Éjfél tájban Ferencz lépett a sátorba. Csinosan, mondhatnám gazdagon volt öltözve, semmit nem mulasztott el, mi rendkivül szabályos szép arczát s deli termetét minél előnyösebb szinben tüntesse fel. Arcza halvány, de nyugodt vala, mi szokatlanságánál fogva fetünt az őt közelről ösmerők előtt.

Szétnézett a teremben, ugy látszott, szemeivel keres valakit. Miután nem találta a keresettet, a tánczolókat nézte, de tétovázó szemeiből látszott, hogy a tánczolók mulatsága őt legkevésbbé sem érdekli.

- Hát mégis megjelentél valahára? - szólalt meg háta megett egy ösmert hang, a Kálmáné. - Már azt hittem, miután egész nap nem mutattad magadat, hogy komolyan beteg vagy. - Bebek ur még reggel kerestetett, de senki sem akadt rád.

- Régi szokott bajom, a fejfájás kinzott, - mond Ferencz tompa, rekedt hangon, - betegnek nincs helye mulatók közt. Nem tudod, hol találhatnám fel Zsófia kisasszonyt? egy pár szóm volna vele.

- Alig egy-két perczczel ezelőtt láttam a sátort elhagyni, de épen itt jön.

Zsófia ekkor lépett be a sátorba, alig egy-két lépésnyi távolságra a két ifjutól.

Ferencz közeledett a szép hölgyhöz, ki Ferenczet most vette észre. Arczvonásairól látszott, hogy meglepte ezen találkozás s a szép ifju nyugodt arcza, kit demoni jelleme mellett sem volt képes tartósan gyülölni.

- Részvéttel hallottam, hogy beteg vagy, - szólitá meg a szép hölgy a közeledőt; előtte is feltünt gyermekkori játszótársa választékos öltözete és nyugodt arcza.

- Zsófia kisasszony, - mond Ferencz kimért hideg hangon, - én az utóbbi időben nem sok érdemet tettem, hogy részvétet mutasson irántam. De a multak emlékeért engedje meg azon alázatos kérést intéznem hozzá, szenteljen nekem egy óranegyedet, hogy egy bizalmas közlést tehessek, mely családját a legközelebbről érinti.

Zsófia meglepetve nézett a halvány ifjura.

- Nem lehetne azt máskor, nem lehetne holnap közleni, midőn több időm volna meghallgatására?

- Az, a mit én mondani akarok, nem szenved halasztást, annak még ez órában meg kell történni, ha ezen alkalmat elodázza kegyed, iszonyu lesz következése; esküszöm arra, a mi előttem legszentebb, hogy végzetes titkom Bebek ur életét illeti, - mond sugva az elsáppadt hölgyhöz.

- Vezess, én követlek, - mond Zsófia elhatározottan.

Az ifju kilépett a sátorból, követve a szép hölgytől, ki maga sem tudta miért, reszketni kezdett. Mióta meghallotta, hogy imádott atyja életéről van szó, érzékei bizonyos tompulásba merültek, követte vezetőjét egy álomjáró merevségével. Egész lényén bizonyos automátszerüség terült el.

Ferencz sebes léptekkel ment előtte, néha-néha visszatekintve. Azon szobába nyitott be, melyben négy év előtt a várur Szerdahelyi atyjához intézett baljóslatu levelét megtalálta; most ez a két apród szobája volt.

Zsófia némán, mint egy álomjáró követte vezetőjét az első szobán keresztül egy másikba, melynek egy szegletében a pislogó lámpa világánál egy nyitva lévő csapóajtót látott.

- Ugy hiszem, tudja, kegyed, hogy ezen szobából egy földalatti boltba van lejárás, hol hajdan az öreg Bebek Ferencz pénzt veretett. Ezen boltban van azon rejtély kulcsa, miről szólottam.

- Miért nem mondhatnád azt itt meg, mit közleni akarsz velem, mely a mint mondod, atyám életével összefüggésben áll?

- Itt nem lehet elmondanom, mielőtt oda lent valamit meg nem mutatok. Ha kérésemet nem teljesiti kegyed, szabadságában áll visszamenni a mulatókhoz. - Gunyosan hangsulyozta az utolsó szót. - Azt ismétlem, mit az előbb mondtam, hogy a kegyed elhatározásától Bebek ur élete függ.

Az apród arcza nyugodt volt, beszédje határozott és higgadt, ez bátorságot öntött a szép hölgyben, de ha ez nem lett volna is, atyja életéről volt szó, nem tétovázhatott, bármi történjék is, meg kellett tudni a végzetes titkot.

- Vezess, - mond elhatározott hangon, - kész vagyok követni.

Ferencz egy e végre készen állott fáklyát gyujtott meg s a nyitott csapóajtón egy meredek lépcsőre lépett, mely a földalatti boltba vezetett. A fáklyát hátratartotta, hogy Zsófia láthasson.

Volt valami kisérteties ezen jelenetben; ezen két gazdagon öltözött, kitünő szépségü párt az éj órájában ezen pokol tornáczához hasonló nyirkos lépcsőkön a mélyben eltünni látni.

Leértek a meredek lépcsőn, s a tágas terembe találták magukat, mely dohos szagu és jéghideg volt, ugyhogy Zsófia, részint a helyzet szokatlanságánál fogva, részint a hideg büzhödt lég miatt reszketni kezdett.

- Itt ezen oldalt levő kis rejtek boltba kérem kegyedet betekinteni, mielőtt bizalmas közlésemet megtenném, melyért ide fárasztottam a hölgyek legszebbikét, ki ugy tünik fel a pokolszerü büzhödt odúban - mint az éj bübájos királynéja. - Bizonyos gunyos hódolat ömlött el az ifju hangján, arczán Zsófia iszonyodva vette észre azon démoni vonást, mely oly sokszor megborzasztotta. Most ezen merev pokoli szúró tekintet ezen végzetes helyen kétszeresen hatott rá. A bolt keringeni látszott vele. A nyirkos falhoz támaszkodott, hogy el ne essék; szólni akart, de ajka megtagadta szolgálatját.

- Nézzen be kegyed ezen kis rejtek boltba s mondja meg mit lát ott? Bizonyos oknál fogva, mit ön is helyeselni fog, a fáklyával nem közetithetek azon helyhez.

Zsófia betekintett, s a fáklya homályos világánál egymásra rakott, mintegy 50 hordót látott felhalmozva.

- No hát látja kegyed mit rejt e kis bolt?

- Apró hordók, - felelé a kérdett gépileg.

- Igen is hordók, több ötvennél, - mond Ferencz ördögi gunynyal. - Tudja kegyed mit rejtenek ezen hordók? Nem tartom soká csalódásban, puskaport. Ezen hordókban több mint száz mázsa puskapor van elhelyezve, melyhez ha e kezemben lévő fáklyáról csak egy szikra jön érintkezésbe, képes ezen puskapor egy másodpercz alatt az egész várat felvetni.

Zsófia egy elfojtott sikoltással, mely hörgésbe ment át, rogyott le a puskaporos bolt küszöbére, de gyengesége egy-két pillanatig tartott. Mint egy megsebesitett nő párducz szökött fel, melyet mérges nyil sziven talált.

- Most értelek sátán, - mond a szép sápadt hölgy tompa siri hangon. - Szólj, mi feltételt szabsz apám, családom s vendégeink élete megtartásáért?

- A feltételt azt hiszem kitalálta ön, mielőtt kérdésére felelnék, de ám legyen, kegyed elhatározásától függ ezer meg ezer család jövője, ha válasza tagadó lesz, esküszöm: egy ország gyásza fogja kisérni válaszát. Egy oly katakombát készitek a szádvári násznépre, mely a történelemben meg lesz örökitve; s melyet a késő ivadék századok mulva is borzalommal fog olvasni. Megjegyzem, hogy ezen puskaporos bolt ép a sátor alatt van, a zajosan mulatók alatt.

Zsófia e pokoli közlésre mint egy megkövült Niobe, mint a fájdalom élőszobra, szemeit behunyva, fohászkodott fel a kegyelem atyjához; térdei megtörtek, két kezét imára kulcsolta: „Ur! Kegyelem atyja, - mond susogva, - ha lehet, muljék el tőlem e méregpohár, vagy tégy őrültté, hogy ne tudjak többé gondolkozni!”

- Nem igen hizelgő rám nézve, hogy ily nehéz elhatározása, - mond a kárhozat angyala tompa hangon, - hogy mérlegbe teszi atyja, családja s ezrek életét kérésem teljesitésével. Azt hiszem, eltalálta ön, hogy mi a kérésem. Legyen ön enyém, azt nem kivánhatom, hogy kezével együtt szerelmével is boldogitson, nekem egyelőre elég, ha megesküszik, hogy kezét nyujtja szülei megegyezésével, vagy anélkül is, ha, bele nem egyeznék ez össze nem illő házasságba a Bebekek országszerte ösmert családi gőgje.

Zsófia felemelkedett, testben-lélekben meg volt törve, látta, hogy egy oly elkárhozottal van dolga, kinél nem számolhat semmi könyörületre. De azon gondolat, hogy ily elvetemedett gonosztevőnek kösse le esküjét, hogy sorsát egy életre hozzákapcsolja, ezen gondolattal nem tudott kibékülni, még azon borzasztó fenyegetés mellett sem, melylyel ezen Belzebub emberi arczban fenyegette. Azt is tudta, hagy kinzója kérése visszautasitását, rögtön fogja követni a pokoli tett, melyre való gondolat már előre jéggé fagyasztotta szive minden csepjét.

- Nem tudom elhinni, - mond tört hangon, - hogy pokoli tervedet legyen erőd keresztülvinni, nem hiszem, hogy kit anya szült, kit annyi szeretet környezett a közelmultban,  ily el kárhozott tettet képes legyen elkövetni, nem hiszem, még őrültséged mellett is, mert ily tervet kigondolni is, nem végrehajtani, csak őrült képes. Nem tudom elhinni, hogy annyira ördöggé tesz szerencsétlen szenvedélyed, hogy annak képes légy feláldozni jóltevőid, az én imádott családom életét s azon számtalan ártatlan életét, kik neked soha semmit sem vétettek.

- Kétkedel elhatározásomon büszke hölgy? - mond gunyos kaczagással az őrült ifju. - Te könyörületre szólitasz fel, hát te könyörültél-e éveken keresztül az én mártiri kinaimon?

Közeledett az égő fáklyával a puskaporos bolthoz. „Azt hiszed, hogy én csak farsangi comédiát játszom veled? - Legyen meg a te akaratod, ily szép társaság még aligha közeledett valaha a pokol és meny kapujához...”

Zsófia megragadta az őrült karját. - Állj meg szerencsétlen! Állj meg egy-két pillanatra!

A szenvedélytől őrült ifju ezen bársonykezek érintésére egész testében reszketni kezdett, mintha egy villanytenger boritotta volna el egész lényét, szemeit behunyta, közel volt az eleséshez.

Ugy tetszett, mintha a föld leirhatatlan sebességgel forogna vele, vére lángra gyult, szemei előtt, mintha a levegő meggyult volna; tüzszikrák milliárdjai sziporkáztak szemgolyója előtt. Az égő fáklya kiesett volna kezéből, ha a falhoz nem támasztja.

Az igéző hölgy félremagyarázta ezen borzasztó kedély megrázkodását; ő azt hitte, hogy tán felébredt keblében a végperczben a megbánás angyala.

Térdre borult a büszke hölgy ördögi kinzója előtt, s lábait átfogva tekintett fel rá merev szemeivel, melyekben a könyek jéggé fagytak s szólitá meg oly hangon, mely a hideg érzéketlen köveket meginditotta volna.

- Oh hagyd magadat megindittatni. Szerencsétlen ifju, emlékezz vissza azon szép órákra, miket együtt eltöltöttünk s ezen szép órák emlékeért légy könyörületes hozzám s engedd megindittatni jégkéreggel fedett szivedet. De ha szerencsétlen szenvedélyedet nem tudod legyőzni, s szived boszut állani el van tökélve, ölj meg engem, én örömest halok meg, csak apámnak, anyámnak s testvéreimnek kegyelmezz. Ha megbántott valaki, csak én bántottalak meg, annálfogva büntess engem, szeretett családom minden tagja ártatlan, ők soha sem bántottak meg. Oh engedd magad megindittatni. Itt térdelek előtted, lábod poránál, megvallom, vérem minden csepje fellázad ezen megalázódás ellen, de mégis örömmel teszem azt; oh légy irgalmas, hogy isten is irgalmazzon neked ezen borzasztó órában.

Csukló zokogás fojtotta el hangját.

- Látom, boszud áldozatot kiván; ölj meg engem és én csókolni fogom azon kezet, mely ifju életem pályáját megszakitja.

Ferencz borzasztóan küzdött magával.

- Álljon fel ön, nem nézhetem ily helyzetben, igy megalázódva előttem.

Hangja tompa volt, arcza hol halott-halvány, hol lángba borult, mintha a megnyilt pokol borzasztó viszsugára lett volna ezen arcz fellángolása a rémes fáklya világánál.

Zsófia felállott s várta itéletét.

- Nekem van a porba helyem, - mond az ifju térdre rogyva az igéző hölgy előtt, annak ruhája szegélyét egy rabszolga alázatával megcsókolva. - Lássa ön, én örömmel alázom meg magamat s én kérem, kényszeritem, könyörüljön rajtam. Azt mondja kegyed, őrült vagyok. Én nem tagadom ezt, én magam is azt hiszem, hogy téboly mérgezte meg szivem minden vércsepjét. Én már itt a földön kimeritettem a kárhozat keserü poharát, ne tegye kárhozottá örökre lelkemet. Könyörülj! könyörülj rajtam! - kiálta fel. Kétségbeesett hangja megreszkedtette a földalatti boltot.

Zsófia arczán föld feletti fájdalom ült. Ő is érezte, hogy közel van az őrültséghez.

- De hogy hazudjak szerelmet, hogy igérjem meg, hogy tiéd leszek, midőn tőled borzadok, már csak hangod is rémülésbe hoz?! Legyen meg az ur akaratja, lelkem minden gondolatja, szivem minden érzése fellázad az igen szó ellen.

- Akkor végeztünk ez életre, - mond az őrült felugorva. - Isten legyen irgalmas lelkednek. Te kényszeritettél e borzasztó téttre, mely Káinná teszen.

A fáklyával kezében a bolt felé rohant, Zsófia egy halálsikoltással ragadta meg kinzóját. Egy-két másodperczig tarló küzdelem fejlett ki; mint tigris ragadta meg az ifju derekát, ki egy elhatározott lökéssel rázta le magáról; még egy percz s a fáklyát egy nyitott hordóba dobja...

Ekkor hátulról egy erős kéz ragadta meg karját, egy másik derekát ölelte át, s magával együtt a földre rántotta le.

Ezen küzdelemben a fáklya a földre esett, s perczegve kialudt a nyirkos földön.

Százak, ezrek élete meg volt mentve.

A setétben maradtak. Egyik a szabaditók közül, tőrszurást érzett karjában, ugyhogy kénytelen volt elereszteni a gonosztevőt, ki egy gyors szökéssel kisiklott a másik kezeiből.

Megmenekült; itt gyors üldözésről nem lehetett szó, mert csak hosszas tapogatódzás után voltak képesek az ismeretlen szabaditók a lépcsőre találni s a szobába felmenni, honnan egy-két perczre lámpával tértek vissza.

Bokri István s Kálmán valának a szabaditók. Tüstént az ájult hölgy segitségére siettek.

Zsófia már ekkor magához jött, de meredt nézéséből látszott, hogy nem tudja felfogni a történteket.

- Hol van az az őrült? - mond gyenge hangon. - Bokri és Kálmán! szóljatok, ébren vagyok-e vagy álmodom?

- Hála légyen az egek urának, kedves kisaszszony, önnek nincs mitől félni többé; a gonosztévő, a százszoros gyilkos elfutott, de még nem mehetett messze, tüstént lármát ütök.

Bokri távozni akart, Zsófia felugrott s elébe állt a távozni akarónak.

- Tudja-e már valaki e borzasztó eseményt?

- Senki sem kettőnkön kivül. Kálmán urfinak gyanuja felébredt s követte önöket, s azután ketten épen jókor érkeztünk meg, hogy ezen pokoli tervet meggátoljuk.

- Hadd maradjon ez hármunk között. Én ugy akarom, de te Kálmán, ugy látom vérzel?! Isten, isten! hát még sem eshetett áldozat nélkül ezen csodás megszabadulás?

- Oly kissé vagyok megsebesedve, hogy egy pár nap mulva nyoma sem lesz, csak a bőr van megkarczolva. Zsófia kivánságára megmutatá a sebet, mely csakugyan jobb karján alig volt nagyobb egy kis karczolásnál, a tőr, melle és karja közt csuszott el, ott hevert a földön.

Zsófia meg lévén nyugtatva, röviden megmondta, miért szükség titokba tartani az eseményt, mely oly borzasztó czélt tüzött ki.

- Ha ezen hir elterjed, rögtön vége lesz a mulatságnak s egy borzasztó chaosznak nyit utat, mely a Bebek névre homályt hoz, s az én nevem botrányos emlegetés tárgya lesz. Össze lesz zavarodva minden, s azon szép ünnepély, mely oly fényesen folyt le eddig, kisszerüen, s nevetségesen fog végződni. Én büszke vagyok arra, hogy szánalom tárgyává sülyedjek le, s hogy gyanusitás s rágalom tárgya legyek, mit, ha e dolog világosságra jön, nem kerülhetnék ki. Sokkal inkább meg vagyok törve testben-lélekben, hogy sem világosan fejezhetném ki magamat. De ebből is megértheti kegyed, hogy hallgatására számitok, erről még nejének sem szabad tudni. Kálmán, azt hiszem, neked elég annyit mondanom, hogy felejtsd el örökre, a mi ezen végzetes földalatti boltban történt.

Mindketten némán hajtották meg magokat.

- De Bebek ur mégis annyit megtud, hogy Ferencz elszökött, s gyanuja felébred, - szólalt fel Bokri. - Azt hiszem, hogy mégis szükséges ezen őrültet biztos helyre elzárni, mert ez, látszik, mindenre képes. Ha valami szerencsétlenség történik általa, Bebek ur sohasem fog nekem megbocsátani.

Zsófia belátta Bokri megjegyzése igazságát.

- Nagyon igaza van önnek, én nem bánom, ha tüstént utána küld, s elfogatja ezen gonosztevőt s biztos helyre elzáratja Pelsőczre vagy Gombaszegre, ezt meg lehet tenni, anélkül, hogy a mi itt történt, szóba jönne. Apámmal közlök későbben annyit, mennyit szükségesnek tartok, hogy óvatossá tegyem, mert láttam, hogy ezen ördögtől minden kitelik.

- Én ezen üldözést nem bizom senkire, egy óra mulva nehány lovassal lóra ülök, s üldözőbe veszem. Saffaricsnak a várnagynak csak annyit mondok, hogy a várur megbizásából Pelsőczre kell mennem.

Kálmán sebét Bokri müértőleg bekötvén, addig Zsófia sem távozott. - Elhagyták a végzetes földalatti boltot.

Bokri egy óra mulva a holdvilágos éjben nyolcz fegyveres kiséretében elhagyta a várat, miután megtudta, hogy Török Ferencz félórával azelőtt lovat nyergelve, Jablucza felé vágtatott.

Zsófia öltözetét rendbe hozta, nyugodt, habár feltünően halvány arczczal megjelent a teremben, hol az udvarlók távollétén már nyugtalankodni kezdettek.

Senki sem gyanitotta, hogy egy égő vulkánon tánczoltak.

Igy lett vége a második menyegzői napnak, mely habár most szerencsésen végződött is, egy iszonyu szerencsétlenségnek volt előhirnöke, mely a boldog családi kör fénylő napját örök éjbe boritotta. A szerencsétlenség magva ezen végzetes éjjel el volt szórva, s gazdag termést hozott a közel jövőben.