[ Vissza ]  

A románok ekkor a Tiszáig húzódtak vissza s a Magyar Nemzeti Hadsereget a feltámadó nemzet évszázados álmai élő megvalósulásaként köszöntötte. A belpolitikai élet képe azonban ekkor is zűrzavaros volt, amit a fenyegető feszültséggel és indulatokkal teli válságban a legkomorabb színű jelenségek kísértek. A szenvedés, nyomor és éhség megdöbbentő tényei gazdasági és pénzügyi helyzetünk aggasztóan mélyre való lezüllésével kapcsolatban jelentkeztek s a politikai pártok elszánt küzdelmében egyedül csak a keresztény nemzeti irányzat ébredt hazafias belátásra. Nagymértékben Horthy erélyes és határozott fellépésének tudható be, hogy a Clark-féle tárgyalások során legnagyobb politikai válságunk megoldódott s a koncentrációs kormány megalakításával hazánk, a Nemzeti Hadsereg védelme alatt visszatért az alkotmányosság és törvényesség sáncai közé. A közélelmezés és fűtőanyag elosztása terén 1919/20 telén valósággal anarchikus viszonyok uralkodtak, úgyhogy végül ez életbevágó fontosságú kérdések megoldását is a Nemzeti Hadsereg vette kezébe. Nemsokára a koncentrációs kormányon belül is egyenetlenség ütötte fel a fejét s a szörnyű gazdasági válságban hihetetlenül elburjánzott a politikai versengés és a tülekedő kortézia. A választások befejezése után Friedrich újból át akarta venni a kormányt, s a koalició létrehozásakor megkötött megállapodás felborítása nemcsak pártszakadással, hanem az alkotmányos élet teljes felborításával fenyegetett. A bomlás és a nemzet létét fenyegető ellentéteket ekkor ismét Horthy Miklós szüntette meg, aki a legerélyesebb formában nyilvánította politikai felfogását. Az ország érdekében szükségesnek tartotta, hogy "a koncentrációs kabinet csakis a törvényes formák betartása mellett adja át helyét az újonnan megalapítandó minisztériumnak, hogy így minden, az ország külpolitikai helyzetét és gazdasági életét veszélyeztető rázkódtatás elkerülhető legyen." A válság így Horthy férfias fellépésére megoldódott és a jogrend fenntartása biztosíttatott.

A szédítő iramban váltakozó események között Horthy Miklós nemcsak az állami létünket egyedül biztosító Nemzeti Hadsereget vezényelte, hanem továbbfejlesztette a politikai élet minden rezdülését is. Meglátogatta az idegen megszállás alól felszabadult Tisza-melléki tájak magyarságát s a nép a legőszintébb megnyilatkozással köszöntötte és zárta szívébe a fővezért. Hatvan, Gyöngyös, Eger, Mezőkövesd és Miskolc, majd Cegléd, Szolnok és Kecskemét voltak az alföldi út főbb állomásai. A nemzet érzelmei oly lelkes őszinteséggel nyilatkoztak meg Horthy Miklós iránt, mint egykor Kossuthot - zárta örök időkre szíve mélyére alföldi útján a nép.

A választások után, 1920 február 16-án, összeült a Nemzetgyűlés, amely legelső sorban is az alkotmányosság biztosítására tört s február 28-i ülésén elfogadta az állami főhatalom ideiglenes gyakorlása tárgyában benyújtott törvényjavaslatot. E törvény második fejezete kimondta azt, hogy az államfői kérdés végleges rendezéséig az államfői teendők ellátására a Nemzetgyűlés kormányzót választ.

Már a törvényjavaslat benyújtása előtt sok megbeszélés és tárgyalás folyt az államforma kérdéséről. Egyesek államtanács létesítését, mások pedig a nádori méltóság visszaállítását javasolták, végül megegyezés jött létre, hogy hagyományainknak megfelelően kormányzót állítunk az ország élére. Az ország bizalma ekkor Horthy Miklósban látta meg azt a férfiút, aki erélyénél, tekintélyénél és hivatottságánál fogva az ország vezetésére, boldogulásának biztosítására a legméltóbb. Az ország egész lakossága egyöntetűen Horthy jelölése mellett foglalt állást és a Nemzetgyűlés 1920 március 1-én az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvény alapján Horthy Miklós fővezért titkos szavazással Magyarország kormányzójává választotta. Horthy Miklós hazafias aggodalmainak lelkiismeretes mérlegelése után megválasztását elfogadta s kormányzói esküjét letette.

Horthy Miklós kormányzóvá történt megválasztása az egész országban a biztos, jobb jövő reményét sugározta szét. Mindenki tudta hogy az ő személyében nemzeti törekvéseink legkíválóbb képviselője lett az államfő, aki minden csepp vérét, erejét és istenáldotta tehetségét a magyar feltámadás szolgálatának szenteli.

A nemzet újjászületésének első éveit súlyos zavarok és tornyosuló nehézségek telítették, de a konszolidáció munkája egyre eredményesebben kezdett kibontakozni. A Huszár-kabinetet a Simonyi-Semadam, ezt pedig gróf Teleki Pál kormánya váltotta fel s a forradalom utáni szertelenségekbe csapó idők nyugtalansága alig észrevehetően csillapodott. A hatalomért tülekedő pártharcok közt, amikor egyre fenyegetőbben csapkodták s a széttörés veszélyével fenyegették az állam hajóját az egyre mélyülő pénzügyi és gazdasági válság hullámai, csak egy szilárd értékünk volt: Horthy Miklós. Az ő erélyén, gondosságán hajótörést szenvedtek az ábrándos pius-tervek, a kiélezett személyi érvényesülési törekvések s a társadalmi rend felborítására törő alattomos aknamunkák. A bomlási jelenségek folyamatát vasmarokkal megállította, úgyhogy sem a nemzetközi Szakszervezeti Szövetség bojkott-akciója, sem pedig a Nyugat-Magyarország elszakítása nem rázkódtatták meg a nagynehezen helyreállított állami és társadalmi rendet.

1921 tavaszán váratlan és kiszámíthatatlan következményekkel fenyegető esemény történt: IV. Károly király váratlanul hazánkban termett, de a kormányzóval való tárgyalás után azonnal elhagyta az országot. A kritikus válság elhárítása a kormányzó józan politikai bölcseségének az érdeme, aki meggyőzte arról a királyt, hogy jelenléte nemcsak a fennálló jogrendet rázkódtatja meg, hanem egyenesen állami létünket veszélyezteti. A kormányzó hazafias állásfoglalásával a Nemzetgyűlés azonosította magát, kimondván azt, hogy "az 1920. évi I. t. c. által megállapított közjogi rendhez ragaszkodik, annak megdöntésére irányúló minden törekvés ellen a leghatározottabban felemeli tiltakozó szavát". A húsvéti események után a Teleki-kormány lemondott s gróf Bethlen István kapott kormányalakításra megbízást a kormányzótól.

Az 1921. évben még nagy megpróbáltatás várt a nemzetre, ugyanis IV. Károly király október 20-án ismét Magyarországba jött, hogy elfoglalja a trónt. A Nyugat-Magyarországon állomásozó fegyveres erő egy része ekkor a királyhoz csatlakozott, aki proklamációt bocsátott ki s a hatalom átvétele végett a főváros felé vonult. Az uralkodó nem látta át, hogy milyen komoly veszéllyel fenyeget a helyzet, milyen külpolitikai következményeket vonhat maga után a jelenléte, úgyhogy a válságot egyedül Horthy Miklós megfontolt és erélyes magatartása hárította el. Budaőrsnél a kormánycsapatok visszavonulásra kényszerítették, majd el is fogták a király seregét. A Tihanyba internált királyi család rövidesen elhagyta az országot s ezután a Nemzetgyűlés, a súlyos külpolitikai bonyodalmakra való tekintettel, kimondotta a Habsburg-ház trónvesztését, hogy a nemzeti létünket fenyegető puccstörekvéseknek még a lehetőségét is megsemmisítse. Ezzel elhárult nemzetünkről a legnagyobb veszély, ami a törvényes és alkotmányos élet kereteibe való visszatérésünk során reánk zúdult.

A következő évek már a konszolidáció, a megszilárdult jogrend jegyében peregtek le. A forradalmi hangulat lassankint végetért s a belső politikai élet a nagy nemzeti érdekek eszméi körül kezdett kikristályosodni. Az érdeklődés homlokterébe a gazdasági kérdések kerültek s éreztetni kezdte hatását a nemzetre kényszerített, átkos békeszerződés. A gazdasági újjáépítés pénzügyi akadályai mégis elhárultak, mert a népszövetségi kölcsön felhasználásával megszüntettük az inflációt, sikerült tartósan helyreállítani az állami költségvetés egyensúlyát. A külföld bizalma nemsokára újjáéledt hazánk iránt s a gazdasági és társadalmi konszolidáció nemcsak az állam belső tekintélyét állította vissza, hanem jelentősen megerősítette külpolitikai helyzetünket is.

A magyar nemzet újjászületése Horthy Miklós kormányzósága alatt, a forradalmi idők zürzavaraiból való kiemelkedésünk után, rohamosan bontakozott ki. A szétszakított, elemi létfeltételeitől megfosztott magyarság az ő bölcs és erőskezű vezetése alatt ismét öntudattal foglalta el megillető helyét Európában. A kezdet nehézségeiből való kibontakozásunk sok zökkenőjét a nemzeti munka korszaka követte, aminek kiemelkedő eseményei Bethlen miniszterelnöksége alatt: a külpolitikai iránykeresések, a földbirtokreform, a nagyarányú gazdasági beruházások és a céltudatos kultúrpolitika voltak. A széles lendületű alkotó munkát megakasztotta az agrárválság, ami az utóbbi években egyenesen gazdasági világválsággá mélyült és aminek a következményei alól az ellenséges érzületű utódállamoktól körülvett, fogyasztó-piacaitól megfosztott Magyarország nem mentesülhetett.

Bethlen visszalépése után gróf Károlyi Gyula alakított kormányt, majd 15 hónapra rá Horthy Miklós nagy nemzeti célkitűzéseitől ihletett politikusunk, Gömbös Gyula lett a nemzet bizalmának a letéteményese, aki nagy tetterejével és a magyar sorsközösség célkitüzéseit magábafoglaló nemzeti munkaprogramjával nemcsak politikai életünknek és a közvéleménynek adott új formát és lelki tartalmat, hanem szinte az egész nemzetet egy táborban egyesítette. A reviziós gondolat általa hatalmas erővel fellángolt, s az új gazdasági és külpolitikai eredmények jelentősen megerősítették hazánk helyzetét.

Ezt a gazdag eseményektől túltelített, a magyarság jövője szempontjából, mondhatni, sorsdöntő fontosságú korszakot, aminek most rövid jellemzését adtuk, Horthy Miklós áldozatos államfői működése határozza meg. Horthy Miklós több, mint tizennégy éves kormányzósága a magyar história egyik legválságosabb idejét öleli fel, annak eseményei szinte szervesen beleszövődnek az ő rajongó faj- és hazaszeretetébe, a magyar jövőbe vetett fanatikus hitébe. Az ő fejedelmi egyénisége, mint a legnagyobb tekintély áll előttünk, érdekében a magyarság legbecsesebb tulajdonságai testesültek meg.

Minden csepp vérével és idegszálával nemzetéért él, annak legkisebb életjelenségét is aggódó szeretettel tartja számon. Közvetlen kapcsolata van nemzetével s nemcsak az ünnepi pillanatok azok, amelyekben a nép felé fordul, hanem ő az első akkor is, amikor segítésre van szükség. Hadseregünk mintaszerű színvonala legelsősorban az ő érdeme, de nem hanyagolja el a közintézményekkel való bensőséges kapcsolatot sem, minden erejével oda hat, hogy minél eredményesebbé tegye a nemzet munkáját. Történeti és nemzeti hagyományaink szellemének ő a legbuzgóbb ápolója, s minden ténykedése arra irányul, hogy a tiszta keresztény erkölcs és a nemes hazafiasság eszméinek megvalósulását segítse elő. Az ősi férfierények és a nemzeti ideálok szolgálatára alapította a Vitézi Rendet is, hogy magyar vágyaink és reményeink valóraválását a hősi erények ápolásával, a magyar jellem szilárdságának a nagy magyar mult tűzében való megedzésével is előmozdítsa. A Vitézi Rend által, mint mondotta: "új csillagok gyúlnak ki a magyar égen és új őrszemek állanak fel a csonka ország földjén". Ma már a magyarság színe-virágából, több mint tizennégyezer vitézből és várományosból árad ki a legnemesebb erényeknek és a sokat szenvedett haza iránt érzett kötelességeknek a szelleme, ami áthatja és átformálja a társadalmat.

Horthy Miklós életrajza csak úgy lehet teljes, ha azt a szeretetet is jellemezzük, amivel őt szívébe zárta nemzetünk osztatlan egésze, e hazának minden igaz fia. Személyét a legnagyobb hódolat és ragaszkodás veszi körül, születésnapjának és névnapjának évfordulója örömünnepünk. Községeket, utakat, utcákat, tereket és intézményeket neveztek el róla s emberi nagysága, jósága és igazságossága által, odaadó, nehéz munkásságáért méltán van része abban a legnagyobb jutalomban, amiben egy államfőnek része lehet: népének tiszteletében, becsülésében és rajongó szeretetében!

Kiolthatatlan tűzként ízzik a magyar nép lelkében Horthy Miklós iránt a szeretet. A magyar anyaföld, a végtelen puszta küldte őt, hogy kiragadva nemzetét a pusztulás és kétségbeesés örvényéből, a feltámadás tavaszi tájaira vezesse azt. A nagy feladat megvalósítása sikerülni is fog neki, hiszen túráni őserőtől ihletett, lánglelkű vezérünket a második magyar ezredévi honfoglalás útján törhetetlen hittel követjük!

A Horthy-nemzetség ősei az Árpád-ház alatt valószínűleg Aranyosszéken és Kolozsmegyében éltek, mint szabad székelyek s az erdélyi reformáció kezdetétől a református hitet követték. A család tagjai vitézségükkel és hősi erényeikkel tüntek ki s ez úton nagyobb adománybirtokokat nyertek Erdélyben.

Báró Forster Gyula: "Koros és a Berényiek" című könyvének 30. lapoldalán található: "Lórántfy Zsuzsanna tehát unokája Lórántfy Lászlónak és Horthy Erzsébetnek, másodunokája Zeleméry Kamarás Jánosnak és Dobó Annának. Így kapcsolódik be Lórántfy Zsuzsanna, Rákóczi György hitvestársa a Horthy, Zeleméry és Dobó családokba."

A nagybányai Horthy-nemzetség ősi nemességét II. Ferdinánd 1635-ben kiadott oklevelével erősítette meg s Horthy István és fiai István, János, Lőrinc és András címert kaptak vitézségük elismeréséül. Ezt az adománylevelet Kolozs vármegye 1652 július 21-én kihirdette. Ennek a nemesi címernek a rajza, amint ez képmellékletünkön látható, a következő: arany és vörösezüst kördíszítésbe foglalt sisakdíszítésű kék pajzs, melynek hármas zöld halma középsőjén könyököl egy három búzakalászt tartó, páncélos kar.

A család a XVII. század végén szétszakadt. Egyik része Bereg, Ugocsa és Szabolcs vármegyékben telepedett le, nemesi leveleiket az 1754/55. évi nemesi összeíráskor Horthy László mutatta be.

A II. Ferdinánd által címeradománnyal kitüntetett Horthy István fia 2. István, fia László (szül. 1706-ban), fia 2. László (szül.1761-ben), a mai Horthy-nemzedék őse. Az ő első nejétől, szolnoki Jármy Annától született fia, István, az idősebb nemzedék, második nejétől, Ujhelyi Polixéniától született fia, Sándor pedig az ifjabb ág megindítója.

Az idősebb ág leszármazási rendje a következő: Horthy István 1795 december 2-án született. Meghalt 1857 július 7-én, neje bizáki Puky Amália volt. E réven a Horthy-család rokonságba került az Aba-nemzetséggel.

Szilágyi Sándor "A Magyar Nemzet Története" II. kötet 12-14. lapja szerint: "Midőn a főurak (t. i. Péter elűzése után)... királyt kerestek, Abán akadt meg a szemük, ki István egy nővérének volt a férje ... A jegyző (Anonimus) Aba családfáját a honfoglalás koráig viszi vissza. Akkor Árpád nagy földet adott a Mátra erdejében Edunak és Edumarnek, kik előbb kun vezérekül említtetnek - hol később Pota várat alapított. Az ő nemzetségükből származott aztán hosszú idő mulva Sámuel király, kit kegyessége miatt Abának neveztek. Maga az Aba nemzetség szintén Ed-ben és Edemen-ben tiszteli törzsatyáit, de azokat nem tekintette kunoknak, hanem Csaba fiainak. Ez a Csaba Attilának törvényes fia Honorius görög császár leányától, kinek fiait Ednek és Edennek nevezték ... Szabad az a feltevés, hogy Aba a magyarokkal bevándorolt kabarok kozár törzsének volt a feje ..." stb.

Ebből a törzsből származik Nadányi Erzsébet, ki roffi Borbély Mihálynak volt a neje. Leányuk Borbála bizáky Puky Simonnal kötött házasságából származott fenntebb említett Amália: Horthy István anyja, a kormányzó úr nagyanyja, István, a kormányzó úr édesatyja, született 1830-ban, meghalt 1904 július 24-én, neje, dévaványai Halassy Paula (szül. 1839., meghalt 1895 február 25-én), gyermekeik: 1. István m. kir. lovassági tábornok, neje borsodi és katymáni Latinovits Margit, 2. Zoltán, 3. Béla, 4. Paula, férj. poroszlói Graefl Jenő, 5. Miklós, Magyarország kormányzója, ki 1901-ben házasságot kötött jószáshelyi Purgly Magdolnával, jószáshelyi Purgly János és Vásárhelyi Ilona leányával. Gyermekeik közül Magda 1918-ban elhunyt. Fia István, a máv. gépgyár főmérnöke, Miklós, kinek neje gróf Károlyi Consuela volt (gyermekei Paula és Nicolett) és Paula előbb vitéz fái Fáy László földbirtokos, majd gróf Károlyi Gyula neje. 6. Erzsébet, férje előbb péchujfalussi Péchy György, utóbb Czernin Artur. 7. Szabolcs, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja. Hősi halált halt 1914-ben és 8. Jenő, szül. 1877-ben.

A Horthy-nemzetség ifjabb ága, a beregszatmári ág, Horthy Sándortól származott le.