A meseíró kálváriája

1.
Az ügyes regényíró

Nagyon érdekes megvizsgálni a karcagi kunok és Jókai Mór viszonyát a nagy író irodalmi működésének félszázados évfordulóján. A nemzet ünnepelt alkotója még Krassó-Szörény megye oraviczai kerületében volt képviselő 1892 és 1896 között, tehát néhány esztendő elválasztotta nagy visszhangot kiváltó karcagi bukásától. Írói jubileuma alkalmából egy ováció volt az ország, gondolom, ahogy az ilyenkor lenni szokott, még az is torkaszakadtából vivátozott, aki soha egyetlen könyvét sem olvasta el. Az ünnepet egy bizottság rendezte József nádorral az élen, s e tisztes had 1894. január 6-án verbuválódott egybe. Jókait kitüntetésekkel halmozták el, fejet hajtott előtte a király és a királyi család több tagja, a bolgár fejedelem, a szerb király, a budapesti egyetemen tiszteletbeli bölcseleti doktorrá avatták. A fővárossal az élen a magyar városok díszpolgárukká választották, mindenféle fontos és kevésbé fontos testület díszoklevelet küldött neki, értékes ajándékokkal fejezték ki hódolatukat, a vártnál jóval többen előfizették összes műveinek száz kötetes díszkiadását... Ebben az egész országon végigharsogó hurrázásban azonban akadt egy disszonáns hang. Mondanom sem kell, Karcagról való volt ez a hang.

A Nagy-Kunság című újság írja 1893. október 22-én az első oldalon: „Az egész ország lázban ég, hogy a legnépszerűbb regény- és novella-író irodalmi működésének félszázados évfordulóját minél nagyobbszerűen, a nagy íróhoz minél méltóbban ünnepelje meg... A városok egymásután adják neki a legnagyobb kitüntetést... egymás után választják meg Jókai Mórt díszpolgárukká.

Talán rajtunk a sor? Ha érdemet kellett jutalmazni, eddig még soha sem maradtunk el...

...szükségünk van vezércsillagokra, hogy a sötétben el ne tévelyedjünk. Egy ilyen nagy ember, egy ilyen nagy szellem Jókai Mór is, ki sokáig mint üstökös ragyogott hazánk egén...

De jaj! ez az üstökös egyszer eltévedt egünkről, szűk lett a mi egünk: tágabb hazát keresett magának. Nem volt neki elég egy nép imádása, megunta, hogy egy egész nemzet rajongott érte: ő maga kezdett rajongani egyesekért. A fény-e, mi-e? ... elszédítették, rendes utjából eltérítették.

Vezércsillagunk volt, ő más vezércsillagot választott magának...

...Ügyes regényírónak tartjuk, semmi másnak, munkájáért pénzzel fizetünk: egyebet tőlünk jogosan el nem várhat.”

Az ember még ma is felszisszen a kemény szavak olvastán. A karcagi nyakas kunok, ki tudja, miért, még most sem hajlandók beállni a sorba, nem istenítik Jókai Mórt. Pedig a környékbeli településekről ilyen hírek olvashatók: „Kisújszálláson, november hó 16-án tartott közgyűlésen Jókai Mórt a város díszpolgárává választották, s az oklevelet küldöttségileg fogják neki átadni: s az ez alkalomból kiadott összes műveit az uri kasinó, nagykunsági takarékpénztár és a város közönsége megrendelték” (Nagy-Kunság, 1893. december 3.) Egy másik hír: „Mezőtúr megmutatta, hogy mindenben halad a korral. Legutóbb tartott közgyűlésén Jókai Mórt megválasztotta díszpolgárnak, a díszpolgári oklevelet Ádám Sándor és Mészáros Sándor fogják kézbesíteni. Azon-felül előfizetett Jókai Mór művének egy díszpéldányára.” (Nagy-Kunság, 1893. december 3.) Majd: „A kunhegyesi képviselő testület elhatározta, hogy Jókai összes műveinek jubiláris kiadását az ismétlő iskolások könyvtára részére megrendeli.” (Nagy-Kunság, 1893. december 17.) Kisújszálláson különösen szerethették Jókait: „A kisújszállási főgymnazium ‘Arany-kör’-e e hó 6-án a nagyvendéglő dísztermében felolvasó estéllyel egybekötött táncmulatságot rendez Jókai Mór 50 éves írói jubileuma alkalmából” (Nagy-Kunság, 1894. január 7.). Egy másik hír szerint Kisújszálláson a Nagykunsági Takarékpénztár „Jókai ötven éves írói jubileuma alkalmából, összes műveinek díszkiadását, melyet a pénztár megrendelt – a főgymnáziumi könyvtárnak adományozta”, s a város „Jókai összes műveit ... a főgymnáziumi ifjúsági könyvtár részére fogja átadni”. (Nagy-Kunság, 1894. február 18.) Nagyjából annyira telt Karcagon is, mint az utolsó szomszédvárból való hírben: „Karczag város képviselő testülete f. hó 14-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy Jókai munkáinak 20 frtos kiadását a helybeli ev. ref. gymnasium könyvtára számára megrendeli” (Nagy-Kunság, 1893. dec. 17.). Díszpolgárnak nem választották meg. Az ügyes regényírónak pedig, ahogy azt előre bejelentették, munkájáért pénzzel fizettek.

2.
A Mór mehet

Jókainak egyáltalán nem volt szerencséje Karcaggal. Még ma is mesélik az idősebbek az 1896-os képviselőválasztás eseményeit, amikor a Nagykunság fővárosában megbukott a nagy író. A családokban nemzedékről nemzedékre hagyományozódik a szenzációs választási küzdelem és eredmény, ami után még az is megtanulta Magyarországon Karcag nevét, aki addig nem is hallott róla.

Fennmaradt egy visszaemlékezés, özv. Vákánt Lőrincné Csombordi Mária mondta el 75 éves korában Jókai bukásának történetét, amire még gyerekkorából emlékezett. „Abban az időben még öt város választott Karcagon követet, osztán Madarász meg Jókai voltak a képviselőjelöltek. Le s fel vonulgattak a választók, volt kilenc honvéd, azok mentek elől egy-egy negyvennyolcas zászlóval. Ezeket a lobogókat a harcokból hozták haza a karcagiak, osztán a városházánál őrizték, mikor az alkalom úgy hozta, elővették. Bárányos lobogó is volt, azt is kibontották, ez volt a kunsági zászló. A zászlókat lobogtatva mentek az utcán a választók. Hanem osztán az volt az érdekes, hogy az asszonyok is kivonultak, nagy csapatokban mentek az utcákon. ‘Az asszonynép megbolondult, / Követválasztani indult, / Hosszú hajjal, rövid ésszel. / Kanál helyt zászló kezekbe, / Piros kendő a fejekre, / De a piros kendő alatt / Szavazati jog nem arat.’ Ezt kiáltozták a Jókai-pártból. Jókai is beszédet tartott volna, de nem hallatszott a nagy lármától. A sok gyerek, fiú felmászott a fák tetejébe, onnan kiabálta: ‘Eljött már a hideg ősz, / Jókai a dinnyecsősz, / Jókai már csupa ősz!’ De az asszonyok se maradtak ám csendben! Kiáltozták ők is, hogy: ‘Abcug, abcug Jókaival!’ Azután meg visszakiabáltak a Jókai-pártnak, hogy ők is megadják nekik a választ: ‘Madarász lesz a követünk, / Meseíró nem kell nekünk! / Éljen 48, éljen Madarász!’ Madarász is odakiáltotta az asszonyoknak: ‘Éljenek a lelkes kun nők!”

A szegény idős író vesszőfutása azonban ezzel a vereséggel nem ért véget, hiszen rajta köszörülték a nyelvüket az élclapok. A Borsszem Jankó november 8-i számának 2. oldalán: „A karczagiakhoz. ‘Mire megvénülünk –- lemondunk, ha muszáj. Dr. J. M.” Az Apró hírek között a 6. oldalon: „Jókai Mór a karczagiakhoz intézett búcsúlevelében azt írja, hogy immár az ideálizmusnak vége, e téren már mindent elértünk. Most már a parlamentben vagy szakemberek ülnek, vagy pedig tudatlanok. Mi ehhez nagy lelki megnyugvással hozzátehetjük, hogy a nemzet mindenféle várakozásnak eleget tett és mind a két fajtából válogatott. Az elsőbül egynéhányat, az utóbbiból vagy száznéhányat.” A Bolond Istókban (nov. 8. 2. old.) egy versikét közölnek Jókai Mór szavazata címmel, Október 28. 1896. alcímmel: „Nemzete megkoszorúzta babérral kedves íróját, / S nyújt neki még szép s gond nélküli életet is. / Vissza ma mit nyújt nemzeti költőnk, hála fejében? / ‘Osztrák érdeket’, Jókai erre szavaz!” Választási utóhangok (nov. 15. 4. old.) cím alatt hat találó mondást hoznak, ebből kettő Jókairól szól: „Jókai az ő bukását csak karczagja.” A másik: „Jókait a Tisza-Bánffy trupp a főrendiházba küldi. Az író hagyta oda a képviselőházat, de a politikust menesztik a főrendek közé.” Ugyanebben a Bolond Istók számban olvasható: „J-i M-r jegyzőkönyvébe. A Mór megtette a kötelességét, a Mór mehet. Karczag.” Végül ugyaninnen: „‘Mire megvénülök’ Viszatért a tékozló fiú, mondja a múzsa, az én szerelmes fiam, a kiben gyönyörűségem telik, s a ki annyi szép idejét eltékozolta a – politikával.” Ez a legutóbbi megállapítás alighanem igaz, bár az időtékozlás ellenére is száznál több könyvet írt.

3.
Szép temetés

Amikor 1896-ban képviselőjelölt volt Karcagon Jókai Mór, a nemzet legelismertebb írójának számított, aki pályája csúcsán mindent megkapott, amit megkaphatott. Az akadémia levelező tagja lett 1858-ban, rendes tagja 1861-ben, tiszteletbeli tagja 1883-ban, igazgatósági tagja 1892-ben. A Kisfaludy Társaság 1860-ban választotta tagjai sorába. Ferenc Józseftől 1876-ban vehette át a Szent István-rendet. Az akadémia Péczely-díjat adott neki 1890-ben és 1893-ban. Ekkor már (1861 óta) régen képviselő. Életműve százkötetes díszkiadásban kerül a közönség elé: ekkor jön Karcagra, hogy megvívja harcát a mandátumért. Nyilván sikerre számított, akárcsak az őt indító szabadelvű párt.

Jókai Mór 1896. október 21-én küld egy levelet a karcagi választókhoz a jelöltség elfogadásáról. Tulajdonképpen kifejti benne programját, az ő szavaival: „minthogy én magyarokhoz szólok, nevezem magyarul előrajznak”. Gondolom, előrajza nem különösebben hathatta meg a jó karcagiakat, akik valahogy nem mutatkoztak elég fogékonynak a szabadelvű tanok iránt.

Másodjára, október 25-én, programbeszédet tartott a nagy író Karcagon. Megdicsérte a helyieket: „...a kun nép, mely hatszáz év óta, de én azt hiszem, hogy már Árpáddal együtt hazájának nevezi Magyarországot, az egész hazai történeten keresztül bebizonyította azt, hogy Magyarország függetlenségéért vért és vagyont áldozni képes”. A helyet, ahol beszél, a magyarság gócpontjának, a „tősgyökeres magyar kun nép” területének nevezi, ahol „a választópolgárok mindegyike olyan független úr, mint a képviselőjelölt maga”. Beszédét így zárja: „Ítéljenek Önök bölcs belátásuk szerint a választás alkalmával és legyenek arról meggyőződve, hogy bármi legyen is a választás eredménye, én a derék kun hazafiakról mindenkor hálás szeretettel fogok megemlékezni, akiket Isten örökítsen meg a hazában!”

A derék kun hazafiak tisztelték, szerették Jókait. Az írót. Még a százkötetes díszkiadást is megrendelték. Úgy gondolhatták azonban, hogy az ő képviseletükben ne bóbiskoljon még egy ilyen nagy író sem a kunok érdekeinek érvényesítése helyett a törvényhozói székben. Mit tehettek? Megbuktatták az idős jelöltet.

Kellett némi lelkierő Jókai búcsúzó levelének megírásához, amit a karcagi szabadelvű párt elnökéhez írt. „Én a karcagi képviselőválasztásban politikai pályafutásomnak legjobb befejezését találom” – írja. Hivatkozik arra, hogy már régóta belátta ennek szükségességét, előrehaladott a kora, s ezzel „ingadozó testi-lelki állapotok” járnak együtt. „Eltűnni, elmúlni, elnyugodni: ez volt a vágyam. A dicstelenségnek is megvan a maga nimbusza. Ekkor jöttetek Ti hozzám, kedves barátaim, Karcag szabadelvű polgárai, felhívni az agg harcost még egy utolsó csatára”. A karcagi kalandot végül „politikai pályám lefutó csillaga számára egy fényes végfelrobbanás”-nak nevezi, majd arra hivatkozik, már Karcagra érkezésekor azt kérte szabadelvű társaitól, hogy „Szép temetést rendezzetek a számomra!”

Jókai karcagi választási kudarcakor az új írófejedelem, Mikszáth Kálmán két évvel van a Beszterce ostroma után, és két esztendővel az Új Zrínyiász előtt. Néhány év múlva könyvet ír Jókai Mórról, s talán csipetnyi kajánság is van a hangjában, amikor a nagy íróelőd politikai kudarca kapcsán leírja: „Aki Karcagot kapja, annak harangoztak, az elvégezte politikai pályáját”.

{fel}