Három év telt el a fentebb emlitett tragikus esemény után. Három év boldog megelégedésben eltöltve csak egy futó pillanat, ha arra visszatekintünk. De egy örök lét, ha annyi szenvedés és kinzó aggály közt van eltöltve, mint a melyre a Bebek-családot a végzet kárhoztatta.

Mielőtt ismét felvennők elbeszélésünk folyamát, rövideden elsoroljuk az ezen időköz alatt történt eseményeket.

Megemlitettük egy pár szóval, hogy mily iszonyu hatással volt a Bebek-családra az imádott férj s bálványozott apa halála akkor, midőn megszabadulására biztosan számitottak. Ennélfogva nagyon természetes, hogy midőn három héttel későbben Hasszántól egy hirnök jelent meg, mely által tudatja, hogy Bebek György napokon keresztül élét-halál közt lebegett, - de már most egy Budáról hozatott hires zsidó-orvos biztatása után teljes remény van élete megmaradásához, nagyon természetes mondom, hogy egyik szélsőségből a másikba estek s örömök határtalan volt, hogy a forrón szeretett család-apa vissza lesz adva az életnek.

A börtön ajtai megnyithatnak a sors, kedvezése által, de a sir ajtai örökre zárva maradnak.

Ezen kedélyhangulatban nem verte le anynyira őket azon hir, hogy Szádvár urát Hasszán teljes felgyógyulása után Sztambulba küldte, mint gondolni lehetett volna.

Bebek Györgynek sikerült Belgrádból biztos alkalom által tudósitani sajátkezüleg irt levele által, hogy nincs semmi baja, és hogy erejét s egészségét teljesen visszanyerte, tört karja is, mint levele mutatja, összeforrott.- Reményli, hogy a király közbenjárására nemsokára visszanyeri szabadágát, ennélfogva ne aggódjanak sorsán s legyenek a legjobb remények közt. Kétizben kaptak azóta a családapától levelet, az elsőben sztambuli egy évi fogsága után azt irja, hogy Miksa császár és király ottani követe Bécsből kapott utasitás után, nemhogy közbejárna kiszabaditásáért és azt előmozditaná, sőt mindent elkövet a szultánnál és a nagyvezérnél, hogy kiszabadulását gátolja. „Őrült voltam, hogy képzelni is tudtam azt, hogy a németnél a hü szolgálatokért hálára vagy csak elismerésre is lehessen számolni. Most Zápolya Zsigmondhoz fordultam, az erdélyi követ biztositott, hogy mindent elkövet megszabaditásomra, s erre nézve teljes reményem van.”

A második levelet pár héttel ezelőtt kapta Bebekné Zápolya egy futára által, melyben Báthory István a fejedelem parancsából tudósitja, hogy Bebek Györgyöt a fejedelemnek sikerült megszabaditani, s most már szabad lábon van, csak arra várakozik, hogy biztos alkalommal visszatérhessen. Gyulafehérváron minden órán várják, mert a legutolsó tudósitás után Szolimán császár kegyeivel elhalmozva egy diszőrség s az erdélyi követség kiséretében már utban van.

Képzelni lehet a család égi örömét, midőn a levelet elolvasta. Nehány pillanat alatt az örömhir az egész várban elterjedt.

Meg kell még emlitenem, hogy regényünk ismert személyei közül egy sem hiányzott. Weselényi, Kálmán, az öreg várnagy Saffarics Péter, a régi hü szolga Erős, életben s egészségben voltak, csak a Bebekné regi dajkája hiányzott. Halála oly csendes volt mint élete, egy reggel halva találták ágyában.

Bokri István ismét a régi volt, erős, izmos és tevékeny, neje az elmult három év alatt ujra két kis pogánynyal ajándékozta meg, az utolsó, Borcsa nagy örömére, leány volt s anyja nevét kapta a keresztségben.

Egy szép májusi napon, három évvel azon borzasztó katasztrofa után, Weselényit és Kálmánt Bokriéknál találjuk, most közölték az örvendetes hirt, a Báthory István levele tartalmát, mely a házas párra rendkivül jó hatással volt.

- Ez az első örömhir három év óta, legyen hála a mindenhatónak ezen kedvező tudósitásért. Ne sirj lelkem, eleget sirtál a gyász napjaiban, most örülni kell, félre a könyekkel!

- Örömkönyek ezek apjok, - mond neje, - talán megfojtana az öröm, ha könyeim nem volnának.

Sokáig időztek ezen tárgynál, mely minden más gondolatot kizárt.

Weselényi ezen három év alatt sokat változott, szép fekete szemei fénye kihalt, arczszine elveszté fiatal üdeségét, az alig harmincz éves fiatal férfiunak hollószin hajszálai közt itt-ott ezüst hajszálak mutatkoztak; első tekintetre látszott, hogy vagy kedélye vagy egészsége alá van ásva s keblén ölő féreg dul.

Kálmán is változott, de ő előnyére; ezen három év alatt férfiasabb lett, szabályos szép arcza s termetre is magasabb lett, sötét kék szemei élénk tüzzel égtek, arczán az egészség zománcza sugárzott. Látszott, hogy a szenvedély vihara nem fonnyasztotta el sem arczrózsáit, sem tiszta kedélye reményteljes nyugalmát.

- Hát Zsófia kisasszonyra, hogy hatott ez örömhir? - kérdezé Borcsa.

- Mint jótékony eső a szomjas földre s fonynyadó virágra, mint a nap sugára a sötét börtönbe elzárt fogolyra, mint forrásviz az elalélt vándorra, mint levegő a fuladáshoz közeli emberre, - felele Kálmán. - Zsófia kisasszony olyan volt ezen három év alatt, mint a virág, mely esőtől, napfénytől s levegőtől meg van fosztva.

- S az orvosok mit mondanak a kisasszony bajára? - kérdezé az erdőmesterné. Arczán a legélénkebb részvét kifejezése ült.

- Baját az orvosok közül senki sem tudja kitalálni, a hervadást látják, de nem képesek rajta segiteni, - mond Kálmán. A kisasszony azt állitja, hogy neki nincs semmi baja, ennélfogva ne kinozzák kérdéseikkel. Én magam is azt hiszem, hogy kedélybaj ez, melyen semmiféle gyógyszer nem segit.

Weselényi arcza ezen beszéd alatt elsötétült, szájszélein kinos rángás mutatkozott; keble fájdalmasan emelkedett, felállott s az ablakhoz lépett, hátat forditván a beszélgetőknek.

Ugy érezte, hogy megfulad, ha a szabad levegőre ki nem megy, vagy az ablakot fel nem nyitja.

Hárman összenéztek ezen szembetünő változás láttára s félbehagyták a beszédet.

- Talán jó lenne az ablakot kinyitni, - mond Bokri,- én nem tudom más észrevette-e, de nekem oly nyomasztó a lég e szobában.

- Nekem mennem kell, - mond Wesselényi tompán, - még bizonyos teendőm van, melyről egészen elfelejtkeztem. Kalapját megkeresve, némán bucsuzott el a háziaktól.

- Én is megyek veled, - mond Kálmán s követte Weselényit.

Bokri kisérte két vendégét; neje utána kiáltott: „Apjok! mig a konyhához látok, jó lesz, ha utána nézel a gyermekeknek a kertben, nem történt-e valami bajok?!

Weselényi és Kálmán némán haladtak előre a hegyi ösvényen a vár felé.

- Nem hallottál mostanában semmit Török Ferenczről? - szakitá meg Weselényi a hallgatást.

- Én három év óta nem hallottam s nem tudok róla semmit, azonkivül, hogy most is még rimaszombati parancsnok. Azt hiszem, elmondtam neked a vele való utolsó találkozásomat.

- Én nem tudok erről semmit, felelé Weselényi.

- Azt hittem elbeszéltem, - mond Kálmán, - halld tehát most. Hat héttel azon gyászmenekülési kisérlet után, hozzám intézett levelében találkozásra szólitott fel az általad jól ismert pelsőczi vadászlaknál. Itt a meghatározott időben összejövén: elbeszélte, mi módon szabaditotta meg Bebek urat a füleki várból azon végzetes éjjel, melynek oly gyászos eredménye lett. Azon ablakon menekült Bebek ur őrei megvesztegetése után, melyen Fülek kalandos bevételénél az ostromló törökök beszöktek. Elmondta, hogy Hasszán eleinte gyanuba vette, de miután Bebek őreivel nem személyesen értekezett, ezek nem vallhattak rá. Ugyan ekkor biztositott, hogy Bebek ur életveszélyes sebei mellett is a javulás utján van, s hogy Hasszán odahagyja Füleket, mert a szultán által pozsegai várparancsnokká van kinevezve. Távozásával magával akarja vinni Bebek urat s onnan Sztambulba küldi. Arra szólitott fel, hogy ezeket közöljem Zsófia kisasszonynyal de senki mással. Ezen titoktartásra saját biztonsága tekintetéből szavamat kellett adni, különben, ha ennek Hasszán, mielőtt távozik, tudomására jönne, fejét okvetetlen leüttettné. Ez az egész. Azt gondoltam, hogy későbben közöltem veled.

- Most hallom először, - mond Weselényi. - Cserében én is közlök veled valamit. A mult hóban, a mint emlékezhetsz rá, a várasszonya megbizásából egy körutat tettem Gombaszegen, Krasznahorkán, Pelsőczön a számadások megvizsgálására s az ujabb utasitások kiadására, még te Szendrőn, Szikszón, Aszalón ugyanezen dologban jártál. Pelsőczön, midőn ott jártam, épen országos vásár volt. A mint a tolongásban egy és másnak árát megkérdeztem, észrevettem, hogy közel hozzám egy parasztruhában öltözött ember folytonosan kisér. Kalapja szemére le volt huzva s szürével arczát betakarta, ugy hogy sejteni sem tudtam, hogy ki lehessen ezen ember? Kiváncsiságom fel lőn ébresztve, meg kellett tudnom, miért kisér mindenfelé s mit akar ezen ismeretlen? Hogy ezen czélomat elérjem, sebes menés közt hirtelen megfordultam s mintha véletlenségből történt volna, összeütköztem az ismeretlennel. Ezen összeütközésben kalapja leesett, Török Ferencz állott velem szemben. Ezen találkozás, annyira meglepett, hogy nem tudtam magam tüstént elhatározni, hogy mit kellene tenni s mig ezen töprenkedtem, ellenségem eltünt a sokaság közt. Ezen találkozás rám, megvallom, rendkivül kellemetlenül hatott, nincs kétségem, hogy ezen ember feltünése s előtérbe lépése egy ujabb szerencsétlenség hirnöke a Bebek-családra.

- Megfoghatatlan előttem, mit akar ezen szerencsétlen, s hogy meri magát mutatni Bebek ur jószágán, azok után miket elkövetett.

- De ez nem minden, mit veled közölni akarok. Tegnap este közel a vár kapujához találkoztam azon őrült nővel, kivel első ittlételemkor egy vadászat alkalmával találkoztam. Tüstént felösmertem, habár 6 év óta nagyon megváltozott s fekete haja jóformán megőszült.

Kálmán arcza elszintelenedett.

- Mit akarhatott ezen szerencsétlen?

- Azt képzelni sem tudom. A mint a várkapun kijöttem, ott leskelődött egy fa alatt, azt hittem, hogy a vár cselédségéhez tartozik, közeledtem felé s kérdést tettem, mit akar s kit vár? ekkor ismertem rá. Mire csodálkozásomból magamhoz jöttem, eltünt mint szellemárny.

- Tudd meg tehát, mit még előtted is titkoltam, (nem bizalmatlanságból történt ez, de Erősnek szavamat adtam, hogy senkivel sem közlöm.) Mi ketten Bokrival egyetértve, azelőtt nehány nappad, hogy te Szádvárba jöttél, látva, hogy ezen őrült nő bizonyos rögeszme folytán Bebek ur családja ellen boszut forral, hogy ezt meggátoljuk s ártalmatlanná tegyük, elfogattuk ezen szerencsétlent s Gombaszegen tisztességes fogságban tartottuk, hol a szabadságon kivül semmi sem hiányzott. Évekig volt a fogságban s már azt hittük, vágyat sem érez börtönét elhagyni, midőn egy héttel ezelőtt szobájából megszökött. Erős tudatta velem ezen baljóslatu hirt, azóta alig lehet az öregre ráismerni. Ezen rejtélyes nő megjelenése olyan, mint egy vészjósló felhő. Én is csak isten különös csodája által szabadultam meg boszuja elől.

Menetközben elbeszélte a nővel való veszélyes kalandját.

- Ha igy van, a dolog, nincs más mód, mint ujra elfogatni és ártalmatlanná tenni, - mond Weselényi. - De itthon vagyunk, elég volt erről.

A vár kapujánál a várnagygyal találkozlak, ki azon hirrel lepte meg őket, hogy félórával ezelőtt Báthory Istvántól futár érkezett, hogy nejével Perényiéknél van, s hogy egy pár nap mulva megérkezik.

Ennél jobb ujságot nem mondhatott volna az öreg Saffarics. Weselényi rég nem látta barátját, gyermekkori játszó társát.