Első rész.

Földrajzi előismeretek.

1. Látókör. Látóhatár.

Ha valamely szabad helyen, ahol látásunkat semmi sem akadályozza, megállunk és széttekintünk magunk körül, azt vesszük észre, hogy nem láthatunk el a végtelenségbe, mert abban szemünk gátolva van. Ugy tetszik nekünk, mintha az ég köröskörül lehajolna a földre s elzárná előlünk a messzebb láthatást. Azt a határt, a melyen tul már nem láthatunk látóhatárnak nevezzük. Azt a kört pedig, melyet az ég a földdel érintkezve képez látókörnek nevezzük. Mi ezen körnek a legközepén egy ponton állunk s ezt a pontot álláspontnak nevezzük. Ha álláspontunkat változtatjuk, változik a látókör és látóhatár is.

Ha álláspontunkról fölfele tekintünk, az ég egy óriási félgömbnek, boltozatnak látszik, a mely boltozat éppen fejünk teteje felett a legmagasabb. Az égboltozatnak e legmagasabb pontját tetőpontnak, az ezzel ellenkező irányban, tehát a lábunk alatt levő pontot lábpontnak nevezzük.

2. Világtájak. Szélrózsa.

A láthatárnak azt a pontját, hol reggel a nap felkél keletnek, az ezzel ellenkező irányban levő pontját, a hol a nap este lenyugszik nyugatnak nevezik. A mely irányban a napot déli 12 órakor fejünk felett látjuk, ott van dél, ezzel szemben észak. Ha pedig ugy állunk, hogy jobb kezünk felől kelet, balkezünk felől nyugat esik, akkor hátunk megett van dél, előttünk meg észak. Kelet, nyugat, észak, dél együtt véve fővilágtájaknak neveztetnek.

Ezeken kivül vannak mellékvilágtájak is, t. i. azok, melyek két-két fővilágtáj közé esnek. Igy észak és kelet közt van északkelet, dél és kelet közt: délkelet, észak és nyugat közt: északnyugat, dél és nyugat közt: délnyugat.

A látókör és a világtájak le is rajzolhatók, mint ezt a következő ábra mutatja:

Ilyenkor észak mindig fölfelé esik, dél lefelé, kelet jobb kezünk, nyugat bal kezünk felé.

Ezt a rajzot szélrózsának nevezzük, és pedig azért, mert rózsa alaku és nemcsak a világtájak fekvését mutatja meg, hanem az iránt is tájékoz bennünket, hogy mely irányból fuj a szél. Ha ugyanis a szélrózsát ugy helyezzük el, hogy északot, delet, nyugatot, keletet mutató ága épen az északi, déli, nyugati, keleti világtájak felé irányul, akkor azt a szelet, mely északról fuj, északinak, a mely délről fuj délinek a mely keletről keletinek, a mely nyugatról nyugatinak mondjuk.

Éppen igy beszélhetünk a mellék világtájak szerint: északkeleti, északnyugati, délkeleti és délnyugati szélről is.

A világtájaknak ilyen lerajzolása nagyon fontos az olyan utazóknak, a kik tengeren, rengeteg erdőkben, vagy sötétben utaznak. A szélrózsára ugyanis egy iránytűt illesztenek, a melynek az a tulajdonsága, hogy egyik végével mindig északra, a másikkal pedig mindig délre mutat. Ez után könnyen tájékozhatja magát az utazó, hogy mely irányba kell neki tartani, ha kitüzött céljához el akar jutni.

Nappal, mikor a nap süt árnyékunk után iránytű nélkül is tájékozhatjuk magunkat. Reggel ugyanis árnyékunk tőlünk nyugatra, este felé éppen megforditva tőlünk keletre nyulik, délben pedig északra. Déli irányba soha se veti a nap árnyékunkat. Ha rengeteg erdőben eltévedünk, abból is tájékozhatjuk magunkat, hogy a vén fák északi oldalát vastag moh fedi. Az ilyet természetes tájékozásnak nevezzük.

3. Tájékozás a tanteremben.

Ha a szélrózsát a fali táblára felrajzoljuk s ugy helyezzük el, hogy északi, déli, keleti, nyugati ágai pontosan az északi, déli, keleti és nyugati világtájak felé mutatnak, akkor meghatározhatjuk, hogy a tanterem falai, szögletei, butorai és a taneszközök tőlünk mely irányban vannak.

Mikor már jól tudjuk magunkat tájékozni, a tanterem rajzát is elkészithetjük. Nevezetesen az egymással szemben levő két-két fal közül az egyiket, például az északit és keletit megmérjük s minthogy teljes nagyságokban a táblára le nem rajzolhatjuk 10-15-ször kisebbitett alakját vesszük fel. Azután a másik két falat jelöljük meg oly módon, hogy az északi fallal párhuzamosan huzott vonal a déli, a keletivel párhuzamosan huzott vonal a nyugati falat fogja ábrázolni. Az igy nyert négyszögbe rajzoljuk aztán bele az ajtót, ablakokat, padokat, asztalt, szekrényt, kályhát stb. Ily módon nyerjük a tanterem alap vagy tervrajzát.

Ha azt akarjuk megtudni, hogy hány négyszög (o) méter a mi tantermünk? – első sorban is tudnunk kell, hogy egy négyszögméternek az olyan területet nevezzük, a melynek mind a négy oldala egy méter hosszu. Ezen az alapon tantermünk padozatának négyszög területét ugy nyerjük, hogy annak hosszuságát (a fenti ábrán pl. a nyugati oldal hosszát szorozzuk (pl. a déli oldal) szélességével. Ha például a nyugati oldal 8 méter, s a déli oldal 6 méter hosszu, akkor 6x8=48o méter területü.

Az iskola épületben, a mi tantermünkön kivül más osztályok tantermei, folyosó, udvar, tornászó-tér és egyéb épületek is vannak. Ezeket szintugy lerajzolhatjuk, mint a magunk tantermét s ekkor megnyerjük az egész iskolai telek alaprajzát.

4. Utcák, házak. A szülőföld.

Ha az iskolából az utcára kimegyünk s széttekintünk, mindenfelől házakat látunk magunk körül. Mikor még vadak, az az teljesen müveletlenek voltak az emberek nem laktak házakban, hanem sűrű erdőkben és barlangokban. Később, midőn baromtenyésztéssel kezdtek foglalkozni sátrakat ütöttek, a melyeket ha a legelő fogyatékán volt, felszedtek s mentek gazdagabb vidékre. Midőn aztán megismerkedtek a földmiveléssel, szántással, vetéssel, kénytelenek voltak állandó lakást, házat épiteni, mert a földmivelés egy helyre köti le az embert.

Majd észrevették az emberek azt is, hogy bajaikban, szükségeikben egy másnak a segitségére, támogatására vannak szorulva, lakhelyeiket tehát közelebb, egymás szomszédságába épitették s csoportokban, társaságban kezdtek élni.

Az egy sorban egymás mellé épitett házak együttesen ház-sort képeznek. Két-két házsor rendesen szemben áll egymással s közöttük hosszu, keskeny köz terül el, a melynek utca a neve. Az utcák hosszabbak vagy rövidebbek, keskenyebbek vagy szélesebbek. A hosszu és széles, gondozottabb és népesebb utcát főutcának, a rövidebbet és keskenyebbet mellékutcának nevezik. Ha az utca annyira szük, hogy kocsival nem lehet rajta járni, hanem csak gyalog s ha a házak girbén-gurbán, rendetlenül vannak egymás mellé épitve, köznek, sikátornak nevezzük; ha pedig az ilyen sikátornak egyik végét valamely épület ugy elzárja, hogy rajta tovább nem mehetünk zsákutca lesz belőle. Az olyan nagyobb területet, melyet több oldalról vesznek körül házak és a melybe több utca torkollik térnek, ha a téren vásárokat (rendesen heti vásárokat) tartanak piacnak nevezzük.

Az utcákat, tereket az emberek, hogy jobban eligazodhassanak rajtok s könnyebben megtudják, ki melyik utcában lakik, elszokták nevezni, a házakat pedig megszámozzák.

A házak vagy magán házak vagy köz az az közösépületek. A magánház olyan épület, a melynek egy ember vagy egy család a tulajdonosa. A középületeket vagy az összes, egy helységben lakó emberek vagy azoknak egy része épitette és tartja fent. Ilyen középület

a templom vagy Istenháza, hol az Istent tiszteljük,

az iskola, hol a gyermekeket irni, olvasni, számolni s egyéb tudományokra tanitják.

a városháza vagy községháza, a hol a község ügyeit intézik.

Minden olyan épületet, a melyben a közönség, az összes emberek ügyeit-bajait végezik hivatalnak nevezzük. Ennélfogva a hivatalok épületei, mint a szolgabiróságé, járásbiróságé, adóhivatalé, postáé, távirdáé mind középületek. Ezeken kivül némely helyen egyéb középület is van, mint például:

a kórház, a hol a szegény betegeket gyógyitják,

a szeretetház, az árvaház, a melyben a szegény árva gyermekeket ápolják, nevelik, tanitják,

a szegényház, a hol a megöregedett, elnyomorodott, szegény és dolgozni nem tudó embereknek viselik gondját,

a takarékpénztár, ebben az emberek megtakaritott pénzöket helyezik el, hogy kamatozzék, szaporodjék, vagy ha esetleg valakinek szüksége támad, innen bizonyos határidőre és kamatra vehet ki pénzt,

az olvasóegylet (kaszinó), a hova hosszu téli estéken vagy üres idejökben olvasni járnak az emberek,

a vendégfogadó, a hol az idegen utazó pénzért lakást és élelmet kap.

Több utca és ház-sor a lakókkal együtt helységet képez. Az a helység, a hol születtünk születésünk helye, a hol pedig állandóan lakunk lakó vagy illetőségi helyünk. A születés helyet vidékével együtt szülőföldnek hivjuk. Itt élnek szüleink, testvéreink, rokonaink, jó barátaink, ismerőseink s azért szülőföldünk oly kedves, hogy ha idegenbe, más helységbe megyünk mindig vissza-visszavágyunk, erőt vesz rajtunk a honvágy.

Valamint tantermünknek, iskolánknak alaprajzát elkészitettük, ép ugy lerajzolhatjuk a helységet, ha arra ügyelünk, hogy mely világtájak felé futnak az utcák s miképen helyezkednek el rajtok a házak.

5. A család.

Az egy helységben lakó emberek társaságban élnek. Atyám, anyám, testvéreim is egy kis társaságot alkotnak. Az ilyen kis társaságot családnak nevezik. A család tagjai még a háznál lakó nagyapa, nagyanya s más közelebbi rokonok, valamint a cselédek. A család feje az atya. Ő gondoskodik családja eltartásáról, boldogságáról, ezért sokat dolgozik, fárad. Ő ügyel fel a rendre, rosz gyermekét megbünteti, hogy megjavuljon. Az anya segitségére van az atyának, különösen a házi dolgokat végezi; ő is sokat fáradozik, hogy gyermekei minél boldogabbak legyenek. Mindezekért szüleiknek sokat köszönhetnek a gyermekek s őket tisztelniök, szeretniök, nekik engedelmeskedniük kell. „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszu idejü légy e földön,” mondja a negyedik parancsolat.

6. A község.

Több család, mely egy ugyanazon helységben lakik együttvéve községet képez.

Tehát a község is társaság, csakhogy nagyobb társaság, mint a család. Ennek is van vagyona, mint a családnak, például a községháza, iskola, erdő, rét stb.

És valamint a családban a szülők gondoskodnak a szükségesekről, ők tartják fenn a rendet, ők parancsolnak s a család többi tagjai engedelmeskedni tartoznak, épen ugy a községben is vannak oly becsületes, értelmes emberek, a kik a község dolgait intézik s a község tagjainak, a polgároknak jólétéről gondoskodnak, a törvényeket végrehajtják. Ezek az emberek az előljárók, fejök a biró vagy polgármester, ki a község ügyeit vezeti. Fáradozásában segitségéve vannak a jegyző, ki az irásbeli dolgokat teljesiti, a kapitány, ki a rendőrökkel a rendre ügyel fel s a rosz embereket, a kik nem engedelmeskednek vagy másnak kárt okoznak, megbünteti; az adószedő, a ki a polgároktól beszedi az adót, az orvos, a ki a polgárok egészsége felett őrködik, továbbá a tanácsnokok vagy községi képviselők, a kik a község hivatalnokait (polgármestert vagy birót, jegyzőt, kapitányt stb.) müködésökben jó tanácsaikkal támogatják s az előljáróságot választják. A tanácsnokok vagy községi képviselők száma kisebb, nagyobb, a szerint a mint a községben több vagy kevesebb ember lakik.

Azt az épületet, a melyben az előljárók dolgoznak község vagy városházá-nak nevezik.

A polgárok előljáróik iránt, éppen mint a gyermekek szüleik iránt engedelmességgel tartoznak s kötelesek parancsaikat, rendeleteiket teljesiteni.

7. A községek osztályozása.

A községek lakosaik száma és vagyonossága szerint különbözők. Némely község kevés házból áll, lakosai oly szegények, hogy a teendőket, melyeket a törvény rájok ruházott csak a szomszéd községekkel együtt képesek teljesiteni s irásbeli dolgaiknak elvégezésére egymaguk nem tudnak jegyzőt tartani. Az ilyen községet kis község-nek vagy falu-nak hivják. Több falu együtt választ jegyzőt, ez a körjegyző.

Ha valamely helyen oly kevés ember lakik, hogy még kis községet sem alkothatnak, az ilyet pusztának vagy telepitvénynek nevezik s mint ilyen valamely községhez s ennek előljárósága alá tartozik.

Ha a község oly népes és vagyonos, hogy egymagának van jegyzője nagy községnek nevezik, ha pedig az ilyen nagy községben országos vásárokat tartanak város a neve.

Kis és nagy község előljárósága áll a főbiróból, kisbiróból, jegyzőből s nehány esküdtből az az tanácsnokból.

Ha a nagyközségnek lakosai számosabbak és vagyonosabbak ugy, hogy közös ügyeik elvégezésére több hivatalnokra van szükségök és ha a nagyközségben heti és országos vásárokat tartanak, akkor azt rendezett tanácsu városnak hivják, mert a község feje, a polgármester rendes tanácsnokokkal együtt vezeti a község ügyeit. A rendezett tanácsu város hivatalnokai még: fő és aljegyző, rendőrkapitány, ügyész, ki a város pereit viszi, közgyám, pénztárnok, számvevő, ellenőr, a kik a város vagyonát kezelik; adószedő, orvos, mérnök, levéltárnok stb.

Némely város régibb időtől fogva a királytól bizonyos kiváltságokat, szabadalmakat (például vásárok tarthatását, vámszedést, ital- és husmérési jogot nyert. Ezek szabad királyi városok. Előljáróságuk különben olyan, mint a rendezett tanácsu városoké, csakhogy a fejük a főispán.

8. A nemzetiség.

Az emberek nem beszélnek mindnyájan egy nyelven. Azt a nyelvet, a melyben születtünk s a melyet édes anyánktól tanultunk: anyanyelvnek nevezzük. Kinek milyen az anyanyelve, olyan nemzetiségü.

Mi édes anyánktól magyarul tanultunk, mi tehát magyarok vagyunk, a mi anyanyelvünk a magyar.

A más nemzetiségüeket azért, mert nem azon a nyelven beszélnek, a melyen mi, megvetni, kigunyolni nem szabad, sőt nagyon hasznos dolog, ha mentől több nyelvet tudunk, mert annál többféle nemzetiséggel érintkezhetünk.

9. A vallás.

Minden jó ember érzi, hiszi, hogy felette egy felsőbb lény: a mindenható, mindentudó Isten van, a kinek életét és mindenét, a mije csak van, köszönheti. Ezért a jó Isten iránt mindnyájan hálával és tisztelettel tartozunk viseltetni.

De az Istent nem egyformán hiszik, vallják az emberek, innen van, hogy vallásra nézve is különbség van köztük. A hány a vallás, annyi a hitfelekezet.

Minden hitfelekezetnek van közös épülete, a melyben az Isten tiszteletére összegyülekeznek. Ezt templomnak hivják. A templom rendesen a község közepére, annak legszebb, legnépesebb terére vagy magasabb helyre pl. dombra van épitve, hogy kitünjék a többi házak közül. Az a férfi, a ki az isteni tiszteletet vezeti s a hivőknek predikál a pap vagy lelkész.

A kik a római katólikus templomba járnak az Istent tisztelni: római katólikusok. Néhol a pap oláhul, szerbül mondja a misét, az ilyen pap hivei: görög katóliusok. A kik templomukban énekekkel imádságokkal dicsérik az Istent s a kiknek papja nem misézik, hanem a bibliát (a keresztyén vallás szent könyvét) magyarázza (prédikál) reformátusok, evangélikusok, unitáriusok. A kik Mózes vallását követik s a szerint imádják az Istent: mózes vallásuak vagy zsidók.

Római katólikusok, görög katólikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok közös néven keresztyéneknek neveztetnek, mert mindnyájan a Jézus Krisztus vallását követik.

De bárki bármilyen nyelven és hitben imádja az Istent, azért a más vallásuakat bántalmazni, csufolni nem szabad, mert Isten valamennyiőnknek közös mennyei atyánk s mi valamennyien gyermekei s igy egymásnak testvérei, felebarátai vagyunk.

10. A foglalkozás.

Az emberek egymásra vannak szorulva, egyiknek a másikra szüksége van, mert egy ember maga nem végezhet el mindent. Az embernek, hogy éljen, családját eltarthassa, embertársainak hasznára legyen dolgoznia, valamivel foglalkoznia kell. A község minden polgárának van valami foglalkozása. A kik a földet müvelik, szántanak, vetnek, vagy barmokat tenyésztenek: földmivelők. Vannak, kik különféle mesterségből élnek, ezek mesteremberek vagy iparosok. Iparos az ács, asztalos, kádár, kerékgyártó, a kik fából, kovács, lakatos, a kik vasból dolgoznak; a takács, csizmadia, szijgyártó a bőrt, a szabó és kalapos a posztót dolgozzák fel, a mészáros hust mér, a molnár lisztet készit, a pék pedig a lisztből kalácsot, kenyeret süt, a kőműves házat épit stb.

Vannak, kik a terményeket, iparczikkeket összevásárolják, hogy azokat nyereséggel eladják. Ezek a kereskedők.

Mások ismét eszökkel, tudományokkal használnak embertársaiknak. A pap a népet a vallásosságra tanitja, a tanitó és tanár a gyermekedet oktatja, az orvos a betegeket gyógyitja, a gyógyszerész az orvosságokat késziti, az ügyvéd védi a perlekedő emberek ügyét, tisztviselők a község dolgait intézik. Ezeket egy névvel tanult embereknek nevezzük.

Vannak olyan szegény emberek is, kik a vagyonosabbakhoz elszegődnek s hosszabb vagy rövidebb ideig bérért szolgálnak. Ezek napszámosok és cselédek.

Kis és nagyközségben az emberek leginkább földmiveléssel foglalkoznak, mig a tanult emberek, iparosok, kereskedők leginkább a nagyvárosban laknak.

A becsületes munka sohasem szégyen, azért nem szabad lenéznünk azt, kinek más a foglalkozása, mint nekünk. A dolgos és takarékos ember, a ki nem költi el, a mit nehéz munkájával szerzett a maga javára munkálkodik, mert öregségében vagy betegségében van, a miből élhet.

11. A község határa és környéke.

Ha lakóhelyünk utcáin addig megyünk, mig ki nem érünk a község végére, ott azt fogjuk látni, hogy községünket szántóföldek, rétek, legelők, szőlőskertek, erdők veszik körül. Ezek együttvéve a község határát képezik. A határ részekre: dülőkre oszlik fel. A dülőknek külön nevök is szokott lenni s a bennök levő föld vagy egyes embereké, vagy egész községé. A község birtoka közös vagyon, a melynek jövedelme a közös szükségletekre fordittatik.

A határ különböző részeibe utak vezetnek. Ha az ut valamely dülőn megyen át mezei vagy dülőutnak nevezzük; ha a mezei ut oly keskeny, hogy rajta csak gyalog járhatunk gyalogut, ösvény a neve. A mely ut a község határából is kivezet megyei vagy országutnak neveztetik a szerint, a mint a szomszéd községbe vagy több községbe utazhatni rajta s a mint a megye vagy az ország viseli gondját.

Az olyan utat, a melyen egymástól egyenlő távolra két vas-sin van lefektetve s a földhöz erősitve, hogy a kocsi kerekei ezeken a vas-sineken haladjanak vasutnak nevezzük. A vasut, a szerint, a mint a kocsikat ló vagy gőzgép huzza, lehet: lóvasut és gőzvasut. Azokat a helyeket, hol a vasuti kocsik megállanak, hogy az utasok fel- és leszálljanak vasuti állomásoknak nevezik.

A nagyobb folyókon, tavakon, tengeren szintén lehet közlekedni hajókkal. Ezt vizi utnak nevezik, a hajók megálló helyét pedig kikötőnek, rév-nek.

12. A föld felszine.

Ha megtekintjük a községünk körül elterülő földet, azt tapasztaljuk, hogy felülete nem mindenütt egyforma, néhol sik, lapos, mint a viz felszine, másutt emelkedett.

Az olyan helyet, melyen nincsen semmiféle emelkedés lapálynak vagy sikságnak mondjuk. Ha a sikság mértföldekre terjed róna vagy alföld a neve.

A földfelület kisebb emelkedését halomnak, dombnak nevezzük, ha az emelkedés 300 méternél nagyobb, hegy a neve. A hegynek három részét különböztetjük meg, u. m. alját, lábát vagy tövét, mely a legalsó része; lejtőjét vagy oldalát, az az középső részét, a melyen felfelé haladva elérjük a tetőt, ormot vagy gerinczet, a mely ha nagyon hegyes csucsnak is neveztetik.

A hegyoldalak igen alkalmasak szőlőtenyésztésre, mig a magasabb hegyeket erdőség boritja.

A hegyek nem mind egyforma magasak. Némelyik oly magas, hogy tetejét örökösen hó boritja, a miért is az ilyet havasnak nevezik. Némely hegy a tetején levő nyiláson át a föld gyomrából koronkint tüzet és hamut lök ki. Ezt tüzhányó hegynek hivják. Némely hegynek meg az oldalán pinczealaku üreg van, melynek barlang a neve.

Ha több hegy emelkedik egymás mellett s egymással kapcsolatban, mint a láncz szemei, származik a hegylánc. Ha pedig csoportokban, egymáshoz közel fekszenek a hegyek, keletkezik a hegycsoport.

Két hegy közt levő mélyedésnek a neve: völgy, ha ez nagyon szük, hegyszoros vagy hágó.

A hegyes vidéket általában felvidéknek nevezik.

Némely hegy belsejéből sok drága ásványt vágnak ki az emberek. Azokat az üregeket, melyeket az ásványok kiaknázása végett ásnak bányának, a benne dolgozó embereket bányászoknak nevezik. Az ásványok közt vannak érczek, vagy fémek, melyeket a kőből olvasztás utján nyernek a bányászok. Ilyen az arany, ezüst, réz, vas, ólom ón. Némely ásvány, mint a só az élelemhez szükséges, másikkal pedig mint a szénnel tüzelnek.

13. A viz.

Ha községünk határát jobban vizsgáljuk, ugy találjuk, hogy az nem mindenütt száraz föld, hanem helylyel-közzel viz öntözi. A viz a felhőből hull alá eső, hó, dara, jégeső képében. A leesett viz egy része aztán a földbe szivárog és ott összegyül. Az emberek, hogy a viz gyomrában levő vizhez hozzá jussanak s általa szomjuságokat csillapitsák kutakat szoktak ásni.

De néha annyira összegyül a viz, hogy magától utat tör és a földből kibuggyan. Az ilyen helyet forrásnak nevezzük. A forrásviz rendesen hideg, de vannak meleg források is. Izére nézve lehet a viz: édes, sós, savanyu és keserü. Az édes viz az emberek, állatok, növények fentartására okvetetlenül szükséges. A meleg, sós, savanyu és keserü vizek pedig némely betegségből kigyógyitanak, miért is őket gyógyvizeknek hivják.

A forrás viz nem marad egy helyen, hanem gödröt ásva magának a föld lejtőjén tovább foly. Igy támad az ér vagy csermely, melynek folyása igen kanyargós szokott lenni. Több csermely egyesüléséből patak lesz, több patakból folyó, több folyóból folyam. A folyamot föfolyónak is nevezik, mig a bele ömlő folyókat mellékfolyóknak. A folyam a tengerbe szakad.

Azon mélyedést, a melyben a viz foly medernek vagy ágynak nevezzük. Ha a medret az emberek magok ássák, hogy a viz arra folyon, a merre ők akarják, csatorna a neve. A medernek és csatornának két partja van és pedig, ha arccal a viz folyása felé állunk a jobb kéz felől eső a jobbpart, a balkézről eső a balpart.

A hol egyik folyó a másikba, vagy a folyam a tengerbe ömlik, ott van a torkolat, a melyet, ha több ágra oszlik deltatorkolatnak nevezzük.

Azonban nem minden viznek van folyása. Néha tavaszszal hó olvadáskor a folyó kiárad, vagy nagy eső után a lapos helyeken sok viz gyül össze.

Ezeket, minthogy nincs lefolyásuk állóvizeknek nevezzük. Ha az álló viz oly csekély, hogy nyáron kiszárad pocsolyának, posványnak vagy mocsárnak nevezik. A száradás ugy történik, hogy a viz a meleg miatt elpárolog, kigőzölög. Az állóviz elpárolgása az egészségre káros hatásu, hideglelést, ugynevezett mocsárlázt okoz. A mocsár viz e mellett ihatatlan. Ha a mocsár nagy terjedelmü s benne sás, nád s egyébb vizi növény terem lápnak neveztetik. A láp talaja néhol annyira elázik, hogy az ott járók lába alatt a föld besüpped, inog, a mitől is ingoványnak nevezik.

Van azonban olyan állóviz, mely a legmelegebb időben sem szárad ki. Ilyen a tó.

A tenger szintén álló viz, csakhogy oly roppant kiterjedésü, hogy napokig hajózhatunk rajta, mig a tulsó partot elérjük.

A tenger vize sós izü, és sárgás zöld szinü.

A folyó és állóvizek néhol minden oldalról száraz földet vesznek körül. Az ilyen száraz föld neve sziget. Ha a sziget egyik oldalával összeköttetésben áll a nagy száraz földdel s csak többi oldalait mossa viz, félsziget származik.

14. A levegő. Csapadék. Szél.

A földet minden oldalról egy finom, átlátszó test veszi körül, melyet se meg nem foghatunk, se nem láthatunk, se sulyát nem érezzük, de hogy valóban létezik abból is észrevehetjük, hogy ha kezünkkel legyezzük arcunkat hideget érezünk. Ez a test a levegő, mely az állati, növényi élet fentartartására mulhatatlanul szükséges. Midőn lélegzünk levegőt szivunk tüdőnkbe. Levegő nélkül egy perczig se tudnánk élni. De a levegő káros is lehet az egészségre, ha benne por, füst vagy más ártalmas anyag van.

A levegő a föld felett legsürübb, minél magasabbra megyünk annál ritkább lesz. A hideg levegő is nehezebb, mint a meleg.

A levegő lehet száraz és nedves is. Ugyanis a vizekből, földből, az állatok is növények testéből sok nedvesség párolog el és terjed szét a levegőben, miáltal az nedvessé lesz. Ha a levegő hideg, a párák megsürüsödnek s ha ezek nagyon nehezek a föld felett, a völgyben vagy hegyeken köd alakjában elterülnek, ha pedig könnyebbek a magasba szállanak s ekkor felhőnek nevezzük. Midőn a vizpárák a levegőben teljesen kihülnek, cseppekké válnak s mint eső a földre visszahullanak. Ha nagyon hideg a levegő, az esőcseppek megfagynak s igy származik a jégeső, dara, hó.

Köd, eső, hó, dara, jégeső közös névvel csapadéknak mondatnak.

A levegő soha se marad nyugton, hanem egyik helyről a másikra foly; a meleg levegő felszáll s helyét a hidegebb foglalja el. A levegőnek ezt a mozgását szélnek nevezzük. A szél a szerint, a mint a levegő csendesebben, vagy erősebben, lassabban vagy gyorsabban hullámzik, különböző. Ha a hullámzás oly csendes, hogy még a falevelek sem mozognak: szellő, ha a gyengébb faágakat is megmozgatja: szél, ha a faágakat össze is tördeli: szélvész, ha egész fákat tép ki gyökerestől és egyébb nagy károkat okoz: orkán, vihar a neve.

A szelet a szerint is nevezik, a mely világtáj felől fuj. Igy van északi, déli, keleti, nyugoti s a mellékvilágtájak szerint északkeleti, északnyugati, délkeleti s délnyugati szél.

Azt a szelet, mely egy ugyanazon vidéken leggyakoribb uralkodó szélnek nevezik.

15. Az éghajlat.

A levegő, szél, csapadékok együtt véve teszik az időjárást. Az időjárás igen változó, rnindazáltal egy ugyanazon vidéken bizonyos állandó alakban évről-évre ismétlődni szokott. Ezt az állandó időjárást égaljnak, éghajlatnak, égövnek nevezzük.

A mely vidéken örökösen meleg van az a meleg-éghajlat, a hol örökösen hideg van: az a hideg éghajlat. A föld némely vidékein a hideg és meleg időjárás az évszakok (tavasz, nyár, ősz, tél) szerint váltakozik, ugy, hogy ott nincsen se nagyon hideg, se nagyon meleg. Ez a mérsékelt éghajlat. A mi éghajlatunk mérsékelt, tehát a mi mérsékelt égöv alatt lakunk.

16. A járás.

Ha községünk határának széléig eljutottunk, azontul a szomszéd község határába lépünk. Községünket tehát mindenfelől más községek veszik körül. Több egymás mellett fekvő község együttesen járást képez. A járásba csak kis és nagyközségek tartoznak, mig a szabad királyi és rendezett tanácsu városok külön közigazgatással birnak.

A járásnak is van előljárósága, mint a községnek. Ez előljáróság feje a szolgabiró. Ő ügyel fel a járásban levő községekre. Azokat évenkint többször bejárja. Ellenőrzi, hogy a községi előljárók kötelességeiket pontosan teljesitsék, a község vagyonát rendben tartsák, az adót behajtsák, a gyermekek iskolába járjanak, az utak jó karban legyenek, a rosz embereket megbüntessék.

A járás egyéb hivatalnokai még a járásbiró, a ki könnyebb testi sértésekben és kisebb perekben itél; járási orvos, ki a járásában lakó polgárok egészségére ügyel fel.

Az a község, melyben a szolgabiró hivatala van a járás székhelye.

A mi községünk a . . . . . . . . . . . szolgabirói járásban van, tehát ahoz tartozik.

17. A megye.

Több család együtt községet, több község járást, több járás vármegyét képez. Mi Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében lakunk.

A megye élén áll a főispán, kit ő Felsége a Király nevez ki. A megye első választott tisztviselője az alispán, ki a főispánnal együtt intézi a megye összes ügyeit, a községi, járási hivatalnokokhoz rendeleteket bocsát ki s ellenőrzi munkálkodásukat. Működésében épugy, mint a községben a birót vagy polgármestert, több választott tisztviselő támogatja, nevezetesen a jegyzők, árvaszéki ülnökök, tiszti ügyész, pénztárnok, számvevő, orvosok stb. Ezeken kivül vannak még, mint a községeknél tanácsnokok, ugy a megyénél bizottsági tagok, kiket az összes lakosok és községi tisztviselők közül választanak s a kik a megye székhelyén évenként többször összegyülnek s az egész megye ügyei felett tanácskoznak.

Vannak a megyében kinevezett állami tisztviselők is, mint királyi törvényszék, ügyészség, tanfelügyelőség, adófelügyelőség, mérnökség hivatalnokai.

Azt a házat, a melyben a megyei tisztviselők hivatalai vannak s hol a közgyűléseket tartják megyeháznak, a várost pedig a megye székhelyének nevezik. Jász-Nagykun-Szolnokmegye székhelye: Szolnok.

{fel}