A várur korán felkelt, az az tulajdonképen nem is aludt. A szép augusztusi nap alig tünt fel a láthatáron, már a várudvaron járkált, parancsait adva ki a mai teendőkre nézve.

Saffarics Péter a várnagy, Erős, kit két hóig kellett nélkülözni utazása miatt, és Weselényi Farkas valának környezetében. Bokri István egy kissé hazaszaladt nejéhez, ki két nappal ezelőtt ajándékozta meg ujra férjét egy egészséges ficsemetével.

A két előbb emlitettnek kiadva rendeleteit, elbocsátotta azokat, Weselényi Farkast visszatartotta.

- Hát az én teendőm mi leend mára, kedves bátyám? kérdezé Weselényi.

- Mulasd magad édes öcsém, ez lesz a teendőd, tegnap is sajnáltam, hogy folytonos elfoglaltatásod miatt részt sem vehettél a mulatságban, most miután Erős itt van s Bokri is itt lesz, nincs szükség, hogy magad fáraszd a felügyelettel.

- Én dolgaim mellett is vettem időt magamnak, hogy be-benézzek a mulatókra, s mondhatom oly jól mulattam magamat, mintha folytonosan köztök lettem volna. Én a mulatság mellett ma is végezhetem felügyelő hivatalomat.

- Ebbe nem egyezem bele szép öcsém, mond a várur mosolyogva, jól tudom, hogy nagyot könynyitenél rajtam, ha ma is folytatnád rendezői tisztedet; de mindamellett a mai nap kizárólag a mulatságnak legyen szentelve, ezt igy akarom. A szép hölgyekkel meggyülne a bajom, s különösen leányaimmal, ha őket a vidék legjobb tánczosától megfosztanám.

Weselényi szólni akart, de Bebek félbe szakitotta, „igy akarom és ezzel vége, most Kálmánnal kell egy pár szót váltanom, a mint látom amott jön sugárzó arczczal.”

- Hogy van laktársad Ferencz? az este nem láttam, azt hallom beteg? kérdezé Bebek a közeledő szép ifjut.

- Beteg volt nagyságos ur, s a mint tegnap délután haza jött, tüstént lefeküdt, mond Kálmán, de már most egészen jobban van, s künt járkál valahol.

- Hogy mulattál az este? kérdezé Bebek a legnagyobb rokonszenv kifejezésével arczán. Tánczoltál-e sokat? Én annyira el voltam foglalva kedves erdélyi vendégeimmel, hogy a tánczterembe csak egy-két pillantásra tekinthettem be.

- Nagyon jól mulattam, tánczoltam is sokat, felelé Kálmán elpirulva. Anna kisasszony volt szives egy palotástánczra felszólitani, s azután többször tánczoltam vele, még a szép menyasszony is szerencséltetett egy tánczczal; szóval én oly jól mulattam, mintha a menyországban lettem volna.

A tündöklő szépségü ifju arcza ragyogott a boldogságtól.

- Ösmersz-e már sokat a vendégek közül? kérdezé Bebek. - Török Jánost láttad-e, a hires Török Bálint szinte szép hirü fiát?

- Zsuzsanna kisasszony többeket szives volt megnevezni. Török Jánosra nem emlékezem. Nem az a sötét képü ur az, kivel az este oly hosszan beszélgetett nagyságod? mintha ezen nevet hallottam volna valakitől emlitetni.

- Hogy tetszik neked arcza? nem láttál rajta valami ösmerős vonást? kérdezé Bebek fürkésző tekintettel függve az ifju arczán.

- Én nem láttam azon urat soha az életben, rajta én semmi ösmerős vonást nem fedeztem fel, különben nem is köté le arcza figyelmemet, csak annyiban vettem észre, hogy nagyságoddal oly hosszasan beszélgetett. Sötét arcza arra mutat, hogy nem sok öröme van az életben, valami nagy csapásnak kellett érni, különben elég oka lenne gyászolni dicső apja szerencsétlenségét, kinek oly tragikus vége lett, ha más csapás nem érte volna is. Most jut eszembe, hogy ezen Töröl János azon vitéz, kiről gyermekkoromban Tinoditól olvastam, mit nagyságodnak is emlitettem élettörténetem elbeszélésekor.

- Ez azon vitéz, én nem ok nélkül hoztam fel ezt a tárgyat, majd később emlékeztetlek rá. Ha Ferenczczel találkozol, küld hozzám.

Kálmán nehány lépésnyire, szembe találta magát a két szép Bebek hölgygyel, Zsófiával és Annával.

- Épen téged kereslek Kálmán, mond Zsófia a piruló ifju üdvözletét viszonozva. Azt szeretném tudni, hogy gondoskodott-e már ma valaki az én beteg komámasszonyomról?

- Nem felejtkeztem meg róla kisasszony, nekem ez, mint komának kedves kötelességem. Tüstént rendeletet adok a reggeli elszállitása végett s magam is elnézek hozzá még délelőtt egy pár perczre.

- Ha elmégy, itt szedtem össze egy kevés czukros nyalánkságot keresztfiam részére, ezt jobb lesz, ha magad adod át s megmondod szóval is, hogy a mulatság közben sem felejtkeztünk el róla és sajnáljuk, hogy részt nem vehet benne. Itt van küldeményem ezen papirba takarva.

Jókora csomagot nyujtott át az ifju komának.

- Ezer örömmel teljesitem; tudom, hogy nagyságod izenete és küldeménye kibékiti sorsával; tegnapelőtt, midőn nála voltam, nagyon békételen volt, hogy meg van fosztva a menyegzőben való részvételtől.

- Én is raktam össze agy kis czukrosságot Borcsának és fiának; mond Anna az ifjunak egy katulyát nyujtva által. S mondja meg Borcsának, hogy nagyon szeretném, ha engem választana kis fia kereszt anyjának, már Zsófiának és Zsuzsannának van egy-egy kereszt fiuk.

- Átadom a kisasszony izenetét. Tudom megörül Bokriné ez izenetnek. De tudom, hogy az lesz első kérdése, hogy kit választ kegyed kereszt apának?

- A kit ő maga akar, mondja meg neki ezen izenetem, de mért ne lehetne, - tette hozzá lángba borult arczczal - keresztapja az, ki már a kettőnek is az volt, mondja meg neki egyenesen, hogy én is téged, vagy akarom mondani kegyedet akarom kereszt-komának.

Zsófia látva a két gyermek zavarát, másra vitte a beszédet, s kevés idő mulva elváltak Kálmántól.

A sátor bejáratánál Weselényivel találkoztak.

- Várjon csak Farkas, egy szóm van hozzá. Tegnap egészen elvonta magát a mulatságtól, ez sokaknak roszul esett, ma folytonosan részt kell venni a mulatságban.

- Ugy hiszem, hogy kevesen vették észre távollétemet, - mond Weselényi mosolyogva. - Mindemellett a kegyed akarata előttem törvény, már erre Bebek ur is felszólitott az előbb.

- Igy jól van, - mond Zsófia. - Hogy volt megelégedve az esteli mulatsággal, mert azt észrevettem, hogy nehányszor megjelent a tánczteremben?!

- A közöröm és megelégedés rám is viszszahatott, kivált midőn oly szokatlanul derültnek láttam kegyed arczát. Ez elég volt, hogy engem is boldoggá tegyen.

- Hát észrevette kegyed, hogy jól éreztem magam ? - mond Zsófia sugárzó arczczal - Eltalálta, én boldog voltam, mintha szárnyaim lettek volna, oly könnyünek éreztem magamat. Eltalálja Weselényi, miért volt ez? miért éreztem magamat oly boldognak?

- Mert másokat is elégedetteknek s boldognak látott kegyed, - mond Weselényi. - Azt hiszem, ez hatott vissza kedélyére jóltevőleg.

- Ugy van, de megvallom, én tegnap délután csak egyet láttám, apámat; - mond Zsófia megindult hangon. - Látta-e kegyed, mily istenien szép volt, s a boldogságtól mint ragyogott arcza? Az ő boldogsága s öröme sugárzott vissza az én arczomon, szerettem volna a menydörgés hangján felkiáltani: Nézzétek azon hasonlithatatlan szép férfiu, azon szentelt vitéz, ki előtt gazdag és szegény hódolva hajlik meg, azon isteni férfi az én apám.

- Valóban engem is meglepett tegnap Bebek ur arcza, ki három év óta majd mindennap látom; a boldogság majdnem tiz évvel megifjitotta s ragyogó szépségét még jobban feltüntette. Különben is Szádvár uráról rég tudva van, hogy a két magyar hazában, sem deli termetre, sem arczszépségre nincs párja.

A két szép Bebek hölgy tündéri szép arcza ragyogott a boldogságtól; örömkönyek ültek szemeikben.

- Hát az igéző szépségü Patóczy Zsófiának volt-e párja a sok szép nő között? Az erdélyieket hallottam susogni, hogy ugy néz ki, mintha két nagyobb leányának szépségben és ifjuságban testvére volna; hallottam, midőn a násznagy Báthory István mondta a nagyságos asszonynak, hogy akkor sem volt szebb, midőn ezelőtt 18 évvel Izabella udvarában látta utólszor, mint távozó menyasszonyt.

- Ez volt a közvélemény, jegyezte meg Weselényi.

- Anyám most is szebb, mint mi ketten, - mond Zsófia. - Ezt mi rég megjegyeztük testvéremmel.

- Engedjen meg kegyed, ebben nem adhatok igazat. Egy tőn nyiló három szép rózsáról, hogy lehessen azt meghatározni, hogy melyik szebb a másiknál?! Csak annyit lehet mondani, hogy mindhárom utólérhetetlen szép, melynek nincs párja a virágok közt.

- Most ujra bókot mondott Weselényi, pedig ezt megtiltottam, lássa Annát kihagyta a virágok közül, midőn csak háromról beszélt.

- Én nem szóltam s rózsabimbóról, nem szóltam a két rózsabimbóról; Anna kisasszony tudja azt, hogy én mi véleménynyel vagyok felőle. Jó, hogy Kálmán itt nem volt, mert ezen udvariatlanságomért még kihivott volna.

- Elég volt ebből, - mond Zsófia, - még hiúvá teszi kis hugomat, kit én magam is eléggé elkényeztetek. A viszontlátásig, még reggelizésig át kell öltöznünk. Isten önnel, a viszontlátásig.

Weselényi álmodozó hangulattal lépett a sátorba. „Egy minden tekintetben tökéletes hölgy, susogta, kár, hogy a sors a szivet megtagadta tőle. Ez hideg mint márvány. De nem panaszlok, én igy is boldog vagyok, ha láthatom s közelében lehetek, - barátságával megajándékozva; már az maga boldoggá tesz, hogy ő engem becsül, ha nem szerethet is. Ebben bele kell nyugodnom.”

A sátor, elfelejtettem fennebb megemliteni, két részre volt osztva, egy óriási ebédlő-teremre s egy márványtáblákkal kirakott tánczteremre, a két sátor belseje s külseje megfelelt a várur mesés gazdagságának.

A sátor elején egy óriási darú, a Bebek-család czimere ragyogott öntött ezüstből; az ezüst tányérokon és ezüst serlegeken is ott fénylett a büszke családi czimer.

Midőn Weselényi belépett, már a vendégek gyülekezni kezdtek. Egy-két szóval elmondom a vendégek neveit röviden, mellőzve a részletezést, mert ha le akarnám irni a szép vendégkoszorut, a daliás férfiakat és a tündér szép hölgyeket, könyveket kellene teleirnom, mert itt fél Magyarország és Erdély főarisztokratiája, szine-java s a középnemesség a közelebbi megyékből roppant számmal volt képviselve. Nagy része még ma érkezett meg.

Bebek maga ösmertette meg Weselényivel és Kálmánnal a vendégeket.

Itt lehetett látni Erdélyből Báthory István a násznagyot, kiről meg kell jegyeznünk, hogy inkább rut volt mint szép, de eszes szürke szemei érdekessé tették, ezen különben nem szép arczu hirneves férfiut. Az erdélyiek közül meg kell emlitenünk a Kendieket, Keményeket, Bethleneket, és Taroczkayt, kik Bebeknek mind régi ösmerősei valának. A mint fennebb emlitettem, Bebek György, Imre bátyja házánál GyulaFejérváron végezte nevelését. Atyjának Ferencznek s ipjának Patóczi Ferencznek Erdélybe is voltak szép jószágai, ugy hogy ő némileg erdélyinek tarthatta magát.

Magyarországról jelen voltak Magócsy Gáspár, Bebek régi bajtársa és barátja. Kerecsenyi László gyulai parancsnok, kinek neje a vőlegény nagynénje, a szép Báthory Ilona volt. Ezeken kivül Pethő szerencsi-bajtársa, több Homonnai, két Tárczay testvér, Balassák, Báthoriak az ecsedi magyarországi ágból. Itt volt a hires vitéz is, Báthory Bonaventura, az öreg Telekessy sem maradt el, a szikszói hős; - a két Perényi: Ferencz és Mihály, az első a várur sógora volt; Tornallyai kettő, Sárközt Mihály Hajnácskő birtokosa, Turzó Ferencz és Forgács Simon stb. Mindnyáját a vendégeknek bajos volna elsorolni, s többek neve elsorolásával Bebek is adós maradt.

Midőn elvégezte a várur az ösmertetést, Török János lépett be a sátorba, s egyenesen Bebekhez ment. A két fiatat ember visszavonult a sátor belsejébe.

- Szép ifju legény volt az ki veled beszélt, ritkán láttam oly beszélő szép arczot, - mond Török János, - kinek hijják? nem jut eszembe, hogy tegnap láttam volna.

- Melyiket érted a kettő közül? - kérdezi a várur sajátságos arczczal.

- A fiatalabbat, azt a szőkébbiket, mondom alig láttam ily megnyerő arczot.

- Gyámfiam, Kálmán a neve. Árva fiu, három éve találkoztam vele sajátságos körülmények közt. Rövid időn meglátogatlak, akkor majd közlöm veled élettörténetét.

- Igen szivesen veszem, ha meglátogatsz, de megvallom, nagyon kevéssé érdekel egy idegen ifju sorsa, ki családi gyászommal annyira el vagyok foglalva. De itt nincs helye a panasznak. Most veszem észre, hogy menyegzőben vagyok, melybe a főszereplők oly szép jövőt festenek magoknak, s hányszor mily keserüen csalatkoznak! - Keserüen nevetett fel. - Ugy látom, nőd integet, beszélni akar veled.

Bebek most vette észre, hogy a hölgyek a sátor egy másik ajtaján a reggelizéshez megjelentek. Gyorsan közeledett nejéhez s azt környező női vendégeikhez. Mindenki helyt foglalt az asztalnál, kinek hol tetszett, a fiatalabb vendégek a kisasszonyokkal félig ülve, félig állva a sátor egy szegletében foglaltak helyet.

Két czigány zenebanda ezalatt felváltva gyönyörködtette a vendégeket azokkal a szebbnél-szebb magyar nótákkal, melyeknek dallamosságra nincs párja, s melyek többnyire oly szomoruk, mint a magyar nemzet sorsa negyedfél század óta. Már az akkori őseink félszázadi kormányzat alatt is fájdalmasan tapasztalták, mi az a német uralom? s a német név majd oly gyülölt lett, mint a mi időnkben.

A reggeli után az itjak tánczra kerekedtek az idősebbek pedig beszélgettek egymással a régi jó időkről, Magyarország dicső korszakáról, midőn a magyar még nem húzta a török s ennél is gyülöltebb német igát.

A fényes ebét majd estig tartott, s ujra kezdődött a táncz, s tartott éjfélig. Nem is gyanitották, hogy vulkánon tánczolnak.