Családi fényképalbum

Nanó

Kis nagyanyám csupa méltóság.
Aprómintás fekete selyem-
ruhája szinte suhog a képen.
Egyidős lehet rajta velem.

Fehér haj, kalap, nagy komolyság,
csak a szeme sarka kacér.
Festett-vörös, nadrágos unokája,
bizony, közelébe sem ér.

Nanóért még igazi párbajt
vívott hajdan nagyapám
egy elmúlt, másik századvégen,
amely csak mese már.

Úgy halt meg “ukránbetegségben”
az ostrom után Pesten
– épp felköltöztünk a pincéből –,
hogy mellette észre se vettem.

Keri

Századánál tíz évvel idősebb,
mondta valamikor.
Most végét járja a század,
s ő majd húsz éve por.

Nézd itt, ezen a képen!
Húgára támaszkodik,
tétovaság a szemében,
hisz alig lát valamit.

Szelíd kis domb a háta,
görcsös ág a keze;
a folyondáros házfal:
legillőbb háttere.

Mint karcsú, fiatal lányt
őrzi másik fotó:
könnyű, mint a gazella,
szeme ábrándozó.

Anyám nagyobb testvére,
köztük tizenöt év;
inkább volt pótmamája,
később meg a miénk.

Napsugaras kedélyén
soha folt nem esett,
így élte életünket
a sajátja helyett.

Mintha nem tudta volna,
milyen nehéz neki,
mindnyájunk kis cselédje,
önzetlen, jó Keri.

Szüleim

Szép férfi volt apám
öregen is. Merészen
szökő orr, dús szemöldök
lombja alatt sötét szem.

Arca inkább komor.
Így, ritka mosolyának
varázsa: mint ha gyors fény
villant fel esti tájat.

Anyám édes, szelíd,
akár az este holdja.
A fényképen apám
gyöngéden átkarolja.

Nyers kőszál s lenge völgy
egymáshoz dőlve állnak,
szépséges szobraként
az összetartozásnak.

Gyerekek

Itt hárman mi vagyunk,
Rékasy-gyerekek,
Tomi öt, Gyuszi nyolc,
magam tíz évesek.

Tomi vidám kis képe
szélesen vigyorog.
Gyuszi a legjobb képű.
Én még copfos vagyok.

A felvételt profi
fényképész készítette:
vidéket járó majsztró.
Utána kiszínezte.

Így aztán megbecsültük.
Bekeretezve szépen
az ebédlőben lógott
szüleim életében.

Ötvenöt és hatvan közt
járunk – épp félszáz éve!
Ki hitte volna akkor,
hogy ezt is még megérje.

Illett hát elővenni,
hogy újból kitanuljuk,
két öregúr pocakkal
s én: harminctól a húguk.

Anyám

Mellettem ülsz, ha ébredek.
Szemed fölöttem mosolyog.
Széthajtod hajad lombját,
kivillan szelíd homlokod.

Messziről úszik be arcod:
egy óceánnyi múlt mögül.
Még csaknem fiatal vagy.
Pár kis sugár szemed körül.

De nem jöttél el tegnap.
Ma is nélküled telt a nap.
Behúzza függönyét az éj,
s nem hívtalak, nem vártalak.

Elsüllyedsz lassan bennem?
Arcod vonásaimban él.
Megrebben számon a neved:
egy gyors fohász a holtakért.

Anyám mosolya

Egy félmosoly,
az ajkak alig-rebbenése:
felhőkön átoson
egy csöpp fény, alig venni észre;
épp csak megérint,
mint madár szárnya a folyót,
s tovább gyűrűzik
bennem a mosolyod.

{fel}