Mig Kálmán az erdőmesterrel tanácskozott, vendég érkezett a várba, Pető János kassai főkapitány, ki már eddig is számtalan csatában tette nevét halhatlanná.

Ő volt egyike azon vitézeknek, kik a szmálkáldi háboruban Bakics Péter vezérlete alatt a szász választó fejedelmet nemcsak megverni segitették, hanem el is fogták. Azután Magyarországra visszajőve Nádasdi Tamás nádor vezérlete alatt csatázott Babocsánál és másutt a török ellen, s minden csatában ujabb meg ujabb babérokat szerzett.

Jelenleg mint kassai főkapitány látogatta meg Bebeket, hogy vele a teendőkről tanácskozzék.

Az általok megállapitott terv titok maradt.

Egy hét mulva a Pető eltávozása után Bebek György a legnagyobb óvatossággal, hogy készületének idejekorán hire ne fusson, összeszedve váraiból vitézeit, két ezerre menő szépen felkészült seregével egy juniusi napon Szerencs vára alatt termett. Pető seregével alig egy pár órával későbben megérkezett ezer emberrel.

Szerencset Németi Ferencz, Izabella királyné tokaji kapitánya a tavasz folytán kezdte megerősiteni. Miután az erőditéssel nem volt egészen kész, Bebek és Pető azt reménylették, hogy Németi Szerencs kapitánya, ostrom nélkül feladja a várat, annyival inkább, mert a véletlen meglepetés miatt igen gyengén volt ellátva őrsereggel.

Miután a vámagy a felszólitásra fel nem adta, a megszállás másodnapján elkezdték ágyuztatni. A vár falai két-napi ágyuzás után omladozni kezdettek. Az ostromló sereg vezérei másnap reggelre rohamot terveztek, s erre nézve minden czélszerü intézkedés megtétetett.

Bebek György sátorát Pető hadnagyaival, éjfél felé hagyta el.

Pető segéd-tisztjére Vidfi Pálra szigoruan ráparancsolt, hogy nézze fel az előőrsöket, hogy a vigyázatlanság miatt Németi által, meg ne lepettessenek, ki egy tokaji polgár besugása után készül Szerencs felmentésére.

Pető és Bebek megtevén az intézkedést, egy pár órai nyugalomra hajták le fejöket, azon hitben, hogy Vidfi Pál a reá bizottakban eljár.

A fősátor mellett kétfelől két kisebb sátor volt felhuzva. Jobbról gyalog csapatai, hadnagya Rákóczy György és alárendelt tisztjei; balról Erős, vagy Istvánfi Miklós szerint Bika András a lovasok vezére, nehány alája rendelt csapatvezérrel s Bebek György két kedvenczével, Ferencz és Kálmánnal foglalt helyet.

Kálmán végtelen örömére György ur elvitte magával laktársával együtt Szerencs ostromára, miután a mint hitte, ezen táborozás legkisebb veszélylyel sem jár.

Erős egy farkasbőrön nyujtódzott végig a sátor egyik szegletében inkább nyugodni mint aludni; félkönyökre támaszkodva beszélt a két ifjuval, mig a sátor többi vendégei az igazak álmát aludták.

- Most már elég volt a beszédből, éjfél rég elmult, az ifju test megkivánja a nyugalmat, ideje, hogy lefeküdjenek, mert idestova hajnallik, mond Erős.

- Engedje még Erős bácsi, hadd maradjak én ébren, ez a rövid idő hajnalig ugy is oly kevés, hogy az alvás alatt még bágyadtabb lennék, mond Kálmán.

- Én sem tudok aludni, mond Ferencz, nekem nem tetszik az egész dolog. Pethő ur meghagyta Vidfinek, hogy az őrjáratot vizsgálja meg s épen kint lévén ugy vettem észre, hogy a parancs teljesitése helyett sátorába ment s lefeküdt; ugy látom tele fejjel van.

- Ez lehetetlen, mond Erős felugorva; hogy merte volna a vezéri parancsot igy kijátszani, melytől az egész tábor biztonsága függ?

- A mint mondám, én szemeimmel láttam, hogy sátorába ment s a sátor előtti őrtől hallottam, hogy tüstént lefeküdt, a nélkül, hogy valami intézkedést tett volna.

- Ugy magam nézek szét, mond Erős kardját felkötve, noha most a Pethő ur seregén van az őrjárás tiszte.

- Vigyen el engem is Erős bácsi, mond Kálmán kérőleg, ugy sem tudnék elaludni.

- Én nem bánom, mond Erős, csak Bebek ur meg ne tudja.

- Én is elmegyek, mond Ferencz.

- A két ifju kardot kötve, kisérték Erőst.

Erős rendkivüli meglepetésére a külső őrök sehol a tábor körül nem voltak felállitva.

- Ez mégis iszonyu rendetlenség. Megáll az eszem ezen ember ostobaságán és vakmerőségén, mond Erős. - Szerencse, hogy kijöttünk, különben - -

Keletről Tokaj felől egy lónyerités hallatszott; melyre több lónyerités felelt, a mint ki leheten venni, alig két puskalövésnyire.

Erős hirtelen a földre feküdt és hallgatódzott, egy-két másodpercz alatt nyilsebességgel ugrott fel.

- Az ellenség nyakunkon van. Fel, fel, itt az ellenség! kiáltott óriási érczhangon, ugy hogy az egész táboron végig hallatszott.

A legnagyobb sebességgel futottak vissza Bebek sátorához. A láthatatlan ellenség nyomukban száguldott.

Ekkor egy borzasztó chaosz állott elő. A felvert tábor a pokoli sötétségben álmából felriadván, szétfutott, anélkül, hogy védelemre gondolt volna.

Bebek álmából felriadva, a két ifju segitségével pánczélját vette fel. Az egész alig került egy-két másodperczbe - s kardját ragadva, ki akart rohanni, de már ekkor sátora körül volt véve.

- Add meg magad Bebek, - mond - Németi, a mint a fáklya világánál Bebeket megpillantotta. - Itt minden védelem haszontalan, sereged szétfutott, védeni magadat 500 ember ellen őrültség volna.

Bebek kardjával lesujtva egyet a támadók közül, sátorába visszavonult. Ferencznek egy pár szót sugott, s védelemre készült.

Ferencz Kálmánnal együtt eltünt a sátor hátulsó részében, mig a várur öt-hatod magával védte magát. Németi emberei közül legalább 20 feküdt a sátor bejáratánál, részint halva, részint megsebesitve.

Azonban Bebek és kisérői minden csodával határos vitézsége mellett is az elfogatás vagy halál állott előttök. Két kisérője elesett, Bika András homlokán mély sebet kapott, a várur alig volt képes karját a fáradtság mellett felemelni.

Németi hadnagyai egyike kiütötte a mindenfelől megtámadott Bebek fejéből sisakját. Németi vágásra emelte fel kardját, miután hősi ellene a maga megadásrai felszólitást büszkén visszautasitotta.

Ezen válságos perczben a sátor hátulja részéről vagy hat fegyveres, - köztük Kálmán és Ferencz - tört elő s ujult erővel támadták meg Németi embereit, mialatt a vérző Bika András egy fáklyával a sátort meggyujtva, az általános zavarban Bebekkel együtt a sátor hátulsó részén kirohan s kis kiséretével az ott készen váró lovakra pattannak fel.

De a hat vagy nyolcz lovas ujra körül volt véve. Bebek is homlokán mély sebet kap, egy kelevéz-szurást pánczélja fogott fel, mindamellett sikerült átvágni magokat az ellenségen.

De a veszélyen nem voltak még tul. Németi 1000 aranyat igért, ki a pelsőczi várurat élve vagy halva elfogja. Majdnem minden lovas a Bebek üldözésére száguldott, mig a gyalogság a tábort verte fel.

Most egy borzasztó „hajrá” kezdődött. Az éj pokoli sötét volt, az egymást kergető felhők közül csak néha bukkant ki a hold, halvány fényével még borzasztóbban tüntetve fel a rémes jelenetet.

Bebek kis csapatjával mint villám repült előre, megsértett büszkeség s a csufos futáson érzett szégyen dult keblében; homlokáról folyt a vér. Pár száz lépésnyire megelőzve üldözőit, egy perczre megállott s kendőjével homlokát bekötötte.

- Erős, hü szolgám itt vagy? mond Bebek, hát Kálmán és Ferencz megmenekedtek? kérdezé a mellette száguldó Rákóczytól.

- Itt vagyunk mindnyájan, felelték egyszerre.

Az üldözők nyomukban voltak, megpillantván a kibukkanó hold fényénél a kis csapatot.

- Most fiaim előre, kiáltott Bebek, hogy az elfogatás szégyenét kikerüljük.

Erős vezetésére egy mellék-utra csaptak át, s ezáltal zavarba hozva üldözőiket, ismét pár száz lépésnyire megelőzték azokat.

Nehány lovassal találkoztak Bebek emberei közül, ugy hogy a kiséret ezekkel mintegy huszra szaporodott.

- Nagyságos uram, jó lesz kétfelé válnunk, s ezáltal zavarba hoznunk elleneinket, én tizedmagammal egy kissé megállok, mig nagyságod Rákóczy uram vezetése alatt Göncz felé tart a két urfival együtt; Rákóczy uram tudja jól az utat, a mennyiben ezen pokoli sötétség megengedi.

- Igazad van, hü szolgám, mond Bebek; terved hü szived becsületére válik, - de megtiltok minden haszontalan ellentállást. - Lovaink pihentek, előre tehát, Göncz a találkozási hely.

Bebek tized-magával eltünt az éjben, Erős nehány lépésre bevárva az üldözőket, sarkantyut adva lovának Aszaló felé nyargalt.

Az üldöző csapat zavarba jött, de vezetője feltalálta magát, egy pár percznyi tanakodás után megosztották magukat, s mindkét irányban üldözésére indultak az éj sötétében száguldó két kis csapatnak.

Hajnallott az idő; az üldözés még mindig tartott, Bebek a vérvesztés miatt ingadozott nyergében, az üldözők mintegy százan alig voltak egy puska lövésnyire. Az elfogatás szégyene, vagy a halál állott a büszke várur előtt.

Ekkor Göncz felől egy kis lovas csapat tünt fel. Sem Bebek, sem üldözői nem tudták, barát-e vagy ellenség a közeledő csapat.

A futók és üldözők mintegy varázsütésre megállottak. Élet s halál függött e pillanaton.

Ekkor a közeledő lovas-csapat kantárt eresztve száguldott elő. Senyey István a sárosi és Móré Gáspár az egri lovasok hadnagya tünt fel a csapat élén.

Bebek György kiséretével meg volt mentve, s az üldözőkből üldözöttek lettek.

Bebek Gönczön találta Petőt. Szétugrasztott serege egy része Senyey védelme alatt, estére szintén ott jött össze.

A két vitéz sebe beköttetett. Egyiké sem volt veszélyes, jobban fájt azon gyalázat, hogy egy jelentéktelen csapat képes volt a vigyázat hiánya miatt szétverni az ötször nagyobb sereget.

Vidfi Pál, Pető segédje, mint a kinek vétkes könnyelmüsége és gazsága miatt történt ezen iszonyu kár és gyalázat, a seregből gyalázatosan kiüzetett, kardja a hóhér által széttöretett, és soha többé katonai szolgálatra nem alkalmaztatván a közmegvetés sulya alatt végezte gyalázatos életét.

Meg kell jegyeznem, hogy Bebek Gönczből tüstént elküldte egy kis lovas csapattal két kedvenczét, szeretett családja megnyugtatására, mielőtt a szerencsétlenség hire hozzájuk el nem jut.

Németi s tábort felprédálván s Szerencset őrséggel ellátván, sietve visszatért Tokajba, még az ágyukat is hátra hagyta, miután azokat elvitetni nem volt ideje.

Móré Gáspár másnap az összeszedett ágyukat a környékbeli lakosság segélyével Kassára vitette.