tudja még, ki udvarol a lányának.

JUHÁNÉ:

Nem egy senki, megnyugodhatsz! Olyan partihoz megy férjhez Erzsi, a falunak tátva marad a szája!

JUHA:

Vagy a tied! (Megpróbál fölállni.) Arról még szó sincs, hogy elveszi.

JUHÁNÉ:

Majd lesz! Ha már megcsinálta a bajt.

FILA:

Bajt? (Erre leül.) Miért, baj is van?

JUHÁNÉ:

Ha más csinálta volna, akkor lenne. De így még örülök is neki! De erről egyelőre szót se senkinek! Megértetted-e?!

FILA:

Jaj, dehogy szólok! Isten őrizz! Rokonok vagyunk tán, vagy mi a fene. Megyek akkor, mert még itt hagynak a lovak. (Kezet fog Juhával.) Jobbulást neked! Azért én a helyedben elmennék az orvoshoz, ha nem akarjátok kihívni. Ki tudja, mi ért téged.

(Juháné kikíséri az ajtón.)

JUHA (Fila után):

Köszönöm már, hogy hazahoztál! El is felejtem megköszönni.

(Erzsi jön be a veranda felőli ajtón.)

ERZSI (meglepetten):

Hát apa? Anya az előbb mondta, hogy még odakint maradt. Már hazajött?

JUHA (visszaül az ágyra):

Muszáj volt! Rosszul lettem, azt se tudtam, hol vagyok, s Fila fölpakolt a kocsijára biciklistül, szatyrostul.

ERZSI:

Látja-e, apa, látja-e? Nem vigyáz magára, hiába mondom.

JUHA:

Ilyen még nem történt velem, biztos!

ERZSI:

Kell magának annyit dolgozni – magas vérnyomással. Most sincs még jól, látom. Hozok vizet a lavórban, megmosakszik kicsit, s utána lefekszik. (A lavórba vizet önt, ráteszi egy hokedlira.)

JUHA:

Bajosan! Anyád kétségbe is esne, ha helyettem neki kellene odakint elvégezni. Ő most takarítani akar. Elmondta fűnek-fának, ki jön ma hozzánk. Más is eszedbe juthatott volna, mint hogy orvost mondasz. Elhitte, s azóta telekürtölte vele a falut.

ERZSI:

De hiszen apa tudja, mért mondtam ezt.

JUHA:

Tudom, csak azt nem, mi lesz ennek a vége. Jó nemigen.

ERZSI:

De akkor mit csináljak?

JUHA:

Jobb lenne megmondani, mi az igazság. Legalább túl lennél rajta.

ERZSI:

De akkor hogy esküdnénk meg? Anya nem egyezne bele. Én meg itt vagyok...

JUHA:

De olyan nincs, hogy nem tudja meg. Kiderül rögtön, amint idejön.

ERZSI:

Megbeszéltem Pistával, mit mondjon. Különben anya elüldözné, tudom. S én nem akarom őt elveszíteni. Nem vagyok már húszéves. Ha meg csak úgy esküdnénk meg, anya tudta nélkül, hol laknánk majd? Ahol én azelőtt? Albérletben? Gyerekkel? Anya a pénzt nem adná ide.

JUHA:

Dehogynem adná! Nemcsak az történik éppen, amit ő akar. Én is itt vagyok. Nyugodtan mondjál meg mindent úgy, ahogy van. Az lesz a legjobb. Mielőtt még jobban elbolondítaná magát.

(Juháné visszajön, miközben Juha nekigyürkőzve megmossa a kezét, karját.)

JUHÁNÉ (az urának):

Ez a Fila orvost akart hozzád hívni. Hát jön ide orvos, most jutott eszembe, majd az megnéz. Szólok neki, s csak mond valamit. Pénzbe se kerül! (Erzsinek.) Mikorra mondta, hogy jön?

ERZSI:

Nemsokára. (Tétovázva.) De ő... szóval... nem orvos. Anyuka, ne tessék elhinni, amit a múltkor mondtam.

JUHÁNÉ:

Hanem mit higgyek? Közbejött neki valami? Nem jön?

ERZSI:

Azt csak mondtam a múltkor, hogy orvos.

JUHÁNÉ (tányérokat pakol el, az asztalt törli le):

Mondtad és kész. Szégyelled tán? Lefeküdni nem szégyelltél vele?

JUHA (a lavór fölött, a feleségének):

Ez a kettőjük dolga. Ebbe te ne avatkozz bele!

JUHÁNÉ:

Én vagyok tán az anyja! Beleavatkozok bizony! De akkor jön, vagy nem jön?

JUHA:

Hogyne jönne! Csak nem az, akit te gondolsz.

ERZSI:

Pistának hívják. (Törülközőt ad az apjának.)

JUHÁNÉ:

Akkor annak hívják. Na és?

ERZSI:

Mikor bevallottam anyunak, hogy terhes vagyok, azért mondtam, hogy orvos a gyerek apja, gondoltam, akkor nem lesz olyan nagy baj. De másért is mondtam...

JUHÁNÉ:

S szóltam egy szót is? Csak ejnye-ejnye, ennyit, egy szóval se többet. Mert hogy jól tetted, ilyet mégse mondhat egy anya. Jobb lenne, ha az esküvő után rendes időre születne meg a gyerek, nem hónapokkal előbb, de fiatalokkal szokott az ilyesmi megtörténni. (Az urának.) Másképp beszélnék én, légy nyugodt, ha más lenne a gyerek apja.

JUHA:

Honnét tudod, hogy nem más? Hát most mondja!

JUHÁNÉ:

Utána érdeklődtem én. Megmondták az igazat, akik a busszal járnak el dolgozni, hogy ők is hallották, orvos udvarol neki.

JUHA:

Mert te elterjesztetted, hogyne hallották volna!

JUHÁNÉ:

Erzsi nem olyan, hogy mindegy lenne neki, kivel áll szóba. Akkor már rég férjhez ment volna. Nem egy falusi senkire vár ennyi ideig. (Erzsinek.) Mondd meg, ha nincs igazam!

JUHA:

Jól van akkor, majd idejön most, s megtudod, kicsoda. (A lavórból a vizet kiönti az udvarra.)

JUHÁNÉ:

Ide nem jön más, mert látod-e? (Fölkap egy kést az asztalról.) Ezzel zavarom ki a portáról. Nem azért taníttattam, hogy hozzáeresszem egy senkiházihoz. Neki érettségije van. S vagyona van! Ráírattuk a házat! Nem is akármilyet! Nekünk csak a haszonélvezetünk van rajta. Hol van még egy ilyen gazdag lány, akinek háza van, tele mindennel, hozd ide, hadd látom!

JUHA:

Dehogy hozok én senkit! Nem cipekedek neked. De azt ne képzeld már, hogy ennél nincs különb háza senkinek! Itt a faluban is hánynak van! S máshol már emeletesek is épülnek!

JUHÁNÉ:

Az máshol van! Ahol van jövő, s érdemes nagy házat építeni. Ahonnan nem vitték el az iskolát, mint innen, meg a tanácsot is. Csak a szemetet hagyták itt!

JUHA:

Na látod! Akkor meg lennél kicsivel szerényebb. A jobbnál jobb kérők, akiket te vársz, nem sorakoznak befelé az ajtón. Nem veszed észre?

JUHÁNÉ:

Nem kell azokból sok, egy is elég. S nem megy el, ha megtudja, hogy itt minden az Erzsié. Lehet ez akármilyen topis falu, ami a portán van, mindenkor érték s pénzzé tehető. Meg azután – változhat is a helyzet.

JUHA:

Változhat, a mesében! Itt már nehéz elképzelni! Ahol valamit elrontanak, bajos visszacsinálni! (Legyint, s kimegy.)

JUHÁNÉ (becsukja kulccsal az ajtót):

Majd bejössz, ha beengedlek. Engem nem idegesítesz!

(Erzsi az apja cipőit viszi be a nagyházba, s pakolja el.)

JUHÁNÉ (a lányának):

Mért tagadtad apád előtt, hogy neked ki udvarol? Neki csak később akartad megmondani?

ERZSI:

Dehogyis! Előbb tudott mindent, mint anyu.

JUHÁNÉ (lehűtötten):

Mert ő megértőbb, ugye? Anyád nem olyan jó hozzád. Nekem jó utoljára is szólni. Azt gondoltad, hogy megharagszom? Az a lányok sorsa, hogy udvarolnak nekik, aztán férjhez mennek. Csak jobban kellett volna vigyáznod. Vagy csak így sikerült megfognod?

ERZSI:

Kit? Pistát? Mit képzel, anyu? Hogy én szándékosan ilyet csinálok?

JUHÁNÉ:

Vigyázni kell nagyon, azért mondom. Mert ha nem venne el, kinek kellenél – nyakadon egy gyerekkel?

ERZSI:

Itt senkinek. Mint ahogy eddig se kellettem.

JUHÁNÉ:

Mert nem is akartad, hogy akárkinek kelljél. Valaki legyen az, ne egy senki!

ERZSI:

Nem igaz! Én már férjhez mentem volna akárkihez, csak lett volna, aki elvesz. (Gúnnyal.) Nem vártam én orvosra, mérnökre! Azt csak maga akarta!

JUHÁNÉ:

Azt mondod, nem lett volna olyan, aki elvesz? Hánynak az anyja érdeklődött utánad, mit gondolsz?

ERZSI:

Az anyja? De nem a fia! Azok eljárnak innen, vagy már el is mentek. Azt se tudják, hogy a világon vagyok. Akik véletlenül tudták, tett maga róla, hogy ne tudják.

JUHÁNÉ:

Mert azok nem is voltak hozzád valók! Mit traktáltak volna téged az olyanok!

ERZSI:

Azok legalább hozzám valók voltak, nem hatvan-, hetvenévesek. Azokkal van tele az utca! Meg a panaszkodásukkal, a jajgatásukkal! Más mindenki – aki tehette – elment innen dolgozni, lakni. Én meg hazajöttem, hallgattam magára!

JUHÁNÉ:

És megbántad? Nincs meg mindened? Jobb lenne valahol irodavirágszálnak lenni? Csipp-csupp pénzért? Abból kosztolni, albérletet fizetni? Jobb lenne, mint itthon semmit se csinálni? Csak a fenekedet hizlalod!

ERZSI:

És a főzés? Meg a mosás? A rengeteg takarítás? Az micsoda? Anyunak semmi?

JUHÁNÉ:

Nem is más, ahhoz képest, amit én dolgozok! Mert én palántázok, ott ülök a többi asszonnyal az ültetőgépen, egész nap a szélben, hidegben. Aztán kapálok, szalmát darálok – megyek, ahová küldenek. Nem lehet válogatni. A jószágok körül el kell végeznem, ha apád nincs itthon. Mikor szoktam odakintről bejönni? Mikor már szuroksötét van. Én addig meg nem állok. S mért csinálom? Hogy nektek több jusson. Mert tudom, hogy Feri autót akar, szeretne lakást is cserélni. Neked meg bútorra, ruhákra ment el a sok pénz. Azelőtt meg az építkezésre, hogy neked új házad legyen: ne tudjál panaszkodni.

ERZSI:

Azért, mert a nevemen van, még nem az én házam.

JUHÁNÉ:

Nem is az enyém! A tiéd bizony, az utolsó tégláig. És a te bútorod van benne, olyat vettünk, amilyet te akartál, neked csak rá kellett mutatni. A pénz nem számított. S nem számít ezután se, amíg én dolgozni tudok.

ERZSI:

Mégis maga használja! Csak rámondja, hogy az enyém, mint a házra is.

JUHÁNÉ:

Hová tegyem azt a sok paplan-párnahuzatot, ruhaszövetet, fehérneműt? Vigyem föl a padlásra, az egereknek?

ERZSI:

Minek vett annyit? A fele is sok! A helyet foglalni?

JUHÁNÉ:

Mert telt rá, azért vettem! Mert dolgoztam! Nem kirándulásra, fürdőre költöttem a pénzem, mint egyesek. Nem vagyok én liba, hogy tóról tóra járjak. Kirándulásból nem lehet megélni. Örülj neki, hogy ilyen anyád van, aki nem elszórta, hanem vett valamit az összespórolt forintjain. Majd jó lesz neked, ha meghalok. Rád marad, nem a szomszédokra.

(Odakintről köszönés hallatszik.)

ASZTALOS:

Jó napot! Van itthon valaki?

JUHÁNÉ:

Ez kicsoda megint? (Kinyitja az ajtót.) Jó napot! Maga az? (A koporsóra, amit az asztalos letesz a konyhaasztal mellé.) Már készen van? El is hozta?

ASZTALOS:

El, kérem szépen. Vállamra vettem, s szépen elgyalogoltam vele.

ERZSI (mikor meglátja a koporsót, az anyjának):

Már megint mit vett? Csak nem? Úristen! (Beviharzik a nagyházba.)

ASZTALOS:

Jól megizzasztott! Csak ránehezedik az emberre, hiába. (Zsebkendővel törli a homlokát, Juhánénak.) Tessék megnézni, megfelel-e?

JUHÁNÉ:

Ha a mérete megvan. Amúgy szép. Ilyesmit gondoltam.

ASZTALOS:

Megnézzük még egyszer, kérem szépen. (Veszi a colstokot a zsebéből, s megméri Juháné magasságát.) Százhetven centi... Emez meg. (Megméri a koporsó hosszát.) Több mint két méter, tetszik látni? Úgyhogy nincs ez elszabva. Bele tetszik férni.

JUHÁNÉ:

Nem is azért mondom. Csak mégis.

ASZTALOS:

Nem lesz rövid, meg tetszik látni. Én kérem, nem lopom ki az anyagot semmiből. A becsület, kérem szépen, drága dolog. Úgyhogy kétezer forint lesz akkor. (Tartja a markát.)

JUHA (bejön, az asztalosnak):

Te mit hoztál ide, Jóska? Mi ez?

ASZTALOS (a koporsóra):

Ez, kérem szépen? Tetszik látni!

JUHA:

Csak nem nekem hoztad már?

ASZTALOS:

Nem, kérem. A felesége rendelte, a saját részére, méretre!

JUHA (a feleségének):

Minek ez neked? Mosni akarsz benne?

JUHÁNÉ:

Nem! Kalácsot sütni! Neked!

ASZTALOS:

Ha nincs rá szükség, nincs probléma, kérem szépen. Lesz gazdája! Ide is kel Szunyiéknak, az utca végére. Úgyhogy elvihetem.

JUHÁNÉ:

Dehogy viszi innen sehova! Mindjárt adom a pénzt. (A pénztárcát keresi.) Nem azért rendeltem, hogy másnak legyen!

JUHA:

Koporsó is kell neked? A kripta nem elég? Képes voltál azért is egy vagyont kiadni!

JUHÁNÉ:

Képes bizony! Mit gondolsz, a sírod majd gondozná valaki? A Feri gyereked elirányítottad itthonról, az nem jön haza megigazítani, kigyomlálni rajtad a földet. Fölverné a gaz!

JUHA:

De itt lesz Erzsi!

JUHÁNÉ:

Amíg itt lesz. Nem biztos, hogy itt öregszik ő meg! Tíz-húsz év múlva vagy lakik itt még valaki, vagy se. A mostani öregek kihalnak, ki marad utánuk? Ki lesz, aki gondolna a temetőre? Azért csináltatja mindenki a kriptát, mert azt nem kell gondozni. S valameddig állja az időt, nem simul ránk rögtön a föld. Nyomunk lesz, hogy éltünk, voltunk ezen a világon. Nem tűnünk el mindjárt, mint a semmi.

Csicsóné, a szomszédasszony kopogtat az ajtón.)

CSICSÓNÉ:

Jaj nekem, mi történik nálatok, Ilka? Csak nem halt meg valaki?

JUHÁNÉ (a pénzt számolja az asztalos kezébe):

Kilencszáz, ezzel ezer. (Az asztalterítő alól vesz ki még két ötszázast.) Ez meg a másik ezer. (Csicsóné felé.) Miért? Ki halt volna meg?

CSICSÓNÉ:

A Kisközből jöttem, mikor láttam, hogy hozzátok koporsót hoznak. Itt is van, ni. Csak jól láttam én.

ASZTALOS (elteszi a pénzt):

Köszönöm szépen. Akkor minden jót. (Juhánénak.) Másik ide nem kell, ugye?

JUHA:

Hogyne kellene!

CSICSÓNÉ:

Másik halott is van?

ASZTALOS (készségesen):

Kérem szépen. Lehet róla szó. Mikorra legyen készen?

JUHA:

Nem kell annyira sietni, mint a percmutató! Nem most kell még. Várd ki, amíg meghalok.

ASZTALOS:

Kérem szépen. Úgy lesz. Jó egészséget addig is! (Kimegy.)

JUHÁNÉ (az urának):

És ha nem lesz rá pénzed? Nem tudsz mindig dolgozni, azzal nem számolsz? Most kell gondolni mindenre, elrendezni előre, amit lehet. Utánunk ne maradjon gond. Én elkészíttettem, le van tudva. Nyugodt vagyok. Ha kell, itt lesz a padláson, csak le kell hozni.

JUHA:

Csak tudnám, ezután mi kell? Mit tudsz kitalálni? A szőnyeget is kicserélted a múltkor, pedig a régit nemrég vetted, nem volt tán hároméves se. S fogadjunk, azóta a pap is tudja!

JUHÁNÉ:

Nem is titkolom el! (Csicsónénak.) Gyere, nézd meg, ha akarod. Úgyis megyek befelé.

JUHA (a felesége után):

De az árát, azt is mutasd meg!

2.

Elfordul a színpad, vagy úgy alakul, hogy elöl az üvegezett verandát, oldalt egy szobát s hátul egy másik szobát látni. A szőnyegek leterítve nejlonnal.

JUHÁNÉ:

Rögtön négy óra, s még nem csináltam semmit. (Hangosan a lányának, az oldalsó szoba felé.) Erzsi, a nejlont feltörülted vizes ruhával?

ERZSI:

Hogy törültem volna! Az ablakokat pucoltam! (Az apjának készit helyet a rekamién.)

JUHÁNÉ (a hátsó szobába nyíló ajtóban, Csicsónénak):

Na, milyen? Mit szólsz hozzá? Majd megszakadtam, mire Pestről hazahátaltam.

CSICSÓNÉ:

Nagyon szép. Gyönyörű, igazán mondom. Leterítetted nejlonnal?

JUHÁNÉ:

Le bizony. Ne járkáljuk össze! Ez nem rongyszőnyeg, mint amilyen nálatok van. Jön-megy az ember, hogy nézne ki?

ERZSI (kijön az oldalsó szobából):

És így? Így hogy néz ki? (Kimegy a nyári konyhába.)

CSICSÓNÉ (a zavart csend után):

Amúgy nagyon szép minden. A függönyök. A bútor. Szépen kifestve a fal.

JUHÁNÉ:

Csak ezek a francos legyek ne piszkítanák össze! (Darab ronggyal hadonászik.) A fene essen belétek! Zungatyúznak itt.

CSICSÓNÉ:

Van itt minden, Ilka. Elértétek magatokat. Most már csak a lányodnak kellene valami komoly parti. Kifut az időből, addig válogattok.

JUHÁNÉ:

Van annak már! Van bizony!

CSICSÓNÉ:

Igazán? Ne mondd! Mióta?

JUHÁNÉ:

Ki tudja! Nem jelentette be, csak nemrég. (Közben port töröl.)

CSICSÓNÉ:

És én erről ne hallottam volna? Hogy lehet az? Ez nagy hír pedig.

JUHÁNÉ:

Az ám! Tudják is ezt már sokan!

CSICSÓNÉ:

Egy orvosról hallottam fél füllel, de az úgyse igaz.

JUHÁNÉ:

Miért ne lenne? Pedig így van.

CSICSÓNÉ:

Á, ne hidd el, Ilka! Nem lehet az igaz. Egy orvos nem áll szóba akárkivel.

JUHÁNÉ:

Miért? Erzsi akárki? Akinek ilyen háza van, meg mindene? Vigyázz már!

CSICSÓNÉ:

Akkor se való egy orvoshoz. Az ki van iskoláztatva, minden.

JUHÁNÉ:

Tanult Erzsi is, nem? Mennyi könyve volt! Alig bírta!

CSICSÓNÉ:

De nincs más neki, csak érettségije.

JUHÁNÉ:

És nekem mim volt?

CSICSÓNÉ:

De nem is orvos az urad!

JUHÁNÉ:

De nekem nem is volt semmim, egy lyukas fazekam se, mikor férjhez mentem. Engem nem lehet összehasonlítani ővele. Én amit lehetett, ideteremtettem neki. S nem azért, hogy mit tudom én, ki üljön bele.

CSICSÓNÉ:

Az én fiam jobban megfelelt volna Erzsikének. Össze is lehetett volna boronálni őket. Szakmája van Péternek, rendes keresete.

JUHÁNÉ:

A téeszben van: utolsó helyen!

CSICSÓNÉ:

Több pénze van, mint egy orvosnak, főleg egy kezdőnek.

JUHÁNÉ:

Majd lesz ennek is, ha most még nincs – kétszer annyi! Egy orvos mindig úr volt, a te fiad meg csak egy villanyszerelő a libaólaknál! Előbb-utóbb oda vinné az én lányom is. Én pedig nem azért kíméltem a munkától, óvtam, taníttattam. Ő nemigen járt kint a határban se! A buszból látta csak.

CSICSÓNÉ:

S akkor már azt képzeled, különb az én fiamnál? Ugyan már! És ha nem veszi el az az állítólagos orvos? Csak kihasználja?

JUHÁNÉ:

Az nem állítólagos – valóságos! És már meg van fogva. Nem tud szabadulni.

(Juha jön be, utána Erzsi.)

JUHA (a feleségének):

Azt mondja Erzsi, feküdjek le kicsit. Megpróbáljam?

JUHÁNÉ:

Én meg bolonduljak meg, ugye? (Másik terítőt tesz az asztalra.) Takarítsak, jószágokat etessek, mindent én csináljak?

ERZSI:

Pihennie kell apának. Láthatja, hogy nincs jól.

JUHA (Csicsónénak):

Megvolt a mustra, szomszédasszony?

CSICSÓNÉ:

Meg, Imre. Szép minden. Sok pénzben is van ez! De megyek, ne zavarjalak benneteket. Még most akarok főzni. Az uram hamarosan itthon lesz a munkából!

ERZSI (bemegy a belső szobába, az apjának, miközben Juháné becsukja Csicsóné után az ajtót):

Ide készítek helyet. Csak jobb lesz itt feküdni, mint odakint.

JUHÁNÉ (a verandáról):

De nagyon tudod apádat dédelgetni, de nagyon tudod! Mintha én nem lennék beteg. Nekem semmi bajom se lenne.

ERZSI:

Maga nem esett össze a répaföldön, mint apa.

JUHÁNÉ:

Azt a legkönnyebb, összeesni. Azt hiszed, én nem tudnám magam elhajítani?

(Vázában műanyag virágot tesz az asztalra.)

ERZSI:

Ne tegye már azt oda, azt a csúnyaságot az asztal közepére!

JUHÁNÉ:

Miért? Szebb, mint a valódi. Hova tegyem akkor? A szélére? Neked semmi se tetszik? (Benéz a hűtőszekrénybe.) Mennyi sör van itthon? Vagy az nem jó? Jobb a bor?

JUHA:

Vettetek bort? Nekem meg nem adtok?

JUHÁNÉ:

Hogy megidd, mint a múltkor? Abból sok haszon van! Majd iszol, ha itt lesz az orvos.

JUHA (a belső szobából, ahol a cipőjét veti le a lábáról):

Miféle orvost emlegetsz? Már megmondta Erzsi, hogy nem az. Nem érted meg?

JUHÁNÉ (a székeket teszi a helyükre):

Mondhattok ti, amit akartok. Nem hiszek én már egyikőtöknek se!

JUHA:

Csak magadnak, mi? Azt se hiszed el, hogy Pesten dolgozik.

JUHÁNÉ:

Miért hinném? Mert te mondod? Tán te jobban tudod, mint más? Honnan ugyan?

ERZSI:

Tőlem, anyu, tőlem!

JUHÁNÉ:

Megint kezded? Vigyázz magadra! Még idejében figyelmeztetlek!

ERZSI:

Pedig akkor is így van. S a felesége leszek, nem tilthatja meg! Hány óra? (Izgatottan az apjának.) Negyedkor szokott ideérni a busz? Még át is kellene öltözködnöm. Hogy nézek ki!

JUHÁNÉ:

Igenis megtiltom! Ide akárkit be nem hozol, megmondtam nem is egyszer. A szemét kikaparom, s akkor nézhet!

JUHA:

Tőle lesz gyereke, most mit kapálódzol? Nemhogy örülnél neki, hogy szó nélkül elveszi. Tudja a kötelességét.

JUHÁNÉ:

Az olyan ne vegye őt el! Nincs szükség rá! Ha úgy lenne, a gyereket kellene elvetetni. Majd én kerítek orvost. Pénzért lehet találni.

ERZSI:

Azt már nem! Inkább elmegyek itthonról.

JUHÁNÉ:

Elmész? Azt hiszed, megijesztesz? Menjél! Mehetsz, amerre látsz: albérletbe, mit bánom én, hova! Ringyónak az utcára! Az olyannak szüljed oda a kölykét, ahova akarod: árokpartra, szemétdombra! (Az oldalsó szoba szekrényének fiókjából kikapja a takarékkönyvet.) De akkor pénzt, azt nem kapsz! Látod-e? Elteheted tőle a szád!

JUHA (felugrik az ágyról, elkapja a feleségét):

Add ide azt a takarékkönyvet!

JUHÁNÉ (dulakodás közben):

Dehogy adom! Engedj el, mert rúgok!

JUHA:

Add ide, amíg szépen vagy! Hallod-e!

ERZSI (az anyja védelmére kel):

Apa! Ne! Engedje el!

JUHÁNÉ (lihegve, ziláltan az ura és a lánya felé):

Kellene a pénz, ugye? Kellene? Azt meghiszem! Csak annak feltétele van.

JUHA:

Honnan vegyen neked mérnököt, orvost, nem mondanád meg?

JUHÁNÉ:

Ahonnan akar! Volt itt a faluban is, én tudjam? Ő nem látja meg, a szeme istenit!

ERZSI:

Dehogynem látja meg...

JUHA (a feleségének):

Az lódoktor volt, te!

JUHÁNÉ:

De doktor! Idekerült rongyosan, s két év múlva már tele volt pénzzel! (A lányára.) Azért öltöztettem úgy, mint egy dámát, vettem neki nyakláncot, arany karkötőt, bundát, hogy egy prolihoz menjen hozzá? Annak nem kell öltözködni! Az elvenné úgy is, ahogy van!

JUHA:

Nagyon lebecsülsz te embereket. Mintha te különb lennél.

JUHÁNÉ (a lányára mutat):

De ő különb lehet! Azért én mindent megtettem.

JUHA:

Én csak a számat szoktam tátani az udvaron, ugye?

JUHÁNÉ:

Te pihenhetsz a vonaton oda-vissza. Ülhetsz. De én soha!

JUHA:

Amikor ülhetek. Máskor meg állhatok. Utána meg végezhetem, amit itthon kell. Az az én pénzem is, ami a postakönyvben van. Majd ha kell, tessék odaadni neki, hadd vigye!

JUHÁNÉ:

Innen sehova, az biztos! Hova vinné? Pestre?

ERZSI:

Igenis oda!

JUHÁNÉ:

Hogyisne! Csak szeretnéd! Inkább eltüzelem. Nem azért hívtalak haza, hogy visszamenj. Van miért itthon maradnod, azt hiszem. (A belső szobában kitárja az egyik szekrény ajtaját.) Tessék! Abból, amit ott keresnél, mikorra telt volna ennyi mindenre? Mert ez mind a tiéd! (Lepedőket, párnahuzatokat rángat ki a szekrényből.) S ez is, ez a rengeteg törülköző, terítő! Mit mutassak még? Nem elég?

ERZSI:

Nem, mert más is kellene: hely, ahova dolgozni mehetnék. Elegem van a mindennapos főzésből, mosogatásból. Szégyellem magam, mint a kutya, hogy én itthon vagyok, amikor más mindenki elment!

JUHÁNÉ:

Az öregeik meg itthon szenvednek! Olyan sincs, aki egy pohár vizet adna nekik, ha ágynak esnek. A szomszédba járnak koldulni egy kis levest, maradék ételt.

ERZSI:

Legyek gondozó itthon? Maradjak ápolónak a maga öregségére, azt akarja?

JUHÁNÉ:

Azt, hogy te is jól járj, s mi se maradjunk magunkra! Nem akarok a Pista Elekék sorsára jutni!

ERZSI:

Erre kellek, kellenék én, hogy kihasználjon most is, ezután is. Ülhessen a nyakamon!

JUHÁNÉ:

Olyan nehezedre esik az a kis főzés, végeződés a ház körül? Nem bírod ki, hogy én dolgozhassak, tudjak haladni? Nem magamra költöm én azt, amit keresek. Terád megy! Akkor miért használlak én ki? Ha meg leesek a lábamról, annyit igazán elvárhatok, hogy néha rám nézzél, élek-e még, kell-e valami? Azt hiszem, megérdemlem.

ERZSI:

Ott van Feri! Ő nem jöhet haza, ha kell? Mért csak énbelém kapaszkodik?

JUHÁNÉ:

Mert ő mégiscsak férfi. S nem őrá, hanem terád megy minden. Lemondott a javadra. Tudsz tán róla? Ott voltál, mikor az ügyvéd a papírt írta.

ERZSI:

Akkor én még nem tudtam azt, hogy cselédnek kellek itthon. S hogy itt nem tudok majd elhelyezkedni, a fejesek felesége, lánya, rokonsága ül mindenütt. S ha innen kellene valakit választani, férjhez se tudnék menni, mert itt nincs kihez. Hiába sétálgatott az egy szem óvónőcske is, ki kapott rajta? Taknyos tinik molesztálták. S mikor nekem mégis akadt volna valaki, mint tavaly az a vasutas srác, aki hazakísért egyszer, azt elüldözte, mert nekem nem is tudom kihez kellene hozzámenni.

JUHÁNÉ:

Majd hálás leszel ezért még nekem. Majd amikor már tudod, milyen az olyan ember mellett élni, akinél nem kell krajcároskodni. Ezért szaladtam én mindig, hogy vigyük valamire: jól tudjunk kiházasítani. Ezért fogtam mindig annyira a pénzt, nem úgy, mit apád, aki legszívesebben elkocsmázná.

JUHA:

Ne sajnáld már tőlem annyira azt az egy-két féldecit, amit megiszok naponta. Azzal mit kocsmázok én el?

JUHÁNÉ:

Nagyon is sokat! És a gyerekek elől iszod el! Te nemigen törődtél ővelük soha, se mással! Ha szabadjára engedtelek volna, úgy néznénk ki, mint Csicsóék. Kunyhóban laknánk!

ERZSI:

Maga csak ne bántsa aput! Anya az, aki nem törődik mivelünk, saját magával csak! S hogy felvághasson a falu előtt! Hogy megmutathassa! Rázhassa a rongyot! Hadd zöldüljenek mások! Hadd egye őket az irigység! Azzal törődik maga! Mit számítok én!

JUHÁNÉ:

De igenis, itt csak te számítasz! Ezért nem adlak akárkihez hozzá. Pontosan ezért!

ERZSI:

Nem baj, anyukám. Tudom én már, mit csinálok. Legyen meg a maga akarata. Ahhoz megyek akkor, ha annyira akarja, akihez kíván. Legyen boldog! Az orvos, akit mondtam, megfelel?

JUHÁNÉ:

Hogyne felelne meg! Hát mégis igaz? (A férjének.) Na ugye! Tudtam én! (Erzsinek.) Gyere ide, hadd öleljelek meg! (Magához szorítja, csókolgatja.) Ha meglesz az esküvő, nászajándékként már adom is a kezedbe a százezer forintot. S egy év múlva megtoldom még egyszer annyival. Ti itt lakhattok idefönt, ha akartok, átadjuk a házat. Mi meglennénk apáddal az alsó konyhában is. Nem háborgatnánk benneteket. Élhetnétek!

ERZSI (kiszabadítja magát az anyja kezéből):

Engedjen már, hadd öltözök! Nézzen az órára! Mindjárt itt lesz!

JUHA (a feleségének):

De nem udvarol neki orvos, el ne hidd már! Ne képzelődj összevissza! (A lányának.) Mért másítod meg a szavad?

JUHÁNÉ:

Nem másít ő meg semmit! Ismerem én a lányom!

JUHA:

De hát nem érted? Azért, mert te annyira orvoshoz akarod adni, ez akkor se az! Fogd már föl ésszel, ne legyél annyira buta!

JUHÁNÉ:

Márpedig én ilyen vagyok! (Éllel.) Nem lehet mindenki olyan okos, mint te! Azért vitted olyan sokra! Meglátszik! Ha én nem lennék, kenyérből se ennél eleget. A csupasz földön feküdnél, még ágyad se lenne. Nem rekamié, párna a feneked alatt is! Ami itt van, az nem a te fizetésedből lett. Hanem abból, hogy én, mint a barom, dolgoztam mindig. Igazán én szenvedtem itt meg mindenért. S annak látszata van! S tartsál olyan butának, amilyennek akarsz!

(A veranda utca felőli ajtaján kopogtatnak.)

JUHÁNÉ:

Csak nem itt van máris? (Az összevisszaság láttán.) Jézusom! Mihez kapjak gyorsan? (Kifelé.) Tessék! Szabad!

ERZSI (mikor meglátja a belépő fiút, önkéntelenül):

Pista! (A nyakába ugrik.)

JUHÁNÉ (az urának):

Látod-e? S még ki sincs takarítva. Tedd el azt a takarót az ágyról! Ezt a seprűt meg vidd ki a lépcsőre!

JUHA (a legnagyobb nyugalommal):

Miért? Azt higgyék a szomszédok, hogy már a seprűvel is dicsekszel? Azért tesszük ki az ajtó elé?

JUHÁNÉ (Pista felé):

Látja-e, milyen uram van? Most mondja! (A férjének.) Mit törődsz te a szomszédokkal? (Pistának.) Foglaljon helyet! Ide tessék! (A verandán lévő asztal mellé mutat.)

PISTA:

Köszönöm szépen. (Leül.) Igaz, hogy nem vagyok elfáradva.

JUHÁNÉ:

Elnézést, hogy így fogadjuk. (Az urának.) Tedd már ki ezt a rongyot is! A nejlont törültök fel vele. Tiszta por volt, pedig egy hete sincs, hogy takarítottunk. Most meg nemrégen jöttünk haza. Ne haragudjon már a doktor úr!

PISTA:

Dehogy haragszom! Csak ne tessék azt mondani nekem, hogy doktor úr. Igaz, még be sem mutatkoztam. (Nyújtja a kezét.) Pista vagyok.

JUHÁNÉ (magára):

Erzsikének az édesanyukája. (A férjére.) Ő meg az uram.

JUHA (kezet fog Pistával):

Juha Imre vagyok. Isten hozta! Mivel jött? Ezzel a munkásbusszal? Azon kisezren szoktak lenni.

JUHÁNÉ:

Ne nézd már úgy le, hogy egy ilyen fiatalember busszal jön. Ne alacsonyítsd le annyira!

PISTA:

Dehogy alacsonyít! Miért? Azzal jöttem pedig. Nincs abban semmi.

JUHÁNÉ:

Én meg azt hittem... Na, de majd jövőre, veszünk akkor egy taxit, ha isten segít. Adok rá pénzt, s nem kell buszozni.

JUHA:

Taxit? Nem autót?

JUHÁNÉ:

Akkor azt. Nekem mindegy. (Pistának.) Abban nem kell szoroskodni, majd meglátja. Várni se kell rá az árokparton. Csak bele kell ülni, s lehet menni. Más meg hadd álljon!

JUHA:

Másra kell őnekik még a pénz, nem arra. Van annál fontosabb is, ami előbbre való. (Pistának.) Így van-e?

PISTA:

Így, Imre bácsi! De majd meglesz minden, idővel. Csak dolgozni kell.

JUHÁNÉ (egyetértően):

Jól mondja, nagyon jól. Úgy bizony! Akkor nem lesz gond. Mi koldusok voltunk, mikor az urammal összekerültünk. Mindenki lenézett, nem vett bennünket semmibe, mert nem volt egy rendes rajtunk való ruha sem. S utána amennyi mindenen mi keresztülmentünk, a háborús, majd a beadásos világon, a téeszítéses időn, jobb, ha nem emlegetjük. De hála istennek, most nem panaszkodhatunk. A lányomnak, magának már nem kell elölről kezdeni mindent. Élvezhetik az életet! Nekünk is most lenne már jó élni. Csak hát sajnos nekünk már hamarosan végünk van. Teli vagyunk betegséggel. Az uramat, egy órája sincs, lovas kocsi hozta haza, mert rosszul lett. Erről jut eszembe: nem tudom, megkérdezhetnénk-e a doktor urat, ha már itt van, hogy nézné meg.

PISTA:

De én nem vagyok az... (Juhánénak.) Erzsike csak azért mondhatta, hogy én...

JUHA:

Persze, hogy nem az! Tudjuk mi azt.

ERZSI (kétségbeesetten):

De igenis az! Mit beszél apuka is!

PISTA (Erzsinek)

Hallod, hogy apád mit mond?

JUHÁNÉ (Pistának):

Nem mond ő semmit!

JUHA:

Nem hát! Hogy mondanék!

JUHÁNÉ (Pistának):

Nem kell olyan szerénynek lenni, hogy letagadja, kicsoda tetszik lenni. Hát magát vártuk mi! Olyan boldog voltam, de olyan, mikor a kislányom bejelentette, ki udvarol neki, hogy azt ki se lehet mondani! Azt se bánom, maguk között mi történt. Az esküvő után, ha kitudódik, már mit számít! (Az urának.) Vesd már le magadról az inget, így hogy vizsgáljon meg – felöltözve?

JUHA:

Miért, akkor többet lát majd, azt hiszed?

PISTA (zavartan, Juhának):

Nem kell, ne tessék... Nem látni, hogy komolyabb lenne a dolog.

JUHÁNÉ:

Ugye hogy nem? Ezt mondtam én is. Egy orvos meg csak jobban tudja. Mit tetszik kérni? Van a hűtőben sör, meg borunk is van. Inkább bort, ugye? (Poharakat tesz az asztalra.) Tessék a pohár! Neked is, kislányom, fogd meg! (Az urának.) Nesze neked is! Meg nekem kell még, hogy koccinthassak. (Bort tölt a poharakba, Pista felé.) Hát egészségére akkor! A boldogságukra!

PISTA:

Egészségére! Egészségünkre! Erzsike... (Átöleli a vállát.)

JUHÁNÉ:

Isten hozta nálunk! Ez volt minden vágyam, hogy a lányom egy rendes, tanult emberhez adjam férjhez. (Majdnem elérzékenyül.) Tessék elhinni, hogy én küszködtem, szenvedtem annyit, de annyit ebben az életben... De nem bánom, csak hogy a doktor úr meg a lányom... Kárpótol mindenért.

ERZSI:

Jól van már, anyuka, hagyja!

PISTA (Juhánénak):

Én is örülök. Azért is jöttem, hogy bemutatkozzam, s hogy szeretnénk megesküdni, ha bele tetszenének egyezni, hogy én Erzsikét...

JUHÁNÉ (kap rajta):

Persze hogy beleegyezünk! Hogyne egyeznénk bele! Örömmel! Boldogan! (Megöleli, megcsókolja Pistát.)

PISTA (megfeledkezve magáról, lelkesen):

Jövőre már lakásunk is lenne Pesten. Kétszobás. Van ilyen gyári akció. Most kellene nemsoká befizetni.

JUHÁNÉ (döbbenten):

Pestre akarnának menni?

JUHA:

Mit gondoltál, hova ugyan? (Pistára.) Ott dolgozik! Hányszor mondjam, hogy Pista nem az, mint akit te gondolsz?

JUHÁNÉ:

Hanem? Akkor kicsoda?

JUHA:

Mondtuk már, nem?

JUHÁNÉ:

Te csak hallgass! (Pistának.) Maga meg tegye le azt a poharat a kezéből, s hadd hallom, ki maga? Miféle Pista?

PISTA:

Megmutathatom a személyi igazolványom. (Keresi.) Erzsikével még Pesten ismerkedtem meg. A vonaton találkozgattunk. Most meg hétvégeken, amikor hazajövök.

JUHÁNÉ:

Akkor mit akar maga az én lányomtól? Hogy kerül ide? Vigye innen a piszkos igazolványát, ne dugdossa az orrom alá! Ki hívta magát ide? (Kinyitja a kijárati ajtót.)

ERZSI:

Én akartam, hogy eljöjjön. S ne tessék így beszélni vele! Ha elküldi, én is elmegyek, nem lát többet!

JUHÁNÉ:

Dehogy mégy te sehova! Úgy beszélek vele, ahogy akarok! Kicsodád neked ez? (Pistának.) Vegye tudomásul, hogy az én lányomnak orvos udvarol. Mi őt várjuk! Maga meg idepofátlankodik! Nem szégyelli magát? Menjen innen kifelé! Mit képzel maga? Csak úgy beállít ide?

JUHA:

Nem megy sehova! Itt marad! Bántott ő téged, hogy így beszélj vele? Örülj, hogy itt van!

JUHÁNÉ:

Örüljek? Azt se tudom, kicsoda! Orvosnak adja ki magát. Engedi, hogy csókolgassam. Issza itt a drága bort!

PISTA:

Bocsánatot kérek, hadd magyarázzam meg. Én...

JUHÁNÉ:

Ne magyarázzon maga nekem semmit! Nem szégyelli magát? Ideszemtelenkedik az én portámra?!

ERZSI:

Itt minden az enyém, azt mondta. Akkor meg azt hívok ide, akit akarok!

JUHÁNÉ:

Amíg én élek, nem! Vedd tudomásul! Addig itt én parancsolok! A haszonélvezet az enyém! S nem csinálhatsz azt, amit te akarsz. Csak amit én megengedek!

PISTA:

Elnézést, de mi Erzsikével úgy gondoljuk...

JUHÁNÉ:

Ne gondoljon maga semmit! Nem vagyok rá kíváncsi! Még mindig itt van? (Toporzékol szinte.)

ERZSI (Pista után, aki kifordul az ajtón):

Pista, várj meg! Megyek én is!

JUHÁNÉ (a lánya elé áll):

Nem mégy! Itt maradsz! (Pista után.) Magát meg meg ne lássam többet! (A lányának.) Jól néznénk ki, idejön majd, akit várunk, aki a gyerekednek az apja, te meg mással koncsorogsz. (Bezárja kulccsal az ajtót.) Beszélt itt összevissza mindent: hol ismerkedett meg veled. Kellett neked egy ilyennel szóba állnod! Egy ilyen gazemberrel! Pakoljunk el gyorsan az asztalról, nehogy az orvos így találjon bennünket! Mit gondolna rólunk, hogy itt kocsma van? Az ilyen ember más, mint a többi. Akinek doktorátusa van! Mennyit kellett azért tanulni! Nekünk arról fogalmunk sincs! A lába nyomát megcsókolhatod. Örülhetsz! Téged vesz el, nem mást. Egy orvos, gondolj bele! Csak még világosan ideérjen, ne késő este jöjjön! Hadd látnák az utcában! Hadd törné őket a nyavalya, hozzánk ki jön. Csak ezt megérjem, hogy egy orvos... az én lányom. Istenem!

(Elsötétül a szín, Erzsi hangos zokogását hallani.)

Vége az első résznek.

{fel}