A közhely védelmében

Ihlet

Nem olyan extra lelkiállapotban
készül a vers, mint ahogy azt
a laikus hiszi.
A révedezés, az ihlet szakasza
gyakran elkülönül időben,
és utcán, villamoson, társaságban
– a legalkalmatlanabb körülmények között –
lepi meg a rá hajlamosakat.
Ilyenkor hagyja el az ember
a csomagját, száll másik buszra,
felejt el ebédelni,
köszön teljesen ismeretleneknek.
Ilyenkor gyűlik, gyűrűzik, hullámzik
valami a tudatalattiban.
Rögzítése csak koncentráció.

A közhely védelmében

Miért bántjuk annyit a közhelyeket?
Hiszen a szegény közhely
is egyszer zsenge és friss
gyümölcs mindenki ínyén.

S mi lehet szomorúbb,
mint ha valaki már mindent látott,
minden könyvet elolvasott,
így mindig ugyanegy közhelybe botlik:
„nincs új a nap alatt”?

Inkább mosolyogjanak meg,
naiv lelkendezőt, tudatlant.
Legyek csak balga felfedező
lejárt csodák közt.
Kívánok magamnak sok
közhelyes boldogságot
a legutolsó, garantáltan
individuális kalandig.

Kolumbusz tojása

Fél a szörnyű csapástól,
hogy kiszórja a rosta,
mert az elnyűtt csapáson
a Parnasszust taposta.

Locspocs, latyak s megint
kátyú fenyegeti:
hogyan lehetne itt
szárnyat növeszteni?

Addio, régi vers,
amelyre nincs bocsánat!
Sutba kell vágni ezt
az ezredvég fiának

s lányának egyaránt.
Követ másféle elvet:
Lám, enjambement gyanánt
megfelel egyetlen bet-

ű is, az angyalát!
és angyalszárnyakon
ű is, az angyal, át-
röpül a versszakon.

Versdivat

Légyen krinolin, paróka,
bukjelszoknya vagy mini,
ha a szokás parancsolja,
a legbölcsebb: hordani.

Az új divat csak egy áron
tűri el a rímeket:
hogyha kancsal s csúfondáros
töltetű a versezet.

Versritmusra sincs ma szükség.
S nem hendikep semmiképp:
minél nagyobb képtelenség,
annál módisabb a kép.

(Bár e kunszttal már a pajzán
gyermekkánon kirukkol:
„Száraz tónak nedves partján
döglött béka kuruttyol.”)

Kezdem megkedvelni

Kicsit idegen volt először,
de kezdem megkedvelni lassan
a mai furcsa versszokást:
e némiképp dallamosabb
prózában művelt, csattanóra
kihegyezett és bizarr ötletekkel
tűzdelt, laza beszédet.
Folyhat az aztán bármiről –
a témakör kétségtelen kitágult.
Szinte semmi sem köti a beszélőt;
mintha lezser baráti társaságban,
néhány pohár könnyű bor mellett
engedné el magát, bravúros
füstkarikákat eregetve.
Az érzelmeket rejtegetni kell,
de csak annyira, hogy a hallgató
észrevegye és megörüljön,
akár húsvétkor a bokrok közé
dugott csokoládé tojásnak.
Tartózkodóbb s bizalmasabb a hang –
egyszerre mind a kettő.
A két fél eközben összekacsint;
értik egymást, és élvezik
a körön kívül értetlenkedéssel,
fejcsóválva fogadott szüleményt:
mit hullat épp most Pegazus,
tollat – vagy amit a többi ló?

Hangod mutál

Hangod mutál,
bár nem vagy hímnemű,
még kevésbé kamaszkorú.
Hajszálnyival naponta esendőbb
tested gyors változása
sem függ össze nemi hormonokkal:
egészen másfajta gyümölcsöt
érlel benne a süllyedő idő.

Megtörtént esetek

A szépszavú képviselőnő
a parlamentben búgta:
Örök példaként álljék előttünk
X meg Y útja.

Nekem rögtön beugrott erre
Z doktor, a goromba,
ki ráförmedt a betegére,
egy finom úrasszonyra.

Csúnyán köhögöm – szólt a hölgy;
a doktor úr vörös lett:
Maga nekem itt ne ragozzon,
meg se mukkanjon többet!

A kép

Ahogy a vicc, az anekdota születik,
előbb a csattanó,
s hozzá kerekítjük takarosan
az előzményt, a többit:
versben a legelső a kép.
„Hervadása liliomhullás volt” –
s lett belőle a Szép Ilonka.

Kopaszodó barátomnak

Faszcináló szőrzetednek
régi helyén csak homlok van;
mivel vigasztaljalak meg
vigasztalan bánatodban?

Mire volt jó? Puszta gondnak!
Tar fejjel is kapsz menyecskét.
Sámsonnak és Absalomnak
is a haj okozta vesztét.

{fel}