21. Az Erdő.

Kintsem Doris! ha ugy tetszik,
az erdőbe mennyünk-ki,
ott örvénnyét gondgyainknak
bús elménkből vessük ki.
Lesz ott fák közt hives árnyék,
hol együtt pihenhetünk,
lesz füvekből vetett szék is,
mellyre együtt ülhetünk.

A vizetske mellettünk fog
tsendes hanggal zörgeni,
‘s ha szomjuság ér bennünket,
fog nedvével tetzeni.
Ott szerelmünk édességét
egymásnak el-mondhattyuk,
ott minden bizonyság nélkül
frigyünket meg-ujjittyuk.

Környül fognak venni minket
magos hegyek bértzei
‘s rejtekekbe el-titkolni
Szilvánusnak völgyei.
Ott, hogy bátran ajakozzunk,
egy dombotskát válaszszunk,
honnan titkos szemmel könnyen
minden részre láthassunk.

A’ madárkák énekelni
fogják nyájasságinkat,
Ekho hangos barlangjában
nyögni ohajtásinkat.
O! siessünk! kintsem Doris!
az erdőbe mennyünk ki,
‘s ott ha tetszik, gondgyainkat
bús elménkből vessük-ki.

(A 80-as évek végéről)

22. Dafne.

Fujd e’ Laurust, fujd Szellőtske,
mellyből a’ leg-szebb veszszőtske

leszsz Dafnénak pártája.

Holnap reggel ez erdőnek
ugy igírte kedvessének

fog ragyogni ortzája.

Tisztitsd Nimfa tsermelyédet,
készits a’ viz’ partyán széket,

hozzád hozom italra.

Mosd meg bővebb harmatoddal
a’ füvetskét, piros hajnal!

melly testének leszsz ágya.

O! melly meszsze vagy még hajnal!
Melly unalmas világoddal

déli napnak sugárja!

Tedd meg Luna! tölt képeddel,
hogy szép Dafném álmos szemmel

Éjt hajnalnak gondollya.

(A 80-as évek végéről.)

23. Szerentsétlen Szerelem.

Sétálván egy erdő mellett,

mellyben a’ föld, ‘s fa zöldellett,

egy kedves Lyánkát szemléltem

nagy búval járni előttem.

Kótsolt kézzel zokogva sirt

és Amor ellen boszszút kért.

Meg-állapodván némelykor

ah! ugy mond, itt jártunk sokszor!

Itt jártunk, még el nem pártúlt,

még szerelmünk be nem borúlt.

Osztán sirva egy kendőbe

temérdek virágot szede.

Nagy lett végre sziv fájdalma,

sokszor, ‘s mélyen fohászkoda.

Virágit öntvén egy dombra,

lesztek, ugy mond, testem’ sirja.

Egy mély, terhes, ‘s nagy ah! után

repedt szivvel meg-holt dombján.

(A 80-as évek végéről.)

24. Az el-hagyattatott.

Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.

Ki-zárt szerelméből, ‘s meg-szegvén hitét

el-adta szivét.

Meg-tsalt! ah! de még-is érzem szivemben,
örömmel maradnék tsalárd ölében.

Tsúfol, ‘s nyilván mondgya, hogy nem kell szivem,

még-is kedvellem.

Minek a’ genge sziv Aszszony nemünknek,
ha szive ily kemény a’ Férfi nemnek?

Tanitsd, ó természet! őket hivségre,

igaz hivségre.

(A 80-as évek végéről.)

25. Amor.

Szerelmes odátskát

ne kivánny tőlem,

mert Amor’ fortéllyát

utállya versem.

Leg-erősbb sziv nem bir

e’ gyermek’ tegzével,

o! hány van, ki már sir

ütve sebével.

Királyok el-vesztik

országjok’ diszét,

ha szivekbe veszik

Amornak tüzét.

Vitézek rettegnek

e’ nyájas kisdedtől,

kik soha nem féltek

semmi fegyvertől.

Fösvényből pazarlót,

tsalárdot hivből,

nevelni háborgót

tud a’ tsendesből.

Meg-jádza a’ böltsnek

fel-tisztult elméjét,

ha készül tüzének

fojtani mérgét.

Nints, a’ kit ne lessen

tsendes tőrével,

nints sziv, a’ ki könnyen

bánnyon tegzével.

Azért róla odát

ah! ne kivánny tőlem,

mondám, hogy fortéllyát

utállya versem.

(A 80-as évek végéről.)

26. Klári.

Meg-látván a’ kis Klári

Aszszony-Anynyát tsókolni,

meg-tsalt, ugy mond, a’ Néném

kába volnék, ha hinném

hogy a’ férfi tsók tilalmas.

Antuskám is mondotta

esténkint a’ kapuba,

ne higygyek a’ Nénémnek,

jól tudgyák a’ Legények,

hogy férfi tsók nem tilalmas.

Mit tud ahhoz Antuskád,

mi tudgyuk a’ tsók dolgát

hogy ha egyszer Anya lész

‘s akkor tsókot adsz, vagy vész,

nem lesz férfi tsók tilalmas.

Ugy de mikor lesz e’ meg?

O! Aszszonyám mondgya-meg,

leszeke hamar Anya,

mert már tudom akkorra

nem lesz férfi tsók tilalmas.

(A 80-as évek végéről.)

27. Doriska.

Amor lelkesitsd, o! tsak tüzesitsd

a’ kis Doriskát!

Móta tart éltem, nem láta szivem

ékessebb ortzát.

E’ zöld erdőben, nyomta elsőben

kezemre kezét

‘s bágygyadt kék szeme, mellyet rám vete,

árulá tüzét.

Ah! némul nyelvem, ha szólni kezdem,

akkor mint valék!

Édes gyötrelem támada bennem

‘s egyre könyvezék.

Most egy örömem az erdőt mennem

esti tsillagnál,

‘s ha nints mellettem, kedvet bús szivem

még ott sem talál.

Ez alig ha nem lesz még szerelem,

már érzem nyilát.

O! tsak tüzesitsd Amor! lelkesitsd

a’ kis Doriskát.

(A 80-as évek végéről.)

28. Piramus Thizbehez.

1.

Ah Thizbe! szép Thizbe hol tévelegsz?
Piramusod nélkül hol lézegsz?

ah kérlek szólalj-meg:

El hervadt sziv nélkül árva szívem,
el fogy nálad nélkül életem,

ah hívedet szánd meg:

Nem nyugszom, nem állok,
völgyekről hegyekre utánnad el indulok;

sem nyomdokit nem láthatom,
sem szavait nem hallhatom:

ah Thizbe! ah szép Thizbe szólalj meg.

2.

Itt fátyola, de vérbe keverve,
félelmemnek ujabb keserve,

szívemet el fojtya.

Jaj! ha kit imádok hív szivemben,
most dühös barlangja öblében

oroszlány szaggattya:

El járom a berket,
barlangok vidékét megnézem s a völgyeket,

mi haszna tévelygek,
ha meghalt, nem élek,

ah Thizbe! ah szép Thizbe szólalj meg.

3.

Az Thizbe! örökre hát elhagytál?
el ragadott tőlem a halál?

s nálad nélkül éljek?

ne várjam örökre hívségedet,
se ne reménlem szerelmedet?

tüzed nélkül égjek?

Ah inkább nem élek,
kardomra ledölvén halálra önként megyek.

Ah kintsem véremet
lásd, vég hivségemet:

ah Thizbe, ha élsz, kérlek sirass meg.

(A 80-as évek végéről.)

29. Thizbe Piramushoz.

1.

Ah szivemnek első tárgya!

mit tékozlod véredet!

Pirame! el hagyod

árvaságra hivedet?

Mit fogyasztod gyilkos kézzel

most virágzó éltedet:

Kegyetlen! illy hamar

végzed el hívségedet?

Jaj! melly gyászos lett szerelmünk

melly siralmas szövetségünk:

első lángod lett halálod,

oda minden örömünk.

2.

Ah édesbek voltak hajdan

falra tüzött tsókjaid,

mint[1] halál tőre közt

vállomra szőtt karjaid:

kedvessebbek fogoly szivből

titkon küldött nyilaid,

mint reám hasztalan

most ki derült ajjakid:

Itt az erdő koporsónknak

helye lett, s nem nyoszolánknak,

a szederfa Cziprus fája

lett siralmas halmunknak.

3.

Zenghettek már szerentsétlen

szivemnek bőv jajjai,

Piramus haldoklik,

hidegednek tagjai:

Indulhattok könyveimnek

keserves ár vizei:

ajjaki hervadnak

rejtekeznek szemei.

Ah hogy éljek? élet nélkül,

hogy legyek hív? hivem nélkül.

Egy nap, egy hely, egy fegyverrel

foszszon meg életünktől.

(A 80-as évek végéről.)

30. Penelope Ulisseshez.

Ovid. Heroid. Ep.

1.

Hol késel, hol maradsz? férjem Ulisses!
Trója hamva után hol tévelegsz?
Özvegy gondolatim várnak két karjaim,
ah illy hivségemtől hova siettz?
Éjjel el fejtvén nappal szött vásznomat
örzöm kérőimtől vagyonodat.

2.

Ah! vajha állana Trója nagy Vára,
vajha még tartana ostromlása:
tudnám hol féltselek veszedelmidtől,
vagy hol kételkedgyem esetidről:
oh nékem egyedül Trója fenn maradott,
honnan Ulissesem eltávozott.

3.

Beszélvén Társaid nagy Vitézségedet,
ujjityák anyiszor sebeimet:
asztalra irják borral sátoridat,
Achillest üldöző karjaidat.
De Hitvesednek sok tévelgésedet
nem tudják rajzolni hol létedet.

4.

Oh Trója! Trója! miért lettél szemtelen?
Görög Aszszonyokhoz olly kegyetlen:
férjétől Helenát, Másnak Mátkáját,
el loptad sziveink kedves tárgyát:
magaddal Helenát már el vesztetted,
s még viszsza Férjemet nem küldötted.

(A 80-as évek végéről.)

{fel}