[ Vissza ] [ Tovább ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

ZENEKULTÚRA.

(Lengyel Dezső)

 

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye zenekultúrájának multját vizsgálva, azt a kérdést kell felvetnünk: vajjon volt-e az itt letelepült kunoknak bizonyos zenéjük, s ha volt, milyen természetű, jellegű lehetett az?

Súlyos nehézség tornyosul elénk. Semmiféle nyom, adat, nem áll rendelkezésünkre, egyetlen utalást sem bírunk, ami tényszerű bizonyítékként szerepelhetne. Arra vagyunk tehát utalva, hogy az összehasonlító néprajz módszerét követve, művelődési bizonyítékokra támaszkodva kíséreljük meg a kérdés megvilágítását. Tudjuk, hogy a magyar népi zene nyomait kutatva, az új kor határán az a néhány ösvény is véget ér, amiken a történész haladhat. (Őseink zenéjére vonatkozólag alig egy-két adat merül fel, a legbecsesebb ezek közt a Gellért-legenda tájékoztatása).1

A török eredetű kunok a XIII. században még szertelen, kóborló, nomádizáló életmódot folytattak; törzsi-nemzetségi szervezetük, művelődésük minden tekintetben olyan lehetett, mint amilyen az Altai-hegység környékén élő török-tatár népeké, vagy amilyen a honfoglalás előtti században a magyarságé volt. A Tisza és Kőrös mellékén letelepített kunok csak másfélszázad mulva alkalmazkodnak az itteni életmódhoz, lassan sajátíthatták el a nyelvet, szívósan ragaszkodtak szokásaikhoz, a kereszténység is lassan tudott közöttük meggyökerezni. Pogány hitük a sámánizmus fejlettebb formája volt, ennek bűvölő igéit, varázsénekeit, húros hangszer kíséretében énekelhették. A bűvölő és varázsló énekek mellett bizonyára voltak sirató énekeik is (ezeknek a nyomát sejthetjük a már kiveszőfélben lévő halott-siratásokban). A népi bölcsesség lecsapódásai alliterációs gondolatritmusos formában jelentkeznek; énekeik, hősi dalaik, mondafoszlányokat őrző költői termékeik - mint a rokonnépeknél - hangsúlyos természetűek lehettek. Arra azonban, hogy ezek dallammenete milyen volt, következtetni sem tudunk.2

Mint nomadizáló, harcias pásztornép, többféle hangszert ismerhettek. Így elsősorban a kürtöt, amit jeladásra kellett használniok; sámánjaik dobjai és húros, kobozszerű hangszereik mellett feltételezhetjük még a kunoknál a kezdetlegesebb fúvóhangszereket is (pásztorsíp, tilinkó, duda).3

A kunok hazánkban igen nagy művelődésbeli változáson mentek át; új kultúrkörbe kapcsolódtak s valószínű, hogy a nomádizálással felhagyva, sámánizmusukkal együtt, zenéjük is nyomtalanul elenyészett. A későbbi századokban a tősgyökeres kun népréteg majdnem teljesen kipusztult, tehát a mai "kun"-népdal (ami alig van) melódikájából nem lehet a kun zenére következtetni.

Rá kell itt mutatnunk arra a jellemző tényre is, hogy sem a jászok, sem pedig a kunok nem muzikálisak. Alig bukkanunk népdalok nyomaira; a XVIII, század szűk daltermése mindössze néhány pásztor- és betyárnóta; e kor népi termése még a halottsirató énekekben a leggazdagabb.4

A magyar földön dúló örökös harcok, a fönnmaradásért vívott szakadatlan küzdelem, a népvándorlás okozta pusztítások, minden kulturális fejlődés lehetőségétől megfosztották hazánkat. Amit az egyik nap alkotott, azt lerombolta a másik. Magyarország Árpádházi kultúráját a tatárjárás teljesen tönkre tette s így semmi biztos tudomásunk nincs tehát arról, hogy milyenek voltak az Árpádok idején részben birtokot is nyert hegedősök, igricek, kobzosok hősmondái, virágénekei, miután a XVI. század előtti időkből világi zeneemlék nem maradt fenn. Ugyancsak elveszett dallamaiban a XVI. századbeli legelső műdalköltőnk, Balassi Bálint nemesi-lantos költészete is, de kortársának, Tinódi Sebestyénnek históriás énekei közül többnek fennmaradt a kottája. Egyébként Tinódi 1533-ban vármegyénkben időzött, amikor a szolnoki vár elestét is megénekelte. A XVIII. század közepéig a művészi szerkezetű világi zene általánosabb műveléséről nincsenek adataink. Ennek a kornak zeneszükségletét a népdal, a középosztály által kedvelt úri népies dal, a kuruc idők harci muzsikájának ismertebb dallamai és az ünnepi alkalmakkor, vagy mulatozásoknál rögtönzött zenekísérettel előadott úri muzsika, vagy palotás zene teljesen kielégítette.5

A népi és népies dalok előadása terén akkor már jelentős szerepe volt a XIV. század végén Indiából hazánkba is bevándorolt cigányságnak. Már a XV. században kezdik átvenni az eredeti magyar hangszeres-játék gyakorlatát s hova-tovább a hegedű a magyar kezekből teljesen a cigányéba került.6 És bár kétségtelen, hogy a népdalnak mai napig is egyik leghasznavehetőbb terjesztője, leghivatottabbnak még sem mondható, mert vérmérsékletéből eredő sajátos játékstílusával, a dallamot díszítő túlzott cikornyáival népdalaink nemzeti ízét, magyaros jellegét inkább elfödte, mint kidomborította.

A művészi zene rendszeres művelésének folyamata csak a XIX. század második felében indul meg. 1860 körül a Pesten virágzásnak induló zeneélet, a művészi zene ápolására alakult egyesületek, a Vigadóban rendezett hangversenyek, - melyeknek szereplői az akkori idők olyan világhíres alkotó és előadó művészei voltak, mint Liszt, Brahms és Berlioz, - vármegyénkben is éreztetni kezdték hatásukat. Ludányi Béla szolnoki igazgató-tanító férfikart szervez, s a magyar dalok mellett Wagner s más külföldi zeneszerzőknek, az előadóktól elmélyedést és komoly tanulmányt követelő műveit is sikerrel tolmácsolta.

Zenei művelődésünk útján jelentős állomást és tovalendítő erőt jelent a szolnoki Máv-műhelyi Millennium Önképző Dal és Zeneegylet, melynek megalakulása az 1875. évre nyúlik vissza. Abban az időben a Tiszavidéki-vasút szolnoki műhelyének idegen ajkú munkásait négy magyar nyelvű egyesület nevelte magyarrá. Wágner Gusztáv műhelyfőnök, a munkásság kezdeményezésére, megalakította a "Fáklyatársulat" egyesületet, azzal a céllal, hogy az elhalt tagtársak és családtagok végtisztességének fényét emelje és a hátramaradottakat segélyezze. 1876. évben alakult meg az "Olvasó-szoba" 300 műhelyi taggal és 200 kötet önkéntes adományú könyvvel. A harmadik egyesület a "Vasúti Dalkör" volt, mely 1878-ban 31 működő taggal alakult meg ugyancsak Wagner Gusztáv főnöksége alatt. Első karnagya Medgyessy Géza tanító volt. A dalkar részt vett a március 15-i ünnepélyeken, kivonult évente a Honvéd-emlékműhöz és jelenvolt minden hazafias és kegyeleti ünnepségen. A dalkar tette ezt olyan időben, mikor az abszolutizmus fojtogató karjai még fájdalmasan éreztették hatásukat. A negyedik egyesület, a "Zenekar", 1892-ben alakult meg Bahns műhelyfőnök kezdeményezésére 26 működő műhelyi taggal, kik működésükhöz 627 forint árú hangszert szereztek be és azt havi és tagonkénti 2 forintos részletekben törlesztették. A négy egyesület fenntartása a műhelyi személyzetre meglehetős anyagi megterhelést jelentett és az erők is szétforgácsolódtak: ezért Podolszky Béla, akkori műhelyfőnök, 1896-ban a négy egyesületet egyesítette. Az összeolvadt egyesületek Magyarország ezeréves fennállásának emlékére felvették a "Millennium" nevet és 1897-ben nagy ünnepséggel zászlót szenteltek.

Ez idő óta új lendülettel működik az egyesület és sok nagy sikert arat, bár súlyos megrázkódtatás érte akkor, amidőn az építendő egyesületi székházra megtakarított és 1914-ben hadikölcsönbe fektetett 10.000 korona tőkéje odaveszett, majd 1919-ben, amikor az oláh invázió könyvtárát feldúlta, hangszereit összetörte, zongoráját el-hurcolta.

Fontosabb eseményei voltak; 1898-ban saját költségén a szolnoki csata elesett hőseinek hamvait közös díszsírba helyezte; anyagi támogatásával résztvett a szolnoki Honvédemlék felállításában; 1928-ban tartotta fennállásának 50 éves jubileumi ünnepségét, mely alkalommal megrendezte az első országos vasutas dalosversenyt; dalkara állandóan szép eredménnyel szerepelt az országos versenyeken. (1927. évi nyiregyházai dalosversenyen I/a. díj. 1932. évi békéscsabai kerületi dalosversenyen mint csoport győztes a kultuszminiszter vándordíja, 1933. évi budapesti dalosversenyen mint I. helyezett a könnyű műdal csoportban, a Honvédség tiszteletdíja, stb.)

A "Millennium"-egylet Szolnok város legnagyobb kultúregyesülete; kiveszi részét minden társadalmi és kultúrális megmozdulásból. Működésének jelentőségét nagymértékben emeli az a céltudatos művészi programmra valló körülmény, hogy műsora csaknem teljes egészében a magyar szerzők alkotásainak szolgálatában áll.

A "Millennium"-egylet jelenleg 950 taggal működik, ügyeit a mindenkori műhelyfőnök-elnök irányítása mellett 20 tagú tisztikar és 30 tagú választmány intézi. Alosztályai:

négyszólamú férfi dalkar 82 taggal (karnagy Farády Géza);
vonós zenekar 20 taggal (karnagy: Honti Endre), szereplései: saját színpadukon rendezett hangversenyek és a műkedvelők által előadott operettelőadások zenekísérete;
fúvós zenekar 24 taggal (karnagy: Till József), szerepel; hazafias sport- és egyéb ünnepélyek felvonulásain, temetéseken, térzenéken;
műkedvelő alosztálya saját 400 személyes színházukban prózai és zenés színdarabok előadásával foglalkozik (utóbbi időkben előadott darabok: Három a kislány, Túl a nagy Krivánon, Mágnás Miska, Kék postakocsi, Nótás kapitány, Bolond Istók stb. operettek, Kisasszony férje, Tüzek az éjszakában, Ida regénye, Vén gazember stb. prózai darabok);
mozi alosztály vasárnap és ünnepnapokon játszik napi három előadásban hangosfilmeket kultúrházuk színháztermében (bár nem zenei vonatkozású, de a teljesség kedvéért ismertetem);
önképzőköri alosztály, mely tagjainak irodalmi termékeit bírálja felül és mutatja be nyilvános műsor keretében, ismeretterjesztő előadásokat tart, hazafias házi ünnepségeket rendez, rajz- és festő-tanfolyamot tart fennt;
sakk alosztály 28 taggal működik, rendez: házi bajnoki körmérkőzést, részt vesz a helybeli és vidéki versenyeken;
könyvtár 2600 kötet bekötött könyvvel, olvasó-szobával, heti 2 könyvtárórával;
teke alosztály, tekepályával;
vigalmi bizottság 30 tagú rendezőséggel.

A "Millennium"-egyletnek - 400 személyes színháztermet és tánctermet magábafoglaló kultúrházán kívül - Szolnokon, a Tomory-úti régi állomás épületében külön egyesületi helyisége is van; a tekepálya, könyvtár, dal- és zenepróbatermei itt vannak elhelyezve. Az egyesület további fejlődésének biztosítéka az a lelkes és odaadó tevékenység, amit az egyesület jelenlegi vezetősége, Leveles Kálmán műszaki főtanácsos, műhelyfőnök, elnök, Vadászy Béla mérnök, ügyvezető elnök és Dávidházi Nándor titkár fejtenek ki.

1903-ban Kludik Gyulának, Szolnok város akkori polgármesterének kérésére szelefarmosi Bodó Károly, a jeles képzettségű zenész és pedagógus államilag segélyezett zeneiskolát alapít, mely 1914-ig tartó fennállása alatt - amikor Bodó Károly elhalálozásával megszünt - sok kitűnő tehetségű muzsikust nevelt, többek között Vigh Endre csellóművészt is. 1920-ban dr. Ferencsik Lajos főgimnáziumi tanár, elnök és dr. Druga József kir járásbíró ügyvezető elnökkel az élén, megalakul a Szolnoki Műkedvelők Dal- és Zeneegyesülete, mely rövid szünetelés után, újított alapszabállyal, Szolnok Városi Zeneegyesület címen ismét működni kezd. A jelenben dr. Tóth Tamás polgármester, elnök és dr. Klébinder Jenő művészeti bizottsági elnök irányítása mellett vármegyénk zenei művelődése terén értékes munkát végző Városi Zeneegyesület ennek egyenes utódja. 1922-ben dr. Druga József elnökletével megalakult a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Dalos Szövetség; 1924-ben történt lemondás után a vezetést Vigh Endre vette át.

1929-ben az Országos Magyar Dalosszövetség 14 kerületre osztotta be az ország dalosegyesületeit s akkor a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Dalos Szövetség átalakult a részben Békés, Bihar és Pest vármegye dalos egyesületeit is magában foglaló X. daloskerületté. Vezetője, mint kerületi és ügyvezető elnök ugyancsak Vigh Endre marad. Működése alatt a daloskultusz vármegyénkben példátlan virágzásnak indul, ami egyedül az ő agilitásának és szervező tehetségének tudható be. Elnöksége alatt a kerületben működő dalárdák száma 36-ról 50-re emelkedett. Ez a számbeli eredmény méltatja azokat az érdemeket, amit Vigh Endre a közönségnek a dal és zene szeretetére való nevelése terén szerzett. Ebben a munkában értékes segítőtársai voltak többek között Szabadffy Elek zeneszerző, turkevei református főkántor, Berzátzy László jászberényi tanítóképezdei zenetanár, Dévald József polgári iskolai tanár, Farkas István karcagi igazgató-tanító, Törzsök Béla mezőtúri, Losonczy Gyula jászárokszállási, Vámos Gusztáv szajoli dalárdavezető karnagyok.

A zeneszerzés - különösen a népies komponálás - terén is van vármegyénknek nehány érdemes munkása. Szabó Gyula, a ref. "Zeneközlöny" szerkesztője (Tiszaföldvár), Kádas György igazgató (Kisujszállás), Poller Mátyás zenetanár és Radvánszky József rk. lelkész (Szolnok) szerzeményeit országszerte ismerik.

1931-ben a kíváló zongorapedagógus, özv. Gyulay Oszkárné és Gráber Lajos vezetése alatt újból zeneiskola nyílik Szolnokon, mely rövid fennállása dacára is, különösen a zongoratanszakon elért eredmények alapján, zenekultúrális fejlődésünk egyik erősségének mondható.

Bizonyos az, hogy vármegyénk közönsége - kisszámú kivétellel - még mindig nem árul el túlságos érdeklődést a ma már világviszonylatban is az első helyen álló modern magyar műzene iránt, de a régi klasszikus magyar, vagy külföldi zeneszerzők műveit sem igen kultiválja. Nem mintha közönségünk műveltebb rétegei hijjával volnának az átérző, vagy megértő képességnek. A közöny oka inkább abban a lelkiállapotban keresendő, amelybe a ránehezedő gyötrelmes gazdasági viszonyok folytán sülyedt. Terhesnek és fárasztónak találja a komoly zeneművek hallgatását és zeneszükségletét inkább kielégítik az elmélyülést és gondolkozást nem igénylő felszínes, könnyű aszfaltromantikából táplálkozó sanzonok és a jazz-zene érzékcsiklandozó groteszk hangzavara.

A jazz-zene általános térhódítása és kedveltsége nem tekinthető kultúrális fejlődésnek. Ellenkezőleg. A magasrendű európai zenekultúrával szemben ennek az Amerikából importált műfajnak átvétele lealacsonyodást és sülyedést jelent.7 A néger plantage - rabszolgák orgiasztikus és vallásos táncainak elterjedésére a háborúutáni Európa lezüllött erkölcsisége teremtett kedvező légkört. A jazz-zene nem művészet, de ha ritmikai és technikai újjításaiban annak volna minősíthető, minden esetre alacsonyrendű művészet, mert nem keresi az emberben a lelket, az emberfölöttit, az isteni vonást, hanem csupán az emberben szunnyadozó állatias ösztönök felébresztésére spekulál s így nem más, mint a nyers és burkolatlan kielégülést kereső érzékiségnek lármás és tolakodó zenekísérete.

A jazz-zene térhódítása igen súlyosan érintette és létalapjukban támadta meg a cigányzenészeket. A közönség kívánalmaihoz alkalmazkodó és érthetőleg csak üzleti szempontoktól vezérelt szórakozóhelyek tulajdonosai a cigányzenekarok helyett jazzband-eket alkalmaznak s ezért a jazzband-ekkel szemben kétségkívül értékes és hasznos munkát végző cigányzenekarok működési köre mindinkább a kisebb vendéglők és korcsmák helyiségeire szorítkozik.

A cigányok ha - mint már említettem - nem is a leghivatottabb interpretálói a magyar dalnak, de azok terjesztése és megőrzése terén igen jelentős érdemeket szereztek.

Vármegyénk területén több jeles cigányzenekar működik. Legelsősorban említem a magyar dalok helyes, cikornyamentes előadásáért Farkas Jancsi szolnoki cigányprimást. Nem kevésbé érdemesek: Rácz Norbert jászapáti, Keskeny Rudolf alsószentgyörgyi, Horvát Miklós mezőtúri, Kiss Gyula törökszentmiklósi, Horvát Béla kisujszállási, Homoky Aladár jászberényi, Horvát Pista kunhegyesi, Suki László jászladányi, Csampai Rudolf jászkiséri, Faták Lajos karcagi, Duka Náci tiszaföldvári, Suki Béla fegyverneki és Oláh Berci jászfényszarúi zenekarvezetők.

Amennyire a szűkre szabott tér és a rendelkezésemre álló adatok megengedték, ennyiben igyekeztem megrajzolni Jász-Nagykun-Szolnok vármegye zenekultúrális fejlődését. Be kell azonban vallanom, hogy nagyobb keretben sem tudtam volna többet és jelentősebbet mondani. Lehetséges, hogy említés nélkül maradt néhány jeles zenész, vagy amatőr neve, aki vármegyénkben a zenei művelődés magvát igyekezett elhinteni. Talán részletesebben foglalkozhattam volna zenei fejlődésünk folyamatával, rámutathattam volna azokra a sok és különféle okokra, amelyek miatt zenekultúrális fejlődésünk az ország más vármegyéinek fejlődéséhez viszonyítva, alacsonyabb fokon áll és amiért abban sokszor évszázados pangási időszakok is előfordultak, de mindezeknek megemlítése, vagy legrészletesebb tárgyalása sem gazdagította volna kultúrális fejlődésünk eredményeit.

A magyar zenekultúrának vármegyénk területén működő jeles munkásaira és a zenei művelődés terjesztésére alakult intézményeinkre vár az a feladat, hogy a klasszikus régi és a világszerte elismert újabb magyar zeneszerzők alkotásainak ismertetése és népszerűsítése által, azoknak élvezésére fogékonnyá tegye a lelket - ami egyben a leghatékonyabb védekezés is lesz a jazz-zene demoralizáló hatása ellen. Akkor remélhetjük, hogy zenei művelődésünk nemcsak a multak mulasztásait is helyrehozó lendülettel fejlődik tovább, hanem vármegyénk az egyetemes magyar zenekultúra kiépítésében is jelentőségéhez méltó munkát fog végezni.

 

JEGYZETEK

1. Balogh: Szent Gellért és a "simphonia Ungarorum" Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai. 24. szám, Budapest 1926. 10., 12. old.; Szent Gellért nagyobb legendájáról. Századok. 1913. 502., 512. old.
2. Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. 1930. 31. old.
3. Gyárfás István: A jász-kunok története. Kecskemét és Budapest. 1870-85, 4 köt. III. 470., 490. old.
4. Herbert János: Jászárokszállás monográfiája. 105., 111. old.
5. Réthei Prikkel Marián: A magyar tánc. Budapest 1924. 299 old.
6. Molnár Antal: Az európai zene története. Budapest, 1920. 119. old.
7. Molnár Antal: Jazzband. Budapest, 1931. 85., 56. old.

[ Fel ]