Weselényi a mint lováról leszállott s a sürü cserjével benőtt fák árnyában eltünt, kezdetben mintegy gépileg haladt előre, eltompult érzékkel alig tudta felfogni, hogy ébren van-e vagy egy kinzó álom sulyosodott rá. De ezen lelkihelyzet nem sokáig tartott; feltárult előtte egész borzasztó nagyszerüségében az iszonyu való, mely örültséggel fenyegette.

Hogy merészeljen megjelenni ezen gyászhirrel, hogy menti ki azon tettét, hogy habár a Bebek ur határozott parancsára, - odahagyta parancsnokát az élet-halál veszélyben? De azt is kivel s mivel bizonyitja be, hogy csak határozott parancsára hagyta ott a csatatért, midőn élet és halál állott koczkán?!

Megállott s vissza akart térni, osztozni sorsában atyai barátjának. De majd felébredt keblében a kötelességérzet, hát ha a füleki bég a közzavart felhasználja Bebek ur valamelyik szomszéd vára bevételére, a mi most nagyon könnyen megtörténhetik, ha Szádvár ura elfogatásának, vagy halálának hire fut a környéken.

Ily lelki küzdelemben eszébe jutott az is, hogy nem jobb lesz-e rá nézve, ha kardjába ereszkedik s ezáltal felmenti magát azon szenvedéstől, mely reá várakozik! De ezen gondolat csak egy pár másodperczig foglalta el. „Ez annyi volna, mint egy katonának veszélyes őrállásáról megszökni; el tőlem gyáva gondolat, nekem élnem kell, bár most nagyon élénken érzem, hogy nehezebb élni, mint a halál karjaiba dőlni! Előre! a kötelesség azt parancsolja, hogy éljek.”

Szerencsére egy gazdátlan lóra talált az erdőben, annak hátára felvetve magát, mint szélvész vágtatott Rima-Szécs felé. Ideje is volt, mert néhány portyázó török észrevevé őt, üldözőbe vette. Jó lova megmentette, üldözői messze maradtak s felhagytak kergetésével, déltájban Pelsőczre ért s itt kiadván az utasitást, váltott lovon éjjelre Kraszna-Horkára vágtatott.

Itt tölté el az éjt. Ólomsullyal nehezedett rá azon gondolat, hogy tovább nem lehet eltitkolni a várur családja előtt a borzasztó hir közlését.

Másnap délben érkezett Szádvárra, de már őt megelőzte két lovas, kik a csatatérről megszökve lóhalálába nyargaltak haza, iszonyu toldásokkal szélesitve ki a különben is leverő hirt. Azt beszélték, hogy kettőjökön kivül mindnyájan elestek, csak ketten tudták magokat átvágni a nagyszámu ellenségen.

Ezen hir után majdnem vigaszul szolgált Weselényi megjelenése, s azon hire, hogy a várur, igaz, elfogattatott, de jóformán sebet sem kapott. Weselényi vigaszul azt is felemlitette, hogy két főrangu török van Szendrőn fogságban, kikért könnyű lesz Bebek urat kicserélni.

Valamennyire megnyugodtak ezen hiren a várur hozzá tartózandói, de mégis iszonyu félem s aggálylyal várták az ujabb tudósitást.

Este későn egy lovas érkezett meg, ki elfoggattatván Hasszán megegyezésével egy levelet hozott Bebek Györgytől, melyben irja, hogy Füleken van, és hogy Hasszán a legnagyobb előzékenységgel van iránta, ugy hogy a fogságon kivül semmiről nem panaszkodhatik, a mint hiszi ez sem lesz hosszas, mert reményli magát a nála fogságban levő két nagyrangu törökkel kicserélni.

Bokriról azt irta, hogy sok vért vesztett s ennélfogva nagyon gyenge, de az orvos, ki megvizsgálta, biztositotta, hogy semmi veszélyes sebe nincs, a mely gyors gyógyulását gátolná. Ezt óvatosan adják nejének tudtára s egyszersmind azt is mondják meg neki, hogy Hasszán becsületszavára fogadta, hogy mihelyt veszély nélkül utra kelhet, tüstént visszabocsátja minden váltság nélkül. „Majd szóval többet, addig is mig viszont láthatnálak egyetlen egy kedvesem, csókold meg helyettem kedves leányainkat, mig azt személyesen tehetném: Örökre szerető férjed Pelsőczi Bebek György.”

Igy végződött a levél.

A levelet hozó huszárt kikérdezték, hogy látta-e a várurat, - midőn a levelet kézbesitették.

- A nagyságos ur személyesen adta ki, s derült arczáról ugy láttam, nincs semmi baja. A legnagyobb tisztelettel bánnak vele. Eljövetelem előtt Bokri erdőmester urnál is voltam, ágyba fekszik, de már tréfálni is tud, azt izente az ifju asszonynak, hogy jó ebéddel várja; mert rövid idő mulva haza jön.

A szerető férj és atya levele, s a huszár tudósitása s azon biztositása, hogy semmi baja nincs a fogságon kivül, annyira a mennyire megnyugtatta a várur családját. Borcsának a szomoru hirt Kálmán adta óvatosan tudtára, eleinte sirt, jajgatott, de lassankint ő is helyet engedett a vigasztalásnak, kivált, midőn férje izenetét a lovas személyesen átadta.

Másnap Erős Kálmánnal együtt, Bebek Györgyné levelével s megbizásával Fülekre indultak, értekezni Hasszánnal Szádvár ura váltságdija iránt.

Késő este minden baj nélkül megérkeztek Fülekre s neveiket s küldetésök czélját tudatva, tüstént Hasszán elébe vezettettek.

Hasszán elég jól beszélt magyarul, Erős szinte jól beszélt törökül, ennélfogva tolmács nélkül értekezhettek.

A pasa igen szép ember volt, megnyerő arczczal. Elég emberségesen fogadta a két magyart. Anyja és kedvencz neje magyarok valának. Ez fejti meg, hogy magyarul jól beszélt.

Először határozottan megtagadta Bebek György elbocsátását bármily nagy összeg váltságdij mellett; mely nyilatkozat rendkivül leverte a két hü szolgát.

- Nem tartoznám nektek magyarázattal, elég volna annyit mondanom, hogy Bebek Györgyöt semmi váltságdijért el nem bocsátom, de látván, mily hüséges szolgái vagytok uratoknak, és családja kedvéért, mely országos tiszteletben részesül, elmondom az okot, miért nem ereszkedem alkuba foglyom váltságdija felett? Mert nem tehetem azt, mert szigoruan tiltva van ily főrangu, országos hirü foglyot bármily váltságdijért szabadon bocsátani. Az ő sorsa a hatalmas szultán, a győzhetetlen Szolimán, az én kegyelmes uram tetszésétől függ, én mint egyik igénytelen rabszolgája ebbe nem avatkozhatom. Mondjátok meg nejének, családjának és környezőinek, hogy nem boszu, nem ellenszenv részemről, mi Bebek György elbocsátásában kezemet megköti s határozatomat vezeti, hanem kegyelmes szultánom szigoru utasitása és parancsa, mely szerint az ily rendkivüli foglyokat Stambulba kell küldeni.

A két követ e nyilatkozaton érzett fájdalmát nem lehet leirni, elsötétült arczvonásaikon reménytelen kétségbeesés tükrözte magát.

Intett Hasszán, hogy nincs több szava, de Kálmán nem hagyta magát elutasittatni, mig még egy kisérletet nem tesz imádott ura és jóltevője megszabaditására.

Féltérdre ereszkedett s oly hangon, mely sziklát meginditotta volna, kérte a pasát, hogy engedje meglágyittatni szivét. A szép ifjat ura és ura családja iránt érzett lángoló szeretete ékesen szólóvá tette.

- Oh engedje nagyságod megindittatni jó szivét, tekintsen a fogoly családjára s bocsássa illő váltságdijért szabadon, hogy örökre áldva legyen ezen jóságáért. Nagyságodnak is van ugy hiszem szeretett családja, gondoljon ezekre, tegye magát Bebek ur és családja helyzetébe, s erre gondolva, legyen irgalmas irántok, kiket Bebek ur, az imádott férj és atya fogsága árvaságra juttatott, s a föld poráig sujtott. Nem képzeli nagyságod, mi szeretet kapcsolja ez imádásra méltó családot egymáshoz. Mióta Bebek urat e szerencsétlenség érte, nem élet az, mi e boldogtalan családot környezi, hanem egy folytonos haldoklás. A nap volt ő, melynek eltüntével reájok örök éj szállt, a lélek, mely életet ad a testnek, mely midőn elszállt, a test összerogyott; a levegő volt ő környezetének, mely nélkül megszünik a sziv dobogása, s a vér mozgalma. Nap, lélek s levegő távozott el a család köréből Bebek ur távoztával, nem hagyva mást hátra, mint reménytelen kétségbeesést. Oh legyen ön könyörülő ezen borzasztó helyzetben!

Erős egy könyet törölt ki szeméből; - ezen szemekben még nem látott halandó könyet ragyogni.

Kálmán mellé térdelt.

- Én is egyesitem kérésem e nemes ifjuéval, - mond Erős oly hangon, mely ez embernél szokatlan volt. - Szabjon nagyságod váltságdijt. Több török fogoly van urunk kezében, ezek közt két főrangu pasa, az ugynevezett hosszu Mehemet és Hajdár, a felséges szultán magántitkára, kikért uram Sárközynek egy várat adott, hogy ezzel a hatalmas Szolimánnak kedveskedhessék. Nem hiszem, hogy a felséges szultán megharagudjék nagyságodra, ha ily két kedves emberének ezáltal szabadságot visszaadja.

- Te oly tárgyat érintettél meg, mely valószinüleg lehetővé teszi, hogy Bebek urnak szabadságát visszaadjam a nélkül, hogy méltatlan rabszolgalétemre felséges szultánom haragját magámra vonjam. Most még nem nyilatkozom, de legyetek jó reménynyel, egy napot töltsetek itt s holnapután reggel, távozástok előtt tudatni fogom határozott szándékomat.

Kérték a pasát, hogy engedje meg legalább, hogy Bebek urral beszélhessenek.

- Ma nem engedhetem meg, - mond a pasa, - hanem azt nem ellenzem, hogy holnapután távozástok előtt láthassátok s elbucsuzhassatok tőle. Rá nézve is jobb lesz, ha akkor találkoztok vele, midőn már határozatomat tudatom veletek uratok sorsa iránt.

Némán meghajtva magokat, a számokra rendelt lakást keresték fel.

Erős, miután reményeiket s kétségeiket urok megszabaditásáról közölték egymással, a vár helyiségeit magyarázta meg ifju bajtársának; ő, évekig lakván e várban, annak minden zege-zugát ösmerte s ujolag elbeszélte ezen erős vár török kézre jutásának körülményeit. Kálmán türelemmel kihallgatta, ha bár azt Ferencztől részletesen tudta; a látszó figyelem mellett is esze másutt járt, s folytonosan jóltevője megszabaditásán törte fejét.

Másnap naplemente felé járt az idő, midőn egy szerecsen szolga a szobába lépett s Kálmánnak intett, hogy kövesse. Az ifju tétovázott.

- Ki hivatja? - kérdezé Erős törökül.

- Egy régi ösmerőse, - mond a szerecsen vigyorogva. Csak két lépést kell tenni, itt vár rá a szomszéd szobába.

Kálmán követte a szolgát lefojthatatlan kiváncsisággal, képzelni sem tudta, miféle ösmerősről lehet itt szó, ezen ismeretlen várban. Bokrira gondolt, de ezt saját kivánságára, gyengesége mellett is ma szállitották el egy kényelmes fedeles kocsin Pelsőczre, hol neje gyermekeivel várta.

És igy más ösmerősről volt szó. „Talán valamelyik sebesült huszár, - gondolta - ki ösmer s befolyásomat tul becsülve; igénybe akarja venni”.

Nem sok idő volt a töprenkedésre, mert a szerecsenszolga egy szomszéd szoba ajtajára mutatott s eltávozott.