LETT-E VALAKI ERŐS, OKOS VAGY GAZDAG?
Kárpótoltak, magánvállalkozók, szövetkezők

Az itt bemutatandó beszámolók, vélekedések és vallomások alig több mint féltucatnyi ember sorsát követve jelenítik meg azokat a törekvéseket, amelyek az utóbbi néhány évtizedben minden olyan embert foglalkoztattak, aki bármilyen módon kapcsolatba került a mezőgazdálkodással, illetve a földdel. Az esettanulmány szerzője - ismerve a téma körül keletkezett indulatokat - igyekezett minél alaposabban és sokoldalúan tájékozódni és összegyűjtött tapasztalatait a lehető legkevesebb módosítással közölni.

A kft. alapítói - 1993 február-március

M. Béla országgyűlési képviselő, az ötletadó: "Az 1940-es évek elején az egyetemen azt tanultam, hogy a mezőgazdasági termelő a termékeit illetően hátrányos helyzetben van, hiszen termékeinek nagy része nem raktározható. Márpedig a raktározáson alapul a haszon, ez közgazdasági törvény. A mezőgazdasági termelőnek hústermeléssel is kell foglalkozni, mert hasznosítani kell a terményeket, a takarmánygabonát ugyanúgy, mint a kukoricát vagy az árpát. Az árut "bőrbe kell tenni" - mondták a régiek. Tehát ostoba munkamegosztás az elkülönülő takarmánytermelő és állattenyésztő szervezetek szervezése. Ha külön gazdálkodnak, akkor mindenki drágán akar eladni és olcsón venni, a végén pedig nem tudnak megegyezni. A mezőgazda akkor jár jól, akkor tudja ezt kiküszöbölni, ha olyan terméket is termel, amelyek raktározhatók, mint például a gabonafélék. Igazán pedig akkor jut haszonhoz, ha a termelvény átvándorol az állatokba. Ha pedig ezek után nincs húsfeldolgozó üzeme, akkor ki van szolgáltatva a piac kénye-kedvének. Ha pedig a feldolgozó ipar nem a termelők kezében van, akkor a vállalkozó csak korlátozott mennyiségű termék feldolgozására vállalkozik. Mindössze annyira, hogy a piacon nagy kínálat és alacsony ár legyen. Ő viszont fölfele kicsi kínálattal jelentkezik, a kereslet ezáltal nagyobb lesz. Tehát arra törekszik, hogy minél magasabb árat érjen el. Ez a rákfenéje minden olyan gazdaságnak, amelyik nem szervezi meg a termelők termékeinek értékesítését. Nagyon fontos, hogy termékeik ipari feldolgozására alkalmasak és újra hangsúlyozom raktározható állapotúak legyenek. Ha jó a termés és látják, hogy a raktáron sok van, a következő évben abból nem termelnek."

T. Imre: "1979-ben kezdtem a szövetkezetben mint kertészeti ágazatvezető. Elég sokoldalú munkát végeztem. Mikor idejöttem, 600 holdas kertészetünk volt. A paradicsom, a paprika és a dinnye termesztését irányítottam. Fokról-fokra fogyott a kertészet, így agronómiai ágazatvezető lettem, a növényvédelem bizonyos folyamataival, a műtrágyázással és a tápanyag utánpótlás szervezésével foglalkoztam. Utóbb erdész lettem, majd a felvásárlásnak a vezetője. Ezekben az években már mindennel foglalkozni kellett. Nem szűkülhetett le az ember figyelme az egyszerű végrehajtásra.

Talán az erdészet jelentette a legkomolyabb váltást számomra, mert ott már kereskedni is kellett. Egyre szűkült a munkalehetőség a téeszben. A kertészet megszűnt, vittem az erdészetet. Az erdészet nem a tanult szakmám, de belejöttem. Mire ez megtörtént, abba kellett hagynom, mert visszajött dolgozni az erdőmérnök. Addig ugyanis ő volt a párttitkár. Az erdészeti ágazatot jelenleg is ő vezeti.

Végül is érdekelt a kereskedelem. A kertészet vezetőjeként az értékesítéssel is foglalkoznom kellett. A magánéletben is e felé próbáltam tendálni, hiszen a feleségemnek 7-8 éve van egy magánboltja. Ő se végzett kereskedő: ápolónőként kezdte. A jászberényi kórházban dolgozott három műszakban. Jöttek a gyerekek és olyat kellett kitalálni, amit helyben is el tud végezni. Elég az hozzá, nyitottunk egy vetőmag boltot. Ezt egészítettük ki festékárúval, növényvédő szerekkel, mert ilyesmit nem árultak a faluban.

Mivel a mezőgazdasághoz is értek, lévén az is a szakmám is, tudtam, hogy megfelelő fajták kellenek, olyanok amit keresnek is az emberek. Lassan aztán kezdtek megismerni bennünket. Tudták, hogy amire szükségük van, azt, ha törik, ha szakad, de megszerezzük. Méghozzá senkit be nem csapva, elfogadható áron. Melléfogásaink is akadtak. Edényekkel, porcelánáruval próbálkoztunk. Ezeket le kellett építeni. Bele nem buktunk, csak nem hoztunk új készleteket.

Először 4-5 évig a szüleink házában árusítottunk egy mellékutcában. Utána a hagyaték árából, 1991-ben megvásároltunk egy épületet a Főúton, amiben most van az üzletünk. Sok minden meghatározza az eredményt. Egyáltalán nem mindegy, hogy hol van a bolt. A vevők igényei szerint az áruskálát is szélesítenünk kellett. A tél folyamán felkészítettük az üzletet. Mosószert, tisztítószert kínálunk nagyobb választékban. A leltáridő alatt kiköltöztünk, és januárban nyitottunk."

P. Ferenc: 37 éves vagyok, itt Sashalmon van az autószerelő műhelyem. Amikor hallottunk az egész kárpótlásról, egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy nem akarjuk vissza a földet. Nagyapám, P. Ferenc meghalt a háborúban, apám nyolc évesen ott maradt árván a nagyapjával és a szívbeteg nagymamával. Úgy 20-30 hold földjük volt, amin édesanyámmal gazdálkodtak. Paprikával próbálkoztak, jól ment nekik, szerették csinálni, csak közbejött a tsz. Oda apu már nem lépett be, hanem elment sofőrnek. 1962 vagy 1963-ban feljöttek Pestre, azóta is itt laknak.

Végeredményben a család eljött Jászfényszaruról. Amikor anyuék feljöttek, én még 2-3 évig ott jártam iskolába. Albérletben laktak, így engem még otthagytak a nagyszüleimnél. A nyári szüneteket később is ott töltöttem nagyapáéknál. Nagyon szerettem ott lenni. Ahogy vége lett az iskolának, másnap már Fényszarun voltam. Nagyapám próbált befogni, hívott ki a határba, de nem voltam elragadtatva. Semmit sem szeretek csinálni, ha erőszakolják. Nagyapám pedig nem engedett, így sikerült elriasztania.

Ennek ellenére 18-20 éves koromig az volt a vágyam, hogy lemegyek Fényszarura: ott építek házat magamnak, családot alapítok. A feleségemet is ott ismertem meg, a szomszéd lánnyal járt egy osztályba. Kertészeti szakközépiskolába járt, nyaranta a Béke tsz-ben volt gyakorlaton. Összeházasodtunk, jöttek a gyerekek, egyre ritkábban mentünk le. A régebbi barátaim is elkerültek Szegedre és másfele, így nem volt már hova menni. Ahogy múltak az évek, egyre inkább eltávolodtam Jászfényszarutól. Utoljára 1981-ben jöttem haza, amikor magymama meghalt. A korábbi elképzelésemhez képest tehát minden másképp alakult. 1986 óta saját magam ura vagyok. Mindenki ismer a környéken, olyan, mintha itt születtem volna Sashalmon. Aztán járkáltunk össze-vissza, Lengyelországba, Franciaországba. Inkább külföldre jártunk, ami divat is volt. De szerettem is utazgatni.

Ezzel a földüggyel aztán minden megváltozott. Hallottuk, hogy vissza lehet igényelni és mi rögtön akartuk. Sőt úgy, hogy meg is műveljük. Érdeklődtünk, és hallottuk, hogy É. Pista bácsi, illetve a Kisgazdapárt is ezt akarja. Megrendeltem ezt a jászfényszarui újságot, apu pedig elment hozzájuk. Egyből akadt témájuk. Felelevenítették a rokonságot, amelynek 300 hold földje volt a hatvani határban, amit vissza kellene szerezni.

Akárhogy is nézem, itt Pesten mindenünk megvan. Jól megélünk. Most mégis olyat vállalok a nyakamba, amiről sejtem, hogy nagy dolog. Azt is tudom, hogy ezen nem lesz sok hasznom. Mégis belevágtam."

ifj. É. István: "Egyáltalán nem lesz könnyű, ha nem is kell a nulláról indulni. Ellentétben nagyapámmal, aki - miután megkapta az örökséget - pont a nagy gazdasági világválság idején kezdte el a gazdálkodást. Nem teljesen vagyon nélkül, mert az örökséget megkapta. Kilencen voltak testvérek, így nagy örökség nem lehetett. Aztán összeházasodtak nagymamával, a háborúig amennyire tudtak anyagilag helyrejöttek. Jött a háború és az kisöpört mindent. Itt laktak a mi házunk helyén, ami előbb német, majd orosz parancsnokság volt, így amit csak lehetett mindent elvittek. 1945-ben előről kellett kezdeni mindent. Alakult minden szépen: apu meg anyu 1954-ben összeházasodtak, elkezdtek gyarapodni. 1959-ben jött a tsz, elvették az összes földet. Az egyik lovat el kellett adni, nem volt semmi eszköz. Csak a ház maradt meg, megint a nulláról kellett kezdeni. Nagyapám három hónapig dolgozott a tsz-ben, utána elment Hatvanba. Dinnyével próbálkozott, akkor is újrakezdte. Ez már a harmadik újrakezdés volt. 1979-ben halt meg. Mentalitását ismerve, ha élne, megint újrakezdené. Ennyi lehetősége sohasem volt, mert mindig olyanok voltak a politikai feltételek, hogy egy szűk pályán kellett mozognia.

Ma, amikor sokkal több lehetőség van, most félünk újrakezdeni, hiszen. Manapság az állam azért ad támogatást, hogy valaki búzát vessen. Ma egészen mások a lehetőségek. Egy nagy változást persze tudomásul kell venni. Magam részéről ezt a munkahelyen és a magángazdálkodásban is problémának látom, és nap mint nap tapasztalom. Arról van szó, hogy Magyarországon az emberek egy része elszokott a munkától! - Ez fehéren-feketén így van. Persze változás is akad. 1989 nyarán volt az utolsó aratási szezon a tangazdaságban, ahol gépészmérnökként dolgoztam. Nagyon nehéz időszak volt, az emberek nem akartak azért a pénzért dolgozni. Most már egészen más a hozzáállás, lehet találni nagyon értelmes és nagyon jó kvalitású embereket, akik dolgoznak. De még mindig az a gond, hogy inkább beérik kevesebb pénzzel, mert azért kevesebbet kell dolgozni. Márpedig ha valaki magángazdálkodást akar csinálni, akkor oda kell tennie testét-lelkét. Méghozzá nagyon keményen."

É. Vencel: 29 évemmel én vagyok a legfiatalabb a csapatban. A középiskola elvégzése után sokfelé próbálkoztam, majd itt kötöttem ki az Orionnál. Először az igazgató sofőrje voltam, később a hatvani kooperációs üzem összekötője lettem. Úgy 8-9000 forintot kaptam nettóban, ami nem volt horribilis összeg. Emellett azt is lépten-nyomon érzékeltem, hogy semmiféle szükség sem volt rám. Sőt, évekkel ezelőtt, amikor odamentem, már akkor sem kellett volna engem felvenni. Rajtam kívül 30, 50 vagy talán l00 ember is felesleges volt az üzemben.

1991-ben az Orion gyárban mélypontra zuhant a gazdálkodás, akkor nekem is felajánlották lehetőségként a végkielégítéssel való távozást. 65 000 forintot kaptam. Először úgy gondoltam, hamarosan újra elhelyezkedek, de nem találtam igazán perspektívát jelentő munkát. Fél év elteltével próbáltam a Munkaügyi Hivatalban is tájékozódni, és találtam egy iskolát ahová beiratkozhattam. Felsőfokú külkereskedelmi üzletkötői képzést hírdettek, ami összességében tetszett nekem. Jelentkeztem, megpályáztam és én voltam az egyik aki bekerült az összesen háromszázegynéhány jelentkező közül. Az iskola egy éves nappali tagozatos képzés keretében folyt, hétfőtől péntekig ott kellett lenni. Amikor befejeztem, visszamaradt még három hónapom a segélyből.

Elég sok helyen megfordultam, vendéglátásban is dolgoztam. Bükkfürdőn volt egy éttermünk, résztulajdonosként vettem részt benne. Az étteremnek a fizető pincére voltam, meg egy kicsit tulajdonosnak is éreztem magam. Nagyon szerettem csinálni. Ott nálunk kijárt a tisztelet mindenkinek, kapott is belőle a hozzánk betérő burgenlandi parasztember. Ha átmentünk Ausztriába ott sem nézte le senki a parasztot. Magyarországon a városi emberek lekezelő hangsúllyal viszonyulnak hozzánk. Engem ez mindig borzasztó módon zavart. Édesanyámék túrót vittek Pestre. Egy alkalommal a villamoson a túrós kosár kiszakította a pesti hölgy harisnyáját. No az akkor a legtrágárabb szavakkal hordta le édesanyámat. Jó lenne elérni, hogy ne legyen olyan pejoratív értelme a parasztnak, mint ami eddig volt!"

Gy. Ernő: Az egyetlen, aki nem volt tagja a Kisgazdapártnak vagy az MDF-nek, agrármérnöki végzettsége mellé kiegészítésképpen közgazdasági ismereteket tanult. A korábban említett tsz-elnök választás során viszont alulmaradt, sőt, mint az új elnök korábbi ellenfele fokozatosan kiszorított helyzetbe került a gazdaságban. A kényszerszülte helyzetben végeredményben ő volt az új típusú társulás egyik kezdeményezője, számára a társulás cselekvési teret jelentett. Úgy gondolta, hogy az így létrehozandó csoport hatékonyan képes működni, az általuk felállítandó gépparkkal bérmunkára vállalkozhatnak. Emellett még inkább arra, hogy a tagok szakismeretére alapozva tanácsadói munkát vállaljanak.

Az első szakítópróba

T. Imre: "Engem mindig érdekelt a politika. 1990-ben egy érdekes társaságba, a Kisgazdapártba csöppentem be. Története alapján a parasztság létfontosságú pártja. Azt, hogy ez nem így alakult, azt nem mi határoztuk meg a községben. Fiatalabb korunk ellenére 5-6-an azért léptünk be, mert barátok voltunk. Talán az is közös bennünk, hogy vannak elképzeléseink az életről, és kicsit törtetőek is vagyunk. Az ember szeretné látni a jövőt, és szeretne tenni érte valamit. Úgy képzeltem, a parasztságért tenni kell, mert nagyon le van maradva, és mindenhonnan ki van szorítva. Magam részéről ebben láttam fantáziát, és nem az Agrárszövetségben, ami a tsz-elnökök pártja volt.

A politizálás a munkámban is jelentkezett. Egyre jobban éreztem, hogy érdemlegesebb munkát is tudnék végezni. Vezetőként pedig kényelmes helyzetben voltam. Őszintén megvallva, nagy felelősséggel nem járó, előnyös pozícióm volt. Normális fizetést biztosított, de ez engem nem tudott kielégíteni. Egyéb okok közrejátszása mellett ezért is léptem ki 1991 márciusában a tsz-ből. Lépésemmel nem kis gondot vettem a nyakamba, hiszen ez az üzlet nem biztosított igazán komoly egzisztenciát."

P. Ferenc: "Jött ez a földkivétel a tsz-ből. Negyvennyolcan akartak kiválni, de végül csak öten maradtunk. Nagyapát is úgy kellett rábeszélni, hogy vissza ne lépjen. Mert a tsz-elnök mindenkit lebeszélt, meg ment a zsarolás is. Rebesgették: aki kilép nem kap nyugdíjat, meg ehhez hasonlókat. Tudja mi kell egy idős embernek?"

T. Imre: "A kiválás körül nagyon komoly harc volt. Az eredetileg jelentkezettek közül egyre többen visszaléptek, végül egy maroknyi csapat tartott ki elhatározása mellett. Nagyon nagy harc volt. Az emberek szemében mindinkább rablókká váltunk, olyanokká, akik vagyontárgyakat akarnak kilopni, és tönkre akarják tenni a tsz-t. Ebből pusztán annyi igaz, hogy érdemleges, hasznosítható vagyont szerettünk volna kihozni. Először a szárítót néztük ki, de az elnök addig mesterkedett, míg életveszélyessé nyilváníttatta. Ezután a falu szélén levő hajtató telepet szerettük volna megszerezni. A vezetés ekkor is elég komolyan betartott nekünk. Felértékelte a telepet, ugyanakkor leértékelte a vagyonrészünket. Négyünknek két milliót érő vagyonjegye lett volna, amit 60 százalékkal értékeltek le. Ugyanakkor a telep értékét legalább tízszeresen felértékelték. Ezt követően - mivel a kft.-ben kereskedni akartunk - a felvásárló telepet szerettük volna megszerezni. Azt sem adták, talán arra gondoltak, hogy majd csak elfogy a cérnánk.

Végül is úgy döntöttünk, hogy valamit vinnünk kell. Bírósági eljárást semmiképpen sem akartunk. A törvény szerint lett volna rá módunk, de mire ezen végigvergődtünk volna, lehet, hogy még ennyit se hozunk ki. A szövetkezet nem a megerősödés felé halad, hanem úgy nézem, feléli saját magát. Elég az hozzá, egyetlen alternatívaként maradt a géppark beszerzése. A lehetőség eleve korlátozott volt, mivel csak egy kiajánlott géppark jöhetett szóba. Természetesen nem az első gépeket adták. Szó sem lehetett arról, sajnos, hogy jobb minőségű gépeket kaphassunk meg. Nem dicsekedek vele, mert nagyon rossz vásárt kötöttünk. Mindegyik gép helyrehozható ugyan, de 10-l2 évesek. Ez nagyjából egészéből olyan, mintha ugyanilyen autókat kaptunk volna, egyszóval lejárt gépeket sikerült kihozni. A vagyonjegyünkért pénzt sem kérhettünk, mert akkor már a szövetkezet anyagi helyzete kezdett megrendülni."

A kft. létrejöttének háttere

T. Imre: "A kft.-t mi öten a lehető legalacsonyabb tőkével, egy millió forinttal alapítottuk, méghozzá úgy, hogy mindenkit fűznek valamiképpen rokoni szálak egymáshoz. Ez a csapat szerencsés helyzetben van. Hárman a szövetkezetből léptünk ki. Mi ha nem is egyénileg, de családi folytonossággal hoztunk ki valamilyen vagyont. P. Ferenc, aki Pesten lakik, a nagyapja révén traktort, mi É. Vencel kollegámmal a vagyonrészünk alapján egy komplett gépsort hoztunk ki. Ebben a kombájntól az ekéig minden van. Nekünk megvan az alapunk arra, hogy ne csak ábrándozzunk, hanem valóban a földdel foglalkozzunk.

Mindenkinek van valamilyen elképzelése a kft.-n belül. Először is termelni szeretnénk, de hosszú távon mindenki önállóan szeretne gazdálkodni. Bizonyos tevékenységekre, bizonyos eszközök beszerzésére, kereskedelemre szövetkezni kell. Maradjunk a szántás-vetésnél. Az hiú ábránd, hogy a kombájntól kezdve az utolsó növényvédős gépig mindenünk legyen. Egyelőre az a célunk, hogy ötünkből egynek legyen. Ha ezeket a munkákat összehangoljuk, akkor mindenkinek megoldódik a problémája. Más gazdálkodóknak mezőgazdasági szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani. Eszközállományunkkal bérmunkára is vállalkozhatunk."

É. Vencel: "A több lábon állás taktikáját próbáljuk valamilyen formában kialakítani. Az egész a rokonságból indult, de nem is öt személyről beszélhetünk itt, hanem öt családról. Amikor jött a földreform előszele, a rokoni kapcsolat kezdett egyre fontosabbá válni. Kezdtünk beszélgetni. Hol itt, hol ott találkoztunk, barátkoztunk. Elgondolkodtunk rajta, ha rokonok meg barátok is vagyunk, és nem is vesztünk össze, akkor talán megpróbálhatnánk közösen gazdálkodni. Mert ez egyedül nem megy, én legalábbis ezen az állásponton vagyok. Mindenképpen kell valamilyen társulás. Abban is biztos vagyok, hogy nem a kolhozrendszer vezet a boldoguláshoz. Ha viszont van egy társaság, akik valamilyen formában ambicionálják az embert, akkor van értelme ezzel foglalkozni. Az az elképzelésünk, hogy kárpótlásból vagy részaránytulajdonból mindenkinek van, vagy lesz valamennyi földterülete, ami az öt családra kivetítve l00 hektár körül lesz. É. Pistinek 22 vagy 24 hektár ki van mérve. Számára ez már kézzel fogható. Nekem a szüleim révén meg a rokonságból körülbelül l50 aranykoronányi, illetve 150 ezer forintnyi kárpótlási jegyem lesz. Ezen kívül édesapámnak van 70-80 aranykorona részaránytulajdona. A föld biztos megélhetési forrás lesz. Még akkor is, ha a kft. nem jön be. Különben is a gazdálkodással mindnyájan intenzíven akarunk foglalkozni. Eddig legalábbis fel sem merült, hogy földterületét bárki közös tulajdonként bevigye a kft.-be."

P. Ferenc: "Ők négyen egy évvel előbb kezdték. Krumpliföldet béreltek, a termést el is tudták adni, jól sikerült. Akkoriban már én is haza járogattam, s elkezdtünk beszélgetni a terveinkről. Ott volt Pista bácsi, a fia, én meg apu. Tulajdonképpen együtt beszéltük meg, hogy s mint szeretnénk. Pista bácsiék már korábban is kertészkedtek, földet is béreltek. Mi csak úgy cseppentünk bele, halottunk a földkiadó bizottságról, amibe Pista bácsit is beválasztották. Így merült fel, hogy közösséget kellene alaktani, hiszen ha visszakapjuk a földeket, akkor gépekre lesz szükség. Közösen, egy kft.-vel talán többre jutnánk. Ha öt ember összefog, mégis csak többet ér - gondoltuk. Közös érdek, hogy összeverbuválódjunk, mert akkora tőkéje egyikünknek sincs, hogy mindent meg tudjon venni. Nem lehet tudni mit hoz a jövő.

Van, aki zöldségtermesztéssel foglalkozik, más eladással vagy állattenyésztéssel. Errefelé soványak a földek, csak száll a homok a jászfényszarui határban. Én rögtön láttam, hogy ezen az egész földön, gazdálkodáson nincs haszon. Amit én csinálok, az autószerelésen, azon van. A fiamat viszont felvették ide a Mogyoródi úti Kertészeti Technikumba. Úgy vagyok vele, hátha ő majd kezd vele valamit, ezért látok benne mégis fantáziát."

Magángazdálkodás kft. keretben

T. Imre: "Más alternatívákban is gondolkodtunk. Termeléssel is foglalkoztunk, 14-15 hektárnyi területen dolgozgattunk. A múlt év aszályos időszaka miatt nem úgy alakult az eredmény, ahogy vártuk. Veszteségesek ugyan nem lettünk, de ez nem vígasztalt sohasem bennünket, többet szerettünk volna elérni.

1992-ben a szövetkezettől nem tudtuk megszerezni a felvásárló telepet, így a kft. nem tudott zöld árut felvásárolni. Helyette másfajta kereskedés irányába mozdultunk. Indult a gázprogram a faluban, nekiláttunk a gázkészülékek beszerzésének és értékesítésének. Ezzel ugyan kicsit eltávolodtunk a mezőgazdaságtól, de valamiből fenn kellett tartani magunkat. Ehhez a család üzletének egy helyisége támpontot nyújtott. A gáz vezetése nem szocialista módon ment. Tökéletesen, patent módon szervezték meg. Négy hónap alatt eltűnt minden gép a faluból, és kész volt az egész. Nagy tételeket szereztünk be, és alacsony árakat tudtunk produkálni. Idén azonban erre már nem számíthatunk. Ezt a lehetőséget tavaly kellett, és csak akkor lehetett kihasználni. Végeredményben elég tűrhetően jöttünk ki a boltból. Megvolt a fizetésünk, meg talán egy picit gyarapodtunk is.

A kft. nagyon jó alap arra, hogy kereskedelmi tevékenységet bonyolítson az ember. Szerettünk volna külkereskedelmmel foglalkozni. Ez nagyon nehezen jött össze, mert az a külföldi partner, akivel érdemes foglalkozni, a lefölözés taktikáját akarja velünk szemben érvényesíteni. Gondot okozott, hogy régi, tsz-ben szerzett kapcsolataim megszűntek. Régen különben is könnyű volt kereskedni, mert ott voltak a nagy felvásárlók: a Zöldértek, nagy ÁFÉSZ-ek, s nekik nem volt probléma eladni árut. Tudomásul kell venni, hogy a nagyvállalatok megszűntek, csak kereskedők vannak a színen. Azokat megtalálni, megbízható partnerre lelni nem egyszerű dolog. Különben is a zöldárú kereskedelembe nem lehet csak úgy belevágni. Nagyon hiányzott egy megfelelő, mázsával raktárral felszerelt épület a felvásárláshoz. Nem engedhettük meg, hogy rögtön kiköltekezzünk és így torpedózták meg ezt a tervünket. Idén újra várják az emberek, hogy elkezdjük, nagyon sokan megkerestek már bennünket. Mondtam nekik, lesz felvásárlás, az üzletünknél egy elég komoly épületet csináltam ahhoz, így hozzákezdhetünk. Ezzel kapcsolatban már most kezdjük a vetőburgonya beszerzését. Felírjuk kinek mennyi kell, beszerezzük. A kft. vásárolt egy burgonyavetőgépet, amellyel szükség szerint szolgáltatást fogunk végezni."

P. Ferenc: A kft.-ben húszegynéhány holdat műveltünk, abba dinnyét meg krumplit ültettünk közösen. Először az ültetésnél találkozgattunk, mind az öt család kinn volt a földeken. A munkában összejöttünk, beszélgettünk, és egyre szorosabb lett a kapcsolat. Közben szerencsétlenségemre eltört a lábam, két hónapig kimaradtam a munkából. Idegeskedtem, hiszen alighogy belefogtam valamibe, nem vehetek részt benne. A többiek jöttek látogatni. Majd meggyógyulsz, vigasztaltak. A dinnyeültetésnél már újra ott voltam. Szóval egyre szorosabb lett ez az egész.

Szerettünk volna a hiénákkal szemben saját árusítást kiépíteni. Arra gondoltunk, hogy az általunk megtermelt és felvásárolt árut mi adjuk el a lakosságnak. Számolgattunk, és úgy találtuk, mi olcsóbbak leszünk mint ezek a hiénák idefent. Úgy gondoltuk, hogy a Sasad tsz környékén veszünk egy zöldség-gyümölcs boltot. A kiszállításhoz vettünk egy IFA teherautót is. Próbálkoztunk is, de nem jött össze. Lett volna egy bolt itt a sarkon. De nem tudtunk olyan embert szerezni, akiben megbíztunk volna. Ezt csak úgy lehet csinálni, ha ötünk valamelyikének a felesége vagy az apja állandóan ott lett volna. Azonkívül termékkel sem tudtuk volna még ellátni.

Tavaly inkább vesztettem a kft.-n, mint nyertem. Mindössze háromszor volt eső, de a mi területünkön egyszer se esett. Ez nagy pech volt."

É. Vencel: "Eddig aránylag kellemes helyzetben voltam, munkanélküliként az itthoni teendőimet el tudtam végezni. Most, ha alkalmazott leszek, kicsit másképpen alakul. A kft. jövedelmezősége most még bizonytalan. Különösen ahhoz, hogy öt embert el tudjon tartani. Egyelőre az is nagy öröm lesz, ha Imre bérét és az enyémet ki tudjuk gazdálkodni. A többi üzlettársat ez kévésbé zavarja. Ők csak tagok, stabil munkahelyeik vannak, amelyeket nem is akarnak, és egyelőre nem is fognak felszámolni. Viszont a szekeret valakinek addig is tolni kell, mert itthon sem vagyunk nagyon rózsás helyzetben. A feleségem GYED-en van, ami 7000 forint körül van havonta, ehhez jön a 7600 forint munkanélküli járadékom, plusz a családi pótlék. Ebből élünk így hárman.

Mindettől függetlenül nem vagyok elégedetlen, de szeretnék a sorsomon változtatni. Látok egy célt magam előtt, amiért érdemes dolgozni. Ezt otthon is megbeszéltük, ez családi stratégia. Leszögeztük, hogy most ilyen a világ, számunkra ez az egy lehetőség van. Lehet, hogy két, lehet, hogy öt, esetleg tíz évig is így kell csinálni. Számomra kínálkozott volna már más lehetőség is. Ajánlották helyezkedjek el egy gyárban, külkereskedelmi vonalon. Bonyolítóként alkalmaztak volna, ahonnan tovább léphettem volna üzletkötőnek. Lemondtam erről a lehetőségről, mert a saját magam ura szeretnék lenni.

Ne más határozza meg a teendőmet. Még akkor is, ha ezt most 5-l0 évig meg is kell rongyoskodni. Én mégis látok benne perspektívát. Most a kárpótlási jegy révén megörököltem azt, amiért valamikor a dédapám, a nagyapám, majd az édesapám dolgozott. Ők minden egyes garaskájukat arra gyűjtötték, hogy gyarapítsák a gazdaságot. Közben jött ez a váltás, amikor elvették, tönkretették, de én most mégiscsak profitálni tudok belőle. Számomra már az is cél, ha a fiamnak biztos egzisztenciát tudok kiépíteni. Olyan gazdaságot, amelyikben már nem kell ezeket a kombájnokat javítgatni, meg minusz l0 fokban az IFA alá feküdni. Akkor pedig már megérte a vele való törődést. Az sem biztos, hogy Imre vagy Pista vagy bármelyikünk le tudja ebből a gyümölcsöt aratni, de azért bízunk benne. Pistinek van egy arany mondása, amit többé-kevésbé elfogadunk. Szerinte aki húsz évesen nem erős, harminc évesen nem okos, és negyven évesen nem gazdag, az már később sem lesz az. Nekem még kettő van a harmincból és még tíz a negyvenig.

Eleinte, amikor én voltam a soron, sokszor forrófejűsködtem. Legfiatalabbként, legmohóbbként, legambiciózusabbként én voltam az ötletzsák. Nagyon kellemetlen volt szembesülni azzal, ha valami hülyeségért kardoskodtam. Most már kezdek 10-ig, 20-ig számolni. Végigrágom magamban mielőtt elmondanám a magamét. Elmúltak ezek a nagy kirohanások, nincsenek viták emiatt. Leülünk, tárgyilagosan megbeszéljük a teendőket. Sikerült kiismerni egymást, nem kertelünk, meg merjük mondani, ha valami nem tetszik. Nincs kötelező udvariaskodás, nagyon keményen és nyílt lapokkal szoktunk tárgyalni. Ezt a csapat óriási pozitívumának tartom. A társaságon belül tanultam meg elmondani a véleményemet és elfogadni a másét. Borzasztóan rosszul esett, ha megmondták az igazságot, amit most már tudom, el kell viselni és szembesülni kell nézni vele. Ezt meg kellett tanulni mindannyiunknak, és azt hiszem nagyon jól sikerült."

Kérdőjelek, avagy az együttműködés zavarai

É. Vencel: "A kft. üzleti tevékenysége az öt tag között egyenlően, kizárólagosan fifti-fifti alapon oszlik meg. Akadt egy-két elmozdulás ettől az irányvonaltól, de mára mindenki belátta, hogy ez nem lehet kétes. Mihelyt történt valamilyen módosítás, az rögtön rossz irányba vitte az egész működést. Mások az egyes tagok érdekei.

Tavaly még kézi munkával műveltük a földeket, így csak ennek elszámolásában kellett gondolkodni. Írtuk a munkaórákat a napszámosi bérek alapján. Így egy, másfél vagy akár két egységet jelenthetett a ki-ki által elvégzett munka. Ezt összegyűjtöttük és az év végén kilistáztuk, hogy kinek mennyi munkája fekszik a gazdálkodásban, és eszerint osztozkodtunk. Idén már be kell kalkulálni a saját gépeinkkel végzett munkát is. Magam részéről a gépi rezsi órabér elszámolását tartanám ésszerűnek, de ezt még a többiekkel is el kell fogadtatni. Ezt a következőképpen képzeltem el. Imivel közösen van egy kombájnunk. Ha Pisti elhív kombájnozni, aratni, akkor azt mondjuk, x forint az órája ennek a kombájnnak. A gépi óradíjnak pedig mindannyiunk által elfogadott, minden egyes gépre kivetített tarifának kell lennie. Így az illető számolhat, hogy a saját géppel rendelkező üzlettársát veszi igénybe, vagy más megoldást keres.

Eleinte kissé kicsinyeskedőnek tűnt számomra mindez, de van egy arany közmondás: a tartós barátság alapja a szoros elszámolás. Valahogy így is van, mert a grátisz dolgok mennek egy darabig, de utána jön a vita. Én többet segítettem, ő meg csak annyit segített. Nincs más megoldás, közös megegyezés alapján kell elszámolni. Ha én elmegyek valakihez a kombájnnal, annak, teszem fel, 4000 forint a rezsi órabére. Ezzel szemben nekem nincs permetezőgépem, így elhívok valakit permetezni, aminek mondjuk 1600 forint az óradíja. Felírjuk, ő ennyit permetezett, én annyit kombájnoztam, év végén pedig egymás között kiszámoljuk, és pénzre váltjuk a végzett munkát. A kombájnolás és a permetezés bérét kivonjuk egymásból, és aki tartozik a másiknak, az kiegyenlíti a tartozását. Hasonlóképpen működne a közös gépparkunk, ami elsősorban a saját gazdálkodásunkat szolgálná, külső gazdálkodóknak is biztosítana gépi szolgáltatást.

Más kérdés a föld, mert földet nem kíván és nem akar senki a kft. tulajdonába bevinni. A kárpótolt föld kinek-kinek a saját nevén lesz és marad. Gazdálkodni természetesen együtt fogunk, de úgy, hogy ki-ki eltervezi és eldönti milyen kultúrával foglalkozik. Az más kérdés, hogy több ember is azonos kultúrában gondolkodik. Azt már minden további nélkül el tudom képzelni, hogy ha nekem például van egy növénykultúrára alkalmas területem, akkor mindannyian abba húzódunk átmenetileg. Ha ellenben másnak más kultúrára alkalmas földje van, nem tartom elképzelhetetlennek a cserét.

Imre felesége nem alkalmazott, hanem a saját mezőgazdasági boltjukat vezeti. Ez családi vállalkozás, még a kft.-t megelőzően indult. A kívülálló számára nem egészen szétválasztható, hiszen a kft. telephelye, meg a bolt címe azonos. Nap mint nap ott vagyunk, kft. ügyben intézkedünk. Az az igazság gyakorlatilag egész nap együtt vagyunk. Magam részéről mégis azt szeretném, ha különválnánk.

Voltak már ebből afférok, kisebb nézeteltérések. Sok volt a vélemény. Nekünk, fiúknak kell a gazdálkodást és az irányitást kézben tartani, mert ez nem kimondottan nőknek való dolog. Ha a lányok is bekapcsolódnak, akkor tíz ember véleményét összeegyeztetni már borzalmasan nehéz. Végül is közös álláspontként leszögeztük, ha le kell ülni, akkor tényleg csak az öt fiú üljön le és foglaljanak állást ők. Sokkal egyszerűbb és könnyebb így közös nevezőre jutni. Tapasztalatból mondom, mert voltak éjszakába nyúló parttalan vitáink, amelyeknek nem volt semmi értelme. És pontosan emiatt, sőt a végén valaki még meg is sértődött. Természetesen valamilyen formában döntéseink minden család életét befolyásolják. Ezt viszont ki-ki otthon megbeszélheti és tisztázhatja saját álláspontját. A kft. hivatalosan ugyan csak egy éve alakult, de az előkészületeket is számolva, két éves múltunk van és ezalatt sokat tanultunk. Megismertük saját gyöngeségeinket, és látjuk gyermekbetegségeinket. Ezeket nem tudjuk rögtön kinőni vagy kivédeni, de legalább látjuk, hogy hol vannak a gyenge pontjaink."

özv. É. Istvánné: "Kicsit csodálkoztam, amikor ennek a kft.-nek nekivágtak. Mindenki nagyon elfoglalt volt. Az egyikük Pesten lakott, a másiknak, a harmadiknak is komoly főállása volt. Nem lehetett összeegyeztetni. Fiatalok voltak, megpróbálták. Nagyon jó, hogy még csak a bérelt földeken indultak neki és nem a sajátjukén.

Olyan jövedelmet nem tudtak biztosítani, hogy csak ott kelljen dolgozniuk. Mivel rokonok voltak, segítették egymást. Nekünk nincs vetőgépünk, T. Iminek viszont volt, de neki nem volt tárcsája, a fiam viszonzásképpen megtárcsázta az ő földjét. Így akartak összefogni, de végül inkább szépen átadták egynek a kft.-t. Egymást azért továbbra is segítik."

É. Vencel: "Tavasszal, április-májusban felmerült a másik két üzlettárs, Pista és Feri részéről, hogy van-e igazán komoly koncepció a működtetésre. Akkorára mindenkinek lett földje, s ki-ki másban látta az üdvözülés útját. Akkor Imrével ketten voltunk főállású alkalmazottak, a többiek pedig csak szimpla tagok. Felvetődött, hogy továbbra is megtartva a baráti szálakat meg a gazdasági segítségnyújtást, próbálkozzunk meg szétválni. Nem volt összeveszés, nem felrázom az abroszt jellegű szétválás volt. Pistáék úgy látták, hogy önállóan szeretnék a befektetett tőkét működtetni, s akkor hárman: Pista, Ernő és Feri kiváltak. Amikor ők kiszálltak Imrével megegyeztünk, hogy mi maradunk, és csináljuk tovább. Végül aztán a nyár közepe táján, amikor indult a felvásárlás, megegyeztünk. hogy mégiscsak külön-külön próbálkozunk. Egész egyszerűen azért, mert az üzlet nem tudott akkora pénzügyi forgalmat bonyolítani, hogy kettőnket eltartson. Most már csak ketten osztozkodtunk a fennmaradó részen. Főleg a kiváláskor kihozott gépekben kellett egyezségre jutnunk. Én nem pénzben kértem, hanem lemondtam Imre javára, ő meg a gépekről mondott le. Szóbeli egyezség volt, technikailag még nem történt meg a lebonyolítása. Vagyunk annyira jó viszonyban, hogy végül is az adott szó felér egy szerződés erejével. Jogilag pedig az történt, hogy Imre kivásárolta a négy tag üzletrészét, és ettől kezdve mindenki a saját útját választotta.

É. István: "Nagyon jó tanulópénz volt ez öt ember számára. Úgy gondolom, már önmagában az is pozitívum, hogy ebből nem lett aztán semmiféle nézeteltérés. Végredményben megtaláltuk azt az együttműködési formát, ami továbbra is maradhat. Ez annyit jelent, hogy kimondottan üzleti alapon lehet és érdemes együttműködni. Más dolog az, ha baráti szívességet teszek, de arra nem lehet folyamatosan, hosszú távon számítani. A közös gazdálkodásunk megszűnt, de továbbra is kooperálunk, kölcsönösen számíthatunk egymás gépére. Mégpedig az a legjobb, ha nem magát a munkagépet kérjük el, hanem az illető eljön a saját gépével és elvégzi a szükséges munkát. Akkor mindenki a saját maga tulajdonáért felel, nem is ronthatja el a másik gépét. Úgy látom, ez kezd lassan beválni és szükség is van rá.

Ötünkből Gy. Ernő kiesett, tsz elnök lett, ő önállóan nem gazdálkodik. Négyen maradtunk, és most már mindegyikünknek van saját földterülete. Mindenki saját maga gazdálkodik, ami egészen más helyzetet teremt. Tavaly például öten fogtunk fel öt hektár dinnyét. Nagyban adtuk el, hat-hét forintot fizetett érte a kereskedő. A maradék, amiben sok volt a három kilónál súlyosabb, az ott maradt a földön. Be lett tárcsázva, tönkrement. Nem akarok ezért senkit sem hibáztatni. De ennyit jelent, ha mindenki csak 20 százalékig tulajdonos. Nem mondhatok semmit a többiekről, mert egyformán viselkedtünk. Idén viszont, amikor 100 százalékig tulajdonos lettem, én szedtem le a dinnyét. Most minden egy kilónál súlyosabbat felszedtem. Így az átlagbevételem 7 forint helyett 17 lett kilónként. Ennyit jelent az, ha valaki tulajdonos. Beszéltünk róla, így tudom, hogy mindegyikünk hasonlóképpen gondolkodik. Nincs is semmi gondunk egymással, de ha a piac bejátszik, akkor meg kell jelennie az egyéni érdeknek, mert másként nem megy."

T. Imre: "A kft. felbomlott. Igazán már csak négyen voltunk érdekeltek, Gy. Ernő a tsz-t tartotta fontosabbnak. Egyszerűen ellenérdekeltté vált, ferde szemmel kezdett nézni bennünket.

Idén négyünknek még volt közös földje. A krumpli a szárazság miatt nullára futott ki, a dinnyén volt egy kis hasznunk. A felvásárlás sem hozta a remélt eredményt. Részben a konkurencia miatt, részben pedig azért, mert Jászfényszarun nem képesek minőségi árut termelni.

A kft. nem bomlott fel véglegesen, a négy tag változatlanul együttműködik. De megszűnt az az alaphelyzet, amely hosszabb távon is érdekeltté tette volna a társaságot. A kft. vagyona jelképes maradt, az egy milliós tőkével nem tudtunk továbblépni. Nem sikerült közösen nagyobb vagyont szereznünk, így egy fontos összetartó erő kiesett. Az is számított, hogy a kft.-ben csak én voltam főfoglalkozású. Ábrándokban ringattuk magunkat, a magunk kis körzetében gondolkoztunk. Végül nem akartunk összeveszni, ezért inkább megegyeztünk a szétválásban."

Külön utakon - 1993 ősze-tele

T. Imre: "Nálunk Jászfényszarun én voltam a földrendező, később pedig a földkiadó bizottság elnöke. A falu 6500 hektáros határának egyharmada számítható kárpótolt területnek. Itt még megy a tsz, így a földek nagyobbik részét náluk hagyták. Mintegy 250 hektár került magántulajdonba, ennek nagyjából a fele négyünké. Végeredményben egy kéz elegendő a csak magántermelésből élők számbavételéhez. Rajtunk kívül van még 25-30 komolyabb magángazdálkodó. Ők azonban csak kiegészítő tevékenységként, munka mellett, vagy nyugdíjasként foglalkoznak a gazdálkodással.

Úgy képzelem, a jövőben nagyobb szerepet kell kapnia a gazdaságban a termelésnek és a kertészetnek. Fennmarad a kereskedelmi tevékenység, a vetőmagbolt és a felvásárlás is. Ezek azonban inkább biztonsági szerepet töltenek majd be. Nemrégiben hétszázezerért sikerült vennem egy új ukrán traktort, ami mindenképpen megérte. Én most 35 hektáron kezdek gazdálkodni. Ebből húsz hektár tagi föld, a többi kárpótlás útján került a család kezébe. Nekem csak 50 aranykorona területem volt. A többi föld a rokonságból jött össze. Művelni nem akarták, de kivették, és inkább rám bízták.

Az agrotechnológiai szempontokat figyelembe véve úgy tervezem, hogy 15 hektáron vetésforgót alakítok ki. Most harmadolva cukorrépát, kukoricát és tavaszi kalászost vetek. A másutt levő 20 hektárból 14 hektáron őszi búza került a földbe. Oda 3 hektáron burgonyát ültetek, a fennmaradó rész a paradicsom és a dinnye területe lesz. Komolyabban akarok kertészkedni. Járom az országot, nézem, ki mit csinál. Most egy pécsi kollega javaslata alapján öntőzőberendezést akarok kiépíteni. Olyan szárazság volt az utóbbi években, hogy tennem kell valamit. Az öntözőberendezés félmillióba kerül, ami elég nagy beruházás. De ha hozzáveszem a negyven százalékos állami támogatást, akkor nem látszik rossz befektetésnek. Dinnyéből pedig hamar megtérülhetnek a költségek."

É. Vencel: "A családnak 100-120 aranykoronányi területre volt kárpótlási jegye. Ehhez sikerült még vásárolni, így lett 250-260 aranykoronánk. A kárpótolt föld két táblában helyezkedik el, 16 és fél hektáros az egyik, a többi egy másik határrészen van. A licitáláskor az volt a legfőbb szempontom, ha többe is kerül, de öntözhető területet sikerüljön szerezni. Így az átlagosnál drágábban jutottam a földhöz. Azon a táblarészen, ahol én licitáltam, ott legtöbbször ötszázért keltek el a földek. Ugyanott az öntözhetőség miatt én ezerért vettem, egyezséggel. Mégis megérte, mert az energia- és a vízvételezési lehetőség megoldott. Van a közelben a tsz-nek egy kiszolgáló egységekkel ellátott, hajdani savanyító épülete, amire jó lenne velük megegyezkedni. Jelenleg azonban a pénzügyi lehetőségeim is korlátozottak, a tsz pedig túl jól áll ahhoz, hogy megfelelő pozícióból lehessen velük tárgyalni.

A másik 23-24 hektáros terület szintén a Zagyva mellett van. Ebből durván 10 hektárnyi a saját, a fennmaradó az unokabátyámé, É. Antalé, aki a megye másik végében mezőgazdász. Vele üzlettársként úgy egyeztünk, hogy a vetésforgó megvalósítása érdekében az egész birtokot közösen próbáljuk művelni.

Erre a területre különben csak ideiglenes birtokbaadást engedélyezett a földkijelölő bizottság. Azt is csak hosszas huzavona után. Ha nem tapostam volna a dolgot, a mai napig is a tsz használná. Írtam egy két oldalas kérvényt, amelyben igyekeztem rávilágítani a visszásságokra. Végül, nem tudom, ennek köszönhetően-e vagy másért, de úgy döntöttek, birtokba vehetjük a területet. Rajtam kívül arról a húsz személyről volt szó, akik tanyai ingatlannal rendelkeznek. Esetükben nem kellett sorsolni, hiszen adott volt a birtok helye.

Visszatérve a sajátomhoz, 24 hektárt sikerült most felfogni, amibe őszi búzát vetettünk. Jubileum 70-es elit búzát, amit kapcsolatok révén sikerült megszereznem. Szeretnénk jövőre erre a vetőmagra minősítést szerezni, mert úgy sokkal jobb áron lehet értékesíteni. Idén ezt már próbáltuk és elég jól bejött. Különben is vetőmag búzára mindig van igény.

A másik 16 és fél hektáros területről még nem döntöttem. Jelenleg még nem is tudom, hogy miket vetek bele. Felmerült, kössek szerződést a cukorgyárral. Ez hektáronként 100 ezer forintot befektetést jelent, amit megfinanszíroznának. Csakhát az aszályos évek miatt nem mertem belevágni. Egy közeli tsz bukása az ékes példa arra, hogy - amíg ki nem tanulja az ember a csínyját-binját - addig nem szabad belevágnia. Mert 20 hektáron simán elúszhat két millió forintom, ha nem sikerül. Répából legalább 40 tonnának kellene teremni hektáronként, hogy nullszaldós legyen az üzlet. Úgy gondolom, helyette maradok a kukoricánál. A kft.-ben a közös 12 és fél hektárról viszonylag jó termést takarítottunk be. Idén a kukorica általában gyenge volt, jól lehetett viszont eladni, és így mégis megduplázódott a befektetett összeg. Nos, a 16 és fél hektár felébe kukoricát, további két hektárra valószínűleg burgonyát ültetek. Van benne egy darab homokos terület, abban pedig 2-3 hektár dinnyével próbálkozom majd. Mindez még attól is függ, hogy sikerül-e a helybeni piacot megszervezni, mert szállítgatással már nem éri meg a dolog. Felmerült még a dohány termesztése, amire szintén lenne lehetőség. Ehhez is több tapasztalat kellene, mert egy ismeretlen növénykultúrába belekezdeni nagyon kockázatos. Több csábító lehetőség van, de félek, mert egyelőre képtelen vagyok a buktatóit átlátni.

Egy ideig nagyon rajta voltam a burgonya vetésén. 10 hektárnyit akartam lekötni. A gépeim megvannak hozzá, a kiszedés viszont kritikus, arra 1,2 milliós hitelt kellett volna felvenni. Olyannyira komolyan gondoltam, hogy még a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozó ismerőshöz is elmentem információt kérni. Augusztus végén adtak ki egy erre vonatkozó hitelcsomagot, ami egy éves futamidejű hitelt biztosított. Kezdtem számolgatni. A 10 hektár öntözött kultúrának 200 mázsa termést kell leadnia hektáronként. 2000 mázsa burgonya az nagyon nagy kockázat. Igazi piacot ekkora mennyiségre pedig jelenleg nem látok. A válogatásnál, a zsákolásnál ott kell lenni. Utána 6-8 forintért vagy még kevesebbért, nyomott árakon eladni nem éri meg. Ha jön a burgonyabogár, vagy más vész oda az egész. Végül meggondoltam magam, nem láttam benne fantáziát.

Sajnos a hitelek túlnyomó része reorganizációs hitel. Alapvetően beruházási célú hiteleket kínálnak. Pontosan abból adódóan, hogy a rövid távú, termelési célú hitelek eléggé rizikósak. Vagy bejön az adott kultúra azon a nyáron vagy sem. Egy kis tőkeerővel rendelkező gazdaságban, amilyen a miénk, a nyári gazdálkodás mobilizálható pénzéből igyekszem gépeket venni. Járom a nálam is rosszabb helyzetben lévő, tönkrement tsz-eket, és próbálok az ő roncsaikból valamit megmenteni, vagy javítható állapotba hozni. Éppen most alkudtam meg erre az öntözőberendezésre 50 mázsa lucernáért. Jobb lenne újat venni, de arra nincs pénzem, öntözés nélkül pedig nem jutok semmire. Télen megjavítom, felújítom a berendezést, és egy részét még esetleg el is adhatom.

Gondoltam már hitelfelvételre is, mert így egy csomó pénztől, támogatási lehetőségtől elesek. Hitel azonban csak új gép vagy készülék vásárlására jár. Ráadásul egy olyan berendezésnek az ára, amely a 40 hektárt biztonsággal kiszolgálná, vagy legalább a negyedét-felét intenzíven öntözné, egy millió forint körül van. Ehhez pedig 600 ezer forint saját tőkét kellene felmutatni a hitelfelvételkor. Ha nem sikerül, akkor olyan csődtömeget szedhet össze az ember, hogy belerokkan. Csak egy rossz gazdasági év kell és akkor összeomlott ez az egész. Vagy pedig olyan szuper kultúrát kellene kitalálni és maximális biztonsággal termelni, ami lehetetlen. Kizárni a jégverés és egyebek lehetőségét és akkor esetleg tuti módon bejöhet a törlesztő részlet. De mi erre a garancia? - Nos, ezért tartom a hitelekből történő gazdálkodást légvárnak. Tudom, hogy a rádió, a televízió is azokat a vállalkozókat mutatja, akik x összeghez ennyi meg ennyi pénzt vettek fel, és mégis hatalmas üzletet csináltak. Igen, de arról senki sem beszél, hogy mellette hányan buktak bele, lettek öngyilkosok, hánynak ment tönkre az egész családja, hányan voltak kénytelenek eladni a lakásukat. Mi ezt a lakást saját magunk építettük, rengeteget dolgozunk vele, nem szeretném jelzáloggal megterhelni. Teljesen kihúzná a talajt a lábam alól, ha ilyet kellene megélnünk."

özv. É. Istvánné: "Mi már három éve béreltünk földeket. Olyan két holdnyit, amiben kertészkedtünk. Amikor két évvel ezelőtt visszaadták a pedagógusföldet, akkor abba ültettünk sárgadinnyét. Hárman: a férjem, én, meg a fiam csináltuk. Egy kis segítség mindig akadt a nyugdíjasok részéről.

Tavaly október 7-én vagy 8-án volt a licitálás, és megkaptunk egy részföldet. Édesapám földjét kapta vissza a fiam. Januárban újra licitáltunk. 1993 elejére lett olyan 40 holdnyi területünk, amit már mi magunk használtunk. Úgy kalkuláltunk, ebből 4-5 hektáron kertészkedünk, a többibe búzát, krumplit, kukoricát vetünk. Vettünk fémzárolt vetőmagot, elvetettük. Későn kaptuk meg a földet, jött rá a hideg, nagyon gyéren kelt. Elég gyomos is lett, eső nélkül nem a legjobb termést hozta.

Februárban meghalt az uram, akkor, ahogy lenni szokott, összeszaladt a rokonság. Mindenki azt tanácsolta, hagyjam abba a gazdálkodást, hiszen nő vagyok, nem bírnám a fizikai munkát. Borzasztó helyzetbe kerültem, a nyugdíjam nagyon kicsi, úgy éreztem, egyszerűen tennem kell valamit. Ráadásul itt állt 40 ezer forint értékű vetőmag, amit senki nem vett volna meg tőlünk. Más nem maradt, gondolkodni kezdtünk a fiammal azon, mégis mit tudunk csinálni. Néhány nap múlva döntöttünk: a fólia marad, hiszen abban volt gyakorlatunk, és ott álltak az eszközeink. Sokat nem gondolkodhattam, és talán ez volt a szerencsém. Az uram február 28-án halt meg, 8 nap múlva viszont kezdenünk kellett a paprika tűzdelését.

Évek óta termeltünk konzervuborkát, sárgadinnyét, görögdinnyét és paradicsomot. Kapcsolatba kerültünk a japán Szakata céggel. Férjemnek jó ismerőse volt a cég magyar képviselője, tőle hoztunk görögdinnye és sárgadinnyemagot. Eddig nagyon jó holland magokkal dolgoztunk, de azokat már nem lehetett megfizetni. Elég az hozzá, a japán cég küldte a magokat, amit a fóliasátorban ültettünk el. Nem a hagyományos gyepkockát választottuk, mert ha azokra valami vegyszer kerül, akkor képes az egész állomány tönkremenni. A fiam külföldről származó tőzeges tápkockát szerzett, olyat amelyen a papír idővel elbomlik. Ez sokkal gyorsabbá tette a munkát, nem kellett átraknunk, nem volt fertőzött a talaj, és kisebb súlya miatt könnyebben tudtunk vele dolgozni. Nem is beszélve arról, hogy rövidebb idő alatt készül el a palánta. A japánok előírásai szerint jól megtrágyáztuk a területet, kiültettük a palántákat, egyszóval elkezdődött a termesztés. Nem ment simán, mert a palántákat locsolni kellett és a kutak nem akartak sikerülni. Jó éve meghalt az a kútfúró, aki itt igazán értett a kútfúráshoz. Amikorra mégis sikerült, akkorra más sok idő eltelt. Nem volt mit tennem, itthonról vittem ki 10 hektós káddal a vizet. Van egy Aronk, de azt nem szoktam vezetni, így a Polski utánfutójára raktuk fel a kádat. Húztam az autóval az utánfutót, a kádból pedig egy cső segítségével minden palántát megöntöztünk. Sokat kínlódtunk, olyan szárazság volt, amilyenre én nem emlékszem, de még az öregebbek sem. A szárazság ellenére végül olyan közepes lett a termés. Volt valamennyi hasznunk, de csak azért, mert a földünk végén eladtam a dinnyét. Ha fel kellett volna szállítanunk Pestre, akkor már ráfizettünk volna. Borzasztóan drága a fuvar, méregdrága a helypénz, arról nem is beszélve, hogy a kereskedő nem annyit akar keresni mint a termelő, hanem legalább a dupláját. Ha 16 forintért ad egy kiló dinnyét, akkor tőlem az extra dinnyét is csak 8 forintért hajlandó átvenni. Erre a föld végén megraktam az utánfutót dinnyével, és onnan árultam. Időm volt, úgy gondoltam, ennyit nekem is megér, és egyenként adtam el az összeset. Nagyon jófajta dinnye volt. A fiam szakkönyv alapján szedte, mert mi azelőtt soha nem foglalkoztunk dinnyével. A férjem se. Édesapám foglalkozott vele, de az már régebben volt. Végülis viszonylag jól sikerült.

Hát egyáltalán nem volt könnyű. Mindig 5 órakor keltem és este 10-kor kerültem ágyba. Ezt csak úgy lehetett megcsinálni, hogy a család összefogott. Mi kinn voltunk a dinnyénél, a menyem főzött, és hozta az ebédet nekem. Ő itthon állt helyt, reggel nyitotta, este zárta a fóliasátrat. De olyan is előfordult, amikor az 5 éves unokám a pesti piacon aludt. Nem tehettünk mást, jöttünk mind a ketten az áruval. Azt hozni kellett. Gyorsan mentek le a kilóim. Olyan hirtelen adtam le 16 kilót, hogy állítom, nincs olyan fogyókúrás recept, amely ennél hatásosabb. Most ősszel már lazítottam egy kicsit. A prépost úr utazást szervezett Rómába, a fiamék rábeszéltek, így néhány napra elutaztam, és tényleg jól kikapcsolódtam.

Amióta szóba került a földvisszaadás, majd a kárpótlás, attól kezdve soha, semmire nem adtunk ki pénzt. Mindig szépen félreteszegettük, és vártuk az alkalmat. Amikor megnyílt a lehetőség, minden jövedelmünket erre fordítottuk. Az első licitálásnál még 500, a másodiknál 600, a harmadiknál 1000, negyediknél 1200, utána pedig 1000 forintért sikerült földeket szereznünk. Így jött össze olyan 70 hektárnyi terület. Egy része a rokonoké, akik nem akarnak vele foglalkozni, és kérték, hogy az ő földjüket is mi műveljük. Különösen örültem, amikor ősszel visszakerültünk az apám birtokába. 1000 forinttal licitáltuk, magas aranykoronája volt. Tudtuk, jó föld volt. Az eredeti birtokunkat először nem vették számításba, de később ezt a területet is kijelölték. Ezek a földek hektáronként általában 30 aranykoronásak. Jászfényszarun 1-6-ig osztályozták minőség szerint a földeket, a mieink, ha nem is a legjobbak, de közvetlenül azok után, második helyen következnek. A partos részek a magasabb aranykoronájúak, de vannak mellette gyengébbek is.

A jövő évre már kijelöltük a kertészet területét. A tavalyi egy darab földhöz nyár közepén még két darab földet kaptunk vissza. A kertészetet nem lehet csinálni korlátlanul, mert nagyon sok a kiadás. Néhanapján csak kell hívni valakit. Akik jönnek, órabérbe szegődnek el, ami 60-80 forint között mozog. Fiatalembert nemigen lehet kapni. Mégha munkanélküli, akkor sem jön, hiszen ő megkapja a 8-10 000 forint segélyt, és akkor minek dolgozzon. Az ilyen inkább pihen. Így inkább nyugdíjasok jönnek, akik a nyugdíjukat egészítik ki ezzel a pénzzel. Az az igazság, hogy a munkájuk is annyit ér, mint a nyugdíjasé.

Kétfelé osztottuk a teendőket. A kertészet az enyém, a többi földdel a fiam foglalkozik. 16 hektáron őszi búza, a többin répa lesz. Cukorrépának a Galga-Zagyva szögénél levő, közel 10 holdas terület a legjobb. Kiszórtuk rá a műtrágyát, ami a szántással bekerült a földbe. A korai hóesés miatt a szerves trágya csak később kerül ki.

A kertészetet is beállítjuk a vetésforgóba. Görögdinnyét csak 7-10 évenként lehet ugyanarra a helyre ültetni. Sárgadinnyét sem lehet sokszor, az uborkát, a paradicsomot is váltogatni kell. Tavaszi árpa is lesz, sörárpára gondoltunk. 5-6 hektáron kukorica is lesz. Legalább 10 hektáron termelünk cukorrépát, 10 hektáron pedig borsót szeretnénk. Ez most egy nagy kihívás, mert a férjemnek nagy borsóterülete volt. A konzervgyárnak pedig nincs megfelelő beszállítója. Előnyös, hogy nagyon közel vagyunk. A kiszemelt földterület csak 6 km-re van a konzervgyártól. Szemesborsót szállítanánk, ami nagy gondosságot igényel. Nagyon fontos a borsó minősége , mert ha megöregszik, akkor semmire se jó.

Az volna a jó, ha a konzervgyár feldolgozná a paradicsomot. Mert hiába kérnek a paradicsomért Pesten 20 forintot, egyszerűen nem éri meg. Egyenként kell mindegyiket berakosgatni, aztán napszámot, fuvart fizetni. Ha a gyár megadná érte a felét, akkor szép paradicsomot termelnénk. De tavaly is csak 7,50-et, 6,50-et, a szezonban pedig már csak 3 forintot fizettek, amiért nem érdemes leszedni.

Legszívesebben a közvetlen áruátvételben lennék érdekelt. A jelenlegi ugyanis nem megoldás, hiszen a nagybani piacra kerülő árut egyszerűen mérgezzük. Ha egy szakember megnézné, hogy mennyi benzingőzzel telítődik a rengeteg primőrárú, megállapítaná, hogy az a vegyszerek nélkül sem egészséges. Arról már ne is beszéljek, hogy itthon leszedjük, becsomagoljuk és ráadásul holt fáradtan kocsiba ülünk, utána zsúfolt utakon visszük az árut. Felérünk a pesti piacra, ott fonnyasztjuk egy napig, utána a kereskedő haza viszi, fonnyasztja még egy napot, és utána méregdrágán eladja, amikor már távolról sem olyan minőségű, mint amikor leszedtük.

Sokkal egyszerűbb lenne úgy, mint régen volt. Olyan emberek kellenének, mint az egykori zsidó kereskedők. Itt nálunk is voltak hatan, meg Hatvanban is. Azok pontosan tudták, hogy mire van szükségük. Lejöttek az áruért, kijöttek a földre, és azt mondták: még azokat az árukat szedjék fel, mert azokat még el tudjuk adni. Erre volna szükség. Akkor nem kellene az embernek minden nap rohangálni, idegeskedni és rettegni a pénz megérkezéséért. Akkor lehetne a bankkal kapcsolatot tartani. De ilyen körülmények között ez csaknem lehetetlen. Mert ha egy ilyen területű földnél nem jól kalkulál az ember, akár mindene rámehet."

ifj. É. István: "Mindennapi tapasztalataim szerint rettenetesen heterogén képet mutat a mezőgazdaság. Van némi rálátásom erre a környékre, hiszen a cukorrépa-termelésben nagyon sokan érdekeltek. Közülük vannak olyan nagyüzemek, amelyek szilárdan állnak. A vezetés értelmes, akar valamit csinálni, és működik a szövetkezet is. De nagyon kevés van ilyen. Mások esetleg azért fogják túlélni, mert a tagság nem akar kilépni. Ők reménykednek, hogy így többre jutnak. Az üzemek többi része még elvegetál valahogy, de előbb-utóbb ezek is felbomlanak, kisebb-nagyobb csoportok válnak ki belőlük. Az üzemek többi része már megszűnt vagy megszűnőben van. A magántermelők sem egyformák. Egy részük komolyan gondolja. Adott a szaktudás, amihez valamennyi tőke párosul. Vannak viszont olyanok, akik földhöz jutottak ugyan, de eleve bukásra vannak ítélve. Hozzánk is jönnek, érdeklődnek, hogy licitáljanak-e földet vagy sem. Azt se tudják, mi fán terem, de répát akarnak termelni. Ha belebuknak, akkor jönnek felelőst keresni. Hibáztatnak bennünket, amiért nem fizetünk, pedig nincs miért, hiszen nem termeltek semmit.

A gyár körzeti felügyelőket alkalmaz, akik megadják a cukorrépa termeléséhez szükséges összes információt. A termelők pénztelensége ott tart, hogy a cukorgyár az alapanyag biztosítása érdekében finanszírozza a termelést. Aki például most ősszel igényelte a műtrágyát, megvehette, és csak a jövő évi termésből kell majd kifizetnie. Ugyanígy kiadjuk a vetőmagot és a növényvédő szereket is. A mi kft.-nkben a vetést és a betakarítást is meg lehet hitelezni, sőt gépet is kaphat a termelő. Mindezt csak a betakarításkor kell kifizetni. Így aztán több termelővel kooperálunk. 1990-ben 120 partnere volt a cukorgyárnak, tavaly 300 körül, jövőre szerintem 400 felett lesz. A nagytermelők területe csökken, belépnek a kicsik.

Hogy én miért vágtam bele? Először is a munkám borzasztóan szezonális. A cukorrépához, pontosabban a termesztésnek a műszaki oldalához kötődik. Tavasszal a vetéskor és ősszel a betakarításkor van viszonylag több munkánk. Most, amikor hirtelen leesett, és meg is maradt a hó, két hétig igencsak itthon voltam. A gyárbeli munkám mellett marad időm. Emiatt tudok a gazdálkodással foglalkozni, meg igaz, ami igaz, én nagyon szívesen csinálom ezt. Eszmélésem óta ezt láttam. Nem akarok nagy szavakat használni, de ez egyúttal egy kihívás. Van most már földterületünk, ami a mai fogalmakhoz képest nem kevés. A gépesítést az egyetemen tanultam, utána is ezzel foglalkoztam a tangazdaságban, így ettől nem is nagyon félek. A gazdálkodás többi részét - megmondom őszintén - meg kell tanulnom. Ott vannak az asztalomon a növénytermesztési, növényvédelmi szakkönyvek, amelyeket nap mint nap kézbe kell vennem.

Apu nagyon jól értett hozzá, ez volt a hivatása, és itthon is ezt csinálta. Akkor hirtelen itt maradtunk nélküle. Nekünk megvolt a saját földterületünk. Máról holnapra kellett átállnom, akkor nagyon nehezen tudtam beosztani az időt. Ez nagyon kemény időszak volt. Ráadásul - ahogy lenni szokott - a baj nem járt egyedül. Hozzákezdtünk a tavaszi munkákhoz, erre kitörött az utánfutó kereke. Néhány nap múlva árpavetőmagért kellett menni, akkor az Aro ment tönkre. Így indult a tavaszunk, igazán csak az aratás végére értük utol magunkat. A szerencsétlenségben szerencse, hogy végül is anyukám talpon maradt. Anyukám mindig nagyon jól tudott szervezni. Nem tanulta, de akár taníthatná. Ezzel aztán jól el tudta foglalni magát. Nagyon nagy szerencse, hogy így alakult.

Ebben az évben anyukám állandóan kalkulált, én meg sakkoztam a pénzzel. Ő nem szeret bankba járni, nem szeret ilyen helyre menni. A bankszámlánkkal én foglalkozom a legtöbbet, én tudom hol mennyi van. Folyton számolgatom, maradjon is, meg jusson is mindenre. Ez nem egy egyszerű dolog, mert sok minden elúszhat. Aki elkezd gazdálkodni, annak értenie kell valamennyire a pénzhez. Azon kívül némi jogi ismeretre is szükség van, mert szerződéseket kell kötni, kapcsolatot kell tartani a társadalombiztosítással. Sok visszaigénylési lehetőség van az APEH-nél, nem is beszélve az adózási szabályokról. Nem biztos, hogy mindig az jár jól, aki elrejtett 200 ezer forintot. A jelenlegi 750 ezer forintos adómentes árbevétel igen kicsi a termelés oldaláról nézve, alig bír el valami költségráfordítást. Nem beszélve arról, ha az ember így kalkulál, nem regisztrálja, nem figyeli igazán a másik oldalt. Itt van például az ÁFA, amit az üzemanyaghoz és egyebekhez automatikusan hozzáadnak, mi ettől elesünk. Számolgattuk, ha tavaly mindent tételesen nyilvántartottunk volna, akkor az ÁFA-visszatérítésből egész tisztességes jövedelemhez juthattunk volna. Így viszont csak a minimális kedvezmény maradt.

Ezért tervezem, hogy januártól továbbra is mellékállásban, de vállalkozóként fogok gazdálkodni. Elképzelésem szerint sok minden legalizálódik, nem beszélve arról, hogy így az állam által nyújtott kedvezményeket igénybe lehet venni. Az ÁFÁ-tól kezdve a költségek leírásáig sok mindent meg lehet majd csinálni. Traktort, gépeket kellene vennünk. Hogy ezt mind magunk terhére vegyük, az nem megy.

Jövőre megpróbálok olyan partnereket keresni, akik garantáltan felvásárolják a megtermett terményt. Igyekszem kihasználni azt, hogy a cukorgyárban dolgozom, de már jártam a konzervgyárnál is. Tavasszal zöldborsót is vetünk, mert azt garantáltan megveszik. Ez már akkora földterület, hogy feltétlenül foglalkozni kell a szántóföldi kultúrákkal, mert a kertészet önmagában nagy lutri. Úgy néz ki, hogy ez a két gyár középtávon működőképes marad. Én így gondolkodom. Látom, most mindenki gabonát vetett, mert aki idén kukoricát, búzát vagy árpát termelt, az jól el tudta adni. Ha most egy közepes vagy netán jó termés lesz, akkor viszont a gabona eladhatatlanná válik. Legalábbis nem adják meg azt az árat, ami fedezné a költségeket. Egyébként is most nagyon magasak a költségek. Figyelni kell, hol kap vissza valamit az ember. A kukoricánál a termésen kívül a szárral is foglalkozni kell, mert azon el lehet csípni valamit. Például lecsökkent az állatállomány. Ha nem bukunk bele, és hosszú távon gazdálkodunk, akkor előbb-utóbb vagy kooperálni kell állattartókkal, vagy pedig állattartásra is be kell rendezkedni. Szükségünk van trágyára, és a mellékterméket, a takarmányt fel kell valamivel etetni."

Esélylatolgatás 1993 végén

Gy. Ernő: "A tsz helyzete lassan stabilizálódik. 1992 végén 78 milliós veszteséggel vettem át a gazdaságot, 1993 novemberéig ebből 42 milliót visszafizettünk. Sikerült kihasználni a szabadpiaci értékesítés lehetőségeit. Az aszály és egyéb okok miatt a tervezettnek csak a fele termett, de azt jól sikerült eladni. A búzát 12 000 forintért sikerült eladni a 8500 forintos átlagárral szemben.

A tsz-t is jócskán érintette a kárpótlás. A faluban ez csendben, nagyobb összeütközések nélkül zajlott. A kárpótoltak és a részaránytulajdonosok között nem volt viszály. A tsz területe 106 000 aranykorona, amelyből 2300 hektár szántót és 325 hektár erdőt jelöltek ki kárpótlásra 34 342 aranykorona értékben. Így a tsz-hez is jutott némi bevétel, amiből KITE részvényeket vásároltunk. Összesen 540-560 hektár került saját művelésbe, húsz százalékuk azonban továbbra is a tsz-szel akarja megműveltetni a területet.

Idén hozzákezdtünk a tsz átalakításához. Több kisebb egység alakult, ezekben a szövetkezet 50+1 százalékban megmarad többségi tulajdonos. Szeretnénk elérni, hogy a kft. tagok közvetlenül is érdekeltek legyenek. Külső tagot csak kivételes esetben akarunk befogadni.

Áprilisban megalakult a Keverő Kft., amely azóta is működik. Jelenleg három főrészvényese van, mellettük hatan szálltak be a dolgozók közül. A Kalap Kft. is megszerveződött, de a vezető a piaci ismeretek híján nem vállalta az önállóságot, így ez egyelőre leállt.

A nyár végén az igazgató tanácsban további vállalkozási formák kerültek szóba. Felvetődött egy részvénytársaság megalakítása, de ez a forma nem mezőgazdaság-barát, így maradtunk a kft.-k alapítása mellett. Ősszel megkezdődtek a munkahelyi közösségek gyűlései, melyeken figyelembe veszik az egyes eszközállományokat, és mindenkivel újra tárgyalják a kft.-k megalakítását. A meglevő mellett valószínűleg létrejön a növénytermesztő, a szárító, az állattenyésztő, az erdészeti és a közgazdasági-pénzügyi kft.

Egyszerűen nem látok más kiutat. A jelenlegi támogatások vállalkozásbarátok, de egyáltalán nem szövetkezetbarátok. Az ennek ellenére adott lehetőséget, azt viszont ki kell használnunk."

T. Imre: "Mindent egybevetve, úgy gondolom, biztonságosabb megoldás ez, mintha a tsz-ben maradtam volna. Látom a tsz egyre kevesebb embert foglalkoztat, én pedig, ha nem is könnyen, de elboldogulok."

özv. É. Istvánné: "Állandóan számolni kell. A mezőgadaságban mindig úgy volt, és lesz, hogy a jobb és a gyengébb évek váltogatják egymást. Az ember számolgat, és figyel. Volt, ami bejött, jól el lehetett adni. Akinek tavaly káposztája volt, az jól járt. Az idén viszont már nem így volt. Most befektettük a félrerakosgatott pénzünket. Ez azt jelenti, hogy egyelőre a tartalékaink mennek rá. Volt egy traktorunk, roncsokból szerelte össze a fiam. De az nem volt elég, még egy traktort kellett szerezni. Az is használt traktor. Jobb volna új gépet, gépeket venni. Az azonban olyan nagyságrendű beruházás, amelyre nem szabad hitelt felvenni. Készpénzünk pedig nincs annyi. Egyelőre használt gépekkel bajlódunk, aminek sok hátránya van: nehezen indulnak, több a meghibásodásuk, sokat fogyasztanak.

A kormányzat és a mezőgazdasági bizottság is rájött, hogy a mezőgazdasági exportot fel kell lendíteni. A déli országokkal nem vagyunk versenyképesek, mert nekünk szénnel vagy olajjal kell fűteni, és az mind drága. De nyáron itt van a jó paradicsomunk, az uborkánk, és Németország szívesen vett tőlünk mindig. És - Franciaország kivételével - egész Európa venné tőlünk. No meg délen van megfelelő érdekképviselet, ami nálunk nagyon hiányzik. Kevesen is vagyunk, meg sokan vannak, akik nem is nagyon akarják. Nem is beszélve arról, hogy a jelenlegi kormány négy éve lassan letelik. A választások miatt mindenki mást mond. Nagyon nehéz az egyszerű embernek eligazodni. Az ellenzék is mást mond, nem lehet pontosan kiszámítani, hogy mi következik. Egy biztos, ígérni mindenki tud, annyira nem vagyunk szegények. Reméljük a földügyet már nem bolygatják. De jó lenne, ha azokat a kedvezményeket, amelyeket a tsz-ek megkapnak, mi is élvezhetnénk.

Világéletemben nagyon szerettem a dinnyét árulni. Olyan helyen volt a földünk, ahonnan gyerekként is árulhattam. Minden reggel megjelentek az oláh cigányok, és vittek a dinnyéből. Nekem a családom révén a földszeretet a véremmé vált. Nem is bírtam volna ki a férjem elvesztését, ha nem találom meg a helyem a kertészetben."

ifj. É. István: "A rendszerváltozás megtörtént, befejeződött. Ha nem is teljesen egyenesen, de úgy "cikk-cakkban" azért mennek előre a dolgok. Végül is az állam nem mondhat le a mezőgazdaságból származó jövedelemről. Ennél is nagyobb baj, hogy az emberek nincsenek felvilágosítva a lehetőségekről. Sokkal több van, mint gondolják. Lehet a kormányt szidni, tény azonban, hogy sok lehetőséget biztosít. Az emberek ezeket egyszerűen nem veszik igénybe, vagy félnek igénybe venni. A lehetőségeknek utána kell menni. A magam példájából tudom, hogy sokkal egyszerűbb volt, amikor a munkahelyen elmondták, hogy ezt és ezt kell tennem. Most viszont saját magamnak kell kikaparni a gesztenyét. Gondolkozni kell, utána járni, és újra utána menni. Nem ehhez vagyunk szokva. Ilyenkor mindig jó valakire ráhárítani a felelősséget. Pedig nincs más felelős, csakis saját magunk.

Néhány éve összeismerkedtünk egy francia házaspárral. Kölcsönösen meglátogattuk egymást. Nekik van egy farmjuk, azon gazdálkodnak. Főleg Holsten marhákkal foglalkoznak. Jól megélnek belőle, de ahhoz az kell, hogy minden lehetőséget megragadjanak. Télen, amikor a földeken nincs munka, szerződést kötnek az önkormányzattal, és mindenki jól jár. A havat is eltakarítják, és a farmernak is van keresete. Nekünk is minden lehetőséget meg kell ragadnunk."

É. Vencel: "Azt gondolom, ha gazdálkodni akarok, akkor stabil alapokról kell elindulni, hogy legyen mire építeni a következő lépéseket. Legyenek saját gépeim, és ne legyek kiszolgáltatva másoknak. Ne kelljen attól tartanom, hogy elesek valamiféle jövedelemtől, mert valaki nem jön az éppen esedékes munkafolyamatot elvégezni. Így lehet pici, apró lépésekkel a növekedést biztosítani. Eredetileg én is dinamikusabb növekedést képzeltem el, de hát erre jelenleg nincs lehetőség. Megfelelő tőkeerő nélkül nem lehet a nyugati farmer mintájára fejlődni. Elképzeléseimet úgy módosítottam, hogy a megtermelt jövedelem túlnyomó részét mindig visszaforgatom a gazdálkodásba azért, hogy a piacon állandóan versenyképes maradhassak. A megtermelt jövedelemből egyelőre csak egy minimális részt, a legszükségesebbekre valót szabad felélnünk. Azt is látom már, ha bizonyos időszakot át tudok vészelni, akkor fel tudok építeni egy olyan gazdaságot, amelyből már jól megtud élni egy család. Úgy gondolom, ez a dinamikus fejlődés alapfeltétele: minél nagyobb tőkével, minél nagyobb lépésekkel és, a többieket lehetőleg megelőzve, tőkekoncentrációt kell megvalósítani. A magam részéről természetesen a birtokkoncentráció azon szereplői közé szeretnék kerülni, akik felvásárolják a földeket és nem azok közé, akiknek a birtoka egy "nagyobb hal" kezébe kerül.

Arra számítok, hogy belátható időn belül - kettő vagy öt év múlva - a földek értéke növekedni fog. Ha az állam tényleg komolyan veszi a művelési kötelezettséget, akkor annak nagyon sokan nem tudnak majd eleget tenni. Ők a földjüket bérbe fogják adni, esetenként lesznek olyanok, akik igyekeznek majd megválni tőle. Erre alapozva szeretnék növekedési pozícióba kerülni. Nem óhajtok hatalmas területeket, de úgy érzem, hogy olyan 50 és 100 hektár közötti területnagyságot kellene elérnem. Ekkora területen rentábilissá válhat a gazdálkodás, lehet beruházni, a visszaforgó jövedelemből pedig tisztességesen megélhet egy család."

FARMEREK ÉS/VAGY SZÖVETKEZŐK 1998 NYARÁN

Itt tartott a megkérdezettek a időről-időre változó helyzete 1993 novemberében. E sorok közreadója négy és fél év elmúltával újra felkereste az egykori szereplőket és egy újabb politikai kurzus kezdetén mai helyzetükről és elképzeléseikről kérdezte őket.

T. Imre: "Változatlanul gazdálkodom a magam 35 hektárján, habár sokminden történt velem az utóbbi években. Alapelvem volt, és maradt, hogy létezésünk és fennmaradásunk érdekében több lábra kell állnunk. A területünkön főleg kevésbé munkaigényes szántóföldi növényeket termelünk, de azért 1 hektáron hagymával, kisebb parcellákon pedig zöldséggel, sárgarépával is próbálkozunk. Továbbra is fenntartjuk a mezőgazdasági boltot, habár most alkalmazottak viszik, mert a feleségem GYED-en van. A gazdálkodás mellett egyéb megbízatásaim is akadtak. Elvállaltam a falugazdászi feladatot, mivel eleinte fantáziát láttam benne, egészen addig, amíg be nem vezették a gazdajegyzőséget. Nem láttam értelmét a további munkának, mert az eredeti szándékok szerinti kapcsolattartás, információcsere és érdekképviselet háttérbe szorult, szinte csak a támogatások kiosztása maradt a gazdajegyző feladata. Három éve kapóra jött egy új feladat, megalakult a Jászsági Mezőgazdák Értékesítő Szövetkezete, amelynek én lettem az elnöke."

É. Vencel: "Most, mindent egybevetve, 85 hektáron gazdálkodom. Pontosabban gazdálkodunk, mert ebből 40 hektár a sajátom, a többi bérlemény. Az utóbbi földterület egy tanár-agrármérnök rokonomé, aki nem itt él. Vele közösködünk, időnként megbeszéljük a teendőket, így azt is, hogy mikor, mit érdemes vetni. Vetésforgót alkalmazunk, mert nem szabad a földet kizsarolni. Két év búza után borsó következik, tavaly kukoricát, zabot, napraforgót és árpát termeltünk még jelentősebb mennyiségben. Újabban van alkalmazottam is, vele nagy szerencsém volt. A fiú családja szintén gazdálkodik, ő maga mezőgazdasági szakiskolába járt, és nagy bolondja a lovaknak. Tulajdonképpen a huszárbandérium keretében folyó lótartás hozott össze bennünket. A lovakat nagyon szereti, de mivel a gépekhez is ért, sokféle feladatot lehet rábízni.

Ebben a kis gazdaságban nagy változások történtek. Magam részéről azt tartom a legfontosabbnak, hogy éltem a lehetőségekkel, tudtam fejleszteni, sőt, ha nem is kis megpróbáltatások árán, de az utóbbi két évben felszaporodó nehézségeket is túléltem. Négy-öt éve még nagyon boldog voltam, hogy traktort vásárolhattam. Szereztem használtabb gépeket, és így a saját földjeim művelése mellett bérmunkák végzésére is vállalkoztam. Akkoriban komoly lehetőséget láttam a bérmunkában, bevételeim 30-35 százaléka abból származott. Később továbbfejlesztettem a gépszínt, ami 3,7 millióba került. Ehhez 30 % vissza nem térítendő támogatást vehettem igénybe, így most már megfelelő módon tudom elhelyezni a folyamatosan bővülő, permetezőgéppel, sorközművelő kultivátorral, pótkocsival, rendsodróval, bálázóval, kombájnnal gyarapodó gépparkot, ráadásul a szín időszaki raktárnak is megfelel."

Gy. Ernő: A Béke tsz-ben is sok minden megváltozott. Nagyjából bejött az, amit négy év fél éve saccoltam: 3900 hektár szántón és csaknem 1000 hektár erdőn gazdálkodunk. A terület jelentős részét béreljük, aminek jogszabályi feltételei egyáltalán nem nevezhetőek gazdálkodásbarátnak. Annál is inkább, hiszen egy valódi gazdálkodó hosszabb, de legalábbis középtávon gondolkodik. Ha például egy földbe lucernát vetünk, akkor a vetőmag ára 80 ezer forint, de ez csak akkor hasznosul, úgy eredményes, ha négy évig lucernát kaszálhatunk a területről. A jelenlegi bérleti szerződések viszont egy évig érvényesek. Én tehát azt mondom, hogy mind a szövetkezetnek, mind a bérlőnek előnyösebb lenne, ha hosszabb távú megállapodásokat köthetnénk. Félreértés ne essék, én nem a magántermelés ellen vagyok, mert számos példa mutatja, hogy a szövetkezet keresi, és meg is találja azokat a magán- és háztáji termelést integráló formákat, amelyekből szerencsés esetekben kölcsönös előnyök származhatnak. Például tavaly - szárítókapacitásunkat kihasználva - nagyobb mennyiségű gabonát vásároltunk fel a magántermelőktől, s ez a kezdeményezésünk meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki.

Legutóbbi találkozásunkkor valóban kft.-kben gondolkoztunk, a közgazdasági-pénzügyi kft.. kivételével valamennyi társaság megszerveződött. Új úton indultunk el, egyértelműbbek lettek az érdekeltségi viszonyok, néhány területen eredmények jelentkeztek, másutt egyre nyilvánvalóbbá váltak a működési-értékesítési problémák. Jól indult a Keverő, a Növénytermesztő, a Szárító és az Erdő kft. A Kalap kft.-ról azonban hamar kiderült, hogy a nagy szériás, mennyiségi igényeket jól, a minőségi igényeket viszont kevésbé jól teljesítő kalapgyártás - a megváltozott piaci igények következtében - nem bizonyult életképesnek. Így ezt a kft.-t fel kellett számolnunk. Időközben 1997-re nagyot változott a jogszabályi környezet, az új adóügyi szabályozás következtében a többi kft.-t is be kellett olvasztanunk, mert különben összeütközésbe kerültünk volna a vonatkozó rendelkezésekkel.

Mindezek ellenére nagyon tanulságos volt ez a próbálkozás, hiszen elindított a szövetkezeten belül egy újfajta gondolkodásmódot. Úgy is mondhatnám, hogy kikényszerített, hiszen a korábbi 300 fő körüli létszámmal szemben ma 114 dolgozója van a szövetkezetnek, akik közül 84-en tagjaink. További eredménynek tartom azt a csapatmunkát, amely a szövetkezetben dolgozó, jól felkészült szakemberek között alakult ki. Tapasztalataink alapján új modellt honosítottunk meg, van egy jól szervezett növénytermelési ágazatunk, amelyhez felnőtt a sertéstenyésztés. A tisztább és egyértelműbb érdekeltségi viszonyok is hozzájárultak szolgáltatási, feldolgozó kapacitásunk fejlesztéséhez. Eredményességünk egyik mutatója az, hogy jelentős beruházásokat valósítottunk meg. 110 millióért hat igen modern John Deer kombájnt vásároltunk, melyeket megfelelő adapterekkel szereltünk fel. Így mind a kalászosok, mind a napraforgó, mind a kukorica betakarítását és a szárvágást is megoldhatjuk. Megjegyzem, hogy ez nem egyszerűen a gépállomány növelését jelentette, a beruházással egyidejűleg "nyugdíjba küldhettünk" 11 régebbi kombájnt. A növénytermelés terén az országban elsők között honosítottuk meg a szántás nélküli talajművelést, melynek érdekében Horsch vetőkultivátort szereztünk be. Szárítóüzemünkben 8 milliós rekonstrukciót hajtottunk végre, olajüzemet létesítettünk, de ennél is jelentősebbnek tartom a korszerű raktározási feltételeket és ügyvitelt megteremtő informatikai rendszer kiépítését. Sertéstelepünkön KAHYB állomány van, évente mintegy 4000 vágósertést értékesítünk. Egyelőre eladjuk a sertéseket, a vágóhíd létesítése ügyében még várakozó állásponton vagyunk. Meglátjuk, mi lesz a gomba módra létesült sok kis maszek vágóhíddal, mert ha netalán ők a továbbiakban nem lesznek eredményesek, akkor saját feldolgozásra rendezkedünk be."

P. Ferenc: "Én változatlanul fenntartom Sashalmon az autószerelő műhelyt, de nagyon sok időmet lefoglalja a gazdaság. Sikerült visszakapnom azt a földterületet, amelyet 1959-ben elvettek a szüleimtől. Sőt nagyjából ugyanazon a területen szereztem meg ezt a 17 hektárt! Ebből 12 hektár szántó, 1 hektár rét, 1 hektár erdő, 3 hektár pedig eddig hasznosítatlan mocsár. Ezen kívül még 14 hektárt művelek, amelyen csak haszonnövények vannak. Óriási lendületet adott a mi gazdálkodásunknak az az 1994-ben még a kft. égisze alatt - az Antall-Boros kormány idejében - felvett 1,6 milliós kölcsön, amiből traktort, vetőgépet, sorközművelőt, krumplivetőt, gyűrűshengert és permetezőgépet vettem. Ráadásul az utóbbi két évet leszámítva a hiteltörtlesztéssel sem voltak gondjaim, a gazdaságból mindig sikerült annyit kiforgatni, hogy fizethessem a részleteket. Nem csalódtam, sokat dolgoztam, de megérte. Nekem bőven van összehasonlítási alapom, az autószerelésből nem tudtam volna annyit kihozni, mint a gazdaságból. Megtanultam, hogy mikor, hol és mit kell vetnem és azt is megtanultam, hogy mit és mikor kell eladni. Úgy látom egy család meg tud élni ebből a 30 hektárból. Sőt esetleg kevesebből is, ha paprikát, paradicsomot vagy burgonyát termel.

Az is igaz, hogy állandóan kalkulálni kell, mert ha nem, az ember könnyen elszámolhatja magát. Szeretnék a búzán, kukoricán kívül olyasmivel foglalkozni, amit más nem csinál. Az árak állandóan mennek felfelé, rengeteg a fizetnivaló. Alaposan felment a vegyszerek ára, gondolkoztam már azon, hogy olcsóbb lenne, ha megkapáltatnám a kukoricát. De hiába van a nagy munkanélküliség, hiába van tele a kocsma, nem akad olyan megbízható ember, akit fel mernék fogadni. Akkor inkább maradok a vegyszernél.

É. Vencel: "Én többé kevésbé rendszeresen olvasom a Demokratát és úgy gondolom, hogy tényleg polgárosodnunk kell. Alattvalói érzelmekkel, behúzott nyakkal nem mehetünk semmire! Úgy látom akad most már jó néhány ember, aki hajlandó tenni valamit ezért a városért! Sőt az se tragikus, ha politikailag, világnézetileg másutt állnak, mert ha látom, hogy őket is a közösséghez való tartozás vezérli, akkor jobban elfogadom őket.

A helyi képviselőségért kétszer is elindultam, de nem kaptam elég szavazatot. Azért nem bánkódom, mert találok magamnak elég közéleti feladatot a Huszárbandériumban, az Egyházközségben, de leginkább mégis a Gazdakörben. Ott már alakul valami, mert 43 tagunk többsége jóvérű és jóérzésű gazda, akik között egyébként a kft. alapítói meghatározó, vezető szerepet játszanak. Ez a társaság időnként a határozott fellépéstől sem riad vissza. 1997 telén jól tükrözte a tagok elégedetlenségét, hogy a kiskőrösiek által szervezett traktoros blokád három napja alatt 21-22-en vonultunk ki az utakra. - Hogy miért tettük? - Mert lépett a nép! Egyszerűen azért vonultunk ki, mert kezdett tűrhetetlenné válni a szabályozók szorítása, az agrárolló kinyílása. Egy erőgép ára röpke 3 év alatt 300 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a búza ára jó ha 10-20 százalékkal ment feljebb. Azt már talán mondanom sem kell, hogy a földeladás ügyben sem a kormánypártokkal rokonszenveztünk."

T. Imre: A Jászsági Mezőgazdák Értékesítő Szövetkezete 1995-ben alakult meg. A Jászsági Önkormányzatok Szövetsége lépett fel kezdeményezőleg, térségfejlesztési program keretében PHARE pályázatot nyújtottak be egy értékesítő szövetkezet infrastruktúrájának megteremtésére. A pályázat eredményesnek bizonyult és a támogatásból Jászberényben 40 millió forint értékben hűtőház, Jászladányon pedig 10 millióért hagymafeldolgozó és csomagoló létesült. A beruházással párhuzamosan jött létre a szövetkezet, melynek 94 tagja van. Minden jászsági településről van tagunk, többségük egyénileg gazdálkodik, de termelőszövetkezetek is csatlakoztak hozzánk. A társulás eddig meglehetősen szerény feladatot rótt ki a tagokra, hiszen a tagonkénti 25 ezer forintos részjegyjegyzési kötelezettség teljesítésére vállalkoztak. Az adott keretek között működésünk nem tudott igazán eredményessé válni, így most a részjegyjegyzést 100 ezer forintra emeltük, amit megtoldottunk 270 ezer forint termékbeszállítási kötelezettséggel. Ezt a lépést meg kellett tennünk, még olyan áron is, hogy tagjaink száma várhatóan harmadára csökken.

A három év rengeteg tapasztalatot hozott. Elnökként úgy látom, hogy ki kell használnunk azt, hogy termelői befektetés nélkül megteremtődött a szövetkezeti formában működtethető értékesítési lehetőség. A termelés és az értékesítés terén a jelenlegi állapotok azonban egyszerűen anarchikusak. Mindenki szeretné, hogy vegyük tőle át az árut a legkisebb tételig, de azt nehezen veszi tudomásul, hogy igénye nem mindig teljesíthető. Állandó gondunk a fekete kereskedelem. Beszállítóink jelentős része mindmáig számla nélkül szeretne eladni, ami szabályaink szerint elfogadhatatlan. Beszállítóink rapszodikusan teljesítenek, először még mindig oda adják áruikat, ahol néhány forinttal többet kapnak. A szövetkezet csak akkor tudja tagjai érdekeit megfelelően érvényesíteni, ha biztos és megfelelő árukészlettel rendelkezik és tételszerűen tud értékesíteni. A váratlanul megjelenő nagytömegű árú lenyomja az árakat, az apró-cseprő tételek értékesítése nehézkes és költségigényes. A mi esetünkben 100 mázsa búzával szinte kár kimenni a piacra, lényegesen jobb alkupozícióba kerülünk, ha 1000 tonnával jelenünk meg.

A nehézségek ellenére biztató jelek is mutatkoznak. Tavaly 90 milliós árbevételünk volt, termékeink 60 százalékát exportáltuk. Kapcsolatokat építettünk ki különféle áruházi láncokkal, ami nagyban növelheti értékesítési biztonságunkat. Profiltisztítást határoztunk el, a következőkben tagjainktól főleg búza, görögdinnye, paprika, vöröshagyma és napraforgó beszállítását várjuk, mert ezeket a termékeket koncentráltabban és eredményesebben tudjuk értékesíteni. Megoldást kell találnunk a krónikussá váló pénzhiányra. Az ABN Amro Banktól kaptunk most hitelt, de a termelők és a szövetkezet effajta támogatásában sok a hiányosság. A bankok általában nem fogadják el fedezetül a termelők ingatlanait, eszközeit, a most létrejött földhitelintézet pedig nem indult még be igazán."

Újabb esélylatolgatás

Gy. Ernő: "A változásokhoz alkalmazkodnunk kellett. Ezt a szövetkezetet változatlanul Béké-nek hívják, de ez már egy merőben más üzemszervezési formán alapul, mint elődje. Olyan kapcsolatokat kellett kiépíteni, amelyek korábban szinte fel sem merültek. Ma egy mezőgazdaságban dolgozó menedzsernek naprakész tudással kell rendelkeznie a tőzsdével, a terméktanácsokkal, a Mezőgazdasági Kamarával kapcsolatban. Egyszerűen így juthat hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek szükségesek a szövetkezet működtetéséhez. Az előbb felsorolt beruházások többségét pályázat útján valósítottuk meg. Így jutottunk mintegy 200 millió forint fejlesztési forráshoz. Persze ehhez 20-25 %-nyi saját erő is kellett, hiszen enélkül nem kaptunk volna támogatást. Egyre inkább megtanultuk, megtapasztaltuk, hogy egyáltalán mire érdemes pályázni. Mert ebben a kínálatban is érvényes az az elv, ami a kereskedelemben, miszerint nem mindig a legolcsóbb árút érdemes megvenni. Megtanultuk, milyen programokra, projektekre érdemes pályázni, miként kell szakszerűen megalapozni előterjesztésünket, és azt is, hogy a bürokratikus előírásoknak meg kell felelni.

Én változatlanul szövetkezetpárti vagyok. Sőt, ha esetleg korábban a magángazdálkodás mellett döntöttem volna, akkor is igyekeztem volna a gazdálkodók közötti szövetkezést fejleszteni, együttműködésüket javítani. Ez egyszerűen létkérdés, és ma sem látok más lehetőséget. A kisüzem, de még a néhány tucat holdon gazdálkodó farmergazdaság is labilis. Ha jön egy rossz év, értékesíthetetlen a termés, akkor rögtön padlóra kerülhet. Az általam elképzelt, több lábon álló nagyüzemet ezzel szemben kevésbé fenyegeti ilyen veszély."

É. Vencel: "Én az európai normáknak megfelelő 60-70 hektáros farmergazdaságban látom a jövőt. Az viszont alapvető követelmény, hogy több lábra kell állnunk, mert hosszú távon nem lehet megélni a szántóföldi növénytermelésből. Előbb utóbb be kell rendezkednünk termelvényeink valamilyen szintű feldolgozására, értékesítő szövetkezetet kellene szerveznünk. A több lábon állást illetően a magam részéről jelenleg főleg az állattartásban gondolkodom. Most drága pénzért kaszáljuk, a bérlők pedig kaszáltatják a legelőket, ehelyett a szabadtartásos állattartás sokkal kifizetődőbb lehetne. Megvalósítandó álmaim közé tartozik egy tanya felépítése, ahol állatokat tarthatnánk. Ez persze kivitelezhetetlen alkalmazott nélkül. Mivel errefelé nemigen tudok megbízható embert, arra gondoltam, hogy megpróbálok idecsalogatni Erdélyből egy igyekvő, állatokhoz értő házaspárt. Úgy gondolom velük megvalósulhatna ez az elképzelés. Végül talán még mindketten jól járnánk."

P. Ferenc: "A legnagyobb változás nálunk akkor történt, amikor a fiamat felvették Mosonmagyaróvárra az Agráregyetemre. Ő már annak előtte is ilyesmit tanult, a szándék még komolyabbá vált, éppen most teszi le az év végi vizsgáit. Azt szeretném, ha idővel átvenné ezt a gazdaságot. Úgy látom a gyerekeknek lenne kedvük hozzá, az autószerelés legalábbis egyiküknek sem tetszik, viszont a természet és az állatok iránt mindketten vonzódnak. Egyenlőre én dolgozom a gazdaságban, de ha valamelyik gyerek átvenné, hagynám önállóan tevékenykedni. Én pedig csak a megálmodott rezervátummal törődnék. Sikerült itt a mocsaras részen egy kisebb tavat kialakítanom, amibe halat telepítettem, mellette gólya-, és galambfészket állítottam fel, a vadaknak etetőt helyeztem ki. Előbb-utóbb felállítok egy szélkereket, ami besegítenie a helyi áramellátásba. Reménykedem, hogy meghonosodnak itt az állatok, és akkor egy igaz rezervátum létesül. A feleségem óvónő, egyszer talán természetkutató táborozást is szervezhetnénk a városi gyerekeknek. Talán még az is hozhatna valamit."

T. Imre: "Biztonságossá, kiszámíthatóvá kell tenni a magyar mezőgazdaságot. Lehetetlen dolognak tartom, hogy a sertés átvételi ára egyik napról a másikra 300 forintról 180-ra csökkenjen. Várhatóan nagy áldozatokat kell vállalnunk az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében. Valószínűleg csökkenteni kell termelésünket, ami nem lesz egyszerű, hiszen viszonylag sokan szeretnének megélni a mezőgazdálkodásból. Feketéből fehérré kell varázsolni az egész vertikumot. A belépés érdekében tiszta helyzetet kell teremtenünk a termelés terén ugyanúgy, mint az értékesítésben. Velünk szemben ott komoly szubvenciókat kapnak a gazdálkodók, de ennek fejében nem tűrik el sem a kvóták feletti termelést, sem a külön csatornákon való értékesítést. Tapasztalataim birtokában állítom, hogy mindez szövetkezés nélkül megvalósíthatatlan. Nem a tsz-ekre és mai utódaikra, a kft.-kre és egyebekre gondolok, mert azok nem szövetkezetek. A modern szövetkezetek kölcsönös érdekazonosságon, az érdekek egyeztetésén és korrekt együttműködésen alapulnak. Magam részéről ezt kerestem a kft.-ben, ezért működök együtt változatlanul a régi tagokkal, a hasonló módon gondolkozó újabbakkal, és ezért dolgozom az értékesítő szövetkezetben. Errefele haladunk. Mindenki gondolkodik, de még nem jutottunk el a megvalósításig!


1993-1998