Havak multak el a menyegző után. Szádváron ismét a régi modorban ment minden.

Zsuzsannától és férjétől már két levelet kaptak, mindkét tudósitás telve volt boldogságok leirásával.

Egy őszi novemberi napon Saffarics, a várnagy egy ösmeretlen embert jelentett be, ki a mint mondta, egy levelet hozott, de a melyet csak magának a várurnak adhat által. Igy parancsolta a ki a levelet irta.

- Bocsássa be várnagy, azt hiszem valami koldulásféle kérelmet foglal magában a levél.

Egy középkoru ember lépett be parasztruhában, s a várurnak egy lepecsételt levelet nyujtott által.

- A bég azt mondta, hogy ha a nagyságos ur válaszra méltatja, vigyem vissza hozzá, tiz aranyat ád, - mond a paraszt vigyorogva.

A várur felbontotta az átnyujtott levelet. A mint az aláirást elolvasta, rendkivüli érdekeltséggel fogott a levél olvasásához.

- Hagyj magamra s várj itt az előszobában, ha elolvastam, szólitni foglak.

A várur magába maradt s átolvasta a baljóslatu levelet, mely oly végzetessé lőn a dicső családra.

Török Ferencz, más névvel rimaszombati bey irta a levelet. Nem csoda, ha a várur figyelmét egészen lekötötte.

A levél igen hosszu volt, telve töredelmes vallomásokkal. Mi elégnek tartjuk e nagyon zavart tartalmu levelet kivonatban közölni.

Azon kezdődött a levél, hagy irója nagyon jól tudja, hogy midőn a levél alatt megátkozott nevét elolvassa, Bebek ur borzalommal löki el a levetet magától, azonban arra kéri, tegye félre haragját s utálatát, melyre a levéliró annyira érdemes s olvassa végig a levelet.

Elmondta, hogy senki sem kárhoztathatja inkább hálátlanságát s iszonyu merénylete gyalázatos voltát, mint ő maga, most midőn örültségéből kijózanodott, s hideg vérrel tekinti át multját. Gyülöli és utálja tettét és nincs forróbb óhajtása, mint ezt némileg jóvá tenni. Jól tudja, hogy az általa tisztelt család teljes bocsánatát ki nem nyerheti, de a mennyire lehet, jóvá óhajtja tenni gonosz tettét.

Ő mint a füleki várparancsnok által kinevezett rimaszombati bey uj parancsnoka teljes bizalmát birja, ha Bebek ur hajlandó megbocsátani bünét, kész a határszélen Rimaszombat körül Hasszán béget kezébe szolgáltatni s az elfogatásakor előállott zavarban, reményli Füleket is kezébe játszatja Szádvár urának.

„Esküszöm mindenre a mi szent előttem, hogy megbánásom őszinte, s hogy lelkem nem járt csalárdságban, midőn ezen levelemmel nagyságodhoz járulok. Ha válaszra érdemesnek találja nagyságod régi szolgáját, ezen, biztos embertől irja meg, hogy elfogadja-e ajánlatomat s hol kivánja, hogy kezébe szolgáltassam a füleki pasát.

Ez gyalázatos árulás az igaz; de kész volnék a világot elárulni, csak kegyét megnyerhessem, vagy csak reményt táplálhassak, hogy azt valaha hü szolgálataimmal megnyerhessem. Török Ferencz, rimaszombati bey Hussain név alatt.”

Bebek egész éjjel ezen levél tartalmán tépelődött. Ő soha bele nem tudott nyugodni Fülek vára elvesztésébe. Hát ha most egy kis koczkáztatással vissza szerezheti ősei örökségét?

Nagy küzdelem után kész volt elhatározásával, „végzetes könnyenhivőséggel”, amint Szádvár urának életirója megemliti, a tervbe beleegyezett s egy részletes utasitást tartalmazó levéllel bocsátotta vissza a jól megajándékozott követet.

Néhány nap mulva megérkezett a viszonválasz.

Egy szép őszi napon nagy számú vadásztársaság gyült össze Szádvárban. A várurhoz tartozókon kivül ott volt Mágócsy Gáspár, Egervár parancsnoka és Sárközi Mihály, Hajnácskő ura.

Meg kell emlitenem, hogy ezen két főurral közölte Bebek a vadászat czélját, kik némi ellenvetés után bele is egyeztek.

A várur családja legkisebbet sem sejtett, hogy mily vadra van tervezve a nagyszerü hajtóvadászat.

Kálmánnak otthon kellett maradni. Erős egy küldetésben távol volt Perényinél. A többi ismerőseink, kik a várur rendeilkezése alatt állottak, ugymint Rákóczy György, Weselényi Farkas, Bokri István stb. részt vettek a hajtóvadászatban. Ezenkivül mintegy száz lovasból álló kiséret. A várur utasitásban kiadta, hogy miután a török hódoltsági határvidéken vadásznak, a hol már rég nem voltak s a hol ennélfogva megszaporodott a vad, ugy készüljenek fel, mintha csatára indulnának, miután nem lehetetlen, hogy a vadászat közben valami portyázó török csapattal találkoznak.

Ezen utasitás máskor is ki volt adva, valahányszor a határszélen Pelsőcz körül vadásztak, és igy ezen utasitás senkinek sem tünt fel.

Bebek derült arczczal bucsuzott el családjától, semmi sem árulta el rajta, hogy veszélyes kalandra indul.

- Ne ütközzetek meg rajta kedveseim, - mond bucsuzás közben nejéhez, - ha nehány napra elmaradunk. Isten veletek kedveseim.

Zsófiának annyi feltünt, de erre is csak későbben, az iszonyu csapás után emlékezett vissza, hogy atyja melegebben bucsuzott el tőle, mint különben ily alkalommal szokott. Weselényit s két emlitett társát meglepte, hogy a mint a várat magok megett hagyták, vadászatról többé szó sem volt. Sebesen haladtak Pelsőcz felé, melyet délre elértek.

Bebek futár által értesitve egy nappal előbb pelsőczi várnagyát, az ebédet készen találták.

Ebéd után közölte hiveivel a vadászat czélját. Mindhárman elrémültek ismert bátorságuk s hősiességök mellett is e hirre.

- Nagyságos uram, én kész vagyok nagyságodat, ha kell, a pokol fenekére követni, ha én áldozatul esem, - mond Rákóczy György - egy emberrel kevesebb lesz, hiányomat jóformán senki sem fogja családomon kivül meggyászolni. De a nagyságod életére szüksége van a hazának, szeretet családját nem is emlitve. Kérem, esedezem, ne menjen nagyságod a bizonyos veszély torkába.

Weselényi s Bokri egyesitették kérésöket a Rákócziéval.

- Hogy bizhatik nagyságod ezen kétszeres árulóban, ezen jellemtelen Judásban, ki százszor megérdemlette volna az akasztófát, - mond Bokri majdnem ingerült hangon, melyhez a várur nem volt szokva.

- Határozatom rendületlen, mint azon szikla ott, mely ide látszik, tervemtől semmi és senki el nem tántorit, - mond a várur végzetes daczczal; - a ki nem akar résztvenni e mindenesetre koczkáztatott vállalatban, ám maradjon el; én még szemére sem vetem ezt soha senkinek.

Természetesen ezen elmaradásról szó sem lehetett három hü emberénél, bármily őrült kalandnak látták e vállalatot.

Másnap hajnalban csendesen haladtak a Balog völgye felé. Ezen hely volt kitüzve a renegát Török Ferencz által Hasszán bég átadására.

Még alig kezdett világosodni, midőn a kitüzött helyet elérték; utjokban senkivel sem találkoztak.

Bebek barátaival az erdő szélén megállott s csapatjának kiadta az utasitást.

Még be sem végezhette, midőn iszonyu „Hajrával”, legalább négy ezer török lovas keritette be a kis csapatot.

- El vagyunk árulva, - mond a várur lángba borult arczczal. - Én megérdemlem sorsomat, hogy ily durva csel által kelepczébe hagytam magamat csalatni egy százszoros gonosztevő által; - szegény családom, - mond elborult arczczal, - mi lesz belőletek? Bocsássatok meg barátim s ha lehet meneküljetek, ugy hiszem, e hajtóvadászat czélja egyedül én vagyok, hagyjatok sorsomra.

- Ifju barátom, - mond Weselényihez, - kisértsd meg, ha át tudnád magadat vágni, családom értesitsd s világositsd fel a pokoli gonoszság szerzője felől. Siess menekülni. Váraimban mindenütt tudasd a várnagyokkal ezen szerencsétlenséget s intsd óvatosságra, a szerencsétlenség nem jár egyedül.

Bebeknek elég ideje maradt ezen utasitást kiadni. Hasszán a füleki bég seregével lépve közelgetett. Bokri észrevette háta megett a Judást, kinek arcza oly halvány volt, mintha a sirt most hagyta volna el. Közölte ezt Weselényivel, ki néman bólintott, ő is észrevette az elkárhozott arczot.

Bebek, hogy legalább hátulról védve legyen, az erdőszélen állitotta fel kis csapatját, itt nem győzelemről, hanem csak magamegadásról, vagy halálról lehetett szó, ezt az első pillanatban belátta, de elhatározta, hogy gyáván nem adja meg magát, mig a remény egy szikrája mutatkozik.

- Haszontalan itt minden, - mond Rákóczi Weselényihez, - még csak azon elégtétel sem marad számunkra, hogy hősiesen adjuk el életünket, nem veszed észre, barátom, - mond Weselényihez, - hogy ezen gazembereknek nem védelmen, hanem futáson jár az eszök, annyira elvesztették fejöket az ellenség roppant száma láttára? embereinkre nem lehet számitani, bármily vitéz fiuk legyenek is különben.

Rákóczynak igaza volt.

Amint Hasszán négyezer lovasával csak mintegy száz lépésnyire lehetett a Bebeket körülvevő kis csapattól, - nehány lépést előre lovagolt, s harsány hangon szólitotta fel Bebeket a fegyver letételre és maga megadására.

Bebek felelet helyett, kis csapatjával mint mindent elseprő orkán rohant a törökre, megkisérteni, hogy ha átvághatná magát. Ekkor vette észre, hogy a huszárcsapat közül alig kiséri 20 legény, a többi lováról leugrándozva, az erdőbe tünt el. Egyedül ezen uton lehetett szabadulást reményleni.

Bebek György és társai mindössze alig voltak harminczan, e szerint több esett száz embernél egyre, a hősiesség csodáját vitték véghez, holttestek tömegéből raktak védsánczot magok körül, de ezen mesés vitézség mellett is utoljára elnyomattattak.

Sárközyvel átszurt lova a holttestek által temettetett el, Magócsy Gáspár hozzá méltó hősies védelem után négy lándzsaszurástól halálosan találva, leesett lováról, Bebek alatt is átszurt lova összerogyott s bizonyosan vége lesz, ha Bokri a lova alól ki nem szabaditja, mig Weselényi Farkas védte elesett barátját, mint oroszlán kölykét.

Mintegy 15-en maradtak még életben, Bebek ezekkel gyalog maradva az erdő széleig hátrált, itt háta védve volt ezen mythoszi hősökhöz hasonló kis csapatnak.

Egy szerencséjök volt még ezen szerencsétlenségben, hogy Hasszán kiadta parancsban, hogy nem szabad lőfegyvert használni, élve akarta Bebeket elfogni, kinek emberfeletti vitézsége a bámulat mellett, egyszersmind tiszteletre ragadta.

Egy pillanatra megszünt a csata Hasszán intésére.

- Add meg magad Bebek György, ne koczkáztasd életedet, már eddig is bebizonyitottad páratlan vitézségedet, mint ellenségednek is el kell ismernem azt.

- Mentsd meg magadat barátom - sugta a várur Weselényihez, - most a közzavarban talán megteheted ezt, családom kedvéért hozd meg ez áldozatot, mert tudom, áldozat rád nézve utolsó órámban elhagyni.

Weselényi arczán földfeletti fájdalom ült, némán hajtotta meg magát engedelmessége jeléül, eltünt az erdőbe.

- Hasszán, én nem adom meg magam, jöjj, ha tudod, vedd el fegyverem.

- Magad akartad igy, - mond Hasszán.

- Előre legények, a ki élve elfogja 100 aranyat kap.

Félkörben százan meg százan vették körül a szentelt vitézt, karjába százak ereje látszott  költözni, a lovaikról leszálló törökök holt testei rakással feküdtek előtte.

Ugy látszott igaza volt az átalánosan elterjedt mondának, hogy Bebeket kard nem járja, és hogy halandó őt nem képes legyőzni, mindamellett, hogy már többször kapott sebet.

A megtámadó törökök borzadva vonultak vissza e kard elől, mely a villámlás erejével látszott birni, mintha a halál angyala költözött volna karjába.

Még csak Bokri, a hü Bokri maradt életben, felfogva hátulról és oldalról az imádott urára irányzott csapásokat; több sebből vérzett; karja gyengülni kezdett.

- Nem birom tovább nagyságos uram, - mond Bokri, - ezen tehetetlen test megtagadja szolgálatját. Isten áldja meg nagyságodat hosszu élettel, ne felejtkezzék el szegény családomról! - Véghetetlen szeretet kifejezésével, megtört fényü szemeiben, rogyott le a győzhetetlen hős lábaihoz.

Bebek arczát leirhatatlan fájdalom sötétitette el, midőn hü embere búcsuja közben lábaihoz rogyott. Egyedül állott ezrek ellenében, s mégis szégyelte magát megadni, mig karja s kardja birja.

Most egy jelenet fejlődött ki, milyent a világ keveset látott, hogy egy harczol négyezer ember ellen, anélkül, hogy megadásra gondolna. - Tudta, hogy Weselényi megszabadulása az ő hősies védelmétől függ.

Ezen titáni harcz csak néhány perczig tartott, de ez elég idő volt arra, hogy az ellenségnél majdnem bálványozó tiszteletet ébresszen ezen titáni hősiesség látására.

Egy török hátulról kerülve, kiütötte a győzhetetlen vitéz sisakját fejéből. Bebek halállal büntette a vakmerőt, de már érezte, hogy karja elmarjult s kardja elcsorbult. Érezte, hogy a vég kezdete következik.

Családjára s családja gyászára gondolt, s véghetetlen fájdalom terült el ezen tulvilági szépségtől ragyogó arczon. A megdicsőülés nymbusa már itt e földön látszott férfias arczán.

Bebek végcsapásra emelte kardját, látta, hogy nincs menekvés.

Hasszán intett környezőinek; a csatának tüstént vége lett, a támadók visszavonultak.

- Add meg magadat dicső vitéz, - mond Hasszán, - hódolattal hajlok meg vitézséged előtt. Kár lenne ily nemes élettől a világot megfosztani. Add meg magad páratlan hős, gondolj családodra!

A talizmán fel volt fedezve, mely a büszke várur szivéhez vezetett.

- Itt kardom! - mond Bebek azt átnyujtva Hasszánnak, - foglyod vagyok, de egyre kérlek. Ezen hü emberem itt lábaimnál talán még megmenthető szeretett családjának, kötöztesd be sebeit és én hálára leszek kötelezve irántad.

- Óhajtásod teljesitve lesz, - mond Hasszán, mialatt parancsot adott, Bokri, Magócsy és a többi sebesedettek sebei bekötésére, - s igérem, hogy mihelyt erőhöz jut, kedvedért visszaadom minden váltságdij nélkül családjának.

Hasszán egy lovat vezettetett elő, Bebekkel együtt Fülek felé lovagoltak.

Itt megjegyzem azt, hogy Magócsy Gáspár halálosnak látszó sebeiből kigyógyult s 14 ezer arany váltságdijért szabadságát visszanyerte. Rákóczy kétezer tallért fizetett váltságdijába; ily kevésre Bebek kedvéért szabta Hasszán. Sárközyt, kire rég haragudott, Hasszán borzasztó kinzással ölette meg.

Ez lett eredménye Bebek könnyen hivésének, mely annyi családra gyászt hozott, - a Bebekcsaládra pedig következményeiben végzetes lett.