Tornán a szerencsétlen családot Magócsyné a hires Massai Eulalia, ki Bebeknének különben is a legbensőbb barátnéja vala, a legszivesebben fogadta; egy müvelt nő gyengédségével került mindent, mi őket a közel multra emlékeztette, nem kinozta sopánkodással, meddő vigasztaló szavakkal nem tépte fel még jobban sebeiket; - komoly arczczal, de ugy fogadta, mintha szokott látogatáson volnának vendégei. A lesujtott család teljes nagyságában érezte ezen tapintatos eljárás gyengédségét és méltányolta azt.

A Bokri család alól a városban talált kényelmes lakást, egy csinos udvarház volt ez, melyet Bebek György, midőn Tornát Magócsynak eladta, használatra fenntartott magának s később Bokrinak ajándékozta, midőn stambuli börtönéből kiszabadult, nevére iratta azt.

Bebeknének, nagy lelki ereje mellett is, melyet dicséretére kiemeltünk, több volt ezen rázkódás, mint kibirhatott. A mint szelleme rugékonysága megszünt, mely eddig fenntartotta, összeeset a test, két hétig életéért kelle rettegni szereteti családjának.

De hála a gondviselésnek ezen iszonyu kereszttől meg lőn mentve a mélyen sujtott család, a szeretett nő és anya vissza lőn adva az életnek. Lelki ereje, mely eddig soha sem hagyta el, lassankint visszanyerte ruganyosságát.

Balay Kálmán harmad napra a Tornára érkezés után szintén megjelent. Svendi elbocsátotta Kassáról, hol eddig tisztességes fogságban tartotta, azon ürügy alatt, hogy Bebek György is letartóztatta az ő hozzá küldött követet: Tordait.

A mi Bebeknére legjobban hatott, jobban, mint a gyógyszer: az Erős megérkezése volt férje levelével, melyben irja, hogy miután a felmentés nem sikerült, Bajomba tért vissza s oda várja kedves családját, mihelyt az idő jobbra fordul. Poroszlón van egy száz tagból álló lovas csapat, mely Bajomba kiséré őket. Weselényinek e tárgyban szinte irt, részletesen leirván abban, hogy mily uton, mily irányban haladjanak, ha szeretett családja még a tél folytán óhajtja megtenni Bajomban az utat, mig a mocsárok és folyók be vannak fagyva.

Erősnek szóval azon parancsot adta, hogy elegendő kisérettel inditsa utnak a pogyászt s a lehető legrövidebb uton szállitassa a gondjára bizott szekereket Bajomra. Erős a Bajomba vezető utat minden irányban jól ismerte, gyakran fordulván meg azon vidéken ura megbizásából a mult nyáron.

A mint Bebekné férje levelét megkapta, egészen jobban lett, tüstént meghagyta Weselényinek és vejének Kálmánnak, hogy tegyenek meg minden előkészületet a Bajomba utazásra, mert ha lehetséges, még a héten szeretne utnak indulni.

Sikertelen volt Magócsyék minden szivből jövő marasztása, a szerencsétlen család lábai alatt égett a föld. Egyebet sem hagyott meg számukra a végzet a szeretett férjnél és apánál, ezzel kellett mielőbb találkozni.

Különösen Zsófia lázas ingerültséggel siettette Weselényit, minden napot elveszettnek tartott, mig apjával nem találkozhatik.

Weselényinek különben nem volt szüksége nógatásra, ő is óhajtott minél előbb távozni e helyről, mely a Bebek család nagyszerü bukásának néma tanuja volt, hol minden bércz sirkőként emelkedett fel, jelezve egy főrangu család fényének s nagyságának temető helyét.

Bokriék tavaszig visszamaradtak, hogy addig kis vagyonukról intézkedhessenek s azt haszonbérbe kiadhassák; jobbnak látták ezt gyermekeikre nézve, mint csekély áron elvesztegetni. Bebekné is ezt ajánlotta.

Négy napi készület után valahára utnak indulhattak s szivélyesen elbucsuztak vendégszerető házi gazdáiktól. A bucsu annyival meginditóbb volt különösen Magócsyékra, mert majdnem bizonyos volt, hogy utolsó lesz az életben.

Az utazás első napján Miskolczra saját házukhoz szerencsésen megérkeztek, a hol minden elő volt készitve elfogadásukra. Jól esett tudniok s érezniök, hogy legalább ideiglenesen ismét otthonra találtak.

Másnap elég kedvező időben s a lehető legjobb uton Poroszlóra megérkeztek, hol már kényelmes fogadásról gondoskodva itt találták a kisérő száz lovast.

Nem részletezem az utazást az egyhangusik vidéken, elég legyen annyi megemlitenem, hogy negyednapra délután a szép utazó társaság Bajomra megérkezett minden baj nélkül, hol elfogadásukra mindent készen találtak, mert a podgyászszekerek két nappal előbb megérkezvén, Bebek György maga rendezte el neje s kedvencz leánya lakosztályát a téres várépületben, melyet a mult nyár folytában egészen ujra alakitott kivül-belől.

Nem vagyok képes ecsetelni ezen találkozás meginditó részleteit, vannak pillanatok az életben, melyeket lehetetlen hün visszaadni, jobb erre fátyolt vetni s a kegyes olvasóra hagyni ezen találkozás részleteinek kiszinezését, magát téve az olvasó ezen érdekes család kedélyhangulatába s helyzetébe.

Egy kevés időre elfelejtve volt minden, a gyászos mult, a nagyszerü bukás és bizonytalan jövő, csak a jelen találkozás égi örömeire gondolnak és boldogok voltak. Semmit sem vesztettek, mert a kedves családtagok közül nem hiányzott senki.

Még Zsófia is oly boldognak, oly nyugodtnak, oly elégedettnek érezte magát, mint atyja fogsága óta soha.

- Lássa Weselényi, még is jó az isten, azt hittem irgalma végképen elfordult házunktól s most látom, hogy az én szegény beteg szivem sem záródott el végképen a boldogság befogadásától.

- Óh bár tartós lenne e kedélyhangulat, - felele Weselényi, - akkor nem lenne okunk Bebek ur hét vára s uradalmai elvesztésén szomorkodni.

- Nem tekintek sem multba sem jövőbe, boldogságtól elszokott szivemet már az is kielégiti, hogy a jelenben örülök az életnek. Örömöm forrása az, - mond sugva, - hogy a mint veszem észre, apámat nem sujtotta le ez irtóztató veszteség. Mig az ő arczán reményt látok, addig én sem esem kétségbe!

Ily kedvező kinézés közt folyt le a találkozás, a boldogság első napja. Nyugodtan pihentek saját ágyaikban.

Másnap Bebek még a reggeli előtt felkereste Kálmánt s hosszasan beszélt vele. „Olvasd el fiam ez élettörténetedet rejtő kéziratot, menyegződ alkalmával akartam ezt átadni, de jobbnak láttam élted ezen legszebb napján nem keseriteni véredet ennek elolvasásával. Tüstént nézd át, s azután keress fel, mert még szóval is lesz közlendőm.

Kálmán az átvett kéziratból, melyet nevelőatyja részére hagyományozott s melyet csak most kapott kezéhez - tudta meg a gyász tragédiát, mely őt árvává tette s nevétől megfosztotta.

Ezen kéziratból tudta meg, hogy ő a nagy Török Bálintnak János fától való unokája, kivel a Zsuzsanna ményegzője alkalmávál találkozott s anyja Balassa Borbála, a hires Balassa Menyhért leánya.

Nevelőatyja részletesen leirta e családi tragédiát, itt elégnek tartjuk a kéziratból kivonatban közölni annyit, hogy Balassa Borbála, mielőtt Török János neje lett, szülei házánál megösmerkedett egy régi nemesi családból való, de szegény ifjuval, Balkonyi Lászlóval s egymás iránt kölcsönös szerelemre gyuladtak. A büszke Balassa megtudván e viszonyt, leányát Török Jánoshoz erőszakolta, kinek neje régi viszonyáról sejtelme sem volt.

Balkonyi naplójában szent esküvel erősiti, hogy ő azon baljóslatu házasság után Borbálával soha többé nem találkozott s Borbála is lassan kint felejté régi viszonyát, kivált, midőn egymás után három figyermekkel ajándékozta meg sötét vérü, féltékenységre hajlandó férjét.

Azt lehetett gondolni, hogy a régi viszony a férj előtt örökre titok marad, azonban a végzet máskép határozott; Török Jánosnénak egy régi szobaasszonya, kit szülei házától hozott magával, valami oknál fogva megsértve érezvén magát jó urnője által, aljas boszuból elárulta férjének s hazug toldásokkal s nagyitásokkal elbeszélte s Balkonyival való viszonyát.

Ez nem volt elég, az istentelen nő azzal rágalmazta asszonyát, hogy a viszony még első fia Kálmán születésekor is tartott.

Török János ez iszonyu rágalomra tajtékzott dühében, ártatlan nejét tüstént börtönbe záratta s szekrényét kikutatván, ráakadt a régi levelezésre, mit a szerencsétlen nő megtartott.

Ekkor dühe nem ösmert határt, neje védelmét meg sem hallgatva: hóhérkéz által kivégeztette, az ártatlan fiut csak egy cseléd gondossága mentette meg, kitől Balkonyi magához vette.

Bebek György a kézirat végén azt jegyezte meg, hogy a mult nyáron Balkonyit az erdélyi zárdában felkereste, azt tudta meg, hogy már öt évvel ezelőtt hirtelen halállal meghalt. Itt vége volt a kéziratnak.

Kálmán egy pár óra mulva felkereste atyai jóltevőjét. Tekintete sötét volt, arczán könyek nyomai látszottak.

- Elolvastad a gyász kéziratot? fájdalom, abban nem sok vigaszt találtál.

Kálmán némán nyujtotta át a végzetes kéziratot.

- Én azt hiszem fiam, legjobb lesz tüzre dobni, hogy látása többé ne keseritsen. Még egyet kell megemlitenem; én szerencsétlen atyáddal két izben beszéltem, de hajthatatlannak találtam, ő meg volt győződve, hogy neje, anyád bünös volt, közlöttem vele ezen kéziratot, nem használt semmit. Igy halt meg téged fiát el nem ösmerve, kitagadva.

- Ha atyám hajthatatlan volt, - mond Kálmán határozott hangon, - én sem tudtam volna azt hiszem soha megbocsátani annak, ki bünös szerelem féltésből anyám meggyilkolta, ha képes lett volna is nála kivinni kedves apám, hogy vétkét megbánva, elismerjen, soha, de soha sem tudtam volna elhatározni magam, hogy betolakodjam oly férfiu családjába, ki magától eldobott s iszonyodtam volna kezet fogni azzal, kinek lelkiösmeretére ártatlan anyám vére száradt. Én életem megmentőjét, kedves jóltevőmet ösmerem el apámnak, az a másik rám nézve nem létezik.

Apa és vő egymás keblére borultak, végzetes kézirat tüznek adatott át, soha erről nem volt szó többé a családban.

A tél hátralevő része kellemesen telt el. Vendégek sem hiányzottak, a szomszédbirtokosok mindent elkövettek a Bebek-család mulattatására; majdnem jobbágyi hódolattal környezték a büszke alföldi birtokosok azon országos hirre jutott dicső nőt, ki annyi hősiességet, bátorságot s vallásos magamegadást mutatott Szádvár védelmében.

A régi fény nimbusza környezte ismét a bukottnak látszó családot. Bebek György, János Zsigmond mindenható vezére s kedvencze ismét a régi fényben ragyogott fel. Ez gyógyír volt Zsófia büszke szivére. Bebeknét csak az boldogitotta, hogy férjét ismét birja s ez neki elég volt.

Tavaszszal a régi terv teljesedésbe ment, meglátogatták Szilágy-Somlyón Báthoriékat. Az ifju párt véghetetlen boldoggá tette e látogatás, meg kellett igérniök, hogy a nyarat nálok tölti az egész család.

Bokriék is megérkeztek s együtt mentek a Bebek-családdal Szilágysomlyóra, hol véghetetlen örömére Báthori nagy kiterjedésü erdői felügyelőjévé tette; Kővár-, Kraszna-, Közép-Szolnokra kiterjedt ezen nagyszerü tölgy, bik és cserfa-erdő. Vadkanoktól hemzsegtek a posványos erdei szakadások. Egész szarvas és őz csordák legelésztek az erdős sziklacsucsokon és mélyedéseken, szóval nem hiányzott semmi.

Lakásuk kényelmes volt, fizetésök jó s hajdani urok családja körében valának, mit kivánhattak többet, boldogok voltak. Szádvárt, a hozzá hasonló vidéken ujra feltalálták.

Bebek néhány napot töltve kedvesei körében, Weselényivel, Kálmánnal és Erőssel Gyulafejérvárba ment János Zsigmond udvarába, ki Bebeket a legnagyobb kitüntetéssel fogadta. Haditanácsban az ő terve fogadtatott el. Kővár és Nagybánya valának kitüzve, mint kiinduló pontok egy nagyobbszerü hadjáratra.

Bebek mint fővezér a rendelkezésére állott sereggel először is Kővárt ostromzárolta körül, mely a Lápos folyó mellett fekszik egy magas hegyen, melyből ered azon patak, mely Nagybányánál a Szamosba ömlik.

Viczmándy Tamás és Zólyomi Péter valának a vár parancsnokai. A vár őriző sereggel s élelmi szerekkel jól el volt látva.