CSALÁD, FOGLALKOZÁS, VALLÁSOSSÁG EGY JÁSZSÁGI KÖZSÉGBEN

Több évig tartó kutatómunkát folytattunk egy jászsági községben. Ennek során elsősorban a faluban ma élő családok életmódjának változásait kívántuk követni néhány lényeges vonatkozásban. E tanulmány adott keretei elsősorban a foglalkozások és a vallásgyakorlás adatainak elemzését teszik lehetővé.

A felvételeket a szóbeli kikérdezés módszereivel végezték a Jászberényi Tanítóképző Főiskola hallgatói, a kérdéseinkre kapott válaszokat magnón rögzítettük. Ahol ettől elzárkóztak - a megkeresettek egyharmadánál - ott a látogatás utáni leírásra, a beszélgetés rekonstruálására került sor. A felvételek készítésénél és feldolgozásánál a következő mintákkal számoltunk.


1. sz. minta: A nyugdíj előtt állók családjai idős korúak. Ide azok kerültek, akik az 1959-es tsz-szervezés idején voltak 21-31 évesek és a falu lakói maradtak. Közülük 25 családdal készült feldolgozásra alkalmas interjú. E minta tagjainak - a továbbiakban: idős korúak - igen változatos és gazdag történelmi múltja van. Maradandó emlékeik vannak a háborúról, volt aki emiatt jutott árvaságra. A fiatalságuk nélkülözések, az ötvenes évek megpróbáltatásai közepette telt el. 1956-ot csendben átvészelték, az idő tájt kisebb-nagyobb családi tervek megvalósításához láttak, földet, állatot, eszközöket vásároltak, szőlőtelepítésbe kezdtek. 1959 azonban keresztülhúzta ezeket a számításokat. A tsz-szervezéssel kapcsolatban a megkérdezettek fele emlékezett erőszakos cselekményre. Voltak, akik ütleggel léptek be - mondták. A tsz szervezése után sokan mással próbálkoztak. Testvéreik, rokonságuk közül számosan elmentek a faluból, sőt a megkérdezett férfiak kisebb hányada szintén megpróbálkozott ezzel. Életük meglehetősen lassan normalizálódott, a hatvanas évek egy részük számára meglehetősen kilátástalanul teltek, mások a részes művelési formák előnyeit kihasználva jobban alkalmazkodtak. Az utóbbi másfél évtized már kiegyensúlyozottabban telt el, néhányan a viszonylagos jólétből adódó lehetőségeket is ki tudták használni.


2. sz. minta: Középkorú családok, középkorúak. A kiválasztásnál a helyi iskola két 3. osztályának tanulóit vettük figyelembe. Az oda beiratkozott 42 gyerekből 30-at sorsoltunk ki, a szüleiket kerestük fel. Többségükben az apák 35-40 közöttiek, az anyák 2-4 évvel fiatalabbak voltak. A középkorúak története sokkal egyszerűbb képlet. Ők ifjú korukban érték meg a sorsfordító tagosítást, így annak inkább szemlélői voltak, Megannyi félszeg kísérlettel megtűzdelve, de többségük foglalkozást váltott. Általában elmondható, hogy ez a csoport - néhány kivételtől eltekintve - jobban tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A faluban és azon kívül kerestek munkahelyet, s ebbe a férfiak mellé néhány nő is csatlakozott. Feladták a tanyát, beköltöztek, fokozatosan berendezkedtek az újfajta ház körüli gazdálkodási szisztémára.


3. sz. minta: Starthelyzetű családok: fiatalok. A kiválasztásnál az 1978-81-ben házasságot kötött és a faluban élő házaspárokat vettük számításba. Azért választottuk őket, hogy olyan családokat ismerhessünk meg, akiknek ugyan rövid a házasságtörténetük, de már volt kialakult együttélési tapasztalatuk. Feltételeztük, hogy nemcsak házaspárokkal. hanem gyerekeikkel is találkozunk, s ez túlnyomórészt így is volt. E minta tagjai már egy konszolidálódott világban s viszonylagos jólétben nevelkedtek. Tagjaik általában képzettebbek voltak, mint a másik két csoportban. Jellemző rájuk, hogy - különösen a feleségek - szívesebben laktak volna városokban, végül azonban férjüket és a falut választották.

A foglalkozások alakulása generációk szerint

A legtöbb megbízható információnk az idősekről gyűlt össze, esetükben három, a másik két csoportban két generáció összehasonlítására van lehetőségünk.

Az idősek esetében pontos adataink vannak a nagyszülők, szülők és gyerekeik foglalkozásbeli helyzetének alakulásáról. Így két lépcsőben elemezhetők adataink. Az idősek és szüleik összevetésében foglalkoztatásbeli helyzetüket tekintve alig van lényeges elmozdulás, hiszen egy kivétellel - kizárólag gazdálkodók voltak a szülők. Gyerekeik túlnyomó többsége pedig követte szülei példáját, 17 fiú tsz-tag volt vagy lett. Mindössze négyen vannak, akik ipai-kereskedelmi jellegű pályára léptek.

A vagyoni helyzetet firtató adataink arra utalnak, hogy ennek hatása több generáción keresztül érvényesül. Jóllehet a tehetősebbek, az egykori nagygazdák leszármazottai a tsz-szervezés óta nem rendelkeznek földtulajdonnal, úgy tűnik, mégis jobban váltottak, illeszkedtek az új körülményekhez. Unokáik harmada diplomát szerzett, városba költözött, többségük házastársa is diplomás. Az unokáik között szép számmal akadnak, akik vezetői posztokat töltenek be, államhatalmi és pártszervekben dolgoznak. A másik póluson, a földnélküliek esetében szerényebb az elmozdulás, jellemző, hogy az egyetlen diplomás utód rendőrtiszt lett, másrészt a szegényparaszt nagyszülők unokája nem szerzett szakképzettséget.

A középkorúaknál csak a házaspárok és szüleik összevetésére volt alkalmunk.

A szülők földműves-háztartásbeli modelljéhez képest jelentős elmozdulást tapasztalhattunk. A foglalkozási mobilitás a férjek esetében erőteljesebben, a feleségeknél halványabban bontakozott ki. Interjúalanyaink beszámolói alapján feltételezhető, hogy gyerekeik foglalkozásainak megválasztásában a szülők vagyoni helyzete és informáltsága esetükben is jelentős mértékben játszott közre. Hallottunk kétségbeesett menekülésszerű választásról, többszöri próbálkozásról, a mások által kínált minták követéséről. Egyik interjúalanyunk édesapja 15 hold földön gazdálkodott. A tanyasi tanító tanácsára - a tsz-szervezés közeledtére - lányát közgazdasági technikumba küldte, fiát autószerelőnek adta.

A fiatalok adatai a szülők foglalkozásának differenciálódását mutatják; a betanított munkás és a földműves-háztartásbeli házaspárok nevelték a zömmel szakmunkás-bizonyítványt, ritkán érettségi, diplomát szerzett fiaikat és lányaikat. A szülők foglalkozásától való elmozdulás lelassult, kisebb mértékű, mint a másik két csoportnál. A nagyobb mérvű, sokszor drámai változások itt nem voltak jellemzőek, a szolid, a kisléptékű mozgások domináltak.

A megkérdezettek foglalkozásainak típusai

Másfajta tagolást és másfajta eredményeket mutat, ha a foglalkozásokat tipizálva rendezzük el adatainkat. Az ahhoz szükséges szakképzettség, presztízs és a foglalkozás érvényesíthetősége képezi felosztásunk alapját. Végül is négy típust alakítottunk ki:

A - diplomás
B - jó szakmával rendelkező, középirányító, adminisztrátor
C - szakképzetlen, "kényszerszakmunkás" vagy segédmunkás
D - szakképzetlen

A típusok nemek szerinti elkülönítése számos eltérő jegyet mutat.

A férfiaknál A típusú foglalkozásúak a magasabb szakképzettséggel rendelkezők közül kerültek ki, vagy valamilyen szintű vezetői feladatot láttak el munkahelyükön. Képviseleti arányik az időseknél ritka, a fiataloknál viszonylag jelentősebb, gyakoribb előfordulású.

A B típusba soroltuk a "jó szakmával" rendelkezőket, akik olyan szakképzettséggel rendelkeztek, amelyet önállóan, illetve a munkahelyen és a másodok gazdaságban jól lehet hasznosítani. Ezek aránya részben az utóbbi évek konjunkturális helyzetét kihasználva határozottan megugrott a fiatalabbak körében.

A C típusba sorolás alapját esetünkben a választási kényszer képezte. A gépkocsivezetést sokan szakma helyett vagy tanult szakmájuk értékének, érvényesíthetőségének devalválódása következtében választották. E foglalkozások további jellemzője, hogy kevésbé érvényesíthetők a második gazdaságban, kisebb a megbecsültségük, ázsiójuk. A középkorúaknál ez a típus a leggyakoribb. A fiataloknál jóval szűkebb ez a kör, hiszen a foglalkozások kiválasztásánál már több alternatíva állt előttük.

A D típusba azok kerültek, akik nem szereztek szakképzettséget, életükben a családi gazdálkodásból a termelőszövetkezetben, iparba való átlépés jelentette a váltást. Ők kötődnek legerősebben a hagyományos paraszti keretekhez, de munkavállalók lévén ez mégis lényegesen különbözik szüleik megoldásaitól. A középkorúak közül ide soroltaknál mindez oda vezetett, hogy mára elszegényedtek, számos szociális és életviteli probléma gyűjtőhelyei ezek a családok.

A feleségek - a középkorúak és a fiatalok esetén - magasabb iskolai végzettségűek férjeiknél. Mindezek ellenére választási alternatívájuk összességében szerényebb. Kevés a jól érvényesíthető foglalkozás. Gyakorta inkább kiegészítik férjeiket. (1. sz. tábla)

1. sz. tábla Foglalkozástípusok áttekintése és megoszlása

Típus	IDŐSEK N=25		KÖZÉPKORÚAK N=26		FIATALOK N=21
	Férfi	Nő	Férfi	Nő	Férfi	Nő
A
Diplomás	-	0	1	2	1	2
Középvezető	1	1	2	-	3	2
B
Jó szakma	4	-	6	-	8	-
Adminisztrátor	2	-	3	-	6	-
C
Kényszerszakma	-	1	8	5	1	11
Szakmunkás	1	-	6	-	8	-
D
Szakképzetlen	19	21	3	16	-	-

A nőknél az A típusba soroltak az értelmiségi kategóriát képviselik, pedagógusokat, óvónőket, üzemgazdászokat soroltunk ide.

A B típusba soroltakat elsősorban munkavégzésük körülményei miatt határoltuk el a szakmunkások csoportjától. Többségük érettségizett, irodában, hivatali munkaidőben dogoztak, ami jól egyeztethető az otthoni elfoglaltságukkal. Délben haza tudtak menni ebédelni, állatokat etetni, a gyereket elindíthatták iskolába stb. Az sem közömbös, hogy e munkakörök betöltése bizonyos rangot, "tiszta, könnyű munkát" jelent a faluba. Arányuk a fiatalok körében a legjelentősebb.

Még számottevőbb a fiatalok előnye a C típusban, ahol még inkább jelentkeznek a képzettségből adódó előnyök. A feleségek esetében a szakmával rendelkezés mégis inkább a férfiaknál részletezett "kényszerszakmákkal" rokon jelenség. Többnyire egy körülhatárolt feladat betöltésére képesítették, a helyi munkaerőpiac túlkínálata miatt szerény javadalmazásúak.

A D típusba sorolt szakképzetlenek az időseknél jelentkeznek a legmagasabb arányban. Ezen asszonyok helyzete igen labilis, nagymértékben függ férjeik keresetétől. Jobb helyzetűnek számítanak a bedolgozók, akik keresettel bíró, dolgozó nők. Olyan háziasszonyok, akik gyerekek nevelői, gondozói és a háztáji kiszolgálói gyakran egy személyben.

A foglalkozások megoszlása és a párválasztás összefüggései

A következőkben az ismertetett típusok felhasználásával a foglalkozások és a párválasztás összefüggéseit világítjuk meg. Három változat alakulását kísérhetjük nyomon.

A besorolások értelmezéséhez tartozik, hogy homogámiának ítéltük, ha a férjek és a feleségek azonos foglalkozástípusba tartoztak. A férjek "lefelé" házasodásáról beszéltünk, ha alacsonyabb típusba sorolt feleségük van, "felfelé" házasodásukról, ha feleségeik foglalkozási típusa előbbre sorolódott.

Adataink jelzik, hogy igen erőteljes a homogámia igénye. (2. sz. tábla) Az azonban némileg meglepő, hogy ez éppen az időseknél és a fiataloknál a legnagyobb mérvű.

2. sz. tábla A párválasztás és a foglalkozástípusok összefüggései

Férj-feleség	Idősek	%-ban	Középkorúak	%-ban	Fiatalok	%-ban
A-A	-		1		-
B-B	1		2		5
C-C	-		1		7
D-D	19		2		-
Homogámia összesen	20	80	6	23,2	13	62,0
A-B	-		1		1
A-C	-		-		1
A-D	1		-		-
B-C	-		2		3
B-D	2		2		-
C-D	-		13		-
Férjek „lefelé” házasodása összesen	3	12	18	69,2	5	24,0
B-A	1		-		1
C-A	-		1		-
C-B	1		-		2
D-C	0		1		-
D-B	-		-		-
Férfiak „felfelé” házasodása összesen	2	8	2	7,6	3	14,0

A "hasonló a hasonlóhoz" elv jól érvényesült, ezen belül pedig az, amikor a jó szakmunkás középirányító feleséget, a kényszerszakmunkás férj szakmunkásfeleséget választott. Ezekben az esetekben a foglalkozás presztízse és az iskolai végzettség mintegy kiegyenlítették egymást. Úgy tűnik, a fiatalok párválasztásában változatlanul jelentősek a státusból adódó presztízs-szempontok, amit lakóhelyi választások endogám tényezői tovább erősítettek Feltűnő, hogy nemcsak az azonos presztízsű, hanem a helybéli jövendőbelit részesítették előnyben.

A középkorúaknál a férfiak "lefelé" házasodása tekinthető dominánsnak. Ennek leggyakoribb példája a gépkocsivezető (+ kényszerszakma) és a háztartásbeli házaspár. A középkorúak házasodási rendje átmenetet képez. Esetükben megváltozott a korábbi értékrend, de az új, fiatalokra jellemző választások még nem alakultak ki.

A vallásgyakorlás szerepe a családok életében

Az interjúk készítése során az egyházi szertartásokhoz kapcsolódó alapadatok megismerését tartottuk elsődlegesnek. A hitoktatásban való részvételről, a házasságkötésekről, a keresztelőkről, a bérmálkozásokról és a névadók módjáról akartunk képet kapni. Ezen túl a megkérdezettek többsége minden kérdezés nélkül kifejtette, indokolta, példákkal támasztotta alá álláspontját. Szóba került a hívők és a nem hívők, az egyház és a párt viszonya és sok egyéb rokon kérdés.

Ezzel együtt az érvényesülő elhallgatási, eltitkolási motívumok nyilvánvalóan befolyásolják áttekintésünk érvényességét. Voltak, akik kelletlenül, vonakodva válaszoltak, mások meglepően nyíltan beszéltek olyan kérdésekről, amelyet gyakorta kerülni szoktak.

3. sz. tábla A vallásgykorlás néhány mutatója a vizsgált populációban

Forma	Idősek N=25	Középkorúak N=26	Fiatalok N=21
Templomi esküvő	20	20	4
Nem volt templomi esküvő	-	1	13
Nincs adat (nem válaszolt)	2	5	4
Keresztelő volt	-	18	4
Nem volt keresztelő	-	3	15
Nem válaszolt	-	5	2
Hittanra járt a gyerek	18	11	-
Nem járt hittanra a gyerek	1	9	-
Nem válaszolt	6	6	-
Gyermekül bérmálkozott	13	-	-
Gyermeküknek egyházi esküvője volt	9	-	-

A 3. sz. tábla alapján két tényt rögzíthetünk nagy biztonsággal. Kitetszik, hogy a vallásgyakorlás lényeges szerepet játszik, másrészt jelentősége, a családok életére gyakorolt hatása generációkról-generációkra csökkent. Mindez eltérő módom jelentkezik az egyes csoportoknál. Kétségkívül az időskorúaknál a legjelentősebb a vallás szerepe. Szocializációjukban a kialakult szokásrend érvényesült, s nem az, amit a hitoktatással, rendszeres vallásgyakorlással sajátítottak el.

Az idősek vallásgyakorlását, kötődését jelentősen befolyásolta környezetük. Lakóházaik külsejét ritkán látni erre utaló jeleket, de a lakásokban rendre találkoztunk feszületekkel, vallásos tárgyú képekkel, festményekkel, szobrokkal. Gyerekkoruk fontos - esetenként kizárólagos - olvasmányai voltak az imakönyvek. Ezeket nem is annyira a gyerekek olvasták, hanem nagyszüleik, szüleik olvastak fel számukra azokból.

Az idősek életében lényeges szerepe volt a felekezeti különbségeknek. Azon túl, hogy jászoknak, a község lakóinak tartották magukat, nem kevésbé lényeges megkülönböztető jegyként emlegették katolikusságukat. Több esetben tettek említést arról, hogy vallásuk különbözik másokétól. A korábban részletezett párválasztási homogámia esetenként felekezeti homogámiával is párosult.

Bizonyos jegyek a vallásgyakorlás és a településen belüli elhelyezkedés között is megfigyelhetők. A legtöbben tanyán nőttek fel, ahol a hétköznapi templomlátogatás ismeretlen volt, de a vasárnapi misén való megjelenés hozzátartozott a tanyai család életéhez. A tanyai iskolák ünnepnapokon istentiszteleti helyként szolgáltak. Mára nemcsak az iskolák szűntek meg, hanem ezek felekezeti funkciója is.

Az ötvenes években, a tsz szervezése idejében és utána többek szerint felerősödött a templomba járás. Több adatközlőnk szerint annyian, mint akkoriban, se előtte, se utána nem fordultak meg istentiszteleteken. Napjainkra elsősorban a jelesebb ünnepekre, mindenekelőtt karácsonyra, ezen túl húsvétra és a búcsúra korlátozódik a tömegesebb részvétel.

Hozzávetőleges képünk alakult ki a templomba járás mai gyakoriságáról. Az idősek között kevés alanyunk volt, aki rendszeres és állandó templomlátogatónak nevezhető, de olyan se akadt, aki ezt abszolút mértékben kiiktatta volna életéből. Néhányan ellenszenvüket, fenntartásaikat fogalmazták meg. Az egyik férj például utálja a papokat, de azt elismerte, hogy okosak. Az idősek zöme gondot fordított gyerekei vallásos szellemű nevelésére. Néhány kivételtől eltekintve mindannyian hittanra járatták, bérmáltatták gyerekeiket. Kivételt csak akkor tettek, ha a szülők egyike párttag volt, vagy ha a fogadott gyermek református lévén nem tudták helyben megoldani a hitoktatáson való részvételét.

Ezzel szemben kevésbé szóltak bele, illetve kevésbé tudtak beleszólni abba, hogy gyermekeik templomban esküdjenek. Erre több lehetőségük volt azoknak, akik gyerekükkel együtt laktak. Természetesnek tartották viszont, hogy közülük többen beosztásuk, foglalkozásuk miatt csak az anyakönyvvezető előtt kötöttek házasságot. Néhányan ennek ellenkezőjével példálóztak, bizonyították, hogy a két dolog összeegyeztetésére is van megoldás.

A középkorúak szocializációja lényegében megegyezik az idősekével. Magatartásukból, vélekedéseikből egyfajta elbizonytalanodás érezhető. A feleségek erősebben ragaszkodtak gyerekeik vallásos szellemű neveléséhez, többen praktikus szempontokkal támasztották alá érveiket. Ők leginkább azért járatják gyerekeiket hittanra, hogy később ne hányják a szemükre, hogy esetleg ne eskessék meg őket. Volt, aki hozzátette, ki tudja mi lesz még 15-20 év múlva, tehát ezért járatta a gyerekét hittanra. Szocializációs szempontból sem érdektelen, hogy az elsőáldozó kislányokat "kismenyasszonynak" nevezik a faluban.

A 10 év körüli gyerekek többsége visszaigazolt, megerősítette szülei igyekezetét. Többen elmondták, szeretnének hittanra járni. Azok közül is előálltak ilyen kéréssel akiket a szüleik különféle megfontolásokból nem járattak. Mindehhez még azt is hozzátették, hogy miért szernek hittanra járni. Érdekesnek, vonzónak találták az órákat, több gyerek szerint azért, mert a "pap vetíteni szokott".

A vallásos szellemű nevelés a bérmálkozással fejeződik be, amin a többség részt vesz, ha még nem járta ki az általános iskolát. Ellenkező esetben már ritka kivételnek számít a bérmálkozás.

Szembetűnő, hogy elvétve szóltak a helyi iskola ellenzéséről, miszerint a gyerekek tanára, tanítója családlátogatás során vagy más alkalmakkor ellenezte, rosszallta a hittanra járást. A válaszok szerint a vallásgyakorlásban a férfiak szerepe - eltekintve egy-két kivételtől - szerényebb, kevésbé ragaszkodtak az említett nevelési gyakorlathoz. Kevesebbet fordultak meg a szertartásokon, közülük néhányan párttagok voltak, míg az asszonyoknál ez egy esetben fordult elő.

A fiataloknál elfordulási, sőt szembefordulási jeleket tapasztaltunk. Ez még akkor is így van, ha az előbbi adatsor mutatói nem száz százalékig hitelesek. Mindenesetre az a tény, hogy esküvőik jelentősebb hányadát nem templomban rendezték, s gyerekeiket nem keresztelték meg, az előbbieket igazolja. Ezt többen megerősítették azzal, hogy gyakorta szüleik, nagyszüleik akarata ellenére tettek így.

A vallásgyakorlásból kimaradók megoldásai

A vallásgyakorlás jelenléte mellett elkülönülnek azok, akik szembefordulnak, elfordulnak vagy éppen közömbösek ezekben a kérdésekben. Ezek egy része nem magyarázható generációs különbségekkel, s nem mindenben tisztán elkülöníthető típusok. Három magatartásforma viszony többé-kevésbé körvonalazható.

A vallásos formákat igénybe nem vevők

Főleg fiataloknál gyakori előfordulású, a többi mintában szerényebben képviselt jelenség. KISZ-tagságra, párttagságra, a szervezetekben viselt funkciókra hivatkozva magyarázzák a vallásos szertartásokról való távolmaradásukat, illetve azt, hogy nem veszik azokat igénybe. Az idősek megfogalmazták az egyházzal szembeni fenntartásaikat.

Az ide sorolt fiatal házaspárok nem templomban esküdtek, gyerekeiknek csak névadót rendeztek. Emiatt néhány esetben konfliktusba kerültek a szülőkkel, nagyszülőkkel. Azok nem akartak elmenni a lakodalomba, esetenként anyagilag éreztették, hogy nem voltak egy véleményen a fiatalokkal. További konfliktusok forrása volt, amikor a férj, illetve a feleség véleménye különbözött, amiből időszakonként családi összetűzések keletkeztek. Megjegyzendő azonban, hogy állandósult, esetleg emiatt szakításig vitt véleménykülönbségekkel nem találkoztunk. E csoport tagjai közül többen indokolták álláspontjukat szervezeti tagságukkal. Ők erre hivatkozva nem járatták gyermeküket hittanra.

Következetlenek, egyensúlyozók és békülékenyek

Esetükben nem húzhatunk elválasztó vonalat a vallás gyakorlása és nem gyakorlása közé, de indítékaik nagyon különböző vonásokat mutatnak. Akadtak, akik "hivatali helyzetüknél" fogva nem vettek részt a vallásgyakorlásban. A hivatal jó híréért, vagy maguk érdekében távolmaradtak a vallástól. Voltak, akik emiatt "elfelejtették", hogy hozzájárultak a templom felújításához. Többen bizonytalannak mutatkoztak érdekeik megítélése, egyeztetése során. Ebben a körben a "pillanatnyi széljárás" által vezérelt magatartás sem ritka.

A típuson belül némileg elkülönültek azok, akik megpróbálták túltenni magukat a vallásgyakorlásból adódó konfliktusokon, s ehhez külső megerősítést kerestek vagy kaptak. Ők főleg környeztük gyakorlatában kerestek igazolásokat.

Mindmáig fontos tényezőt képeznek a helyi szokások. Néhányan erre való hivatkozással vesznek igénybe esetenként egyházi szertartásokat, amit összeegyeztethetőnek tartanak egyébként ellentétes gyakorlatukkal.

Ezek az álláspontok képezik mintegy az egyházpolitika mai gyakorlatát. A korábbi évek kölcsönös merevségével, tiltásaival szemben, a jelenlegi gyakorlat olyan mintákat sugall. amelyek efféle kompenzáló megoldásokat hoznak felszínre. A típusba soroltak álláspontjának változékonysága, elasztikussága nehezen követhető, értelmezhetetlen mintákat nyújt a családban felnövekvő gyerekek számára. Az érdekvezérelt magatartás inkább a középkorúak, a békülékenyek, a fiatalok körében terjedt el, az időseknél mindez szórványosan fordult elő.

Egyébiránt a típuson belül a békülékeny, megértő magatartás a vonzóbb, jobban terjed a következetlenek és az egyensúlyozóknál. A csoport arányai nehezen és bizonytalanul körvonalazhatók, hozzávetőlegesen a vizsgált családok ötöd-hatodrészében lelhető fel ez a magatartás a fiatalok és a középkorúak túlsúlyával.

Közömbösek

Azok sorolhatók ide, akik a vallásgyakorlásnak nem tulajdonítanak jelentőséget. Gyerekeik szocializációjából - a környezet széleskörű praxisa ellenére - kiiktatták vagy kiiktatni igyekeztek ezeket a formákat. A fiatalok körében feltűnően gyakori ez a magatartásforma. Ők nem vettek igénybe egyházi szertartásokat, ezt azonban nem indokolták, mint ahogy ateizmusukat sem fogalmazták meg. A magatartásforma kialakulásának vannak korábbi előzményei is. A jelenlegi formájához viszont feltehetően hozzájárult, hogy ők relatíve kevesebb vallásgyakorlási formában vettek részt, ill. esetükben a mozgalmi, iskolai ráhatások sem érvényesültek. Így szocializációjukban kiegyenlítődik vagy közömbösül a kétféle megközelítés. Valószínűleg ebből következik, hogy gyerekeik felnövekedésénél nem tulajdonítottak jelentőséget a területnek.

A többi csoportnál az intenzívebb hatások következtében kifejezetten közömbös magatartást kevésbé találtunk. Körükben számos férj viselkedése közelített a tárgyalt magatartásformákhoz, de feleségeik nem mindig osztották véleményüket.


1989