A kiállított játékos

Abszurdosdi

Mit kevesellt? A végtelent.
Mit sokallt? Az egyet.
Mibe kötött bele? A Holt-tengerbe.
Vitte valamire? A gólya hozta.

Majd máskor. Az elszámoltatáskor.
Majd legközelebb. Sok a felesleg.
Egyre rosszabb a rossz.
Egyre kilátástalanabb a kilátástalan.

A nívóhiányra panaszkodott?
Kevesellte a tisztességesek számát?
Kihozták sodrából az otthon ülők?
A helyzet morzsolja fel a kedvet?

Szófogó

Nincs semmim, fájok.
Mindenem megvan, fájok.
Hibáztam, vétkeztem, fájok.
Nincs bűnöm, nincs vétkem, fájok.

A múlt légvárépítője.
A jelen légvárépítője.
A holnap légvárépítője.
Minden idők első lépése.

Leülepedett: nem lett tisztább.
Kavargatva se lett zavarosabb.
A múlás nem tette öregebbé.
Az igazat szólás igazmondóvá.

Teli zsák

Egyperces délután.
Egyperces hóesés.
Egyperces szívroham.
Egyperces elégtétel.

Ügyeletes égbolt.
Szabadnapos évszak.
Vérszegény csönd,
görcsöt kapott esőláb.

Nő háta mögött nők.
Kényeztetik a jövőt.
Férfi előtt teli zsák,
hóförgeteges világ.

Versaura

Most érkezett gyorshír.
Most van a nap lemenőben.
Most jó lenni katonának.
Most kéne abbahagyni.

Itt, ma semmi sem kizárt.
Talán még csak hét éves vagy,
esetleg már a hetvenen is túl jársz,
amikor átesik valós lényed a tűzkeresztségen.

Kobaltkék versaura,
ripacskodó igazság.
Két műszakban
népszerűséget hajhászás.

Hátúszás

Épp hogy csak felhő.
Épp hogy csak égbolt.
Épp hogy csak végtelen.
Épp hogy csak halál.

Kis híján ma van.
Kis híján hazataláltál.
Kis híján vége lett.
Kis híján makulátlan.

Legkevésbé csönd.
Legkevésbé hang.
Csak részben test.
Csak részben lélek.

Kivert fogsorú napraforgó

Hej, te, estétől reggelig
örömök után futkosó!
Hej, te életbevágóan fontos alma!
Hej, te vágy tervezte,
szenvedély kivitelezte csapda!
Hej, te gatyába rázott öröklét!
Hej, te elszántan gubancot bogozó!
Hej, te csírájában elfojtott alkony!
Hej, te szorongással
együtt járó valóságvizit!
Hej, te kopasz fejű,
kivert fogsorú napraforgó!
Hej, te fájdalmat tűzbe hozó betegség!
Hej, te sötétségkoszinusz!
Hej, te nyűglődéssel
összecsiszolódott nyögve nyelés.
Hej, te sárba taposott égboltszemfedő.

Konstrukció

Volt ablak is, nemcsak ház.
Volt jövő is, nemcsak múlt.
Volt árnyék is, nemcsak fény.
Volt kenyér is, nemcsak liszt.

Lesz ház is, nemcsak ablak.
Lesz jövő is, nemcsak múlt.
Lesz fény is, nemcsak árnyék.
Lesz liszt is, nemcsak kenyér.

Önnön félelmedet mások is élik.
Önnön örömét mindenki védi.
Önvilágban Nagymindenség.
Világmindenségben Én-világ.

Morajló morál

Egy, de többnek látszik.
Kettő, de egyet ér.
Kívül frissen mázolva.
Belül megjavíthatatlan.

Hitét vállalja, múltját nem.
Múltját vállalja, hitét nem.
Hitét és múltját is vállalja,
Hitét és múltját is megtagadta.

Előtte és utána is viszály.
Fuldoklik a csönd a szóban.
Csendes haldoklás a szó.
Álomért könyörgő való.

Parázshangulat

Előbb vagy utóbb temetés.
Magasból mélybe ereszkedés.
Mélyből magasba emelkedés.

A legtétovább napkelte,
a leghadarósabb pillanat,
a leghatékonyabb gyógymód,
a leginkább megérdemelt vereség,
a legellentmondásosabb siker,
a legkártékonyabb győzelem,
a legrosszabb emlékű összefogás,
a legkönyörületesebb széthúzás,
a legotthonosabb égbolt,
a legkövetkezetesebb önsorsrontás,
a legnagyobb lánggal égő hit,
a leggyorsabban elhamvadó eszme.

Jéggel hűtött parázshangulat.

A legfázósabb nyár,
a leghevesebb vérű tél,
a legsírósabb fájdalom,
a legrejtőzködőbb öröm,
a legvárosiasabb falu,
a legfalusiasabb város.

Domb hátán tojáshéj.

Futsz feléje

Amit a fény emelt be a képbe.
Amit a sötétség törölt ki a képből.
Amit a félelem tépett cafatokra.
Amibe lelket a közelmúlt lehelt.

A rész emelte ki a képből az egészet.
Az egész tette vissza a részecskét
a végtelennel együtt mozgó világképbe.
Amit a transzcendens sulykolt beléd.

Itt már a segítség sem segít.
Akkor is vesztes leszel, ha te nyersz.
Ennyire soha: érzésből meddőhányó.
Futsz feléje, holott ő most sem hívott.

Vakablak

Ablak a lélekre.
Ablak a nyeregtetős
pillanatra.
Ablak a csöndre.
Ablak a kitelepített zajra.
Ablak a rövid pórázra
fogott mosolyra.
Ablak a szárnyaszegett
lélegzetvételre.
Ablak a csigolyacsontokra.
Ablak a szürkét
feketeként megélt öregekre.
Ablak a szerelmesek
egymásba gabalyodott
végtagjaira.
Ablak a duplán felszámolt életre.
Ablak az alultápláltakra.
Ablak a felszínt
karistoló filozófiákra.
Vakablak önmagunkra.

Ágyútalp

Se kiköpni, se lenyelni,
se elmenni, se itt maradni.
Körvonal és körzeti orvos,
a józanság is lehet kóros.

Nézésből kikevert látás.
Szeretlek gyöngyházkavics.
Becsüllek sötét felhő.
Tisztellek szomorúfűz.

Osztottál, szoroztál.
Nagy jövőjű remények
társaságában forgolódtál.
Ágyútalpon vontatott délután.

Odébb

Ő nem valakit, az időt ütötte el.
Őt a bántások vitték közelebb a jóhoz.
Önmaga ege alá húzódva,
vészelte át a legnehezebb napokat.

Nemcsak az ellenszer nélküli tett.
Nemcsak az ép bőrrel megúszás.
Nemcsak az érdekek fedele alatt
menedéket talált igazság.

Nem egészen ott, nem egészen úgy.
Se nem ez, se nem az: lélekpárologtató.
Se nem ez, se nem az: csontpólya.
Ott, ahol segítségre szorul a hurok.

Fej vagy írás

Ha fej, te meg ő.
Ha írás, temető.
Ha fej, eligazodás.
Ha írás, hangulatingadozás.
Ha fej, körömalja.
Ha írás, állj talpra.
Ha fej, pontocska.
Ha írás, tankcsapda.
Ha fej, jeges.
Ha írás, jeles.
Ha fej, forrasztópáka.
Ha írás, nádpálca.
Ha fej, nyerítek.
Ha írás, merítek.
Ha fej, szöveg.
Ha írás, kisöreg.
Ha fej, Ákos.
Ha írás, kacifántos.
Ha fej, szódás.
Ha írás, összecsiszolódás.

Parabola

Tiszta holdudvar, rendes ház.
A kutya ugatós, de nem harap.
Hízásra hajlamos nagy szavak.
Megint bal lábbal kelt fel a nap.

Igazság igazsággal rúgja össze a patkót.
Hazugság hazugságtól remél felmentést.
Test, test ellen, lélek, lélek ellen.
Kérdezed, mit lehet tenni ez ellen?

Addig maradj, míg süt a nap!
Addig maradj, míg kék az ég!
Addig maradj, míg maradhatsz!
Ha adsz, a maradandó javát add!

Kreatúra

Mint aki életében először.
Mint aki életében utoljára.
Mint aki leszámolt
az őt elszámoltatóval.

Mint Pilátus a credóban.
Mint a partra vetett hal.
Mint akit fejbe vertek.
Mint aki se nyelni, se lökni.

Miként a kétkulacsosok.
Mint a kétlelkűek.
Miként az egy fenékkel
két lovat megülő.

Véremet venné

Engem nem zavar.
Emésztési zavar.
Őt sem zavarja;
csak egyszer bajba.

Égbolt, de a jobbik.
Alkony, de a sötétebb.
Felül lett múlva,
máig tartott útja.

Helyszínmódosítás.
Elváltoztatott hang.
A véremet venné;
még ma, ha tehetné.

Múltmérgezés

Napszakra merőleges mondat.
Tolvaj felhő kerülgeti a holdat.
Csúcsra járatott hiányérzet.
Kristályvázában korhadt fakéreg.

Mások helyett is tartottad a hátad.
Ár ellen úszva is álltad a sarat.
Kettőtől négyig a part szakadt.
Öt után te húztad a rövidebbet.

Két szó között lázas építkezés.
Kívül és belül dühödt rombolás.
Felpuffadt nevetés, verejtékezés.
Mindenüvé bejáratos kételkedés.

A magad mögött hagyottról
többet mondani ne akarj!
Mást mondani, mint ahogyan volt;
aljas és otromba múltmérgezés!

Tematika

Pénzért sütött a nap és a hold.
Pénzért fújt a szél.
Pénzért nyaldosta
a partot a tengerhullám.

Az esőt pénzért árulta a felhő.
A hegycsúcs pénzért gebeszkedett
olyan magasra, amennyire csak bírt.
Pénzért váltotta le a nyarat az ősz.
Pénzért nőtt a fű,
pénzért hullott le a fákról a levél.

Pénzért lobogott a tűz,
pénzért dobogott a szív.
Pénzre vágyott a mohó lélegzet.
Egyetlen vasdarab se akadt,
amelyik ne pénzért
vállalta volna a rozsdásodást.

Hosszabb életidőt,
se te, se más, csupán pénzért;
nem remélhet.

Egy csónakban

Megszűnt fogyatkozni.
Megszűnt szaporodni.
Megszűnt vers lenni.
Megszűnt valóság lenni.
Megszűnt élet lenni.
Megszűnt halál lenni.

Egy csónakban a szóval.
Egy csónakban a zuhanóval,
s a felfelé kapaszkodóval.
Egy csónakban
az értékek számadójával
és a mindenevő árnyrágcsálóval.
Egy csónakban
a remény fehérben,
s a bűntudat talpig feketében.
Jobbra síkvidék, balra hegyek.
Átnedvesedett homokzsák-versek.

Azt a verset írom

Azt a verset írom, amit holnap talán
a kezében tart
a múltján hosszan elmerengő olvasó.
Írom a köd unokatestvérét, a füstöt.
Írom a sejtés igazság felmenőjét.
Azokat írom, akik mindig találnak
magukban kiigazítanivalót.
Írom egykori osztályfőnökömet, Fodor Jánost,
aki a diák porig megalázásánál nem adta alább.
Azt a verset írom, amelyik az előszobában
kezdődött, s végső formáját a prózában érte el.
Azt a csöndet írom, amelyikben
2 : l-re a hangok vezetnek.

Hetvenhét ujjú gyökérkéz

Írom a fa előtt imádkozó bokrot.
Írom a gödörből kikukucskáló csöndet.
Írom a test és a lélek felezőpontját.
Írom a földet markoló
hetvenhét ujjú gyökérkezet.
Írom a korán jött éjszaka
dupla sötétségét.
Írom a pusztát faképnél hagyó szelet.
Írom a közös sors
kitörölhetetlen mondatát.
Írom János öcsém vízsugaras temetését.

Jéghegy

Írom a gyermeket, akinek sikerületlen
álmát kikorrigálták az okos felnőttek.
Írom a jéghegynek támaszkodó mondatot.
Írom az arcot aszimmetrikusan
két részre osztó mosolyt.
Küldj tudósításokat
a nap- és az évszakok forgószínpadán
látható és hallható történésekről!
(Miközben dolgozom a szövegen, titokban
futó pillantásokat vetek
az elbűvölően csinos verslábra.)
Írom az igazság javára tévedő hitét.
Írom az alkotómunka szórózsafüzérét.
Előbb lett meg a mondat vége, mint az eleje.
Előbb fejeződött be a vers, mint a mondat.

Tereptisztogatás

Írom az imádkozás kandallója
körül melegedő nőket és férfiakat.
Írom a szalmaszálba kapaszkodó alkonyt.
Azt a pillanatot írom, amelyik hatalmas
szárnyával felverte az öröklét porát.
Azokat írom, akik eddig sem
hanyagolták el öntudatuk karbantartását.
Azokat írom, akik élvezettel
hajolnak gyerekkoruk mély kútja fölé.
Azokat írom, akik értik és érzik;
szükség esetén miként kell és lehet
indulatos vérüket visszaparancsolni
a természetesség medrébe.
Írom a nyár legbikásabb villámát.

Ikonfestő

Írom a felkelő nap Szilvia belépőjét.
Írom a palackba visszaparancsolt szellemet.
Írom a morál gyengén látóját.
Írom a bajból kilábolás helyi értékét.
Arról írok, aki írta rólam:
sikerem fájától nem látom hiúságom erdejét.
Írom a rendkívüli helyzet
ötszázadik feltüzelt szereplőjét.
Versenyezzünk, ki látja nagyobbnak a kicsit!
Versenyezzünk, ki látja Dávidnál is kisebbnek Góliátot!
Írom a bevétel és a kiadás szélesre nyílt ollóját.
Írom a zenei hangok halk szavú ikonfestőjét.

Savó

Írom a holdvilág rám eső részét.
Írom sorsom árapály mozgását.
Írom a veretes beszéd falra hányt borsóját.
Írom a tudásnak háttal álló ismeretet.
Írom a végtelennel rivalizáló számsort.
Írom a szeretet legkedvesebb időtöltését.
Írom a rügyből kibontakozott levelet.
Írom a metamorfózissal
egy ágyban alvó metaforát.
Írom a túrószínű felhők
földre lecsorgó savóját.

Szikár látásmód

A havert írom, akit elbűvölt
szikár látásmódjával.
Azokat írom, akik már gyerekként
a hősök pózában tetszelegtek.
Írom a természettel erőszakoskodók gőgjét.
Írom a múltmúzeumban
megcsodált emlékeket.
Azt írom, amire egykor gondolni se mertem.
Azt írom, ami rangot ad a tisztességnek.
Azokat írom, akik kétkedve fogadják
a pénz egyre erőszakosabb logikáját.
Azt a verset írom, amelyik elsőnek
hangzik majd el halálom után.

Üres hordó

Árat módosít, szabadságot szab át.
Nappalként kínál eladásra éjszakát.
Futva tetted meg önmagádig az utat.
Sem az elejét, sem a végét nem leli a tudat.
Babagügyögés, fák közt rohanó patak.
Reszketsz, lyukas a fogad, hullik a hajad.
A szükség reggel és este törvényt bont.
Az elhangzott szó üres hordóként kong.
A suttogásból sem hiányzik a robaj.
Önkéntes rímmentő: Badacsonytomaj.
Megfakult fénykép, kemencepadka.
Tegnap bevallotta, ki a gyerek apja.

Kapuban

Itt mondatkijárat, ott versbemenet.
Szemetet drága pénzért kik vesznek?
Ott púpos árnyékpadló, itt víznyelőakna.
Hidd el, megtörtént, becsületszavamra!
Betört hírnévkirakat, egérutat nyert a tettes.
Miket lehet látni, hallani mostanság: rettenetes!
Befejeződött a folytatás, ennyi volt kérem.
A rossz után majd jobb jön; ezt reméltem.
Formalitásokon átesett ragály és dagály.
Brávó! Talpon legtovább te maradtál.
Egymást feltételező, felfaló ellentétek.
Ha nem volt, kreáltál magadnak ellenséget.
A szabadság kapujában fegyveres őrök állnak.
Ez van. Az orrod előtt ment el az utolsó járat.

Korábban megfelelt

Szerény minőség, tolakodó mennyiség.
Tartsd tiszteletben a másként vélekedő hitét!
Példát statuált, majd kijózanodva szalutált.
Álom, romos nyári éj, átszakadt a nyúlgát.
Ha belenézel a tükörbe, ha nem: öregszel.
Jó dolog, ha a jóra nem egyedül törekszel.
Egyszer majd talán a csönd is kap szobrot!
Összedőlt ugyan, de nem hullt szét sorsod.
Kérődző éjszaka, villogó tekintetű nappal.
Korábban megfelelt, ma már tarthatatlan.
A mellkasba friss levegőt, kívülre igazságot!
Magadat váltsd meg, ne ezt a makacs világot!

Előzzél!

Elkapott a toldozgatás-foltozgatás szenvedélye.
Fontos dologról van szó: üssük már estig nyélbe!
A transzcendensnél sérülékenyebb az emberi test.
Akkor se add fel, ha a legrosszabb történt meg veled!
Mindenféle élethelyzetbe beilleszthető cselekedet.
Egyszerre voltál támasza a káosznak és a rendnek.
Se többet, se kevesebbet az értelemmel elérhetőnél!
Fáradtan vánszorog előtted. Mire vársz? Előzzél!
Nálad sokan érdeklődtek, s te senkit se kérdeztél meg.
Csöndekkel túlterhelt hallgatás, lélektani egyszeregy.
Ha igényli a mondanivaló: egyesítsd az eszközt a céllal!
Fájó csontok, rossz fogak, étvágytalanság, vékony érfal.
Utat tört magának a ráció a merőben új életérzésben.
Ha jól értettem az urat; a válasz benne volt a kérdésben.

{fel}