Otthontalanok

SZEMÉLYEK

Csenda Feri
Rózsi, a felesége
Id. Csendáné
Sopa Imre
Füstös Bódi
Lados Ignác
Tari Lajos
Takarítónő
Portás

Történik az 1970-es években.

Első rész

A függöny fölhúzása előtt a külvárosi munkásszálló szobájába Sopa Imre tántorog be, ittasan, kiabálva: menjen innen mindenki! Hagyjatok engem! Mit képzel ez? Büdös ribanc! Agyonvágom! Te is hagyjál engem! A rohadt életbe! Nem értitek? Hagyjatok engem! Székek borulnak; csörömpölés, dulakodás hallatszik.

Kis idő múlva, mikor fölmegy a függöny, s kivilágosodik lassan a szín, a helyiségben öt ágyat látni. Az ajtó mellett beépített szekrények. Középütt asztal, hozzá három vagy négy szék.

Az ablakon rács van.

A helyiségben öten laknak: Csenda Feri, huszonnyolc év körüli fiatalember (még nincs a színen), a középkorú Sopa Imre, az ötven felé járó Lados Ignác, a nyugdíjkorhatárt elért Füstös Bódi, s Tari Lajos, mindannyiuk között a legfiatalabb.

Valamennyien az építőiparban dolgoznak.

1.

FÜSTÖS (az ablak felőli részen mozdul meg, felül az ágyban, nézelődik, majd kézbe veszi az éjjeliszekrényre kitett zsebórát; ingben van és fekete klottgatyában):

Ennyi idő lenne? Ennyi az. Ha én fölérzek, öt óra körül kell járni az időnek. (Odalép a résnyire nyitott ablakhoz, kintebb tárja.) Otthon már kikukorékolták magukat a kakasok! Milyen nap van most? Szerda, vagy már csütörtök?

LADOS (váratlanul az ágyból):

Ott az ablakban a szalonna. Nézze meg! Majd az megmondja.

FÜSTÖS:

Nofene! Te nem alszol? (A rács mellől beveszi a szalonnát.) Kis darab ez már nagyon, hallod. Csütörtök van, bizony! Holnap meg akkor péntek; délután sorakozó, gyerünk hazafelé!

LADOS:

De sietne! Ha a helyemben lenne, még megérteném.

FÜSTÖS:

Azt hiszed, tán az én munkám elvégzi otthon valaki? Jó is lenne!

LADOS:

Menjen már azzal a kis bőgős üszőjével, sok bajt lát vele!

FÜSTÖS:

Széna nélkül legyen a télen? Lessem, hogy félreáll a szája? Csak kaszálni kell neki!

LADOS:

Az is dolog? Mit szóljak én? De legalább lenne még egy hét szabadságom! De már egy szikra se ebben az évben. Hány óra?

FÜSTÖS (miközben eszik az asztalnál):

Legyél nyugodt, alhatsz még. Majd szólok, ha kelni kell.

SOPA (megmozdul a másik ágyon):

Lehet is itt aludni! A fene aki megeszi, ha már kigyalogolt az ágyból!

LADOS:

Te csak ne szólj egy szót se! Le kellett volna feküdnöd, amikor mi. Nem amikor már alszunk, fölzörgetni bennünket, s legénykedni itt részegen.

SOPA:

Én? Részegen? Mikor?

LADOS:

Mit gondolsz, mikor ugyan? Ne add az ártatlant, tudod te azt! Gondolkozzál! Itt birkóztunk veled, nem is tudom, meddig.

SOPA:

Na és aztán! Valakinek nem tetszett valami? Szóljon!

LADOS:

De, hogyne tetszett volna! Szép csillagos este volt!

FÜSTÖS (rászól):

Várjál, Ignác! Majd jövőre milyen lesz! Hú! (Elfordul székestül az asztaltól, karba teszi a kezét.) Így ni! Az ajtó előtt, a kissámlin, otthon! Akkor lesznek csak szépek az esték! Csak azt megérjem, hogy itt leszámoljak. Kapjam a nyugdíjat. Elegem van ebből a cigányéletből!

LADOS:

Elege van ebből másnak is. Jobb, ha nem emlegeti mindjárt, korán reggel.

TARI (most ébredhetett föl):

Hány óra? Már kelni kell? (Átnéz a másik ágyra.) Sopa Imre bácsi? Levetkőzött már?

LADOS:

Le. Volt már olyan. Mikor hogy sikerül neki! (Érdeklődve.) Az ujjad? Hogy áll?

TARI:

Nem jól! Már meg is dagadt.

FÜSTÖS (nadrágot vesz magára):

Nekem is fáj itt valahol. Itt e! (Az oldalát tapogatja, Sopára.) Pontosan a vesémbe rúgott bele.

LADOS (köhögve a cigarettától):

Én nem is nyúlok hozzá többet! Nem akar levetkőzni? Nem akar. Bánja az isten! Nem rúgattatom agyon magam.

FÜSTÖS:

Lesz ennek még folytatása. A gondnoknak jelenti a portás. (Az ágyát teszi rendbe, a ruháját pakolja egy helyre, megáll.) Pszt csak! Nem az jön? (Sopának.) Öltözz már föl! Vagy vetkőzz le! Csinálj valamit!

SOPA:

Dehogy vetkőzök. Jöjjön, ahogy akar! És csend legyen már! Megértettétek? Aludni szeretnék.

FÜSTÖS:

Várjál sorodra! Előbb beágyazok. Majd otthon már nem kell, ott lesz a feleségem, az ennek a mestere. Nem is gondoltam volna sose, azért gyarapítottam tíz hold földet, még annak örülök a végén, hogy megszabadulhatok tőle. Úgy eljöjjek, a nagy sietségben a kalapom is otthon felejtsem. Ide jussak ni, munkásszállóra, s ágyalgassak hatvanévesen!

LADOS:

Maga meg hagyja már ezt! Hallottuk elégszer! Megint elkezdi? E nélkül nem múlhat el nap?

FÜSTÖS (odamegy a másik ágyhoz):

Megigazítom már ezen is a pokrócot. A gazdája hol lehet, nem tudni. Ez a Csenda Feri nagyon eltűnt megint.

TARI:

Tegnap már kereste az asszony. Itt találkoztam vele az utcán.

SOPA (most már dühösen, Ladosnak, aki köhög, krákog a cigarettafüsttől):

Azt a jóistenit! Fulladj már meg! S csend legyen, nem értették?!

FÜSTÖS (Ladosnak):

Menj már ki az ajtó elé. Hadd aludjon, ha annyira akar.

LADOS:

Miért? Ő hagyott minket az este aludni? (Valahonnan a földről fölveszi a nadrágját, kimegy.)

2.

SOPA:

Na végre! (Elhelyezkedik az ágyon.)

FÜSTÖS (nadrágszíját beleakasztja az ablakkilincsbe, borotváját feni, suttogva Tarinak): Minek kereste Csendát a felesége? Két vagy három hete is oda volt pár napig, most megint. Csupa szabadságból áll neki a világ?

SOPA (fölugrik, Füstösnek):

Magát meg mit érdekli, ki hol van? Mit nyomoz, nem mondaná meg?

FÜSTÖS:

Érdeklődni szabad tán? Még olyat!

SOPA:

Ne érdeklődjön! Szétjön mindjárt a fejem, s kutat itt mindenki után. Hajnalban! Bezzeg éntőlem nem nagyon kérdezgeti egyikőjük se, te marha, hogy vagy, mi van veled? Itt rohadunk együtt, mint a börtönben, köszönünk egymásnak, ha köszönünk, s azon kívül meg is dögölhetne az ember!

FÜSTÖS:

Olyan vagy nem is tudom mióta, nem merünk szólni se hozzád. Hogyan kérdezzünk valamit? (A rendetlenségre.) Nézd meg, miket csinálsz!

SOPA:

Maga se lenne különb az én helyemben. Majd megtudná! Hol a cipőm?

FÜSTÖS:

Ahova rúgtad az este! (Az ablak mellől veszi elő.) Ehol van, ni! Szabad lenne így viselkedni, mi?

SOPA:

Na és? Azt csinálok, amit akarok! Hagyjon nekem mindenki békét. (Felhúzza a cipőt a lábára.) Maguk csak feküdjenek le a tyúkokkal, hogy ilyenkor már ne tudjanak aludni! S várják csak a pénteket, amikor gyia, az egész szálló egy trappban szalajtatna a vonattal hazafelé!

FÜSTÖS:

Te mért nem szalajtatsz? Nálatok nincs munka otthon? (Tarira.) Lajost még megérteném, ha nem sietne. Itt is tudna udvarolni, ha az lenne a baja. S csak siet haza ő is! (Tükröt, ecsetestálat, ecsetet, borotvaszappant rak az asztalra.)

TARI:

Utána meg irány valamerre! Nem sokáig vagyok én otthon!

SOPA (veszi a vizeskancsót az asztalról, s ami víz van benne, a fejére önti):

Majd nem meneget ő se annyira, csak a felesége, ha lesz neki, párszor becsukja előtte az ajtót. S csak úgy tudjon bemenni a házba, hogy így ni, nekivetem a vállam az ajtónak, aztán gyerünk! (Kilökve az ajtót, kimegy.)

3.

FÜSTÖS (Sopára):

Az a jó, már nem rúg, mint az este!

CSENDA (belép, két táska nála):

Jó reggelt! Maguk már fölébredtek?

TARI:

Nézd már! Te hol voltál eddig? Gyalog jöttél, hogy ilyen soká értél vissza?

CSENDA:

Mi van, pajtás? Te se tudsz aludni? (Kezet fog vele, majd Füstössel.) Jó reggelt! Hogy van, tata? A palántái? Nőnek az ablakban?

FÜSTÖS:

Azt meghiszem! Nézd meg, hogy megszaladtak a héten! (Kimegy az ajtó elé.)

CSENDA (Tarinak):

Amúgy mi hír? A magnót megvetted már?

TARI:

Meg, haver! Megmutassam? (Fölkel, a magnót kiveszi a szekrényből.) Részletre... Mit szólsz hozzá? (Bekapcsolja.) Nem megéri? (Nadrágot vesz magára.) Ma ellenőrzés lesz, tudsz róla? Jön a feleséged. Már tegnap is keresett.

CSENDA (földerül az arca):

Igen? Hát ezt mondd! Akkor biztos rendben van minden. De jó, hogy mondod. (Egy literes üveget emel ki a táskájából.) Akkor fogd meg gyorsan!

FÜSTÖS (visszajön):

Hova lett ez a Sopa? Azt hittem, hoz majd vizet, erre úgy eltűnt a kancsóval, sehol nem látom! (Tarinak.) Zárd el azt a hogyishívjákot! Már megint nyaggatod?

CSENDA (kihúzza az éjjeliszekrény fiókját, s a kenyérmorzsát, szemetet kiszórja belőle a papírkosárba, Tarinak, aki kikapcsolja s leteszi az ágyára a magnót):

Tegnap jártam még egy helyen... De nem úgy van az, mint ahogy Rózsi elképzeli. Otthon hová lehet elmenni dolgozni?

FÜSTÖS:

Te mit szórtál ki a fiókból? Bogarakat? (A kosárhoz mutat.) Ahol másznak a! Hű! Mik ezek? Ganajtúró bogarak?

TARI:

S a sok még most mászik ki a kosárból! Vigyázzunk, szét ne szökdös-senek! Honnan jöttek ezek?

FÜSTÖS:

Tudom én? Hadd veszem csak a légycsapót! (A matrac alól húzza ki.) Belefeküdnének ezek az ágyba! Hijnye, az anyátokat! (Veri a bogarakat.)

SOPA (bejön, a vízzel teli kancsót leteszi az asztalra):

Tessék, lehet borotválkozni. (Csendának.) Te megérkeztél? (Kezet fog vele.)

FÜSTÖS:

Már egy csomó bogarat is széteresztett. Verjük őket gyorsan! Ezeket is csak nem ez a rendszer juttatta tán ide?

TARI:

Mért ne? Lehet, hogy kitagosították őket is. Nem akartak belépni, mert akkoriban még nem lehetett hatvanévesen nyugdíjba menni.

FÜSTÖS (a légycsapóval Tari felé csap):

S régen csak kétszáz valamennyi forint volt a nyugdíj, azt is tedd hozzá!

CSENDA:

De már nem annyi!

FÜSTÖS:

Az igaz!

4.

CSENDA (Füstösnek):

Igyon már maga is velem! Hadd kínáljam meg! (Nyújtja az üveget.)

SOPA:

Mi az benne? Kerítésszaggató? De már félig van csak! A másik fele? (Füstös után most ő iszik az üvegből.)

CSENDA:

Beleittam az úton, nem tudtam megállni! Annyi baj van ezekkel az asszonyokkal, csak győzze az ember számolni!

LADOS (bejön):

De jó szag van! Jobb, mint a kölninek! (Kezet fog Csendával.) Te minek jöttél? Holnap már megyünk haza!

SOPA (a pálinkára):

Ez igen volt!

FÜSTÖS:

Rögtön nem fáj a fejed, ugye? (Csendának.) A tied se fájjon! Addig nincs baj az asszonyokkal, amíg nincs gyerek!

CSENDA:

Most már nincs. Ha itt járt tegnap Rózsi, biztos rendben van minden. Sikerült rávennem, hogy bemenjen a kórházba. Már a múltkor is ezért volt odabent. De akkor elhalasztották. Valami közbejött; vagy mi volt, Rózsi tudja.

FÜSTÖS:

És ezt te így, örömmel újságolod?

CSENDA:

Még szép! Szombaton reggel bekísértem, s hétfőn vagy kedden már, ezek szerint, ki is engedték.

FÜSTÖS:

Elvetetted a gyereked, s te boldog vagy? Iszol is rá?

CSENDA:

Mért? Így legalább megoldódott a helyzet. Baj egy se!

FÜSTÖS:

Van neked rendes eszed, így gondolkozni? S bekíséred a feleséged a kórházba, te meg hazamégy szabadságra? Ilyet én még nem hallottam!

CSENDA:

Rózsi vett rá, hogy nézzek valahol munkahelyet, amíg ő bent lesz. S ha találok, költözzünk haza anyámékhoz. De hát nem úgy van az, ahogy ő gondolja.

FÜSTÖS:

Csak nem becsapod a feleséged? Szép vagy, mondhatom! S ez már hányadik volt? Ti már máskor is vetettetek el, nemcsak most?

CSENDA:

Küldték volna el a szállóról? Rögtön az lett volna!

TARI:

Igaza van! Nekem se kellene gyerek az ő helyében. A szabadságnak egyből fújnának!

LADOS:

Fújnának? Hát nem azért nősül meg az ember, családja legyen, s azért mindent megtegyen? Áldozzon érte? (Tari közben kimegy.)

SOPA:

De nem érted? Hát elküldik a szállóról, ha gyereke lesz! Hova menjen a szerencsétlen? Az utcára?

FÜSTÖS:

Hogy beszélhetsz így te is! Tudod te, mit kockáztatnak? Pedig gyerek csak kell: öröm a házhoz!

SOPA:

Csakhogy nekik nincs nemhogy házuk, semmijük se!

FÜSTÖS:

Nekem se volt! S ilyen idős koromban már mind a négy kölyköm a tyúkokkal szaladozott az árokparton! S mindből tanult ember lett. Már öt unokám van!

CSENDA:

De én nem akarom, hogy ott nőjön fel az enyém is! Vagy éppen albérletben!

LADOS (Csendának):

Azt kellene, vennétek egy portát otthon, mondtam már máskor is. Annyi pénzeteknek lenni kell. Aztán elballagnátok kölcsönért a bankba, s fölrántanátok valamilyen házat, mint én, s mindjárt lenne hova mennetek. (Ő is iszik az üvegből.)

CSENDA:

És addig nem kellene valahol lakni? Különben is, minek építkeznék otthon, mikor nem akarok hazamenni?

LADOS (az üres üveget Csenda kezébe nyomja):

Én hazamentem? Itt vagyok, nem? Nézze meg az ember! Csak amikor idejöttem, jóval több volt a pénz. Öt évre rá már ajtókat, ablakokat vettem, azután cserepet. S nemsokára állt a ház. De most már pár száz forintnál nemigen több itt a kereset, mint otthon lenne.

SOPA:

Akkor minek vagy itt? (Megragadja az egyik ágyat.) Ez a vaságy hiányzik? Meg a csótányok?

LADOS:

Az a négy-ötszáz forint is itt tartja az embert, ha rá van szorulva. Mint ahogy te is azért vagy itt, nem? Pedig te jól kerestél a traktoron. Még egy kisszerű házat is vettél, azt mondtad.

SOPA:

Tudod te, mi volt a baj.

LADOS:

Iskolába kellett volna menni? Na és aztán?!

SOPA:

Három osztállyal mentem volna? De akkor már kivolt a gyomrom, s letettek gyalogmunkásnak! A felét se kerestem annak, amit addig. A pénz meg csak kellett volna, akárcsak tinálatok. Ott volt már három kisgyerek a háznál. Azokat föl kellett nevelni! Szegények úgy nőttek fel, hébe-hóba látták az apjukat. Apjukat! Hol voltam én attól, hogy az apjuk legyek! Ha panasz volt rájuk, odahajítottam nekik. Ennyi voltam nekik. Az asszonynak meg annyi, hogy várta, mikor viszem a fizetést. S most már még annyi se. Semmi. Fél éve be se akar ereszteni az ajtón. De feküdnék le az anyadisznóval az udvaron, vagy hol?

5.

TARI (bejön, izgatottan):

Jön a portás! A folyosó végén láttam. (A cipőjét pakolja el, ruháját gyűri egy csomóba az ágyon, inget vesz magára.) Mindjárt itt lesz.

SOPA:

Hát aztán! Elfér!

LADOS:

Mitőlünk el is. Úgyis terád kíváncsi csak. De csak hadd legyen! Ideje már! (Rendet próbál tenni az ágyon.)

SOPA:

Nem érdekel! Én nem tudok semmiről!

FÜSTÖS:

(miután megborotválkozott, elpakolja a borotválkozó eszközeit, majd Tari és Csenda felé): Tegyétek el a pálinkásüveget is! Ne lássa meg!

CSENDA (Tarinak):

Maradt még benne, idd ki gyorsan! (Veszi a kosarat.) Dobd bele, hadd viszem ki a szeméttel! (Kimegy.)

LADOS (miközben ágyaz, Sopának):

Tedd már te is rendbe az ágyad, hogy néz ki! Mintha tehén feküdt volna benne.

6.

PORTÁS:

Jó reggelt! Mindjárt fél hat. Lehet készülődni, mosakodni, öltözködni, fésülködni. (Hosszú papírtekercs nála, amivel a nadrágja szárát ütögetve végigsétál a szobán, majd megáll.) Vagy maguk már föl is öltöztek?

LADOS:

Korán kelők vagyunk mi! Az este majd elaludtunk már a tévé előtt, szokás szerint, s lefeküdtünk idejében.

PORTÁS:

Le. Már aki. Valami óhaj, sóhaj? Nincs semmi? (Észrevesz egy darab kenyérhéjat az asztal alatt, kirugdossa a szoba közepére.) Nocsak, nocsak! Ez micsoda?

SOPA (odamegy, óvatosan megfogja, fölemeli):

Nocsak, nocsak. Nem kenyérhéj lenne ez?

PORTÁS:

És? Mit szól hozzá?

SOPA:

Miért? Ő szólt énhozzám? Odaadom Ladosnak, vigye haza. Jó lesz a malacának.

PORTÁS:

Meg lett már mondva nem is egyszer, hogy a szobákban nem eszünk. Azért van a folyosó végén egy helyiség, ott főzőcskézni is, ételt melegíteni is lehet, s ott el lehet fogyasztani.

SOPA (a kenyérhéjra):

Na és? Most menjek oda vele, és fogyasszam el?

PORTÁS:

Az is meg lett mondva, hogy itt nem lehet randalírozni, igaz?

SOPA:

Igaz. És ki randalírozott?

PORTÁS:

Nem tud róla? Elfelejtette?

SOPA:

És csak én egyedül?

PORTÁS (miközben Csenda visszajön):

A többieknek is fölírtam a nevét. Jelenteni fogom. Nem marad ez annyiban. Majd megfegyelmezik magukat. Azt hiszik, otthon vannak? Azt csinálhatnak, amit akarnak? Zavarhatják a többi embert, akik aludnának, pihenni szeretnének?

CSENDA:

Minket nem zavart.

LADOS:

Téged nem. Mert itt se voltál. De minket igen!

CSENDA:

Azért akkor se kell elárulni a másikat.

LADOS:

Viselkedjen úgy, ahogy kell. Ha berúgott, feküdjön le, ne rugdalózzon itt összevissza, alig bírjuk lefogni. Kénytelenek vagyunk eltűrni, sorozatban, most már hetente kétszer-háromszor is?

PORTÁS (Sopának):

Ezeket is jelenteni fogom! A bejárati ajtó betörését jegyzőkönyvbe vettem. Az üveget, a csináltatást megfizeti. Jómadár maga! Magát már a múltkor is utoljára figyelmeztette a gondnok.

SOPA:

Engem ne figyelmeztessen senki! S ne jómadarazzon, nem lesz jó vége! (Az ujjával fenyegeti.)

PORTÁS:

Nono! Nono! Ember kellene ahhoz, nem nadrág!

SOPA (megragadja a portás kabátját):

Ide figyeljen, hallja-e?! Nem szólok többet!

TARI (megfogja Sopát):

Imre bácsi! Hagyja!

FÜSTÖS (Tarinak):

Az ujjadra vigyázz!

SOPA (ellöki magától Tarit és Csendát):

Menjetek innen! Ne fogdossatok engem! (A portásra.) Mit képzel ez? Kicsoda ő? Képes föladni a saját fajtáját? Ember az ilyen?

PORTÁS:

Nem is teszek úgy, mintha nem tudnék semmiről. Én nem fizetek senki helyett.

SOPA:

Ne is! Menjen jelenteni! Parancsoljon! (Kilöki az ajtót.) Csak akkor jelentené föl ezt az egész ganaj életet is, amelyik ide hajtott pénzt keresni, s azt tette velem, amit tett. Jobban megérdemelné a följelentést, mint én! (Ladosnak.) Mehetsz te is! Méltóztassál!

LADOS:

Tehetünk mi arról, hogy téged lezavartak a traktorról? Te is belesegíthettél a sorsodba, biztos!

SOPA:

Miért? Te nem iszod meg a magadét? Ki se bírnád másképp! S tőled azért elválik az asszony? Ide nézz! A szemed essen ki! Most már megmutatom! (Darab papírt vesz ki a bőrtasnijából.) Látod-e, mi ez? (A portás felé is.) Maga is megnézheti. Tegnap kaptam. Idézés válóperes tárgyalásra. Meg tudná-e állni, hogy ne igyon? Dolgozik az ember, itt rohad egész héten, éveken, évtizedeken át, s ez az eredménye.

PORTÁS:

Kérem, én erről nem tehetek. Ide mindenki magától jött, s aki el akar menni, nem tartja itt senki erőszakkal. Arra se kényszerít senkit a vállalat, hogy itt lakjon. Azt köti csak ki, hogy rendnek kell lenni. A körülményekre nem lehet panasz. A szobákat mindennap kitakarítják. Kéthetenként ágyneműcsere van. Van tévé, rádió, lemezjátszó. Nem lehet semmi kifogás. (Kifelé indul.) Mielőtt elmennének, tegyék rendbe az ágyakat, pakoljanak el szépen mindent! A szőnyeget is igazítsák meg! (Kimegy.)

7.

FÜSTÖS (miután becsukódott az ajtó, Sopának):

Na, ki vagy fizetve. De nincs igaza? Szabad mindenki előtt az út: jöhet, mehet. Nincs láncra kötve.

LADOS:

Nem is tudtam! Én hazamennék szívesen. Vagy legalább közelébb oda, ahol lakom. Ahonnét naponta hazajárhatnék, s akkor még lendíthetnék is valamit otthon. (A beépített szekrényből egy kenyérhéjjal félig telt papírzsákot emel ki.) Hova lehet menni, árulja el!

CSENDA:

Ahová engem fölvennének, harminc kilométerre esik a falutól. Oda-vissza az háromórás utazás lenne.

LADOS:

Az se számítana nekem! Még maradna idő a házon babrálni valamit, vagy a kertben. De ha nem maradna is, legalább otthon alhatnék. S nyugodtan!

SOPA:

De nincs hova menned! Vagy a pénz lenne kevés. Te tudod. (Csenda felé.) Te meg nem akarsz hazamenni. Itt kellene valami luk, azt mondtad. Egyelőre nincs. Énnekem sincs hova menni. Főleg már haza nem! (Füstös felé.) Maga se akar mozdulni. Kivárja, amíg nyugdíjazzák. (Tarira.) Őt még nem érdeklik az ilyesmik!

TARI (miközben halkan szól az ágyon a magnó):

Érdekel az! De eszembe sincs hazamenni! Böske nénik, Bógyi bácsik közé?

LADOS:

Maradtatok volna otthon többen, akkor lennének fiatalok is! De azt hittétek, hogy itt cukor az élet, csak szopogatni kell! (Megrázza a papírzsákot.) Kinél van kenyérhéj? Öntsétek ide! Hadd egyenek otthon a malacok!

CSENDA (Ladosnak):

Maguk mondták, hogy jöjjünk el, nem? Más az, ha valaki városon él. Ha nincs is iskolája, csak egyszerű melós is, nem paraszt mégse. Nem ezt mondták?

FÜSTÖS:

Az akkor volt! S igazuk is volt azoknak, akik ezt mondták. Akkor úgy állt a helyzet, parasztnak lenni utolsó volt!

CSENDA:

Miért, most nem az?

LADOS (közelebb megy Csendához, húzza maga után a papírzsákot):

Hány éves voltál te, mikor eljöttél? Tizenhét-tizennyolc? Volt mit enned? Volt hol laknod? Na látod! Nem voltál rákényszerítve, hogy eljöjj!

CSENDA:

Miért? Gondolja, a szüleim megtűrtek volna otthon? Esetleg apám.

LADOS:

De nem úgy voltál, mint én, hogy alig tudtam kivárni, zárszámadáskor majd fizet valamit a téesz, hanem hogy több keresethez jussak, házam legyen! Nem akartam, hogy a családommal örökké a máséban lakjunk. Nekem nem épített volna senki, még egy kunyhót se, mint itt, sok embernek mi építjük a lakását, akiknek egyebet se kell tenni, csak lesni, mikor lehet már költözni. Én darabonként szedegettem össze s raktam föl a házam, hétvégeken, meg amikor tudtam. S most már csak be kellene pucolni. Engem a kényszerűség hajtott el otthonról, de te ezt nem mondhatod el magadról.

CSENDA:

Minket elhajtottak maguk azzal, amit mondtak.

FÜSTÖS:

Az már mikor volt! Azóta a nap hányszor kisütött!

CSENDA:

De azóta élünk így! S azt hiszik otthon, hogy itt mennyivel jobb! Az! Harminc-negyven éves lesz az ember, mire fedelet tudhat a feje felett.

LADOS:

Segíts magadon! Találj ki valamit, mint én! Látod-e? A száraz kenyeret összegyűjtöm, a malac ennivalója ne kerüljön sokba. Ennyi kenyéren egy hétig elél. S abból hízó lesz! Nem kell zsírt, szalonnát vennem. Megmarad az a pénz. Nem úgy, mint neked: jórészt föléled a fizetést. Így nem is lesz neked sose semmid. Mehetsz az árokpartra a feleségeddel! Utána meg viheted az orvoshoz!

CSENDA:

Csak nem azt akarja mondani, gyűjtsem én is a kenyérhéjat? Ha akarnék se tudnék hol hizlalni. Nincs ólam.

FÜSTÖS (darab kenyeret beledob Lados zsákjába):

Ti már nem is akartok ólat! A boltból akartok élni!

CSENDA:

Éljen maga máshonnan! Mennyi földje van? Amennyi az ablakban! Mennyi paprikája lesz! (Az ablakpárkányról beemel egy virágcserepet, fonnyadt palánták benne.) Tessék! (A cserepet lecsapja az asztalra.)

FÜSTÖS:

Ne csapkodd, he! (A cserepet visszateszi az ablakba.)

LADOS (Csendának, miközben beköti a zsákot):

Építeni is akarsz? Hogy akartok ti így létezni, gyereket fölnevelni?

FÜSTÖS:

Ő? (Aztán Tarira is.) Az ilyenek e? Ezek azt képzelik, a fizetésből mindenre telik: magnóra, flancra! Hogyisne! (Tarinak.) Zárd el azt a hogyishívjákot, mert beletaposok! Hányszor mondjam?

CSENDA:

Én viszont nem akarok úgy élni, hazaér, megy kapálni, egyelni a téeszbe. (Lados felé.) Én nem fogok moslékot se kevergetni. Inkább nem eszem!

LADOS:

Látod, annak semmi akadálya!

CSENDA:

De lakni se kétszáz kilométerre kelljen! Még csak százra se! És ne legyek hátrányban azért, mert nem itt születtem. Lakáskérvényt nem adhatok be, mert állandóra nem ide vagyok bejelentkezve, a szállóra nem lehet. Ahhoz el kell menni albérletbe lakni! Az úristenit! (Törülközőt vesz magához, lecsillapodva.) Megyek, megmosakszom kicsit. (Tarinak.) Mikorra mondta Rózsi, hogy idejön?

TARI:

Hat óra előtt itt lesz, azt mondta. Nemsokára annyi. Várjál, megyek én is! (Törülköző, szappan nála. Kimennek.)

8.

SOPA (Csendára, Füstösnek):

Pedig most kellene nekik a gyerek.. De hova tegyék! Az államnak, annak kellene! Csináljon magának! S neveljen fel ő hármat-négyet fönt az emeleteken, meg úgy, mint mi, hogy nem is tudjuk, mikor nőttek fel. Az asszony volt velük mindig.

LADOS:

Nem volt a feleségednek valakije? Ráértében, mondjuk, fogott valakit?

SOPA:

Honnan tudjam? Nem vagyok otthon.

FÜSTÖS (a palántáit nézegeti az ablakban):

Ezeket a palántákat a madarak ki akarták kaparni – hát ezért fonnyadnak ezek! (Ladosnak.) Nézzed már! Nem azok lehettek? Ott ülnek a fán.

SOPA:

Gyanús az asszony. De hogy tudjam kifigyelni, van-e valakije?

FÜSTÖS (a madarakra):

Na, várjatok csak! (A matrac alól csúzlit vesz elő.) Mindjárt közétek durrantok én! (A zsebébe nyúl.) Hol egy kavics? Azért ültettem én ezeket a palántákat, hogy ti kirugdossátok? S mikor már szépen megnőttek? Adok én nektek! (Céloz, lő.)

SOPA:

Úgy csap be, ahogy akar. Meddig vagyok otthon? Vasárnap délben már lehet készülődni, pakolászni, este ülni a vonatra, hogy hajnalra ideérjek. Arra se elég az idő, hogy a házon körülmenjek, kinézzek a kazal mögé.

LADOS:

Ha még közben ki is kell józanodni, arra se, hogy az asszony alá bekukkants. (Füstösnek.) Na, talált-e?

FÜSTÖS:

Eliszkoltak. Ismerik már ezek a csúzlit. Legalább annyira, mint Sopát a felesége. A fizetés felét elhordani a kocsmába, nagy ellensége annak akármelyik asszony.

SOPA:

Inkább ne mentem volna sehova, mi? Ültem volna itt minden este a büdös lábszagban?

FÜSTÖS:

Lehetett volna állni is, ahogy jobban esik, hogy neked változatosabb legyen.

SOPA:

Most is ide rakta a rohadt szagú cipőjét, ni! Itt bűzlik az orrom alá! (Behajítja az ágy alá.)

FÜSTÖS:

Hej, a cipőm!

SOPA:

Legközelebb az ablakon hajítom ki! Hányszor felidegesített már vele! (Az ablak felé mutat, a palántákra.) Meg azokkal is az ablakban. Mert mindet lelökdösöm egyszer! Maradt volna parasztnak, ha annyira odavan: még itt is palántákat ültetget. Öntözgeti a locsolóval. Hol is van? Mert van itt az is! (Előveszi a szekrény mellől.) Tessék! Vesz egy ilyen hülyeséget, hogy a palántákat öntözgesse kínjában. Nemhogy az unokáinak adná!

FÜSTÖS (letérdel, benéz az ágy alá):

Szegény cipők! Hogy veszem ki? Vasmacskával?

LADOS (Sopára):

Majd ő kiveszi! (Sopához fordul.) Semmi közöd hozzá, a másik mit csinál! Az a te bajod, ha nem tudsz mit kezdeni az időddel. Menj akkor olyan helyre dolgozni, ahonnan naponta hazajárhatsz. Sóderkeverőt kezelni se kell eljárni a világ végére. Te is gondolkozhatsz, nemcsak én.

SOPA:

És te eddig mért nem gondolkoztál?

LADOS:

Mert csak most nincs már sok értelme a járkálásnak, azért!

SOPA:

Eddig se volt! Eddig is be voltunk mi csapva! Csak nem vettük észre! A java életünk elment, s neked van egy félkész házad, ezt érted el. Nekem meg...

FÜSTÖS (cipőjét veszi ki az ágy alól, Ladosnak):

Ráadásul aki a téeszben maradt, annak előbb lett háza!

SOPA:

S különb, ez a hétszentség! Amivel itt többet kerestem, az elment utazás közben meg a sarkon, a kukabárban. Az asszony könnyen beszélhetett. (Lados felé.) Azt mondta, mint te is, hogy ne menjek sehova, akkor nem fogy a pénz. Igen ám! Ő otthon volt! De én?

9.

LADOS (Csendának):

Itt a feleséged, Feri!

SOPA:

Nem hallod? Beszélőre!

CSENDA:

Na végre! (Kinyitja az ablakot.) Mi van? Szevasz! Már dolgozol is? Most mész?

RÓZSI:

Hatra, igen. Sietek, pár percem van csak. Tegnap kerestelek estefelé, biztosan mondták. Mi újság otthon? Azt hittem, már nem is jössz vissza a héten.

CSENDA:

Elmentem megnézni még egy helyet. De nem jó az, kis kóceráj. Nincs ott pénz se. Tudtam előre, hogy úgyse felel meg. De az volt, hogy érdeklődjek.

RÓZSI:

Na és, mondtad otthon, mit szeretnénk? Mit szóltak?

CSENDA:

Tudod, milyen anyám.

RÓZSI:

Valamit csak mondott. Azt, hogy nem?

CSENDA:

Törülközőt hoztál? S ing is kellene.

RÓZSI:

Hoztam. Itt van, apukám. (Fölemel egy papírdobozt.) Elhoztam, ami nálam volt. Ami a tiéd,: mindent. Befér itt a rács közt?

CSENDA:

Mindent nem kellett volna. Nem tudom hova tenni. (Elveszi a papírdobozt.)

RÓZSI:

Nem baj, édesapukám. Majd teszed valahova. Ahova akarod. Én nem maradok a szállón hétfőnél tovább.

CSENDA:

Hogyne maradnál már!

RÓZSI:

Elegem volt belőle! Te nem tudod, mi van ott. Meg a környéken is! Este tele van mindig részegekkel. S azokat a nőket se bírom már. Lopnak, piszkosak. Nem maradok tovább. De már nem is maradhatnék.

CSENDA:

Miért ne maradhatnál? Legalább még valameddig? Túl vagy rajta.

RÓZSI:

Nem vagyok túl semmin, Ferikém. Ugyanis, képzeld, nem vették el.

CSENDA:

Micsoda? (Megragadja a rácsot.) Ne-em?

RÓZSI:

Nem. Az orvos csak az én felelősségemre csinálta volna meg.

CSENDA:

Hát aztán!

RÓZSI:

Nem egyeztem bele. Azt mondta, többé nem lehetne. S én nem akarom azt.

CSENDA:

Mit nem akarsz? Megbeszéltünk mindent. Mit nem akarsz?

RÓZSI:

Azt, hogy többet ne lehessen... De ne kiabálj, mások is vannak odabent. Akarom, értsd meg. S fölnevelni rendesen.

CSENDA:

De hol akarod rendesen fölnevelni, szerencsétlen! Épp erről volt szó! Nem megbeszéltük ezt?

RÓZSI:

Én nem teszem tönkre magam. (Elfordul.) Mennem kell.

CSENDA:

Na de várjál! Hova szaladsz? Hát én megveszek mindjárt! (A papírdobozt fölkapja az éjjeliszekrényről, ledobja az ágyra.)

FÜSTÖS:

Na! Ne csapkodj! Mi bajod?

CSENDA:

Mi lenne? Hallja, nem? (Rózsinak.) És ez így most jól van? Azt hiszed te? Azt az úristenit! Akkor most hogy gondolod? Menjünk albérletet keresni? Majd az jobb lesz?

RÓZSI:

Most nincs idő erre. Hol találkozunk este? Ahol szoktunk? Szaladok, mert jön a busz.

CSENDA:

Szaladsz az istent! Gyere vissza! Rózsi! Nem hallod? (Becsapja az ablakot, kirohan az ajtón, hallani, ahogy kiabál a felesége után.) Állj meg, nem hallod?! Beszéljük meg. Rózsi! Várj meg, te! Albérletben akarod fölnevelni? Rózsi! Az istenit a jó édes... Hallod? (Kis szünet után ziláltan, megtörten bejön.)

10.

FÜSTÖS:

Neked mi bajod? Nem hogy örülnél, te! Hát gyereked lesz! Köszönd meg neki, hogy nem vetette el, még idejében meggondolta.

CSENDA:

Köszönjem? Hogy elküldik a szállóról? Ha csak arról volna szó, hogy költözzünk össze, el lenne intézve. De gyerekkel éljünk majd albérletben?

SOPA:

Ezt jól megcsináltátok, biztos. A gyerek miatt keresztet vehettek magatokra.

FÜSTÖS:

Ne bántsd már azt a gyereket! Mikor legyen, ha nem most? Fiatalok kezébe illik a baba, nem az ilyenekébe már, mint én vagy te.

LADOS:

Akkor menjenek haza! Az lenne a tiszta. (Csendára.) De nem akar! (Kimegy.)

FÜSTÖS:

Nem kell lármázni! Az egész város meghallja? Majd ha megszületik az az ártatlan, elgondolkoztatja őket, hova legyenek.

CSENDA:

De nekünk így már most kell valahova menni, nem érti?! Eh! Ha én ezt tudom, dehogy megyek haza!

TARI:

Most még könnyű lesz találni albérletet. Nem jelentitek be előre, mi a helyzet, s mi van akkor?!

CSENDA:

Észreveszik azt. Ha nem most, később. Az se lesz jobb, ha akkor küldenek el. Ha ide lennék öt év óta állandóra bejelentkezve, hogy lakáskérvényt adhatnánk be, vagy ha lenne annyi pénzünk, amivel kezdhetnénk valamit – az más lenne! De nekünk még se ez nincs, se amaz.

FÜSTÖS:

Hova tettétek, amit kerestetek? Azért laktok külön, spórolni tudjatok, nem? És semmi nincs?

CSENDA:

Van, de nem annyi, hogy azzal valamit meg lehetne oldani. S ha most elmegyünk albérletbe, még úgyse lesz. Ha hazamennénk arra a helyre dolgozni, amit tegnap néztem, utazhatnék hetven kilométert naponta. A pénz is kevesebb lenne. De nemcsak azért nem megyek haza!

FÜSTÖS:

És föltétlen muszáj neked utazni? A téeszbe nem kell nálatok ember?

CSENDA:

Nem, mert azt mondják az ottaniak, elegen vannak. Ha akarnám, se vennének föl.

SOPA:

Tiszta sor. Ők ott, mi itt – el vagyunk osztva! Miránk már nemigen számítanak otthon. Leírtak bennünket.

TARI:

Csakis! Akik falun vannak, azért lehetnek ott, mert mi itt vagyunk. Ha mi lennénk ott, nekik kellene itt lenni.

CSENDA:

De mi, mi itt se kellünk!

SOPA:

A munkád, az kell, nem? Azon kapnak, mint a cukron!

CSENDA:

De én...

SOPA:

Mit te? Ki vagy te? Tróger vagy! Kizsigerelni a zsírodból, arra vagy. Az erőd, az kell. Arra szükség van. Dolgozni, arra vagy. S azért kapsz egy kis megélhetési pénzt. Mit akarnál még?

FÜSTÖS:

Csak ám a legtöbben úgy élnek, hogy ahhoz a pénzhez, amit keresnek, hozzáteszik, amit a feleségük kap, meghúzzák magukat, s amit nagyon akarnak, meg tudják szerezni.

SOPA:

Utána irány a temető! Úgy igen!

FÜSTÖS:

Akkor be kell érni kevesebbel. Nem kell nagy igényűnek lenni!

SOPA:

Mit nagy igényűnek! Olyan nagy igény az, ha valaki lakást szeretne? Ágyat bele, széket? Darab kenyeret a szájába? Maga könnyen beszél! (Kapja a széket, leül.) Így ni! Ülhet jövőre otthon a kissámedlin. Végzett! Amit el akart érni az életben, vagy elérte már, vagy se. Ha nem, már úgyse éri el. Magáról letelt. De nekem meg a másiknak, ha élni akarunk, dolgozni kell, hajtani magunkat és kész. Ezenkívül olyan sokra számíthatunk?

11.

LADOS (bejön):

Készülődjünk, emberek! Lemaradunk! A többiek már a sarkon járnak!

FÜSTÖS:

Ha annyira szomjasak! Sietni kell tán!

TAKARÍTÓNŐ (benyit, törlőruha, porszívó nála):

Jó reggelt! Helyet, helyet kérek! Vigyázzanak az útból! Meddig akarnak még itt tollászkodni?

FÜSTÖS:

Nem sokáig! Jó reggelt! Már a cipőfűzőnket kötjük. (Csendának.) Mozdulj, te is! Gyerünk!

CSENDA:

Nem megyek sehova! Majd a kocsmába. Jól leiszom magam.

FÜSTÖS:

Azzal sokra mégy!

CSENDA:

Ezek után magának lenne kedve valamihez?

SOPA:

Majd segítünk, pajtás! (Megveregeti a vállát.) Sose búsulj! Van erre is albérlet, biztos. (A takarítónőnek.) Annus néni, nem tud valami kiadó putrit?

TAKARÍTÓNŐ:

Putrit? Minek az magának?

CSENDA (lemondó hangon):

Nekem kellene. De nem épp putri.

SOPA:

Meg úgy lehet, nekem is kell hamarosan, ha itt is kiadják az utam, mint otthon.

LADOS:

Majd megbeszélitek máskor. Ne álljunk itt! A többiek már nem is tudom, hol járnak! (Mindnyájan felöltözve, készen állnak.)

FÜSTÖS:

Hol járnának! A fűszerbolt mögött, mondtam már. Nyakalják a féldecit! (Kimennek. A takarítónő bekapcsolja a porszívót. A szín elsötétül.)

Vége az első résznek.

{fel}