JÁSZBERÉNY SZOCIÁLIS TÉRKÉPE
(részletek)

Társadalomtörténeti vonatkozások

A város történetét feldolgozó munkák több karakteres szociális folyamatot illusztrálnak. Közülük Fodor Ferenc műve tartalmazza a leggazdagabb példatárat. Demográfiai adatokat elemezve kiemeli a jászok (és benne természetesen Jászberény) magas szaporodási rátáját, amely mind a XVIII, mind a XIX. században jellemzőnek bizonyult. A születésszámok a jelentős halálozási arányszám ellenére számottevő népszaporulatot eredményeztek. Az így keletkezett túlnépesedés levezetésére a kitelepülés volt a legalkalmasabb eszköz. Ezt különösen a Kiskunságban, kevésbé a Nagykunságban és más alföldi térségeken való megtelepedés jellemezte. A túlnépesedést és az elvándorlást azért érdemes külön kiemelni, mert évszázadokon keresztül - sajátosat ugyan - de mégis megoldást jelentett a túlnépesedésből származó szociális feszültségek kiküszöbölésére.

A századfordulótól, ill. a két világháború közötti időszakban lényegesen módosult a korábbi kép. A század első éveiben már valamelyest csökkent a születési ráta, ami viszont változatlanul magas halálozási arányszámokkal párosult. Különösen sokan estek áldozatul az egykoron tipikus magyar betegségnek tartott gümőkórnak. A korábban jellemző elvándorlási késztetés csökkent, a város egyre kevésbé tudta "exportálni" szociális gondjait. A modernizáció követelményeivel lépést tartani, illetve váltani nem tudó helyi gazdaságszerkezet egyre kevésbé, vagy egyáltalán nem volt képes kielégíteni a foglalkoztatási igényeket. A helyi munkahetőségek hiánya munkanélküliséghez, a foglalkoztatási problémák akuttá válásához vezetett, melynek egyik példája volt a több szerző által megörökített emberpiac. A problémák felgyülemlését jelzi, hogy a város vezetése a harmincas években közmunkák és ínségakciók szervezésével próbált enyhíteni a gondokon. A segítségnyújtás másik formája az önszerveződő mozgalmak tevékenységén alapult. A városban 72 különböző céllal működő egyesület működött, jelentős hányaduk karitatív tevékenységet vállalt és végzett. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni közülük a Keresztény Nőegylet, a Gimnáziumi Szegény Tanulók Segélyező Egyesülete, az Izraelita Nőegylet, az Ipartestület Segélyegylete, a Gyermeksegítő Egyesület szociális munkában való részvállalását.

A kutatók véleménye megoszlik a városi lakosság rétegződéséről. A XVIII - XIX. század tényanyagára koncentráló Fodor Ferenc meglehetősen kiegyensúlyozott állapotokról számol be. A városban nem alakult ki szélsőséges mértékű vagyoni differenciálódás: sem az elkülönülést eredményező meggazdagodás, sem feszültségeket okozó elszegényedés nem következett be. Mindazonáltal éppen ő emeli ki, hogy 1760-ban Török János plébános javaslatára ispotály létesítését határozta a tanács a gyámoltalanabb és feleségtelen koldusok elhelyezésére.

A századforduló időszakától már határozottabban megmutatkoztak a városban a vagyoni és rétegződésbeni differenciálódás jelei: a peremek "ősi állapotban" maradtak, ezzel szemben kialakult egy kicsiny városiasodó mag. Az utóbbiban, különösen a III. (az egykori Borsóhalmi úti főútvonal és környéke) és a VI. kerületben (mai Rákóczi u. és környéke) tömörült az intelligens, szellemi foglalkozású réteg, míg a peremeken lakók többsége mezőgazdaságból és részben ipari (kisipari) tevékenységből élt.

Az utóbbi négy-öt évtized jellemző folyamatai

A második világháború a várostól is súlyos áldozatokat követelt, hatása a szociális problémák kiéleződésében is érvényesült. A hadieseményekből és a hadifogságból származó emberáldozatokkal szemben mindenképpen szerényebb volt az anyagi veszteség. Szerencsére a front gyorsan áthaladt, így e téren viszonylag kevesebb kár keletkezett a városban.

A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején negatív és pozitív tendenciák egyaránt érvényesültek. Az irracionális mezőgazdasági politika hatásai helyben is érvényesültek. A frissen földhözjuttatott, korábban gazdálkodási tapasztalatokkal alig rendelkező parasztokból megszervezték az első tsz-t (Kossuth), a többi gazdálkodóval szemben viszont ugyanúgy érvényesítették az erőszakos eszközöket, mint az országban másutt. (kuláklisták, rekvirálásszerűen végrehajtott beadás stb.) Ellentétes fejlemény eredményeként jelentős változás következett be a gazdaság- és foglalkoztatásszerkezet megújításában. Elsősorban katonai megfontolásokból ugyan, de az ötvenes években két jelentősebb üzem települt meg a városban. A Hűtőgépgyár és az Apritógépgyár jelenléte más ipari termelőegységekkel kiegészülve évtizedekig megoldást jelentett a város és nem kis részben a környék foglalkoztatási gondjaira. A városra az 1990-es népszámlálás idején sokkal inkább a környékbeliek alkalmazása volt jellemző, mintsem az innen való eljárás. Habár az a tény, hogy 3160 bejáróra 939 eljáró jutott nem tekinthető jelentéktelennek. A bejárók és eljárók összetétele eltéréseket mutat. Az utóbbiak közül 561 a fizikai és 378 a szellemi, a bejárók között 2551 a fizikai és 609 a szellemi foglalkozásúak száma.

A lakosság rétegződésében szintén jelentős változások történtek. A negyvenes években végrehajtott államosítások, majd az 1960-as téeszesítés jelentős vagyontól fosztotta meg a korábban földdel és egyéb ingóságokkal rendelkező rétegeket. A jelentős vagyonnal rendelkezők termelőeszközeit, földjét elvették, házukat államosították, ami az előbbiekben jelzett polgárosuló réteg lepusztulását, visszaszorulását eredményezte. E tény szociális szempontú vonzata az, hogy az önszerveződésen alapuló segítségnyújtás szinte teljes mértékben eltűnt. (Ez alól csak az utóbbi egy-két év kezdeményezései: a Caritas Alapítvány, a SZETA alapítvány, és a kanadai állampolgárok önzetlen segítsége jelentenek kivételt.) A jelszóként meghirdetett egyenlőség egyre szélesebb mértékben hatott, és sokkal inkább vált a nélkülözők egyenlőségévé, mintsem a jólét irányába haladóké. A szemlélet megnyilvánulásaként például előtérbe kerültek telepszerű, tömegigényeket kielégítő lakásmegoldások. A felépítésük idején mintaszerűnek titulált Kossuth, Nádor, Szövetkezet utcai lakótelepek és későbbi, bizonyos mértékig emberszabásúbb utódaik egy része napjainkra a szociális problémák gyűjtőhelyévé vált.

Újabb keletű jelenség a vagyoni differenciálódás sokféle megnyilvánulása. A hatvanas évek végétől a népesség egy részének fokról-fokra egyre több alkalma adódott a lakossági felhalmozásra, amely kezdetben csak igényesebben épült családi házakban és nyaralókban mutatkozott meg. A későbbiekben már többféle forma érvényesült, az utóbbi évtizedben és években pedig különféle jövedelemtermelő vállalkozásokba való befektetések is jelentkeztek. A differenciálódás természetes módon az ellenkező irányban is hatott: bizonyos rétegek képtelenekké váltak a bekapcsolódásra, esetükben lényegében a hatvanas évek végétől fokozódott, mind nyilvánvalóbbá vált a leszakadás, az elszegényedés veszélye. Problémáik megoldására központilag kezdeményezett, államilag jóváhagyott, illetve ellenőrzött megoldásokat alkalmaztak. Ezek az emberek nemegyszer funkcionáriusok és mások által kegyet gyakorolva szakszervezeti, vállalati segélyezésben részesültek, szaporították a kórház fekvőbetegeinek számát, a későbbiekben pedig a tanács, majd az önkormányzat vagy éppen a munkaerőszolgálati iroda páciensei lettek.

Végül itt kell kitérni az egyik legtöbb gondot jelentő réteg, a cigánylakosság helyzetére. Összlétszámuk 820, a lakosság 2,67 %-át teszik ki, ami alatta marad az országos és különösen a jóval magasabb környékbeli átlagnak. A cigányok közül mindössze 57-en beszélnek cigány nyelven. Az utóbbi tény is jelzi, hogy a város cigány lakói nagymértékben differenciálódtak, szép számmal vannak, akik sikeresen váltottak életformát és konszolidált viszonyok között élnek. Velük szemben nagy gondot jelentenek azok, akiknek ez nem sikerült. Ők közvetlen környezetük, az egészségügyi, az oktatási, a szociális, a rendőrségi szervek számára folyamatosan gondokat okoznak.

A népszámlálási adatok összevetéséből adódó következtetések

A lakosság számának iméntiekben bemutatott változása stagnáló tendenciát mutat. A múlt század utolsó évtizedeiben a közigazgatási szerepkör elvesztése eredményezte a legjelentősebb megtorpanást, századunkban a különféle irányú mozgások inkább kiegyenlítették egymást. Az utóbbi 3-4 évtizedben erőteljesen csökkent a tanyai lakosság részaránya. 1960-ban még városunk minden negyedik lakója (26,2 %) külterületinek számított, addig 1990-ben már csak minden tizennegyedik (7,05 %) tartozott ebbe a kategóriába.

Másirányú mozgásként jelentkezett az el- és bevándorlás. A várost elhagyókkal szemben folyamatosan utánpótlást jelentenek az elsősorban a környékről betelepülők. Csak az ő beáramlásuk magyarázza a lakosság számának egyenletes stagnálását, hiszen a nyolcvanas években a halálozások száma már meghaladta az élveszületésekét.

A város korfáján a 15 éven aluli korosztályok arányának szinte folyamatos apadása, a középkorosztályok csekély elmozdulásai mellett az idősek jelentős számú növekedését mutatják a népszámlálások adatai.

1. sz. tábla A népesség korösszetételének alakulása

	1949	1960	1970	1980	1990
férfi	13247	14953	14276	15181	14100
nő	14254	15371	15488	16211	15361
0-14	7068	7355	6245	6886	5771
15-39	10038	11372	10858	11021	10362
40-49	6603	7184	7231	7861	7519
60-	3819	4413	5430	5634	5809

Az időskorúak jelentős hányada (2694 - 46,4 %) 70 éven felüli, akik túlnyomó többsége nyugdíján kívül egyéb jövedelemre alig számíthat. Ugyanez vonatkozik a 80 éven felüliekre, akik közül 634 a nők és 242 a férfiak száma. Az időskorúak közül mintegy 800-an részesülnek valamilyen szervezett ellátásban (házi gondozás, szociális étkeztetés, idősek klubja, gondozóház, öregek napközi otthona, szociális otthon). A különböző formák közül a jelenleg 95 férőhellyel működő szociális otthonban mutatkoznak a legszűkebb keresztmetszetek: 1991 végén 35 várakozót tartottak nyilván.

A családok állapotában bekövetkezett változások

Dominánsnak az 1-2 gyerekes házaspárok mondhatók, meglehetősen magas a gyerek nélküli, szerény a többgyerekesek részesedése. Az élettársi kapcsolatok 3 %-os aránya semmiképpen sem jelentős, annál sokkal hangsúlyosabb a csonka családok csaknem 14 %-os jelenléte. Közülük minden bizonnyal annak a 385-nek a helyzete a legkritikusabb, amelyben 2 vagy több gyerek csak az anyjával vagy az apjával él együtt. A háromnál többgyerekes családegységek állapotát jelzi, hogy minden ötödik esetben csonka családban, vagy élettársi viszonyban élnek a gyerekek. (466 esetből 92)

Adataink szemléletesebbé tétele érdekében a város adatait más városokéval is egybevetettük. A kiválasztás során néhány hasonló, a különbségek érzékeltetése érdekében más karakterű városokat is választottunk.

2. sz. tábla A 15 évnél idősebbek családi állapota a kiszemelt városokban

	Jászberény	Szolnok	Cegléd	Nagykőrös	Salgótarján	Balassagyarmat
Férfiak
Nőtlen	2714	7127	3379	2904	3862	1711
Házas	7409	18695	8823	5925	11975	4516
Özvegy	461	910	529	424	625	241
Elvált	565	2084	940	654	1197	280
Összes	11149	28816	13671	9807	17659	6848
Nők
Hajadon	2106	5722	2420	2303	2969	1193
Házas	7434	18604	8887	6016	12159	4547
Özvegy	2230	4475	2940	2049	3504	1200
Elvált	771	3316	1399	1021	1820	625
Összes	12541	32117	15646	11389	20452	7565

Az összevetések alapján feltűnőek a hasonlóságok. A nőtlen férfiak száma minden városban magasabb, mint a hajadon nőké. Ettől sokkal kirívóbb különbség mutatkozik a megözvegyült férfiak és a nők között, hiszen az utóbbiak száma többszöröse az előbbiekének. Az elváltak között szintén a nők száma magasabb.

Az adatok szerint a Jászberényben, Cegléden, Nagykőrösön és Balassagyarmaton - a továbbiakban a kisebb városokban - nagyobb arányú az özvegység jelenléte, mint Salgótarjánban és Szolnokon (a továbbiakban a nagyobb városokban). A nagyobb városokban viszont lényegesen magasabb az elváltak részaránya, mint Jászberényben és a többi kisebb városban. Megjegyzendő, hogy a városban kevesebb az elvált férfiak száma, mint az alacsonyabb lélekszámú Nagykőrösön.

Az iskolázottság és a foglalkoztatás mutatóinak alakulása

A város ezen a területen meglehetősen nagy hátránnyal indult, hiszen 100 évvel ezelőtt a magyar városok mezőnyének végén kullogott, igen magas volt az analfabéták részaránya. Az adott foglalkoztatási gondok közepette mindenképpen problematikusnak minősül az alacsony iskolai végzettségűek magas aránya. A 18 és 45 évesek között több mint hatezer azoknak a száma, akik helyzete egyáltalán nem nevezhető megnyugtatónak! - Közülük 340-n nem végezték el az általános iskolát, 2659-n pedig csak ezzel a bizonyítvánnyal rendelkeznek. Egyáltalán nem stabil a 3446, 45 éven aluli helyzete sem, akik szintén csak szakmunkásbizonyítványt szereztek.

Az imént bemutatott nagyobb városok jelentős előnye a foglalkoztatás téren mutatkozik meg igazán: jóval nagyobb arányú a szolgáltatásokban foglalkoztatottak részesedése.(A fizikai és a szellemi foglalkozásúak aránya Jászberényben 8746:4291, Szolnokon 18702:17750.) A szolgáltatási, az ún. tercier ágazatok köztudottan kevésbé válságérzékenyek, mint a tradicionális ágak. A város ipari foglalkoztatásban mutatott előnyös pozíciója a közelmúltban még jelentős erénynek számított, ma ezt már nem lehet ilyen pozitíven értékelni. Az utóbbi évek tendenciái egyértelműen arra utalnak, hogy a város iparának foglalkoztatásban betöltött szerepe lényegesen korlátozottabb, mint a korábbiakban volt. A többi kisebb várossal is összevetve feltűnően kevesen dolgoznak a közlekedésben és a postán, jobb pozíciót mutat a kereskedelemben, a kulturális és egészségügyi szolgáltatásban foglalkoztatottak részesedése. A személyi, gazdasági és egyéb szolgáltatásban foglalkoztatottak relatíve alacsony száma egyebek között az igazgatási, pénzügyi stb. ágak szerény jelenlétére utal, amiben az utóbbi két évben sem történt jelentősebb elmozdulás.

A bemutatott adatokból alig érzékelhető viszont az a változás, amely a privatizáció nyomán alakul. Így csak annyit állíthatunk, hogy ma már ez a szféra néhány területen komoly részesedéssel bír (kereskedelem, bizonyos szolgáltatások), de a tényleges jelentőségét, a szociálpolitikára, illetve a foglalkoztatásra gyakorolt hatását csak hiteles adatok birtokában lehet majd megbecsülni.

Lakáshelyzet

Az utóbbi évtizedek egyik sokat hangoztatott szociális gondja a lakásproblémák rendezetlensége volt. Az ötvenes és a hatvanas években szinte kizárólag csak a mennyiségi lakásporblémák megoldására koncentráltak, a 70-80-as évektől már megoszlott a figyelem, a minőségi igények kielégítése is előtérbe került. A lakásügy rendezésére jelentős állami eszközöket és hiteleket fordítottak. Az adott lakáspolitika következtében jelentős minőségi (és szerényebb mennyiségi) változás következett be az utóbbi évtizedekben. Kényelmesebbek, komfortosabbak lettek a lakások, javult a felszereltségük. (Sőt még a táblázat adatainál is jobban, hiszen a vezetékes gázzal való ellátottság adatai lényegesen jobbak, mint 1990-ben voltak.)

A lakásellátottság korábbi javulásához képest jelenleg ezen a téren az átmenet jegyei ugyanúgy jellemzőek, mint a megtorpanásé. Ennek jellemzői a következők. Az utóbbi években folyamatosan csökkent a lakásépítések száma; az 1987-ben épült 200 lakással szemben évről-évre kevesebb készült el, tavaly pl. csak 140 lakást fejeztek be, idén pedig már csak mintegy 60-70 elkészültével számolnak.

A lakásfront megtorpanásának hátterében figyelemre méltó jelenségek húzódnak meg. A korábbi évek puha hiteleivel szemben a kemény hitelfeltételek (kamatadó) bevezetésével a lakosság túlnyomó többsége rövid időn belül megvásárolta saját lakását, amit lassan követ a piaci viszonyok kialakulása. A városban meglehetősen nagyszámú lakás áll üresen, az ingatlanok piaci forgalma nem élénkült meg. Ezzel együtt bizonyos, hogy a bennünket legközvetlenebbül foglalkoztató rétegek (fiatalok, alacsony jövedelmük) egyre nehezebben találnak megoldást lakásgondjaik megoldására.

Az önkormányzatnál jelenleg 195 a nyilvántartott lakásigények száma, további 40-50 igénylő minőségi cserére vár. Igényei kielégítését csak a 713 önkormányzati bérlakás megüresedése esetén lehet biztosítani.

A lakáshasználat szociális vonatkozásaira utalnak a különféle hátralékok. A Városgazdálkodási Vállalatnál 1990 végén 350 000,- volt a lakbér, 150 000,- a fűtési díj, 100 000,- a vízdíj és 650 000,- forint a ki nem fizetett lakáshasználatba-vételi díj összege. Egy évvel később 161 lakbérhátralékos tartozott 433 000 forinttal.

A vízdíjhátralékok terén korábban szerényebb összegek jelentkeztek. 1989 végén 47 478,- 1990 decemberében pedig 68 544,- forinttal tartozott mintegy száz család a Víz és Csatornaműveknek. A vízdíjak emelésével és az új módosított beszedési formák alkalmazása nyomán 436 hátralékos 381 000 forinttal tartozott 1991 végén.

A kifizetetlen villanyszámlák terén mutatkoznak meg legjobban a lemaradások. Az 1989 decemberére összegyűlt tartozás egy év alatt több mint háromszorosára nőtt, így 1990 végén 290 000 forint hiányzott az Áramszolgáltató Vállalat pénztárából. Ezzel szemben egy évvel később már 2 000 000 forint volt a tartozások összege.

A szociális térkép elkészítéséhez kapcsolódó vizsgálatról és annak eredményeiről

A 1992 május-júniusában A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak közreműködésével 1030 háztartásra és az ezen háztartásokhoz kötődő-tartozó 2920 személyre vonatkozó kérdőíves felvételeket készítettünk.

Foglalkoztatási kérdések, a háztartások helyzete

A megkérdezettek közül 1142-en dolgoztak, a munkanélküliek száma 164 volt. Az inaktívak közül 786 nyugdíjast, 529 tanulót, 91 háztartásbelit és 226 egyéb segítő családtagot vettünk számba.

A foglalkoztatási adatokból szembeötlően kitűnik az az elmozdulás, amely az utóbbi néhány évben végbement. A népszámlálás idején még 43,4 %-os az aktív keresők aránya és elhanyagolható mennyiségű munkanélkülit vettek nyilvántartásba. A vizsgálat idejére viszont köztudottan megnövekedett a munkanélküliek száma, amit a felvétel pontosan nyomon követett. A Munkaügyi Központnál 1992 júniusában regisztrált 1287 munkanélküli közül 12,7 %-a került be a mintába.

A kerületi bontás viszonylag kis eltéréseket mutat, ami különösen a munkanélküliek esetében szembeötlő. A 4,5,6,8,10. választókerületben magas a dolgozók aránya, ezzel szemben az egyik tanyaiban (14) a legalacsonyabb. Nagyobb eltéréseket mutat a nyugdíjasok megoszlása. Részesedésük kiugróan magas a 2-ben, megközelíti ezt az értéket a 14.-ben, kicsi a részesedésük az 5, 10, 13-ban. Az utóbbi háromban a legmagasabb a tanulók részaránya és csak ezekben a kerületekben haladja meg részesedésük a nyugdíjasokét.

A vizsgált családoknál két generáció együttélése volt a legjellemzőbb (527 eset, 51 %). A további variációk kisebb elemszámmal fordultak elő. Gyakori találkoztunk a házaspárokból álló háztartással (222 eset 21 %), meglehetősen nagyszámú egyszemélyes háztartást (170 eset, 16 %) és ritkábban háromgenerációs együttlétet (98 eset - 9 %) regisztrálhattunk. A megkérdezettek és a kérdezőbiztosok ítélete alapján 20 esetben az együttélés különféle kényszerítő elemekkel párosult.

A háromgenerációs háztartásokban 65 nyugdíjas korú nő és 30 férfi él. Ezek a háztarások 29 aktív keresővel szemben 51 nyugdíjast, 16 munkanélkülit, 35 tanulót és 26 négy éven aluli gyereket foglalnak magukba. A háromgenerációs háztartások lakásviszonyai kielégítőnek tűnnek, problematikusabbnak látszik a jövedelmi helyzetük: 36 háztartás tagjainak átlagos jövedelme a létminimum alatt, 56-é pedig annak közelében helyezkedik el. Ennek ellenére mindössze 3 háztartás tagjai részesülnek rendszeres segélyben, rendkívüli segélyt pedig egyetlen esetben sem regisztráltak. A 98 háztartás közül 3 jövedelmi és négy szociális helyzete minősült kritikusnak, de további 14-ét találták olyannak, amely hasonló állapotba kerülhet. A többgenerációs háztartások viszonylag elfogadható környezetben élnek: mindössze két háztartás él leromlottnak ítélt környezetben. Békésnek nevezhető a szomszédokkal kialakított kapcsolatuk, hiszen egyetlen állandósult konfliktus sem került be a jegyzőkönyvekbe. Enyhébbnek minősített zavaró körülmény négy esetben fordult elő, heten pedig elzárkóztak attól, hogy minősítették a szomszédokkal kialakított kapcsolataikat.

Több probléma nehezíti az egyszemélyes háztartások vitelét. A 170 egyedül élőből 112 volt nyugdíjas. Esetükben különösen problematikus annak a 45, hetven éven felüli nőnek a helyzete, aki ilyen feltételek mellett él. Az ide tartozók között viszonylag magas a munkanélküliek (11) és a leszázalékoltak (11) aránya. Kétötödük él komfort nélküli családi házban, a többiek lakásviszonyai kedvezőbbek. 20 háztartásban súlyos, vagy felügyeletre szoruló beteg van, az elmúlt évben 12 esetben részesültek jelentősebb orvosi kezelésben. A megkérdezettek közül 27-en a létminimum, 93-an a társadalmi minimum alatt élnek. A felvételt készítők megítélése szerint 35, ill. 37 háztartás vagyoni-jövedelmi és szociális helyzetét ítélték rossznak vagy problematikusnak. A 12, ill. 5 kritikusnak minősített esettel szemben csak hatan részesülnek rendszeresen segélyben.

A szociális és jövedelmi helyzet néhány jellemzője

A kapott eredmények ismertetése előtt érdemes emlékeztetni arra, hogy mind a megkérdezettek, mind a kérdezőbiztosok minősítették a háztartások helyzetét. A megkérdezettek vélekedése szerint csaknem minden harmadik háztartás a létminimum alatt marad. A társadalmi minimumot alapul véve pedig közel kétszerannyian ítélték kritikusnak a helyzetüket. A következő kategóriában megfordult az arány, s csak egy meglehetősen szerény hányad látta jövedelmi szempontból biztonságosnak helyzetét. (3. sz. tábla)

3. sz. tábla A jövedelmi helyzet megítélése a megkérdezettek szerint

	Létminimum		Társadalmi minimum
	szám	%	szám	%
Alatta marad	282	27,4	632	61,4
Meghaladja	625	60,7	346	33,6
Lényegesen meghaladja	111	10,8	48	4,7
Többszörösen meghaladja	12	0,1	4	0,01

A szociális munka mindennapjaiban jártas kérdezőbiztosok ítéletalkotása némileg eltért a felkeresettek vélekedésétől. (4. sz. tábla) Nagyon kevés háztartást soroltak a kiemelkedő jövedelműek közé, lényegesen jobbnak ítélték a szociális helyzetet a jövedelminél. Ítéleteik alapján kritikusnak minősíthető az a közel kétszáz háztartás, helyzete, amely problematikus és segítségre szorul. (Ha az utóbbiakhoz hozzáadjuk a kritikus helyzetűeket, akkor együttes számuk már nem jár messze azoktól, akiknél az egy főre eső jövedelem a létminimum alatt marad.)

4. sz. tábla A jövedelmi és szociális helyzet megítélése a kérdezőbiztosok szerint

Jövedelmi helyzet			Szociális helyzet
	Szám	%		Szám	%
Rossz	29	2	Kritikus	41	3
Problematikus	182	17	Problematikus	148	14
Elfogadható	516	50	Problémáikat megoldják	840	81
Jó	281	27	Problémamentes	1	0
Kiemelkedő	22	2

Mindent egybevetve a város lakóinak 20-25 %-a él veszélyeztetett, vagy már kritikus helyzetben. Közülük különösen kritikus annak a 2-3 %-nak - a városra kivetítve mintegy 6-900 lakosnak - az állapota, ahol mindennapi szükségleteik terén is nélkülözni kényszerülnek. A lakosság fele vagy valamivel nagyobb aránya elfogadható, a kiegyensúlyozottól az időnként problematikusig jellemezhető tüneteket mutatott. Végül a fennmaradók (20 % körül) feltételezhetően konszolidált életviszonyokat tudhatnak maguk körül, de igazán kiemelkedőt kevesen.

Lakás- és egészségügyi viszonyok

A város települési jellegzetességei bizonyos mértékig visszatükröződnek a felvételeken is. A korábban karakteres szerepet játszó külterületek jelentősége nagymértékben csökkent. A hagyományos tanyai jelleg ma már alig jellemző, helyette családi házas, ill. a telepszerű, többszintes beépítés dominál.

A vizsgálat alapján sem rögzíthetünk olyan adatokat, amelyek krónikus szociális gondokkal küszködő gócok és telepek kialakulásáról tanúskodnának. Nem elhanyagolható viszont annak a 18 háztartásnak az állapota, amelyeket véglegesen leromlott környezetűnek ítéltek. További 125 esetet pedig csak átmenetileg elviselhető környezetnek minősítettek. Együttes számuk tömbszerűen jelentkezve magában hordozza slumosodás lehetőségét. (Kossuth utca, Munkás utca körzete)

A lakásviszonyok terén kiegyensúlyozottabb a kép. A megkérdezettek háromnegyede tulajdonosa, vagy résztulajdonosa annak a lakásnak, ahol lakik. Szerény a bérlők aránya, szinte elhanyagolható mértékű az albérlőké, akik közül 27-n kerültek a lajstromba. Hasonlókat tapasztaltunk a lakások minőségi jegyeit firtatva. A megkérdezettek kétharmad-egyharmad arányban laknak családi házban, ill. telepszerűen épült vagy többszintes lakásban. - A város korábbi, a lakótelepek építésében mutatkozó lemaradásából, így hovatovább előny származhat. Ez a lakásállomány jobban megfelel a nyugat-európai normáknak, mint több nagyváros, nem kevés szociális gondot felhalmozó nagy tömegeket magába foglaló lakótelepe.

A családi házak dominanciája mellett további pozitívum, hogy a lakások csaknem 80 %-a korszerű, sőt többségük összkomfortosnak minősített, jól felszerelt lakásegység. Korántsem elhanyagolható viszont a komfort nélküli lakások száma, melyek túlnyomó része családi házak. A lakások felszereltsége és a jövedelmi viszonyok közötti összefüggések meglehetősen heterogén képet mutat. Az alacsonyabb jövedelem és a lakások felszereltsége között meglehetősen lazák a kapcsolatok. Jóllehet inkább az alacsonyabb jövedelműek laknak rosszabb komfortfokozatú lakásegységekben, de ez korántsem érvényesül következetesen.

A 2920 vizsgált személyből 644-t találtak olyannak, akiknek valamilyen okból jelentősebb orvosi segítségre volt szüksége. Az érintett személyek közül a 40 súlyos és a 82 felügyeltet igénylő esete a legkritikusabb. Enyhébb megítélés alá esik a 387 folyamatosan kezelésre szoruló és az a 135 beteg, aki az elmúlt évben jelentősebb kezelést kapott.

A térbeli vonatkozású mentális kapcsolatokra vonatkozó kérdésekre kapott válaszok szerint a lakosok túlnyomó többsége harmonikus viszonyban él szomszédjával (84 %). Eltörpül emellett az az 59 eset, amelyekben szomszédaikkal kapcsolatos konfliktusaikat említették fel a megkérdezettek. Nem jelentéktelen az elidegenülésre utaló, "nincs kapcsolat" közel 10 %-os előfordulása.

Végül feltétlenül érdemes kitérni a vizsgálat azon tapasztalatára, amely a szociális munka mindennapi gyakorlatában hasznosítható és hasznosítandó. Nevezetesen lényegesen többen vannak olyanok, akik segélyre szorulnak, mint ahányan ebből részesülnek. A többség változatlanul csak igen kritikus helyzetben folyamodik effajta segítségért, sokak esetében hatásosabb lenne a preventív vagy a koraibb támogatás.


1992