11. Fillint.

Álla Fillint egy ház ajtón,
zörge mondván, ki van ithon?

Fillint vagyok, nyisd-meg kintsem,

felel Klári, nem! nem!

Viszsza térni a’ mint készül,
hallya, kultsa hogy meg-zördül,

hallya, ‘s ismét viszsza kullog

és bátrabban kopog.

Ah! Fillintet bé nem veszed?
Nem! ugy mond, mert félek tőled;

már éjtzak van, magam vagyok,

ajtót nem nyithatok.

A’ szomszédok ha most bé-lépsz,
meg-lesnek maid, ha viszsza térsz.

.... Viszsza tére, de tsak reggel,

nevetve méne-el.

(A 80-as évek végéről.)

12. Bútsúzás.

Tsak érted sir bágygyadt szivem

magával nem gondolván,

mert, hogy keservre születtem,

láttya estünkből nyilván.

El szélleszték szerelmünket

hirtelen el-jegyzéseddel,

örök gyászba szivünket
tették reménységünkkel.

Vedd-viszsza tőlem szivedet,

ah, terhes szó! vedd-viszsza,

‘s ne keseritsd életedet

azért, hogy más imádgya.

Sokkal nemesebb Te szived,

mint a’ minőt én érdemlek,

add annak, ki lett Hived,
én azomban kesergek.

Törd ketté, törd-el gyürömet

‘s tedd tüzre irásinkat,

vesd-ki elmédből képemet,

felejtsd-el vigságinkat.

Másnak leszel nyilt ölében,

más fog áldozni szivednek,

ah! egy könyet éltedben
adsze’ régi Hivednek?

(A 80-as évek végéről.)

13. A’ Győzhetetlen Szív.

Mond-meg, kérlek, nyájas Lyánka,

meg-indulé Te szived,

midőn sirva szorongattya

kezedet szerelmesed?

Midőn szemem félelmessen

szögezve van képedhöz

és szivem vervén sebessen

ohajt, ‘s repdez szivedhöz?

Ah! nem hallya, nem tekinti

szivemnek nagy fájdalmát,

tüzemet tréfára veszi

el-forditván ortzáját.

O! bús szivem! menny-el tőle,

hogy meg-győzzed, ne reménld,

nem hódúl ha szerelmedre,

búddal győzni ne reménld.

(A 80-as évek végéről.)

14. Mariane’ haláláról.

Most o! Mariane! halálodnak

éneklek egy odátskát,

ha zokogásim bús hangomnak

el nem borittyák folyását.

Mennél édessebb volt szerelmed,

annál nagyobb most gyötrelmem!

Elöttem van naponkint képed

‘s naponkint meg-újjúl sebem.

Ah! látlak sokszor, mint feküdtél

hideg veréttékedben,

erőt magadnak hogy gyüjtöttél,

hogy el-bútsúzhass ölemben.

O! mint könyveztél esetemre,

gyászos búmat mint sajnáltad.

Ne sirj! ne sirj! ez kétszerezve

volt hozzám utolsó szavad.

Eszembe jön, mint sétálgattál

vélem a’ ligetekbe

‘s ha el-mentem, mint szomorkodtál

viszsza kivánván öledbe!

Mint örültél, ha meg-érkeztem

kérvén, hogy maradjak nálad,

ah! most is kész halálra szivem

hogy legyek örökké nálad.

(A 80-as évek végéről.)

15. A’ Rósa.

Ama szép Rósa, nézd, o! nézd,

mint jádzik Zefirrel.

O! genge rósa! jól meg-nézd,

ki jádzik veszsződdel?

Im! alig szóllok, a’ Zefir

Rosához közelét,

szinézvén tsókot, hozzá ér

‘s le-fosztya levelét.

Ah, szedd-meg Flóra, menny, szedd-meg

le-hullott tetemit

‘s mint tőled képes, tiszteld-meg

leg-kissebb izeit.

Rakd tüzre, ‘s leg-alább tedd-el

illatnak könyeit,

osztán tisztessen temesd-el

utolsó hamvait.

(A 80-as évek végéről.)

16. A’ Szegfű.

Az út mellett egy Szegfütske
meg-hajólván, bús homlokkal

föld’ szinére borula.

Történt, hogy egy szép Szüzetske
tsendes lábbal, ‘s vig ortzával

arra sétálván, dalola.

O! bár, ugy mond a’ Szegfütske,
legszebb volnék e’ rétetskén,

o! tsak egy szép Rósátska!

Hogy le-törvén e’ Szüzetske
bágygyadozni tiszta mejjén

o! tsak egy fertálig hagyna.

De jajj! nem vévén szeginykét
észbe, éppen reája lép

‘s le-gyötri föld szinére.

Dölvén ő, ‘s végezvén éltét
Elég, ugy mond, o! kedves kép,

hogy Te végzed éltemet, Te!

(A 80-as évek végéről.)

17. A’ Hivség.

Itt üldögéltünk sokszor

Dafne kegyesemmel,

zokogtunk számtalanszor

az esti szellővel.

O! mint nedvültek szemei

a’ belső örömtől,

méjjére estek könyei

forván szerelmétől.

Előtte le-borulván,

midőn el bútsúztam,

ezerszer ápolgatván

végre azt mondottam,

hogy se kép, se kints, se sziv,

még élek, meg nem győz,

leszsz szivem örökké hiv

tsak az ő szivéhöz.

O! Thirzis! e’ szent helyre

ugy mond ő, esküszöm,

a’ mindent látó Égre

s’ Amorra esküszöm,

hogy se kép, se kints, se sziv

még élek, meg nem győz,

leszsz szivem viszontag hiv

tsak a’ te szivedhöz.

(A 80-as évek végéről.)

18. Eurydice.

Ah! ujra el-hagysz Eurydice!
Egyetlen kintsem! el-tünsz előlem!

Eurydice!

Jaj! mit vétettem néked kegyetlen!
hogy szép prédámat, most nyert prédámat

néztem hirtelen?

Hidd-el, ortzádnak szép fénnye,
deli testednek ép termete
vonta tekintetemet ezen hitszegésre.

Eurydice! ne fuss Eurydice!

Mit használ immár hárfám’ érdeme!
Hangja lantomnak leszsz fájdalmomnak

örök eszköze,

Plutónak szivén nyert győzedelem
leszsz életemnek, árva szivemnek,

örök gyötrelem.

Ah! egek! ti keservemre
ha lehet, ily esetemre
indullyatok, kérlek, bús szivemnek gyötrelmére.

Eurydice! álly-meg Eurydice!

Könyes záportól el-ázik ortzám,
zokogásimtól hangommal egygyütt

meg-némul hárfám.

Ásgattya szivem óránkint sirját,
hivséged nélkül nem láttya többé

volt boldogságát.

Ah! még egyszer deli képedet
mutatsd, kérlek, szép termetedet.
Jaj! el-viszed magaddal a’ leg-drágább kintsemet,

Eurydice! ah! szép Eurydice!

(A 80-as évek végéről.)

19. Amor és a’ Halál.

El-setétedvén a’ minap Amor a’ Halállal,
egy hajlék alá fekszenek kiki nyilaival,

le-rakják ives tegzjeket,
álomnak adják szemjeket,
el-beszélvén prédájokat,
szám nélkül volt zsákmányokat,

nyugtattyák testeket.

Azomban éjfél üdején zördülés történik,
fel-ijjed a’ két szarándok, ‘s tegzéhöz kapkodik.

Nem tudnak szólni féltekben,
pihegnek a’ setétben
Amor Halálnak tegzét,
Halál viszszontag Amorét

fel-füzi ölében.

El-menvén kettős ösvényre egymástól távoznak,
hajnalkor idegen nyilakkal erőssen nyilaznak,

Halál az öregekre,
Amor tzéloz szépekre.
Azóta halnak az iffiak
‘s vetemednek az aggottak

a’ tsúf szerelemre.

(A 80-as évek végéről.)

20. Panasz.

Ah! el-hagyott! oda minden reményem

Külső szivnek el-adta szerelmét,

nem néz reám, nem halgat, ha beszillem

szivemnek keservét.

A’ sürüben, hol senki nem láthat,

biró nélkül naponkint kesergek,

Ekho maga nyögve ád viszszont szókat,

ha sirok, ‘s éneklek.

Tsak egy szóval, o! tsak egy tsókotskával

vigasztally meg még egyszer Laláge!

Osztán temess, ha tetszik, uj társoddal

koporsóm méllyébe.

(A 80-as évek végéről.)

{fel}