TÖBB FALU JEGYZŐJE
Rusvay Lajos vasdiplomás közgazdász

Kérem mondja el életének és pályafutásának fontosabb állomásait!

- Jászapátin születtem, benn a városban 1901 augusztus 13-án. Pár éves lehettem, amikor kimentünk tanyára lakni, a kiséri út mellé, amit Masszá-nak neveztek. Jóapám 16 hold földet örökölt, azon volt egy kis öreg ház. Én aztán ott növekedtem föl, elemi iskolába is ott jártam. Az utolsó tanítóm Mezei Amália volt. Nagyon kedves fiatal lányka volt, ami ritkaság volt akkoriban, de állta a sarat. Nagyszerűen tanított.

Hogyan került a tanyás gazda fiaként gimnáziumba?

- Ketten voltunk testvérek és jóapám úgy gondolkozott, hogy az egyiket taníttatja a másik pedig a gazdaságban maradt. Én az 1912-ben létesült Jászapáti Gimnázium tanulója lettem. A tanyáról jártunk be, ami három kilométerre volt. Télbe, tavaszba, mindig gyalog. Pontossághoz szoktattak bennünket, igyekeztünk sokszor az kezdés előtt fél órával már benn voltunk. Az is igaz, hogy iskolában már melegebb volt.

Meséljen még valamit erről a gimnáziumról, a tanárokról, diáktársairól!

- Az első osztályba 63-an iratkoztunk be és 16-an érettségiztünk. Sokan lemorzsolódtak, katonának vitték őket, meg sokan ki is buktak. A háborús idők miatt a tanévek rövidebbek és a téli szünetek hosszabbak voltak. Nyolc évig tanultuk a latint, de bizony nem tanultuk meg. A németet se nagyon kedveltük. Az érettségi az nagyon szép volt, fölvonult az egész gimnázium egészen a nagytemplomig. Útravalókkal láttak el bennünket. A fizika tanár figyelmeztetett: Fiaim vigyázzatok az ACN-re! - Az alkohol, a koffein és a nikotin tökreteszi az ember szervezetét! - A hittantanár pedig így: Fiaim a három K-ra vigyázzatok! - A kártyától, a korcsmától és a kurtizánoktól tartózkodjatok! Talán a legéletrevalóbbat mégis jóapám adta: fiam arra vigyázz, hogy a kezed mindig tiszta legyen!

Hogyan alakult a sorsa az érettségi után?

- 1920-ban Apátiról öten döntöttünk úgy, hogy az éppen megnyílt Közgazdasági Egyetemre megyünk. Pesten akkor nagyon szegényesen éltünk. Öt év alatt én ötször sem voltam moziban. Az egyetemnek nem volt menzája, a Kálvin téri szeretetotthon alkoholmentes éttermébe jártunk étkezni. Abban nemcsak alkoholt, de húst sem láttunk soha!

Kikre emlékszik egyetemi oktatói, professzorai közül ?

- Öt év alatt harminchat előadó tanárunktól több, mint ötven tantárgyat hallgattunk. Nagyszerű tanáraink voltak. Többek között Teleki Pál, aki az általános földrajzot tanította. Igen jó előadó volt és az előadásokba gyakran beleszőtte Trianont. Kiváló tanárom volt Cholnoky Jenő földrajztudós és Klebelsberg Kunó, aki közjogot tanított. Ö kicsit beszédhibás volt, de nagyszerűen tudott előadni. Hallgattam még Czettler Jenőt is, aki később itt volt országgyűlési képviselő a jákóhalmi kerületben.

Mi történt Önnel az diploma megszerzése után?

- A környékbeliek közül én végeztem elsőnek. Volt, aki szolgabíró lett, másikunk, akinek hozzám hasonóan nem volt protekciója, szintén jegyző lett. Képesítésemnek megfelelően pályáztam én környékbeli megyék állásaira, aljegyzőnek, szolgabírónak, de nem volt protekcióm, nem kellettem. Igy egy évig fizetés nélküli gyakornok voltam, majd jegyzői vizsgát tettem Egerben. Közben aztán megüresedett Jásztelken a főjegyzői állás, amit megpályáztam és megválasztottak.

Mivel járt akkoriban egy ilyen állás?

- Igen rangos állásnak számított. Örültem is, hogy sikerült elnyerni, de később nagyon megbántam. Takaros kis község volt, de tele volt adóssággal. Semmit se lehetett csinálni, falufejlesztésről szó sem lehetett. Egy évig nem volt főjegyző, csak helyettes, az meg beteges ember volt. Építettek egy tanyai iskolát, ami kétszer annyiba került, mint amennyit előirányoztak: 18 000 helyett 36000 lett a végösszeg. Fedezet nélkül fúrattak egy artézi kutat, ami újabb 20 000 pengőt jelentett. Ezzel annyira tönkretették a háztartást, hogy egy fillér sem maradt. Nekem ez jutott, évekbe telt, mire ki tudtam gazdálkodni.

Sokfajta gondunk-bajunk volt. Nem engedték bevezetni a villanyt, önálló orvost sem akartak, mert a község nem bírta. Később adódott az a lehetőség, hogy államkölcsönnel Klebelsberg Kunó-féle öttantermes elemi iskolát építhettünk. Az 52 000-be kerülő iskolához 40 000 pengőt adott az állam, 12 000-ret kellett volna a községnek biztosítani. Ezt a képviselő-testület semmiképpen sem akarta megszavazni, még tíz fillérnyi kiadástól is fáztak. Végül egy szótöbbséggel sikerült, amit viszont nekem kellett biztosítani.

Ezt, hogy értsem?

- Az az én dolgom volt.

Mégis miként tett?

- Csak annyit, hogy az egyik képviselő-testületi tag közreműködésemmel kétszer szavazott! - De szerencsére ma is megvan az az iskola. A falában van egy kis márványtábla, melyen az főbíró és a plébános neve mellett az enyém is szerepel.

Volt e más fajta kellemetlen élménye, mint főjegyzőnek.?

- Hát akadt. Mindig féltem a választásoktól, mert ha nem nyert a jelölt, akkor mindig a jegyző volt a hibás. Ha pedig nyert, akkor azt természetesnek vette, nem járt érte köszönet.

Mondja, hogyan becsülték meg akkoriban a jegyzőt, miként alakult például az anyagi helyzete?

- Amikor odakerültem jóapám segítségével vettem egy kétszobás parasztházat, amit később egy szobával bővítettem. Akkor volt az úgynevezett szamárlétra. A tizedik fizetési osztályban kezdtem, s onnan emelkedtem három évenként. A harmincas évek végén 160 pengő körül kerestem, ehhez jött a magánmunkálat, ami szintén hozott valamit. Tíz évig kellett takarékoskodnom, amíg meg tudtam venni a legfrissebb autót, egy Opel Kadettet, ami 3006 pengőbe került. A felét kellett kifizetni, a másikat tíz évi részletfizetésre adták. Ebben az autóban nem sok örömöm volt. Jött a háború, elvették, majd visszaadták, majd újra elvették. A végén fogtam magam és eladtam.

Hogyan alakult további sorsa? - Miként befolyásolta életét a háború?

- Nem menekültünk el, de nem is menekülhettünk, mert a lovainkat mind elvitték a németek. Amikor jött a front igyekeztünk a front mögé jutni. Egy éjszakát egy közeli tanyán vészeltünk át, majd eljutottunk az apáti útig. Ott megint bementünk egy tanyába, ott már csend volt, hozzáfogtunk enni. Egyszer csak váratlanul berobogott öt orosz katona. Lelövöldözték a kutyákat, bejöttek a szobába, ott randalíroztak, elkezdték a nőket fixírozni, gorombáskodtak. Végül sikerült elszabadulni tőlük és bementünk Apátira. Ott egy ismerős családnál töltöttünk egy hetet, majd visszamentünk Jásztelekre. Lakásomat találat érte, nem volt lakható, szívességből a kántorék fogadtak be bennünket. Három hónapig laktunk ott, méghozzá tizenheten egy konyhaszerű kis helységben, mert az utcai szobákat három orosz tiszt foglalta le. Én meg visszamentem a hivatalba és dolgoztam amit lehetett. Először is a közellátást próbáltuk beindítani. Alig telt el három hónap, amikor az oroszok összehívtak vagy tizenötünket, főleg a gazdálkodókat, meg a volt főjegyző feleségét és behajtottak bennünket Jászberénybe. Ott két kicsoda-micsoda vallatóra fogott bennünket, hajnalban nyolcunkat elengedtek.

Ezek után viszont már nem sokáig maradt jegyző?

- 1946-ban jött az úgynevezett igazoló bizottság és kezdték kisöpörni a közigazgatást, ahol régi ember nem maradhatott. Engem is egyik-napról a másikra állás nélkül hagytak. Visszaköltöztünk Apátira, közben még elvittek három hónapra internálótáborba a szolnoki papírgyárba, majd a közkórházba, aminek akkor még csak a falai álltak. Besúgás és koholt vádak alapján kerültem oda, háborús bűnösnek, népellenesnek, németbarátnak, fasisztának minősítettek. Népbíróság elé kerültem, de az minden vád alól felmentett. A priusz megmaradt, nem tudtam sehová elhelyezkedni. Évekig rendőrhatósági megfigyelés alatt álltam, minden héten jelentkeznem kellett. Tíz év alatt tizenkét munkahelyen dolgoztam, voltam segédmunkás, raktáros, bérelszámoló. Végül itt az alsószentgyörgyi téeszben helyezkedtem el, majd 1963-ban a jászberényi Vörös Csillag tsz főkönyvelőjeként mentem nyugdíjba. Nyugdíjamat 11 év alapján állapították meg, főjegyzői munkaviszonyom beszámítása szóba se került.

Amennyire én tudom nyugdíjas éveiben sem tétlenkedett, rendszeresen kutatta családja és a Jászság múltját.

- Ezt már hivatali munkám során elkezdtem. 1937-ben ott voltam a Teleki Pál részvételével és irányításával rendezett Jászkun Kongresszuson, ahol Jásztelek főjegyzőjeként vettem részt. 1942-ben megírtam Jásztelek monográfiáját, amit elfogadtak doktori disszertációnak. Nem sokkal nyugdíjazásom után feleségem meghalt, ideköltöztem a lányomékhoz. Kezdetben állatorvos vejem mellett segédkeztem, a baromfioltásoknál tevékenyen is résztvettem, majd lassan kiöregedtem belőle. Ekkor bekapcsolódtam a honismereti mozgalomba, kezdtem kutatni a múltat. Az utóbbi években megírtam családunk és több jász település történetét.



Az Ön családja tudomásom szerint igazi redemptus-jász családnak számít?

- Ahogy én kikutattam a legidősebb ősünk 100 éves korában halt meg Apátin 1705-ben. A család a török alatt Nyitra megyében lakott és 1699-ben jöttek vissza. Rákóczi hadseregében öten szolgáltak, volt közöttük óbester, akit állítólag le is fejeztek. Árván maradt fiából szerzetes lett, aki Lőrinc pap néven szerepel az irodalomban. Kitűnő szónok volt, amikor a redempció alkalmából hálaadó istentiszteletet rendeztek a jászberényi főtemplomban ő mondott beszédet. A redempcióban három ősöm vett részt, egy 400, kettő pedig 100-100 hold földet váltott meg. Az ősök közül évtizedekig váltották egymást a főbírói székben. Egy évig, öt évig, tizenöt évig. A felszabadulás előtt, 25 évig jóapám volt az utolsó főbíró Apátin.

Kutatásai alapján milyennek látja a jászokat?

- Elég kipróbált nép és sajnos mind jobban fogyatkozik, mert az a bizonyos jász öntudat már kezd kiveszni. A régiek főleg a földművelés területén voltak otthon és a földjükhöz körömszakadtáig ragaszkodtak. Inkább szereztek hozzá, mintsem elpocsékolják. Általában jó gazdák voltak, szerették a jószágot. Megbecsülték a szegényembereket is, hagyták őket élni. Előljáróikat minden érdek nélkül is megbecsülték. A király személyét szentnek tartották, az biztos. Nagy kultusza volt Apponyinak. Horthyt is tisztelet övezte. Többek között két jászsági testőre volt. Az egyik Jász Balázs volt, a másik Rusvay Gábor. Mindkettőt nagyon jól ismeretem és mind a kettő csak a legjobb véleménnyel volt a kormányzóról.

Tartózkodóak voltak az idegenekkel szemben. Nem szerették az olyan jövevényeket, akiknek semmijük sem volt. A zsidókat eltűrték, földet nemigen hagytak nekik venni, de üzletelni hagyták őket. Jásztelken sok cigány volt, de nem okoztak különösebb gondot. A legtöbben zenéltek, de abból nem nagyon gazdagodtak meg. Éltek, ahogy éltek. Kéregettek, de lopni nem loptak.

Gazdag tapasztalatai alapján mit tanácsolna a mai kutatóknak ?

- A kutatások nagyon alapos munkát igényelnek, mert csak úgy van értelmük, ha az egyes megállapítások tényekre támaszkodnak. Ezeket pedig csak levéltárakban vagy könyvtárakban lehet megtalálni. A régi iratokban nagyon sok latin kifejezést használták, ennek megértésére alaposan fel kell készülni. Tisztában kell lenni a térmértékekkel, a területszámításokkal, a különféle adónemekkel. Szóval nagyon sokrétű munka ez, de szép munka.

- Köszönöm a beszélgetést. További jó egészséget és életkedvet kívánok!


1990