MINDIG KILENCVENIG SZÁMOLNAK
Útinapló Dániából

Amikor több-kevesebb bizonyossággal megtudtam, hogy utazhatok, igyekezetem felkészülni az országból és nem sokra jutottam. Olvastam útikönyveket, amelyek néhány látnivalón kívül elavult ismereteket tartalmaztak. Kerestem irodalmi műveket, antológiákat melyekből valamiféle mély érzésű, de mégis hideg, visszahúzódó, bezárkózott északi nép imázsa áradt. Mivel a Magyar Népfőiskolai Társaság szervezésben keltem útra, így "kötelező olvasmányként" vettem kézbe Boldizsár Iván sokat emlegetett útirajzát; a Gazdag parasztok országát, amely lehet, hogy jól tükrözi a népi írók egy csoportjának törekvéseit és gondolkodásmódját, de a mai Dániához nem sok köze van, arról sokkal inkább dezinformál.

Számomra a legtöbbet a Dán Kulturális Intézet - kérésemre megküldött - nem túl terjedelmes, de nagyon sok jól válogatott, tényadattal tűzdelt brossurái adták a legtöbb élményanyagot. Ebből egyértelműen kiderült számomra, hogy ez a kis északi ország a jóléti államok körébe tartozik, amely igen erőteljesen modernizálódott, széleskörű demokratikus intézményrendszerrel és oktatási szisztémával rendelkezik. Ennyit elöljáróul és most a helyszínen tapasztaltak következzenek.

A politizálás dán gyakorlata

Kiindulópontként néhány megfigyelésemre hagyatkozom. A népfőiskolán velünk kapcsolatba kerülők leginkább egyfajta baloldali-szociáldemokrata értékrendet közvetítettek és képviseltek, de annak nagyon sokféle árnyalatát elevenítették meg számunkra. (A szocialista-szociáldemokrata különösen nem ugyanazt jelenti, mint amit itthon gondolunk róla.) Nap, mint nap érzékeltük, hogy számukra - akik nem voltak nagyvállalkozók, de középosztálybeliek mindenképpen - nagyon sok múlik a politikacsinálók döntésein. Ottlétünk ideje alatt például a legfontosabb beszédtéma a dán korona pozíciója volt. Itthon - csak az utóbbi éveket tekintve - tiltakoztak már benzináremelés, bérbesorolás, környezetszennyezés, vagy éppen a szkinhedek ellen, de a forint állapotának változásait és romlását, mint valami sorscsapást, eleve elrendelt dolgot egyszerűen tudomásul vettük. A magam köreiben a leértékelés különféle indítékú "megszellőztetéséről" már nemegyszer hallottam, de arról még sohasem, hogy ennek kimenetele esetleg x miniszter vagy y bankfőnök ügyességén vagy ügyetlenségén is múlik. Újdonsült dán ismerőseink a reggeli sajtószemlék alkalmával pedig éppen ebből a szemszögből idézték és kommentálták a politikusok lépéseit. Az esténként megnézett tv-híradó azon percei voltak számukra érdekesek, addig követték azt feszült figyelemmel, amíg az a korona körül történteket taglalta. Ennek ellentétjeként az Erdélyből menekült - ötödik-hatodik éve ott élő - tolmácsaink még mindig kívülállóként viselkedtek, egyszerűen nem értették, hogy miért is izgulnak ezek a dánok.

Nos egyszerűen csak azért, mert 82-87 százalékuk elmegy szavazni, s ilyenkor a maga módján benyújtja a számlát. (Kurzusunk vezetőjének helyszíni tapasztalataiból egyébként azt is megtudtuk, hogy a 100 százalékos részvétel nem feltétlenül kommunista találmány, hiszen Belgiumban is ez a megszokott.) Arra a politikusra, aki rosszul alkudott a németekkel vagy más ország pénzembereivel - és emiatt kevesebbet ér a koronája - arra valószínűleg nem adja voksát a dán polgár.

Sorra véve érdekes átalakuláson ment keresztül az ország politikai élete. 1849. június 5-én vezették be az alkotmányos monarchiát, ami annyit jelentett, hogy a kormányt a királynő nevezte ki, de akkorra már a kétkamarás parlamentnek is volt némi köze hozzá. Az egykori felsőházba 35 évnél idősebbek kerülhettek vagyoni alapon, az alsóház tagjait viszont már választották. 1901-től vezették be a tényleges parlamentarizmust, ettől kezdve a többség adta a kormányt. 1915, illetve 1920 után méginkább korlátozták az uralkodó jogait, aki azóta nem avatkozik be a politikacsinálás mindennapjaiba, viszont attól kezdve szavazhattak a nők. A következő lényeges változás állomásaként 1953-at emlegették előadóink, amikortól méginkább kiterjesztették a szavazati jogot, a parlamentet viszont ezzel egyidejűleg egykamarássá alakították át.

Úgy gondolom ehelyütt érdemes megszakítani a beszámolót egy útiélménnyel. Egy kirándulás alkalmával ugyanis némi ízelítőt kaptunk abból, hogy mit is jelent Dániának a királyság intézménye. A Limfjord mentén tettünk kirándulást, amikor a szép nyárvégi napon Nykobing kisvárosának kikötőjébe várták a királynő férjét. Azt a francia származású férfit, aki egyesek szerint - mivel még mindig akcentussal beszél - állítólag nem igazán népszerű Dániában. Nos a kisváros kikötőjének hangulata nem ezt igazolta, hiszen többezren gyűltek össze a herceg érkezésére, arra a ceremóniára, amely a hatalomgyakorlás teátrális elemeinek kitűnő példája volt. A kikötőben a helyi elöljáróság fúvószenekarral várta a magas rangú vendéget. A vitorlásjacht méltóságteljesen úszott be a kikötőbe s ahogy mind közelebb ért, lázas tevékenységbe kezdett a személyzet, ami önmagában is komoly mutatvány volt. Nem kevésbé a parancsnoki hídon megjelenő herceg, akit a parancsnokkal az élen az egész "udvartartás" hozzásegített a főszerep eljátszás hoz. Tovább fokozta a jelenet hatását a királyi lépcső leengedése, majd a szárazföldre lépés. Sőt a herceg a hivatalos emberek mintegy kötelező üdvözlése után azonnal a tömeg felé vette útját. Kezet rázott az előrefurakodó emberekkel, majd hosszabban érdeklődött egy kisgyerek közérzete felől, amivel újabb sikert aratott. Néhány lépéssel arrébb várt rá az acélkék színű, mindenki számára közelről szemügyre vehető uralkodói Rolls-Royce, de ő nem abba szállt be, hanem gyalogszerrel vágott neki a városnak. - Ennyit röviden erről a többször megtapsolt produkcióról, ami érzékeltette, hogy ebben a demokráciában - legalábbis a közönség túlnyomó többségét alkotó legidősebbeknek és a legfiatalabbaknak - határozottan szükségük van egy hatalmat szimbolizáló figurára.

Visszatérve a politizálás mindennapibb világához, nem minden tanulság nélküli a dán pártrendszer sem, melynek jelenleg 15 komolyan számbavehető szereplője van. Közülük némelyik ugyan jelenleg nem rendelkezik mandátummal, de a két százalékos küszöb átlépése hol egyiküknek hol másikuknak sikerül. A mai pártsturktúra alapjai a múlt században gyökereznek, például a konzervatív pártok egy része egykoron parasztpárt volt. Komolyabb hagyományuk van a liberálisoknak, de különösen a szociáldemokratáknak, akik 1920-tól Dánia legerősebb pártjának számítanak. Ennek ellenére például az utóbbi évtizedekben alig kerültek a kormányrúdhoz. A dán parlament különös sajátossága, hogy abban egyetlen pártnak sincs abszolút többsége, így hovatovább a kisebbségi kormányzás vált gyakorlattá! - Ez különleges irányítási tárgyalási technikák meghonosodását tette szükségessé. Mindig kilencvenig kell számolni - jellemezte találóan a politikusok gyakorlatát előadónk. S ha netalán akkor sem jutnak eredményre, akkor újra kell kezdeni és egy másik ösvényen kell elindulni. Mindez rendkívül időigényes, de nagyfokú toleranciára épülő politikai gyakorlat.

Tökéletes-e a dán demokrácia? - Úgy gondolom korántsem. A nagyfokú politikai véleménnyilvánítási aktivitáshoz képest meglehetősen nagy közöny kíséri a pártok tevékenységét. Elrettentő példaként említették, hogy akadt amikor mindössze tizennégy ember döntött egy mandátumra való jelölésről. A dán polgárok aktivitását sem könnyű felkelteni, így aztán itt sem mennek a szomszédba egy-egy populista színezetű ötletért. Az ún. Haladás Párt az adók eltörlését, a katonaság megszüntetését, a Közös Piacból való kilépést és az idegenek hazaküldését tűzte zászlajára - mérsékelt sikerrel. Nem volt nagyobb hatása a Keresztény Néppárt abortusz- és pornográfiaellenes felhívásának sem.

Dánia "egy kis homokozó" , ahol négy évenként színlelt harc és egy nagy játék folyik - állította szakértőnk. Ő tudja, ő ott él.

Arról is érdemes szót ejteni, hogy kikből is verbuválódik a hívatásos politikusi gárda. Alulról kezdve az általunk megismert polgármesterek és megyei vezetők eredetileg pedagógusok és agronómusok voltak, akik jelenlegi hivataluk ellátása előtt köztisztviselői, közalkalmazotti állás töltöttek be. A városi és megyei képviselők között nemigen akadnak vállalkozók. Nekik az üzlettel kell törődni, nemigen érnek rá ülésezni és politizálni - mondták kísérőink. A "nagypolitika" hívatásos művelői is elsősorban az állami tisztségviselők közül verbuválódnak, mert esetleges választási kudarcuk esetén számukra a legkönnyebb a visszatérés. Ha egy polgármestert két cikluson keresztül tölti be funkcióját, akkor kiemelt nyugdíjat kaphat. A városi hierarchiában egyébként nem a polgármester az első ember, hanem a jegyző, ami a fizetésekben is megmutatkozik. (1993 augusztusában 1 korona 14 forintot ért.)

Polgármester	300 000 korona
Jegyző	540 000 korona
Parlamenti képviselő	320 000 korona
Miniszterelnök	600 000 korona

A központi igazgatás mellett jelentős szerepet tölt be a középszint. A 27 helyi önkormányzatot magában foglaló Viborg megye tanácsának jelentős szerepe van a településfejlesztés és a környezetvédelem koordinálásában, valamint az oktatási és szociális ügyek szervezésében. A megye élén egy közvetlenül választott 27 tagú megyegyűlés áll, elnökét a tagok maguk közül emelték ebbe a székbe. Az elnöki posztot egy agrármérnöki diplomával rendelkező szakember tölti be. Nem lehet tudni meddig, mert az ottjártunkkor kezdődő választási harc során már támadták, egy hazai tájainkon egyáltalán nem ismeretlen ügy miatt. A híradó tudósítás szerint a megyei kórház működtetése során keletkezett deficit miatt hibáztatták, ami könnyen az elnöki székébe kerülhet.

A választott szervek mellett jelentős apparátust foglalkoztatnak. Egészségügyi, pénzügyi, szociális-jóléti, környezetvédelmi-fejlesztési, valamint oktatási-kulturális osztályokon dolgozó szakemberek készítik elő a döntéseket. Az oktatási-kultúrális osztálynak 25 alkalmazottja van, akik feladata a megye által finanszírozott, több település hatósugarára kiterjedő intézmények (gimnáziumok, gyógypedagógia stb.) működtetése.

A helyi politizálás gyakorlatával Skive-ben ismerkedtünk. A 27 000 lakosú kisváros 21 tagú képviselőtestületet választott, négy évre. A testületből 11-en szociáldemokraták, így ők adják a polgármestert, aki korábban tanárnőként dolgozott. A testületben rajta kívül két nő ül, a teljes tagság egyébiránt további 10 pártot képvisel. A testületi munka vonzónak tűnik. A polgármesterasszony szerint - 1993 nyarán legalábbis - mindössze egyetlen képviselő akadt, aki ősszel nem akarta újra jelöltetni magát. A kívülálló érdekes dolgokat figyelhetett meg a testület munkájával kapcsolatban. Csoportunkat az 1846-ban épült városháza tanácskozó termében fogadták, ahol egy mértanilag megszerkesztettnek minősíthető kerekasztal mellett ülésezik a képviselőtestület. Az asztal körül csak a 21 képviselőnek és a jegyzőnek volt kijelölt helye, de úgy, hogy senkiét sem emelték ki. Mindössze a polgármesterét látták el megkülönböztető jelzéssel, de az ő széke semmivel sem magasabb vagy díszesebb, mint bármelyik képviselőtársáé. Nem kevésbé figyelemre méltó, hogy a terembe képviselőkön kívül nem sokan férnek be, ami lényegében annyit jelent, hogy az üléseik lényegében nem nyilvánosak.

A városházán dolgozó 200 hivatalnok feladata és felelőssége, hogy a kisváros működjön. Az utóbbira nagyobb részben a különféle helyi adók, kisebb részben a központi támogatások biztosítják a fedezetet. A havonta ülésező képviselőtestület dönt a költségvetés ügyében, de nem avatkozik be pl. az intézmények szakmai problémáinak megoldásába. A várospolitikában hangsúlyozott törekvésük, hogy ne csak a helybeliek, hanem a vendégek is szeressék a várost. Ennek jegyében még azt is megengedhetik maguknak, hogy a város szívében felállítandó modern szobor felállítása és finanszírozása körül csatározzanak.

Hogyan élnek a dánok?

Egy jóléti állam polgáraiként jól. Első benyomásaink nyomán is lépten-nyomon érzékelhettük a magas életszínvonal jelenlétét. Népfőiskolánk a központtól két kilométerre, a kisváros sport és szabadidő negyedében helyezkedett el: sportpályák, az uszoda és a sport- és kulturális célokat egyaránt szolgáló városi csarnok szomszédságában. Kifele haladva az ipari negyed és egy laktanya következett. Az út túlsó oldalán viszont nemrégiben épült lakóházak sorakoztak. A lapos nyeregtetős, legalább 4-5 szobás házak rendet, ápoltságot, egyszóval jólétet sugároztak. A házakat gondozott kertek övezték, sövény választotta el őket egymástól, kerítést sehol sem láttunk. Nyitott garázst viszont annál többet. A velünk ismertetett adatok szerint a dánok 51 százaléka családi házban él. Többségük feltételezhetően ilyenekben és hasonlókban.

Ezzel szemben van a népességnek egy olyan hányada, amelyik kénytelen megelégedni a régebbi, vagy újabb építésű bérlakással. A sportnegyed mellett sorakozott néhány ilyen, többszintes lakás, a város központjában jártunk is egyben egy tanárnő másfél szobás otthonában. A tanárnő kislányával él a hazai viszonyoktól semmivel sem térségesebb semmivel sem jobban felszerelt lakásban, amiért elég magas lakbért fizet. Egyáltalán a lakbérek olyan magasak, hogy az ilyen lakásokban lakók érdekeltek annak elhagyásában és a magánlakás megszerzésében.

Nemcsak a lakások külső képéből, hanem egyéb tényekből is megállapítható, hogy a jóléti társadalomban igen erőteljes a középréteg, melynek alakulásában komoly szerepe van az iskolázottság kibővülésének. A harmincas évek végén még csak a népesség 1 százalékának volt egyetemi, 9 százalékának középiskolai végzettsége, a fennmaradók viszont 7 osztályt végeztek. Ma a népesség 15 százaléka rendelkezik "kemény" diplomával (elsősorban orvosi, jogi, közgazdasági), 15 % minimális végzettségű, a fennmaradó 70 % képezi a dán középosztályt. Összevetve hazai adatainkkal - ami korántsem veszélytelen és nem minden tekintetben megbízható - kiegyensúlyozottabbnak tűnik a dán társadalom.

Az egy főre jutó GDP Dániában kilencszer akkora, mint nálunk. Az átlagember számára azonban sokkal inkább érzékelhető az a tény, hogy 1982 óta működik az automatikus bérkiegyenlítés rendszere, tehát a bérek reálértéke nem csökken. Ennél is érdekesebb talán a "nem létező dán átlagpolgár" fogyasztói kosara, amelybe a következők kerülnek :

lakás, lakásfenntartás	30%
autó, közlekedés	18%
élelmiszerek	15%
ital	3%
cigaretta	3%
gyógyszer, orvos	2%
öltözködés	5%
utazás	5%
szabadidő, hobby	8%
javítások, lakáskarbantartás	6%
amivel nem tud elszámolni	5%

A jóléti állam egyik sajátos konstrukciója az adórendszer. Sokan, sokmindenért fizetnek adót és nem is keveset. A legmagasabb sávban 48 %-ot is elérhet az elvonás s a központi adó mellett helyi és megyei adót is kivetnek. Magas adót fizetünk, a legmagasabbat a világon - állította egyik előadónk. Az adózás azonban nem egyszerű elvonás, hanem a társadalom működtetésének egyik fontos eszköze, méghozzá olyan, amely bizonyos mértékű kölcsönösséget is feltételez. Néhány példa. Igen magas adók terhelik az autózást, ami jó utakban, a szigetek közötti kiváló összeköttetésben és a környezet fokozott védelmében térül meg a polgár számára. Hasonló érvényesül a dán táj jellegzetes tartozékai - az energiatermelő szélkerekek - esetében. Elterjedésüket azzal is ösztönzik, hogy a szélkerék felállítási költségeinek vállalása esetén a polgár az e célra befektetett összeget a leírhatja adójából. Ugyanebben további tehermegosztási szisztéma is érvényesül. A szélkerekek által termelt áram a központi energiaelosztóba kerül, amiből bizonyos részt felhasznál a tulajdonos. Amire pedig pillanatnyilag nincs szüksége azt leadja, máskor esetben viszont éppen ő kap áramot a központból. Mindezt gondosan regisztrálják és így lényegesen befolyásolja az áramszámla nagyságát. Mellesleg ezek az állandóan mozgásban levő, helyenként erdőszerű nagyságrendben telepített, környezetbarát szélkerekek jelenleg mintegy 2-3 %-át adják az ország energiatermelésnek, de az ezredfordulóra már a 10 %-ot is elérheti részesedésük. A dánok is, magunk is többször feltettük a kérdést; igazságos-e ez az adórendszer? - Aligha. Példákat is soroltak. Az elvont összegekből olyan munkanélkülieknek is jut, akik közül többen munkát is találnának. Egyik előadónk pedig az egyetemi juttatásrendszert ostorozta, amely a legmagasabb jövedelmű rétegek gyerekei számára is jelentős összegeket juttat. Akkorát amit többen egyszerűen csak elszórnak, elszórakoznak vagy éppen európai körutazásra vállalkozhatnak belőle.

A szociális gondoskodás és az egészségügyi ellátás - skandináv országhoz illően - rendkívüli módon fejlett és kiterjedt. Egyenlőre maradjunk e tény megállapításánál, mert másutt még visszatérek erre a kérdésre. Az átlagember tesz az egészsége megőrzése érdekében, sokan kerékpároznak, szabadnapokon megtelik az uszoda, kövér embert alig látni. A nők várható élettartama 79, a férfiaké 72 év. Ennek megfelelően magas, 67 év a nyugdíjkorhatár. A halálozási okokban arrafelé is a szívbetegségek és a rák vezetik a rangsort. Semmiképpen sem akarom magunkat nyugtatgatni, de öngyilkosságban Dániában többen halnak meg, mint közlekedési baleset áldozataként.

További rendhagyó képződmények is akadnak. 300-350 ezer körül mozog a munkanélküliek száma, ami arányaiban alig tér el az 1993-as magyarországi állapotoktól. A nagyszámú munkanélküli számbavétele mellett viszont feltétlenül hozzá kell tenni, hogy soha nem adtak ennyi embernek munkát! - Az ismertetett adatok szerint Dániában sem jön ki minden gond nélkül egy fizetésből egy család. Ez a tény is hozzájárul ahhoz, hogy a nők 83 %-a dolgozik. A házasságok meglehetősen labilisak, 50 %-uk válással végződik. Az intézmények igyekeznek alkalmazkodni ehhez a tényhez. A papok például semmiféle gondot nem csinálnak abból, ha valakit másodszorra, harmadszorra, vagy többedszerre kell összeadniuk valakivel. Hasonló jelenség a válási árvákat utaztató hétvégi vonat is, amely az ország nyugati részéből indul Koppenhágába. Nos ezen a vonaton speciálisan felkészített pedagógusok foglalkoznak az apjukhoz vagy anyjukhoz tartó gyerekekkel.

Másfajta különbségek is megfigyelhetők. A legfejlettebb országrész Koppenhága környéke a "whyski-öböl". Ott a legnagyobb a népsűrűség, a gazdagabb emberek azon a vidéken összpontosulnak. A efféle koncentráció aránytalanságokat eredményezett, amit ésszerű településfejlesztéssel igyekeznek - számos eredménnyel - ellensúlyozni. A racionális településpolitika érvényesülésének hatására a nyugati országrész is vonzóbbá vált az utóbbi években és évtizedekben.

Dánia mezőgazdaságáról

A népfőiskolák mellett talán ez vált a leginkább - esetenként legendaszerű - fogalommá Magyarországon. A dán mezőgazdaság történetileg is előnyben volt a miénkkel szemben. Ennek sokféle oka van, magam viszont a múlt század végét, illetve a századforduló állapotait tükröző Hjerl Hede skanzenben tett látogatásunk során érzékeltem, hogy a parasztházak, uradalmak már akkor is szemmel láthatóan gazdagabbak voltak. Emellett a skanzenban igen sok gépet láttunk, az iparszerű kézművesség relikviái pedig olyan nagy számban szerepeltek, ami nálunk még a két háború között sem volt általános. Lemaradásunk tehát lényegesen korábbi keletű.

Sorra véve Dánia ma ugyanannyira nem mezőgazdasági ország, mint sok más jóléti állam. A lakosságnak mindössze 4,5 %-át foglalkoztatja ez a szektor. A foglalkoztatási mutatók azonban távolról sem fejezik ki az ágazat jelentőségét, hiszen itt 4-5-ször annyi terméket állítanak elő, mint amennyit az ország elfogyaszt. Ennek megfelelően az ország mezőgazdasága nagyon is érdekelt az exportban.

A birtokviszonyokat tekintve folyamatosan apad az önálló birtokok száma, amelyekből 1960 óta 2,6-szer lett kevesebb. Korábban az önálló családi birtokok voltak jellemezőek a mezőgazdaságot, mára már a részfoglalkozásúak vannak többségben és a becslések szerint az ezredfordulóig tovább erősödik ez a tendencia. A foglalkoztatottak számának apadásával párhuzamosan erősödik a birtokkoncentráció, az átlagos birtoknagyság 1960 óta a következőképpen alakul:

1960	15,8 ha
1975	25,4 ha
1990	36,3 ha
2000	46,5 ha (becslés)
2010	60,3 ha (becslés)

Dániában ma a 20-100 hektáros farm az uralkodó típus, legalábbis háromötödük ebbe a körbe tartozik. A farmok elsősorban szarvasmarha-, sertéstartásra és növénytermesztésre szakosodtak.

A farmok önállóak, de mégsem egymástól elszigetelt kisgazdaságok, hanem különböző, jól meghatározott érdekek mentén egymással összekapcsolódó szövetkezetek és más társulások. A szövetkezeteknek különösen a feldolgozásban van nagy szerepük. A farmerek alkotta szövetkezetek tulajdonában vannak a tej- és sajtüzemek, a vágóhidak, a hűtőházak, a malmok és a cukorgyárak. A farmerek és a szövetkezetek egymásra vannak utalva és e téren is érzékelhető a koncentráció. Pl. a húsfeldolgozást (és a piacot) ma 5 szövetkezeti vágóhídhálózat tartja kézben. Aki ezeken kívül akar vágóállatot értékesíteni, az egyszerűen lehetetlen feladatra vállalkozik. A szövetkezetek tagjait viszont nem fenyegeti ilyen veszély.

A szövetkezeteknél is nagyobb szerepük van az ország mezőgazdaságában a tanácsadó központoknak, melyből 100 szerveződött. A központok egyesületi szisztéma szerint, a gazdákkal megkötött szerződés alapján működnek. Egy tanácsadó szervezet 200-2000 farmerral áll folyamatos kapcsolatban, méghozzá úgy, hogy a központban dolgozó szakemberek mintegy "áruba bocsátják" közgazdasági és agrotechnikai ismereteiket. Gazdasági tervet készítenek a gazdák számára, amit azoknak - saját jól felfogott érdekükben - be kell tartaniok. Ha viszont rossz tanácsot adtak - ami nemigen fordul elő - akkor a központ szakembere kénytelen a hátát tartani. Nem minden tanulság nélküli a tanácsadó központ felépítésének ismertetése. A Skive-iben 60-an dolgoznak, s közülük mindössze 5-en tekinthetők hagyományos értelemben vett agrárszakembernek, a többiek jogászok, számvitellel foglalkozók és adóügyekben járatos szakemberek.

Az egész szisztémában imponáló volt számomra az érdekeltségi viszonyok egyértelművé tétele, bekapcsolása és alkalmazása, ami makroszinten is érvényesül. Dánia - más országokhoz hasonlóan - érdekelt saját mezőgazdasága fenntartásában. Ennek érdekében mintegy 30 százalékos mértékben támogatja az ágazatot. (Finnországban, Svédországban, Norvégiában és Svájcban kétszeres a mérték, sőt az utóbbi kettőben a 70 százalékot közelíti.) A támogatás azonban a magas exportérdekeltség miatt valahol mégis megtérül. Sőt az állam azon túl nem avatkozik be a gazdálkodásba. Az exportbevételekből származó haszon - újra bekapcsolva az érdekeltségi rendszert - ismét a mezőgazdaság céljait szolgálja.

Mindez még konkrétabban érzékelhető egy farm hétköznapjaival. A gazdaság 25 éves múltra tekint vissza, tulajdonosai akkor vették a 30 hektáros birtokot, amit időközben 75 hektárra gyarapítottak. A gazdaság tanyaszerűen helyezkedik el. A kívülről szerény, de belül tágas 8 szobás lakóépületen kívül garázsok istállók, ólak és színek tartoznak még az együtteshez. Az istállóban 220 tehenet tartanak, a sertésólakból 1200 vágósertést adnak le évente a hús-, illetve tejszövetkezetnek.

A bemutatás során egyik meglepetést követte a másik. A gazdaságot a tulajdonos férj és egy alkalmazott látja el! - Az elmondások szerint lányuk is be-bekapcsolódik, s bizonyos időszakokban mások is bedolgoznak. Effektív fizikai munka alig akad, minden gépesített, sőt a tehenek számítógépesítettek. (A fülükbe tett szerkentyűkkel tartják nyilván tejtermelésüket.) A tejet egyébként másnaponkét szállítják el, addig a házi hűtőrendszer gondoskodik frissen tartásáról. A farm "motorja és üzemeltetője" a feleség, aki fizikai munkát nemigen végez ugyan, de a közeli város bankjának alkalmazottja és egyáltalán nem mellesleg a kis birodalom főkönyvelője. Feltételezhetően rajta is múlik, hogy a nem kis pénzt - közte hiteleket - megmozgató gazdaság szemmel láthatóan prosperál.

Végül érdemes felidézni a farmer munkanapját. Reggel fél hétkor kel, első dolga rendszerint a tehenek lefejése. Utána háromnegyed nyolctól fél órás reggeli szünet tart, majd délig munka következik. Egy órás ebédidő után az este hatig tartó délutáni munkát a három órakor következő kávézási szünet szakítja meg. A pazarul berendezett lakóépületből és a garázsban sorakozó három személyautóból ítélve kikapcsolódásra is kerítenek alkalmat. A lakóépületet gyönyörűen nyírott fű és dekoratív virágoskert ami szintén erre utal. Jó lenne itthon is mind gyakrabban ilyesmit látni!

Az oktatási rendszerről

Rendhagyó módon felülről kezdem, mert ehhez kapcsolódik a legközvetlenebb élményünk. Ottlétünk első napjainak egyikén a felvételi eredmények közzététele volt a legfontosabb napi hír. Ezzel kezdődött a napi tv-híradó, ezt kommentálta aznapi vendégünk a skive-i pedagógiai szeminárium igazgatója és részletekbe menően, az üzleti és a tőzsdei hírek módjára közölték az eredményeket a napilapok. Vendéglátóinktól és híradásokból megtudtuk, hogy a dán felsőoktatási intézményekben sem jut mindenkinek hely. 1993 július 28-án ez annyit jelentett, hogy három jelentkező közül csak kettőt vettek fel. (61 ezerből 21 ezret utasítottak el.)

A felvételi rend meglehetősen bonyolult. Alapját itt is egy pontrendszer képezi, ami azonban nemcsak iskolai- vizsgaeredményekből tevődik össze, hanem például népfőiskolai tanulmányokkal és más gyakorlati tevékenységgel is lehet pontokhoz jutni. Tovább nehezíti az áttekintést, hogy a jelentkezők nyolc helyre adhatják és nyújthatják be igényeiket. Az említett pedagógiai szeminárium vezetője és más baloldali érzelmű előadók szerint az adott rendszer a gazdagoknak kedvez, elsősorban az ő gyerekeik jutnak be az egyetemekre. Mások nem ítélkeztek ennyire kategorikusan. annyi mindenesetre jól érzékelhető volt, hogy Dániában is komoly tétje van a felsőoktatásba való bekerülésnek.

A felvételi táblázatok alapján egyébként áttekinthető a dán felsőoktatás szerkezete. A mintegy negyvenezer felvett kisebbik hányada jut be az öt (tudomány)egyetem valamelyikébe, ahol bölcsészetet, természettudományokat, jogot, közgazdaságtant és teológiát lehet hallgatni. Igen széleskörű a főiskolai szintű képzés, ahol kereskedelmi, műszaki, egészségügyi ismereteket ugyanúgy lehet tanulni, mint tanári, újságírói vagy óvónői pályára készülni. Nagymértékben eltér viszont a magyar gyakorlattól az ún. tekniske, ill. handelsskole-k rendszere, amely hozzávetőleg magasszintű szakmunkásképzést jelent. Ezekben az intézetekben számítógépes ismereteket ugyanúgy lehet tanulni, mint kereskedelmieket vagy éppen hagyományosnak nevezhető szakmákat. Számomra az volt a legérdekesebb, hogy az utóbb említettek a szóban forgó felvételik szempontjából ugyanolyannak rangúnak számítanak, mint a divatos vagy kevésbé divatos egyetemi végzettséghez kötött értelmiségi szakmák.

Felülről lefelé haladva a háromosztályos gimnáziumok következnek, amelyek nyelvi vagy matematikai profilok mentén szerveződnek. Viborg megyében az adott korosztály egyharmada iratkozik be ezekbe az iskolákba. Dániában 150 gimnázium működik, közülük 20 magániskolaként. Az utóbbiak költségeinek 80-85 %-át fedezi az állam a fennmaradó részt a szülők állják.

Hasonló arányokban osztoznak az önkormányzatok és a magániskolákat részben finanszírozó szülők a 7-16 éves életkort magában foglaló kilencosztályos népiskolák fenntartásából. Az általánosan képző intézményekben érdemes megemlíteni néhány specialitást. A népiskolák minden osztályában - kivétel nélkül mindenki - tanul hittant, illetve vallástant. Iskolaszervezési specialitás, hogy nincs alsó és felsőtagozat, sőt a tanárok, illetve osztályfőnökök többsége első osztálytól kilencedikig folyamatosan vezeti a rá bízott osztályt. A nálunk nem kis ellenérzések mellett bevezetett iskolaszékek ellenzőinek érdemes megemlíteni, hogy Dániában is működnek ilyen testületek, amelyekben a szülők szerepe domináns.

Az általános bemutatás mellett feltétlenül szólni kell néhány specialitásról, ami nem is annyira a különösség tartományába tartozik, hanem éppen a rendszer jellegzetes elemét adja. Ezek egyike az iskolai hierarchia oldására való törekvés. Eszerint nem kell mindenkinek kilenc év alatt teljesíteni a népiskola követelményeit és az sem tragédia ha valakit a gimnázium befejezése után nem vesznek fel egyetemre. A kurzus során lépten-nyomon érzékelhettük, hogy megannyi lehetőséget biztosítanak a korrekcióra.

Ezek egyike Aabybro ifjúsági iskolája. Ide azok a 14-18 éves fiatalok járnak, akik számára a népiskola követelményeinek teljesítése problémákat okoz. Amennyire a rövid látogatás során megismertük az intézetet nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi együttlétre. Az iskola bennlakásos, a tanárok egy része szintén az iskolában vagy a közvetlen környéken lakik, úgymond állandóan kéznél vannak. Az iskolában nagy súlyt helyeznek a testnevelésre és a különböző manuális ismeretek elsajátítására és gyakorlására. Mindamellett "rendes" óráik is vannak, a közismereti tárgyakat hagyományos keretekben, de eltérő módszerekkel tanítják. Ezzel a szisztémával érik el azt, hogy jó néhányan már hetedikes koruktól az ifjúsági iskolát választják, vagy 17-18 évesen, az iskolaköteles koron túl is az iskola kebelében maradnak. Így az intézet behozási stratégiájához igazodva több esélyük van a továbbtanulásra és egyáltalán a felnőttek világába való beilleszkedésre.

A másik közvetlen tapasztalatszerzésre a hatezer lelket számláló Rodding magániskolájában nyílt alkalom. A településen két iskola működik, ahova mintegy 800 gyerek jár. Közülük 40-en választják az 1907-ben polgári kezdeményezésre alapított magániskolát. Az intézetet ma is Grundtwig és Kjold alapelvei szerint működtetik. Nevezetesen a gyerekek képességeire alapoznak és igyekeznek azt a lehető legteljesebb mértékben felszabadítani.

A magániskola működését 72 százalékig az állam biztosítja, a fennmaradó részt a szülők állják. Az állami támogatás elnyeréséhez legalább 28 gyereknek kell beiratkozni, a szülőket havonta 450 koronát kell befizetni. Az iskola működtetésében lényeges szerepe van a szülők egyesületének. A jelenlegi igazgató elődjét másfél évvel ezelőtt ók küldték el, a jelenlegit hosszas keresgélési-kiválasztási folyamat végén alkalmazták.

Feltétlenül szólni kell az iskola műhelymunkájáról, amely az épület küllemében is megmutatkozik, hiszen az kívül-belül mindenütt a gyerekek által tervezett, készített rajzok, festmények és figurák díszítik. Az iskola mindennapi munkája öt tanár (benne az igazgató) kezében összpontosul. Ők nagyon rugalmasan kezelik az iskola fogalmát, a nevelőmunka jelentős része az épületen kívül folyik. Ennek megfelelően az adott természeti környezetet, a táj történelmi emlékeit, sőt a szülők adottságait és lehetőségeit is belekalkulálják a munkába. A gyerekek tevékenységét nem korosztályonként kialakított osztályrend alapján szervezik. Reggel a legnagyobb teremben gyülekezik valamennyi tanuló és tanár, ahol közös énekléssel, a Miatyánk elimádkozásával és a tudnivalók ismertetésével kezdődik a nap. A további időszakban két korcsoport képez egy-egy "osztályt", de a program ekkor sem túlzottan kötött.

Végül kommentálásként kikívánkozik belőlem néhány megjegyzés. A látott iskola egy az alternatív iskolamodellek közül, ami korántsem csodaszer. Nagyon sok benne a rokonszenves és megszívlelendő elem, de azon is érdemes elgondolkozni, hogy a roddingi szülők közül miért csak minden huszadik járatja ide gyerekét.

A népfőiskolákról és a felnőttoktatásról

Közvetlen élményeim közreadása előtt némi kitérőt teszek. A népfőiskolával kapcsolatban meglehetősen sok tévképzet él itthon. Hazai szárnypróbálgatásai erősen kötődnek az ún. népi mozgalom egyes ágaihoz, az agráriusok, az egyházi ifjúsági mozgalmak tevékenységéhez vagy éppen a könyvterjesztéshez. A népfőiskola így mintegy a népi mozgalom egyik vállfajaként valami bőszoknyás-bajszos-csizmás-kucsmás hagyományhoz kötődő, a fejeket megvilágító csodaszerként ment át a köztudatba. A dán népfőiskola - Boldizsár Iván már említett és nem igazán autentikus közvetitésével - szintén beépült ebbe, hiszen ott "gazdaggá tette a parasztokat". Nos a népfőiskola eredendően sem csak ezt jelenti és különösen nem ezt napjainkban.

Nemzetközi és hazai tapasztalataimból egyaránt arra következtethetek, hogy az iskolarendszerű képzésből (ebbe az egyetemeket is beleértem) kikerülők időről-időre és megannyi okból és indítékból, de felnőttkorukban is tanulnak. Vannak, akik egyszerűen rákényszerülnek, vannak akiket egyéb érdekek vezérelnek és olyanok is szép számmal akadnak, akik minderre csak a hobby szintjén vállalkoznak. Nagyjából-egészéből rájuk terjed ki az a rendszer, melyet a felnőttoktatásnak szoktak nevezni. A felnőttoktatás meglehetősen kuszált rendszer, abba egy hétvégi országjáró kirándulástól kezdve, az utóbbi években oly divatossá vált menedzserkurzusokon át a néhány hetes vagy több évig tartó tanfolyamokig sokminden belefér. Így ebbe a fogalomkörbe tartozik a népfőiskola is.

Dániában mindez alaposan átgondolt, az adott igényekhez messzemenően igazodó, szisztematikusan felépített rendszert képez. A többször szóbakerült Skive-ben és a megyeszékhelyen Viborgban 8 (!) e célra szakosodott intézményt láttunk, de korántsem valamennyit! - Kezdem a nekünk 2 hétig otthont adó Európai Népfőiskolával, amely külső megjelenésében se nem több, se nem kevesebb, mint a mi egykori KISZ és pártiskoláink. Negyvenegynéhány fős csoportunk kényelmesen elfért a kétágyas, zuhanyozós szobákban. A hall-szerű térben étkeztünk, s itt folyt az foglalkozások egy része. (A népfőiskolai szokásokhoz illően magunknak tálaltunk és magunk tettük rendbe az asztalokat.) Ugyanezen épület emeleti szintjén szemináriumi termek és irodák sorakoztak, az alagsorban mosásra, vasalásra ugyanúgy volt lehetőség, mint biliárdozásra. Csatlakozott még az épülethez egy tornaterem, amely e célra sokkal inkább alkalmas volt, mint előadóteremnek. No de ez a népfőiskola eredetileg sportiskolának készült és éppen ezidőszerint zajlott az új profilra való átállás. Igazi népfőiskolai jelleget így elsősorban az igazgatói és egy tanári lakás adott az épületnek. Az Európai Népfőiskolában nem könnyű számbavenni a foglalkoztatottakat. Szorosan értelmezve ugyanis csak öten: az igazgató, a lengyel titkárnő, a gazdasági igazgató és a két konyhai alkalmazott dolgozott itt. Ez a számbavétel azonban azért pontatlan, mert nem kalkuláltuk az igazgató és más alkalmazottak családtagjait. Az igazgató felesége például műsort adott nekünk, máskor tanulmányi kirándulást vezetett, ha pedig arra volt szükség engem például a Pedagógiai Főiskolára kalauzolt el. Az iménti bemutatás másokra is vonatkoztatható. A népfőiskola ezidőszerint főleg a volt szocialista országokból érkező, különféle összetételű csoportok számára biztosít kurzusokat. Magát a tanfolyamot azonban már egy rendezvényszervező kisvállalkozás szervezte és bonyolította. A programok finanszírozásáról egy alapítvány gondoskodik, amely különféle céltámogatások elnyerése nyomán szerzi forrásait. A mi utazásunk és kintlétünk költségeit a Dán Külügyminisztérium fedezte, hogy pontosan mi okból azt nem sikerült kideríteni. Annyit azonban állíthatok, hogy komoly része van ebben a Kecskeméten funkcionáló Dán Kulturális Intézet vezetőjének Thomas Berntsen magyarbarátságának és példás igyekezetének ugyanúgy, mint a skive-iek intézménymentő törekvéseinek. (Mármint, hogy egy nem jól funkcionáló sportiskolából népfőiskolát próbálnak teremteni.) Lehet, hogy az egész egy egyszerű segély vagy éppen a dán nemzetpropagandára biztosított alapból jutott rá keret. Eszembe jut, hogy mekkora igyekezettel - és nem egyszer jelentős anyagiakkal - szervezték Bécsben a Collegium Hungaricum kiállításait, színházi bemutatóit és más rendezvényeit. Az osztrák lapokban, a rádióban és a televízióban mégis alig-alig akadt némi visszhang. Ezzel szemben én több tucatnyi embernek számoltam be élményeimről. Jászkíséren dán közreműködéssel tartottak népfőiskolai estet, miután megírtam ezt a beszámolót. Megismerve társaimat biztos vagyok benne, hogy a magunk módján szinte valamennyien szóltunk, írtunk legalább néhány jó szót Dániáról. Mindent egybevetve egyszerűen úgy gondolom, hogy utazásunk és kintlétünk finanszírozása dán részről egy racionálisan végiggondolt befektetés, méghozzá olyan, amit követnünk kellene.

A népfőiskolákról szólva kötelességemnek érzem megemlíteni a kiváló protestáns teológus Nikolai Frederik Severin Grundtwig (1783-1872) nevét, akit a népfőiskolai gondolat elindítójaként tartanak számon és akit ebben az országban széleskörű megbecsülés és tisztelet övez. (Talán végre legalább a mi neveléstörténeti tankönyveinkbe is bekerülhetne.) Az ember önmegvalósítását és kiteljesedését tartotta alapvető céljának. Munkamódszerének középpontjában a cselekvést kiváltó párbeszéd, a beszélgetés, a mindennapi tapasztalatok (történetek és mitológiák), az álmok és a látomások (költészet és más irodalom), illetve ezek feldolgozása állt. Az emberi szabadság feltétlen tiszteletét, a valóság feltárását, a mindennapi élet tapasztalatainak beemelését és az emberi cselekvőképesség fenntartását a pozitív emberkép megteremtése szempontjából tartotta fontosnak. Gruntwig azonban nemcsak nevelési rendszert alkotott, hanem azt a gyakorlatban is alkalmazta. A népfőiskolák ennek megfelelően az ifjak bentlakásos intézményei, ahol sokoldalú hatásrendszerrel nevelik-formálják őket. A grundtwigi alapelveket mindmáig fenntartják, de folyamatosan korszerűsítik és az újabb igényekhez "igazítják" azokat.

A Dán Népfőiskolai Szövetség 1993-as katalógusa szerint 107 népfőiskola működik az országban. Többségük általános jellegű, egytizedük (11) a sportra, 4 a nyugdíjasokkal, 3 pedig a fiatalokkal való foglalkozásra szakosodott.

A kurzus hivatalos programjában kevés szó esett a népfőiskolákról, néhány konkrét tapasztalatot azért sikerült szereznünk. Skive történelmi városrészén működik a Krabbesholm népfőiskola gyönyörű faszerkezetes, ún. fachwerk házakban. Ez a nagy hagyományokkal rendelkező intézet az utóbbi években hullámvölgybe került és csaknem elnéptelenedett. Ha úgy tetszik itt is az újabb menekülthullám és a munkanélküliség "segített" részükre hirdettek és szerveztek kurzusokat az utóbbi években. Mi viszont éppen egy hétvégi kirándulással és partyval kombinált "családok számára szervett együttlét " alkalmával tettünk röpke látogatást náluk. A gyerekek és a felnőttek arcáról leolvasva jól érezhették magukat ezen a hétvégén.

Mélyebb benyomásokat, konkrétabb tapasztalatokat szerezhettünk viszont Viborg sportnépfőiskolájának életéből. A látogatás előtt egy-két órával bejelentettként érkeztünk, annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor az éjjel Magyarországról hazaautózott direktor lakásába invitált és barackpálinkával kínált meg bennünket. Ezzel mintegy jelezte, hogy az itt folyó munkában megkülönböztetett szerepe van a tanár-diák kapcsolatnak. A 17 főfoglalkozású tanárból 10-en a népfőiskolán laknak és lakásuk bármikor nyitva áll a növendékek előtt. A több hektáros, parkkal és szabadtéri sportpályákkal övezett intézet uszodával, különféle tornatermekkel, szemináriumi termekkel, kézműves műhelyekkel, kollégiumi szárnnyal és étteremmel rendelkezik. Egyidejűleg 148 népfőiskolás számára van hely, akik 4 és 7 hónapos kurzusokon vesznek részt.

A népfőiskolai kurzusokon résztvevőknek három szabályt kell betartaniok. Este 11 órától reggel 7-ig csendben kell lenniük, tilos alkoholt és a drogot bevinniük, de az iskola területén kaphatnak sört vagy bort. A tiltás mindenképpen konfliktusforrásra utal, a huszonnégy éve ott dolgozó igazgató szerint mégis mindössze 10-15 növendéküket kellett fegyelmi úton elbocsátani. A harmadik alapelv a népfőiskolában oktatott tárgyak kiválasztása, amit mindenki saját belátása szerint tesz, de a vállalást teljesíteni kell. A sport-népfőiskola nem gladiátorképző, a tárgyak fele-fele arányban sport és egyéb, főleg humán jellegű stúdiumok. Például irodalmat és történelmet tanulnak és ugyanazokat a Grundtwig által bevezetett énekeskönyveket használják, mint minden más népfőiskolán. A képzésben fontos szerep jut a módszerek elsajátításának a résztvevők egymást is tanítják, gyakorló foglalkozások vezetését kapják feladatul. Körsétánk során némi ízelítőt kaptunk a népfőiskola légköréből. Senki sem vágta haptákba magát az igazgató megjelenése alkalmából, hanem végezte munkáját. A kristálytiszta vizű uszodában pedig éppenséggel "nagy felfordulást" tapasztaltunk. A vízen lázas igyekezettel egy zenekar számára helyeztek el színpadot, egy fiú pedig az egyik rajtkövön ülve horgászbottal a kezében csücsült. Így készültek egy műsorra vagy bemutatóra.

A népfőiskolások jelentős része falusi fiatal, aki hazatérve sportszervezőként, vezetőként, edzőként alkalmazhatja itt szerzett tudását. Mások az egyetemi-főiskolai célozták meg, ahol nagyon is jónéven veszik a népfőiskolai kurzusok teljesítését. Sok munkaadó szintén "beszámítja" az itt töltött időt, a legfontosabb talán mégis a tradíció. A szülők saját konkrét tapasztalataik alapján javasolják és támogatják gyerekeik bekerülését. A viborgi népfőiskolában - ahogy a többi hasonló intézményben és főleg nyáron - rövidebb egyhetes vagy hétvégi kurzusokat, pl. vízi- és egyéb túrákat is szerveznek. Amit tehát mi láttunk és tapasztaltunk annak tehát vajmi kevés köze van ahhoz, amivel itthon "árulják" a skandináv vagy éppen a dán felnőttoktatást és a népfőiskolát.

Mit lehet még kezdeni a felnőttekkel? - Szociálpolitikai keretekbe ágyazva sokmindent. Skive-ben egy, állattenyésztésre szakosodott de tönkrement farmon az egyik legproblematikusabb réteg, a munkanélküli fiatalok foglalkoztatására specializálódtak. Az intézet - bár nem igazán megfelelő ez a számos pejoratív vonást tartalmazó megjelölés - megfelelő szakmákkal és felnőttoktatási tapasztalatokkal rendelkező szakemberek irányításával foglalkoztatja a fiatalokat. Az intézet teljesen nyitott, ott naponta néhány órát dolgoznak a fiatalok. Ottlétüket nem öncélúan regisztrálják, hanem az itt eltöltött idő előnyt jelent a munkaközvetítőnél. Az intézet állami támogatással működik, a foglalkoztatási alapból tartják fenn. Felkeltette figyelmemet az intézetben végezhető munkák jellege. A fiatalok részt vállalnak az elhagyott farm átalakításában, horgászkunyhókat, csónakokat építenek. A csónaképítés folyamatos, a Limfjord-öböl partján szép kikötőt és vitorláskölcsönzőt üzemeltetnek. Jelenlegi legnagyobb vállalkozásuk egy 30-40 hosszú viking hajó építése volt, melynek finanszírozására pályázati úton kaptak pénzt. Az előbbiek, de különösen ennek láttán nem győztünk csodálkozni, hogy miként lehet szakképzetlen vagy durvábban szedett-vetett társasággal ilyen feladatokra vállalkozni. A látottak arról győztek meg, hogy lehet, hiszen az intézetbeliek által készített csónakok kecsesen ringtak a vízen és a viking hajót is úgy meg fogják építeni, hogy véletlenül sem fog elsüllyedni.

Vendéglátóink nagyon nagy felelősséggel végzik a bármilyen okból perifériára szorultakkal való foglalkozást. Igyekezetükben semmiféle atyáskodás sincs, hanem nagyon is pragmatikusan közelítenek problémáikhoz. Különösen meggyőző volt számomra az, amit Oustruplund-ban láttunk és tapasztaltunk. Ez egy újabb "intézet", amelyre még kevésbé illik a megjelölés. Eredetileg 1830-ban alapították és falai között lelenc-szerű intézmény működött a hatvanas évekig. A hatvanas évekre viszont olyannyira elnéptelenedett, hogy az épületet mintegy az enyészet számára magára hagyták. 1983-ban viszont nagyonis racionális okokból "élesztették újjá". Azidőtájt Dániában is megszaporodott a világ legkülönfélébb országaiból érkezett menekültek száma, beilleszkedésük egyre több gondot okozott. A Thomas Bernsten vezetésével (és megszállottságával) újjáélesztett Oustruplund-ban nemcsak menekültek, hanem dán fiatalok is élnek, olyanok, akiknek pl. konfliktusba kerültek családjaikkal, sőt néhányan azok közül is vannak, akik választhattak: börtönbe mennek, vagy itt töltik le kiszabott büntetésüket.

Az intézetben alkalmazott sokrétű és sokirányú hatásrendszer elemei részben a Kinderdorf-ok gyakorlatából ismerősek, hiszen az ittlakók családszerű csoportokban laknak egy-egy családi ház jellegű épületben. (A 100 beutalt fele lakik így, a többi bejáró.) A családfő szerepét egy pedagógusi, pszichológusi pályára készülő fiatal tölti be, akinek a felvételi procedúra alkalmával komoly segédpontokat hoznak az intézetben eltöltött évek. A hatásrendszer másik oldala a célirányos munkavégzés, melynek kapcsán egy jeles pedagógus Oláh István monori tevékenysége idéződött fel bennem. Itt azonban más mechanizmusokkal együtt és azokkal harmonizálva alkalmazták. Különösen kiemelném törekvéseik közül azt az alapelvet, miszerint a nevelőotthonba kerülteket úgy foglalkoztatják, hogy azok az intézetet elhagyva minél könnyebben "fogjanak talajt". A különféle foglalkoztatási formákat ebben az intézetben a mindennapi élet szükségleteinek megfelelve alakítják, tehát például szalagszerűen dolgoznak, konyhai munkát és nem kézműves jellegű tevékenységet végeznek, mert a "kiilleszkedésük", a munka világába való visszatérésük így sikeresebb lehet. Nyolcféle foglalkoztatási alkalomból választhatnak: a konyhán, a kertészetben, a nyomdában, az asztalos-, a lakatos-, a famegmunkáló-, a karbantartó műhelyben vagy az erdészetben dolgozhatnak. Nekünk az intézet konyháján dolgozók olyan hidegtálakat szervíroztak, hogy azt igényesebb étteremben sem hagyott volna kívánnivalót maga után. Ez meggyőzőtt arról, hogy ha egy étterem konyháján adódik részükre munkaalkalom, akkor azt minden további nélkül vállalni tudják. - Ezért is rokonszenves ország számomra ez a kis homokozó.


1993