Lelek a szóra

Ezt a vidéket ma Nagykunság névvel illetik. Nevezhetjük latinosan Cumaniának, a keleti rokonok után Kipcsakisztánnak, esetleg egyszerűen csak Barbaricumnak. Bármelyik nevet használjuk, Karcagot, Kisújszállást, Kunhegyest, Kunmadarast, Berekfürdőt, Túrkevét, Kunszentmártont, Kuncsorbát és Mesterszállást értjük rajta. Itt élnek a kunok maradékai.

A tizenharmadik században a IV. Béla által betelepített kunok természetesen kun nyelven beszéltek. A törökség kipcsak törzséből származó kunok között a tizenhatodik században megforduló osztrák Sigmond Herberstein feljegyezte, hogy Kipcsakisztán népe „egy tatár nyelvjárást” beszél. Megfigyelése azért különösen becses, mert már járt Oroszországban, és ott sokat időzött tatárok között, tanulmányozta is a nyelvüket, amely szintén kipcsak török nyelv.

A kun nyelv, sajnos, kihalt. Ez alighanem a török hódoltság pusztításainak is tulajdonítható, amikor az enyészeté lettek Cumania falvai, s meghalt vagy elmenekült a lakosság is. A tizennyolcadik században még feljegyzik a kun nyelvű Miatyánkot, máig ez a legbecsesebb nyelvemlék. A kun nyelv még kihalása után is izgatta íróinkat, Dugonics András például Etelka című munkájában kunul beszélteti Hanzárt és Zoltánt.

A magyar nyelvre átváltó kipcsak népesség azért megőrzött szavaiban, mondataiban némi sajátos ízt, részben a kun eredetű szavak nyelvi jelenléte révén is. A boza, az árkány, a kajtár és még sok-sok szó által a már kihalt kun nyelv üzen, s abban is biztosak lehetünk, hogy ha valakit, mondjuk, Karácsnak vagy Kangurnak hívnak, az kun származék.

A magyarra átváltott comano-hungarusok az í-ző nyelvjárást beszélik. Csukás István kisújszállási születésű költő a Rigmus két hangra című versében erre utal: „Míz, píz, níz – lelek a szóra, / égett fejű szívanóra, / tojástartó kupujkára, / szárízíkre, sárvaskóra”.

Lelek a szóra.

Régi, a tizenkilencedik század hetvenes éveiből való Magyar Nyelvőröket forgatok, szólásokat, táj szavakat keresek. Kipcsakisztánban ilyeneket hallani: Kárakatonának gödíny a pajtása (rossz rosszal társalog). Orozva kőtt (zabi gyerek, fattyú). Ráíjjesztettek a kenyírre (sokat elfogyasztottak belőle). Nem ér egy ütet taplót (keveset ér). Megfincoltat (zaklat). Monyókos föld (agyag és szik vegyületű föld, mely a vizet nem veszi magába). Berdő (hagyma szára). Culáp (faoszlop). Nem gyilkosa a testinek (szeret jól táplálkozni). Nem lát több gólyát (nem éri meg a tavaszt). Külön kenyérre szállt (külön gazda lett). Maga szabaggya (független, önálló életű). Olyan, mint az égő tűz (hathatós mérgű, lobbanós indulatú). Felérez (feleszmél).

Lelek a szóra.

Karcagon Szerepi Nagy Attilával, a múzeum teremőrével beszélgetek. Körülbelül tíz perc alatt ilyesmiket hallok tőle: Könnyen vótam, olyan hettyempettyem módra. Kiőtözik viálisan (hegyesen, ki ha ő nem). Higgyed bolond, higgyed, hogy íg a Tisza, oszt szalmával óttyák (ezt akkor mondták, mikor nem hitték el, hogy az ember a Holdra szállt. Hozzátették: arra a kis kiflire?). Mondja ám ez fodorkorpára (ha valaki nagyon csúnyán veszekedett: pernye kellett volna rá, hogy eltakarja a sok csúnya beszédet). De basszomtúl teremtette e világon! (ha ingerült volt a férfi, rossz dologgal fogadták, így tört ki). Könnyű annak, egye meg a fene, piramoskodhat a más vagyonába! (örökölt, addig senki volt, de gazdag lett, s kihúzta magát nagyon). Nem az megy el, aki koros, hanem az, aki soros. Az a gyerek olyan mesüge vót (bolond).

Történelmi és természeti katasztrófák gázoltak át a Nagykunságon, ennek ellenére vagyunk.

Meddig?

{fel}