A menyegző után való nap Bokri István kereste fel a várurat, arra kérve fel, hogy látogassa meg egy pár pillanatra, egy nála lévő idegen óhajtana vele négyszemközt beszélni.

Bokri zavart arcza feltűnt a várur előtt.

- Ki azon idegen, - kérdezé Bebek, - vagy neked sem mondta meg nevét.

- Én ösmerem az idegent, de becsületszavamat kellett adnom, hogy el nem árulom nevét, attól fél azon szerencsétlen, hogy ha nagyságod nevét megtudja, nem fogja ráhatározni magát, hogy meglátogasson. Nagyon beteg, azt mondja, hogy addig nyugodtan meg nem halhat, mig nagyságoddal nem beszél.

- Jó, tehát menjünk, egészen felébresztetted tudni vágyásomat.

Mielőtt Bebek ur kiváncsiságát kielégitenőnk, egy pár napot vissza kell varázsolnunk a multból.

Két nappal a menyegző előtt korán reggel, egy bőrös, ernyős kocsi állott meg az erdészlak előtt.

- Mit akar jó ember? - kérdezé az ifju háziasszony a kocsijáról leszállott fuvarost; - férjemmel van dolga?

- Az erdőmester lakik itt? - kérdezé a kocsis.

- Férjem, az erdőmester lakik itt, de épen ott jön a kertből.

- Nagy jó uram, én egy beteg asszonyt hoztam Kassáról, azt mondja, hogy nagy jó uram közeli ösmerőse. Nagyon beteg szegény, annyira sietettetett, hogy az este indulva Kassáról az éjjel is jöttünk, egyszer el is tévedtünk.

Bokri komoly arczczal közeledett a kocsihoz, tüstént eltalálta, ki legyen a váratlan vendég, habár nem volt képes eltalálni, hogy jött anyja oly hosszu idő után nyomára.

Félhajtván a bőrt, megborzadt a látványon, mely előte feltárult.

A kocsiban derekalylyon párnák között feküdt anyja, az ugynevezett „Szép Jutka” lázas nyugtalan álomban, betegségtől eltorzult arczán mindamellett most is feltüntek a festés nyomai, melyek e halálra vált arcznak csaknem kisérteties szint kölcsönöztek.

Amint a napsugár a szemébe sütött, felriadt lázas szendergéséből.

- Te vagy fiam? - mond a nő felülve, - ne ijedj meg tőlem, én nem háborgattalak volna, mert tudom nem szeretsz, és annyira ösmerhetsz, hogy én nem tolom magam senkire, még ha az a valaki fiam volna is. De azon iszonyu rém megjelent s nekem szöknöm kellett előle, különben megőrültem volna.

Félve, remegve tekintett körül, ugy látszott, egy gyilkoló rémlátás sulya alatt áll.

- De Bebek urral is kell beszélnem; tegnapelőtt hallottam, hogy visszatért fogságából. Beszélnem kell vele minden áron, azért is hozzád kellett jönnöm, hogy e terhet vállaimról leemeljem. Ha beszélhetek vele, azt hiszem megkönynyebülök, hiszen nekem különben nincs semmi bajom, erős s egészséges vagyok.

Kifáradva dőlt vissza párnái közé.

Bokri és neje eddig megkövesülve álltan a kocsi mellett, borzadva tekintve e torzképre. Ugy látszott az ifju asszony savanyu arczából, hogy nem igen örül ez atyafiságos látogatásnak, de férje arczából is látszott, hogy elengedte volna ezen szomoru találkozást. Bokri különben is gyermekségétől fogva rosz viszonyban állott anyjával, már mint szerzetes soha többé meg nem látogatta, ugy hogy körülbelül tiz év óta anya és fiu nem látták egymást.

No de bár milyen volt is a viszony köztök, beteg anyját vissza nem utasithatta, ezt Borcsa is belátta s jó képet igyekezett mutatni beteg napához, kinek vétkes multját nem is ismerte.

A fuvaros segitségével leemelte a beteget a kocsiból, egy kertre nyiló szobába vitte, mely látogatók számára volt fentartva, hajdan a megboldogult öreg néni szobája volt.

A beteg remegve tekintett maga körül, amint fia az ágyba fektette.

- Ugy látom, hogy nincs rostély az ablakon.

- Minek volna a rostély, itt nincs kitől, mitől félni. Itt bátran nyughatik anyám.

- Ez a nőd? engedjen meg lelkem, hogy csak most vettem észre, fejem egy kissé kábult volt, szemeim homályosak. Azt hiszem, hogy ha kinyugszom magam, mindjárt jobban leszek. Itt talán nem háborit senki.

Ismét félve körültekintett s reszketni kezdett. „Oh csak azt a rémet tudnám kivetni fejemből. Itt csak nem akad rám?”...

- Micsoda rémtől fél anyám?

- Én nem félek semmi rémtől, semmi kisértettől, - mond a beteg eröltetett nevetéssel, mely a vért fagyasztotta meg a hallgatókban. Miért is félnék, a kinek lelkiismerete oly tiszta mint enyém, annak nincs oka félni a rémektől. - De mintha valami zörgést hallottam volna az ablaknál, - mond a bünös nő felriadva, - nézd meg fiam, ki leskelődik ott, nem szeretném, ha beszélgetéseinket kihallgatná.

- Legyen nyugodtan, ott nem leskelődik senki, - mond Bokri, - kisértse meg aludni, most egy kissé magára hagyjuk anyám. A reggelijét ha óhajtja, nőm tüstént behozza.

- Most nincs szükségem semmire, majd későbben; de nagyon soká ne hagyjatok magamra, néha nagyon rosz gondolataim vannak.

Bokri még délelőtt lehivta a várbeli sebészt ez megvizsgálván a beteget, vállat vont. „Itt a test láza mellett ugy látom, lélek kedély baj is van, ez talán még veszélyesebb mint a láz, tüstént rendelek valami vércsillapitót”.

A mint a beteg szobáját elhagyták, az orvos az erdőmester felszólitására megmondta, hogy itt nincs remény, a beteg legfeljebb egy hétig viheti a leggondosabb ápolás mellett.

A következő nap a beteg folytonos lázban volt, borzasztó rémképek riasztották fel lázas álmából. Estefelé magához jött a deliriumból s nyugodtabbá lett, de iszonyuan ki volt merülve, egész éjjel virasztott fia mellette, idegenre nem akarta bizni.

Reggel nem állhatolt ellent sürgetésénel, hogy Bebek urat keresse fel s tudassa vele, hogy egy régi ösmerőse akar vele négy szemközt beszélni, de nevét ne árulja el. „Félek, hogy nem jönne el, ha tudná, hogy ki akar vele beszélni, pedig okvetetlen találkoznom kell vele, ha csuszva kellene is a várba felmennem.

A várur Bokri kérésére csakugyan megjelent. Megborzadt, a mint a beteget felismerte.

Ezen bünös nőt hiusága még a sir szélén sem hagyta el, felöltöztette magát menyével, még a pirositót sem felejtette el, mely kétszeresen visszataszitóvá tette ezen halálra vált arczot.

- Megengedjen nagyságod, hogy igy fogadom, egy kis gyengeség fogott el, mely nem engedi, hogy az ágyból felkeljek, oly régen nem láttam nagyságodat, bizony bizony nagyságodon is meglátszik az idő kiméletlen keze. - Ugy látszott ezen észrevétel vigasztalólag hatott a haldoklásában is hiu nőre.

- Miért hivatott az asszony? - mond Bebek majdnem undorral e borzasztó látványon, mit e kifestett nő kisérteties arcza mutatott.

A bünös nő, egy időre elnémult, mintha erőt gyüjtene vallomása közlésére.

- Én, mikor évek előtt szerencsém volt saját házamnál nagyságodhoz, - nyögte a beteg gyenge hangon, - én, mondom, nem mondtam igazat. - Itt elfuladt s görcsös köhögés fogta elő.

- Mennyiben nem mondtál igazat asszony? -kiáltott Bebek a betegre.

- Nem mondtam igazat, mert a tudvalevő szép barna hölgy fiával együtt nem halt meg, hanem megszökött tőlem.

Bebek arczán éles fájdalom tünt fel, feje szédülni kezdett e vallomásra, mely lelkére borzasztó sulylyal nehezedett. - Neje és fia tehát éltek, midőn második nejét elvette s talán még most is élnek, s ő ennélfogva 24 év óta bünös viszonyba élt szeretett nejével.

- Isten! isten! igaz volna ez, most vagy akkor hazudott volna ez elvetemedett nő?!

- Hazudtam, mert féltem az igazat megvallani, ha Szerdahelyi megtudta volna, hogy gondatlanságom miatt a rám bizott hölgy fiával együtt megszökött, okvetetlen meggyilkolt volna.

Egy kissé megpihent a bünös nő.

- A szerencse segitett, egy idegen szegény nő fiával együtt a szökés reggelén házam ajtajánál összerogyott s fiával még az nap meghalt, tudhatja nagyságod, hogy az akkori ragály hány embert megölt. - Én felöltöztettem a szép uri nő hátrahagyott ruhájában, s igy tettem Szerdahelyinél és a tanácsnál jelentést, az orvos megtevé a vizsgálatot, irásban bizonyitotta, hogy a nő fiával együtt ragályban halt meg. Ez által mentve lettem Szerdahelyi ur boszujától. Ezért mondtam el ezen mesét nagyságodnak.

- S most miért közlötted ezt velem elvetemedett nő, miért zavartad fel lelkem nyugalmát, miért nem vitted magaddal a sirba e borzasztó titkot?

- Én nem szóltam volna erről s nem is fárasztottam volna ide nagyságodat, ha egy borzasztó esemény fel nem ébreszti lelkemben a multat.

- Micsoda esemény?

- Harmad nappal ezelőtt az éjjeli órákban lázas álmamból az ébresztett fel, hogy egy rém állott ágyam előtt; hajam szálai égre meredtek fel, midőn a rémben ráösmertem a tőlem 24 évvel ezelőtt elszökött nőre. Ájulva rogytam össze, mire magamhoz jöttem eltünt a nő, azt hittem rosz álom volt az egész, de a feljövő nap világánál láttam, hogy az ajtó sarkig ki van tárva s egy kendőt találtam a konyhaajtónál. Ugy hiszem, meg akart gyilkolni. Miért riadt vissza borzasztó határozatától, nem tudom, de azóta nem volt nyugtom, mindén áron beszélni kellett nagyságoddal.

Igy lett vége a beszélgetésnek, mely a várurat porig sujtá.

- Ettől megkimélhettél volna uram istenem, különben is elég sulyos a kereszt, mit a közel jövőben rám mértél!

Szép Jutka ezen vallomás után könnyebben érzette magát s este valami csekélységet vacsorált is, mit két nap óta nem tett, ugy hogy fia éjelre magára hagyta.

Éjfél tájban egy borzasztó halálsikoltás ébresztette fel a háziakat. A mint a beteg szobájába rohantak, azt a szoba közepén találták, merev szemeivel az ablak felé mutatott, s egy halálhörgéssel összerogyott.

Fia lehajlott hozzá. Meg volt halva. A borzadás és félelem kimeritette a roncsolt testet s megadta a kegyelemdöfést.

Az erdőmester, mihelyt hajnalodni kezdett, bejárta a kertet, végre rátalált anyja rémülése s halála okára.

Az ablak alatt megtalálta az őrült nő hulláját egy tőrrel szivén átszúrva, ugy látszott, rögtön bekövetkezett halála.

Valószinüleg nyomára jövén halálos ellenségének, kit annyira gyülölt, meg akarta azt gyilkolni és sikoltásától felriadva, a mint leugrott, kezénél levő tőrébe esett.

Ez lett vége két szerencsétlen életpályának.

Mindketten Jablonczán tisztességesen, de minden zaj nélkül Bokri felvigyázata alatt eltemettettek. Csak Kálmánnal tudatta a szerencsétlen őrült gyászos, végét. Kálmán bizalmasan közölte Erőssel, tudván azt, hogy ezen hir annak mi könnyebbségére szolgál.

Mielőtt elbeszélésünk folyamában tovább haladnánk, egy pár szóval elmondom az őrült nő élettörténetét, a ki a mint már kitalálták olvasóim, Bebek György első neje volt.

Bebek nem volt több 18 évesnél, midőn Zápolya János király udvarában Budán első nejét Vitelli Izabellát megpillantotta.

Ezen udvarhölgyet az ifju szép királyné hozta magával Krakkóból; atyja egy szép olasz ifju Sfortia Bonával Zsigmond lengyel király nejével került Lengyelországba, s ott megházasodván, ezen házasság gyümölcse volt Izabella.

Vitelli Izabella megtetszett a kitünő szépségü Bebek Györgynek, ezt észrevevén a kaczér hölgy, mindent elkövetett, hogy azt hálójába keritse, a mi teljesen sikerült is.

A mint ezt Bebek Ferencznek megvitték, mindent ellövetett, hogy fiát, a mint ő magát kifejezte - észre téritse, nem kimélt igéretet, fenyegetést, de ennek ép ellenkező eredménye lett fiánál, mert Izabellával, a ki nála majd tiz évvel idősebb volt, titokban megesküdött.

Nem lehet leirni az öreg ur dühét, midőn ezt meghallotta, bocsánatért esdő fiát hidegen utasitotta vissza s kimondta, hogy engedetlensége miatt nem tekinti többé fiának.

Imrének, a Ferencz testvérjének, ki Györgyöt rendkivül szerette - sikerült végre kibékiteni az atyát az engedetlen fiuval s utólagosan jóváhagyását adta fia nősülésére s Szádvárt adta át az uj házaspárnak.

De ezen kibékülés csak szinleges volt, a mint a következés megmutatta. Bebek Ferencz soha sem bocsáthatta meg a kaczér nőnek, hogy igénytelen származása s szegénysége daczára betolakodott az ős régi gőgös családba.

A boszu müve szerencsésen sikerült, könnyebben mint maga is hitte, nagy segitségére volt azon körülmény; hogy az indulatos nőt mindenki csakhamar meggyülölte.

Erőst választotta ki eszközül, kit György neje unszolására kevéssel azelőtt elüzött magától. Neje azt hozta fel a régi hü szolga ellen, hogy tiszteletlenül bánt vele. Ezen vádnak a férj helyet adván, Erőst kihallgatás nélkül elkergette.

Az öreg Bebek, kihez Erős ment, felhasználva ingerültségét, Szerdahelyivel egyetértve, ki az ifju olasz nőbe szerelmes volt, férje távollétében elrabolta azon napokban született fiával együtt s Kassára vitte Keserüékhez. A többit tudja az olvasó.

Hogy ezen szökés után évekig hol tartózkodott s fiát hogy, miként vesztette el, ez örökre titok maradt; őrült állapotában ezt soha senkivel nem közölte, sokat elfelejtett, de a Bebek család iránti boszuja kiolthatatlanul égett keblében, de Erősről s kassai börtönőréről sem felejtkezett meg soha, a mint vég törekvése mutatta, mely rá nézve halált hozó lett.

Egész eljárása azt mutatta a szerencsétlen nőnek, hogy ő azon hitben élt és halt meg, hogy hütlen férje egyet értett üldözőivel. A mint tudjuk, erre nézve teljesen csalódott, mert ha bár a 18 éves ifju hamar kigyógyult szerelmi ábrándjából, fájdalma utána őszinte volt, midőn elragadtatása s állitólagos halála tudomására jött.