JÁSZBERÉNY KULTURÁLIS ÉLETE A RENDSZERVÁLTOZÁST KÖVETŐ ÉVEKBEN

Jászberény speciális helyzetű kisváros, adottságai és lehetőségei ehhez kötődnek. A mezővárosi jelleg nagymértékben meghatározta az iskolázottság szintjét: a város és környéke a múlt század végén az Alföld legelőnytelenebb iskolázottsági mutatóit produkálta, igen magas volt az iskolázatlanok, az analfabéták részaránya. Ugyanezen tradícióhoz tartozik az a tény, hogy a polgárosultabb, szakmailag képzett rétegek igencsak szűk populációt képeztek. Mindent egybevetve azonban ez a polgárosultabb réteg jelentős teljesítményekre volt képes: megőrzött-átvett elemeket a Német Lovagrend által ide plántált polgáribb értékekből, felépítette a Hármas Kerület impozáns székházát. Később megalapította a gimnáziumot, majd meghívta a Városháza tervezőjének a nagyhírű építészt Pollack Mihályt. A kis létszámú polgárság és a benne jelentős részt képviselő zsidóság századunkban "tovább építkezett": újabb iskolákat létesített, élénk egyesületi életet teremtett, életre hívta a helyi sajtót, fürdő- és sportkultúrát honosított meg a Zagyva térségében. Mindebből igen sok elem szorult vissza és torzult el a második világháborút követő években és bizonyos tekintetben az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor az is tény, hogy a hatvanas évektől kibontakozó, megszilárduló életformaváltás újfajta életvitel alapját teremtette meg.

Az utóbbi tény említésével olyan csomóponthoz érkeztünk, melynek közvetlen hatása van a jelen történéseire. A szóban forgó tények nem régebbi eleinkkel és ősapáinkkal történtek, hanem részben azokkal, akik a mai felnőttek többségét alkotják. Ha kézbe vesszük a hatvanas évek népszámlálási adatait, akkor megállapíthatjuk, hogy akkor még minden negyedik jászberényi (26,2 %) tanyán élt, ami nagymértékben behatárolta életvitelét, érdeklődését, és kulturális aktivitását. Emellett talán még inkább szemlélteti a változásokat, ha felvillantjuk a lakásviszonyok egykori és mai jellemzőit. (1. sz. tábla)

A bemutatott adatokból mindennél plasztikusabban érzékelhetők azok az életmódbeli változások, melyek az utóbbi három, három és fél évtizedben lezajlottak. A város mai lakossága merőben más életfeltételek között él, merőben más életvitelt, értékeket követ, mint akárcsak egy évtizeddel ezelőtt folytatott. Az adatokból az is kiviláglik, hogy az eltérő karakterű életformák egy-egy személy életében is érzékelhetők: nagyon sokan vannak, akik tanyai-paraszti jellegű, "komfort nélküli" közegben gyerekeskedtek, mígnem felnőttként polgárosultabb, "összkomfortosabb" életformában élnek.

1. sz. tábla Jászberény lakásviszonyainak néhány jellemzője

	1960	1970	1990
Lakóházak száma	8162	9370	9370
Szobák száma	12 296	11985	11171
Villannyal	5173	7442	n.a.
Gázzal	116	4108	2356****
Vízvezetékkel	562*	1926**	7391
Fürdőszobával	660	1323	Na.
WC-vel	374***	1451	7441

* + 281 lakásban kívül volt a vízvezeték
** + 640 lakásban kívül volt a vízvezeték
***+ 60 lakásban kívül volt a vízöblítéses WC
**** vezetékes gázra vonatkozó adatok

További értelmezésül ide kívánkozik még két adat: 1960-ban a lakosságnak nem egészen kétharmada (18055 fő) volt villany- és egy elenyészően kis része (419 fő) Pb-gáz fogyasztó. Mindehhez számos további életmódbeli tényező társul: a hatvanas években a mai háztartási gépek többsége szinte ismeretlen volt, százas nagyságrendű volt a gépjárművek száma és mindenki által megcsodált, de csak néhányak által élvezett eszköz volt a televízió. A mára közkeletűvé vált telefon hosszú évekig szinte csak közületek vagy "kiváltságosok" számára volt napi használati eszköz.

Hasonló horderejű változások mutatkoznak a képzettségi szintek alakulása terén. A hetvenes évek adatai számos tekintetben emlékeztetnek az előbb említett oktatási hiányosságokra, hiszen akkoriban még tömeges jelenség volt az alacsony iskolázottságúak és az írni-olvasni nem tudók jelenléte a városban. (2. sz. tábla) Ezzel párhuzamosan minden bizonnyal a meghonosodó ipar is hozzájárult a közép- és felsőfokú népesség kibővüléséhez, de ez a szám akkor is csak töredéke a későbbieknek.

A kulturális életre közvetve ható tényezők közül mindenképpen megemlítendő a gazdaság átalakulása. A városban és vidékén éppen ezekben az évtizedekben vált tömegessé a paraszti munkát háttérbe szorító, felváltó iparvállalatok és szövetkezetek által foglalkoztatott munkásság. Az új bérmunkásság fix bérre, biztosításra és nyugdíjra tartott számot, utóbb ugyanúgy megismerte a munkanélküliséget, mint a szabadabb és felelősségteljesebb vállalkozás lehetőségét. Kifejlődött egy műszaki kultúra és meglehetősen nagyszámú diplomás munkájára tartott igényt az egészségügy és az oktatás.

2. sz. tábla A képzettségi szintek változásai

	7 éven felüliek		Aktív keresők
Iskolai végzettség	Férfiak	Nők	Férfiak	Nők
1 9 6 0
nem ír nem olvas	1172
0-7 osztály	18401
8 osztály	4811
középiskola	767
egyetem, főiskola	369
1 9 7 0
0 - 5 osztály	4076	4657	-	-
Középfok	1490	1748	-	-
Felsőfok	574	338	-	-
1 9 9 0
0 - 5 osztály	2098	2504	172	48
Középfok	1714	2450	1353	1674
Felsőfok	1062	1042	894	816

A város tömegkommunikációs eszközökkel való ellátottságának alakulása

A vizsgálódás középpontjába helyezett kilencvenes években lényeges és nagyhorderejű változások történtek ezen a téren.

A változások egy része új technikai eszközök megjelenésével és térhódításával párhuzamos. Először csak a Hűtőgépgyár irodaházának tetején helyeztek el parabola antennát, majd a városi kábel-hálózat útján nagyon sokak számára vált elérhetővé egyszerre több hazai és külföldi televíziós csatorna vétele. Ugyanígy terjedt a számítógép és más információhordozó eszközök használata, melyeket az évtized elején még megcsodáltak, míg napjainkra lassan hétköznapivá szelídülnek. A faxok, a modemek, a fénymásolók és legújabban az összefoglaló néven internetnek nevezett eszközkör mind-mind e körbe tartozik. Az új eszközök használatát előbb főleg a fiatalabbak és műszaki érdeklődésűek sajátították el, majd egyre szélesebb körben váltak és válnak elfogadottá. Természetesen használatuknak továbbra is maradtak korlátai, pl. a külföldi televízióadások, az internet által elérhetővé tett információk nem kis része csak az adott nyelveken tudók számára élvezhető. E területen is érvényesül a tömegkultúra könnyen fogyaszthatóságának elve, hiszen bizonyos műfajok, pop-zene, sportműsorok olyannyira internacionalizálódtak, hogy nézésük, élvezésük nyelvi és egyéb akadálya lényegesen kevesebb.

További karakteres jelenség a helyi tömegkommunikáció megjelenése ill. újjáéledése. Újjáéledésről elsősorban a nyomtatott sajtó és a könyvkiadás terén beszélhetünk, hiszen a múlt század utolsó évtizedei óta folyamatosan jelentek meg újságok és egyéb kiadványok a városban. 1948-ban viszont felszámolták őket és csak esetenként jelent meg egy-egy helyi újság, vagy egyéb alkalmi kiadvány. E vonatkozásban kivételt képezett a Hűtőgép című üzemi lap, amely a hatvanas évek közepétől folyamatosan megjelent és esetenként városi ügyekkel is foglalkozott. Így egyáltalán nem véletlen, hogy a sima és megrázkódtatásmentes átmenetben gondolkodó rendszerváltozás előtti városvezetés éppen erre a lapra kívánta alapozni, vele kooperálva megvalósítani az új helyi újság közreadását. 1989-ben átmenetileg állandósult is egy "városi betétoldal" a Hűtőgépben, amit hamarosan felváltott az újjáélesztett Jászkürt. A nyomtatott sajtó terén hamarosan riválisa jelentkezett a Jászkürtnek. A Jászföld nemcsak a városnak, hanem a Jászságnak is szólt, amely mögött a Jászkürttel ellentétes érdekű politikai szerveződések álltak. A Jászföld kimúlása arra is utal, hogy tömegtájékoztatás terén nem sikerült megjeleníteni a sokat emlegetett regionális érdekeket, hiszen ma már minden második jászsági város és község megjelentet saját újságot.

Sokkal élesebbé és kíméletlenebbé vált a küzdelem a televíziózás terén. A fokról-fokra kibontakozó, majd egyre éleződő csetepaték ugyancsak viharossá tették a helyi televízió meghonosítását. A kezdetekben pedig alig néhányan voltak olyanok, akik komoly lehetőségként kezelték az új médiát. A helyi televízió meghonosítása a Déryné Művelődési Központ munkatársainak ötlete és terve volt, akik viszont nem rendelkeztek ehhez megfelelő anyagi eszközökkel. Nem túlzottan kecsegtető pályázatok és nem sok anyagi eszközt kilátásba helyező önkormányzati puhatolózás után a város egyik legpotensebb vállalkozójához fordultak. Az akkor virágkorát érő Építőipari KTSZ elnöke forrásokat biztosított a megvalósításhoz, majd fokozatosan a saját érdekkörébe vonta és saját politikai ambíciói érdekében igyekezett felhasználni a helyi televíziót. Ezzel egyidejűleg mások háttérbe húzódtak, látszólag érdektelennek mutatkoztak, lapítottak vagy duzzogtak. Az új választások után meghatározó pozícióba került városvezetés megpróbálta helyrebillenteni és az ekkor már Kábeltelevízó-nak nevezett és a közvéleményt mindinkább befolyásolni képes városi televízió műsorpolitikáját. A "helyi médiaháburú" további menete a Jász Média KHT létrehozása, amellyel - legalábbis egy időre - elcsitultak a korábbi harcok. A média körüli politikai indulatok elcsendesültek és az is világossá vált, hogy a helyi média technikai lehetőségei mégiscsak behatároltak. Bizonyos ígéretek ellenére pl. nem lehetett a kábelhálózatra alapozva bővíteni a város telefonhálózatát, sőt az is látszik, hogy a helyi televíziózás (és annak reklámértéke) nem kecsegtet olyan profittal, hogy az komolyabb befektetőket vonzzon.

Végül még a legfrissebb jelenségről, a rádióról, amelynek létrejötte szintén nem mentes a politikumtól. Az 1994 őszén - éppen az újabb önkormányzat megalakulásakor - elindult kezdeményezés gyorsan kiépült és megteremtette a maga közönségbázisát.

Összefoglalva megállapítható, hogy a helyi nyilvánosság működése szempontjából mindenképpen döntő változás a különböző eszközök megjelenése. Működésük során sokféle gyakorlatot szereztek használóik. Hovatovább belátták, hogy a központi médiák által kínált megoldások itt csak részben alkalmazhatók. Közelről szemlélve, beavatva megtanulták a helyi politika mechanizmusainak kezelését, amit használható ismeret lesz vagy lehet, az elkövetkezendő választási összecsapások alkalmával. Érzékelik és egyre fontosabbnak tartják jelenlétüket a helyi üzleti élet különböző súlyú szereplői. Végül mindhárom eszközről érdemes megjegyezni, hogy szerepet játszanak a helyi kultúra gondozásában és különösen annak propagálásában.

Az eszközök használata, fontosabb érdeklődési tömbök

A teljes áttekintéshez alaposabb, szisztematikusabb vizsgálatokra lenne szükség, de a meglevő és rendelkezésemre álló adatokból is levonható néhány következtetés.

A Jászberényi Postahivataltól kapott adatok alapján áttekintésünk van a helyi sajtóforgalomról, illetve az előfizetőkről. A következőkben ismertetendő adatokhoz hozzá kell kalkulálni az árus példányokat és a más terjesztők által forgalmazott lapok és kiadványok forgalmát. Az utóbbi egyáltalán nem jelentéktelen: bizonyos esetekben akár meg is duplázhatja az előfizetői példányszámokat.

A postahivatal adatai szerint folyamatosan csökken a napi-, hetilapok és az egyéb sajtótermékek forgalma. Az 1990. decemberi 14 667-el szemben 1991 októberében 12 475, 1995 decemberében 7915, majd 1996 decemberében 8891 elôfizetôt tartottak nyilván. A csökkenés ténye mellett egyfajta szelektivitás is érvényesül: az előfizetői magatartásra a választék korlátozása és szűkítése jellemző. (3. sz. tábla) Kiviláglik, hogy korábban gyakoribb volt az, ha valaki egy központi és helyi napilapot is járatott. Jellemző volt még, hogy többfajta magazin jellegű lapot is rendeltek. (Magyar Nők Lapja, Képes Újság, Szabad Föld) Mára ezekből többet lemondtak. Az "átlag" jászberényi azonban ma is olvas vagy járat egy napilapot, egy magazint és egy rádió televízió újságot.

3. sz. tábla Lapok és egyéb időszaki kiadványok előfizetői Jászberényben

Lap	1990 december	1991 október	1995 december	1996 december
Új Néplap	2534	2114	-	970*
Jászkun Krónika	-	-	549	448
Népszabadság	943	870	762	704
Szabad Föld	2205	2028	1328	1273
Népszava	385	315	176	165
Jászkürt	519	566	341	340
Magyar Nők Lapja	769	582	580	567
Képes Újság	633	447	167	139
Kiskegyed	-	-	262	221
Füles	266	230	134	112
Autósélet	549	553	430	938
Képes Újság	186	172	138	97

* Az Új Néplap terjesztőitől kapott adat, e lapot a Magyar Posta nem terjeszti

A 3. sz. táblában bemutatott adatok is jelzik, hogy az ún. populáris olvasói igények jelentkeznek a legkarakteresebben, de a teljes számbavételből egyéb tendenciák is kirajzolódnak. A politikai érdeklődés differenciálódására utal, hogy Népszabadság-Népszava-Megyei Lap uralkodó hármasa mellett 1996 decemberében számottevő előfizetői bázisa volt a Magyar Hírlapnak (84), a Magyar Nemzetnek (46), Új Magyarországnak (30), a Szabadságnak (21), a Magyar Fórumnak (10) és a Magyar Narancsnak (2). Érdemes megjegyezni, hogy az 1996-ban lezajlott, Marketing Centrum által végzett vizsgálat a városi sajtó jelentőségét kiemelő, annak jelenlétét hangsúlyozó kitételét az előfizetői adatok sokkal inkább megkérdőjelezik, mintsem igazolják. Itt ellenben egy egészen szürke hétköznapi tényről van szó: egy kéthetente megjelenő újság nem lehet versenytársa naponta megjelenő társainak.

Egyéb érdeklődési tömbökről is tudósítanak az előfizetői adatsorok. A HVG előfizetőinek csökkenése ellenére élénkült a gazdasági lapok iránti érdeklődés, hiszen a naponta megjelenő Világgazdaság (42) és Napi Gazdaság (12) mellett a Figyelőre (17) és a KÁPÉ-re (13) is többen fizetnek elő.

Másirányú szakmai érdeklődést és az információ eladhatóságát igazolja, az Autósélet c. lap példány-számnövekedése, amely üdítő kivételként növelni tudta előfizetőinek számát. A hobby jellegű érdeklődésről tanúskodik a Magyar Horgász tekintélyesnek minősülő példányszáma (122-124). Az előbbiek mellett sokkal szerényebb a gyakorta tömegesnek vélt kertészkedés, hiszen a Kertészet és Szőlészetnek 25, a Magyar Mezőgazdaságnak 15, a Kistermelők Lapjának pedig 95 előfizetője volt az elmúlt évben. A humán érdeklődésű értelmiség is jelen van a palettán: az Élet és Irodalomra 10-en fizettek elő 1996-ban.

Könyvterjesztés

A Lyra, ill, korábban Székely Mihály könyvesbolt forgalmi adatai karakteresebb vonásokat mutatnak. A sokszor halott kesergések után meglepő, hogy az egy főre jutó könyvforgalom adatai meglehetősen kiegyensúlyozottnak tűnnek, legalábbis semmi sem utal a könyvek iránt mutatkozó igények drámai csökkenésére. (4. sz. tábla.) Az adatok effajta egymás mellé helyezésének pontosabb értelmezése érdekében érdemes elővenni egy konkrét példát. 1985-ben egy Világatlasz 850, l996-ban pedig 5300 forintba került, ami jelzi a könyvek árának növekedését.

4. sz. tábla Az egy főre jutó könyvvásárlás alakulása Ft-ban

Év	Egy főre eső forgalom Ft-ban
1978	136
1988	370
1996	866

Az abszolút számok hátterében különféle tények húzódnak meg. A hetvenes évek forgalma főleg könyvekből és kisebb mértékben hanglemezekből állt és az sem mellékes, hogy a Székely Mihály könyvesbolt egyedüliként szerepelt a piacon. A kilencvenes években új üzletek is jelentkeztek, akik leszelték a maguk részesedését, de nem változott lényegesen a kép, sőt a Lyra könyvesbolt főtérre való költözése is forgalomnövelő ténynek számított.

Korábban sokkal nagyobb példányszámú volt a rendelésállomány és több vásárló fordult meg az üzletben. A hetvenes-nyolcvanas években a szabadidőben olvasó, tanulmányaihoz könyveket kereső és főleg a szépirodalom iránt érdeklődő vásárlók igényeire lehetett építeni. Akadtak olyan írók: Moldova György, Szilvási Lajos és mások, akik műveiből 7-800 példányt is el lehetett adni.

Napjainkra megváltozott a forgalom szerkezete. Ma kevesebb érdeklődő keresi fel az üzletet és céljaik is sokkal konkrétabbak, főleg a szakkönyvek és az ismeretterjesztő művek iránt mutatkozik komoly kereslet. A bolt forgalmának jelentős része nyelvkönyvekből, szótárakból és egyéb segédkönyvekből áll. Legtöbben az angol szakirodalmat keresik, ezt szorosan követi a német nyelvűek iránt megnyilvánuló igény. A két vezető nyelv mellett számottevő az olasz, a francia és az orosz nyelvkönyvek iránti igény. Sokan keresik a számítástechnikai munkákat, az útikönyveket, a háztartási és egészség-megőrzési ismereteket tartalmazó műveket. Megnőtt az érdeklődés az igényes lexikonok, enciklopédiák iránt. (Krónika sorozat.) Visszaszorult ugyan, de nem halt ki a szépirodalom iránti érdeklődés. Az utóbbi körében jelentős igény mutatkozik a szórakoztató irodalom iránt: napjaink egyik írósztárja például Lőrinc László, akinek műveiből 4-500 példányt is megvesznek. A forgalomból - a hanglemezekhez képes - még inkább növekedett a könnyűzenei CD-k részesedése, melyek 15-20 %-kát teszik ki az összforgalomnak. Végül megjegyzendő, hogy a vásárlói kör összeszűkülésében mindenképpen szerepet játszik a könyvárak emelkedése, amely több vásárlói csoport kiszorulását eredményezte. Mintaadó, orientáló szerepük miatt különösen fájdalmas a pedagógusok könyvvásárlásainak visszaesése.

A kulturális és a kulturális feladatokat is ellátó intézményekről és szervezetekről

A város kulturális struktúrája jellegzetesen kisvárosi jellegű. A mindenki által használt alapfokú iskolák mellett középiskolák tekintetében már többszintű választékról beszélhetünk. Oktatási intézményeit tekintve a város adottságai jobbak a kisvárosi átlagnál. A Jászberényi Tanítóképző Főiskola révén más vidékek számára vonzó, azok igényeit is kiszolgálni képes felsőfokú intézmény is működik a városban.

Kulturális intézmények tekintetében - a színházat kivéve - lényegében mindenféle intézmény megtalálható. A nyolcvanas évek végéig az államilag-tanácsilag fenntartott hálózat volt jellemző, közülük a múzeum és a mozi "lógott ki" vállalatszerű, illetve megyei fennhatóságú működtetésével. A művelődési ház jellegű intézmények sorában pedig nemcsak tanácsi, hanem vállalati fenntartásúak is működtek. Néhány vállalat, de még inkább szövetkezet nemcsak az intézményfenntartásból, hanem amatőr művészeti együttesek fenntartásából is komoly részt vállalt, hiszen szponzorálásuk alapozta meg a Jászsági Népi Együttes, a Palotásy János Kórus és a Lehel Társastáncklub működését. A tárgyilagosság kedvéért megjegyzendő, hogy a nyolcvanas évek végén több olyan, civilnek minősíthető kezdeményezés is elindult, melyek a későbbiekben a város fontos tényezőivé váltak. A nyolcvanas években a Hazafias Népfront égisze alatt szerveződött Kertbarát kör és az ugyancsak onnan induló Városszépítő Egyesület komoly kezdeményezések és események gazdája lett az utóbbi években.

A rendszerváltozás eddig eltelt évei alatt lényeges változások és módosulások történtek. A közművelődésben intézményfenntartást és részfeladatokat ellátó vállalatok és szövetkezetek aktivitása jelentősen módosult. Látványosan szűkítette részvállalását az Electrolux, amely mind a Munkás és Ifjúsági Ház, mind az Állatkert fenntartásáról lemondott. Intézkedéseik és az önkormányzattal kötött megállapodások nyomán nemcsak az intézmények számának és választékának bővülése mutatkozott, hanem fenntartási problémák is jelentkeztek. A "profiltisztítás jegyében" több átalakulás és átszervezés történt: a Jászsági Népi Együttes különvált a Déryné Művelődési Központtól, az Ifjúsági Ház és a Gyermekek Háza pedig csatlakozott ahhoz. Hosszú vitasorozat után jutott nyugvópontra a múzeum ügye.

Részben kényszerítő körülmények, részben egyéb kezdeményezések nyomán bővült is az intézménykör. Az előbbiek példája a Helyőrségi Klub megszűnése, illetve a Honvéd Kulturális Egyesület kezébe adása, ami semmiképpen sem okozott komolyabb törést. Kevésbé szerencsés a Táncsics Mihály úti pincében otthonra lelő Alkotárs Egyesület sorsának alakulása. Annál is inkább, hiszen az évtizedfordulón még évente szervezett, külföldi érdeklődőket vonzó művészeti táborok, a havonta rendezett tárlatok és happeningek fémjelezték jelenlétüket. Ezzel szemben mára inkább az újra elárvult a pince és az általuk alkotott szigeti játszótér - egyáltalán nem szemet gyönyörködtető - állapota árulkodik válságosnak tűnő helyzetükről. Biztatóbb jeleket, folyamatosabb működést mutat a Hamza Alapítványi Múzeum tevékenysége, amelyet a Brazíliából hazatért művészházaspár nagylelkű adománya alapozott meg.

Újabb keletű kezdeményezések is meghonosodtak, illetve befolyásolják, alakítják a város közművelődését. 1991-ben Budapesten alakult újjá az elszármazottakat és az itt élőket összefogni szándékozó Jászok Egyesülete, amely hozzájárult a táj kulturális életének élénkítéséhez, különösen az alapvető jelentőségű reprint könyvek kiadásával és pályázataival váltott ki közfigyelmet. A Jászságban élő és az ide kötődő értelmiségiek, összefogását tartja céljának a törekvéseiknek megfelelően a térség tudományos problémáit, művészeti életét megjelenítő, annak nyilvánosságot teremtő Jászsági Évkönyv, amely a vele azonos nevű alapítvány gondozásában jelenik meg. Ezzel egyidejűleg élénkült meg néhány korábban is működött művészeti közösség és műhely. Sisa József rendszeresen megrendezi zománcművészeti alkotótáborát és a Berényi Műhelyben egymásra találó képzőművészek tevékenysége is terebélyesedik.

A kulturális élet irányítása és ösztönzése

A rendszerváltozás óta eltelt időszak egyik sokat vitatott kérdése a kulturális élet menedzselése és a mecenatúra alakulása. A nemegyszer szenvedélyesen vitatkozók végletes, drámai víziókat vázolnak fel: az állam kivonul(t) a kultúrából, nem jut pénz ilyen célokra, az intézmények vegetálásra kényszerülnek. Hasonló jelenségek helyben is fellelhetők: a város kulturális életében is akadnak neuralgikus pontok, de ellentétes tendenciákra is akadnak példák.

Az irányításban többféle szerepkörről és funkcióról beszélhetünk. Az önkormányzatok tevékenységét szabályozó törvényekből adódóan meglehetősen összetett feladatot képez a kulturális irányítás. Első megközelítésben érdemes leszögezni, hogy szélesebben értelmezve, az oktatást is érintő döntéseket belekalkulálva igen tekintélyes, mondhatnánk döntő hányadát képezi az önkormányzatok munkájának. Amikor pl. évente visszatérően a legnagyobb horderejű kérdésről, a költségvetésről döntenek, akkor annak túlnyomó része oktatási-kulturális vonzatú, ami önmagában is többféle kérdést vet fel.

A döntéshozók helyzetét elemezve megállapítható, hogy képviselőtestület összetételét elsősorban megannyi politikai megfontolás és indíték befolyásolja. A politikai jelző ez esetben másképpen értendő, mint a nagypolitikában, hiszen a testületen belüli érdekazonosságok, érdekcsoportok kialakulásában nem a párszínekhez való tartozás jelentéktelenné válhat vagy válik. Ugyanakkor az is tény, hogy a képviselők megválasztásakor a szakmai szempontok másodlagosak vagy egészen elhalványulnak. Ez a tény nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy szakmai, vagy szakmai vonzatú kérdések eldöntésében háttérbe szorul(hat)nak a szakmai szempontok. Amennyiben pedig - a testületi jegyzőkönyvek egyértelműen bizonyítják - nagyszámú az oktatási-kulturális vonzatú téma, akkor a képviselőtestület szakmai kompetenciája szépszámú esetben megkérdőjelezhető. A testület megannyi olyan szakmai kérdésekben dönt vagy kényszerül dönteni, melyhez nincsenek megfelelő szakmai jogosítványai. Némileg módosítja, árnyalja ezt a képet a bizottságok működése, amelyek szakmailag megszűrhetik, előkészíthetik a képviselőtestület elé kerülő anyagokat és javíthatják a döntések hatásfokát. (Az, hogy ez mennyiben sikerül, külön elemzés tárgya lehetne.)

A képviselő-testület munkájáról

Adottságainkat és lehetőségeinket elemezve érdemes visszapillantani a rendszerváltozás éveire. Megállapíthatjuk, hogy a várost is érzékenyen érintette az a tény, hogy gyökeresen átalakultak a központi és a helyi elosztási, támogatási viszonyok. Az önkormányzati törvény és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések feltétlenül fokozták a helyi döntési szabadságot és megnövelték a döntéshozók felelősségét. Komoly előnye mutatkozik annak, hogy a korábban széleskörű jogosítványokkal rendelkező megyei szervek 1990 után sokkal kevésbé tudtak beleszólni vagy beavatkozni a helyi döntésekbe. A város vezetését ezt követően csak anyagi lehetőségei befolyásolták a kultúrát érintő döntésekben.

Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy a város lehetőségei - bizonyos tradíciók alapján - lényegesen korlátozottabbak, mint pl. kiterjedtebb kulturális intézményrendszerrel rendelkező városok esetében. (Pl. Szolnoknak, vagy Békéscsabának színháza, folyóirata, galériája stb. révén több jut bizonyos központi kulturális forrásokból.)

Az önkormányzatiság elvének érvényesülésével párhuzamosan komoly jelentőségük maradt a kultúra központi forrásainak. Ez esetünkben annyit jelent, hogy a város effajta forrásokhoz nem vagy csak elvétve jut hozzá. Lényegében nincs országos hatáskörű és jelentőségű intézménye - a Jászberényi Tanítóképző Főiskola a kivétel - így szóba se nagyon kerül a központi elosztásnál és döntéseknél. E tekintetben vannak húsbavágóbb és kevésbé fájdalmas esetek. Az előbbi a komolyabb fejlesztési eszközök elérésének lehetőségét, az utóbbi pl. az állami elismerések, kitüntetések elnyerését jelenti. A rendszerváltozás óta például feltűnően kevesen kaptak e területen kitüntető elismeréseket, aminek többféle oka lehet. Elképzelhető, hogy e tekintetben nem igazán kezdeményező a város önkormányzata, de arra is számtalan jel utal, hogy a megyei és központi döntéshozatal befolyásolása is hagy kívánnivalót. Sajátos helyzetű a megye szerepe, amelyet sokan egyszerűen leírtak, olyannyira, hogy már nem is tartják érdemesnek az ott folyó lobbyzást. A viszonylag jelentős összegekről döntő központok pedig még messzibbnek, sőt egyenesen elérhetetlennek tűnnek.

A források elérésének nyitottabb lehetőségét jelentik a különféle pályázatok, amelyek elvileg szabadabb utakat jelentenek. Az esetek számottevő részében érvényesül is ez a megoldás, pl. a Soros, vagy korábban a Lakitelek Alapítvány által felkínált lehetőségekből sok arra érdemes városi pályázó is részesedett. Ezzel szemben mindenképpen korlátozza a lehetőségeket az a tény, hogy a komolyabb pénzforrásokkal rendelkező alapok és alapítványok főváros-központtal szerveződnek és működnek. (Nemzeti Kulturális Alap, Szabadművelődési Alap stb.) Korábban e tekintetben közbeiktatódott és működött egy megyei szint, amely mindenképpen több információval rendelkezett az esetenként jelképes összegekért folyamodó kezdeményezőkről. Kétségtelenül hoztak megyei szinten vitatható, sőt rossz döntéseket is, de hamarabb és közvetlenebbül kaphattak visszajelzéseket, így gyorsabban korrigálhattak. A városnak véleményem szerint érdeke fűződik ahhoz, hogy legalábbis kulturális döntések terén újra hatékonyabban működjön a közbenső (megyei) szint, mert így komolyabb támogatásra számíthatnának a helyi kezdeményezések. Azt pedig nem nehéz bebizonyítani, hogy a megyei források elérése mégiscsak egyszerűbb, mint a központiaké. (Szolnokon mégsem kell megmagyarázni, hogy hol van Jászberény, de Budapesten már sokkal gyakrabban.)

Az utóbbi hat év önkormányzati üléseinek anyagát elemezve változatos kép tárul fel a testület kulturális témákkal foglalkozó napirendjeit vizsgálva. (5. sz. tábla) A feltárt adatokból megállapítható, hogy az 1990-es csonka évet leszámítva közel azonos mértékben tárgyaltak kulturális napirendeket.

5. sz. tábla A város önkormányzata által tárgyalt kulturális, vagy kulturális vonzatú napirendek

Év	Kulturális intézmények	Alapítványi ügyek	Média- ügyek	Ceremoniális ügyek	Rendez- vények	Az összes ilyen témájú napirend
1990	0	1	2	3	0	6
1991	5	3	3	4	1	16
1992	11	0	4	1	2	18
1993	8	1	3	1	5	18
1994	4	9	3	0	2	18
1995	6	5	1	3	1	16
Összesen	34	19	16	12	11	92

A különféle témákat vizsgálva megállapítható, hogy a hagyományosnak mondható - tanácsi időszakhoz hasonló - módon foglalkoztak az önkormányzat hatókörébe tartozó intézmények munkájával. Ezeken az üléseken értékelték az ott folyó munkát és esetenként feladatokat jelöltek meg számukra. E téren újdonságnak számított az intézmények adaptálása, mint amilyen a Hűtőgépgyár Munkás és Ifjúsági Házának átvétele volt. Nem kevésbé volt rendhagyó az intézményi összevonás, illetve felszámolás kérdése, ami elsősorban a Gyermekek Házának bezárását, ill. a Déryné Művelődési Központhoz való csatolását érintette.

Újszerű és hagyományos elem egyaránt akad a ceremoniális jellegű napirendek esetében, hiszen emlékműveket korábban is emeltek, csapatzászlókat is adományoztak és új utcaneveket is adtak. Ezek közül a legutóbbi váltotta ki a legnagyobb visszhangot, annál is inkább, mert az utcanevek 1990-91-es megváltoztatásának komoly - és nem mindenki számára egyformán emészthető - politikai felhangja volt. Ugyanezen kategóriába tartozik a városi nagyrendezvények ügye, amelyben korábbi kezdeményezések utóélete ugyanúgy megjelent, mint néhány új keletű próbálkozás. Az újszülötteket leszámítva keveseknek lehetett vadonatúj a Csángó Fesztivál és a Kulturális Hónap, hiszen ilyesfajta rendezvényeket (Székely Mihály Zenei Napok, Tudományos Kulturális Hónap) korábban is rendeztek. Persze egyoldalúan mérlegelünk, ha nem vesszük figyelembe, hogy a város politikai vezetői számára különösen vonzó volt, hogy a Csángó Fesztivál alkalmából első számú vezetők, Antall József miniszterelnök, Göncz Árpád köztársasági elnök, Kuncze Gábor belügyminiszter és mások jöttek el a városba, amelyre korábban csak egy szolnoki kitérő után került sor. Végeredményben - különösen a korábban említett pozitív imázsteremtés szempontjából - szerencsés módon alakult a Jászok Világtalálkozója és meghonosodni látszik a Város Napja is.

A korábbi (tanácsi) gyakorlattól eltérően mindenképpen újszerűnek nevezhetők az alapítványokkal és az amatőr művészeti mozgalmakkal kapcsolatos döntések. Az e tárgykörben keletkezett napirendek jelentős része új alapítvány létrehozásáról vagy finanszírozásának támogatásáról döntött, más esetekben módosítások, hozzájárulások ügyében hallgatott meg előterjesztést, majd szavazott a testület. Az alapítványok egy része (Sáros András Alapítvány, Testvérvárosi Alapítvány, Folklór Alapítvány) létrehozása óta komoly szerepet játszik a város kulturális életében. Ehelyütt feltétlenül megjegyzendő, hogy a város reprezentatív művészegyüttese, a Jászsági Népi Együttes finanszírozása - a jegyzőkönyvek tanúsága szerint - feltűnően kevés alkalommal került a testület nyilvánossága elé, helyette a háttérben inkább egyfajta csiki-csuki játék zajlott. Feltételezem, hogy a testület munkáját közelről ismerők közül akadnak majd, akik kételkednek megállapításomban. A költségvetési rubrikák között a beavatottak számára jelen volt az együttes finanszírozása, de erről más feladatokkal együtt szavaztak. (Megint más kérdés, hogy a kulturális bizottság napirendjein, vagy akár napirenden kívül is rengeteget foglalkozott az együttes működtetési kérdéseivel - mondta nekem a bizottság egyik korábbi tagja.) Mindazonáltal tény, hogy ezen túl, a Népi Együttes inkább csak akkor került napirendre, amikor valami baj volt a Csángó Fesztivál rendjével vagy deficit mutatkozott a rendezvény mérlegében.

Rendkívül összetett és sokirányú, de kétségtelenül kulturális vonzatú problémákat vetettek fel a sajtóügyek, melyekről az egykori Városi Tanácsnak lényegében nem is volt módja tárgyalni. Az önkormányzat számára viszont nemegyszer ki- és megkerülhetetlen problémákat okoztak a médiaügyek. A helyi újságot, televíziót és rádiót érintő kérdések komoly szerepet játszottak a helyi kulturális életben. A televízió és a rádió elindulása idején szorosan kötődött a Déryné Művelődési Központhoz és sokáig úgy tűnt, hogy annak tevékenységét színesítve, gazdagítva képes lesz annak kebelében működni. Később különféle okok miatt nem így alakult, de a helyi médiák kultúra népszerűsítő szerepe továbbra is nagyon fontos tényező.

Egyéb döntéshozó és befolyásoló tényezők

A szakterületet érintő döntések előkészítésében és nemegyszer meghozatalában komoly szerepe volt és van az oktatási-kulturális bizottságnak. Az előző és a jelenleg is funkcionáló testületet elemezve megállapítható, hogy többnyire sikerült megfelelően felkészült, rálátással rendelkező szakembereket megnyerni ennek a munkának. Mindez még akkor is így van, ha bizonyos szakterületek nem kaptak és kapnak megfelelő képviseletet. (1990-1994 között a középiskolák, újabban az általános iskolák közvetlen képviselete hiányzik, a jelenlegi bizottság életében mindenképpen zavart okozott a korábbi elnök lemondása.) Ha a bizottság tevékenységét elemezzük azt sem szabad elhallgatni, hogy a kulturális terület vonzása korlátozott, hiszen a bizottság munkájához viszonylag kicsik a pénzügyi keretek, sok a többször megrágandó, viharoktól sem mentes személyi kérdés és kevés látványos eredményt lehet felmutatni.

További szakmai bázist és hátországot jelent(het) az önkormányzat apparátusa, a polgármesteri hivatal. Nem kell különösebben mély vizsgálatokat folytatni annak megállapítására, hogy a 80 fős apparátuson belül két oktatással és kultúrával foglalkozó munkatárs mindenképpen kevés. Tetézi mindezt, hogy az időszakonként bekapcsolódó képviselőkkel és bizottsági tagokkal szemben folyamatosan jelenlevő munkatársak feladatkörének csak egy része a döntések meghozatalához elengedhetetlenül szükséges információk begyűjtése, karbantartása, rendezése. Végeredményben a tulajdonképpeni döntés-előkészítés megannyi egyéb feladattal egészül ki. Vélekedésem szerint a dolgozatban más helyütt vázolt, növekvő feladatkörökkel összhangban, feltétlenül bővíteni és erősíteni kellene ezt az apparátust. Ha az önkormányzat igazán komolyan akarja kezelni az oktatás és a kulturális élet gondozását, akkor az elkövetkezendőkben több szakember alkalmazásáról kellene gondoskodni, akár más jobban ellátott szakterületek rovására is! - Legalább a főépítészi vagy a szociális irodához hasonló jelentőségűvé kellene tenni ezt a hivatalt is. A létszám növelése azonban önmagában semmit sem jelent, hanem mindehhez megfelelő jogosítványokkal, eszközökkel kell ellátni az önálló szerepkörű oktatási-művelődési irodát, mert ellenkező esetben nem tud érdemi részt vállalni a város kulturális életének menedzseléséből és mecénálásából. Például érdemes lenne visszaállítani a régebben jól funkcionáló, az iroda vagy az osztály részére biztosított, a hivatalnokok szakmai döntésére bízott keretet.

Magánkezdeményezések

A szakirodalomban és a hétköznapi politikai zsargonban sokszor rezignáltan állapítják meg, hogy Magyarországon nem alakult ki (tehetős) polgárság, sőt manapság éppen az ellenkezője, a középosztály elszegényedése történik. Így adódik a sokszor levont következtetés: a polgárok nem tudnak adakozni a kultúra számára. Az adott megállapítással nehéz vitába szállni, néhány jel mégis arra utal, hogy ez a szféra nem annyira magatehetetlen és mozdulatlan, mint azt sokan hiszik. A tehetősebb és kevésbé tehetős polgárok közül például sokan szánnak jelentős összegeket arra, hogy gyermekeiket speciális képzésben részesítsék, különórákra járassák vagy éppen a - nem kevés tandíjat igénylő - Modern Üzleti Tudományok Főiskolájára járassák. Néhány egyéni felajánlás és kezdeményezés is arra utal, hogy ha szerény mértékben is, de a magánemberek között is akadnak önzetlenül adakozók. Hamza Mária nemes és rövid idő alatt is érdemi eredményeket produkáló alapítványa, Holló János és mások gimnáziumi tanulók számára tett megajánlásai, a Jász Múzeum számára felajánlott összegek arra utalnak, hogy a helyzet semmiképpen sem nevezhető reménytelennek. Összegezve a felemlített tények arra utalnak, hogy látványos változásokra, a kultúrafinanszírozás ez úton való kibővülésére aligha lehet számítani, de a legszerényebb lehetőségekről sem szabad lemondani, hanem azokat és a felajánlókat nagyon meg kell becsülni.

A kulturális élet fejlesztésének lehetőségei

A város imázsa és a kultúra

A korábbi és a félmúltbeli városfejlesztés elsősorban kézzelfogható, "materiális" feladatok megoldására törekedett. Régebben villanyt, vizet vezettek, utóbb gázra, telefonra, utakra koncentráltak, melyekből a csatornázás, a szemételhelyezés megoldása mellett napjainkra is akadnak megoldandó problémák. A trendeket szemlélve azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy az ilyen típusú infrastrukturális feladatok köre szűkül és egyre inkább másféle problémák kerülnek előtérbe. Ilyen például a város otthonosabbá, komfortosabbá, "lakhatóbbá" tételének kérdése, amelyet sokáig csak másodlagos, halasztható problémának tekintettek.

Nemzetközi és hazai tapasztalatok egyaránt bizonyítják, hogy a kultúra szélesebb értelemben vett fejlesztése feltétlenül ebbe a körbe tartozik: az elsődleges infrastrukturális problémáikat megoldó települések egyre inkább egyéb feladatokra koncentrálnak. A legkülönfélébb jelzések és tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a város már napjainkra is, de a jövőben még inkább ebbe a fázisba jutott. Mindez annyit jelent, hogy a város vezetésének koncentráltabban kell feltárnia az e téren meglevő lehetőségeket és keresni a legeredményesebb megoldásokat.

A város pozitív külső képének megteremtése és finomítása folyamatosan napirenden tartandó feladat, szakszóval szimbolikus tőke, a tudás, az információs társadalom felé haladás, amelybe szükséges és érdemes beruházni. Ennek az imázsnak vannak tradicionális elemei, amelyben bővítendő, tökéletesítendő, kihasználandó elemek ugyanúgy akadnak, mint visszaszorítandók, kerülendők és elhagyandók.

A pozitívak kiemelkedően fontos hagyományos kelléke maga a Lehel kürtje, mely ott szerepel a város címerében, fontosabb középületein, megújított tárlója látható a Jász Múzeumban, tetszetős ismertető füzet, képeslap készült róla.

A felsoroltakkal azonban korántsem merítettünk ki minden lehetőséget. Például az a tény kevéssé tudatosul, hogy egyik legfontosabb, legértékesebb és legbecsesebb - egyáltalán nem mellékesen a Szent Koronával azonos korú - nemzeti ereklyénket itt őrzik. A Lehel kürtje a múzeumi tárlat részeként kissé beleszürkült a hétköznapokba, nagyobb hatású, ceremoniális megjelenítésére igen ritkán van alkalom. Jó ötletnek számított, hogy Lehel kürtjét megszólaltatták a Jászok Világtalálkozóján, bemutatták fővárosi millecentenáriumi kiállításon és rendezvényen, de érdemes lenne további ceremoniális megjelenítési alkalmakat keresni. A Lehel kürtje a városé és a Jászságé, tehát érdemes lenne egy olyan jól megkoreografált, esetleg rendszeressé tett, kiemelkedő eseményt, Jászok Napját, Kulturális Hónapot, Vigadalmi Napot vagy éppen a Város Napját megtalálni, amikor a szenzációra mindig éhes tömegkommunikáció jelenlétében megmutatnák, megszólaltatnák Lehel kürtjét. (A műtárgyvédelem érdekében talán nem is az eredetit, hanem annak hiteles másolatát.) Az eseményről filme(ke)t forgatnának és ezzel egyidejűleg elkészülhetne egy ma már vendégfogadásra valamit adó helyen megvásárolható video-felvétel vagy CD. Ezek forgalmazása alkalmával a védettségéről is gondoskodni kellene, ne használhassa akárki és akármilyen formában ezt a becses ereklyét ! - Annál is inkább, mert ma a Lehel kürtje fizikai értelemben vett őrzésén-megóvásán kívüli szimbólum jellegű védelme nem megoldott, így erről mielőbb gondoskodni kellene. (Érdemes megnézni, hogy az osztódással szaporodó "jász" nevű bt-k, kft-ék, egyesületek és egyéb szervezetek miféle, az eredetire alig emlékeztető, azt kifacsaró, eltorzító megoldásokat alkalmaznak.) A Lehel kürtje olyan jelentőségű szimbolikus, imázs-teremtő emléktárgy, amely feltétlenül megérdemli, hogy egy városi rendelet foglalkozzon védelmével és felhasználásával.

További lehetőségek is felmerülnek a kürt megismertetése érdekében. A gyarapodó testvérvárosi kapcsolatok jegyében fel kellene ajánlani annak külföldi kiállításon való bemutatását, amelyet ugyancsak publikus eseménnyé lehet tenni. Egy valamelyik testvérvárosban az USA-beli Sedalia-ban, a németországi Vechta-ban vagy az olaszországi Conselve-ben rendezendő tárlat megfelelő körítéssel - amihez a fogadó nálunk jobban értenek - igen sok közvetett hozadékkal járna.

A gondozott város-imázs további pozitív elemeihez tartozik a fejlett ipar, amelyet ma elsősorban az Electrolux képvisel. Ebből az utóbbi években főleg a környezetvédelmi, környezet-helyreállítási vonatkozások kaptak komoly nyilvánosságot. Ezzel szemben például kevesebb szó esett arról a kivételszámba menő tényről, hogy az ország keleti részében - éppen a Hűtőgépgyár révén - kiemelkedő nagyságrendű tőkebeáramlás és befektetés valósult meg. A befektetés nagyságrendje olyannyira tekintélyes, hogy annak alapján Jászberény adatai összemérhetők a sokat emlegetett nyugati országrészek mutatóival! - Ezek pedig olyan tények, amelyet az e tekintetben is szaporodó előítéletek világában nem árt lépten-nyomon hangoztatni.

A bennünket közvetlenül érintő területeken is fontos és megerősítendő eredmények mutatkoztak. Messze átlagon felüli publicitásban részesült két kezdeményezés: a többször nevet változtató Lehel jégkorongcsapat és a Jászsági Népi Együttes tevékenysége. Esetükben olyan kiemelkedő teljesítményekről volt szó, amely nagyon sok ember számára tudatosította, hogy ebben a városban országosan elismert, kiemelkedő sport és művészeti teljesítmények születtek. Mindkét együttes teljesítménye számos tanulsággal jár. Részben bizonyítja, hogy megfelelő kezdeményezés jó menedzseléssel párosulva komoly, tekintélyt parancsoló eredményeket hozhat. Ugyanakkor az is tény, hogy a teljesítmények elérése esetenként könnyebbnek, egyszerűbbnek látszik azok megtartásánál és megerősítésénél.

Végül néhány további lehetőségről. Több oktatási intézmény teljesítménye átlagon felüli, amely jórészt csak a helyi nyilvánosságban tudatosul. A Lehel Vezér Gimnázium továbbtanulási mutatói folyamatosan magasak, a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, a Palotásy János Zeneiskolában és másutt is születnek átlagon felüli teljesítmények, melyek elismertetése sokszor csak szakmai körökre korlátozódik. Több lehetőséget rejtenek magukban és több figyelmet érdemelnek e tekintetben a város műemlékei, parkjai és vizei. Ki kellene egyszer végre lépnünk abból a skatulyából, amely semmitmondóan a megye műemlékekben leggazdagabb városának titulál bennünket. Helyette legalább az Alföld karakteres, látnivalókban, nevezetességekben bővelkedő kisvárosaként kellene megjeleníteni magunkat felmutatva építészeti értékeinket ugyanúgy, mint a természeti vonatkozásúakat. (Jászberény e tekintetben összevethető Kecskeméttel vagy Gyulával, az említett városokhoz képest mégis sokkal előnytelenebb a médiákban való szereplése és külső megítélése.)

Az imázstermtés fontos további kelléke a patrónusok keresése. Itt feltétlenül emlékeztetni kell a múltra, amely bizonyítja, hogy ez a kis nép, ez a karakteres tájék fennmaradását részben annak köszönheti, hogy megfelelő patrónusokat talált. Így alakult ki kultusza József nádornak, Kossuth Lajosnak, Apponyi Albertnek vagy éppen Gorjanc Ignácnak. A felsorolt jeles személyiségek néha "csak" a nevüket adták, máskor komoly fejlesztések kezdeményezésénél és megvalósításánál bábáskodtak. Ez olyan folytatásra érdemes hagyatéka az ősöknek és elődöknek, mellyel érdemes élni. Értékeinket meg kell mutatni, ápolni és gondozni. Maga az a tény, hogy több jeles művész (Sára Sándor), menedzser (Csányi Sándor), egyetemi tanár, akadémikus (Dobák Miklós, Holló János, Lampé László, Sass Pál, Zalai Ernő) és mások származnak innen. Az elszármazott jeles emberek "kegyeit" érdemes keresni és megnyerni, segítőkészségüket időszakonként legalább egy-egy elismeréssel, díszpolgári címmel visszaigazolni.

A tömegkultúra és a tömegszórakoztatás

A város lakossága régóta számíthat nagyobb tömegeket megmozgató eseményre. A történeti források alapján tudjuk, hogy 1845-ben reprezentatív formában emlékeztek meg a redemptio 100. éves évfordulójáról. A két világháború között népes közönséget vonzottak a mezőgazdasági kiállítások és vásárok. Az utóbbi évtizedekben is rendre akadtak olyan kulturális rendezvények, amelyek nagyobb tömegvonzásra számítottak. A hetvenes években a Székely Mihály Zenei Napok, majd a Tudományos Kulturális Hónap, később a Folklór Napok, majd ezt követően a Csángó Fesztivál vált komolyabb eseménnyé. A felsorolt rendezvények többnyire egy-egy jól körülhatárolható érdeklődési körű közönséget vonzottak, népünnepély-szerűvé talán leginkább a Csángó Fesztivál vált. - Közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy a látványos, nagy tömegeket megmozgató népünnepélynek a Jászapátin többször megrendezett Jászsági Randevú adott példát, ott valóban több tízezer ember fordult meg egy-egy alkalommal.

A városban a Jászok Világtalálkozója volt inkább ilyen próbálkozás, amely a Jászsági Randevúhoz hasonlóan sokféle, és közöttük nem egy látványos eseményt kínált a látogatóknak. A Világtalálkozónak híre ment, helyben szintén pozitív visszhangja volt és hamarosan meg is született a döntés a folytatásról. A gyors döntés önmagában példásnak tekinthető, de talán érdemes lett volna egy alaposabb elemzést készíteni és csak ezt követően voksolni az újabb események mellett. Szembe kellett volna nézni pl. azzal a ténnyel, hogy a Jászok Világtalálkozójából alig származott regisztrált bevétel. Érdemes lett volna elemezni, hogy a lebonyolítás miért csak a polgármesteri hivatal és néhány közművelődési intézmény feladata és terhe lett. Az előkészületek során több idegenforgalmi, vendéglátó és egyéb szervezet bekapcsolódásával számoltak, akik a későbbiek során, valószínűleg megfelelő érdekeltség híján visszaléptek.

Minderre azért érdemes kitérni, mert Vechtában pl. minden vendéglős és szállodás az év eseményére a Stoppelmarkt-ra készül, ahol 10 nap alatt félmillió (!?) ember fordul meg. A hatalmasnak minősíthető vendégsereg sört és virslit ugyanúgy vásárol, mint belépőjegyeket, tehát az egész rendezvény szigorúan érdekeltségi és üzleti alapon szerveződik, ahol a polgármester és más városi vezetők legfeljebb megjelennek. A vechtaiak egy része el is menekül a városból ezekben a napokban, de nagyon sok városlakó készül erre az eseményre. A készüléshez hagyományon alapuló folytonosság kapcsolódik, hiszen a Stoppelmarkt évszázadok óta esemény, amit az évek során jelentkező igényekhez igazítottak.

Visszatérve az alapkérdésre, a külföldi példából érdemes lenne bizonyos elemeket hasznosítani és mindenek előtt itt is érdekeltségi alapra helyezni az effajta eseményeket. Feltételezhetően ebben az esetben sem kerülhető meg egy bizonyos nagyságrendű befektetés, a profi módon való szponzorálás. Ha az érdekeltek pl. valóban tömeges érdeklődésre, vendégforgalomra számítanak, akkor a legvonzóbb attrakciók fogadására is áldozni kell. Közbevetőleg még egy külföldi példa. Néhány éve egy dániai kisvárosban Skive-ben tapasztaltam, hogy a helyi Sportcsarnokba meghívtak egy világsztárt, Udo Jürgens-t, akit valószínűleg ott sem kizárólag a belépőjegyekből honoráltak.

Mindent egybevetve megállapítható, hogy Csángó Fesztiválra, Világtalálkozóra vagy éppen Vigadalmi Napokra igény van, egy-egy esemény tényleg tömegeket vonz. Időszerű lenne azonban egy frappáns és állandóan használt elnevezést találni, mert a változtatgatás amatőrségről és ötletszerűségről egyaránt árulkodik. Valószínűleg megkerülhetetlen az effajta rendezvények érdekeltségi viszonyainak felülvizsgálata és új alapokra való helyezése. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal valószínűleg csak hatóságként és reprezentánsként, a közművelődési intézmények aktívabb részvevőkként jelenhetnek meg, de a rendezvények nagyobb hányadát más, várható haszon fejében befektető cégeknek kell felvállalni.

Szabadidő és kulturális központ

A város igen kis létszámú polgársága már a század első felében kialakított egyfajta szabadidő-kultúrát. A Bathó-kert, a Zagyva szabad strandja és csónakázási lehetőségei, ill. a mai Lehel Klub helyén működő kaszinó és a vele szemközti Pannónia kávéház sokféle kellemes kikapcsolódásra adtak alkalmat. A háború után lényeges módosulások történtek: a Bathó kerti teniszpályák, a Zagyva szabad strandja felszámolódtak, a családi, baráti együttlétre alkalmas Szilvás ligetes területe beépült. A leépülés és felszámolódás mellett az ötvenes évek közepétől viszont új lehetőségek is teremtődtek: a mai Margit sziget környékén többfunkciós szabadidő övezet alakult ki az új stranddal, termálfürdővel, szabadtéri színpaddal és rendezett parkkal. Nem tudni pontosan miért, de ez a város életében igen fontos szerepet betöltő térség mégsem tudta betölteni és teljesíteni funkcióit: a park kellős közepébe behemót munkagépeket is mozgató vízművet telepítettek, ill. versenytársként a Hűtőgépgyár környékén szabadidős létesítményeket építettek. A privatizálásáig folyamatosan fejlesztették a gyár környékén kialakított létesítmény-együttest, azóta viszont mindez megtorpant és bizonyos esetekben a kivonulás is megkezdődött.

A dilemma adott: nem városfejlesztési forrásokból létrejött egy meglehetősen nagy értékű, sokféle lehetőséget kínáló, nemcsak a város, hanem távolabbi települések lakóinak igényeit is kielégíteni képes, többfunkciós szabadidő övezet. A létrehozók utódai ma már egyre kevésbé akarják vállalni a fenntartás terheit, ami hosszú távon a létesítmények elhasználódásához és leromlásához vezethet. A város lehetőségei korlátozottak, de a korábban jelzett feladatokból adódóan minden bizonnyal részt kell vállalnia polgárai szabadidős lehetőségeinek megteremtéséből, amelynek legjobb alkalmai itt teremtődtek meg. Ma azonban mindez csak két, többé-kevésbé vonakodó tulajdonos nem túl hangos alkudozásaként jelenik meg. Valószínűleg szerencsésebb lenne mindennél sokkal pozitívebb, innovatívabb megközelítési módokat keresni és találni. Egy komplex hasznosítási megoldás mindenképpen gyümölcsözőbb eredményeket hozna, mint az évek óta tartó egy helyben topogás. El kellene mozdulni a holtpontról, annál is inkább, mert a döntések sokáig nem odázhatók el. Ha nem sikerül tető alá hozni egy ilyen elképzelést, akkor hamarosan azok az előnyök is elvesznek, amelyek ma kétségkívül megvannak. A kezdeményező lépéseket mielőbb meg kellene tenni, ugyanis nem lehet tudni, hogy meddig marad félszáz kilométeres körzetben az egyetlen műjégpálya a jászberényi. Arról sincs eddig hír, hogy ki szándékozik Magyarországon nyugati mintára szafari parkot létesíteni, márpedig az állatkertből esetleg kifejleszthető lenne egy ilyen sokakat vonzó látványosság. A strand és az uszoda szolgáltatási körét is bővíteni kellene, mert ma például inkább csak az ifjabbak és a sportolni vágyók igényeit tudja kielégíteni. Egyáltalán az egész övezet számára olyan hasznosítási-fejlesztési programot kellene kidolgozni, amelyben minden polgár számára szabadidő hasznosítási lehetőség teremtődne, ahol városlakóként vagy vendégként akár egy egész napos kikapcsolódásra nyílna lehetőség. Valószínűleg érdemes lenne komolyan tanulmányozni a Nyugat-Európában elterjedt hasonló funkciójú parkok működtetését és fenntartását, amely nem egy esetben komoly üzlet, így nálunk sem lehet jótékonykodni. Érdemes lenne egy széleskörű véleménykutatásra alapozott tanulmányterv készítésére, méghozzá olyanra, amelyben nemcsak műszakiak, hanem szociológus és szabadidő szervező szakemberek is közreműködnének.

A magaskultúra fejlesztése és a mecenatúra néhány kérdése

A város külső megjelenítésében fontos kérdés az ún. magaskultúra helyzete és fejlesztése. A rendszerváltozás előtti időszakban különféle direktívák, párthatározatok nyomán szorgalmazták a különféle művészeti és tudományos alkotó tevékenységek elismerését. Így állítottak fel több szobrot, a tanács és az üzemek egyaránt vásároltak festményeket a helyi alkotóktól és az amatőr mozgalmak támogatására is jutottak összegek.

Az utóbbi hét-nyolc évben más alapokra helyeződött a mecénálás, melynek több pozitív hozadéka van. Számos helyi alkotó kapott megbízást, közöttük olyan is, aki évtizedek óta itt él és dolgozik, ennek ellenére csak 1996-ban állították fel első köztéri szobrát a városban. Több alkotóközösség részesült támogatásban, melyek között az avantgard jellegű Alkotárs ugyanúgy megemlíthető, mint a hagyományokhoz inkább ragaszkodó Berényi Műhely. Ugyanakkor aránytalanságok is keletkeztek, hiszen akad olyan alkotó, aki szinte folyamatosan kap közületi megbízásokat, másokra pedig sokkal ritkábban kerül sor. Változatlanul kevés és megoldatlan a rendszeres bemutatkozás ill. szakmai megméretés lehetősége, ami legalább annyira fontos a mecénásoknak, mint az alkotóknak. Igazi mecenatúra csak szakmai közreműködéssel képzelhető el, ha pedig ez nem megoldott, akkor a félmegoldások esélye hatványozottan megnövekszik. Lehet, hogy X vagy Y sérthetetlen és kétségbevonhatatlan tehetségű zseniként állítja be magát, de megnyugtatóbb, ha ezt valamilyen fajta összeméréssel, a város határain túli tárlatokon vagy éppen az itt szervezett seregszemléken igazolja. Egy szó, mint száz, szükség lenne egy állandó kiállítóterem létesítésére és meg kellene oldani a város (vagy a Jászság) képzőművészeti gyűjteményének sorsát.

Különösen fontos lenne az utóbbi ügyben valamiféle integráló kezdeményezés, hiszen képzőművészeti (rész)gyűjteménye a Jász Múzeumnak ugyanúgy van, mint a Jászberényi Tanítóképző Főiskolának és a Hamza Múzeumnak. A felsoroltak azonban részgyűjtemények, gyarapításuk- fejlesztésük esetleges és megoldatlan. Pedig tennivaló bőven akadna, hiszen alig néhány alkotással szerepelnek ezekben a gyűjteményekben olyan alkotók, mint Benke László, Gecse Árpád, Makay József, Sáros András, Vuics István és mások. Nincs, vagy elvétve van alkotása közgyűjteményben a hosszú ideig itt alkotott Rudnay Gyulának, Vágó Pálnak, de a mai középgeneráció és az itt rendszeresen megforduló, műveket felajánló külföldi művészek alkotásai közül is elvétve került néhány közgyűjteménybe. A felsoroltakból is kitűnhet, hogy a gyűjtemény(ek) szisztematikus fejlesztésének ügye mindenek előtt szakmai probléma. A város művészeti életéért felelősséget érző szervezeteknek az értékek megőrzése és gyarapítása érdekében hatékony koordinációt, felkészült szakember alkalmazását kellene kezdeményeznie és folyamatosan gondoskodnia kellene a gyarapításhoz szükséges összegek biztosításáról is.

A városban jelenlevő művészeti ágak közül a táncművészetek gondozása számít a legeredményesebbnek, a néptánc iránt nagyon sok gyerek és fiatal vonzódik, sok jó szakember dolgozik ezen a téren. A Jászsági Népi Együttes bázisa olyan erős, hogy még egy kulcsember távozása sem rengette meg a pozícióikat. Folyamatosan egyenletes színvonalon tevékenykedik és építkezik a Lehel Társastáncklub is. Az e téren elért eredmények megőrzése nagyon fontos feladat. Régóta megoldatlan ezzel szemben a színjátszás ügye, a város lakóinak csak igen kis hányada részesül időnként effajta élményekből, ami azért is problematikus, mert néhány Pódium előadást (és bált) leszámítva alig vannak a polgári léthez szükséges nyilvános, társas összejövetelek.

Alig-alig mutat életjeleket az irodalom, néhány kezdeményezés azonban jelzi, hogy erre a területre szükséges lenne több figyelmet fordítani, bátorítani azokat, akik alkotásokkal jelentkeznek. A diák és helyi lapokban időnként közölnek verseket, 1-2-3 évente meg-megjelenik egy-egy verseskötet, a Jászsági Évkönyv pályázatára tucatnyi tehetséget felmutató alkotó művei érkeztek, a gyerekek versenyeire rendre sokan jelentkeznek.

Felnőttoktatási problémák

A felnőttek oktatását sokáig egyszerűen periferikus, pótló funkcióként kezelték, amelyre csak olyanoknak van szüksége, akik kimaradtak az általános iskolai vagy a középiskolai végzettség "normális időben" való megszerzéséből. Ennek megfelelően a városban is működtek a dolgozók különféle szintű, fokozatosan elhaló, funkciót vesztő iskolái. Az iskolarendszerű képzés mellett TIT és más közművelődési intézmények némi kínálata bővítette a választékot. A nyolcvanas évek elejétől pl. sokan tanultak nyelveket a TIT által szervezett tanfolyamokon.

A rendszerváltozással új feladatok jelentkeztek, melyek közül a munkanélküliség és néhány új szakterület iránti igény megjelenése jelentette a legnagyobb kihívást. Az újonnan megfogalmazott feladatok bizonyos hányadára reagálni tudtak a felnőttoktatásban érdekelt szervezetek. A középiskolák egy része önállóan speciális szaktanfolyamokat szervezett, számítógépes kurzusokat hirdetett, hasonló kezdeményezések a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán is akadtak. A helyi szereplők közül élénkült a TIT tevékenysége, korábban a nyelv-, újabban speciális szaktanfolyamaik iránt mutatkozik nagyobb érdeklődés. Több külső cég is megjelent a városban és a munkaügyi szervektől kapott támogatás birtokában szintén szervezett kurzusokat. Az adott jelenségkörben örvendetesnek minősíthető, hogy milyen sokan mozdultak az újonnan jelentkező feladatokra, az viszont már kevésbé, hogy nem lett, a német vagy az osztrák városok népfőiskoláihoz hasonló, igazi specialistája a feladatnak. A helyzet alakulásához a hazai törvénykezési gyakorlat hiánya is hozzájárult, de az is, hogy az illetékes szervek - a TIT esetenkénti szubvencionálását leszámítva - nem sokat foglalkoztak felnőttoktatási kérdésekkel. Vélekedésem szerint rövid, de legkésőbb középtávon mindenképpen szükség lenne valamilyen városi (jászsági) szintű koordinációra, annál is inkább mert a felnőttképzési feladatok mennyisége a következőkben minden valószínűség szerint bővülni és sokasodni fog.


1997