Azon éj után következő reggelen, midőn a Szerencset ostromló sereg Vidfi Pál vétkes hanyagsága miatt szétveretett, Szádváron a vár előtti téren találjuk a várur családját.

Azon naptól fogva, midőn Bebek családját elhagyta, nem hallottak a várbeliek semmit a távollevő várurról. Könnyen kimagyarázható aggálylyal várta a család minden tagja a táborból érkező tudósitást.

Szép nyári reggel volt, a fellegek eloszlottak, az éji eső után a természet üde szépségben tünt fel. A pázsit zöldjén s a fák lombjain a harmat-cseppek gyémántként csillogtak a nap sugárain.

A várat környező vidék szépségének egész nagyszerü pompájában mutatkozott a néző előtt.

Bebekné két kisebb leányával egy padon foglalt helyet. Zsuzsanna egy távolabbi padon női munkával foglalkozott. Mig Zsófia fel s alá járkált a vár előtti téren, meg-megállva, a Szögliget felé elterülő völgynyitás felé kémlelt.

Igy telt el kinos várakozásban egy pár óra.

- Nem tudom mi történhetett, mond végre Zsófia anyja előtt megállva. Édes apám ezelőtt, ha táborban volt, naponkint tudósitott hogylétéről, most már hatodik napja, hogy távol van s még eddig semmi tudósitás.

- Ez én előttem is megfoghatatlan, mond Bebekné, mert habár ezen táborozás, mint édes apátok mondta, nem járna is semmi veszélylyel, még ez esetben is csodálom, hogy ily hosszas ideig tudósitás nélkül hagyott.

- Én nem jót sejtek, mosd Zsuzsanna. Az egész éjjel ijesztő álmám voltak, leverő utóhatását még most is érzem.

A két kisebb szép gyermek félve vonult anyjához; a kis Judith sirni kezdett.

Mialatt a két kis szeráf megnyugtatásával foglalkoztak, a toronyőr jelt adott kürtével, hogy vendég érkezik.

Szafarics a többször emlitett várnagy jött sietve a várból, azon hirrel, hogy egy kis fényes lovascsapat közeledik Szögliget felől; nem tudta kivenni a távolból, kik lehetnek, de annyit mégis mondhatott, hogy nem a várur.

Kinos várakozásban telt el nehány percz; végre egy hajlásnál feltünt a kis lovascsapat. Mintegy huszan lehettek; elől két vitéz lovagolt fényes öltözetben; a mint a várur családját megpillantották, tollas fövegeiket levéve, majdnem a nyereg kápájáig hajlottak meg, és sarkantyut adva lovaiknak, vágtatva közeledtek a várba felvezető hegyi uthoz.

- Egyike a lovasoknak Weselényi, mond Zsófia; ha ugyan szemeim nem csalnak.

- S a másik Báthory, mond Zsuzsanna; most már bizton mondhatom. - A szép hölgy arcza lángba borult.

A két szép testvér nem csalatkozott, egy negyed óra mulva Weselényi és Báthory közeledted a tündér szép társasághoz.

Bebekné a két érkező vendéget a legszivesebb istenhozottal fogadta. A viszontlátás öröme égett mindkét részről az arczokon.

- Az este akartunk jönni, de elkésve, jobbnak láttuk Szendrőn maradni, mint nagyságtokat éj idején zavarni.

- Igéretemnek ura akarván maradni, mond Weselényi Zsófiához, visszajöttem e tündérlakba Bebek ur szives meghivására, vajha méltónak mutathatnám magamat e nemes bizalomra.

- Édes apám számolt erre s oly örömmel veszi a kegyed igérete teljesitését, mint mi mindnyájan. Egy pár nap mulva azt hiszem apám visszaérkezik, most várunk tőle tudósitást, mely szokatlanul igen sokára maradt ki, mert apámnak szokása bennünket távolléte alatt minden nap tudósitani hogylétéről.

- Azt hiszem az lesz az oka, hogy Bebek ur maga akar lenni a hirnök. Én Szendrőn a várnagytól ugy hallottam, hogy Szerencs alig tarthatja magát egy pár napig.

Egy apród jelenté, hogy az ebéd kész. Mindnyájan a várba tértek vissza.

Az ebédnek vége volt, a várur családja legyőzhetlen aggályal leste a hirnököt; a beszéd fonala olykor szakadozni kezdett. Midőn a várnagy kikelt arczczal lépett a terembe, mindnyájan ijjedten ugrottak fel.

- Mi hir? mond Bebekné halálosan elhalványodva. Valami tudósitás érkezett a táborból? beszéljen kegyed, a bizonytalanság megöl.

- Nagyságoddal szeretnék négy szem közt beszélni.

Bebekné iszonyu sejditéssel meredt a várnagy arczára. Szótlanul a szomszéd terem felé indult, de léptei ingadoztak; talán elesik, ha Zsófia át nem öleli.

- Isten, isten, mit kell hallanom! beszéljen kegyed, kedves vendégeink előtt nincs titkom s leányaim előtt hogy volna titkom, midőn imádott atyjokról, férjemről van szó. Kegyed ugy-e a táborból kapott tudósitást?

A várnagy nem tudta mikép közölje a lesujtó hirt. Ugy látszott, nem talál szavakra.

- Szóljon kegyed, mond Zsófia fátyolozott hangon; azt gondolhatja, hogy ránk nézve minden percznyi bizonytalanság több :a halálnál. Szóljon, mi történt apámmal, ne kinozzon, öljön meg egyszerre.

- A várnagy fojtott hangon beszélte el, mit a lovászmester szájából hallott, hogy az éjjel az ellenség a tábort felverte, a sereg szétfutott. Bebek urat ő segitette lóra, de a sötétben elszakadván tőle, nem tudja mi történt a várurral. Lóhalálában sietett meghozni a gyászhirt.

- Hivassa elő tüstént várnagy ur a lovászmestert, mond Bebekné zokogástól fuldokolva; magától akarom hallani.

A lovászmester vett sebe, s a fáradtságtól végképen kimerülve, ingadozva lépett a terembe, s szakadozott hangon ismételte, mit már a várnagy elmondott, azon részletezéssel, hogy ő segitette várurat lovára, látta, hogy az ellenen keresztül vágta magát. Ő nem követhette, mert lova egy kopja-szurástól találva, összerogyott alatta; a sötétben sikerült megmenekülnie, s egy gazdátlan lóra találva, Aszalóra ért; ott lovat váltva 16 órai lovaglás után halálosan kimerülve érkeztett meg.

A várasszonya megsemmisülve rogyott egy pamlagra, három kisebb leánya zokogva vette körül.

Zsófia egy ablakmélyedésben hallgatta végig a gyásztudósitást, két kezét véghetetlen fájdalom kifejezésével szivére szoritotta, mintha szive hangos dobogását akarná átnémitani.

A két vendég fájdalmas részvéttel kisérte a megrenditő gyászjelenetet.

Weselényi nesztelenül közeledett Zsófiához.

- Itt a vigasztalás gúny volna, - mond fátyolozott hangon. - Azonban engedje meg kegyed, hogy kimondjam, hogy a lovászmester előadása után, több mint valószinü, hogy Bebek ur megmenekedett.

- Évek óta reszketek e pillanattól, - mond Zsófia tompa hangon - tudtam, hogy ezen végzetes pillanat előbb-utóbb elérkezik. Csak azt kértem az égtől, hogy ezen tudósitás halva találjon. Isten isten, mivel érdemlettük meg ezen iszonyu csapást?!

- Engedje meg kegyed, - mond Weselényi, - hogy egy vezető kisérete mellett lóra ülve, bizonyos hirt hozzak. Báthory barátom itt marad. Ezen bizonytalanság kinzóbb a halálnál.

Zsófia hálásan szoritotta meg Weselényi kezét.

- Elfogadom ajánlatát, mond Zsófia. Fájdalmamban nekem ez eszembe sem jutott. Én kisérni fogom kegyedet. Itt a bizonytalanság őrültté tesz.

- Ezt nem engedem meg, kegyed ki van merülve, csak gátolná sebes haladásunkat. Engedje meg, hogy én most feltétlenül rendelkezhessem. Mit mondana Bebek ur ezen lépéshez? Kegyednek itt kell maradni kedves anyja s testvére körében.

- Igaza van kegyednek, mond Zsófia lángoló arczczal, a kábitó fájdalom elfelejttette velem, hogy nő vagyok, kinek tiltva van szive ösztönét követni, habár imádott atyjáról van szó.

Zsófia Wesselényivel elhagyta a termet s nehány másodpercz mulva Weselényi az erdőmester kiséretében, megeresztett kantárral villámsebességgel száguldott el Szilas felé.

Zsófia mint egy kővé vált Niobe az obeliszkről kisérte szemeivel a két lovast, mig egy hajlásnál eltüntek.

Zsófia most senkitől nem láttatva, térdre esett, vad fájdalma kitörésében istenhez kiáltott fel vigasztalásért. „Ha atyámat elvesztettem, enged meg istenem, hogy vele a halálban is egyesülhessek!”

Egy pár óra telt el. Éveknek tetszettek ezen órák. Zsófia fejét egy kőre hajtá, azt lehetett gondolni, hogy imája teljesült s kétségbeesésében kiszenvedett.

A toronyőr kürtje szólalt meg ujra. Zsófia felugrott, mint egy halálosan megsebesült párducz, egy fájdalmas sikoltásban tört ki az eddig leojtott fájdalom.

A várur családja a várkapuhoz rohant, s a kín és bizonytalanság elegyével tekintettek Szögliget felé.

Egy kis lovas csapat tünt fel, élén Weselényi hófehér arab lován tüstént felismerhető volt, s Bokri mellette atlethai termetével.

Egy hang nem hallatszott, a gyászoló család még szive verése is meghallatszott a néma csendben.

Safarics a várnagy egy meszelátó csövön vizsgálta a jötteket.

- Kik lehetnek ezek? mond Bebekné fuldokolva; én nem látok jól, szemeim fátyolozottak, az istenért, szóljon Safarics - látja-e férjemet a csapat között?

- Weselényi ur mellett nekem ugy tetszik a két urfi jön, Ferencz és Kálmán. Az alkonyi homályban nem lehet biztosan kivenni az arczokat.

- Csakugyan Ferencz és Kálmán urfi jönnek a csapat élén, zsebkendőjüket lobogtatják. Ez mindenesetre jó jel.

- Hát férjem, hát édes apám? kiálltának fel Bebekné és leányai.

Zsófia ezen pillanatban száguldott ki kedvencz lován a várkapun - s eltünt a várból lemenő úton.

Iszonyu félórai várakozás után a csapat megérkezett. Kálmánnal és Ferenczczel, Zsófia Weselényivel megelőzte a csapatot. Lováról leugrott lázas sietséggel s egy levelet nyujtott át anyjának.

- Férjem irása! sikolta fel a nő, és igy él! Oh hála hála neked jó istenem, hogy könyörültél rajtam iszonyu kétségbeesésemben.

Felszakitotta a levet s olvasni akarta.

- Nem tudom olvasni, szemeim megtagadják szolgálatokat. - Zsófiának nyujtá át, ki átfutva először a levelet, azután hangosan felolvasta.

„Kedves imádott nőm! igy szólott a levél. Véghetetlenül sajnálnám, ha valami vészmadár megelőzte volna levelemet, s ok nélküli fájdalmat szerzett volna kedveseimnek. A szerencsétlenség megtörtént, a két ifju vitéz hűn el fogja beszélni s egyszersmind szóval is biztositanak, hogy nincs semmi komolyabb bajom. Csekély sebem miatti aggályod nem szeretném, ha valami vigyázatlan lépésre ragadna - s magad jönnél utánam. Ezt egyenesen megtiltom, de ha Bokri István eljön a kocsival, reménylem, egy pár nap mulva ölelhetlek.

Csókold meg helyettem kedves szép leányimat, mig ezt maga rövid időn tehetné holtig szerető férjed

 Bebek György.”

- Hála, hála neked istenem! mond Bebekné. Szenvedélyesen ölelte magához leányait.

Ferencz és Kálmán elbeszélték a mult éji jelenetet, a tábor felprédálását, a hajnalig tartó üldözést s a majdnem csodaszerü megmenekedést a segitő sereg megérkezésével, Bebek ur megsebesedését, a mely egyébiránt oly jelentéktelen, hogy az ágyat sem kell őriznie. Az orvos egyedül azt tiltotta el, hogy lóra üljön a nagyságos ur. Mihelyt a kocsi Gönczre megérkezik, tüstént indulhat sebe miatt, minden veszélyeztetés nélkül.

Zsófia félre szólitotta Ferenczet.

- Ferencz, nyilt, egyenes feleletet várok, mond halkkal. Apám sebe csakugyan oly jelentéktelen, mint irja? vagy csak minket akar ideig óráig megnyugtatni?

- Én nem tudnék kegyednek hazudni, ha életem függne is tőle. Bebek ur homloksebe oly jelentéktelen, a mint maga irja. Látna-e kegyed engem vagy Kálmánt ily nyugodtan, ha másképen volna. Egyébiránt egy pár nap mulva erről maga szemeivel győződhetik meg kegyed, ha hazudtam, ne nézzen rám soha jó szemmel. Bokrival én is visszamegyek. Most megengedi kegyed, hogy ujra elbucsuzzam. Még ez órában indulok vissza.

Bebekné maga is óhajtott elmenni leányaival, de nem mert férje világos parancsolatjával ellenkezni.

Mit mondjunk tovább? Bebek György harmadnapra a kocsi elmenetele után megérkezett szerető családja körébe. Sebe már ezen rövid idő alatt gyógyulásnak indult.

Fátyolt vetünk a viszontlátás örömére. Vannak oly isteni perczek, melyeket érezni lehet, de nem szavakkal leirni.

Még meg kell jegyeznem, hogy Bebek erdélyi vendégeit a legnagyobb szivelyességgel fogadta; Weselényi Szádváron maradt, Báthory István egy havi mulatása után téri vissza Erdélybe, miután a szülők megegyezésével Zsuzsannát eljegyezte. Menyasszonya megegyezésére nem volt szükség, mert szerelmét és szavát rég birta.

A menyegző a házasulandók ifju korát tekintve bizonytalan időre elhalasztatott.