"Ezt az emlékművet a felszabadulás 25. évfodulójára emelték, később a vörös csillagot, meg az évszámokat levették. Két évvel ezelőtt rátettek egy táblát a második világháború halottainak neveivel, utána pedig feltettek rá egy másikat is az ötvenhatos forradalom hősi halottainak emlékére. Közben azonban rajta felejtették azt is, amin ez szerepel: felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából állíttatta a nagyközség dolgozó népe."

A FALUSI POLITIZÁLÁS GYÖKEREI ÉS MINDENNAPJAI

Jászkisért félig tudatosan, félig véletlenül választottam vizsgálódásaim helyszínéül. Tudtam, hogy Jászkisér bizonyos mértékig kilóg a környékbeli falvak sorából és arról is volt előzetes értesülésem, hogy itt sem "hullottak a fejek", nem sok minden változott a rendszerváltásnak titulált időszakban.

A falut járva, újabb és újabb véleményekkel megismerkedve egyre összetettebbé vált előttem a kép. A megismert tények és vélemények alapján világossá vált, hogy az aranyigazság-szerű kinyilatkoztatások nem állják meg a helyüket.

Protestáns hagyományok és útóéletük

Jászkisér kakukkfióka a Jászságban. A katolikus és rekatolizált jászok között az egyetlen református község. Az a hely, ahonnan 1700-ban a megyei alispán által erőszakkal kihelyezett pátert a feldühödött kiséri asszonyok szekérre kötözték és kizsuppolták a községből.

Az önérzetes reformátusok még hosszú ideig többségben maradtak. Számarányuk azonban katolikusok betelepedésével és sokkalta nagyobb termékenységével fokozatosan csökkent.

	református	katolikus
1801	2200	230
1828	4692	529
1838	4051	734
1851	4776	537
1900	4009	2683
1930	3175	3895

Az adatsor világosan mutatja, hogy a reformátusok száma múlt századtól és különösen a századfordulótól folyamatosan csökkent, sőt 1930-ra már a katolikusok voltak többségben. Mindemellett a reformátusok presztízse és befolyása sokkal jelentősebb volt. A falu legvagyonosabb családjai a reformátusok voltak, a község vezető személyiségei kizárólag soraikból kerültek ki. A tanyás kiséri gazda református volt, akinek a faluban is volt háza. Tanyájára bérest, cselédet fogadott, aki viszont rendszerint katolikus volt. Az adott, rendies elemekkel átszőtt Magyarországon ez a jelenség korántsem volt idegen, hiszen alföldi mezővárosaink többsége hasonló gazdálkodási-felekezeti-politikai szisztémát mondhatott magáénak.

A faluban a harmincas években 40 tagú képviselőtestület tevékenykedett, 20-20 tagja volt virilis, illetve választott képviselő. A község ügyeit 3 jegyző, 1 segédjegyző és egy pénztári alkalmazott látta el. Végeredményben az 1945 utáni sorsfordulókig: a földosztásig, a téeszesítésig, illetve a tanácsrendszer bevezetéséig uralmi pozícióban voltak.

A negyvenes évek végétől-közepétől megváltozott és felborult a korábbi rend. A kisérieket az 1919-es Tanácsköztársaság után kifosztó, 1500 jószágot és értékes vagyontárgyakat rekviráló románok után a második világháború végén a németek és az oroszok tették földönfutóvá az ittenieket. Nem kis mértékben a kifosztás utáni rémület következménye az, hogy a falu szavazói közül 1945 novemberében minden más jászsági községnél magasabb arányban, 32,1 %-kal voksoltak a Kommunista Pártra. Az adat értelmezéséhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a Jászság abszolút módon kisgazdapárti érdekeltségű volt 1945-ben az jászsági alsó járásban 65,3 százalékot; a felső járásban 60,9 százalékot szerzett ez a párt. A voksolások Jászkiséren is hasonlóképpen alakultak, ahol a szavazatok 61,2 százalékát mondhatta magáénak a Kisgazdapárt. A kommunista befolyás azonban mindenképpen szembeötlő, mert ők a jászsági alsó járásban átlagosan 18,3, a felsőben pedig 15,8 százalékot szereztek.

A hovatovább köznapi megnevezéssé váló, negyven esztendőnek nevezett időszak alatt a község sorsa hasonlóképpen alakult, mint az országé. Néhány speciális vonást azonban feltétlenül érdemes megjegyezni. Számomra ezek közül az volt a legszembeötlőbb, hogy a korábban jelzett felekezeti különbségek továbbra is befolyásolták a kisériek életét. A Rákosi rendszer legsötétebb időszakában itt is folyt kuláküldözés, amely az adott felekezeti különbségekkel színeződött. Kulákok szinte kizárólag csak a reformátusok közül kerültek ki, akiket itt is megbélyegeztek. A megbélyegzés egyik formáját az ugyanezen időszakban kitelepített deportáltak fogadása jelentette. A kulákok büntetésének egyik ravasz módon kiagyalt formája az volt, hogy a fővárosból kitelepített családokat hozzájuk vezényelték. Többen ebben az ugyancsak embertelen helyzetben is megpróbáltak emberi módon viselkedni, az osztályidegenség bélyege azonban mégiscsak megkettőződött. A református a szóban forgó esetekben tehát elsődlegesen nem felekezetet, hanem osztályidegent, illetve kulákot jelentett.

A református-katolikus megkülönböztetés a hatvanas években is mindennapi valóság volt a faluban. Az akkoriban idekerült orvos visszaemlékezése szerint a vegyes házasságokat tiltották a szülők. Szintén ő emlékezett vissza arra, micsoda vihar keletkezett annak idején a ravatalozó elhelyezésből, amelyet mindkét felekezetbeliek a magukhoz közelebb eső temetőrészen akartak felépíttetni. Végül ő salamoni módon a temető közepét indítványozta, erre a reformátusok aláírásokat gyűjtöttek, a minisztertanácsig is eljutatták tiltakozásukat. Végtére aztán csak megegyeztek. A néhány évvel korábban idekerült iskolaigazgató is felidézett hasonló emlékeket. A gyerekek az iskolában időnként "lóformátusoknak", illetve "katlamókusoknak" csúfolták egymást, ami nemegyszer veszekedéssé, sőt verekedéssé fajult. A módosabb eredetileg akár többszáz holdas református és a földnélküli, napszámos katolikus gyerekek mindennapi viselkedésén is érezhető különbségek mutatkoztak. Az évek múltával számára egyre rokonszenvesebbek lettek a református emberek, akik meglátása szerint nem bezárkózók, nem befeléfordulók, hanem ellenkezőleg sokkal inkább nyitottak, nyakasnak pedig egyáltalán nem nevezhetők.

A korábbi politikai berendezkedés más furcsaságokat is produkált. Győri Jánossal, a falu helytörténészével sorra vettük, kik voltak a község tanácselnökei 1950-től 1990-ig. Nos a tisztséget betöltők közül egyetlen sem volt református. Reformátusként csak az tölthette be a tanácselnöki funkciót, aki azt megelőzően ávós tiszt volt és 1956-ban a faluban bujkálva keresett menedéket. A Kisgazdapárt elnöke szerint: "Ő kommunista volt és nem párttag. Nagyon nagy szótehetségű ember volt, szerették az emberek." - Később tsz-elnök lett, majd az országgyűlési képviselőségig is eljutott.

Ezt a furcsa - kelet-európai tájainkon meglehetősen jellemző - kavalkádot így összegezhetjük: a korábbi rendies berendezkedésű, reformátusokat vezető szerephez juttató szisztémával szemben nemegyszer katolikusnak keresztelt, kommunista-szocialista párttagok kaphatták meg a vezető szerepeket. - Az adott vezető-kiválasztás nem a helyi politika leleménye volt, hanem a járás, illetve a megye által alkalmazott diktátumé. Szolnok megye felekezetileg határozottan elkülönült a református Kunságra és a katolikus Jászságra, valamint a felekezetileg kevésbé karakteres megyeszékhelyre. Az 1945 és 1947-es választásokon a Jászságban a kisgazdák győztek, a Kunságban is jelentős volt a szerepük, de ott helyenként (Kisújszállás, Mezőtúr) a kommunisták, a szociáldemokraták és a parasztpártiak is komoly mennyiségű szavazatot szereztek. A megyeszékhely ezzel szemben egyértelműen kommunista-szociáldemokrata többségű volt.

A változások háttere és állomásai

Visszatérve Jászkisér jellemzőire: a falu vezetése és lakossága igyekezett együtt élni az adott politikai berendezkedéssel. Első alkalmazkodási kísérletüknek a már említett kommunistákra való jelentős voksolást nevezhetjük. Az ún. ötvenes években másfajta túlélési taktikákkal próbálkoztak. A többség helyben húzta meg magát, szép számmal akadtak azonban akik helyzetük ellehetetlenülésére a fővárosban vagy másutt való munkavállalással igyekeztek megoldást találni. Közülük sokan végleg elhagyták a falut.

A falu életében is jelentős 1956 október végi, novemberi napokra a Kisgazdapárt elnöke a következőképpen emlékezett: "Örömmámorban úszott a falu. Jöttek a diákok, hazaszállingóztak, lelkesedtek. Rengeteg ember gyűlt össze a piactéren, ahol megválasztották a Forradalmi Bizottságot. Valódi közfelkiáltásos népszavazás volt, de az is igaz, hogy nem volt titkos. Aki nem tetszett a népnek, azt nem szavazták meg. Bollók doktort a falu népszerű állatorvosát választották meg elnöknek. A kommunisták bízták meg a gyűlés levezetésével, amit ő nem akart vállalni. A kommunisták bíztatták, megígérték, nem lesz semmi bántódása. Később aztán nem állták a szavukat, Bollók doktort elvitték, megverték és megalázták. A faluban is megalakult a nemzetőrség. A rendőrparancsnok teljesen megzavarodott, a telefont sem merte felvenni." - A parancsnokságot átadta a Kisgazdapárt akkor 27 éves elnökének. Neki egyébként nem lett bántódása, a tsz amelynek 1953 óta tagja volt egyben maradt, többen azonban kiléptek.

Ezt követően mégis lényeges változások következtek be. 1959-60-ban pedig azok is beléptek, akik erre addig nem voltak hajlandók. A tsz-ek megszervezése során kisebb-nagyobb szerepet kaptak a korábbi befolyásos családok és leszármazottaik is, legalábbis fokozatosan lekerült róluk az a bélyeg, melyet a kuláksággal rájuk ragasztottak.

A hatvanas évek végétől, hetvenes évek elejétől a helybeli vezetés egyre jobban alkalmazkodott az adott politikai szisztémához és igyekezett kihasználni az általa kínált lehetőségeket. Az említett "református-tanácselnök" és az 1965-ben tanácselnökké lett Bánlaki Zoltán aktív közreműködésével, részben a korszakra jellemző kijárásos technikák alkalmazásával, a megyei szervekkel való kapcsolatok ápolásával sikerült komolyabb fejlesztéseket elérni. Ennek eklatáns példája a MÁV Építőgépjavító üzemének letelepítése, amely nemcsak a helybeliek foglalkoztatásának megoldásában fontos tényező, hanem a szomszédos településekről is alkalmaz dolgozókat. Egyértelműen a kijárásos technika sikeres alkalmazására utal, hogy az említett üzem nem az egykori járási székhelyre, az ugyanezen vasútvonal mentén fekvő Jászapátira került, hanem éppen onnan jártak és járnak át ide dolgozni. Az üzem idetelepítése azonban nemcsak egyszerűen foglalkozási lehetőséget jelentett, hanem egyben a kommunális célok megoldásának elősegítését is. Az Építőgépjavító szakembereit, gépeit útépítésnél, vízvezetésnél, iskolaépítésnél hasznosítani lehetett. Ezzel mintegy elérkeztünk a nyolcvanas évek látványos fejlesztéseihez, melyek leginkább a község központjának reprezentatív épületein, (iskola, művelődési ház, ABC, étterem) valamint a falu ivóvízhálózatának és úthálózatának kiépítésében mutatkoznak meg. A néha hivatalból kellemetlenkedő, de azért elviselhető pártitkárral, a cigányoknak ugyan segélyeket osztogató, de adót alig szedő tanáccsal, a második gazdaságot segítő-elviselő tsz-el illusztrálható és jellemezhető "kádári aranykor" végeredményben a nyolcvanas évek végéig fennmaradt. Az emberek ugyan egyre kevésbé állították, hogy addig lesz jó, amíg Kádár János vezeti az országot, mert a rendszer válságának jeleit a folyamatosan jelentkező áremeléseken keresztül azért érzékelték. Addig viszont, ha keveset is kerestek, de mindenkinek volt munkája, a lakások többsége viszonylag kevés hitellel és sokkal inkább családi összefogással épült, a külföldre utazásból, valutázásból származó előnyöket is csak néhányan próbálták meg kihasználni.

Mindezek után az 1988-1990 között végbement változások váratlanul érték a helybelieket. A tömegkommunikáción keresztül sok minden eljutott ugyan a faluba, de többszörös szűréssel. A szűrők egyike az információk központilag való megcsócsálása, a keserű pirulák külsejének megédesítése volt. A másik, hogy a kisériek az ország más falvaihoz hasonlóan kevesebb újságot olvastak, leginkább háttérrádióztak és ha holtfáradtan leültek a tv elé, akkor gyakorta már a híradót is átaludták. "Esetenként belefulladt a falu a hagymába" összegezte véleményét az állatorvos. Nagyon kevés jele mutatkozott a rendszerrel való szembefordulásnak. Az MSZMP tagjai itt is passzív ellenállás-szerű tartózkodást mutattak: egyre kevésbé jártak taggyűlésekre, egyre többen kezdték nem fizetni a tagdíjakat. Így aztán nem jelentett különösebb meglepetést a párt önfeloszlatása. Annál nagyobb tanácstalanságot okozott viszont az új párthoz, az MSZP-hez való csatlakozás. A későbbi tehetetlenségi nyomaték következtében újjászerveződő MSZMP-hez mindössze egy igyekvő cigányember hírében álló ácsmester és néhány társa csatlakozott.

A demokratikus ellenzék hatása még szerényebbnek mondható. A később SZDSZ színekben képviselőként fellépő nyugdíjas orvoshoz baráti kapcsolatok révén már eljutott ugyan a Beszélő néhány száma, de ezt rajta kívül mások nemigen olvasták.

A kisgazdapárti képviselővé választott jogász a korábban a szolnoki városi kertészetben dolgozott és kiséri partnereivel kialakított üzleti kapcsolatai mentén szerveződött meg a Kisgazdapárt. A párt jelenlegi elnökét - korábbi virág és dísznövény beszállítóinak egyikét - 1989 augusztusában vagy szeptemberében kereste meg levelével, melyben a párt megszervezésére bíztatta a címzettet. Hónapok elmúltával, 1990 tavaszára 80-90 embert sikerült beszervezni a pártba, akikre elsősorban a párt földvisszajuttató programja hatott. A választási kampány idején igen sűrűn megfordult a faluban a korábbi kertészetvezető-képviselőjelölt. Nemcsak idős embereket sikerült azonban megnyerni, hanem fiatalabbakat is. Példa erre a falu harmincas éveiben járó népszerű állatorvosa, aki kilépett az MSZMP-ből, majd a kisgazdákhoz csatlakozott. Itt hamarosan felfigyeltek rá és az Országos Nagyválasztmány tagjai közé is delegálták.

Az adott bizonytalansággal tarkított, tanácstalanságig fokozódó helyzetet jól jellemzik az 1990-es képviselőválasztások helyi adatai.

A parlamenti választások idején itt is a távolmaradás volt jellemző, ami a környék más településeivel összevetve a legalacsonyabb részvételi arányt produkálta. A következő jellegzetesség a szavazatok széles skálán való szóródása volt, hiszen a táblában felsorolt 11 párton kívül továbbiaknak is jutott 11,38 százaléknyi szavazat. Tehát a választójogosultak többsége el sem ment szavazni, akik pedig elmentek, azok meglehetősen tanácstalanok voltak, hogy kire is adják a voksukat.

Jászkiséren - akárcsak 45 évvel ezelőtt - a kisgazdák, illetve a velük társult koalíció bizonyult a legnépszerűbb politikai erőnek. Jóllehet 45 évvel ezelőtti abszolút többségük meglehetősen relatívnek mutatkozott. (FKGP 20,91 %, MDF 12,77 %) Tartósabbnak bizonyult a baloldalinak minősíthető erők népszerűsége, akik 24,32 százalékot érteke el. (MSZP, Hazafias Választási Koalíció, MSZMP, Agrárszövetség) A legnagyobb előretörés kétségkívül a liberális jobboldaliak javára mutatkozott, hiszen ők 29,04 százalékot értek el. 1990-ben feltételezhetően hozzájuk csatlakoztak azok, akik elidegenültek a kádári szocializmustól és a kisgazdák (és az MDF) által kilátásba helyezett alternatívák sem bizonyultak számukra eléggé vonzónak.

Az önkormányzat megválasztása

Ha az érdeklődő-vizsgálódó kutató a helybeliekkel beszélget hajlamosak arra, hogy egy pártpolitikai élektől és csatározásoktól mentes, a közéletnek ilyen-olyan okból elkötelezett embereknek mutassák be a falu új vezetését. Jelölésük, indíttatásuk motívumainak ismeretében mindez kevéssé, vagy csak részben igazolható.

A begyűjtött választási felhívások alapján bizonyítható, hogy a fellépő jelöltek nagyobbik része nem tekinthető pártoktól független jelöltnek. Többségük ugyanis elfogadta, de lagalábbis nem utasította el valamely párt, sőt esetenként több párt támogatását sem. Sőt mi több, olyan jelöltek is akadtak, akit ellentétes érdekű pártok (az MSZP illetve az FKGP-SZDSZ) egyidejűleg támogattak.

A jelölést igen különböző okokból vállalták az érdekeltek. Akadtak akik azért nem jelöltették magukat, mert tagjai voltak a korábbi vezetésnek, másokat viszont ez kevésbé befolyásolt. Az FKGP jelöltjeként fellépő állatorvos - aki korábban MSZMP tag volt - azért indult, mert népszerű embernek érezte magát. Akadt akit munkatársai biztattak, a református pap éppenséggel csak azért jelöltette magát, mert meghallotta, hogy a katolikus pap is elindult. A lelkész viszont azért nem vállalta el az SZDSZ felkérését, mert akkor kisgazdapárti presbiterével került volna szembe. A főnök-beosztott viszonylatok egyébként ugyancsak átszőtték, még inkább variálták a fellépők indítékait. Elindult - esetenként ellentétes erők támogatásával - a takarékszövetkezeti elnök és egy beosztottja, a gyógyszerész és asszisztense, az iskolaigazgató és az iskola tanárai. Az érdekérvényesítési szándék legegyszerűbb példája annak a tanácstag-képviselőnek az esete, aki most a korábbi választókerületében kiharcolt, de meg nem valósított út kiépítése-befejezése érdekében lépett fel jelöltként.

Az indítékok legkülönösebbike a tanácselnök-polgármester története, aki ugyan a fővárosban született, de hat éves kora óta a faluban él. Agrármérnöki végzettséget szerzett, a tagosítás után az egyik tsz főagronómusa, - ahogy ő fogalmazott - "harmadik embere" lett. (Az első akkoriban is az elnök volt, utána következett a párttitkár, akit a főagronómus követett a rangsorban.) Az akkori tanácselnök elérte a nyugdíjkorhatárt, megkörnyékezték vállalja el helyette ezt a posztot. Átmeneti, egy-két évre szóló feladatként belement, amiből végül immár 27 év lett.

Döntésével 1965-ben meglehetősen furcsa helyzetbe került, az egész megyében ő volt az egyetlen agrármérnök a többnyire érettségivel vagy azzal sem rendelkező tanácselnökök között. Később egyszer-kétszer még gondolt a tsz-be való visszatérésre, de végül is maradt. Működése semmiképpen sem nevezhető eredménytelennek, hiszen a falu megannyi vonatkozásban fejlődött.

Ami azonban 1989-90 fordulójáig előnynek, érdemnek számított, az szinte máról-holnapra az ellenkezőjére fordult. 1990 tavaszán úgy érezte, hogy "nem neki áll a zászló" és kérte korengedményes nyugdíjaztatását. A szabályok értelmében viszont "három hónapja hiányzott", így "kénytelen volt" elindulni a helyhatósági választásokon.

A jelölt egyébként mindkét lehetőségre felkészült, ha nem választották volna meg magánvállalkozóként próbálkozott volna. Azt azért, hogy nem mindegy alapon készült bizonyítja a megválasztása érdekében kifejtett propaganda. Elmondása szerint saját költségén kinyomtatta választási plakátját, amelyen többek meglepetésére a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szimbóluma és aláírása is szerepelt. (Ő ennek utólag nem tulajdonított jelentőséget, pártoktól független polgármesternek tartja magát.) A szórólapon tömören felsorolta munkásságának eddigi eredményeit és elképzeléseit. A jól szerkesztett és megfelelően tagolt, a kommunális feladatok átfogó ismeretéről tanúskodó szöveg számos profi elemet tartalmaz. Hangsúlyozza például a munkahelyek teremtését, a vasútvonal- megmentését, az iskola, a tornaterem, a tanuszoda létesítését, az egészségügyi hálózat fejlesztését, sőt zárásul egy péküzem felszámolásának megakadályozását is. A külön részben taglalt tervekben fogalmazta meg a község előtt álló legfontosabb teendőket, megvalósításuk tekintetében azonban kellő óvatosságot tanúsított. Például a munkanélküliség enyhítéséről és nem felszámolásáról írt, a földgáz, a szennyvízhálózat előkészítését és nem feltétlenül megvalósítását helyezte előtérbe.

A választás napján korán reggel leszavazott. Ezután a focicsapattal elutazott, majd az éjszakai órákban érkezett telefonból tudta meg a számára is megkönnyebbülést jelentő végeredményt. Hívei a falu érdekében kifejtett két és fél évtizedes tevékenységének visszaigazolását látták sikerében. Ellenkező oldalról akadt, aki az általa a cigányoknak beígért további segélyeknek tulajdonította a győzelmét.

Igazán komoly ellenfele csak a SZDSZ által javasolt, majd a kisgazdák által elfogadott és szintén támogatott negyvenes éveiben járó agrármérnök volt. A Kisgazdapárt és az SZDSZ közös válogatottjának csapatkapitányaként beharangozott jelölt programjában kevesebb megfogható elemet lehet találni. az általa aposztrofált Jászfalu 1990 ősz című írásban meglehetősen kevés a konkrétum. Hangsúlyos részben támadja a falu eddigi vezetőit. A viharosnak indult rendszerváltás bizonytalan, csoszogó lépései eljutnak a falvak "uraihoz" is. A levitézlett elitnek azonban vannak még tartalékai. Tudatosítani kell az emberekben, hogy az óvatos személycserék ideje lejárt. Elérkezett az a pillanat, amikor a régi apparátus tagjait tetteik és elmulasztott tetteik alapján kell megítélni. - Az idézett mondatokban megfogalmazottak meglehetősen sok általánosságot tartalmaztak. Mivel talán túl sokan érhették magukra, de igazán konkrétan senki sem, nem voltak igazán hatásos támadások, legfeljebb néhány ember megsértésére vagy megriasztására voltak alkalmasak. A közzétett írás terveket megfogalmazó része már több konkrétumot tartalmaz: az oktatás és a művelődés reformját, a szemét és a szennyvízelvezetés kezelésének problémáit, az elszegényedés, a munkanélküliség, valamint a helyenként vészesen sürgető "cigány kérdés" megoldását. A tanácselnök-polgármester szórólapjával egybevetve jóval kevesebb konkrét érvanyagot tartalmazott ez a felhívás.

A jelölt azonban minden bizonnyal mégsem ezért vesztett, hiszen az SZDSZ elnöke a fiatalembert értelmes, jó szakemberként jellemezte, olyannak, akitől a korrupció nagyon távol áll. Támogatói szerint nagy hátrányt jelentett számára, hogy a választások idején mindössze két éve élt a faluban, így kevéssé ismerték.

A beszélgetésekből összeálló történetek szerint azonban sokkal nagyobb gondot jelentett, hogy a választást megelőzően hírbe hozták. Sustorogni kezdték előző munkahelyén zavaros ügyekbe keveredett, fegyelmit kapott, ami miatt távoznia kellett. Amikor ez támogatói fülébe jutott, gyűlést hívtak össze, ahol nyíltan senki vetette fel a jelölt állítólagos viselt dolgait, de az effajta szóbeszéd semmiképpen sem növelte ázsióját. - A további három jelölt (76, 165, 198 szavazat) inkább csak statisztaszerepet játszott. Őket többnyire komolytalan, kocsmában fellépő önjelölteknek minősítették, vagy csak egyszerűen olyanoknak, akik a két előbbi jelölt számára negatív példát, illetve lelki megerősítést jelentettek. (Ha ők is fellépnek akkor, tőlük már mindenképpen különbek vagyunk.)

A képviselőtestület

1990 őszére még inkább megcsappant az amúgy sem heves politikai aktivitás. Legalábbis erre vall, hogy a 4526 választójogosult mindössze 1960 voksot adott le az öt polgármester jelöltre. Az ismertetett töprengés után magát megméretni kénytelen agrármérnöki végzettségű tanácselnök 1142 szavazattal (a választójogosultak 25,2 százaléka) fölényesnek mondható győzelmet aratott.

12 képviselői helyért 39 szálltak ringbe, szavazataik száma 100-tól 1141-ig terjedt. A testületbe 511 szavazattal lehetett bekerülni. Magas, 900-on felüli szavazatot a Kisgazdapárt által támogatott népszerű állatorvos, egy orvosasszony és az iskolaigazgató kapott. Magas volt még egy idősebb állatorvos és egy régóta a közéletben mozgó takarékszövetkezeti ügyintéző szavazatszáma is. Két agrármérnök jelentette a középmezőnyt (689-652) a többiek - köztük a két pap - szavazatszáma mérsékeltebb volt (595-511 között). További 13 jelölt szerzett annyi (400-on fölüli) szavazatot, amellyel nem sokkal maradt el a bekerültektől, ezek fele az SZDSZ-FKGP által közösen indított pályázó volt. A jelöltek fennmaradó harmada viszont minden bizonnyal rosszul mérte fel esélyeit, legalábbis alacsony szavazatszámuk egyértelműen ezt igazolta.

Ha közelebbről szemügyre vesszük a függetlenek és a pártjelöltek viszonyát tovább differenciálható a kép. Az interjúzások alapján állítható, a függetlenek jelentős hányada politikailag többé-kevésbé megfogalmazott érdekből indult el, amit természetesen a testületbe is magával vitt. A publicisztikában sokat emlegetett független = régi rend embere, semmiképpen sem abszolutizálható és vonatkoztatható. Az elindultak közül többen például sohasem voltak párttagok. Megint mások egyszerűen felmérték, hogy jobbak az esélyeik, ha a falusiak által meg- és el nem ismert, különösen pedig az akkoriban fekete posztóvá vált (MSZMP, MSZP) pártok valamelyikéhez nem csatlakoznak. A pártoktól való elhatárolódás tényét igazolja a jelöltek sikeressége is, hiszen több közismert értelmiségi szakember eredményesebben szerepelt függetlenként, mint azok, akik a pártok támogatásával indultak. Megállapítható még, hogy bizonyos pártok pályázóinak végképpen nem termett babér. A SZDSZ és a kisgazdák által közösen támogatottaknak még jutott valami, de önállóan már csak egy kisgazda jutott be a testületbe.

Az ún. demokratikus ellenzéki jelöltek vereségének további oka a fellépő erők elfogadottságában és hitelességében keresendő. Az ilyen színekben indulók többsége a függetlenekkel szemben nem töltött be vezető szerepet, így eleve kevesebb respektje volt a faluban. A vezető szerep betöltése más esetekben éppenséggel hátránynak számított. A Kisgazdapárt elnöke a tsz-ben volt korábban középvezető, az SZDSZ-é évekig tanácstag volt, ők mint vezéregyéniségek aligha jelképezhették a változások ígéretét a választók szemében. Az ellenzéki jelöltek további része igen népszerű ember volt a faluban, de a közéleti szereplésben nem volt gyakorlata. Én nagyon jól érzem magam az állatok és a mindennapi emberek között, de a falu vezetői között már jóval kevésbé - összegezte maliciózusan véleményét a legtöbb szavazattal megválasztott, többször említett állatorvos.

A jelöltek és a megválasztottak aránya nem igazolta a választói passzivitást, hiszen volt kikből választani. A számba vehető, ill. szóba hozott jelöltek száma magasabb volt, de sokan ilyen-olyan okból nem vállalták a jelölést, visszaléptek vagy nem szerezték meg a megválasztásukhoz szükséges mennyiségű ajánló szelvényt. Az FKGP-SZDSZ közös felhívásán például négy olyan - köztük felelős pozíciójú értelmiségiek - neve szerepelt, akikre már nem szavazhattak a kiséri polgárok.

A jelöltek nemek szerinti összetételét vizsgálva megállapítható, hogy az ajánlók kevésbé bíztak a női jelöltekben, mint a választók. Végeredményben a nők sokkal sikeresebben szerepeltek, mint a férfiak. Ennek azért van jelentősége, mert a Kisgazdapárt elnöke a következőképpen méltatta a megválasztott testületet: "oda tapasztalatlan fiatal nőket is megválasztottak." Az eredmények inkább arra utalnak, hogy jelentős számú esetben a "tapasztalt férfiak" jelölése semmivel sem volt szerencsésebb.

A testület életkorok szerinti összetétele - annak ellenére, hogy a nyugdíjas korúaknak és a legfiatalabbnak kevésbé vagy alig volt esélyük a bekerülésre - a korosabbak javára billen, hiszen a 30-40-esek mellett a másik hányadot az idősebbek jelentik. A polgármester ugyancsak az utóbbiak közé sorolható, az alpolgármester szintén, ami tovább növeli a javakorbeli ötvenesek súlyát.

Legegyértelműbb kép a végzettségek terén mutatkozik: a magasabb iskolázottságú jelöltek sokkal inkább bekerülhettek, mint az azzal nem vagy kevésbé rendelkezők. Megjegyzendő azonban, hogy a diplomások közül jó néhányan nem kerültek be azok közül, akik elindultak. Nem szívesen beszéltek róla, de az effajta kudarcokat nem volt könnyű megemészteni. Arról nem is beszélve, hogy mindez nem zárult le a választásokkal, hanem folytatódott a munkahelyekben vagy a helyi a közélet más fórumain.

A helyi közélet régi és új szereplői

A polgármester komoly ellenfelének csak a SZDSZ által javasolt, majd a kisgazdák által elfogadott és szintén támogatott, negyvenes éveiben járó agrármérnök számított, de ő csak a polgármesteri jelölést vállalta, a képviselőit nem. Ezzel az elvileg legnagyobb súlyú ellenzéki figura kiesett a további csatározásokból.

A három bekerült ellenzéki képviselő közül komoly esélye a polgármester "ellensúlyozására" csak egy jelöltnek maradt. Az 1988-ban odakerült állatorvos valamennyi képviselőjelölt közül kimagaslóan a legtöbb szavazatot érte el. Így sokak számára az tűnt logikusnak, hogy ő legyen az alpolgármester. Először azonban ebben az esetben nyilvánultak meg a testület érdekviszonyai: kétfordulós szavazás után helyette a polgármesterhez közelebb álló iskolaigazgató kapta meg a szavazatok többségét. Hasonló összecsapásra került még sor a jegyző megválasztása alkalmával is: ekkor szintén a korábbi VB titkárnak jutott a többség.

Az idők előrehaladtával lényegében már csak egy agrármérnöknő maradt meg ellenzékinek. Ő közös jelölt volt, de annak idején az SZDSZ-hez állt közelebb. 1992 őszén viszont már inkább az MSZP által képviselt irányvonalat tartotta elfogadhatóbbnak. Ő és az ellenzékiek többsége meglehetősen tanácstalanná vált, amikor elszalasztott és leendő esélyeikről érdeklődtem.

Korántsem állították, hanem sokkal inkább elbizonytalanodtak abban a tekintetben, hogy győzelmükkel eredményesebb lett volna a falu vezetése. Az agrármérnöknő szerint még mindig rengeteget számít a polgármester tapasztalata és kiépített kapcsolata. Mind a kisgazda, mind az SZDSZ-es elnök bizonytalan volt a jövőt illetően, az utóbbi is csak annyit állított, hogy a legközelebbi választások alkalmával nem a jelenlegi testületből kerül ki a polgármester.

Az iskola és igazgatója

Az 1987-ben megválasztott, helyettesből előlépett iskolaigazgató biztos, ütőképes gárdának nevezte az 56 fős tantestületet. Vélekedése szerint a rendszerváltás idején sem éleződtek ki az ellentétetek. Vele mint vezetővel kapcsolatban sem merültek fel problémák. Nálunk más helyekkel szemben nem igényeltek bizalmi szavazást- mondta.

A rendszerváltási időszak két jelentős eseménye közül az első az orosz nyelv kiiktatása volt, amelyben a rugalmas alkalmazkodás és a tolerancia elemei keveredtek. Az alsóbb osztályokban meglehetősen gyorsan sikerült lehetőséget találni a német nyelv tanításának bevezetésére, a hetedik-nyolcadikosoknál viszont megmaradt az orosz nyelv.

A hittan tanítása hatalmas lendülettel indult, 1990 őszén kezdődött el az oktatás. A két felekezet papjai által tartott órákra 100-100 gyereket írattak be. A nagy nekibuzdulást azonban jelentős lemorzsolódás követte, a gyerekek közel felét nem sikerült megtartani. Az órák beleépültek a gyerekek mindennapi tevékenységébe: a legkisebbeknél negyedik, a nagyobbaknál ötödik, illetve hatodik óra a hittan. Ezek azonban az utolsó órák. A hittanra nem járók számára ezek már szabadok, játszani mehetnek. A motívációs tényezők közül mindenképpen megemlítendő, hogy a katolikus gyerekek számára az első áldozás, a reformátusoknak a hatodikos korukban tartandó konfirmáció jelent igazi vonzást. Ezeket az eseményeket a szülők és a nagyszülők is jobban számon tartják. Az első áldozás és a konfirmáció elmúltával azonban mind a gyerekek, mind a családok részéről csökken a figyelem.

Az iskola a maga módján bekapcsolódott a helyi politizálásba, ami az önkormányzati választások idején is megnyilvánult. Hárman léptek fel jelöltként, közülük ketten be is jutottak a képviselőtestületbe, ami mindenképpen megfelelő érdekképviseletet jelent. Az igazgató ezt is jelölte meg indulása legfőbb indokául: megtanultam elődömtől, jó ott lenni ahol az iskolát érintő döntések születnek. Elhatározásában nem is csalatkozott, hiszen az iskola felszereltségének javításában, a pénzmaradványok elosztásában, a napközis ellátás feltételeinek biztosításában szerencsésen sikerült érvényesíteni az iskola érdekeit.

A jelenleg 730 gyereket foglalkoztató intézet számára a 178 cigánygyerek jelenti a legtöbb fejtörést. Az iskola létszáma az utóbbi években 15-20 gyerekkel csökkent, lassan kiegyelitődik a létszám, ezen belül azonban a cigánytanulók száma évről-évre 1-1 százalékkal nő.

Mind a gyerekek, mind a tanítók és a tanárok teljesítményeit jelentősen motíválják a továbbtanulási ambíciók. A végzősök közül 55-60 % szakmunkásképzőben, 30-35 % szakközépiskolában tanul tovább s csak a fennmaradók csekély hányada megy gimnáziumba. Eddig a szülők többsége értelmetlennek látta gyermeke gimnáziumba adását. Nemegyszer előfordult, hogy a tanár vagy a tanárok afelé orientálták volna a gyerekeket, végül mégis a szülő szándéka bizonyult erősebbnek. Az adott körülmények között nagyon nehéz a minőség irányában elmozdulni. Például egyik totális kudarcának tartja a matematika tagozatos osztály megszervezését. A szülői munkaközösség és több kollégája megkontrázta ebbeli igyekezetét. Pedig ha nem sikerül minőséget produkálni, akkor a szülők egy része mindenképpen elviszi a gyereket, az újonnan szervezett hat és nyolcosztályos gimnáziumok ebből a szempontból mindenképpen komoly kihívást jelentenek.

A helyét kereső egyház és lelkésze

A harmincas éveiben járó lelkész mintegy háromezres reformátusságot feltételez a községben, akik közül nyolcszázan támogatják anyagilag az egyházat. A fiatal lelkész nemrégiben Kanadában járt és úgy tapasztalta, hogy az ottani magyarok százharmincas közössége sokkal élőbb és mozgathatóbb, mint a kiséri. A hívők ott eljárnak istentiszteletekre, féle részük rendszeresen megjelenik és ami nem lényegtelen; nem mindig ugyanaz a fele. Ott a hívek akarnak egymással találkozni. Jászkiséren viszont ez hovatovább akadály, mert esetenként éppen az tart távol egyeseket, hogy ez és ez az erkölcsileg romlott személy jár. Az egyházat támogató nyolcszáz hivő többsége el sem jön, hanem arra vár, hogy a lelkész keresse fel őket otthonukban. A lelkész egyre inkább úgy érzi nem tud velük élő, személyes kapcsolatot tartani.

Kanadában és az Egyesült Államokban azt is megtapasztalta, hogy sokkal szélesebb az egyház társadalmi jelenléte. Ott akármilyen társadalmi rendezvény, bál, vacsora van, arra mindig meghívott vagy díszvendég a lelkipásztor. Itthon ennek gyakorlására eddig nem is nagyon volt alkalom. Egyszer hívták meg a fiatal pedagógusok egy KISZ gyűlésre, abból is óriási botrány keveredett. Az őt meghívó pedagógus és az alapszervi KISZ titkár fegyelmit kapott. - A faluban inkább az istentiszteletekre, meg egyéb hasonló alkalmakra készülgettek fel a maguk csendességében. Elismerést a rendszerváltás előtt inkább akkor kaptak, ha nem szóltak semmit. A szélesebb értelemben vett kapcsolattartásban egyszerűen nincs gyakorlatuk.

Kanadában felmerült a kitelepülés gondolata. Felajánlották számára az egyik gyülekezet lelkészi állását. Az ajánlat rendkívüli módon csábító, hiszen a kiséri egyház 8600 forintos havi javadalmazásával szemben 1500-2000 dollárt helyeztek kilátásba. Ha a lelkészt csak az anyagiak vezérelnék, valószínűleg nem is beszélgethettünk volna Jáskiséren. Egyenlőre viszont nemet sem mondott a kanadaiaknak, de igent se. Újra át akarja gondolni, van-e értelme kiséri szolgálatának, megmozdulnak-e a hívek mozdulnak-e avagy sem. Maradásának feltételeit firtató kérdésemre a következőket válaszolta: - Az kellene, hogy a hívek egy kicsit jobban jöjjenek templomba. Nem értem miért nem jönnek, mert rokonszenveznek velünk, hiszen ők maguk választottak. Jókat beszélgetünk, ha találkozunk, ha valami ügyet intéznek ittragadnak. Jól esik beszélgetni. De miért nem jönnek el a templomba vasárnap délelőtt ? - Ezt nem értjük. A lelkész hiába örül annak, hogy itt a vezetésével egy új parókia épült, reméljük a külső homlokzat rendbetétele is díszíteni fogja ezt a nagyon szép templomot, de ha belül üres ? - Ez tulajdonképpen egy lelkileg romos templom. És ilyen romok között az ember nem érzi jól magát.

A fiatal papnak egyéb gondjai is vannak. Megkeresték az SZDSZ-esek legyen képviselő, de ő nem vállalta, nem akarta ezzel a döntésével szembekerülni a presbiterium elnökével, aki a kisgazdák híve. Végül mégiscsak jelöltette magát, de a testületi munka nem egészen az ő világa, úgy érzi sokkal inkább a lelkek gondozásával kellene foglalkoznia, mintsem a helyi politizálással.

A településfejlesztő agrármérnök

A nyugdíjas korhoz közeledő agrármérnök újra aktivizálta magát a közéletben. 1960-ban került az állami gazdaságba, 1968-76-ig a kerület tanácstagjaként képviselte dolgozóit a tanácsban. Utána megszűnt ez a választókerület, így hosszú időre kimaradt a helyi közéletből. Nem volt soha párttag, nem szereti a politikát, inkább szakmájában, a gazdasági vonalon igyekezett tevékenykedni. Az önkormányzati választások idején munkatársai biztatására indult el, biztos volt benne, hogy megválasztják. Így is lett.

A képviselőtestületen belül ő vezeti a településfejlesztési és gazdasági bizottságot. Kétéves munkájuknak nem sok látszatja van, nem tudnak olyan teljesítményt felmutatni ami meggyőzné a lakosságot munkájuk eredményességéről. Ebben az is szerepet játszik, hogy az önkormányzatra olyan feladatok maradtak, amik komoly beruházást igényelnek. Így hiába világos szinte mindenki számára, hogy szükség lenne telefonra, de a Telefonfejlesztési Társaság által kiszabott 600 előfizetőre kiterjedő kvótára csak 408-an jelentkeztek, ami veszélyezteti a megvalósítást. Hasonló fordult elő a gázzal is, amit szintén igényelne a lakosság, de a bekötendő házankénti 50 000 forintos összeget sokallják. A lakossági hozzájárulások nélkül pedig az önkormányzat nem képes vállalni a bevezetés költségeit.

A községben nagyfokú a talajvíz szennyezettsége, ami a laposabban fekvő házaknál rengeteg problémát okoz. Vannak olyan részei a községnek, ahol a talajvíz ásónyomnyira van a felszíntől és szinte folyamatosan bűzlik. Most ennek felszámolására mutatkozik a legtöbb remény és a polgármester vezetésével határozott lépéseket tettek a megoldás érdekében. A kommunális fejlesztések közül ezen a területen a legnagyobb, 60-70 százalékos az állami támogatás mértéke. Ezt a lehetőséget szeretnék kihasználni, a fennmaradó részt pedig már elbírná az önkormányzat. Abban is reménykednek, hogy a szomszédos faluval közös kivitelezésben sikerül megoldani a szennyvízelvezetés és kezelés akuttá vált problémáját.

A testület tagjai nem pártok szerint oszlanak meg, hanem egyéb szempontok mentén. Például a régi tanácstagok megszokták, hogy egy-egy kisebb körzetet képviselnek, ők nem találják helyüket az új testületben. Nincs teljes összhang azok között sem, akik átfogóbb módon látják a problémákat.

Gondok és távlatok

A polgármester szerint merőben új szituációba került a falu vezetése. Számára meglehetősen szokatlan, hogy alig van külső kontroll. Korábban a járásiak, majd a megyeiek nélkül nemigen zajlott le testületi ülés, most viszont teljesen magukra vannak hagyatva: Mindenki azt csinál, amit akar! - mondta némi iróniával. A függetlenség másféle tekintetben sem mindig előnyös. A testületi tagok is nemegyszer hangoztatják ezt, ami felemás helyzeteket is produkál, mert nem mindig tudni kitől függetlenek. Önmagában a pártoktól való távolságtartás még semmit sem jelent. A választókerületi elv alapján választott tanácstagokról tudni lehetett, hogy szűkebb környezetüket képviselik, a jelenlegiekről esetenként még ez sem derül ki. Kötődés nélkül pedig bizony egyáltalán nem könnyű érdekeket képviselni.

A régebbi képviselők szerint a tanácsi időszakban konkrétabb volt a feladatuk. Korábban sok minden épült a faluban, jobban haladtak, a mostani helyzetet a korábbival szemben így topogásként élik meg.

A polgármester szerint az is szokatlan, hogy a korábbi fejlesztésekből nem kis részt vállaló munkahelyek mára egyáltalán nem partnerek. Régebben be-beszálltak az útépítésbe, vízvezetésbe, anyaggal, gépekkel segítettek. Ma viszont annak is örülni kell ha nem küldenek el sok embert. Így aztán inkább csak álmodozás például a gáz bevezetése, nélkülük annak megoldása szinte lehetetlen. A helyükbe lépő, szerepüket részben átvevő új vállalkozói rétegről alig beszélhetünk. Nyitott ugyan boltot, kocsmát néhány kereskedő és kocsmáros, mások állattartással, élelmiszer-feldolgozással próbálkoztak, de ők még sokára lesznek, ha lesznek egyáltalán tőkeerős polgárok.

A takarékszövetkezetben dolgozó képviselőnő szerint is kevéssé mutatkoznak a vállalkozás jelei. Akik pénzüket náluk helyezik el, azok szinte kizárólag a hagyományos takarékbetéti formákat veszik igénybe. Néhányan felvettek ugyan 100 000 forintig terjedő vállakozói hitelt, de számuk a tucatnyit sem éri el. Mindezek után meglehetősen furcsa, hogy éppen ez a falusi bank nem foglalkozik a kárpótlási jegyek forgalmazásval, ami pedig sokak számára a befektetés első lépése lehetne. Helyette viszont néhányan az elbocsátásukkor kapott végkielégités összegét igyekeznek befektetni. Van olyan asszony, aki ebből tehenet vásárolt, aminek tejleadásból származó bevétele hovatovább annyit vagy többet jelent, mint a korábbi fizetése.

A falubelieket sokat foglalkoztatja a gazdálkodás jövője. A korábban egyesített tsz felosztásának folyamata megindult, legalább 3 kisebb gazdaság lesz belőle. Az osztozkodás technikailag sem könnyű, mert a korábbi gépműhelyek, istállók mind nagyüzemre méretezettek, az pedig mégsem egyszerű, hogy egy gépszín egyik fele a következőktől az egyik gazdaságé, a másik pedig a másiké. A véleményt nyilvánító képviselő-agrármérnökök egyértelműen a kisebb szövetkezetekben látják a jövőt. A képviselő-agrármérnök 5-10-re teszik azon családok számát, akik - a korábbi tapasztalataik birtokában - megpróbálnak önállóan gazdálkodni, de a többség a szövetkezeteknél marad. A piac igényeire gyorsan reagálni képes kisszövetkezetek életképesnek tűnnek. Kisebb 30-40 hektáros tételekben igenis megéri foglalkozni vetőmagokkal, lucernamaggal, olajretekkel, olajtökkel, aminek hozadékából már tisztes jövedelem származhat. Jóllehet jelenleg sem a sertés, sem a tej nem bizonyul kelendőnek, de néhány év múlva komoly kereslet lehet rá, és akkor már abból is meg lehet élni - állította a nagy tapasztalatokkal rendelkező agrármérnök.

Egy agrármérnök-képviselőnő is a szövetkezetekre esküszik, nem is igen tudja elképzelni, hogy önállóan kezdjen gazdálkodni. A tsz útján kiépített kapcsolatok alapján viszont úgy látja, hogy egy kisebb szövetkezet piac- és életképes lehet.

Az SZDSZ orvos-elnöke szerint - ha ők kerültek volna a falu élére - sokkal többet tettek volna a vállalkozókért. "A föld alól is hoztunk volna iparosokat, kedvezményeket adtunk volna, rávettük volna őket iparuk kiváltására. " - állította. Álláspontját megtoldotta azzal, hogy jobban bevonták volna a falusiakat, ugyanakkor készséggel elismerte, hogy a lakosság ugyancsak közömbös, inkább a sült galambra vár.

A testület tagjai közül a polgármester és az alpolgármester iskolaigazgató szinte maradéktalanul optimisták. Az előbbi szerint jók a falu lehetőségei, ő különösen nagy fantáziát lát az agrárszférában és abban is reménykedik, hogy a korábban létesített új munkahelyek magukra találnak. Mindketten reménykednek abban, hogy a tervezett kommunális fejlesztések után elnyerik a városi rangot. A többször idézett agrármérnök velük szemben sokkal szkeptikusabb a cím megszerzésének lehetőségében, vélekedése szerint ehhez még nagyon sok minden hiányzik.


1992